III.
III.
AZ ORSZÁG déli részei a törökkel szemben folytonos és megfeszített védelemre voltak szorítva, melynek vezetésére a rendes állami intézmények már-már elégteleneknek bizonyúltak. A legszélsőbb pontokon szervezett bánságokon kívűl a délkeleti határszélen az alvidéki főkapitányság létesítése vált szükségessé, s csak a helyzet természetéből következett, hogy a kormány vezetői a birodalom délnyugatán hasonló feladatokat szántak az újonnan alkotott szlavón fejedelemségnek. Szlavónia nevében egy ősrégi név támadt fel, melylyel valaha a Balkán félsziget északnyugati, illyr területét jelölték, s maga a fejedelmi méltóság utolsó felelevenítése volt a régi államjog egykori nevezetes intézményének, a szlavóniai vezérségnek, mely a királyi család ifjabb sarjaiban a hűbéres fejedelmek sajátságos fajtáját állítá az ország kapcsolt részei élére. A megváltozott viszonyok azonban más tartalmat adtak a régi institutiónak, új feladatokat róttak az új szlavón vezérre. S nem volt puszta esetleg, hogy az intézők épen e tartományokban kerestek kárpótlást a bukott trónkövetelő számára s a Hunyadi-ivadék oltalma alá helyezték azokat az országrészeket, miket legközelebb ért a török támadás veszélye.
A Mátyás király után hátramaradt nagy vagyont úgy a rendekkel, mint a királylyal kötött szerződés elismerte Corvin jogos örökségének, mely őt, az egyetlen fiút, származása révén megilleti. A Hunyadi-örökség az anyaország, Erdély és a kapcsolt részek területén mintegy 40 nagy uradalmat s a kisebb-nagyobb bírtoktestek, a várak és kastélyok egész sorozatát foglalta magába. Terjedelemre és jelentőségre egyaránt első helyen állott ezek között a négy városból és 143 helységből álló hunyadi uradalom, melynek közepén a hunyadi havasok közt büszkén emelkedett az ősi fészek, a királyi fénynyel épített Hunyad vára, minden faragott kövében fennen hirdetve birtokosainak hatalmát, dicsőségét. A második nagy birtok, Debreczen uradalma, a magyar alföld legtermékenyebb részén terűlt el s a népes és virágzó nagy magyar városon kívűl két vásáros várost és 21 helység földbirtokát számította tartozékai közé. Miként ez, Hunyadiné hagyatékából került Corvinhoz a munkácsi uradalom is, mely Munkács várán és városán s Vári és Beregszász városokon kívűl 27 beregvármegyei helység területére terjeszkedett ki. A felvidéken egész összefüggő lánczolatot képeztek a Hunyadi-birtokok. Az északnyugati határszéltől kezdve Bajmócz és uradalma, s az egész Vág vidéke, Trencsén vármegye keleti csúcsától Liptó-Ujvárig: Trencsénben Zsolna város és a sztrecseni vár, Túróczban Szklabina vára Mosóczczal, Szent-Mártonnal és hét faluval, az árvai uradalom és a liptói herczegség czímén birt liptó-vármegyei birtokok, melyek központját Likava vára képezte, Mátyás egyenes adományából vallották Corvint uruknak. S a felsőmagyarországi birtokok sorát a beszterczebányai gazdag rézbányákon s a hozzájuk tartozó zólyom-vármegyei falvakon kívűl Sárosban Nagy-Sáros vára és Zemplénben a sztropkói uradalom zárták be; ahoz a hasonnevű mezővároson kívűl öt falu és az eperjesi vám tartozott, ez a Beszkidek alatt 30-nál több helységet foglalt magában.
Kis-Marton és Fraknó csak névleg tartoztak az örökséghez, mert ezeket a kormány már az interregnum alatt elzálogosította s kiváltásukról többé soha sem volt szó. Túl a Dunán csak Kőszeg s az egykori Marczali-uradalom, Babocsa jutott Corvin kezére. Annál jelentékenyebbek voltak az ország déli részein fekvő birtoktestek. A gyulai uradalom az ország legáldottabb vidékén terült el; Gyula városán, Simándon s a békési kastélyon kívűl 83 helység tartozott hozzá a Kőrös-Maros közén s vára nevezetes szerepre volt hivatva a délvidék strategiai történetében. Nem messze feküdt ettől Solymos várának uradalma, Arad vármegye legterjedelmesebb jószágteste, Lippa várával és városával s Arad, Zaránd, Hunyad, Temes és Csongrád vármegyékben fekvő 93 falvával. E birtokokat Csongrád és Csanád vármegyékben Szent-András, Csabacsűd, Szenttornya, Királyság és Szent-Miklós egészítették ki, miket az egykor Hunyadi János kezén levő hódmező-vásárhelyi uradalomból kiszakított Dónáttornyával és Ötvenablakkal Szilágyi Erzsébet egyesített egy uradalommá.
A siklósi uradalom, Baranya vármegyében, 75 helységből állott. Ez egykori Garai-birtokkal azonos jogczímen uralta Corvint a Valkó vármegyei Gara (a mai Gorján) vára s Cserevics és Futak a Szerémség termékeny földén. Valkóban feküdt a Marótiak fészke is, Marót (ma Morovicz), 78 faluból álló tartozékaival. Szlavóniában Körös vármegye északi csúcsától kezdve a várak és uradalmak hosszú sora gyarapította Corvin örökségét. A mai Körös és Varasd vármegyék határszélén, a Kalnik hegyen emelkedett Nagy-Kemlek vára, melyhez a kalniki hegyvidéken s a Bednya és Lónya völgyében, Brezovicza városon (a mai Kalnikon) kívűl 17 falu tartozott. Körösnek nyugati szélén, a mai Belovár megyében feküdt a tekintélyes rakolnoki uradalom, Rakolnok (a mai Rakovácz) várával, mely a Zágrábbal szomszédos Medvevár (Medvedgrad) várral s Lukavecz kastélylyal és tartozékaikkal együtt a Laki Thúzokat valaha Szlavónia legtekintélyesebb birtokosai közé emelte. S ez örökséghez tartozott az országrész legszebb, legtermékenyebb vidéke, a nagy kiterjedésű zagorjei grófság is. A zágrábi, kosztelyi és ivaneczi hegységek közt elterülő dombvidék, a «hegyentúli tartomány», buja legelőivel és gabonaföldeivel s bor- és gyümölcstermő kertjeivel 10 hatalmas várat uralt maga felett. Főhelye Krapina volt, a Krapinicza völgyében elterülő hasonnevű városkával. Ettől észak-nyugatra, a stájer havasok alján emelkedett Kosztely, feljebb Trakostyán s a lerombolt Verbovecz helyett épült Császárvár, a kameniczai kastélylyal; északon Vinicza, 17 faluból álló uradalmával, Varasd vára és városa s ez alatt az Ivanicza déli halmain Lobor és Ostercz, a belai vár és Gereben, megannyi nagy uradalom központjai, melyek területe egész Varasd vármegyén kívül mélyen benyúlt Zágráb és Körös vármegyék határaiba.
Kevesebb jelentőséggel bírtak a Száván-túli országrész, Horvátország és a dalmát partvidék várai, mik közűl némelyiknél a helyet és a birtoklás jogczímét egyaránt nehéz megállapítani. Zengg, az adriai tengerpart legfontosabb kikötő városa, volt az egyedüli számot tevő birtok e vidéken; ez a Frangepánoktól 1469-ben elkobzott birtokokból maradt vissza Mátyás kezén, s bár 1488-ban a szabad városok sorába emelkedett, a király halála után Corvin magánjavai közé lőn sorozva. Zenggtől keletre, a mai ogulin-szluini kerület déli határán feküdt Brinye, és Belay (ma Bilaj), amaz eredetileg a Frangepánok, ez a corbaviai grófok birtoka s mindkettő csak életfogytiglan engedve át Corvinnak, feljebb, a mai báni kerületben Sztenicsnák vára (ma Sjeničak); Zenggtől délre Lika és Krbava megyékben Sztarigrad tengerparti erősség, Ottocsacz, Prozor és Pocsitelj, kisebbszerű erődítmények, sziklás, terméketlen, a török berohanások által elpusztított vidékeken fekvő gyér tartozékokkal. Úgy ezek, mint Novi (Nowe); Lipócz (Lipowcz), Vojvodina (Voyewodina), Othosecz és Klythovacz jobbára Frangepán Mártonról jutottak Mátyáshoz s utána fia kezére. A Vellebit-hegység alatt, a dalmát részekben feküdtek Obrovacz s az egykori Knin vármegyéhez tartozó Baag (Scrisia) és Wech (Vajka) várak, míg a jelentékenyebb Krupa vára a japrai kastélylyal és Ripac a hasonnevű városkával már a mai Boszniába nyúló termékenyebb vidékeknek képezték központjait.
KRAPINA VÁROS LÁTKÉPE.
A nagy birtoktesteken kívűl, miket a zálogjogon bírt Pozsony, Komárom s Tata várak s uradalmaik egészítettek ki, az ország majdnem minden részében voltak elszórva kisebb uradalmak, birtokok s egyes helységek, melyek magszakadás folytán vagy egyéb jogczímen Mátyáshoz kerűlve, fiának örökségét növelni voltak hivatva. Ilyenek voltak a Buda körűl, Pest és Pilis vármegyékben fekvő Solymár, Csév, Zsámbék, Tök és Perbál helységek, e három utóbbi a Maróti-hagyaték kiegészítő része; Titel, Maaháza és Izsákháza Solt vármegyében, Csege Szabolcsban, egykor a Parlagiak birtokai; Pátka és Dinnyés-Méd Fejér vármegyében; a Nagylucseiektől elcserélt Nagy-Iván hevesi és Kerekegyház pestmegyei helységek; az Upor László hagyatékából lefoglalt zempléni, beregi, szabolcsi és sárosi birtokok; Ajtós és Kígyós, Békés és Zaránd vármegyékben; Turóczi Györgyné baranyamegyei birtokai: Monostor, Árki és Láz; Mezőtúr és a két Varsány a Tisza mentén, az akkori Külső-Szolnok vármegyében; lejjebb, a Duna és Tisza közén Halas, a nagy kún város, terjedelmes határával; Erdélyben a Szentpáli Miklós és Suki János-féle birtokok: Bessenyő, Szent-Pál, Ugra, Gyulas, Laczkod Küküllőmegyében s a tordamegyei Gyéres, Omboz Dobokamegyében és Sandrin-fia Vuknak az országrész külömböző vidékein elszórt hagyatéka. Mindez csak igen kis része az apró birtokok csoportjának, melyek a nagy uradalmak közé beillesztve, mintegy összekötő kapcsot képeztek az óriási birtokterületeknek az egész országra kiterjeszkedő hálózatában.
A fejedelmi örökséggel nemcsak fényes előjogok jártak, de rendkívűli kötelességek is, s ezek között első sorban állott ama tartományok védelme melyeknek fejedelmi czímét Corvin viselte. S ez örökség tényleges birtokában a herczeg bizonyára képes lett volna megfelelni a hozzá fűzött várakozásoknak. De a rengeteg vagyon nagy része csak névleg volt a Corvin Jánosé. Mátyás ezt a művét is, mint annyi mást, bevégzetlenűl hagyta maga után. A nagy király uralkodásának utolsó időszakában folytonos pénzzavarokban szenvedett. Hadviselései óriási összegekbe kerültek, s talán még több pénzt emésztettek fel tudományos és művészi hajlamai, világhírű könyvtára, fényes építkezései s a műkincsek, mikkel palotáit elhalmozta. E kiadások nem állottak arányban a király rendelkezésére álló jövedelmi forrásokkal s Mátyás nem egyszer kényszerűlt rendkívüli útakon gondoskodni pénzszükségletei fedezéséről. A koronajavak s magán uradalmai közűl többet zálogba adott egyes országnagyoknak vagy az uradalmak élén álló várnagyoknak, s a védelmi vonalba eső várak és tartozékaik gyakran egyenes zálogszerződés nélkűl is egyedüli biztosítékaivá váltak a kiadásoknak, melyeket kapitányaik a sajátjukból voltak kénytelenek azok megerősítésére és fenttartására fordítni. Így jutott Hunyad vára 16,000 frtnyi kölcsön zálogáúl Nagylucsei Orbán püspök kezeibe; a szlavóniai Thúz-birtokokat és Nagy-Kemleket (az utóbbit 4000 frtért) Bajnai Both András tartotta zálogban, s Zenggben Tárnok Péter, a zagorjei várakban Székely Jakab, Solymoson s Lippán Haraszti Ferencz, Szklabinán a Pokiak nemcsak várkapitányok voltak, de egyúttal az uradalmak zálogos urai is, és kívűlök számos országos tisztviselő, várnagyok, a végvárak kapitányai s magánhitelezők várták a király érdekében tett kiadásaik megtérítését.
Mátyás nem rendezhette pénzügyeit s javaival együtt összes tartozásai fiára szállottak. Terhes örökség, melynek gondjait növelte az a körűlmény, hogy a hagyaték activ része sem állott teljesen szilárd alapon. A Mátyás kezei között összehalmozott uradalmak igen nagy része erőszakos vagy legalább is rendellenes módon kerűlt a király birtokába. A legtöbbjét hűtlenség czímén, királyi hatalmával kobozta el birtokosaiktól, s a magszakadás révén elfoglalt javak között is voltak olyanok, a melyekre örökösödési szerződés vagy egyéb jogczím alapján más főuri családok tartottak igényt. Solymossal és Lippával szemben Bánfi Miklós, Medvevár, Lukavecz és Rakolnok uradalmainál a Laki Thúzok, a zagorjei váraknál Vitovecz János fiai, Vilmos és György zagorjei grófok, a beszterczebányai bányabirtoknál az Ernusztok játszották a birtokon kívűl helyezett tulajdonosok szerepét, s a Szilágyi-örökségre a Gerébek, a Garai Jób-féle hagyatékra Ujlaki Lőrincz tápláltak rokonságra s szerződésekre alapított igényeket. E birtokuktól megfosztott vagy jogígényeikben mellőzött főurak csak a király halálát várták, hogy jogaikat törvény vagy erőszak útján érvényesítsék. Az interregnum zavarai elzárták egyelőre a törvényes útat, de annál tágabb teret nyitottak az erőszakoskodásoknak; Ujlaki és az Ernusztok voltak az elsők, a kik a legrövidebb úton: foglalással siettek a birtoklás kérdését megoldani. A többiek csak azért nem követték a példát, mert az illető birtokokat Corvin várnagyai őrizték nagy gonddal, nem ugyan uruk, hanem saját maguk számára. A kinek Mátyás régi katonái, tisztviselői közűl követelése volt az elhúnyt királyon – s ilyen nagyon sok volt – az egyszerűen a maga részére szedte be a gondjaira bízott birtok jövedelmét. Igy tett legelől Orbán püspök, ki mint kincstartó, a Hunyadi-javak kezelését a király halála után is magánál tartá; a zálog czímén bírt Hunyad vára nem volt elég követeléseinek fedezésére; a zálogos királyi várak: Pozsony, Tata, Komárom jövedelme az ő kezébe folyt be s ott is maradt a debreczeni, bajmóczi és egyéb uradalmakból s a bányákból befolyó összegekkel együtt.* A többiek sem jártak el máskép, s Corvin nem tehetett egyebet, mint hogy a zálogtartó urakat meghagyta a kezeikben levő birtokok teljes haszonélvezetében. Pénze nemcsak a zálogok kiváltására nem volt, de a folyó költségekre is alig jutott. Apja hitelezői egyszerre megrohanták; csupán a Firenzeből hozatott szőnyegekért és ruhaneműkért, a damaszk, atlasz és aranybrokát szövetekért, miket Mátyás termei díszítésére használt fel, 26,093 frtra rugott a szállítók követelése,* s a kincstárban még az országos szükségletekre sem volt elegendő készpénz; az országtanács Mátyás halála után a kismartoni és fraknói uradalmak elzálogosításával szerzett pénzt a legszükségesebb kiadások fedezésére. Corvin öröksége ez által mindjárt az első hónapban két legszebb uradalmával lett szegényebb s a herczegre a Mátyástól reá szállott tartozásokon kívűl a választási küzdelem kiadásainak terhei is várakoztak. Szorúlt helyzetében az atyjától tanúlt módhoz volt kénytelen folyamodni, hogy a szükséges pénzt előteremtse. A főbb embereket adományokkal iparkodott magának lekötelezni; saját híveinek szolgálatait szintén így kellett megjutalmaznia, s hogy készpénzhez jusson, nem állott más út előtte, mint zálogba vetni megmaradt legértékesebb javait. Tapasztalatlanságával, ingadozó, befolyásolható jellemével szemközt mi sem természetesebb, mint hogy a kapzsi urak, ellenfelei és saját párthívei, egyaránt igyekeztek kiaknázni helyzetét. A negyvenezer forintra becsűlt híres kálváriát, Mátyás kincstárának ma is csodált legremekebb darabját a herczeg egy másik kereszttel s egyéb drágaságokkal együtt mindössze 5200 forintba zálogosította el Bakócz Tamásnál. Nagylucsei Orbán, mint láttuk, még a májusi napok elején visszajutott kerekegyházi és nagyiváni egykori birtokaihoz, miket Mátyás nehány év előtt csere útján váltott magához. Báthory István országbíró Babocsára s a többi Marczalibirtokokra, Ráskai Balázs a Szabolcs vármegyei Csegére, Somi Józsa Pátkára kapott adománylevelet. Dobozi Dánfi András, egyike a herczeget környező udvarnokoknak, a donáttornyai uradalomra kierőszakolt új adománynyal a békés- és csongrádmegyei birtokok egyik legtermékenyebb részét szerezte meg; egy másik udvarnok, Ajtósi Tamás, szintén sietett visszaszerezni ajtósi és kígyósi régi birtokrészeit.*
Az Orbán püspök örökösei ellen 1492 ápril 3-án hozott ítéletlevélből. Müncheni kir. ltár, Ung. Doc. 87. sz. Ez ítéletlevél reprodukálja Orbán püspöknek Corvin bevételei s kiadásai felől vezetett számadásait. Ezekből megtudjuk, hogy a Hunyadi-örökséghez tartozó birtokok közül a Mátyás halálát követő egy év alatt a liptói uradalmak 998 és fél forintot, a debreczeni uradalom mintegy 450 frtot, a beszterczei bányák 847 frtot, Solymos és Lippa 550 frtot jövedelmeztek. A kiadások főbb tételei voltak a herczeg udvartartásának szükségleteire 1490 ápril 9-én 200, ápril 13-án 20, ápril 24-én 70 frt, ugyanakkor 100 frt az istállóra, ápril 20-án 20 frt a hajósoknak, a kik a herczeget Bécsből Budára leszállították, május 6-án két font sáfrányra 7 frt. Jajczára ment 1490 ápril 27-én a liptói jövedelemből 1000, május 17-én 2000 frt.
Müncheni kir. ltár, Ung. Doc, 96. sz. a. V. ö. a III. l. 2. jegyzetével.
Az ezekre vonatkozó adatokat részben már idéztük, részben később idézendő oklevelekben találunk felőlük értesítést.
Ez a pénzügyi politika még abban az esetben is veszélyes lett volna, ha a királyválasztás Corvin javára dől el; annál szomorúbbak lettek annak következményei a bukás után. Buda várának elhagyása, a csontmezei ütközet nemcsak politikai szempontból volt végzetes Corvin jövendőjére.
Miként az első siker szülője az újabb eredményeknek, úgy követte a bukás után egyik veszteség a másikat, újabb zavarokat idézve elő Corvin helyzetében. A herczeg mindazonáltal Mátyás fiához méltó buzgalommal tette magáévá az állásából kifolyó kötelességeket. Az a ténye is, hogy Mátyás király jajczai bánjainak követelését elfogadta saját tartozásaul, mielőtt helyzete Boszniával szemközt végleges rendezést nyert volna, szép bizonyságot tesz áldozatkészségéről. A további események igazolták azok számítását, kik a királyfi ifjú korát nem tekintve, ő reá bízták a fenyegetett országrészek védelmét, de egyúttal reá terelték arra az útra, melyen királyi aspiratioinak bukását szükségkép vagyoni romlásának kellett követnie.
A törökök mindjárt Mátyás halála után nyugtalanították a bosnyák területet, de nyílt összeütközésre csak 1490 október havában kisült a dolog. A rabló török csapatok az egész tartományt végig pusztították; Derencsényi vitézül harczolt ellenük, s Corvin az első hadi foglyok közűl a legelőkelőbbel, egy pasával kedveskedett karácsonyra a királynak.* Deczember végén pedig, Körösre érkezve, Egervári Lászlóval egyetértésben, nagyobb szabású hadi intézkedéseket tett, hogy készen várhassa a törökök újabb berohanását.*
Ulászló említi ezt 1490 deczember 21-iki, idézett levelében.
1490 deczember 28-án kelt levelét már fentebb idéztük.
1491 őszén a törökök megújíták támadásukat s ezúttal nagyobb sikerrel, mert elfoglalták Jajcza kulcsát, Koszoruvárat, s magát Jajczát is heves ostrom alá fogták. Haraszti Ferencz, a ki Derencsényit a jajczai bánságban felváltotta, sietve kért Corvintól segítséget. A herczeg 1490 végétől ekkorig már kerek 5000 frtot költött Jajcza védelmére; ezt a pénzt Nagylucsei Orbán előlegezte neki a kezén tartott birtokok számadásai terhére.* Mikor Haraszti üzenete megérkezett, a Zágrábban időző herczegnek nem volt több készpénze 1500 frtjánál. Ez sem volt már az övé, Tárnok Péternél kellett volna tartozását törlesztenie s épen Szent-Mihály napjára készűlt ez összeget Zenggbe küldeni. Jajcza veszedelme azonban eltérítette szándékától. Derencsényi Pált, Imre fiát, s más vitézeit Jajczára küldte a pénzzel és Tárnok Pétertől szívreható levélben kért haladékot, Tur és Tisza-Varsány felét kötve le zálogúl kárpótlás fejében.* A királynak is írt, sürgős segítséget kérve a bosnyák országrész megvédelmezésére.
A püspöknek az 1490 ápril 3-iki ítéletlevélben reprodukált számadásaiból.
Zágrábban, 1491 szeptember 26-án kelt levelének fogalmazványa az Orsz. levéltárban, Dipl. 22512. sz. a.
Ennek az 1500 frtnak sorsa bizonyságot tesz a szorult helyzetről, melybe jórészt fejedelmi méltóságának terhei sodorták az ifjú herczeget. A tisztázatlan örökségi ügyek bonyodalmaival szemközt e terhek semmi arányban nem állottak a fejedelemségből várható előnyökkel. Helyzetét. főleg az tette nehézzé, hogy szlavóniai birtokainak nagy része még mindig idegen kézen volt s egyaránt nélkülözte azok jövedelmét s a birtokukon alapuló tekintély erejét.
67. HARASZTI FERENCZ ALÁIRÁSA.*
Haraszti Ferencz aláirása: Franciscus de Harasthy manu propria (185. l.) a müncheni kir. ltár 1492 deczember 7-én kelt okleveléről (Ung. Doc. 88.) vétetett.
A Laki Thúzok várai azon módon, a mint azokat Both Andrástól kiváltotta, Derencsényi Imréhez kerültek zálogúl a szlavóniai hadjárat alatt tett kiadásaiért.* Hasonló czímen foglalta le Tárnok Péter Zengg város és kikötője jövedelmét. Legfőbb vesztesége azonban a zagorjei váraknál volt, melyeket még mindig Székely Jakab tartott magánál.
Későbbi oklevelek tanúsága szerint Derencsényi ugyanezen czímen Túr és Tisza-Varsány felét is bírta (1491 szeptember 5-én kelt záloglevele az Orsz. ltárban, Dipl. 19751. sz. a.) s 1492 ápril 3-án Tárnok Pétert 3000 frttal kielégítve, a két helységet egészen birtokba vette. (U ott, Dipl, 24759. sz.)
Ügyei lebonyolításában Corvin Ulászlónál keresett pártfogást, s a szlavóniai várak kiszolgáltatása egyikévé lőn a Miksával folyt béketárgyalások pontjainak. De Székely Jakabnak még Mátyás hadjáratai s a trónkeresés idejéből tetemes követelései voltak a herczegen, s az ügyet még bonyolultabbá tette az elűzött zagorjei grófoknak, a Habsburgok régi híveinek, megújított igény e atyai örökségükre. A kölcsönös ellentétek kiegyenlítésére a két fél békebiztosai lettek hivatva, de ezek mindkét részről igen közönyösen jártak el Corvin érdekeinek megóvásában.
A Pozsonyban, 1491 november 7-én létre jött nevezetes békekötés, mely Ulászlót 100,000 frtnyi hadi kárpótlás kifizetésére és a Habsburg-ház öröködési jogainak elismerésére szorította, behatóan foglalkozott Corvin János ügyeivel.
A Székely Jakab kezén levő stíriai, karinthiai és krajnai várakra vonatkozólag kimondta, hogy Székely tartozik azokat Frigyes császárnak átadni, s a mennyiben hadi költségei fejében akár Ulászlón, akár Corvin Jánoson követelése volna, a felett az Ulászló és Miksa részéről kiküldendő hat tagú választott biróság fog ítéletet hozni, mely Ottó bajor herczeghez lesz megfellebbezhető. A zagorjei grófság várait Székely nem Corvinnak, hanem Ulászlónak adja át, a ki a zagorjei grófok és a herczeg között az ország törvényei szerint fog azok birtoka felett dönteni.*
FIRNHABER, i. h. 469. s köv. ll.
Corvin a békekötés után Budára ment, itt tölté az új év első hónapjait s a februári országgyűlés ellenzése daczára első volt a főurak között, kik hozzájárulásukkal szentesíték a lealázó béke föltételeit.* Székely Jakabot január 10-én kelt levelével szólítá fel, hogy a várakat adja át a királynak.* S Ulászló január 11-én királyi pecsétje alatt ígérte meg neki, hogy ha a bíróság a zagorjei grófok javára hoz ítéletet, megfelelő kárpótlásban fogja őt részesítni.* De az egész ügy megakadt az öreg Székely Jakab makacsságán, a ki a várakat Corvin sürgetései s Ulászló egyenes parancsa daczára továbbra is hatalmában tartotta.
A 70 főúr által 1491 márczius 7-én kelt oklevélben, melyet FIRNHABER közöl (i. h. 511. l.), Corvin az első helyen szerepel.
A levél eredetije az Orsz. ltárban, Dipl. 19784. sz. a.
Müncheni kir. ltár, Brand. CCXX. 41/14. sz.
A herczeg most abba a sajátságos helyzetbe jutott, hogy a zagorjei grófok keresetével szemközt olyan birtokokat kellett a törvény előtt megvédeni, a mik tényleg nem is voltak az ő kezén. Hasonló volt az eset a Thúz-féle váraknál is, melyek birtokáért Szlavónia három előkelő ura, Thúz Osvát zágrábi püspök, Thúz Alfonz és. Mátyás 1492 őszén a király itélőszéke elé idézték. Thúz. János fiai e várakra atyjuk 17,000 frtnyi követelése czímén tartottak igényt, s ezenfelűl közel 20,000 frtra tették annak az összegnek nagyságát, melyet befektetési kiadások és az eddigi jövedelem kárpótlása czímén követeltek Corvintól. Zengg városa felett a herczeg a Frangepánokkal jutott ellenséges viszonyba; s mindez a sok viszály és pör nemcsak anyagilag okozott neki veszteséget, de tekintélyét is gyöngítette és ellenséges viszonyt létesített közte és tartományainak legelőkelőbb családai közt.
A magyarországi birtokoknál sem volt kedvezőbb a helyzet. Láttuk, hányféle kézbe vándorolt a gazdag hunyadi, bajmóczi, solymosi uradalmak s a többi javak jövedelme. A küzdelemnél, melyet azok visszaszerzéseért folytatnia kellett, a herczeg egyedül Hunyad vára ügyében érte el a kívánt sikert. Nagylucsei Orbán püspök 1491 október 21-én meghalt, a nélkűl, hogy Hunyad várát s tartozékait visszabocsátotta volna a herczeg birtokába, s örökösei, Nagylucsei Fodor István szerémi püspök és Nagylucsei János fia Demjén, a vár átadását az elhúnyt követeléseinek kiegyenlítésétől tették függővé. Ez összeg az állítólagos 16,000 frtnyi zálogösszeggel és a vár fentartására s Jajcza védelmére tett kiadásokkal együtt 24,664. frt 51 krra rúgott. Corvin nem ismerte el a követelés jogosságát, különben is képtelen lett volna ily nagy összeg kifizetésére. Perbe fogta tehát az örökösöket s az ügy az 1492-iki tavaszi országgyűlésen kerűlt tárgyalásra, akkor, midőn Ulászló kormányának a pozsonyi béke miatt támadt elkeseredés viharaival kellett megküzdeni. Corvin János a legelső volt a békét elfogadó főurak között, s a királynak kedvező alkalma nyílt a herczeg szolgálatai viszonzására. A Nagylucseiek nem tudták bebizonyítni a 16,000 frtnyi zálogösszegre igényüket; a többire bemutatták Orbán püspöknek a herczeg jövedelmeiről vezetett számadásait, a hunyadi várszámadásokat és Báthory István országbíró bizonyítványát a Boszniába küldött 2000 forint felől; de a király ítélőszéke csak az utóbbi követelést ismerte el, s a beruházási költségekkel szemben a régi magyar szokásjogra hivatkozott, mely azok felől csak az illető javak visszaadása után ad keresetnek helyet. Az 1492 ápril 3-án kiadott ítéletlevél az ügyet ennek alapján Corvin javára döntötte el; az örökösök a várat s összes birodalmát vissza tartoztak adni János herczegnek, ki csupán az oklevéllel beigazolt 2000 frt megtérítésére lett Szent-György napjától egy hónapon belűl kötelezve.*
Az ítéletlevél eredetije a müncheni kir. ltárban, Ung. Doc. 87. sz. a. V. ö. a III, 182. és 184. lapok jegyzeteivel.
Ez alatt a törökök folyton fenyegették a boszniai részeket s a tartományok veszélyes helyzete újabb áldozatokat igényelt a fejedelem részéről. Haraszti Ferencznek, a bosnya bánnak, védelmi kiadásai 1492 végén már 3800 frtra rúgtak, s a bán nem az az ember volt, a ki ingyen hozzon áldozatokat ura szolgálatában. Már 1491 elején zálogos, majd örökös adománylevelet eszközölt ki, 2000 forintnyi követelése fejében, Pál-ülésére,* s most a herczeg kénytelen volt újabb tartozását a kezei közt levő solymosi és lippai uradalmakra iratni. Ugyanekkor Árva várának lekötésével újabb 2000 frtot vett fel tőle, hogy Tárnok Péter követeléseit legalább részben kiegyenlíthesse.* Egyik zálogos ügy a másikat vonta maga után, minden tisztázatlan kérdés két-három más újabb bonyodalomnak lőn kútforrásává, valósággal reá kényszerítve Corvint az adósságcsinálás útjára, melyről épen az ő viszonyai között a visszatérés mind nehezebbé vált. Monostor, Árki és Láz baranyamegyei birtokok 6000 frtnyi tartozás fejében visszakerültek Turóczi György főpohárnokmesterhez;* Csákmánra, ugyanott, Raguzai István kapott adománylevelet;* a bajmóczi uradalomból kiszakított Hendel-Lehotával a herczeg Kauka László, régi hű tárnokmestere iránt rótta le régi tartozásait;* Békés mezővárost kastélyával Bánczai András, a későbbi csongrádi főispán, kerítette kezére.* Török Imrének, a gyulai várnagynak 2000 forint követelése volt Corvinon, s a herczeg a határidőre nem levén lépes fizetni, felhatalmazta őt, hogy a gyulai várban őrzött családi kincsekből 333 márkányi ezüstneműt tartson meg magának.*
1491 február 3-án, Egerben kelt a herczegnek Pálülése inscriptiójáról s február 18-án, ugyanott, örök adományáról kelt oklevele. A beigtatást az aradi káptalan május 3-án eszközölte. Mindez oklevelek a gróf Forgách-család levéltárában, a M. Nemz. Múzeumban.
Corvin deczember 6-án kelt bevallása a gróf Forgách-család levéltárában; Haraszthy Ferencz deczember 7-én kelt oklevele a müncheni kir. ltárban, Ung. Doc. 88. sz. a.
Ulászló 1492 márczius 7-én kelt megerősítő levele az Orsz. ltárban, Dipl. 29327, sz. a.
1492 decz. 31. U. o. 20248. sz. a.
Az 1492 július 2-án Budán kelt adománylevél a M. Nemz. Múz. ltárában.
A békési kastély ügyében folyt pernek alább idézendő irataiból.
Az 1492 deczember 15-én Budán kelt záloglevél eredetije a hg. Esterházyak kismartoni levéltárában. CSÁNKI DEZSŐ szíves közlése.
E gazdálkodási rendszer szomorú következményei Corvin egész örökségét gyors szétmállással fenyegették. S mialatt a fejedelemség terhei növelték pénzügyi zavarait, fejedelmi jogainak gyakorlása két áramlat részéről ütközött folytonos akadályokba. A tartományi rendek, kiknek nagy részével személyes viszályban állott, s Ulászló kormánya mely folytonos féltékenységgel őrizte ügyeit, karöltve igyekeztek azon, hogy helyzetét birodalmában megnehezítsék. A tartományok közjogi kapcsának épségben tartása a kormánynak elejétől fogva különös gondját képezte, s a király majdnem tüntetőleg kereste az alkalmat, hogy minden esetben nyilvánvalóvá tegye a kapcsolt részek felett bírt osztatlan hatalmát. Az 1492-iki országgyűlésen szinte tüntetőleg nevezte magát Szlavónia királyának, új czímmel növelve a magyar király felségi czímeinek sorozatát. S e fontos közjogi elhatározásának czélzatát kiélezték az országgyűlésnek Szlavónia részére hozott törvényei, melyekben egyetlen vonatkozás sincs Corvin fejedelemségére, abból kifolyó jogaira és kötelességeire.
A király e féltékenysége adott tápot a tartományi rendek ellenséges magatartásának, mely főkép a Frangepánok által élesztve, oda vitte a dolgot, hogy maga Corvin látta be helyzete tarthatatlan voltát. A Frangepán család két hatalmas tagja, Bernardin és Iván között kitört viszályban fejedelmi tekintélyét akarva érvényesítni, a büszke főurak részéről a visszautasítás oly nemével találkozott, mely mélyen sérté önérzetét.* Kedvét veszítve, 1492 telén elhagyta tartományait, s Budára ment, azzal a szándékkal, hogy rendeztetni fogja fejedelmi jogai kérdését, vagy lemond a fejedelemségről, de névleges fejedelemként nem fog többé szerepelni. Lemondásáért eleinte Sziléziában remélt kárpótlást kaphatni, az ölsi és wohlaui herczegségekben, melyek egykoron örökösödési jogon ő reá néztek.*
BONFINI, i. h. 554 l.
Csakis így magyarázhatjuk meg, hogy ismét igényeket táplált e herczegségekre, s 1492 deczember 12-én külön oklevélben biztosítja azok rendeit, hogy ha a tartományok birtokába lép, jogaikat s kiváltságaikat meg fogja őrizni. Schlesische Lehns- u. Besitz-urkunden, II. k. 106. l.
Az udvarnál éltek a kedvező alkalommal, hogy kivegyék kezéből a délvidéki tartományok kormányát; kezdetben talán biztatták is sziléziai tervei valósulásával, de Ulászló nem volt hajlandó engedményekre e herczegségekkel szemközt, miknek birtokára ő maga is igényt tartott. A kérdés 1493 elején dőlt el. Corvin továbbra is megtartotta a szlavóniai herczegi czímet, de a kapcsolt részeket visszabocsátotta Ulászló rendelkezése alá, s az újonnan kinevezett bánok, Derencsényi Imre és Both András, 1493 február havában a magyar király tisztviselőiként igtatták be magukat báni méltóságukba.
