5. A tervrajz bírálatai. – A kis gipszminta.
5. A tervrajz bírálatai. – A kis gipszminta.
Ferenczy terve érczszoborról szól; az eredeti fölszólítás hazai márványát, úgy látszik, önkényt elejtette. Csak a domborművek és a mellszobor számára tartotta fönn kedves anyagát. Tervének lényege ugyanaz, mint a Ferencz emléké; mausoleum, melyet bronz szobor és márvány reliefek ékítenek. Így eleget tett a közóhajnak is, mely Mátyás számára maradandó érczemléket követelt.
A bemutatott körrajz ellen a gyűlésen jelenvolt barátai «a legártatlanabb szándékból, azon két észrevételt kívánták tenni, 1-ször, hogy a Mátyás feje jobban előre volna hajolva, mint kellene, 2-szor (de valamivel kevesebb számmal), hogy nem nemzeti öltözetben vagyon».* Ferenczy mindkét kifogásra válaszol Utóiratában.* A fejlehajtást erőltetetten védi a jó lovaglás természetének fejtegetésével, antik példákkal stb.; egyetlen formai érve, hogy ezen Mátyás fej hat ölnyire fog lenni a föld színétől, s csak így lehet kedves látvány a földről nézőnek. Megkapóbb, a mit öcscsének ír róla. «Én ott (az Utóiratban) sokakat írtam, de mégsem írhattam mind oda, p. o. hogy azon fejhajtásba ezen szó is fekszik: haszontalan, népek salakja, semmi pórhad, Kölcseyként mondva.»* A ruházat érdekében pedig a classicismus rendes fegyverével küzd. «Mi a’ művészetben, úgymond, két öltözetet ismerünk, egy világi és egy istenítő (Apoteosis) öltözetet; a’ képfaragó foglalatossága lévén többnyire, vagy a’ meghóltaknak emlékeket emelni, vagy a régen történt hős tetteket ismét feleleveníteni, mint Theseus harczát, Herkules munkáit, Achilles haragját’s a’ t. – a világi öltözet nála csak nem egészszen elmarad, és munkálódik az Idealis vagy Apoteosis öltözeten.»* Ezt az eszményi öltözetet hibásan nevezik görögnek vagy rómainak, mert az «semmi nemzethez, sem tartományhoz nem tartozik».*
Utóirat a Mátyás emléke ügyében. A honi szobr. ügyében keletk, társ. munkálatai. Pest. 1840. 31. l.
U. o.
Öcscsének, 1840 június 3-ikán.
Utóirat stb. 33. 1.
U. o.
Különböző ellenvetések, de már nem mindig a legártatlanabb szándékból, láttak világot az újságokban. A Társalkodó *9. 3.* jegyű czikkírója egy barátjához intézett levél formájában rendkívül keményen bírálja Ferenczy egész működését. Az író külföldi utazásaira hivatkozva, megemlékszik arról a gyönyörűségről, melyet igazi remekművek látása okozott neki. Üdvözli a művészetet, élete vigasztalását, s magyarúl fűzi hozzá a német költő szavait: «Komoly az élet, de derült a mű!» Mátyás szobrára térve, a gondolatot lelkesen fogadja ugyan, de annál nagyobb kételylyel Ferenczy hivatottságát.
«Ezen nagylelkű férfi emlékszobrát – írja – a’ nemzet nemcsak Európának valami elismert nagy nevű művészére nem bízza, de mintha nem is szorult volna reájok, a’ nélkül, hogy csak értekezésbe bocsátkoznék velök, egyenesen oly férfinak bízza tehetségire, kiről Thorwaldsen a’ szobrászat nagy mestere azt mondá egy igen derék, Ferenczyt pártoló honfitársunknak mintegy 10–12 év előtt, midőn ez olasz útjában Thorwaldsen véleményét Ferenczyről tudakolná: «F. igen jeles kőfaragó, s lábújak készítésénél különös ügyességgel bír.»
Ha egy későbbi, műveltebb kor fiai Mátyás királynak emléktiszteletére egy méltó műszobor helyett egy felállított popanczot látnak, ugyan mit fognak azok mondani felölünk!?»
«Igenis barátom, ha Ferenczy már is szobrász lenne valódi művészeti értelemben, vagy pedig csak föltéve is várni lehetne, hogy valaha nagy művész lesz belőle, igenis b. akkor kezet fogok veled» … «Ne hidd barátom, hogy én Ferenczynek igaz értékét lealacsonyítani akarnám, van annak érdeme, s meg is mondom mindjárt miként venném én annak hasznát; – de ki a’ nemzeti casinóban hajdan felfüggesztett rézmetszetit, ki az esztergomi templomban sz. István szobrát és ki Mátyás király emlékének rajzát minden részrehajlás nélkül látta és vizsgálta, az ha csak félig-meddig ért a’ dologhoz, nemzeti illy nagy szobrot reá nem fog bízni. Ferenczynek érdemei egy igen szép körben forognak, ‘s abban azokat tisztelni kell. Ki annak mellszobrait látta, az nem tagadhatja, hogy ő, ha némi serkentésre jutna, e részben sokat és szépet vihetne végbe.»*
Mátyás király emléke és szobrászatunk ügyében. Társalkodó 1840. 31. sz. április 15-ikén.
E czikkben Ferenczy «nagyon marczongva vagyon», de tagadhatatlan, hogy a rézmetszetek, s néhány sikerületlen emlékszobor rászolgálhatnak e kemény bírálatra. A képmásszobrok dícsérete viszont az író helyes művészeti érzékére vall. Igaztalan azonban a hevenyészett körrajz utána Mátyás szobor elítélése. Ferenczy a Társalkodótól, melynek szerkesztője, Helmeczy, Fáyékkal ellenségeskedésben volt, nem is várt egyebet; annál jobban meglepte őt, hogy barátainak lapja, az Athenaeum is helyt adott Vachott Imre elítélő bírálatának.*
1840. II. 18. sz, aug. 30-ikán. A szerkesztőség jegyzetben hozzáfűzi, hogy a czikkel nem ért egyet.
«Mátyást nem annyira önmagáért, – mondja Vachott – mint inkább az anyagi jólétben biztosítandó Ferenczy’ kedvéért szándékolják szoborba foglalni, ‘s így a főczél: Ferenczy szobrász pártolása, mellynek elérésére Mátyás király alárendelt személye szolgál eszközül. A’ mű’ ily indítóokbeli létesítését tiltja a’ hazafiság, tiltja a művészet örök törvénye.» …
... «Van még a’ ki kérdésnek egy feleletre váró oldala, az ugyan is: vajjon megbírja-e az alkotó művész a’ vállaira vett atlasi terhet, ‘s képes-e egy valódi remeket előállítani, melly’ a nemzet méltóságának megfelel, ‘s a’ 100.000 pengő forintot is megéri? … Szent igaz, Ferenczy nem alkot epochát a’ szobrászat történeteiben, sőt mint eddigi művei ‘s különösen Mátyás szobrának terve mutatják, még csak reményt sem ad a’ magyar szobrászat’ biztos megalapítására, vagy egy sajátos nemzeti műirány’ létesítésére; azonban bír ő is tagadhatatlan érdemekkel a’ maga körében, ‘s nehány jelesebb műveinek becsét elvitázni nem lehet.» Végezetül «nemzeti irányú és jellemű magyar művészetet» kíván.
A classicismus alkonyán vagyunk, s egyre erősebb lesz a nemzeti tartalomnak megfelelő nemzeti külső követelése. A következő évben, 1841-ben jelenik meg Henszlmann Imre műve: Párhuzam az ó- és ujkor művészeti nézetek és nevelések közt, – nálunk az első munka, mely a classicismus ellen s a nemzeties romanticismus mellett küzd. Mivelhogy szobrászatunk eddig alig volt, a classicismus conventiói, az antik külszín nem mentek át a köztudatba. Az irodalom is kezdé már levetni a classikus formákat és szinte önkényt lép föl a szobrokon a nemzeti viselet követelménye. Ilyen értelemben ír Abonyi István is a Mátyás szobor tervéről: «A délczeg elejü, de annál ferdébb hátulju ménen ülő férfiban inkább egy bú- és kornyomott római consulra, mintsem a hódító hősre, a vitéz tekintetü magyar daliára, nagy királyunkra, Hunyadi Mátyásra lehete ismernünk. »
«A lovaglás mestersége sem kivánja azon idétlen ülést.»
Ő is magyar ruhát, nemzeti külsajátságokat kíván, mert «egy valóságot ábrázoló szobornál, valamint a képnek, úgy ruházatának is historiai igazságunak kell lenni».*
Társalkodó 1840. 73. sz. szeptember.
E kívánságokkal szemben Ferenczy egyelőre határozottan ragaszkodik iskolája hagyományához, az antik külsőségekhez s az istenitő öltözethez.
Novák Dániel is megbírálja a szoborterv rajzát. Korlátoltságában ép a terv legeredetibb s legszebb gondolatát, a mausoleumot támadja meg. «Vajon látott-e Ferenczy ur, ugymond, e’ féle lejtős talapot, melly várak falaihoz hasonlít, s postamentet, mely egyszersmind síremlékül szolgáljon?» Azután a cs. k. akadémiai művész és architektus nem a szobor, csupán a hevenyészett rajz hiányait hánytorgatja. «Egész szerénységgel kérdezzük tehát a javasló urat: piedestálja perspectiv rajz-e? hol vonul át a szemvonal, hol van szem- és távpont?»*
Novák Dániel. Műtani szempontok Mátyás király lovagszobráról. Társalkodó 1840. 80. sz. október 3-ikán. Hasonló tartalmú czikke a Hasznos Mulatságok 1840. a. 26–27. számában.
A vélemények e tömkelegében az egyetlen kívánalom, melyet a korszellem jogosulttá tett, a nemzeti külső hangsúlyozása. A többi kifogás indokolatlan vagy legalább is elhamarkodott. A körrajz, s annak rézre metszett kisméretű mása a szobornak csak általános gondolatát mutatja s ezt komolyan senki sem tudta támadni. A részletek, a kivitel, a művészeti érték bírálata azonban ez alapon megejthető még nem volt. Nováknak és laikus társainak kritikáit koraiaknak s alaptalanoknak kell tekintenünk. Sem állítólagos Thorwaldsen nyilatkozatok, sem Ferenczynek eddigi sikerületlen szobrai és rajzai nem jogosítottak föl arra senkit, hogy tőle az emlékszerű szobrászatra való képességet előre megtagadja. Várni kellett volna, míg a gipszminta legalább kicsiben elkészül, s annak alapján formálni ítéletet. Ha összes bírálói között csak egyetlen igazi műértő is akad vala, az bizonyára ezt az útat választja.
Ferenczy ezalatt szorgalmasan dolgozott a gipszmintán. A társaság választottsága április 4-én szólította föl ennek készítésére, s ő őszre befejezte munkáját (71. ábra). «A Mátyás emlék mintáját, – írja öcscsének 1840 nov. 17-ikén, – piedestálostól együtt két öl nagyságba, a státuát és két oldalán levő barilievokat megrezezve, a deszka piedestált pedig gránit színre megfestve és összerakva, a folyó hónap 9–10–11 expositióra kitettem és sok ellenségimen győzedelmeskedtem.»
A bírálók avatatlanságára vagy rosszhiszeműségére vall, hogy most, midőn az helyén lett volna, kritikájukkal mélyen hallgatnak.
Csak a Der Spíegel czímű művészeti és divatlap hoz bővebb s rendkívül magasztaló ismertetést a szobormintáról.* Birry Friedrich külföldi író neve alatt a cseh Skrivanek rejtőzik, Schodelnénak férje után sógora. «Valami 27-esztendős barna bőrű és igen fekete hajú férfi, – írja róla Ferenczy, – több efféle apróbb munkálatokat, verseket irdogál azon előtted esmért álnév alatt. Ha összeszámolod az férfinak meleg phantasiáját, Schodelnével és velem való társalgását, nem fogol rajta csodálkozni, hogy a Mátyás emlékét annyira fel tudta fogni, hogy már most magamnak is csaknem az ő irásán kell tanulnom a kivitelbe.»* A majdnem értelmetlenül dagályos czikk föltünést keltett, Kossuth Pesti Hir lapja is megemlékszik róla:
Friedrich Birry. Gedanken und Gefühle bei Ferenczy’s Matthias Corvinus. – Der Spiegel für Kunst, Eleganz und Mode. XIV. évf. 2. és 3. sz. 1841. január 6. és 9-ikén.
Öcscsének, 1841 február 23-ikán.
«A’ Spiegel czímű pesti divatlapban bizonyos Birry nevű úr figyelemre méltó czikket kezd a’ Ferenczy által készített Mátyásszobor mintájáról. Az egészben legkülönösebb az, miszerint a’ külföldi műbíró szakadatlan ‘s túlzott dícséretekkel halmozza a művet, míg honi journalistáink, kiknek alkalmok sincs a’ képző művészet megismerésére, az említett szobrot nagyobb szigorral ‘s többnyire rosszalgatva itélék meg.»*
Pesti Hirlap 1841. 3. sz. január 9-ikén.
71. A MÁTYÁS EMLÉK ELSŐ GIPSZMINTÁJA. DAGUERAOTYPIA UTÁN.*
A Mátyás emlék első gipszmintája. (283. l.) V. ö. a X. mellékletről mondottakkal.
Mindez hatástalanul hangzott el; az egy esztendeig tartott hírlapi hajszának sikerült a Mátyás szobrot népszerűtlenné tennie.
