XIX. A HUSZONÖTÉV TÖRTÉNETE.
XIX. A HUSZONÖTÉV TÖRTÉNETE.
GENČVEBE érkezve, a mindenfelől kapott rossz hírekkel szemben és saját vigasztalan helyzetében Horváth azonnal újabb munkában, az 1823-tól 1848-ig terjedő Huszonötév Történetének megírásában keresett enyhületet. 1862 karácsonyán munkához látott. Erre a korszakra, mint Kazinczy Gábornak írta,* már «vízözönünk előtt is» tett némi készületeket, gyűjtött anyagokat; sőt azelőtt 8–10 esztendővel, midőn a szabadságharcz történetét számüzetésében sajtó alá készítette, mire azonban kiadót nem talált, ennek bevezetéséül ama korszak történetének vázlatát is megírta, úgy hogy most inkább csak a magyar sajtóviszonyokhoz kellett azt idomítania, kibővítenie, kiegészítenie, nem pedig újraírnia. A nagy történet hat kötetétől különválasztva, két kötetben, előfizetés útján, saját költségén akarta kiadni. Ha cserben hagyja is a magyar közönség, kiadja, hogy legyen olyan, bár talán hiányos és gyarló munka, melyből az 1848 óta fölserdült vagy most serdülő fiatal nemzedék némi tökéletlen ismeretet szerezzen magának a nemzet további törekvéseiről és küzdelmeiről.
1862 deczember 29. Horváth L. gyűjt.
Történetünknek ezt a korszakát úgy fogta fel,* hogy nagyrészt erkölcstörténet legyen, a mely minden társadalmi, szellemi és anyagi mozgalmat is magában foglaljon a politikai reformkérdések és kísérletek mellett. Az irodalomtörténet vázlatát mindjárt elején akarta adni, úgy lévén meggyőződve, hogy az az 1825 körüli újraébredésben nagy tényező volt, tehát bevezetésül kell szolgálnia az 1823–5-ki politikai mozgalmakhoz. Bőven használta Toldy költészettörténetét s remélte, hogy megkapja irodalomtörténeti vázlatait is, mely esetben kiterjeszkedik az irodalomnak minden, az ő munkájába tartozó részletére; különben, segédforrások hiányában, csak a költészet történetére s ebben ama kérdésekre szorítkoznék: milyen viszony volt az irodalom és a cselekvényes élet közt, – mily lökést vett a szellemi mozgalom a külső élettől, – az irodalom milyen visszahatást gyakorolt az állami és társadalmi élet tüneményeire? Adatokért Toldyn kívül Kazinczy Gábornak és Rómernek is írt. Emez fölhívta figyelmét egy fiatal íróra. «Frankl Vilmos nevét ismered? – kérdezte.* – 19 éves absolutus theologus, munkás fiú, szép észszel, határozott lélekkel bíró kis historikus. Pietással olvasta leveledet, a melyet kívüle csak Toldynak mutattam. A fiú igen szeretné némileg enyhíteni sorsodat. Pfeifferrel beszélt, ki az előfizetés kezelését 10%-ért elvállalná és egyéb kedvezményeket is nyújtana… Frankl igen tisztel és ajánlja szolgálatát.» Pár nap mulva már járt is Toldynál,* hogy az 1825. évi országgyűlés történetéhez jegyzeteket tegyen Horváth számára. Ettől fogva nemes lelkesedéssel segítette munkásságában a száműzöttet, majd a hazatért öreget mindaddig, míg elérkezett az az idő, hogy a Magyar Történelmi Társulat megbízásából ő elevenítette föl az újabb magyar történetírás megalapítójának emlékezetét.*
Saját szavai 1863 januárius 5. id. lev.
Februárius 11. id. lev.
Toldy Horváthhoz februárius 16. Horváth Lajos gyűjt.
Így nevezi emlékbeszéde 3-ik lapján.
Horváth teljes erővel látott munkához és februárius elején tizenöt ívvel már el is készült. «Hiányos biz’ az, nagyon hiányos – mondta;* – de talán jobb a semminél.» Kivált az 1825. évet megelőző belviszonyok előadása miatt semmi esetre sem várhatta, hogy a magyar czenzura átengedje művét. Eleintén arra gondolt, hogy – mint Heckenast tanácsolta – Bécsben nyomassa, vagy németre fordítva Lipcsében, esetleg Svájczban adja ki, s úgy terjeszsze a bécsi cenzura ítélete alá, hogy ezzel útlevelet nyerjen művének Magyarországba. Munkabírására jellemző, hogy az első kötettel, ha háborítatlanul dolgozhatik, két hónap alatt akart elkészülni.
Toldynak, 1863. februárius 8. Akad. TLT. LXX. 325.
Az első kötetet befejezvén, Horváth elhatározta,* hogy azt Genčveben, Pfeiffer és Puky sajtóján, saját költségén fogja kinyomatni, mert néhány barátja biztosította, hogy kéz alatt 5–600 előfizetőt szerez, a mi alkalmasint elég a költségek fedezésére; a könyv pedig, saját felülegyelete alatt, hibátlanabbul jelenhetik meg. Az utolsó simítások megtételére kéziratát június 30-án magával vitte St. Gervais-les-Bainsbe, a Mont-Blanc tövében levő kénesfürdőbe, mely a Bon-Nant (Bon hegyipatak) zuhatagánál s a Montjoie-nak az Arveba szakadásánál, Genčvetől alig 70 kilométerre fekszik. Egyik barátjával együtt* remélte, hogy «az Árva vize megedzi alkatát s valódi olajjá válik élete mécsében.»
Toldyhoz, június 28-án. Akad. TLT. LXX. 327.
Mednyánszy Sándor londoni levele szeptember 13-án. Horváth Lajos gyűjt.
Augusztusban hazatérve, lakását a Rue de Lausanne 39. száma alá tette át és megkezdte munkája nyomatását, bár gondolhatta, hogy ennek következtében még kevesebb reménye lehet a hazatérhetésre.
88. A «Huszonöt év…» czímlapja.*
A «Huszonöt év» czímlapja (263. l.) az Egyetemi Könyvtár példányáról.
Október hatodikán, az örökre emlékezetes napon, gróf Károlyi Gyula Ouchyból (Lausanne mellől), hol a Károlyi-család találkozott, pár órára bement Horváthhoz Genčvebe s átvette tőle a Huszonötév Történetének első tíz ívét,* negyven nap mulva pedig gróf Károlyi Viktor a folytatást a 31. ívig, hogy hazavigyék megmutatni Toldy Ferencznek.* November végén már készen állt az egész első kötet. Pfeiffer Ferdinánd kötelezte magát,* hogy a könyveket Lipcséből, hova Horváth küldi, beviteti a vám lefizetése mellett egy bécsi könyvárus útján Bécsbe, hová az most, a cenzura eltörlése következtében, biztosan bemehet; onnan azután könnyen leszállíthatják Pestre, mert odáig nincs vám. Az előfizetési pénzek kezelésére gróf Batthyány Lajosné vállalkozott, s ő fogja Pfeiffert utasítani, hogy a gyűjtőknek hány példányt küldjön az előfizetők számára, a kiknek pénzét azonban a szétosztásig magánál tartja, hogy ha szerencsétlenség történnék, az előfizetési pénzt (a mintegy 95 íves két kötetért 7 forintot) a gyüjtőknek visszaküldhesse. Pfeiffer csak az előfizetők kielégítése után kezdi a maga példányait árulni, de szintén csak kéz alatt. Horváthnak a maga részére megtartott 500 példány árát előre megküldi s díjul 35, ha pedig a könyv nyilvános árulását betiltanák, 40%-ot kötött ki magának.
Szeptember 23. és október 6. levele Toldyhoz. Akad. TLT. LXX. 328–9.
November 16. Toldynak. U. o. 330.
Október 6. Toldynak. U. o. 329.
De nem üzletről volt itten szó, hanem hazafias cselekedetről, mely Batthyánynét, Pfeiffert, a gyűjtőket, sőt még az előfizetőket is a rendőrség zaklatásának tehette ki. Éppen azért Toldyt még hónapok mulva is* «nagyon kellemetlenül érintette sajtónk hígeszű csacskasága», melynélfogva a Fővárosi Lapok s utána a többiek is «kifecsegték egy genfi levél után (ha igaz), hogy a munka nyomatik. Én oly néma vagyok, hogy mindössze öt előfizetőm, vagyis aláíróm van csak». S ez a némaság és óvakodás még nagyobb lett, mikor négy hét mulva (1864 márczius 5-én) Horváth és Batthyányné jó barátját, Almásy Pált, mint egy új forradalom szervezőjét, több társával együtt elfogták.*
Horváthhoz 1864 februárius 13. Horváth Lajos gyűjt.
Márki-Beksics, A modern Magyarország, 614–619. Sorsukról az emigransok sokáig teljes bizonytalanságban voltak. «Nem mondod leveledben, mit tudsz Almásyról – írta Ludwigh Horváthnak szeptember 17-én. – Pár hónap előtt a magyar lapokban az állott, hogy 8 előkelő foglyot Olmützbe vittek. Tudakozódtam, mi történik Palival; senki sem tudott felelni. Jósikához (Brüsselbe) bejárnak a mágnások, fiai is meglátogatták s ő nekem azt felelte, hogy semmit sem tudnak. Ezen részvétlenség engemet mondhatatlanul bánt. Hogy írni nem mernek, azt megértem; de hogy kijövén, bárgyún bámulnak az emberre, ha kérdezi, mi történik otthon, az már megbocsáthatlan.» Még deczember 10-ikén is tájékozatlanul írt. (Mindkét levele Horváth Lajosnál.)
Nagy feltűnést keltett a pesti egyetemen, hogy Toldy Ferencz az 1790–1825. évek irodalomtörténetében ekkor a politikai történelemmel is bővebben foglalkozott. Hallgatói észrevették,* hogy nyomtatott ívekről ad elő, de magát a lelkesedéssel fogadott munkát csak hónapok mulva olvashatták. Toldy ugyanis a szerzőt érthető okokból meg nem nevezve, azokból az ívekből olvasott fel, a melyeket Horváth Mihály neki mutatóban előre megküldött. A Huszonötév Története ugyanis az előadások ideje alatt teljesen elkészült* s bár forgalomba még nem kerülhetett, az 1864 április 9-én Horváth Pfeiffer és Puky nyomdájának már ki is fizette a majdnem 86 íves munkáért járó egész 5414 frank és 25 centime-os nyomtatási költséget.* Nagy áldozat a száműzöttől; de meg volt győződve, hogy könyvében a nemzet törekvéseit mindenkivel, a külföddel is megismertetve, erre fordított fáradságával rója le leghívebben hazája iránti kötelességeinek adóját; «ez lesz leghazafiasabb, polgártársai elismerésére legméltóbb, s egyszersmind legáldásosabb tette életének».
Akkori hallgatójának, dr. Farkas Lajos nyug. egyet. tanárnak szíves közlése. Ezt az előadást Toldy az 1865. év I. felében tartotta.
1864 februárius 9-én Horváth szerint (Akad. TLT. LXX. 331.) már a 42-ik ívet nyomtatták, még három hiányzik s két hét mulva az egész elkészül.
Az Imprimerie Pfeiffer & Puki számlája szerint Horváth kétkötetes művéből az I. kötet 40 1/2 íve ŕ 50 fr. 2025, a II. 45 1/4 íven 2262.50 frankba került; 57 órai correctura az elsőnél 45.60, a II-nál 79 1/2 óra után 57.80 fr.; fűzés az I-nél 375, a II-nál 500 fr.; boríték az I-nél 61, a II-nál 57.80 fr., összesen 5414 fr. 25 c., melyből februárius 4-ikén 3448 fr. 60 c., s most a teljes összeg kifizettetett. (A kifizetett eredeti számla a M. N. Múzeumban, 440. Oct. Hung. 20. sz.)
Oh barátom, milyen munka ez! – lelkesedett Toldy,* mikor a Huszonötév Történetének mutatóban megküldött első íveit olvasta. «Csak magasztaló szavaim vannak, sőt a csodálás szavai csak e teremtményed felett…» Azonban Horváth kételkedett,* fog-e műve tetszeni neki akkor is, ha nem a baráti érzelem gerjedelmein, hanem a kritikus szemüvegén át fogja nézni? Nyugtalanul és félve várta nyilatkozatát; de kérte mégis, és kérte egész őszinteséggel, ha sujtó lesz is ítélete; mennél szigorúbb, annál kedvesebb lesz szava. «Új munkádról kérdesz – válaszolt Toldy.* – Vagy ez remek, vagy én vagyok elfogulva. Lehet, hogy nem vagyok illetékes, mert hatása rám infascináló volt. Kétség nélkül lehetnek benne adati hibák; lehetnek dolgok, miket egy későbbi idő jobban fog tudhatni. De te megteremtetted e kor históriáját s érdemed halhatatlan. Beh szépen fogják most mások könnyen bírhatni, kivonhatni s hogy eredetiek (!) legyenek, megváltoztatni, megigazítgatni! Igenis, le kell annak fordíttatni: le a világ minden nyelvére, de csak, ha felügyeleted alatt eshetik meg; le németre is egészen complett, minden rövidítése nélkül az actáknak is.» Azonnal ajánlta is fordító gyanánt unokaöcscsét, Novelly József István volt honvédhadnagyot, abban az időben kassai könyvkereskedőt.* Novelly annál örömestebb vállalkozott a feladatra,* mert május elsején az üzletből kilép, tehát egész idejét a munkának szentelheti s kilenczven ív lefordításával október végéig elkészülhet. A pénzkérdés elintézését egészen nagybátyjára hagyta. Horváthnak tetszett a próbafordítás.*
1863 deczember 6. Horváth L. gyűjt.
1864 februárius 9. Akad. TLT. LXX. 331.
Februárius 13. Horváth Lajos gyűjt.
Néhány életrajzi adata Szinnyeinél, IX. 1126., ki azonban nem említi őt mint Horváth fordítóját.
Novelly Toldyhoz februárius 25. Horváth Lajos gyűjt.
Márczius 6. Toldyhoz. Akad. TLT. LIII. 91.
89. Novelly József névaláírása.*
Novelli József névaláírása (266. l.) Olv. J. Novelly.
Novelly csakugyan kilépett a könyvkereskedésből, minden idejét a fordításnak szentelte, három napot szánt egy ívre s így 8–9 hónap mulva az egészszel elkészülhetett. De még egy esztendő mulva sem készült el s Horváth, ki a beküldött fejezetek fordítását igazán jó, folyékony, kellemes olvasmánynak találta,* annál inkább sürgette őt, mert a bizonytalanság ártana neki és a könyvnek, melynek idegen nyelveken is meg kell jelennie, hogy a magyar ügy ismeretét a külföldön terjeszsze.* Marie D’Agoult grófné (írói álnevén Daniel Sterne, ki több bölcseleti munkán kívül az 1848. évi párisi forradalom «igen jeles» történetét is megírta), már értesítette Horváthot,* hogy ajánlatára egy új párisi könyvkiadó-társaság, a Bibliographie internationale, hajlandónak nyilatkozott azt francziául is kiadni, de ez csak a német fordítás alapján történhetnék meg. Magából a magyar szövegből Ludwigh János ugyan lefordíthatta volna, de Ludvigh ezt a feladatot elhárította magáról.* Hiszen semmitől sem félt annyira, mint a fordítástól. Szerette volna Horváth, ha műve az 1865. évi országgyűlés megnyitásakor már németül is a közönség kezében lett volna.* De Brockhaus csak 1866 elején fogott a nyomtatáshoz, oly föltétellel, hogy az 1000 példányos első kiadásért 1400 forintot fizet, minden későbbiért pedig félannyit.*
1864 szeptember 7-én. Akad. TLT. LXX. 334.
1865 május 26-ikán Novellihez. U. o. LIII. 93.
1865 április 14. Toldyhoz. U. o. 92. Eleinte (Horváth 1864 februárius 9-iki levele szerint, u. o. LXX. 331.) a grófné maga akarta lefordítani.
Ludwigh Toldynak 1865 május 30. Horváth Lajos gyűjt.
Toldyhoz október 15. U. o. 97.
Toldyhoz 1866 januárius 29. U. o. 100.
90. D’Agoult grófné.*
D’Agoult grófnő arczképe (267. l.) a «Képes Folyóirat»-ban megjelent kép után.
Novelly derekasan megfelelt föladatának s a szorgalmas, szép munkáért Horváth köszönetet mondott neki.* A Huszonötév Története német nyelven két kötetben 1866 októberében készült el,* de csak karácsonyra jelenhetett meg: két évvel később, mint Horváth óhajtotta, mégis éppen alkalmas időben, hogy a külföldet tájékoztassa a nemzet és király kiegyezésének történelmi előzményeiről.*
Toldyhoz 1866 márczius 8. U. o. 101.
Toldyhoz 1866 október 4. U. o. 107.
Fünfundzwanzig Jahre aus der Geschichte Ungarns von 1823–1848. Von Michael Horváth. Aus dem Ungarischen übersetzt von Joseph Novelli. Leipzig, 1867. Két kötetben, n8r., XVII. 557 és XI. 631 l.
A könyv eredeti magyar kiadása otthon irodalmi, sőt valósággal politikai esemény volt. «Tényt írok – szólt Toldy Horváthhoz:* – Te a nap oroszlánja vagy. Híreddel, magasztalásoddal tele a két haza. Minden ember olvassa, dícséri és áld tégedet. Ha a kelete olyan, mint a dícsérők száma, úgy boldogulsz. Még Szalay László engagirt barátjai sem győzik ezt mint legjobb munkádat magasztalni. S így: nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is.» Szalay László már a sírban nyugodott,* midőn Horváth erre a levélre válaszolt.* Jól esett hallania, hogy könyvét a közönség méltánylattal fogadta. «Hiába, csak nem tagadhatjuk meg szülői hiúságunkat; szeretjük, ha dícsérik gyermekünket, kivált miután nyilván nem írnak (nem írhatnak?) róla.» Azonban be kellett érnie a dícséretekkel. Előfizetés útján csak valamivel több kelt el 600 példánynál. A nyáron egy miskolczi úr járt nála Genčveben három példányt venni, mert náluk nem kapható s azt sem tudják, kitől kell kérniök. Pedig idáig, tudtával nem tiltották el. Bécsben kellene kimódolni, hogy nyilvánosan árulják; ha ott szabad, «otthon is meg lehet fújni a trombitát, vagy legalább bátrabban mutatni be». A mű azonban csakugyan jól kelt; Pfeiffer a megmaradt példányokat mind megvette s a mi magyar történelmi – különösen ily terjedelmes – műnél nagy ritkaság volt, megjelenése után félesztendővel már a második kiadás is szóba jött.* Pedig csak titokban lehetett árulni. Temes vármegyében Timári az előfizetési pénzeket Almásy Pálnak küldte be, kiről akkor még nem tudta, hogy elfogták. A rendőrség a pénzt a levéllel együtt lefoglalta. A kormány tehát ebből az esetből is tudhatta, hogy Horváth könyvét árulják; azonban – Ludwigh szerint* «ostobaságánál fogva lehet az is», hogy ezt nagy történelme új kiadásának tartotta. De pár hónap mulva maga figyelmeztette Horváthot,* hogy a Huszonötév Története «az osztrák indexre került»; a szabadságharcz történetét tehát ne ennek folytatása gyanánt adja ki. Árulhatja új czím alatt, míg amannak sorsa, az indexre tevés, el nem éri; mert «ha az index villáma a Huszonötévet érte, hogy kímélhetné meg folytatását?» A tilalom csakugyan kijött, de a munkát nem üldözték.*
1864 június 12. Horváth L. gyűjt.
Meghalt 1864 július 17. Salzburgban.
Szeptember 1. Akad. TLT. LXX. 333. «Ki lesz az Akadémia titkára szegény Szalaynk után?» kérdezte szeptember 7-én Horváth. (U. o. 334. sz.)
Horváth Toldynak szeptember 7. U. o. Egyébiránt Horváth szerint 1866 januárius 29. szerint több száz példány az árdrágítás következtében még mindig eladatlanul hevert. U. o. LIII. 100.
Brüssel, 1864 szeptember 17. Horváth Lajos gyűjt.
1865 januárius 12. U. o. Május 30-iki híre szerint még sem került indexre. U. o.
Toldy 1865 június 4. U. o.
91. A «Huszonöt év…» német fordításának czímlapja.*
A «Huszonötév» német fordításának czímlapja (269. l.) Az Egyetemi Könyvtár példányáról.
Noha – Ludwigh szerint* – tudnivaló, hogy Horváth tollából csak jó, komoly munka kerülhet ki, ez várakozását meghaladta. Nem hitte volna, hogy a megyei és országgyűlési mozgalmak körén kívül lehessen a 25 évi időszakot oly híven, mondhatja remekül előadni, mint az neki sikerült. Mostani munkájában még a papi stílusnak is minden nyoma eltűnt. Kérte, hogy ne akadjon meg ezen; hiszen Guizot maga is, protestáns létére, történelmi kutatásaiban folyvást a középkori papok okiratait olvasgatva, a papos írásmodornak egy nemét önkéntelenül elsajátította. Különben a magyar történetírás legsikerültebb munkájának tartotta. Igen nagy szükség is volt rá, mert a mostani nemzedék azt a kort csak hagyományokból ismerhette.
1864 januárius 23. U. o.
92. Guizot.*
Guizot arczképe (270. l.) a Márki S. tulajdonában lévő metszetről.
Teljesen tudományos szempontból mindjárt akkor senki sem bírálta a Huszonötévet, hogy alkalmat adjon hibáinak, tévedéseinek kijavítására. Inkább csak levelekben, vagy egyes irodalmi czikkekben vádolták részrehajlásról, igazságtalanságról, történetírói hűtlenségről; de vádlói is többnyire pártszempontokat követtek. «Mi élők – mondta Horváth* – ezt a kérdést el nem dönthetjük: ez az utókor feladata leend, a mely a mi pártharczainkat, nézet-különbözéseinket csak maga ítélheti meg elfogulatlanul. A mi feladatunk az, hogy – bár szilárdul ragaszkodva elveinkhez, meggyőződéseinkhez, – türelmesek legyünk mások elvei iránt; s a meggyőződést, ha annak tisztaságáról s önzetlenségéről kételkedni okunk nincs, tiszteljük mindenkiben.» Valóban, minél inkább távozunk attól a kortól, annál kevésbbé tűnnek föl Horváth könyvének hiányai, hézagai és tévedései, a mikkel ő maga is tisztában volt s annál inkább elismerik azt az érdemét, hogy először mert és tudott képet alkotni arról a negyedszázadról, a mely a modern Magyarország kialakulását bevezette s először merte megírni saját korának történetét. Feladatát ritka szerencsével végezte.* Mert ha – miként maga mondta* – «korunk történetét valamelyik jelesünktől megírva bírni, valóságos kincs volna nemzetünk számára», – ezzel a kincscsel ő éppen a legalkalmasabb pillanatban, alkotmánya helyreállításának előkészületei közt ajándékozta meg nemzetét. Toldy nem hízelkedett, mikor azt írta neki,* hogy megteremtette annak a kornak a történetét s érdeme halhatatlan.
A 2-ik kiadás előszavában.
Fraknói, Horváth eml. 31.
Az első kiadás előszavában.
Horváthhoz 1864 febr. 13. id. lev.
