III.
III.
MIKOR János herczeg trónöröklésének eszméje először fölmerűlt, Mátyás még évek hosszú sorát ígérhette magának az életből. Összes működése, mit e terv megvalósításaért kifejtett, tartós uralkodás reményére volt alapítva, mely elég időt ad neki, hogy kitűzött czélját a viszonyok természetes folyásaként érhesse el.
Ámde a hosszú élet reményét munkásságának közepette aggasztó kórtünetek tették kétségessé: Az uralkodás korán megismert gondjai, a hadviselés fáradalmai gyorsan aláásták egészségét. Viharos korszak emberfölötti küzdelmeiben, úgy szólván idő előtt jutva a vezérszerephez, óriási akadályokat győzött le és fényes sikereket ért el; de e sikereknek saját életerejét hozta áldozatúl. Alig volt 48 éves, midőn a köszvény fájdalmai lettek úrrá szervezete felett s az iménti diadalmas hadjáratok vezéréből 1488 tavaszán törődött beteg ember lett, a kinek férfikora java éveiben kellett megbarátkozni a mulandóság fagyasztó előérzetével.
Betegségének rohamos fejlődése szükségkép fordulatot idézett elő politikája menetében. Nagyszabású világpolitikájának, mely a császárral folytatott mérkőzésben, egész diplomatiája tevékenységében irányadó volt, háttérbe kellett szorulni a trónöröklés kérdése előtt, mihelyt fölmerült a nem várt eshetőség, hogy a halál meggátolhatja annak megoldásában.
Eddigi fáradozásainak eredményével aránylag meg lehetett elégedve. A fiatal herczeg, tanulmányait befejezve, a férfiúvá serdülés határéveit élte, midőn a testben és szellemben érni kezdő ifjú fokonként veszi igénybe a nagyokat megillető társadalmi jogokat. Fellépései a nyilvános szereplés terén érett gondolkozású, komoly hajlamú ifjúként mutatták be, a ki az udvari ünnepélyeken, a táborban és a tudósok társaságában egyaránt megállja helyét. Atyjának gondoskodása már gyermekkorában fejedelmi vagyon urává tette; s az első adományokat évenként rendszeresen követték a királyi bőkezűség újabb nyilvánulásai. Laki Thúz János, az egykori kincstartó, bukása után 1480-ban Velenczébe költözvén, javai: Medvevár, Rakolnok és Lukavecz Mátyás kezébe kerültek. 1483-ban Perényi István bünhödte meg hűtlenségét Sztropkó és Sáros várának elvesztésével. Ugyanígy veszítette el Mátyás kegyével együtt Alsólendvai Bánfi Miklós a lippai és solymosi uradalmakat. E birtokok, a kihalt Marczali-család javaival, a Frigyestől kiostromolt Kőszeg várával, Fraknóval és Kis-Martonnal s megannyi más uradalmakkal, várakkal és kisebb jószágokkal különböző jogczímen a korona rendelkezése alá jutva, mind János örökségének gyarapítására voltak hivatva.* Ez óriási vagyonnal háta megett, s atyja egész odaadó szeretetének birtokában, az ifjú herczeg, – nehány hónap óta gazdag fejedelmi ara esküdt vőlegénye is, – ha nem épen jogilag, de tényleg a királyi herczeg, a trónörökös szerepét vitte a magyar királyi udvarban. S a közhangulat az országban és a külföldön egyaránt kezdett hozzászokni, hogy Mátyás leendő utódját tekintse a törvénytelen ágy szülöttében.
Ez uradalmakról az adománylevelek nem maradtak fent. A Laki Thúzok szlavóniai várait Batthyányi Boldizsár medvevári várnagy már 1485-ben átadta Corvinnak. (A hg. Batthyányak levéltára Körmenden; CSÁNKI DEZSŐ szíves közlése.) Corvin a Marczali-hagyaték révén Verőcze városára és uradalmára is igényt tartott, bárha Mátyás azt még régebben Bánfi Miklósnak és Jakabnak adományozta. Mikor a Bánfiak visszanyerték a király kegyét, Mátyás 1488 márczius 10-én kelt oklevelében megerősítette őket Verőcze birtokában, kiszakítva azt a Corvinnak adományozott. javak közűl. Orsz. ltár, Dipl. 33446. sz.
Egyenes intézkedések útján még eddig semmi sem történt a trónöröklés ügyében. Mindaz, a mit Mátyás tíz év óta fiáért tett, csupán arra való volt, hogy a hangulatot előkészítse e kérdés megoldásához. Az egyetlen törvény, mely a trónváltozás eshetőségét érintette, nagyon távoli összefüggésben látszik állani Corvin személyével. A nádori hatáskörről szóló 1485-iki törvények a király halála esetén a kiskorú örökös gyámjává és királyi helytartóvá a nádort rendelték, s az esetleges királyválasztásnál a nádorispánnak biztosították az első szavazatot. De a törvény e rendelkezése általános jellegű; a tényleges helyzet nem nyer benne egyenes kifejezést, s alig árulja el, hogy alkotói, a király és az országgyűlés, gondoltak-e erre a helyzetre annak szerkesztésénél? Sőt a kezdeményezés kérdése sincs egészen megvilágítva. 1485-ben Mátyás 45 éves volt, java egészségében; nem volt oka gondolni a királyválasztás közeli lehetőségére, sem arra, hogy halála megelőzi fia nagykorúságát. Elég időt szánhatott számításaiban János herczegnek, hogy meglett emberré növekedjék, s magának, hogy fia megválasztatását még életében keresztül vigye. A törekvés, mely e törvényben a nádori jogok gyarapítása körül érvényre jut, sokkal hihetőbbé teszi, hogy a növekvő királyi hatalommal szemközt maguk a rendek kívánták a nádorság tekintélyét emelni s egyúttal odahatni, hogy azok a zavarok, melyek legutóbb V. László kiskorúsága alatt az ország nyugalmát feldúlták, a jövendőben egy új gyermekkirály alatt ne ismétlődjenek.
A törvény intézkedését Mátyás különben is kétélű fegyvernek ismerte fel. S ha a nyomban megejtett nádorválasztásnál Szapolyai Imre személyében elég biztosítékot látott a felől, hogy a fegyvert nem fogja alkalmilag fia ellen fordítni, talán ép e biztosíték hiánya indította arra, hogy hű nádorának halála után az ország első méltóságát betöltetlenűl hagyja.
28. SZAPOLYAI IMRE PECSÉTJE.
Annál szükségesebbé vált, hogy a törvényes útak más eszközeivel biztosíttassék az évtizedes munkásság eredménye. De míg egyrészt a külföld magatartása és népének kedvező hangulata új tápot adtak reményeinek, fokozott arányban támadtak fel másrészt aggályai az akadály láttára, melyet hitvesének makacs ellenállása gördített tervei valósulása elé.
A királyné ellenséges indulata Corvin János irányában több volt, mint a mostoha anya természetes idegenkedése, több mint az ellenszenv, a mit a törvényes hitves táplálhatott férjének természetes gyermeke iránt. Mindez alig elégséges annak a tartós ellenkezésnek megmagyarázására, mely a királynét a házasság ügyében úgy, mint a gyermek jövendőjét érdeklő egyéb kérdésekben oly éles ellentétbe hozta a király akaratával. Hiszen a gyermektelen királyné férje halála esetén épen ennek fiában kereshette volna érdekeinek legtermészetesebb támaszát. De ő nem elégedett meg az anya-királyné szerepével Corvin oldala mellett. A hatalmas király mindenható hitvese, ki szépségével és szellemével egyaránt uralkodott férje felett, korán számbavette a fordulatot, mely a király halála után jövendőjét fenyegethette. Mátyás oldalán a kormánytárs helyét töltve be, ezt a helyet, – mint egy második Cillei Borbála – csak egy új férj által remélte megtarthatni, a kinek a magyar koronát adhatja kezével együtt hozományúl.
Úgy látszik, e gondolat nem közvetlenűl tőle eredt, hanem a környezetében levő olasz udvarnokok köréből kapta hozzá a sugallatot, vagy legalább is a szolgalelkű udvari nép volt az első, mely alakot adott a királyné lelke mélyében rejlő titkos vágyaknak. Csakis e környezetből kerülhetett ki az a hamis közjogi tantétel, hogy ha a király örökös nélkül hal meg, az uralkodás az ország főrendeiből alakítandó tanács mellett az özvegy királynéra száll, s ez a gyász napjai után tartozik újból férjhez menni, a midőn aztán az új férj koronáztatik királylyá.*
Beatrix e tervét atyja, a nápolyi király, hozta nyilvánosságra, Lodovico herczeghez írt levelében. Trotti jelentései, 1489 márczius 11. és ápril 9.
29. BEATRIX KIRÁLYNÉ ÉRME.*
Beatrix királyné egyoldalú érmének egyetlen példánya a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában őriztetik.
Nagyravágyó lelke mohón kapott e téves jogi elméleten, bár jól tudhatta, hogy az az ország közjogával és egész történelmével homlokegyenest ellenkezik. Ezért ragadt meg minden eszközt János házasságának megakadályozására. S magatartásában sem a felfedezett oklevélhamisítás erkölcsi kudarcza, sem az esküvő bevégzett ténye nem idézett elő változást; sőt midőn a trónöröklés ügye ép az esküvő folytán új lépéssel haladt előre, ő is nyíltan fellépett terveivel s leplezetlenűl adta értésére a királynak, hogy halála után ő maga tart igényt koronái örökségére.
Mátyás egy perczig sem habozott neje követelésének visszautasításában. Teljes erejével igyekezett a királynét meggyőzni a felől, hogy trónigénye minden alapot nélkülöz, s mint legyőzhetetlen akadályon, törik meg a nemzet ellenzésén. Kizártnak tüntetve fel előtte annak lehetőségét, hogy a magyar nép őt valaha királynőjéűl elfogadja, iparkodott vele megértetni, hogy özvegysége idején csakis Corvin János uralma alatt várhat reá tűrhető helyzet az országban, melynek erkölcsei, szokásai mindvégig idegenek maradtak reá nézve, a nép között, melynél soha sem igyekezett magát megkedveltetni. Ígérte, hogy vagyoni helyzetéről királynéi méltóságának megfelelő módon fog gondoskodni; biztosította a felől, hogy János herczeg, ha trónra jut, nejével együtt, mint valóságos édes anyját fogja őt özvegyi állapotában megőrizni, s az ő kedveért az ország nagyjai is készek lesznek anyakirálynéúl, nagyasszonyukúl elismerni.*
Maga a király beszéli, ezt el Sánkfalvinak adott, alább idézendő utasításaiban.
A király szavai süket fülekre találtak Beatrixnál s helyzete annál nehezebb lőn, mert a képtelen tervet Nápolyból is támogatták, új erőt adva a királyné ellenállásának. Ferdinánd király 1488 nyarán a lucerai püspököt küldte vejéhez, hogy Corvin esküvője alkalmából a nápolyi udvar szerencsekívánatait tolmácsolja a királyi pár és a vőlegény előtt. De ez csak ürügyűl szolgált a követküldésre; a követ valódi feladata nem volt egyéb, mint hogy a trónöröklési kérdés fejlődését figyelemmel kísérje, s a nápolyi udvar befolyását érvényesítse Beatrix igényei mellett. Az egykori domonkos-rendi szerzetes, Pietro Ranzano püspök, kiváló szónok és diplomata, nagy ügyességgel végezte feladatát. Az ünnepi elfogadásnál áradozó magasztalásaival halmozta el János herczeget, dicsőítette nagy őseihez méltó tulajdonságait, s Beatrix anyai érzelmeiről biztosította az új párt. A titkos kihallgatáson azonban tartózkodás nélkül lépett fel ellene, megtámadta királylyá választatása tervét s ura nevében felszólítá Mátyást, hogy ez eszméről lemondva, igyekezzék neje számára biztosítani a trónöröklés jogát.*
Beszédét a Corvina számára készült, s később Bakócz Tamás birtokába került codexből legutóbb M. FLORIANUS adta ki: Hist. Hung. Fontes domestici, IV. k. 122. s köv. ll. V. ö. FRAKNÓI, i. m. 353 l. és Trotti jel., 1488 szeptember 27.
30. RANZANO A KIRÁLYI PÁR ELŐTT.*
A Ranzano kihallgatását ábrázoló képet a múzeumi Ranzano-codex (Cod. Lat. nr. 257.) második czímlapjáról vettük.
Mátyás a lucerai püspök előtt ismétlé ellenvetéseit, de ha a tudós főpapot talán meg is győzhette kívánságának helytelensége felől, a királynéval szemben minden igyekezete kudarczot vallott. Nem volt képes véget vetni «az esdekléseknek, a zaklatásoknak és a könyek árjainak», melyekkel Beatrix kívánságának teljesítését ki akarta csikarni. Utóbb türelmét veszté, a trónöröklést nem hozta többé elé, ellenben azzal fenyegetőzött, hogy ha e kérdést nem oldhatja meg, akkor a királyné özvegyi tartásának ügyét is rendezetlenűl hagyja.*
A Sánkfalvi részére adott utasításokban.
