VI.
VI.
CORVIN mostohája, a királyné mostanig a háttérben állott és onnan törekedett befolyását a dolgok menetére érvényesíteni. A férjhezmenetel reménye az Ulászló-pártiakkal hozta szoros kapcsolatba, de a fegyverbarátságból hiányzott az őszinteség és a kölcsönös bizalom.
A ravasz asszony nem hitt a nálánál is ravaszabb Filipecz ígéreteinek; sejtelme volt a felől, hogy ki akarják játszani. Most, az általános zavarban, elérkezettnek látta az időt, hogy kilépjen tartózkodó állásából és a maga hasznára igyekezzék kizsákmányolni a helyzetet. Azt hitte-é, hogy Corvin és Ulászló pártja megsemmisítik egymást, avagy csak szövetkezésének árát akarta az Ulászló pártiak részéről biztosítani, nem tudjuk; de e két szempont egyike volt döntő amaz elhatározásában, hogy a római király ügyét veszi pártfogásába. Pedig Miksáról már ekkor alig beszélt valaki; a milanoi követ egy hónappal előbb megírta róla, hogy «egy rigót sem adna ügyeért». Annál feltünőbb a királyné törekvése, hogy új erők megnyerésével keltse új életre a bomladozó osztrák pártot.
Az ellenfélnek tett igéretei azt mutatják, hogy a dolgot komolyan vette; Filipecznek az esztergomi érsekséget helyezte kilátásba, s régi ellenségét, Váradi Pétert, bíbornoki kalap ígéretével akarta Corvintól eltántorítni.* Kísérletei nem sikerültek, de Filipecz tudatára jött annak, hogy a királyné pártfoglalása döntő befolyást gyakorolhat az eseményekre. A helyzet kulcsa úgyszólván Beatrix kezében volt; Corvin és Ulászló közűl, a kinek pártjára áll, azé lesz a korona.
57. BEATRIX KIRÁLYNÉ.
58. BEATRIX KIRÁLYNÉ ALÁIRÁSA.
A királynét s híveit végleg biztosítani Ulászló ügyének, ez lőn most a kanczellár feladata. A puszta házassági ígéret most már aligha lett volna elégséges; Beatrixnek tudnia kellett valamit a milanoi házasság tervéről, mert azt kívánta, hogy az országos rendek a választási feltételben kötelezzék Ulászlót nőűlvételére. E követelés valóságos vihart idézett elő Ulászló párthívei között. Filipecz és Bakócz ekkor a legszélső határig mentek el a diplomatia eszközeinek felhasználásában. Biztosították a rendeket a felől, hogy az ígéret beváltása soha sem fog megtörténni. Az urak erkölcsi érzete nem ütközött meg a csaláson, de szükségét érezték a felsőbb tekintély támogatásának, hogy a játékba bele mehessenek. Szapolyai István nyilatkozatától tették függővé e kérdés eldöntését.
A váradi püspök június 23-án érkezett Bécsbe Szapolyaihoz. Ott volt Schellenberg János is, a cseh kanczellár, kit Ulászló a hatalmas ausztriai főkapitány megnyerése czéljából küldött Bécsbe. Corvinék, a kik csak annyit tudhattak, hogy a döntés a királyválasztás fölött Szapolyaira lett bízva, szintén küldtek két követet, azzal a reménynyel, hogy a dolgok új állapotában sikerülni fog Szapolyait pártjukra vonni. A törekvés hiába való volt, de Filipecznek is óriási fáradságába került, hogy reá bírja a Beatrix szabta föltétel elfogadására. A hatalmas főúr jobban szerette az egyenes útat, s nagyon aggódott, hogy a kétszínű játék Beatrix győzelmével fog végződni; pedig az új király házasságát a magtalan és népszerűtlen özvegygyel végzetes szerencsétlenségnek tartotta az országra. Végre is engedett Filipecz reábeszéléseinek. A két országnagy most Schellenberggel együtt megállapodott a legközelebbi teendőkben, megbeszélték az Ulászlótól várható pénz- és hadi segély kérdését, s a magyar kanczellár a kiállott izgalmak által megviselve bár, de a győzelem biztos tudatával sietett Morvaországba, hogy Mátyás király híres fekete seregét Ulászló és Beatrix egyesült pártjának zsoldjába fogadja.*
Maffeo június 23- és július 12-iki jelentései. Dipl. Eml. IV, k. i. h. BONFINI, 522. I. V. Ö. FRAKNÓI, i, m. 111–112. l.
Budán egyszerre értesültek Filipecz küldetésének eredményéről s a hírről, hogy Ulászló 15,000 főnyi sereggel megindúlt Prágából a magyar trón elfoglalására.* Corvin pártja a bukás előhírnöke gyanánt fogadta e tudósítást.
FRAKNÓI, i. m. 193. l.
A körűlzárolás veszélye fenyegette őket, pedig a budai várról köztudomású volt, hogy három napi ostromot sem képes kiállani. De a válság tetőfokán sem gondoltak meghátrálásra. Kincseik erejében bízva, vesztegetéssel iparkodtak az ellenpártot megbontani; a német és lengyel követek útján a császárhoz és János Albert herczeghez fordultak segítségért, s egy merész, mondhatni kétségbeesett fegyveres actio által készültek a dolgok menetét feltartóztatni. Seregükkel Székesfejérvárra akartak menni, hogy ott János herczeget a kezeik közt levő szent koronával királylyá koronázzák. S midőn a terv az országos rendek tudomására jött s ezek Kálmáncsehi Domokost, a fejérvári prépostot, sietve leküldék a koronázó város oltalmára, elhatározták, hogy a koronával és kincstárral együtt elhagyják Budát és Szlavoniába mennek; itt egy részt biztonságban lesznek az Ulászló-pártiak túlnyomó hadi ereje elől, s Corvin, Ujlaki és a pécsi püspök uradalmaiban katonákat gyűjtve, újult erővel térhetnek viszsza, legyőzik az ellenpártot s a fegyver hatalmával juttatják diadalra jelöltjük királyságát.
59. SZAPOLYAI ISTVÁN PECSÉTJE.
János herczeg, teljesen Ujlaki befolyása alatt, mindenbe beleegyezett, a mit pártvezérei eléje írtak; jóformán nem is érthette meg a tervezett államcsiny tulajdonképeni jelentőségét. Ujlaki Lőrincz és társai a hónap végső napjaiban hozzá láttak tervük kiviteléhez. Társzekerekre rakatták a kincstár drágaságait, a Corvina értékesebb codexeit s a várlak minden becsesebb holmiját, teljesen üresen hagyva a királyi termeket, melyekben, a milanói követ szavai szerint, még egy pad sem maradt hátra. Így felkészülve az útra, június 30-án elhagyták a várat és a drága podgyászt elszállították Buda alatt táborozó seregükhöz. Másnap még egyszer visszatértek a várlakba, megtették az utolsó intézkedéseket, s aztán összes hadaikkal fölkerekedtek, 1000 főnyi őrséget hagyván hátra Buda vára falai között.
Az országos rendek körében nagy íjedtséget okozott a hír, hogy Corvinék megszöktek Budáról s viszik magukkal a koronát és a kincseket. A váratlan eseményre a leghatározottabb intézkedésekkel feleltek. A vármegyében elszórva táborozó katonáikért követeket küldtek szét, a várat fegyveres zár alá vették s Báthory István és Kinizsi Pál vezérlete alatt számottevő sereget küldtek a szökevények üldözésére. A királyné, Hippolyt érsek, az egri és a zágrábi püspökök, saját banderiumaikat bocsáták Báthory rendelkezésére. Drágfi Bertalan, Rozgonyi László, Losonczi László, Bánfi. János, Guthi Országh László, Mórócz László és más főurak személyesen csatlakoztak az üldöző sereghez, mely egy mértföldnyire Budától még azon éjjel utolérte Corvinékat s elvágta az útat netalán szándékolt visszatérésük előtt.
A menekülőknek azon kellett lenniök, hogy időt nyerjenek, s ezért másnap, július 2-án védőlevelet kértek a pécsi püspök, a vránai perjel és két más úr részére. Ezek az egész napot Pesten tárgyalásokkal húzták ki, mialatt a sereg gyorsan folytatta útját a déli részek felé. Este Corvinék követei azzal a kijelentéssel távoztak, hogy másnap folytatják az alkudozásokat; de reggel nem jöttek vissza s a rendek csak ekkor vették észre cselfogásukat.
60. BÁTHORY ISTVÁN PECSÉTJE.
Három napi út állott mögöttük, midőn Corvin tudatára ébredt a veszélyes helyzetnek, melybe tanácsadói sodorták. Sírva kérte Ujlakit és a pécsi püspököt, ereszszék vissza, mert látja, hogy a dolog csúfos vereséggel fog végződni. A válasz, mit esdekléseire kapott, egész helyzetét feltárhatta előtte; a két főúr leplezetlen cynismussal adta tudtára, hogy visszatérhet, de kincsei náluk maradnak. A herczeg, teljesen kiszolgáltatva környezetének, nem tehetett egyebet, mint hogy folytatta útját bizonyos bukása felé.
Július 3-án éjjel Báthory és Kinizsi Duna-Földvár tájékán utolérték Corvín seregét és támadást intéztek az utócsapat ellen. Az első összecsapás az üldözők győzelmével végződött. Beriszló Bertalan, a vránai perjel, három sebből vérezve, Báthoryék fogságába kerűlt, embereik közűl többen meghaltak.
A következő nap hajnalán, a Sárvíz folyónál találkozott össze a két ellenfél. Corvinék csapatainak nagy része baj nélkül kelt át a folyón, de utócsapatainak már fegyverrel kellett az átkelést kierőszakolni. Mikor a túlsó partra jutottak, a hidat szétrombolták maguk után. Báthorynak azonban a környék parasztjai jöttek segítségére, gázlóhoz vezetve seregeit, melyen az átkelés minden baj nélkül megtörtént.
Az összeütközést többé nem lehetett kikerülni. János emberei a Szabaton falu határában fekvő Csonthegyen vettek állást és erejük tudatában apró kicsapásokkal siettették az ellenség támadását. Báthoryék a lejtő alatt elvonuló térségen állították föl seregeiket, mely a Csontmező baljóslatú nevét viselte.
Báthory István, annyi török háború diadalmas vezére, szükségét érezte, hogy néhány szóval indokolja a polgárvér kiontását. Először van – úgymond – abban a kényszerű helyzetben, hogy honfitársai ellen kelljen fordítani fegyvereit, melyekkel még soha sem harczolt keresztények ellen.
Ámde ellenfeleik, kikkel szemközt állanak, nem is honfitársaik többé; az ország szabadságai ellen fogva fegyvert, a törökökhöz lettek hasonlókká s a törököket megillető elbánást hívtak ki maguk ellen. Emlékezetükbe hozta a szent koronát, melynek visszafoglalása minden igaz honfi kötelességét képezi s fáradságukért gazdag jutalmat igért az ellenfél birtokában levő kincsekből.
Ezután megadta a jelt az ütközetre. A támadást Corvinék részéről Székely Jakab és Kis-Horvát János verték vissza, s az előbbi magával a vezérrel, Báthoryval kezdett személyes tusát. A párviadalban az országbíró erősebbnek bizonyult és Székelyt a pécsi püspök csapatainak közbelépése mentette meg a legyőzetéstől. A két sereg azonban, egyenlő lévén erőre, jó ideig egyenlő szerencsével harczolt, míg végre Corvin két alvezérének, Czeczei Kis Máténak és Dombai Ferencznek eleste megfordította a helyzetet; elesett Rosályi Kún Jakab is, a pécsi püspöki hadak legjobb vezéreinek egyike; a két Kanizsai, György és Mihály, több más előkelő nemessel az ellenség fogágába kerűlt s a könnyű lovasság ereje lankadni kezdett Beatrix vérteseinek támadása alatt. Ujlaki és Ernuszt püspök a fordulat láttára magukkal ragadták Corvin Jánost s a koronával és a kincsek egy részével futásnak eredtek. Példájukat követte az egész sereg, vad rendetlenségben hagyva oda a csatatért, melyet mintegy 60 társuk holtteste fedett. Báthoryék részéről Mórócz László esett el, egyébként a seregnek nem volt nagyobb vesztesége.
A királyi palota drágaságaival, a selyem-, bársony- és brokátszövetekkel, a könyvtár nagybecsű kézírataival, a herczeg uradalmai felől kiállított adománylevelekkel s egyéb értékes holmival megrakott társzekerek nagy része a harcztéren maradt, közös zsákmányául a győzőknek és legyőzötteknek.
A miket Báthoryék elől meg lehetett menteni, azokat jobbára Corvin emberei fosztották ki s a maradékból a környékbeli falvak lakossága is sietett kivenni a maga részét.*
A június 30- és július 4-iki napok eseményeit részletesen elbeszélik Maffeo, július 12-iki jelentésében (i. h.), BONFINI, (522–523. ll.) és TUBERO, Commentaria suorum temporum, I. k. 45–60. ll. V. ö, FRAKNÓI, i. m. 113–115. ll.
Corvin és társai Pécs felé vették útjokat. Ernuszt püspök nagy, testes ember lévén, belebetegedett a futásba. A pécsi püspöki vár biztos falain belűl a vezérek közt kitört az egyenetlenség s a csatavesztés kudarczát nyomon követte a párt teljes szétbomlása. A bukott ellenzék főemberei csak egyben értettek egyet, abban, hogy jelöltjük kincseiből szerezzenek maguknak kárpótlást a szenvedett kudarczért. A pécsi püspök nem elégedett meg azzal, hogy a már előbb elfoglalt Cserevicsről és Futakról záloglevelet erőszakolt ki magának; reá tette kezét a csatából megmentett drágaságokra s Corvinnak bele kellett nyugodni, hogy azok legbecsesebb része, Mátyás király híres asztali készletének darabjai, zálog czímén a püspök kezén maradtak. Székely Jakab, Macskási Tárnok Péter s a többiek szintén e kincsekből vettek maguknak elégtételt régi követeléseik s a küzdelem alatt tett újabb kiadások fejében. Az ily módon kielégített vezérek aztán búcsút vettek a herczegtől. Székely Jakab Ormozdra ment; Ujlaki Lőrincz szerémi uradalmaira vonult vissza, a többiek is nagyobbrészt elszéledtek.
Budán ezalatt az ellenpárt sietett győzelmeinek gyümölcseit biztosítani. A csontmezei diadal hírére az egri püspök azonnal támadást intézett a vár ellen, melynek 1000 főnyi őrsége rövid ellenállás után kaput nyitott az országos rendek előtt. A budai tárnoki házat, a benne levő értékes holmikkal, lefoglalták. Corvin híveinek, köztük Darányi Jakab prépostnak hátrahagyott holmii is a győztesek prédájává lettek.* A királyné és a főrendek a legmesszebb menő rendszabályokat alkalmazták a legyőzöttek ellen. Ujlaki Lőrinczet, Váradi Pétert és Ernuszt Zsigmondot, az ifjú herczeg fő tanácsadóit, a haza és trón ellenségeinek nyilatkoztatták s ellenük hűtlenségi keresetet tettek folyamatba. Érsek Máté, a kalocsai érsek testvére, budai házának elkobzásával bűnhödött a korona átszállításáért, s a birtokvesztés büntetése érte nemcsak a többi párthíveket, de a csatában elesettek hozzátartozóit is.*
Darányi Jakabot a herczeg júl. 13-án kelt adománylevelében a fejérmegyei Dinnyés-Méddel kárpótolta Budán veszett értékes holmijaiért. Hazai Okm. IV. k. 437 lap.
Beatrix s az országnagyok már július 4-én Perényi Jánosnak adományozták a Csontmezőn elesett Rosályi Kun Jakab szatmári és ugocsai jószágait, öszszesen 18 falut. (Az adománylevél, Romáromy András szíves közlése szerint, a báró Perényi család ltárában, Nagy-Szőllősön.) Czeczei Kis Máté jószágaira Dóczi Imre kapott adománylevelet: később, 1491 május 17-én visszaadta azokat Kis Máté testvéreinek. (Orsz. ltár, Dipl. 19720. sz.) Zagorhidai Gáspár deáknak, a budai vár aludvarbirájának egyházszakálasi jószága Bajcsi Péterhez került, ki 1491 január 18-án adta azt vissza előbbi tulajdonosának. (U. ott. Dipl. 19707. sz.)
61. PÉCS LÁTKÉPE.
Magát, Corvin Jánost csupán ifjúkora és atyjának emléke mentette meg magaviseletének következményeitől. Július 12-én vonult be a győztes sereg Buda várába. Báthory 72 foglyot hozott magával, – köztük volt a vránai perjel és a két Kanizsai – és öt társzekeret, megrakva a zsákmányul esett drágaságokkal. Elsőben is a királynénál tisztelgett, aztán a foglyokkal letétetve a hűségi eskűt, visszaadta szabadságukat.*
Maffeo idézett jelentése. BONFINI, 524. l. FRAKNÓI, i. m. 115. l.
Hihetőleg egy időben érkezett a fővárosba Corvin üzenete, melyben a szerencsétlen ifjú barátságos egyezségre szólítá fel a királynét s az országos rendeket. Ujlaki s a pécsi püspök csatlakoztak a kéréshez, s az országnagyok a közbéke érdekében hajlandóknak nyilatkoztak az egyezkedésre. Menedéklevelet állítottak ki a herczeg megbizottja, Ráskai Balázs számára. De fölöslegesnek tartották tovább várni a királyválasztás megejtésével. Mind azok, a kiknek magatartása Corvint a végzetes ballépésre kényszerítette, Bakóczék, Maffeo, siettek reá háritani a felelősséget a történtekért. «Az az egy elégtételem meg van» – mondá a milanoi követ Bakócznak, «hogy semmiben sem hallgatott reám; ha azt tette volna, ügyei ma másként állanának».*
Július 12-iki jelentése, i. h.
Corvin János megszünt a trónjelöltek között szerepelni s az ország rendei július is-én Budán, a Szent-György vértanúról nevezett templomban, ünnepi szent mise hallgatása után Ulászló cseh királyt választották Magyarország királyává.
62. CODEX-DISZÍTÉS II. ULÁSZLÓ CZÍMERÉVEL.
