V.
V.
TÖRTÉNETÜNK folyamán mostanig alig volt szó arról a kis hűbéres sziléziai herczegségről, mely 10 éven át Corvin Jánost vallotta fejedelmeűl. A troppaui herczegség, az egyedüli, mely a Corvinnak szánt országokból tényleg birtokába jutott, semmi szerepet nem játszott a királyfi élete folyásában. A «troppaui herczeg» soha életében nem látta herczegségét; fejedelmi méltósága alig volt több üres czímnél, a tartomány jövedelem tekintetében igen kevés jelentőséggel bírt reá, s kormányzata nem okozott több gondot bármelyik nagyobb uradalma ügyeinek igazgatásánál.
A troppaui herczegség sajátságos helyzetet foglalt el a sziléziai herczegségek államszövetsége – a melynek egyik tagját képezte – és a cseh korona között, mely a herczegségek felett a legfőbb hűbérúri hatalmat gyakorolta. Területe eredetileg, mielőtt a tartomány külön herczegséggé alakúlt, Morvaországhoz tartozott, és semmi közösségben sem állott a szomszédos sziléziai fejedelemségekkel. Mikor herczegeinek egyike, II. Miklós, a ratibori herczegség birtokába jutott, ez a szerzemény képezte az első összekötő kapcsot Troppau és Szilézia között. Miklós, mint troppaui herczeg, a cseh korona közvetlen vazallusa volt; mint Ratibor herczege azonban belépett a sziléziai herczegek szövetségébe. Ez a kettős viszony a cseh királylyal szemközt jelentékenyen megerősítette a troppaui herczeg helyzetét; Troppau jogilag megmaradt ugyan egy ideig Morvaország kötelékében, de fejedelmei mindinkább azonosították magukat a sziléziai herczegekkel s lassankint az egész tartomány beolvadt a sziléziai államcsoportba. Hogy a lakosság, főleg a városi polgárság, nem állotta útját a beolvadásnak, azt nemzetiségi tekintetek magyarázzák meg. A huszita mozgalmak óta, melyek Cseh- és Morvaországban a német és szláv lakosságot két különböző táborba gyűjték, Troppau túlnyomóan német polgársága Szilézia lakosságában természetszerű támaszt keresett a csehek és morvák nyomása ellen. Csehországot belső zavarai akadályozták meg felségjogai megóvásában; egyébként Troppau, mint a sziléziai szövetség tagja is, megmaradt a cseh korona hűbéri kötelékében. A XV. század második felében a tartomány tényleg Szilézia kiegészítő részeként szerepelt, s mikor Mátyás az országot elfoglalta, a többi meghódított herczegséggel együtt a Podiebrad Viktorintól szerződéssel megszerzett Troppaut szintén sziléziai főkapitánya kormánya alá rendelte.
De a kérdés alakilag még nem volt teljesen tisztázva; a cseh korona továbbra is közvetlen hűbérének tekintette a troppaui herczegséget, ellentétben a valódi sziléziai tartományokkal, melyek urai kezdetben független fejedelmek voltak, s a cseh souverainitás elismerése után is megmaradtak felségjogaik jelentékeny részének birtokában. S a külömbséget területi és jogi viszonyok fokozták; a herczegség a szövetség központjától távol, közvetlen Morvaország határán terűlt el, s egyes apróbb részei valósággal morva területbe voltak beékelve; lakosságában, magában a városi polgárságban is a szláv elem kezdett a század végén előtérbe lépni, s a tartományi rendek régi kiváltságaik alapján a morva urakéhoz hasonló előjogokat élveztek, miknek birtokában külömbeknek tekintették magukat a többi sziléziai rendeknél. A sajátságos viszonyban, mely Csehországot és Sziléziát, a szláv és német elemek képviselőit, a német birodalom északkeleti határán érintkezésbe hozta s mégis bizonyos állandó titkos harczban tartá egymással, a se nem cseh, se nem sziléziai Troppau képezte az átmenetet.*
BIERMANN. Geschichte der Herzogthümer Troppau and Jägerndorf, és GRÜNHAGEN, Geschichte Schlesiens, I. k.
88. PODIEPRAD VIKTORIN PECSÉTJE.
Talán ez ingadozó helyzet teszi érthetővé, hogy midőn Mátyás halála után a sziléziai tartományok siettek önállóságukat biztosítani s a király kijelölt örököse számára kárpótlásról kellett gondoskodniok, Troppaut találták erre legalkalmasabbnak. A bukott trónjelölt így jutott a tartomány birtokához, melynek herczegi czímét már előbb is viselte. Corvin ez által a sziléziai herczegek sorába lépett, a nélkűl azonban, hogy a magyar királyfi fejedelemsége a német-szláv államcsoport nemzetiségi érdekeit közelebbről fenyegette volna. Ulászló, mint magyar és mint cseh király, egyenlő készséggel adta hozzá beleegyezését, mert érdekében állott, hogy legyőzött vetélytársát minél több kötelékkel fűzze magához, s a herczeg egyénisége reményt nyújtott neki, hogy a herczegség rövid idő múlva vissza fog szállani a cseh korona rendelkezése alá.
Ezt a reménységet már az 1491-iki kassai békekötés okiratában egész határozottan kifejezve látjuk, a melyben Ulászló a troppaui herczegséget még Corvin tényleges birtoklása alatt testvérének János Albertnek igérte s addig, míg ez igéretét be nem válthatja, a tartomány jövedelmének megfelelő évi kárpótlást biztosított számára.
A békekötés e pontjában nyíltan ki lett mondva, hogy Corvin troppaui herczegségét mindenki ideiglenesnek tekinti. Annak tekintette maga Corvin János is, és érdeklődéséből, melylyel a közügyek és saját dolgai iránt viseltetett, úgy szólván semmit sem juttatott a troppaui herczegségnek. Kormánya élére kapitányt állított, ki őt mindenben helyettesítette; ő maga még csak annak sem érezte szükségét, hogy legalább egyszer életében ellátogasson fejedelemsége területére.
A tartomány meglehetős megnyírbált állapotban jutott Corvin kezére. A Prsemyslidák családjából származó első herczegei alatt, mikor Jägerndorffal egyesítve volt, a glatzi grófságtól az Oderáig az északkeleti morva határ hosszában eső egész területet magában foglalta, melynek Glatz és Morvaország északnyugati csúcsa felől a Sudetek és a Hohes Gesenke hegysége, délkeleten a Mohra és az Odera folyása, észak felől az Oppa völgye szabták meg természetes határait. A szép kiterjedésű tartomány azonban a XIV. század végén felosztás alá kerűlt; II. Miklós herczeg fiai 1377-iki osztozása határvonalat húzott a régi Troppau északnyugati és délkeleti része között; s amabban a herczegségből kivált Jägerndorf és Leobschütz önállóan folytatták államéletüket. A troppaui herczegség nevét a délkeleti terület tartotta meg, melyhez Troppau városán s Grätz és Landeck várakon kívűl Hultschin, Odrau és Wigstadl városkák s a körülöttük fekvő helységek, és nehány morvaországi enclave tartoztak. E szűkebb határok közé szorított troppaui herczegség is még több változáson ment keresztűl, míg a Prsemyslidáktól vétel és csere útján a Podiebradokhoz, s ezektől Mátyás rendelkezése alá jutott. S a terület feldarabolása maga után vonta a herczegség jövedelmének megoszlását s a fejedelmi tekintély csökkenését; az atyai örökségen osztozkodó Prsemyslidák mindenike külön udvart tartott a maga országrészében, bár ennek jövedelme alig volt elégséges az udvartartás költségeinek fedezésére. A herczegek tehát Jägerndorfban és Leobschützben csak úgy, mint Troppauban, kényszerítve voltak tartományaik legfontosabb jövedelmi forrásait, az országos és városi adókat, a bánya-, víz- és egyéb jogok haszonvételeit elzálogosítani, a koronajavakat elidegeníteni, hogy fejedelmi méltóságuk fényét fentarthassák s a vele járó terheket viselhessék. E pénzügyi politikájuk siettette a herczegségeknek idegen kézre jutását, de az új birtokosokra viszont több teher háramlott, mint haszon az új szerzeményből. S a troppaui herczegség csakis oly módon képezett e tekintetben némi kivételt, hogy birtokosát a körülmények felmentették a költséges udvartartás terheitől. Mióta Podiebrad Viktorin Troppaut átadta Mátyás királynak, az ősrégi grätzi vár és a Psemek herczeg által 1420–1430 között épített troppaui herczegi kastély nem látott fejedelmi udvartartást; Corvin János helyett kapitányai parancsoltak azok falai között, ők vezették uruk nevében a tartomány kormányát.
89. TROPPAU RÉGI KÉPE.
Mátyás halálakor, mint alkalmunk volt látni, Tomori István viselte a kapitányi tisztet, s a válságos napokban jelentékeny pénzáldozatok árán igyekezett Corvin János érdekeit a herczegségben megvédeni.* A troppauiak azonban nem látták szívesen tartományuk kormányát a magyar úr kezében, s mikor a herczegség birtokának kérdése rendezés alá kerűlt, volt reá gondjuk, hogy e sérelmük orvoslást nyerjen. Kikötötték, hogy Corvin lehetőleg belföldi embert állítson a kormány élére. Gyakorolták-e a tartományi rendek a hármas kijelölés jogát, mely a kapitányi tiszt betöltésénél őket megillette? nem tudjuk; Tomorit azonban még ez év folyamán a sziléziai Pingozi László s ezt csakhamar Ratiborzani Trnka János váltotta fel a kapitányságban, ugyanaz, a ki 1485-ben a herczegséget Viktorintól Mátyás király nevében birtokba vette. Trnka három évig kormányozta a herczegséget. 1495-ben magvar ember: Rátkai Pál volt a kapitány, de 1498-ban ismét sziléziai benszülött nemes, Paluze György áll a tartomány élén s nevével egész 1500 második feléig találkozunk a kapitányok névsorában, a mikor Corvin herczegségének hátra levő rövid idejére újból Rátkai vette át a kormány vezetését.*
V. ö. a 158 és 206. ll. jegyzeteivel.
V. ö. BIERMANN, i. m. 239. s köv. l.
A herczegség különben meglehetős független autonomiát élvezett, melynek birtokát herczegeitől és a legfőbb hűbérúrtól nyert régi kiváltságlevelei biztosították számára. A tartományi nemesség előjogai a morva országos jogokban gyökereztek; az igazságszolgáltatás saját országos törvényszékükön gyakoroltatott, mely évenként kétszer űlt össze s a közterhek viselését, a rendkívűli adókat, a fegyveres szolgálatot a tartománygyűlés szavazta meg a kormánynak. Ép ily féltékenyen őrizte meg a troppaui városi polgárság a maga önkormányzati jogait. Az országos törvényszékeken és a tartománygyűléseken a kapitány vitte a herczeg helyetteseként az elnöki tisztet; a távol levő herczegnek nem maradt fenn egyéb teendője, mint helybenhagyni a határozatokat és ismételten kiadott okleveleiben megerősíteni a tartományi nemesség és a polgárok ősi szabadalmait.
90. KEZDŐSOROK CORVIN EGYIK TROPPAUI HERCEGI KIADVÁNYRÓL.
A régi kiváltságlevelek megerősítése minden trónváltozásnak rendes következménye szokott lenni. Kétségtelen, hogy ez Corvin herczegsége kezdetén is megtörtént, habár az erre vonatkozó oklevelek nem jutottak el hozzánk. Az idegen nemzetiségű, idegen földön székelő herczeg kormánya alatt azonban többször volt szükség a fejedelmi ténykedés e gyakorlására, s úgy látszik, hogy ehhez többnyire a kapitányok személyében beálló változások szolgáltatták az alkalmas időpontot. A Pingozi helyére kinevezett új főkapitány, Trnka, az 1492. év első napjaiban személyesen jelent meg Budán Corvinnál, hogy Troppau város régi kiváltságleveleiről új megerősítő átiratot eszközöljön ki tőle.*
A Budán, 1492 január 10-én kelt oklevél szövegét lásd Troppau város kiváltságkönyvében, 34. sz. a.; e XVII. századi kézírat a troppaui városi múzeumban őriztetik.
A tartományi nemességnek 1318-ban II. Miklóstól nyert kiváltságlevelét, mely a nemeseknek a morva rendekkel egyenlő előjogokat-biztosít, a herczeg 1494 febr. 12-én, Budán erősítette meg, s megigérte, hogy ha Ulászló vagy utódai a morvaországi nemességet új kiváltságokkal ruházzák fel, azok a troppaui tartomány rendeire is ki fognak terjesztetni.* Ugyane napról van keltezve a troppaui polgárok részére kiadott szabadságlevele, mely a város összes régi szabadalmait megerősíti s kimondja, hogy úgy a belváros, mint a külvárosok lakói kivétel nélkül a város joghatósága alá tartoznak.* A város jogkörét közelről érintő intézkedéseihez számíthatjuk még 1500 végén tett rendelkezését, melylyel az orgazdasággal gyanusított zsidókat Troppauból és külvárosaiból kitiltva, a lakosság közbiztonságát s anyagi érdekeit kivánta ama kor felfogásának szellemében megvédeni.*
Eredetije a troppaui tartományi levéltárban.
Troppaui kiváltságkönyv, 35. sz.
BIERMANN, i. m. 242. l.
91. A TROPPAUI PLÉBÁNIA-TEMPLOM.
A városi jogok egyik legfontosabb pontjában, a kegyuraság terén, Troppauban sajátságos viszonyok állottak fenn. A plebánia-templom kegyúri joga nem a polgárság, hanem az itt letelepűlt német lovagrend birtokában volt, s a városnak annál kevesebb kilátása volt azt maga részére megszerezni, mert a lovagrenddel maga a tartomány fejedelme folytatott hosszú küzdelmet annak gyakorlása felett. A polgárság úgy kárpótolta magát, hogy kápolnákat, oltárokat alapított, melyek kegyurasága magát az alapító családját illette meg. Az alapítványok azonban e családok s a tartományi kormány gondatlansága folytán elkallódásnak indúltak. Corvin, hogy e bajon segitsen, 1500 október 16-án Krapinán kelt oklevelében a troppaui egyházaknak, főleg a plebánia-templomnak s a Szent Adalbert és Szent-János templomoknak összes oltárait és kápolnáit a város kegyűri jogai alá helyezte, s felhívta az eddigi patronusokat, hogy az alapító leveleket egy hónap alatt mutassák be a városi tanácsnak.* A Troppauban honos nagyszámú szerzetes rendek közűl a minoriták és a domonkosrendiek kolostorai birnak tőle adományleveleket; ez utóbbiaknak 1499 február 8-án visszaadta 15 holdnyi szántóföldüket, mely adóhátrálék fejében a kincstárra szállott, s azt minden adó és közszolgálat alól felszabadította.*
Troppau város kiváltságkönyve, 106. sz.
BIERMANN. i. m. 243. l.
Ilyen felszabadító és adománylevelekben a városi polgársággal és a tartományi nemességgel szemben sem volt szűkmarkú. A nagy távolság daczára, mely a tartományt herczegétől elválasztá, Corvin a tartományi kapitányokon kívűl herczegségének többi előkelő urával is fentartá az összeköttetést. A nemesek közűl többen személyes szolgálatában állottak, így Sztareho Lukács, libosvacziei birtokos nemes, a ki 1493 július 20-án Troppauban tanúk előtt nyugtázza a szolgálataiért neki s embereinek szerződésileg járó 500 forintot. Hulstein-Wladienin János ugyanez év végén a herczeg ügyei érdekében egy meghitt emberét küldé Magyarországba.* A többi urak és nemesek is megtalálták az útat távollevő uralkodójukhoz s annak jóindulatához s Corvinnak gyakran nyílt alkalma megjutalmazni troppaui alattvalói hű szolgálatait. A kincstár tulajdonát képező birtokokról a Branitzi Schippek, Czermniki Heinzkók, a Kawanok stb. részére kiállított adománylevelei s a közterhek alól való felszabadítás, mikben egyes troppaui polgárok házait részesíté, élénk bizonyságot tesznek bőkezűsége felől.* Corvin adakozó hajlama itt az elődei által megkezdett politika hagyományaival találkozott, s e hagyományok követésében úgyszólván minden korláttól függetlenítheté őt az a tudat, hogy a tartomány csak ideig-óráig marad tulajdonában.
Müncheni kir. ltár, Brand. CCIX. 45/3–4. sz, a.
A többnyire cseh nyelven kiállítot adománylevelek részint eredetiben, részint a troppaui kiváltságkönyv másolatában maradtak fenn. V. ö. BIERMANN, it. h. 239–243. ll.
Troppau birtokának kérdését, mint láttuk, Zsigmond lengyel herczeg határozott fellépése vitte a megoldás küszöbéig. Az 1501 június 20-án megkötött egyezség megállapította a feltételeket, melyek mellett Corvin hajlandó volt a herczegséget Ulászló rendelkezésére bocsátani. A király már július l-én értesítette a troppauiakat az egyezség felől s tudatta velük, hogy a tartományt testvérének Zsigmond herczegnek és örököseinek adományozta. Ugyanekkor fogadta Corvin Varasdon a troppaui főurak, lovagok a közép- és alsórendű nemesség követeit: Klinkowsky Jánost, Brawenticzky Jánost, Ticzek Jánost és Vrziessky Jánost, hogy átadja nekik a lemondási okiratot. A július 4-én kiállított oklevélben a herczeg feloldozta Troppau tartományi rendeit az alattvalói hűség alól, s meleg szavakkal ajánlotta Ulászló kegyességébe a herczegség lakosait, «kik hozzá, mint jó alattvalók, mindig hívek valának».*
Troppaui kiváltságkönyv, 39. és 42. sz. A lemondási oklevelet kivonatban közlik GRÜNHAGEN és MARKGRAF, Lehns- und Besitzurkunden Schlesiens, II. k. 528. l..
Az átadás még e hó folyamán megtörtént. Ulászló, mint hűbérúr, és Zsigmond herczeg, mint a tartomány új fejedelme, július végső napjaiban megújították a rendek és Troppau város polgárainak kiváltságait, s Ulászló ez évi deczember 8-án mint magyar király is megerősítette Zsigmondot a herczegség birtokában.*
BIERMANN, i. m. 243. 1. Lehns- und Besitzurkunden Schlesiens, II. k. 529. l.
92. CORVIN JÁNOS CAMAEA-PECSÉTJE.
