IV. A Lorántfyak. György első összeköttetése Bethlennel.
IV. A Lorántfyak. György első összeköttetése Bethlennel.
A PEREK hosszú sora mellett, melyet Mágocsy, Homonnay s a mostoha anya folytattak a Rákóczy-fiúk ellen, volt még egy egész sereg kisebb ügy, mely lekötötte figyelmöket. Nemcsak egyes részjószágokat támadtak meg, egyes szökött jobbágyokat követeltek vissza,* hanem az atyjok után maradt készpénz-adósság lefizetését is sürgették.* A fiúk e követelésekkel szemben a védelem útjára voltak utasítva. Igaz, sokba kerülő, de jó iskola volt ez, mert a per még akkor is, ha az alperes birtokon belűl védelmezte magát, s így a jószág jövedelmét továbbra is élvezte, tetemes fizetésekkel járt – de azok mellett a fogas ügyvédek mellett, kik a család szolgálatában állottak s kik közt a leghíresebb Balogh Gáspár volt,* a család képviselője, György, gyakorlatilag beleélte magát a perfolytatás s az akkori törvénykezés szövevényeibe. Most csak a védelemre volt szorítva, de ezekből tanúlta meg, hogyan kell támadni.
Így Bessenyey Mihály, kinek a török elől elszökött jobbágyát felfogadta: Forgács Zs., Kassa, 1613 jun. 16. inti, hogy adja vissza. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár. Monaki Miklós a Trombitás János gyermekét követeli vissza. U. o. Forgács jul. 9-iki levele.
Melith Pálné, Csapó Krisztina s fiai Péter és György «in castello nostro Eszény» 1613 máj. 3-án a Makovicza megvétele alkalmával adott nehány ezer forint visszafizetését sürgették «nehogy az adóslevelet másoknak is kényszeríttessem mutatni».
Forgács Zsigmond 1615 decz. 21. írja R. Györgynek: «ha Balogh Gáspár uram jelen nem leszen, nagy kárt kezdek vallani, minthogy az minémű dolgom Homonnay Györgygyel vagyon, más procurator nem tudja állapotját».
Nagybátyjának, Rákóczy Lajosnak, 1612 jan. 5-én bekövetkezett halála óta* ő, a legidősebb, volt a család feje; s mert Jánossal, a másik ág fejével, keveset érintkezett, s miután azt, ki tanácsaival, tekintélyével eddig vezette ügyeiket, elvesztették, még mindig megosztatlan* uradalmaik kormányzásáról magának kellett gondoskodnia, Zsigmonddal, testvérével egyetértve. Ezekhez járult Lajos báró hagyatéka, melynek nagy része fiú-ágot illető vagyon volt: ezen Rákóczy János unokái (Zsigmond három s Ferencz egy fia) megosztoztak.*
Nagy Iván Családai, IX. k. 599. l. közli síriratát is.
1615 ápr. 2. írja R. Pál Gráczból: «az mi az jószág dolgát illeti, azt nem bánom, hogy Klmetek szaporítja és többíti, sőt inkább annak örülük, hogy értem a Klmetek jó gondviselését stb.» (Tört. Tár, 1887. 265. l.)
Orsz. ltár, megvan a Contract. et Transact. T. XII. barátságos osztozás Rákóczy Lajos javai felett: egyfelől R. Zsigmond fiai (György, Zsigmond és Pál) közt, más felől R. Ferencz fiai (János, Ferencz, András, László) közt, kik mind ketten (t. i. Zsigmond és Ferencz) a Rákóczy János fiai voltak. R. Lajosnak őstűl maradt, zálogos és magátúl tanált jószágai felett minden ingó-bingó marháját meg osztannak, hogy az őstűl maradt jószágok kétfelé osztannak. A zálogos keresmények és ingó-bingó marhák fejében Ferencz fiai Várkonyt és Uppont kapták Borsod vármegyében.
Ily nagy vagyon kezelése s egy sereg per vezetése egy oly ifjú erőt nagy megpróbáltatásoknak tett ki. De ő gondos, takarékos, számítni tudó ember volt, s bár jól fegyelmezett és hűséges tisztekkel rendelkezett, a felügyeletet magának tartotta fenn, mert ezeknek kötelessége volt mindenről jelentést tenni. Igyekezett felhasználni az uradalmak jövedelmezőségét. Pénzt nagyobb összegben kettőből vehetett be: a marhatenyésztésből s a borokból. Sok szép és jól termő szőllőbirtokokkal rendelkezett, s borainak rendes piacza Lengyelország volt, hová Makoviczán át szállította. A baromtenyésztés is elég hasznot hajtott, mert a mészárszékeket kezei közt tartotta.*
Az erre vonatkozó jelentések, levelek az Orsz. ltárban.
Rákóczy Pál aláirása.*
Szerencs 1617 jun. 16. R. Györgyhöz.
Vagyonban és tekintélyben évről-évre gyarapodott. Bizonynyal növelte népszerűségét, hogy a Kendy- és Balassa-féle fondorlatoktól távol tartotta magát, de azért fentartotta összeköttetéseit az udvarral, a nádorral, a prímással s az országbíróval. Testvére, Pál, ki még mint protestáns ember ment ki Gráczba, több mint négy évig tanult ottan a jezusita-collegiumban s a tanárokkal benső összeköttetést tartott. Ezek befolyása bírhatta őt az áttérésre. 1615 végén testvére, Zsigmond, is meglátogatta őt ottan* s midőn visszatért hazájába, egy jezsuitát hozott magával.* Mind ez jó hatással volt a felső-magyarországi katholikus körökre, magára az udvarra is, s befolyt György gyors emelkedésére.
«Mióta Kegyelmed innét elment» írja Pál 1616 jan. 13-án Zsigmondnak. Tört. Tár. 1887. évf. 267. l.
Ugyan ott s későbbi leveleiben is említi. Orsz. ltár. Rákóczy-ltár.
Még nem volt húsz éves, midőn megnyerte a királyi étekfogó czímét s az ónodi kapitányságot. 1615 márcz. 22-én Borsodmegye főispánjává neveztetett ki. A kinevezés Szendrőben jul. 1-én publicáltatott. Ünnepélyes beigtatása Aszalóban az 1616 jan. 13-án tartott gyűlésben hajtatott végre, mely alkalommal letette a szokott esküt, hogy «Borsod vármegyének főispánságának tisztiben minden ő előtte perlőknek, szegényeknek és gazdagoknak minden személyválogatás nélkül, adományt, kedvezést, gyűlölséget és atyafiságot hátra hagyván, az ország törvénye és tehetsége szerint igaz törvényt és executiót tesz».*
A hivatalos iratokat Borsod vármegye jegyzőkönyvéből kiadta PODHRÁCZKY, Magyar Történelmi Tár, VI. k. 244. s köv. ll.
Nehány hét múlva egy másik, nem kevésbé fontos esküt tett le.
1616 ápril 18-án tartá menyegzőjét, Serkei Lorántfy Zsuzsánnával,* Lorántfy Mihály és Zeleméri Kamarás Bora leányával.
WAGNER, Coll. IV. k. 77. l. erre a napra teszi a menyegzőt. U. ő a 100. l. írja Györgyről: «uxores habuit duas, primam ex domo Bethleniana». Az iktári vagy a Bethleni Bethlen családból? De ha az elsőből, miért nem hivatkozott Bethlen Gábor a sógorságra? Én ugyan ennek a házasságnak nyomát sehol sem találtam, periratokban sem találtam arra hivatkozást, sőt maga Rákóczy sem tett arról említést akár leveleiben, akár más irataiban: de azért lehetetlennek sem tartom. BEDEUS: Historisch-Genealogisch-Geographischer Atlas. Tafel 3., tudni akarja, hogy Bethlen István leánya volt, de nem írja, honnan vette adatát. A Rákóczyak genealogiája még mindig nincs egészen tisztázva.
A Lorántfyak magok is női ágon a Rákóczyaktól származtak.* Mihály úr a családnak utolsó férfi-sarja, a felvidék leggazdagabb dynastái közé tartozott. Saját birtokain kívűl kezén volt a Dobó és Kamarás vagyon nagy része: mert a Kamarás-család a Dobóktól származott le, mert első nejének, Bora asszonynak, nagyanyja Dobó Anna volt.* Az ő főuradalma, a sárospataki,* még egy század előtt a Perényiek fészke, vetekedett a munkácsival, s ezen kívűl bírta még Ledniczét, Borsit, Csetneket. Bora asszonytól két leánya volt: Zsuzsánna és Mária. Bora asszony halála után (1610) Mihály úr Andrássy Katát vette nőűl s ettől is született egy leánya, Kata. Mihály úr 1614. nov. 26-án halt meg, a gyermekek gyámjává Osgyáni Bakos Jánost nevezve ki.* A még fiatal mostoha anya másodszor is férjhez ment, Héderváry Istvánhoz, s így a gazdag és derék lányt, kivel György úr sorsát összekötötte, a név sem csatolta mostohájához. De jól választott – örömben, bánatban hű osztályosa volt mindaddig, míg fejét örök nyugalomra nem hajtá. Mint fiatal, alig felserdült lány, fogékony kedélylyel bírt s így jellemének fejlesztésére, megszilárdítására a férj befolyást gyakorolhatott.
A leszármazás így áll: I. Zsigmondnak, Felső-Vadász megszerzőjének volt egy testvére Ferencz, ennek a nejétől Tormay Katától, született Mihály fia s ettől a leszármazás következőleg történt (THALY, Századok, 1875. évf. KŐRÖSY följegyzése)
Mihály
leánya: Krisztina Bölcsey Lászlóné,
leánya: Dorka Huszthy Albertné,
leánya: Erzsébet Lorántffy Lászlóné,
fia: Mihály,
leányai: Zsuzsánna, Mária, Kata.
Mihály
leánya: Krisztina Bölcsey Lászlóné,
leánya: Dorka Huszthy Albertné,
leánya: Erzsébet Lorántffy Lászlóné,
fia: Mihály,
leányai: Zsuzsánna, Mária, Kata.
Ez uradalom mint a Dobók hagyománya a szepesi kamarával 1608 nov. 10-én kötött egyezség útján lett a Borbála asszony birtokává.
NAGY IVÁN, VII. k. 172. l.
SEPSI LACZKÓ MÁTÉ Krónikája, 143. l. (MIKÓ Tört. Adatok. II.)
Sem a vőlegénység boldog napjait, sem a mézesheteket Rákóczy nem élvezhette háborítatlan nyugalomban. Régi pereihez most újak járultak, melyeket a Zeleméri és Dobó atyafiság akasztott nyakába s ezen kívűl sógora, Kendy is gondoskodott arról, hogy legyen elég dolga. Épen ezekben a napokban (1616 jan. 3.) híre szárnyalt Felső-Magyarországon, «hogy Balassi Menyhártot király urunk a maga várából kifogatá».* A dolog igaz volt, s ezzel az egyik békeháborító ártalmatlanná volt téve. De ott volt a másik: Homonnay, ott Kendy, ennek főtanácsadója. S Balassa még jó formán el sem volt fogva, midőn Homonnay készülődni kezdett: tudták, hogy Lippa átadása a töröknek csak idő kérdése s épen azt az időt akarták felhasználni Bethlen megbuktatására.
Ugyanott 150. l.
Forgács Zsigmond 1615 végén érkezett vissza Kassára, székhelyére, s azonnal értesíté, hogy «ha oly hírek folynának, kik az ő felsége országát concernálnák», értesítse.* Voltak is: a mi az ily mozgalmaknak előre veti árnyékát, a hajdúk* és törökök* mozogni kezdettek. A török követek a panaszok egész hosszú sorát adták be a királynak: «mivel hogy penig Ónodot kétszer is említik, kívánja az hadakozó tanács őfelsége nevével, hogy ezekbűl a vádlásakbúl megmentse magát Kegyelmetek», s írja meg, hogy miként szenvedtek az egriek miatt az ónodiak.*
Forgács, Kassa, decz. 31-iki levele Rákóczyhoz. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
SEPSI LACZKÓ, i. h. 150. l. Erd. Orsz. Eml. VII. k. 39. l. a jegyzetek.
Forgács 1616 jan. 3-iki levele Rákóczyhoz. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár. Febr. 17-iki levelében megköszöni a küldött borokat: «azt Kegyelmetektől mi igen jó néven vevén, megszolgáljuk Kegyelmeteknek.» U. o.
Forgács, Kassa, 1616 márcz. 7-iki levele. U. o.
Sárospatak: kandalló a Perényi épületben.*
A Perényi kandallót a sárospataki várban, a felső-vadászi Rákóczy-kastélyt, a sárospataki templomot, a sárospataki kastély azon részét, mely a Perényiek által épített oldalt ábrázolja, Lorántfy Zsuzsánna építését és Sáros-Patak látképét, továbbá a kassai Sz. Mihály kápolnát, a szerencsi templomot, valamint a régi kassai ref. templomot Cserna Károly eredeti felvételei után adjuk. Ugyanő rajzolta le a zborói kastély egyik zárát, mely Bubics Zsig. püspök úr tulajdona.
A gyökeres orvoslás lehetősége az ilyen visszaélések ügyében tartott vallatások tömkelegében veszett el. Ezek az igazat rendszeresen takargatták s mindig a mellékkörűlményeket tolták előtérbe. Az ónodiak és egriek garázdálkodása most is csak mellékes dolog volt. Az erdélyi kérdés megoldása lépett előtérbe.
Bethlent minden áron megbuktatni: erre törekedett a bécsi kormány s minthogy belátta, hogy ez ügyben sem a nádorral, sem a kassai kapitánynyal nem jöhet egyetértésre, hátuk mögött akarta kivinni. Szerencsétlenségére olyan embert választott ki eszközűl, ki Magyarországon nem volt népszerű s egyébre sem volt alkalmas, mint hogy compromittálja az ügyet, melynek keresztűlvitelére vállalkozott: Homonnayt. Toborzhatott Lengyelországban hadakat, meg is nyerhetett egy-két hajdúkapitányt: de Felső-Magyarországon mindenütt ellenállásra talált.
Sajátságos helyzet volt ez; Homonnay a császár nevében toborzott, kozák hadakat szállított a Beszkéd alá s Bethlen is, ki Kendy elfogott leveleiből értesűlt a hadfogadásnak végczéljáról, felültette hadait; a nádor és a kassai kapitány pedig ellenintézkedéseket adtak ki, betiltva a toborzásokat. De Homonnay nem engedelmeskedett s volt egy a császár magyarországi tisztviselői közt, Dóczy, a szathmári kapitány, ki törekvéseit titokban előmozdította.
Hogy Homonnay ellen törvényesen fel lehessen lépni, arra nézve bizonyítékokra volt szükség. A nádor parancsot küldött a vármegyékre, elrendelve az inquisitiót. Különös dolgok sűltek ki: hogy Erdély ellen igyekszik s hogy útközben, ha módját ejthetné, Sáros-Patakot is megházalná és megvenné.* Rákóczy épen azokban a napokban, mikor menyegzőjét tartotta, összegyűjtötte a bizonyítékokat – ezek közt azokat, melyek igazolták annak összeköttetését a törökkel – felküldte Forgácsnak, lerántván a leplet a mozgalom czéljairól.
SEPSI LACZKÓ, 151. l.
A kassai kapitány egészen elképedt. «Az úristen – irá Rákóczynak – most Kegyelmedet támasztotta, mint egy őrző angyalt az nagy reánk következendő veszedelmek eltávoztatására, hogy Kegyelmed által nyilatkozott ki az, mi eddig nagy titokban volt. Hiszem az úristent, hogy immár mindenek lecsendesednek. Megértvén Homonnay uram tőlem, hogy miben légyen dolga és minő veszedelemre készítették ő kegyelmét az ő jóakarói, kirűl én mindenkor dehortáltam, az istent hívom bizonyságúl, és azért ízetlenkedett velem, hogy nem consentiáltam efféle igyekezetinek. Én ő felségének in specie, az mint tartozom vele, felküldtem az vezér levelit, hogy lássa ő felsége, hogy nem kell az töröknek hinni.»*
Forgács, Kassa, 1616 máj. 25-iki levele Rákóczyhoz. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
De akármit ígért is Homonnay, a dolog ezzel nem csendesedett le, s szavának ő sem lett ura. Az 1616 ápr. 17-iki erdélyi országgyűlés elhatározása, hogy Lippa átadatik a töröknek, mely intézkedés épen e fondorlatok következtében vált elkerűlhetetlenné, újabban felzaklatta a szenvedélyeket s tápot adott azoknak a mende-mondáknak, hogy azután Jenő és Várad átadására kerűl a sor. A prágai udvar ezt megelőzendő, Radult, a száműzött oláh vajdát, Homonnayhoz küldé, hogy együtt operáljanak Havasalfölde és Erdély ellen. Először az utóbbi ellen akartak menni s Homonnay egy csapat hajdúsággal Nagy Lukácsot előre bocsátá, kit Rhédey Konyárnál szétvert. A hajdúktól elvett zsákmány közt fontos irományok voltak, melyek Homonnay árulását bizonyították s Bethlen el volt határozva, hogy az esetre, ha nem kap elégtételt, Homonnayt saját várában, Ungvárt, Dóczyt pedig Szatmárnál fogja felkeresni.
Bethlent pedig a császárnak annyival inkább meg kellett nyugtatni, mert ugyan az a török, Ali basa, ki eddig Homonnayval conspirált, Lippa átadása után a fejedelemhez csatlakozott s Szolnoknál táborozott. De a békéltetés munkáját nem a prágai udvar, hanem a felső-magyarországi megyék vették kezükbe. Ezeknek Forgács, a kassai kapitány junius végére Kassára, országgyűlést hirdetett. A prágai kormány próbát tett ugyan itt pártot szerezni magának, s biztosa által egyeseket meg is akart nyerni, de törekvése meghiusult: Rákóczy György példáúl keresett szín alatt elutazott. A határozatot pedig egyhangúlag hozták. Követeket küldtek Erdélybe, Bogdán Jánost és Chernel Györgyöt, hogy bírják Bethlent hadai feloszlatására. A fejedelem Kolosvárt jul. 18-án adta ki nekik a választ: leszállítja hadait, ha a békebontókat megbüntetik.*
Erd. Orsz. Emlékek, VII. k. 55–58. lap s az okmánytár. Az udvari titkos ltárban van egy jelentés Rákóczyról, melyben az őt terhelő pontok soroltatnak fel: «Quod cum Cassoviam ad conventum comitatuum venisset, statim ac a Suae Mattis commissario penes credentionales Suae Mattis intellexisset, quo ratione se in illo conventu gerere deberet, út fidelitatem suam c. Matti testatam redeteret, ipse Cassovia discesserit, ut scilicet aliquam comitatensium imaginatam indignationem electinaret». U. o. 377. l.
Bethlen visszafordítá hadait, Homonnay térítvényt adott magáról s hajdúkapitányait, Gombost és Borbélyt leszállítá, Radul pedig Lengyelországba s onnan Moldvába vezette hadait, hol azonban Szkender pasa által megveretett. Fővezére, Koreczki Sándor vajda, s ennek anyja török fogságba estek.
A kassai országgyűlés olyan határozottan és erélyesen tiltakozott a Homonnay- és Radul-féle törekvések ellen, hogy azt figyelmen kívűl hagyni nem lehetett. Azok kivételével, kik a conspiratióban benne voltak, a főurak legnagyobb része s az egész középnemesség hallani sem akartak Homonnay támogatásáról. Szathmár és Kálló kapitányainak terűlete, az ecsedi (Pernyeszi), ungvári (Homonnay), munkácsi (Eszterházy) uradalmak mégis csak kis részét tették Felső-Magyarországnak, s a többi könnyen megfékezhette ezeket. De ennek daczára Bethlent fel akarták világosítani a viszonyok valódi állásáról, s Rákóczy György «titokban, ő felsége engedélye nélkül» a fejedelemhez útazott, kitől hűségének és ragaszkodásának nyilvánításáért kardot nyert, s azzal a biztatással tért haza – mint a prágai udvarban beszélték – hogy a fejedelem fiává s örökösévé fogja fogadni.* S ez annyival valóbbszínűnek látszott, mert Rákóczynak atyja is fejedelem volt.
A titkos ltárban, Bécsben, levő jelentés Rákóczyról. Erd. Orsz. Emlékek, VI. k. 377. l.
E látogatás feltünést keltett. Meg akarták tudni, hogy mennyi igaz van a dologban s Forgács Zsigmond szept. 22-én Patakra ment Rákóczy Györgyhöz, «jó akaratból képlak (azaz színleges) látogatásnak okáért; az úr becsülettel és jó akarattal fogadá és tisztességesen gazdálkodék». Beszélgetés közben Simonyi György, a sárospataki kapitány, kerűlt szóba. A kassai kapitány figyelmeztette, hogy ne tartsa udvarában és fizetésén. Sok a panasz ellene. Figyelmeztette, hogy a sárospataki jószág királyi uradalom, noha árendában vagyon. Hátha megneheztelne ő felsége? Ki tudja, mit gondol még a jószág felől is?* S Rákóczy kénytelen volt engedni. Simonyit elbocsátá szolgálatából, ki azután a fejedelemnél vállalt főkapitányságot.*
SEPI LACZKÓ MÁTÉ Krónikája, 163. l.
Nem sokára, okt. 24. körűl, meghalt. Gombos András verte szét Tarcsán, hová ennek garázdálkodásait fékezni ment s honnan megsebesűlve Szathmárra szállították. Halálát Nagy Máté, polgári hajdúkapitány tudatta Rákóczyval: Simoni György uram felől úgy értettem, hogy megholt, és minek előtte meg nem holt volna, szakasztában viszik volt Borsi eleiben, az darabontok az palotában elejtették és mindjárt elhalt, hanem aztán hideg vízzel öntözték és úgy éledett meg, úgy beszéllett az úr vele. Polgári nov. 4-iki levele. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Forgácsnak ez a kétértelmű helyzet, hogy a prágai udvar minden intézkedését megbénítá, sok kellemetlenséget okozott. Beadta lemondását – de nem fogadták el. Ki akarták egyenlítni a dolgot s Bécsbe rendelték.* Rákóczyval csak annyit közlött, hogy azért hívták fel, hogy «ott levén, az ő felsége kegyelmes akaratját megérthesse s tudja magát mihez tartani». Tudatta vele, hogy helyét Dóczy fogja betölteni, ki már útban is van Kassára. «Én azért, édes öcsém uram, minthogy Kegyelmedet úgy tartom, mintha egy vér volnék Kegyelmeddel, nagy biztomban arra kérem, hogy azon idő alatt legyen azon, hogy érthessen hírt az erdélyi vajda felől, ha kijön-e Váradra és ha Jenőt ugyan meg akarja-e adni, sőt a mint ide hirdetik, Váradot is a töröknek meg akarja adni.»*
Erd. Orsz. Eml. VII. köt. 64. l. a jegyzet.
Forgács kap. okt. 12-iki levele Rákóczyhoz. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Forgács azonban egy Prágából kapott ellenparancs következtében útközből visszatért Kassára.* Ez alatt Dóczy megindúlt Felső-Magyarország fővárosába, s valószínűleg menet közben, okt. 8-án, tett látogatást Rákóczynál Patakon, «ítílem – írja a pataki udvari concionator – kímleni».* Lehet: de a felső-magyarországiak hangulatáról nem sok vígasztalást vitt haza Kassára.
Forgács Zsigmond, Kassa, 1616 okt. 20-iki levele Rákóczyhoz: «én nekem utamból visszakelleték térnem, más parancsolatja érkezvén ő felségének, azért az minemő dolgokrúl izentem Klmednek, ha bejönne hozzám, szeretettel látnám Klmedet és az miből tudnék, örömest is szolgálnék» Ugyan ezen levelében Forgács a Zmeskál Jaroslaw ügyében ír Rákóczynak, ki Zmeskált Gerczelben levő portájában megháborította, melyet az mint Dobó-féle adományt bírt. «Zmeskál uram is hogy vegye eszében, hogy az én ő klme mellett való írásomnak s törekedésemnek haszna és fontossága volt, megszolgálom Klmednek.» A nevezetes ezen dologban az, hogy az 1619-ki mozgalomban ugyanezen Zmeskál volt Bethlennek és Rákóczynak egyik legbuzgóbb ügynöke Frigyes cseh királynál. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
SEPSI LACZKÓ, 165. l.
Mert Bethlen sem Jenőt, sem Váradot nem akarta átadni a töröknek. Ő csak védelmezte magát. Abban az időben, midőn Forgács útban volt s a kassai kapitányságban Dóczy helyettesíté, és ez épen Patakon volt látogatóban, Homonnay újabban Erdély megtámadására tette meg az előkészületeket. Az erdélyi rendekhez proclamatiót küldött, Sarmaságit pedig egy had élén Erdély ellen inditá. Mindaddig, míg Bethlen felkészűlhetett, a had rabolva, pusztítva nyomúlt elő s haladt egész Deésig. Itt azonban Bethlen hadai megállásra kényzseríték: nov. 20-án ez a beütő had teljesen megveretett, a vezérek elfogattak s Kolosvárra küldettek. Bethlen most is megtartá mérsékletét: az invasiónak negyven napi fegyverszünet vetett véget.
Decz. 24-én – az napon, melyen a fegyverszünet megköttetett – Thurzó nádor meghalt. Nagy része volt a koronázás előtti és koronázás utáni törvényczikkek létrehozásában, a nemzetnek az uralkodó házzal való kibékítésében s a megtámadott alkotmány helyreállításában. Illésházy halála után nádorrá választatván, nem tűrte, hogy a kiegyezés akárki által is megtámadtassék. Az volt, minek kortársai nevezték, prorex. Erős keze meg tudta fékezni a Khlesllel conspiráló elemeket, s tapintatának sikerűlt itthon a szenvedélyek kitöréseinek útját állani. A nagy mű, melynek létrehozására munkált, túlélte őt: s ha az idők áramlata nem sokára két pártra osztá az ő táborát, katholikusok és protestánsok táborára, az alkotmány és magyarság védelmezésének kérdését egyik sem tette alku tárgyává.
