VI. A Bethlen-féle mozgaom kezdetei.
VI. A Bethlen-féle mozgaom kezdetei.
EBBEN a gyúladásban s annak gyors elterjedésében egyik nevezetes intéző Rákóczy György volt. A mióta, épen három év előtt első látogatását tette Bethlennél, folytonos volt az érintkezés köztük: szívélyes levelek, ajándékok küldése által. Ha Rákóczy Bethlent le akarta valamivel kötelezni, ez azonnal viszonozta – s az ő ajándékai fejedelmiek voltak. Egy moldvai paripa példáúl, melyet a vajdától nehezen szerezhetett meg, «dícsértesse meg maga magát jó futásával», azután «újforma» lószerszám, minőket a fényes portára mostanában küldtek Diarbekirből, «melynek czifrásit aranynyal mesterségesen tudják beverni, Magyarországban ilyen forma szerszám több ennél nem fog lenni».*
BETHLEN GÁBOR, Várad, 1618 jun. 8-iki levele. BETHLEN Politikai Levelei. 97. l.
Bethlen elismeréssel viseltetett Rákóczy iránt, ki a Homonnay-féle mozgalomban jó szolgálatokat tett neki; de másnemű, pl. politikai összeköttetés nem volt köztök. Annyi bizonyos, hogy Dóczy már ennyi érintkezést sem nézett szívesen, s ha Sepsi Laczkónak hihetünk, egy ízben vadászat örve alatt «el akarták rajta ütni a port».* S midőn a cseh fölkelés mind veszélyesebb alakot öltött, mind jobban kezdtek reá gyanakodni, s látva, hogy cseh ügynökök járnak Felső-Magyarországon, Erdélyben, megpróbálták Bethlen Gábort vonni el Rákóczytól. Ily czélzattal Dóczy András Károlyi Mihályt Bethlenhez küldi azzal az ajánlattal, hogy «mivel érti király, hogy őtet némely nyughatatlan elméjű urak s egyéb rendek is sollicitálnák ő felsége ellen való fegyverfogásra, noha ő felségével nem volna confoederatiója», de minthogy az elődjével kötött confoederatio reá is kiterjed: óhajtaná, hogy azokkal, kik őt elődje idejében megbántották, béküljön ki s az ő felsége ellen insurgálásra igyekező emberek féken tartására adjon Dóczynak segélyhadakat, maga pedig maradjon semleges. Ez esetre a Rákóczy György és Zsigmond-féle jószágokat Patakkal együtt jure perennali neki ígérte.*
SEPSI LACZKÓ, 115. l.
Századok, 1868. 229. l.
Az ajánlat fényes volt: csakhogy Dóczytól jött, s Bethlen nem az az ember volt, kire ilyen ígéretekkel hatni lehetett volna. Kerűlte a Rákóczyval való érintkezést, nehogy Dóczy gyanakodásának tápot szolgáltasson, s még levéllel sem kereste fel. Rákóczy nem tudva mire vélni Bethlen e zárkózottságát, elhatározta egyenesen hozzá fordúlni, s Béldi Páltól bizalmasan megizente, hogyha ő megindítja a támadást Ferdinánd ellen, ő és barátai készek hozzá csatlakozni.*
BETHLEN aug. 18-iki levele. Politikai levelezése, 118. l.
Rákóczy e közlésének volt alapja. Mindarról, mi Csehországban, Ausztriában történt, a pozsonyi országgyűlés lefolyásáról, a nyugati magyar urak hangulatáról, megbízható ügynökei értesítették.* Kimerítő és elég terjedelmes levelek voltak ezek, rendesen első rangú forrásból merítve, a rendes hirlapok hiányát pótolták. Hiszen azok az Avisák, Newe Zeitungok, melyek valamely nagyobb esemény alkalmából jelentek meg, ha eljutottak is a főúri kastélyokba, várakba, nem elégítették ki a szükségletet. Ezek a tudósítások aztán összejövetelek, vadászatok, ünnepélyek alkalmával kézről-kézre adattak. Az ilyen mozgalmasabb időben gyakoribb volt az érintkezés: s az olyan ügynök, mint Zmeskál Jaroszláv, ki Csehország és Erdély közt fentartá az érintkezést, aligha kerűlte el Patakot.
Réz Andrásnak és egy más névtelennek levelei Rákóczyhoz. Orsz. ltár. Rákóczy-ltár.
De hát Bethlen még nem látta eljöttnek az időt, hogy e mozgalomba elegyedjék. Minden lépést biztosan, kiszámítva akart tenni. «Tudván az ausztriai háznak nagy fejedelmekkel való conjunctióját» kicsiny állapota szerint, fejedelemségének mostani megerősödött voltát nem akarta koczkáztatni. Előbb mindent elő akart készíteni: megnyerni a portától az engedélyt a támadásra, hol e czélból megtette a szükséges lépéseket, s tisztába jőni Csehországgal, hová Markó vajdát, egyik megbízható emberét, küldötte. S midőn hírt vett, hogy a temesvári Mehemet basa hozza az engedélyt s Markó vajda aug. 13-án haza érkezett a hírrel, hogy «a csehek örömest együtt élnek-halnak a magyar nemzettel», határozta el magát a fölkelt csehek megsegéllésére s most már Széchyt és Rákóczyt felszólította a közös operatió megkezdésére.
Aug. 18-án írt a directoroknak Prágába, hogy hadaival megsegítésökre siet, s ugyanaz nap írt Rákóczynak is. Értesíté eljárása eredményeiről, eddigi sikereiről s kilátásairól jövőre. Feltárta, hogy mi bírta aggodalmai leküzdésére s mi bírta rá, «hogy az isten tisztessége mellett nemzetünknek szabadságáért kitámadjon». Hogyan sürgetik a nyugoti magyarországiak, a Thurzók, Batthyány, Nádasdy, Révai, hogy siessen Pozsony alá; Markó vajda látta az angol és dán királyok, a rajnai, szász, brandenburgi választók, Móricz flandriai herczeg, a birodalmi szabad városok s a velenczések ezekhez intézett leveleit, látta a confoederatiókat, s meggyőződött, hogy ezek sürgetik támadását. Neki Mihály napjára táborba kell szállania – de az idő rövid. Már elindúlt volna, de elébb be akarja várni Rákóczy levelét. Aug. 27-én indúl s szept. 8-án Váradon akar lenni. Minthogy attól fogva, hogy Bélditől izent, tőle hírt nem vett, aggodalmai támadtak. De mégis el fog indúlni, indúljon ő is el. Ő életét, békességes birodalmát, mindenét koczkára tette: úgy viseljék magokat, hogy ígéreteikben ne csalatkozzék meg.*
BETHLEN GÁBOR Politikai levelei, 120. l. Következő napon Thurzó Imrének is ugyan ez ügyben. U. o. 121. l.
Rákóczy e levélre várt. Egyik legbizalmasabb emberét, Ibrányit, azonnal hozzá küldé, úgy hogy válasza és izenete aug. 25-én már Fejérvárt volt Bethlen kezében, ki nem is tartotta magánál Ibrányit, hanem azonnal visszaküldte, hogy a látottakról tegyen jelentést. Legyen áldott az úristennek nagy neve, – válaszolá – ki az ő sok nyomorúság alá vetett híveit szintén az veszedelmes habokban merűlni nem engedi, hanem az ő igaz tisztelete mellett kitámad és annak megoltalmazására oszlopokat rendelt.*
BETHLEN aug. 25-iki válasza Rákóczynak. U. o. 123. l.
Valóban, Bethlen nem csalódott reményében. Az, kire mint az ügy oszlopára támaszkodott, kitünően megoldotta feladatát. Rákóczynak már kész terve volt, magában is kitünő, de azzal az erélylyel és gyorsasággal, melylyel azt végre tudta hajtani, pár nap alatt e nehéz idők legkiválóbb szereplői közé küzdte fel magát. A mint Bethlen levelét vette, a részletek megbeszélése végett Széchy Györgyhöz ment Enyicskére, s tőle egyenesen a hajdúk közé útazott, hogy ezeket is megnyerje az úr isten anyaszentegyházának megvédésére szervezett vállalatnak. Ezelőtt is, mint ónodi kapitánynak, sok érintkezése volt velök, kivált a polgáriakkal, kik hittel voltak kötelesek hozzá. Megbeszélte velök, hogy házuknál szépen várják, s az első adott jelre oda gyűljenek, a hová ő rendeli. Bejárta minden községüket, hitleveleket vett tőlük, maga pedig Széchyvel együtt a vármegyék akaratjából állított ki hitlevelet s küldött Bethlennek.* S ez a fegyelmezetlen nép, a hajdúság, melylyel annyi küzdése volt eddig a vármegyéknek, melynek egy része eszközűl szolgált Homonnaynak, most neszét véve, hogy német és török jobbágygyá tételén töri eszét, azzal az egyetértéssel, mint Bocskay idejében, sorakozott Rákóczy körűl. Ezen kívűl is fogadott Rákóczy hadakat – de ezeket a «hagyott helyben» tartá, s nem vitte magával Patakra. Nyugodtan térhetett haza, azon tudattal, hogy a kellő időben senki sem fog elmaradni.
SEPSI LACZKÓ 216. l. Széchy Gy., Rákóczy György hitlevelet küldvén ő felségének (t. i. Bethlennek) az vármegyék akaratjából.
Mert most nehogy feltünést keltsen, egyet sem akart Patakra vinni. Mindamellett Dóczy hallott valamit a dologról s kérdést intézett Rákóczyhoz: «hallom Kegyelmed felől, öcsém uram, hogy hadat gyűjt, de semmikép el nem hihetem». «Ne higgye Kegyelmed: én nekem most Patakon az udvar népénél egyéb hadam nincs». Igaz – nem volt Patakon, de másutt elég. Lónyay Andrásnak is tudomására lett a dolog s Dóczynak írt is jelentést. De Bay Zsigmond a levélvivő postát Mádon elfogta, s a levelet Patakra küldé.
Széchy György aláirása.*
Lipcse 1622 decz. 29.
A támadás napjáúl szept. 1-seje volt kitűzve, s az első czél, mire törekedtek, az volt, hogy Homonnayt Terebesen* s Dóczyt Kassán elfogják. A két kérlelhetetlen ellenség letartóztatása az ellenfélt a vezérektől fosztotta volna meg s Kassa kézhez vétele Felső-Magyarország elfoglalását jelentette volna. Az első nem sikerűlt. Kiütött ugyan a forradalom s Fáy Péter felveré Jászón az egri káptalant, de Majthényi Lászlót, a püspököt, 500 forint sarcz lefizetése mellett szabadon bocsátá. Nyáry István fölverte Leleszt. Szerednye sarcz lefizetése mellett megesküdött az ország hűségére.* Rákóczy Patakról az napon ment Terebes felé Homonnay elfogására: de Monaki Miklós megkésett a hajdúkkal s Homonnaynak sikerűlt Terebesről elmenekűlnie.
BETHLEN szept. 5-ről írja Rákóczynak, «értem, hogy Kegyelmed Homonnay uramat látogatni indúlt, bizony tiszta szívből kívánom, ha az úristen Kegyelmed kezében ejtené, fizetne meg sok hamis cselekedetiért. Felette igen kérem Kegyelmedet édes vitéz öcsém uram, magára igen-igen vigyázzon, és a hol jár, jól meglássa, kinek mint és mennyire kellessék hinni, jól tudja Kegyelmed az mostani pápistáknak sok mindenféle stratagemájokkal való éléseket, valahogy az istenért Kegyelmed ellen subordinált embereket maga mellé ne fogadjon». BETHLEN Pol. Levelei. 126. l.
Egyik kapitánya Rákóczynak unokatestvére, János, volt. Hogy milyen könnyen és gyorsan ment a csatlakozás, mutatja Ráczkevy Tamásnak szept. 4-ről Garányból írt levele R. Jánoshoz, «mert én uram kész vagyok azont mondanom, ha kívántatik és ő ngától occupáltatik, hogy valaki Magyarországnak királya leszen, a fidelitást annak tartom; sőt uram ha ő ngától jószági elvétetnek és occupáltatnak, Klmed bizonyos emberit ide ablegálja, kiknek per inventarium pro futura cautela assignálhassam». Orsz. ltár, Rákóczy ltár.
Majthényi László a püspök, mezítláb, hajadonfővel érkezett Kassára, szept. 2-án. De már ekkorra Dóczy háta mögött és tudta nélkűl Rákóczy kiegyezett a kamaragróffal, Reynerrel s a város főbírájával. A püspök megláttára Dóczy egészen elszörnyűködött, «mint valami nagy, mély álomból fölserkent» ember. Első perczben menekülésre gondolt. Késő már, mondá neki a püspök. Maga Dóczy is belátta azt: nem volt bizonyos abban, hogy menekülés közben nem fog-e a hajdúk kezébe esni. Elhatározta magát Kassán maradni.
Kassán? hol mindenki ellensége volt, s honnan menekűlnie is alig lehetett volna. Mert Reyner, a kamaragróf s a bíró elrendelték, hogy a polgárok fegyveresen összegyűljenek s a czéhek szokott bástyájukat s vártáikat elfoglalják.
Dóczy most kísérletet akart tenni, hogy Reynert megnyerje. Főporkolábját, Gyulay Istvánt, küldé hozzá, negyvenezer forintot érő jószágot ígérve neki. «Sok jókat adott nekem Magyarország – felelé – nem leszek árulója». Ellenkezőleg nyomon rá ugyan ezt a Gyulayt felesketé az ország hűségére. Éjszakára pedig ágyúkat vitetett a piaczra s «a király képe – t. i. Dóczy – házának forgattatá». «Reggel – mondja a régi krónikás – azt is meglátá Dóczy: öregbűl gondja és félelme».*
SEPSI LACZKÓ Krónikája, 220. l.
Ez alatt Rákóczy megértvén Homonnay szökését, hajdúival Kassa alá indúlt. Kikémlelendő az ottani viszonyokat, nyargalókat bocsátott előre, kik Dóczynak hasonlóan kémkedés kedvéért kiküldött udvari népével összelövöldöztek. Nemsokára Rákóczy megérkezett táborával s megállapodott a város alatt. Két éjjen és egy napon át táborozott ott a had zuhogó esőben, a nélkül, hogy a lovasok lovaikról leszálltak volna.* Ápr. 4-én reggel Rákóczy beküldött a városba, hogy egyezkedés végett megbizottakat küldjenek ki hozzá. Két tanácsos kiment táborába meghallgatni izenetét. Rákóczy felvilágosítá őket, hogy e had az erdélyi fejedelemé, s ennek meghagyásából felhívja őket, hogy csatlakozzanak azokhoz, kik a fenyegetett vallásszabadság megvédésére fölkeltek. Ehhez a város szívesen hozzájárult, de nehezebben volt rábírható, hogy Dóczy elfogatásához beleegyezését adja. Két zászlóalj hajdúság volt Dóczy szolgálatában: ezek, a mint felszólították, azonnal fel is esküdtek a városnak, minden hosszas gondolkodás nélkül. Ezzel a nyugalom helyreállt.*
GINDELY Okmánytár a szept. 19-iki jelentés, 24. l. A hadak számát SEPSI LACZKÓ 4000-re, a szász állami levéltárban levő egykorú s Kassáról írt jelentés (GINDELY Okmánytár 18. l.) 400-ra teszi.
Dóczy, mint SEPSI LACZKÓ írja, kétszer is meg akart szökni. Egy éjjel szűrbe öltözve, máskor üres hordóban: de nem sikerűlt. 221. l.
A megindúlt mozgalomnak többé nem lehetett útját állani. Dóczy 50 kék haczérja s 75 huszárja késznek nyilatkozott ugyan a védelemre, de a mint az urok lakásának szegzett három ágyút s a piaczon felállított fegyveres polgárságot meglátták, szépen kijöttek a palotából s zászlóikkal az őrség mellé sorakoztak. A mint ez megtörtént, átvették Dóczytól a város kulcsait is: s ő most már nem volt más, mint egy bukott ember.
A helyzet új ura, Rákóczy György, foglalta el helyét. 150 gyaloggal s 50 lovassal bevonúlt a városba, s épen Dóczy lakása mellett, az úgynevezett Lőcsei házban szállásolták el.* Még egy dolog volt hátra: Dóczy elfogatásának végrehajtása. Ezen a meggyaláztatáson is át kelle esnie. Mikor neje Rákóczyt a város piaczán lóháton felnyargalva meglátta, önkénytelenűl felsikoltott: «jaj elvesztünk». Egy óra mulva Chernel, Ibrányi megjelentek nála az izenettel, hogy Rákóczy hívatja.
GINDELY Okmánytárában a névtelen jelentése, 19., 25. ll.
«Nincsen mostan én nekem vele semmi dolgom!» mondá Dóczy.
«Meg kell uram annak lenni, mert Nagyságod fogoly és rab» felelt Chernel.
«Ki foglya vagyok én?» kérdi Dóczy.
«Az országé és az erdélyi fejedelemé, hamar oldja Nagyságod oldaláról a fegyvert.»
«Nem oldom én, mert a római császár kötötte az én oldalomra e fegyvert, azért lássa, ki oldja le az én oldalamról a kardot.»
Futamék mindjárt Ibrányi Mihály, leoldá Dóczy oldaláról a kardot és a maga nyakába veti.* Őt magát fogva vitték Rákóczy szállására, hol az szemére hányta fondorlatait s midőn mindent tagadott, előmutatta leveleit: hát nem te írtad-e ezeket, kérdé tőle s azonnal őrizet alá helyeztette. Felkelhetőit s kincseit is zsákmányra vetették s Rákóczyhoz vitték: de semmit sem bántottak, a mi nejéé volt.*
SEPSI LACZKÓ Krónikája. 222. l.
GINDELY Okmánytára, 20. és 25. ll.
Másnap jöttek Eperjes, Lőcse, Bártfa, Szeben követei, bejelenteni meghódolásukat, s a kassai pontokhoz járulásukat. Szept. 7-én Dóczy lakásának felkutatása közben történt egy kanonoknak s két jezsuitának felkonczolása. 8-án Rákóczy a fővezénylettel Kassán Reynert bízván meg, elindúlt a városból a fogoly Dóczyval együtt Patakra.* A mint Patakra a kapuhoz közeledtek, Dóczy fejét csóválta. «Bezzeg, mondá, másképpen akartam én Patakba bejőni!»*
Ugyan ott 20. l. s a szept. 19-iki jelentésben. 24. l.
SEPSI LACZKÓ Krónikája. 222. l.
Chernel György aláirása.*
Patak 1621 ápr. 7.
Hát a kezdet, Homonnay menekülése daczára, elég jól indúlt.
A kassai kamara tanácsosai aláirása.*
A kassai kamara tanácsosai (1619 november 18).
Bethlen már ekkor útban volt s mint ígérte, gyorsan közeledett. Útközből folytonosan értesítette Rákóczyt hollétéről s ettől is vett folytonosan jelentéseket, úgy hogy a kölcsönös összeműködés teljesen biztosítva volt. Mikor a fejedelemnek Baratkához érkezéséről hírt vett,* már útban volt. Szept. 11-én indúlt el, hogy találkozzék vele. Fizetőmestere, Balling János, most már a fejedelem számára toborzott hadakat, ki szeptember 12-én Debreczenben volt. Innen Patakra vette útját, hová szept. 17-én érkezett.* Valóságos diadalútja volt. Mindenütt lelkesedéssel fogadták s maga Lónyay András is meghódolt. Fényes napja volt ez Pataknak: «nagy örömmel és nagy tisztességgel» vendéglé meg a fejedelmet az erdélyi urakkal a fiatal házi asszony. De Bethlen Dóczyt nem fogadta, hanem másnap vasra verette s minthogy épen akkor Szántóra indúlt, magával vitte. De innen Fogarasba küldé, ő maga pedig Kassára tartott, hol «szívök szerént nagy örömmel» várták. A Homonnay-uradalmak főhelye, Ungvár is ez nap hódolt meg a fejedelemnek.*
BETHLEN Politikai levelei. 127. l.
SEPSI LACZKÓ, 223. l.
Ugyanott, 224. l.
De gyorsan kellett cselekedni: nem volt vesztegetni való idő. Másnap, hogy Kassára érkezett a fejedelem, szept. 21-én országgyűlést tartott, mely azonnal, a mint összeűlt, Bethlent Felső-Magyarország fejedelmévé választá, Rákóczy pedig ugyanakkor kassai kapitánynyá tétetett «cum plenaria authoritate és bizonyos elrendelt állapottal».
S a mint a gyűlés szept. 26-án meghozta a törvényeket, elrendelte a generalis insurrectiót, a fejedelem pedig azokat ugyan az napon megerősítetvén, tovább folytatta útját Pozsony felé, épen oly gyorsan, mint eddig, nyomúlva előre s ellenállásra sehol sem találva. Az előhadat Széchy vezette, ki Rákóczyval egy időben kezdte meg az operatiót a nyugoti megyékben. Csak könnyű fegyverzetű hadakat rendelt alája, társzekerek és tábori eszközök nélkűl: ezeket saját hadaival vitte utána. A fejedelem okt. 9-én Nagy-Szombatban volt, innen Rhédeyt, sógorát, 12,000 emberrel Morvába küldé,* ő maga 14-én Pozsony megtámadására ment. Könnyű diadalt aratott Tiefenbach Rudolfon, ki Pozsony megvédésére küldetett. A város örömmel fogadta, s nem sokára a vár is feladta magát: s most már a nádor által november 11-ére országgyűlést hirdettetett. A megréműlt Bécsből mindenki, még a császár is menekűlt, félve a cseh és magyar felkelők előnyomúlásától.
Réz András, Radna, okt. 16-iki levelében írja Rákóczynak: az fejedelem immár Pozsonynál vagyon, a várast megadták, de az várat király számára tartják, jóllehet tractában vannak; palatinus uram Horvát Gáspár urammal ott vannak az várban. Itt az emberek oly ítéletben vadnak, hogy rövid nap az várat is kezébe adják ő flgének. Az Dunántúl oly várat első ostrommal megvettek ő felsége számára. Az Dunántúl való uraknak is értem, hogy sok hadak vagyon és ő felségével egyetértenek… Ő flge Rhédey, Pettneházy és Kamuti uramékat 12 ezer néppel bocsátotta, az elmúlt szombaton (okt. 12-én) költöztenek által Strasniczánál Morva vizén. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
A nagy munkához, melyre Bethlen vállalkozott, nagy erőre volt szüksége s minthogy elég panaszra volt oka a nyugot-magyarországiak lanyhasága miatt, kik közűl «egy úr, egy nemes» se jött hozzá, folyton sürgette Rákóczyt, a felsőmagyarországi kapitányt, hogy küldjön hadakat utána. De ez nehézségekbe ütközött, mert a megyék Homonnay menekűlése óta mindig tartottak ennek beütésétől.* S a dolognak volt is alapja. Homonnaynak összeköttetései voltak Lengyelországgal. A hányszor Erdély ellen készűlt, mindig ott vetette meg lábát: bizonyos volt benne, hogy elég kóbor kozákot kap zsoldjába, mert Lengyelország mindig jobb szomszédságot tartott a császárral, mint a fejedelemmel s így most is előkészíthette a beütést. Alig hogy kifutott, fenyegető leveleket küldött a megyékre, a császár boszújával rémítgetve ezeket,* míg senator barátai a főurakat figyelmeztették lázadásuk következményeire,* a király pedig magának Rákóczynak írt.*
«Az ilyen híreket az vármegyék, csak magok könnyebbségeért is, hogy inkább honn maradhassanak, többitik.» BETHLEN okt. 6-iki levele. Pol. Levelei. 139. l.
Orsz. ltár, Acta Publica. Kelt október 22.
U. o. Acta Thurzóiana. Fasc. 7. nro 54.
SEPSI LACZKÓ. 233. l.
Homonnay törekvéseit gróf Althan, a császár megbizottja támogatta, ki a csehek confiscálandó javaiból bőséges jutalmakat ígért, de a kezére bízott pénzt elpazarolta.*
Homonnay, Krakó, 1620 jan. 20-iki levelében. Nemzeti Muzeum, Jancsó-gyűjtemény.
A király a mennyire tehette, maga pénzével támogatta a vállalatot* s a toborzás a kozákok közt megindúlt.
GINDELY Geschichte d. böhmischen Aufstandes. II. k. 189. l.
Rákóczy e készülődésekről kapott híreket* s azokról értesítette is a fejedelmet. De ez sehogy sem akarta elhinni, hogy «a király vagy respublica derekas hadat vagy segítséget adna Homonnay mellé»,* hogy «egy nehány papnak és egy úrnak hamis vádlásáért Magyarországgal való frigyét felbontaná»* s meghagyta, hogy meghitt embereket bocsásson Ilyvóba, Krakóba s járják keresztűl-kasúl Lengyelországot: hiszen a hadakat «zsebben nem rejthetik».*
Réz András (okt. 16.) írja: közhírek rebesgetik, hogy Krakónál valami lengyel had gyűlekeznék, kiváltképen Komoroczky, meg is mustráltatta jószágát és valami lézengő kozákokat is.
Okt. 6-iki levele. Pol. Lev. 139. l.
Okt. 18-iki levele. Ugyan ott. 143. l.
Okt. 20-iki levele. Ugyan ott. 146. l. «Homonnay állapatjának, mikor én Kassán volnék, annak is végére mennék, mely nap hány tál étket visznek asztalára, bizony uram láthatja, bizonyos jelei vannak annak, ha 30 ezer ember akar kijőni Magyarországba.»
Bizony nem is rejtette zsebbe, s Rákóczy is küldött – bár túlzott – értesítéseket. De Bethlen, – mert neki is meg voltak az ő másként hangzó hírei, combinatiói – nem hitte el. Gyanakodott, hogy ezt a rezgelődést a vármegyék akarják felhasználni ürügyűl, hogy otthon maradhassanak s az adófizetés terhétől szabadúljanak. S épen ez nagyon bántotta őt. Szemére hányta Rákóczynak, hogy a míg ők 70 nap óta véröket ontják Magyarországért, melytől soha semmi jót sem láttak, ők, és különösen ő, «asszonyomék» mellett otthon a meleg szobában nyugosznak.*
A kassai kamara nov. 18-án kéri Rákóczyt, hogy a szolgabírákat, ispánokat, dicatorokat bocsássa haza a hadból, hadd szedjék a rováspénzt, mert ők különben nem küldhetnek a fejedelemnek. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár. – BETHLEN G. Levelezése. 85. l.
III. Zsigmond Lengyel király arczképe.*
III. Zsigmond lengyel király arczképét a Matejko által festett példányról közöljük.
S épen ezért nehéz napok voltak ezek Rákóczyra nézve. Pénzt gyűjteni, mikor a kassai kamara kezéhez nem jött semmi jövedelem, hadakat fogadni, mikor a vármegyék örökösen kifogásokkal éltek, s meghiusítni Homonnay törekvéseit, mikor Bethlen nem tulajdonított azoknak nagyobb fontosságot;* erős feladat volt az ő fiatal vállainak. Tett, a mennyit tehetett s erre nézve igen czélszerű terve volt, melyet Bethlen is jóváhagyott. Bizonyosra lehetett venni, hogy Homonnay saját uradalmaiba fog beütni, s épen ezért a szorosok elzárására akart hadakat vezetni, mert itt «sok ezer ember ellen is kevés igen megállhatja az útat».* Ez a terv azonban csak papiron maradt. Beszéltek ugyan az emberek Homonnay beütéséről,* már okt. 27-én híre járt, hogy ő 6–7000 lengyellel készűl kijőni, pár nap mulva már azt is tudták, hogy okt. 30-án lépte át a határt,* sőt Homonnay gúnyos levelet is írt Zemplén vármegyének, hogy «bogár után indúlt»,* de a fejedelem fényes tetteiről érkező hírek mámorában minderről megfeledkeztek. Hiszen két hónap óta folytonosan fenyegetőzik Homonnay s egyre másra küldi a leveleket jobbra-balra, a lengyel király s a főurak is folytonosan írogatnak, s még se történt semmi. Megszokták, beléuntak, fel se vették az emberek.
Nov. 4-dikéről írja: «hogy ha kész hada immár annyi vagyon Homonnaynak, kivel ki merne küldeni: mely ha leszen is én elhittem, hogy csak rablani jőnek, mert egyébképpen itthon való mulatásokban módot nem találok elmémben». Ugyan ott, 150. l.
U. ott. 150. l. «az lengyel pedig csak egy elsőben fogja az dolgot keményen, de mihelt látja, hogy vagyon, ki ellene álljon, azontúl alább és gyengébben hagyja dolgát, minthogy nem magok országában járó dolgok vagyon… Homonnayt igen hamar cserben hagyja hada, ha szintén megindúlnak is szerencsét próbálni s látják, hogy nem szolgál reménségek szerint, nem igen fogják magokat veszteni más ember koncza felett».
Károlyi Mihály Magyaszóról nov. 1-én írja Rákóczy Zsigmondnak: «ide jutván, sok híreket kezdek hallani, hogy tegnapi napon érkeztek vóna az lengyelek által és sok lövéseket is sütöttek el, az elmúlt éjjel tüzet is látván Ungvár felé». Orsz. ltár.
Károlyi Mihály Megyaszóról nov. 1-én írja Rákóczy Zsigmondnak: «ide jutván, sok híreket kezdek hallani, hogy tegnapi napon érkeztek vóna az lengyelek által és sok lövéseket is sütöttek el, az elmúlt éjjel tüzet is látván Ungvár felé». Orsz. ltár.
SEPSI LACZKÓ. 237. l.
De az már hiba volt, hogy Rákóczy is kezdte a dolgot kicsinyleni. Nem gondoskodott megbízható értesülésekről s meg hagyta magát lepetni. A lengyel király nov. 3-án fogadta kihallgatáson a kassai országgyűlésből küldött követeket. A válasz, mit a követeknek adott, hogy ő Homonnaynak segélyt nem ad, de ha pénze vagyon és hadat akar fogadni, azt ő nem ellenzi: «hanem engedve vagyon»,* már későn ábrándította ki az embereket. A választ a fejedelem «postán» közölte Bethlennel, s ez a szükséges intézkedések megtétele végett utasítást küldött, izent Ibrányitól.*
Ugyan ott, 241. l.
BETHLEN Pl. Lev. 154. és 159. ll.
Rákóczy készülődése jóformán elkésett. A mi hadat lehetett, nagy gyorsan összegyűjtötte s elindúlt. Az önbizalom nem hiányzott hadaiban: «csak hadd jőjjenek a kozákok, mondák, elég jó lovunk és drága ruhánk lenne».* De már későn értek a lengyel határszélre arra, hogy az útakat elállhatták volna: a homonnai mezőn túlnyomó lengyel erővel állottak szemközt:* tizenegyezernyi kozákkal szemben alig egy pár ezer magyar had. De a harczszomjas kis seregnek fiatal, tapasztalatlan vezére égett a vágytól, hogy gyors emelkedéséhez a hadi babérok dicsőségét is megszerezze, s a mint a kozák had nov. 22-én megérkezett, azonnal támadást intézett ellene: de vesztére, vagy a mint Bethlen fejezte ki magát, «veszedelmes gyalázatjára». Az előőrsök összeütközése alkalmával a hajdúk előnyben voltak. De a hátráló kozák előőrsöknek az egész lengyel had segélyére sietett, míg a magyar tábor nem támogatta a hajdúkat. Az épen előnyomuló Rákóczy megrettent s visszafordúlt. Nyomában meghátrált s futni kezdett a magyar had is: úgy szólva e szerencsétlen előőrsi összecsapás döntötte el a csata sorsát; a futókat a lengyel had üldözte, sokakat levágott, kiváltképen a főnemesek közűl, kik subában voltak ott. Ezernél többen maradtak a csatatéren.*
SEPSI LACZKÓ, 242. l.
BETHLEN írja Rákóczynak: «Kegyelmednek igaz híveinek kellett volna lenni, kik nem öt, hat órával az harcz előtt jövetelit az ellenségnek, hanem egynehány nappal az harcz előtt meghozták volna bizonyosan és ha az harczban valami szoros hely találtatott volna, ott kellett volna erős sánczot vetni és először ott kellett volna nekik harczot adni az erősségből.» Pol. Lev. 159. l.
SEPSI LACZKÓ, 242–3. ll.
Ez a gyalázatos futás megnyitotta egész Felső-Magyarországot a kozák had előtt. A rémülés első perczében sokan a várakba szaladtak s Homonnay ellenállás nélkűl nyomúlhatott előre a Szaláncz völgyében, Szepsi vidékén, Szendrő táján, Cserháton s a Hernád mellékén Encsig. Körleveleket küldött nov. 27-ről a megyékhez, hogy hódoljanak meg s már nov. 30-án Kassa alá ért. De innen (decz. 2.) kénytelen volt visszafordúlni Eperjes felé, mert már Rákóczy is erősen gyűjtötte a hadakat, hogy támadást intézhessen ellene.* Aztán Bethlen is rendeleteket küldött a vármegyéknek, hogy azonnal fejenként az egész föld népével együtt fölkeljenek, megírván, hogy egyúttal ő maga 12 ezer emberből álló hadat indít útra.*
SEPSI LACZKÓ, 244. l. Homonnay körlevelei az Orsz. ltárban. Ugyanott Ferdinánd febr. 5-iki körlevele a megyékhez, melyben ezeknek amnestiát ígér.
BETHLEN Pol. Lev. 158. l.
Már nem is volt szükség a segélyseregre. Az általános felkelés, Rákóczy hadainak szaporodása visszafordulásra bírták Homonnayt. Ő maga 500 lovassal Jeszenőbe szálla decz. 16-án, a kozákok pedig eltávoztak Magyarországból elégületlenűl s lázongva, mert abból, amit Althan ígért nekik, semmi sem teljesedett, úgy hogy otthon is bajjal lehetett őket lecsendesítni. Épen tíz nap múlva Széchy is megérkezett a Bethlen által küldött hadakkal, felkészűlve, hogy Lengyelországba üssön. Szepsiben volt főhadiszállása: oda ment Rákóczy is értekezni vele. S oda jöttek a szomszédos lengyel urak is «békességet kérni a kártétel után». Jobbnak látták a dolgot kiegyenlíteni, mintsem elmérgesítni s elhatározták, hogy az itteni megállapodásokat a felső-magyarországi vármegyék gyűlése elé terjesztik.* Maga a lengyel király is, ki a mozgalom kezdetén oly fenhangú leveleket írt Magyarországba, a kozákok rendetlen visszavonulása után más hangon beszélt a felső-magyarországi rendekkel s követet küldött a kassai gyűlésre: megtagadva közösségét a mozgalommal, mert a beütő had a császár zsoldjában állott.* A dolog békés kiegyenlítésére megtétettek az első lépések.
SEPSI LACZKÓ, 246. l. HATVANI, Brüsszeli Okmánytár, IV. k. 229. 233. ll.
JÁSZAY Okmánygyűjteménye a Nemzeti Muzeumban.
De Bethlen terveire ez a váratlan kudarcz bénítólag hatott. Nov. 27-én, «épen a bécsi hostát előtt hadai az Ferdinánd király hadaival ellenkezésben voltak»,* midőn a kassai kamara leveléből a homonnai mezőn történtekről értesűlt. Az első tudósításokból még nem tájékozhatta magát eléggé a dolog hordereje iránt, s épen nem lehetett tisztában azzal, ha vajjon nem fog-e Zsigmond lengyel király sógora, Ferdinánd érdekében újabb támadást intézni ellene? Gyorsan határozott: még aznap este Ebersdorfon megtétte az intézkedéseket, hogy visszamenjen Pozsonyba,* s négy nap múlva Sopronban volt.*
Politikai levelek, 156. l.
«Mi, isten segítsége velünk lévén, az országgyűlésében minden dolgokról ez nehány napok alatt végezvén, mentest megyünk Kegyelmetek felé és azon leszünk, hogy duplával visszaadjuk az mostani kártételeket az ellenségnek.» Szabolcs vármegyéhez írva. U. o. 158. l.
Ugyan ott, 159. l.
Úgy szólva, fényes diadal útját vágta ketté ez a visszafordulás, mely megmentette Bécset attól, hogy mint I. Mátyás alatt, ismét magyar uralkodó kezébe essék. Pozsonyban már várt rá a hír, hogy a császár ajánlatot tett a békealkudozások megkezdésére, s minthogy ő sem volt idegen attól, a tárgyalások decz. 30-án megkezdődtek. Az országgyűlés ezalatt folyton tárgyalt s épen nem csinált titkot belőle, hogy Bethlent királylyá akarja választani. Bethlen azonban még nem látta eljöttnek az időt s megelégedett azzal, hogy (1620 január 20.) fejedelemmé kiáltották ki. A fegyverszünet még elébb megköttetett s most Bethlen be sem várva az országgyűlés bezárását, január 27-én Kassára útazott, Pozsonyban kanczellárját, Péchyt hagyván maga helyett. Már febr. elején Kassán volt, hová márcz. 8-dikára összehívta a rendeket. Rákóczy György még egy másik rendeletet is kapott, hogy «minden dolgai hátrahagyásával, márcz 5-én már Kassán legyen, hol az imperiumba s a cseh és lengyel királyokhoz, valamint a portára küldendő követségek utasításai felett fognak határozni».*
Politikai Levelek. 162. és 163. ll., a febr. 12. és 28. levelek.
