III. 1788 MÁJUS 10.
III.
1788 MÁJUS 10.
1788 MÁJUS 10.
Tiszteletes uram!
Néhány hetek előtt írott levelem, reménlem szerencsésen kezéhez jutott Tiszteletes földim uramnak, leköteleztem én abba magamat, hogy az múlt télen versekbe tett csekély munkámmal fogok kedveskedni, ime itten küldöm aztat; de megvallom, nem kis bosszúsággal, mivel az számtalan correcturák miatt úgy megszennyeződött, hogy sok helyeken gondot fog adni az elolvasásra. Ezen sok correctiókat kínteleníttettem önnön magam tenni, mivel az itt való megyébe jó magyar író nincsen, és így tót ember vala, nem értvén mit ír, egész szavakat kihagyott, sokak helyébe pedig más szavakat tett fel; de mi nagyobb, az versek alá tett jegyzéseimet, néhány helyeken, nem tartozó helyekre tette, az versek alján, hanem másuvá; gondolom azt ítilte, hogy ha csag egyszer az papiroson lesznek, mindegy, akár hol legyenek; ilyen tetemes hibák okozták tehát az correctiókat. Ha újra leirattattam volna, igen sokára ment volna ajánlásomnak teljesítése. Azért is meg fog engedni Tiszteletes földim uram, hogy munkámat ily mocskosan veszi. Az örvendeztet egyedűl, hogy olyannak jut kezéhez, az kinél az poësisi tudomány, és versek munkájának gyakorlása oly nagy mértékben vagyon, hogyha némely szavakat el nem olvashatna is, az versek értelmébűl ugyan azon illendő szavakat oda fogja tudni alkalmaztatni, jegyzéseimet tartozó helyekre illetni, és így nem csag az írónak mindenféle hibáit meg fogja tudni jobbítani, de az authornak néminémű fogyatkozásait ki fogja pótolni, az ki meg is vallja, hogy találtatnak némelyek az versek végei hangzásában. Ugyan azon levelembe vala az is feltéve, hogy én ifiúságomtól fogvást víg geniusú ember voltam, a honnan is származott, hogy mind eddig tett munkáim játékosak voltak, és fontos dolgokat nem foglalván magokban, prést nem érdemlettek, ezen satyrám is, az melyet az meghanyatlott és abajdócz szívű magyar gavalérok és dámák ellen írtam, hasonló bordába szövött munka, azért is fogok örvendeni, ha történhető komor óráiba Tiszteletes földi uramat mosolygásra hozhatja. Hogy éppen Nagy-Peleskén képzelem lakni az nótáriust, csag az az oka, hogy Becski György úr ezen helységnek ura, az kivel én Szathmárba quartélyozván, különös nagy barátságba éltem, reménlem, harmadik kéz által munkám kezéhez fog jutni. Ez az én utolsó játszi munkám, mivel engemet is öregségem miatt elhagyott az régi jó kedv, mint az vén leányt az vigyorgás, mert Ovidiusként, ábrázatomon már, ruga senilis arat. Hanem ez jövő télen, ha élni maradok, (mivel nyárba más foglalatosságaim vannak) XII. Károly svéciai királynak életét szándékozom magyarra fordítani.
Yungot az könyvkötő alkalmatosabb időbe nem köthette volna be, mint az mint elvégezvén kötését, kezemhez hozta, épen Fekete vasárnap kezdettem olvasását, és végzettem husvét szombatján, ezen utolsó hetei az nagy bőjtnek éppen alkalmatosak az olyan dolgoknak olvasására, az melyek az lelket mint az harmat az virágokat lankadtságokbúl új életre hozzák. De csag egy Yung és egy Sarasa írhatnak ily érzékeny és hathatós elmélkedéseket, és hizelkedés nélkül írom, hogy csag egy Péczeli Jósef fordíthatta oly igaz és szépen folyó magyarsággal nemzetünk javára. Ha Rousseau, Lesing és azon lipsiai professor, az ki Horáczot kiadta, Yungot figyelmetesen olvasták volna, tudom, oly botránkoztató és lelkeket vesztő munkákat nem szültek volna ez világra. Az grófném (ki is esméretlenűl szolgálatját ajánlja Tiszteletes földim uramnak) Yungot minden nap kezébe veszi, és tám az halált is jobban szereti már, mint engemet, felette nagyon örvendezteti őtet ezen könyv, engemet pedig az, hogy írhatom, hogy vagyok
Tiszteletes uramnak
Szakolczán, 10. May, 1788.
igaz köteles szolgája
Gr. Gvadányi Jósef, mp.
Generalis-főstrázsamester.
Gr. Gvadányi Jósef, mp.
Generalis-főstrázsamester.
