VII. Rákóczy részvétele az első támadásban.
VII. Rákóczy részvétele az első támadásban.
RÁKÓCZY buzgalommal látott hozzá, hogy a csorbát, mit tapasztalatlansága s tán vigyázatlansága okozott, kiköszörűlje. Nagy része volt a fölkelés szervezésében, mely Homonnayt az ország elhagyására kényszeríté. Vezette a tárgyalásokat Szepsiben, mely útját egyengette a kiegyezésnek a lengyel királylyal s azután a Homonnay-féle várak ostromára sietett, melyek közűl egy feladta magát.* Új év napját (1620) sem töltötte otthon: de azért neje gondoskodott újévi ajándékról. Ő maga részéről csíkokat küldött neki. Sokkal bőkezűbb volt kis fia, ki épen hadakozáson levő atyjának, szolgálatjának ajánlása mellett, «az minémű hadi szerszáma volt», azt küldötte el, azzal az utasítással, hogy a benne levő bort Mátyás uram az ő – a kis fiú – egészségére költse el.*
Parancsnoka Herencseny volt. Bethlen Kassáról, febr. 28-ról felel Rákóczynak tudósítására, s utasította, hogy «az várban arrestáltasson mindeneket és eskettessen porkolábot belé, hagyjon száz gyalogot benne azok közűl, kiknek az másik héten adattunk hópénzt, kik csak addig legyenek benne, míg másokat iratunk és fogadunk helyettek az várban». Pol. Lev. 164. l.
Lorántfy Zsuzsánna, Sárospatak, jan. 3-án írt levele férjéhez. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár. Mint ez a levél mutatja, 3–4 éves lehetett, tehát nem 1619-ben született, mint másutt tévesen számítottam. (Lorántfy Zsuzsánna, 6. l.)
Rákóczy a fejedelem által kitűzött határidőben Kassára ment, hová a meghívott urak összegyűlekeztek. A lengyel király mentségeit elfogadták s csak azt kívánták, hogy «tartsák a régi confoederatióhoz magukat».* Egészen más beszámítás alá esett a császár, ki a fegyverszünet feltételeit többfélekép megsértette* s Bethlen látva, hogy összeütközését ezzel el nem kerűlheti, elhatározta, hogy Csehországgal s Frigyes királylyal szorosabb szövetséget köt, Thurzó Imrét e czélból hozzá küldte, s az utasítást a tárgyalásokban részt vett főurakkal is aláíratta.*
SEPSI LACZKÓ, 246. l.
BETHLEN 1620 márcz. 2-iki levele Thurzóhoz. Pol. Lev. 167. l.
Politikai Levelek. 170. l.
Ezek közt a főurak közt volt a két Rákóczy is: már ekkor Zsigmond is tanácsúr volt. György úrnak régi óhajtása teljesűlt: sógorasszonya, Mária, jegyet váltott testvérével Zsigmonddal. A dolog Kassán ez időben lett hivatalosan bejelentve a fejedelemnek. A menyegző napja ápr. 27-ére tűzetett ki s a fejedelem is megígérte, hogy annak fényét részvételével emelni fogja. S a mint ez megtörtént, azonnal hozzáfogott a lakodalmi előkészűletekhez. Megrendelte Bécsből a fűszerszámokat 100 font bors, 80 f. gyömbér, 60 f. mandola, 20 f. fahéj, 40 f. czukor, 100 f. malozsa szőllő, 100 f. tengeri szőllő, 20 f. szekfű, 16 f. szerecsendió, 200 száraz, 300 leves czitrom, 200 narancs, 100 granátalma s mindenféle komfrittból 10–10 font. A marha, az apró jószág az uradalmakból telt ki.* Valóban Bethlen megjelent az esküvőn a kitűzött napon, s épen ott a lakodalmi zaj közepett írta egyik legnevezetesebb s leghosszabb levelét a prágai tárgyalások ügyében Thurzó Imrének, válaszúl a levélre, melyet «Rákóczy uram öröme napján az asztal felett vött el».* A pataki vár elég tágas és nagy volt, hogy a két család, mint eddig, ezután is megférjen benne s Zsigmond úr hozzáfogott a maga lakosztályának csínosításához, lakályossá tételéhez.*
Rákóczy levele, Kassa, márcz. 17. Réz András ledniczi tiszttartójához. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Politikai Levelek. 201. l.
Miskolczi levele Zsigmond úrhoz, Patak, 1620 jul. 5. «Az miben Nagyságod engem informált volt itt fenn létében, azokban eljártam tehetségem szerint; az ötvöst mindennap sollicitálom… az fazekassal is elvégeztem az kályhák felől és Ujhelyben gleset (t. i. üveget) is vettem hat forint érőt.» Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Patakról Bethlen visszament Kassára. A császárral kötött fegyverszünet ideje lejárt s intézkedni kellett, hogy a cseheknek segélyt küldhessen. Elő is akarta készítni az országgyűlést, melyet máj. 31-re Beszterczebányára hirdetett, s melyet akkora fénynyel akart megnyitni, milyent évek hosszú sora óta nem látott Magyarország. Magának Bethlennek bevonulása királyi pompával ment végbe. Az ő festett török lovai messzeföldön a legszebbek voltak s kísérete pompájában kelet és nyugat fényűzése olvadt össze. Nejével, Károlyi Zsuzsánnával együtt tartá bevonúlását s kíséretük mintegy kétezer emberből állott. Egész Magyarországból összesereglettek a nemes urak, kivált a protestánsok, mindenik fényes kísérettel, mintegy tízezeren együtt.* Aztán az idegen hatalmasságok követei: a szövetséges cseh, morva, sziléziai és osztrák rendek képviselői, Frigyes cseh király követe, Zsigmond lengyel király követe, a portai követek fényes kíséreteikkel egészítették ki a tarka képet, melynek Beszterczebánya tanúja volt s melynek központját a hatalmas fejedelem képezte.
GINDELY, III. k. 150. l.
Már együtt voltak a mozgalom főindítói is: Széchy György, Rákóczy György, Thurzó Imre, Illésházy Gáspár, a protestantismus oszlopai, kik Csehország példájára ki akarták vinni Magyarország felszabadítását a német iga alól. Jul. 2-án Bethlen Gáborral együtt erős esküvel kötelezték magukat, «hogy valamit egymás közt országunk és szabadságunknak megmaradására valókról beszélgetünk, tanácskozunk és végezünk, senkinek meg nem jelentjük, hazánk szabadsága s megmaradása mellett együtt élni-halni akarunk; egymást sem szóval, sem írással el nem áruljuk».*
Adatok Bethlen Gábor szövetkezéseinek történetéhez. Budapest, 1873. 22. l.
A császár követei csak junius elején érkeztek meg. De még azután is hetek teltek el, míg az országgyűlés megkezdhette tárgyalásait. A fődolog a kiegyezés volt Csehországgal, mert az döntött a háború kérdése felett. Nemcsak a tárgyalások menete, hanem a rendek hangulata is mutatta, hogy a császár követei semmi jót sem várhatnak: ezek úgyszólván, izoláltan éltek Beszterczebányán.*
GINDELY, III. k. 167. l. Magok panaszolták, hogy kerűlték őket, mint a bélpoklosokat.
A fejedelemasszony Beszterczebányán csak az első heteket töltötte. Jul. 21-én indúlt el, s Rimaszombatban megállapodott. Kassára jul. 26-án érkezett meg* Rákóczy is, hová ezekben a napokban kéredzett. Be akarta járni uradalmait, a végvárakat* s a mint hírt vett a fejedelemasszony Kassára érkezéséről, írt nejének, hogy menjen ő is oda, «ő felségének látogatására».* S ez csakugyan azonnal Kassára ment, honnan pár nap múlva visszatért Patakra.* Egy hónap se telt el s férje értesíté, hogy aug. 17–18-ika körűl maga is haza megy.*
Károlyi Zsuzsánna levelei férjéhez. Közölte MILETZ JÁNOS a Győri Tört. és Rég. Füz. III. k. 126. és 127. ll.
Jul. 12-én (1620) kelt levelében korholja az ónodi kapitányt, hogy rosszúl vigyáz. «Beszélik, hogy az elmúlt napokban az egri pasa kijüvén, Klmed ebédre hivatta volna, sőt maga is ki akart volna menni hozzája, ha más el nem verte volna Klmedet. Mondják azt is, hogy egynehányat behíván, vendégelt volna és ugyan szemek láttára lovaira ülvén, kiment volna Kegyelmed az végházaihoz». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár. A köv. év elején már elmozdították s Oszmányi Mihályt tették helyébe főhadnagynak. 1621 márcz. 11-iki reversalisa. U. o.
Lorántfy Zsuzsánna jul. 23-iki levele férjéhez. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Ugyanannak aug. 8-iki levele férjéhez. U. o.
Rákóczy Gy. levele nejéhez, Beszterczebánya, aug. 15. Ugyanott.
De még sem mehetett haza: mert ekkor jöttek a legválságosabb napok. A császár követeire valóságos kiábrándulás volt Bethlennek a csehekkel kötött szorosabb frigye, mely azt egyenes interventióra kötelezte. Belátták, hogy most már nem maradhatnak Beszterczebányán: óvást adtak be az országgyűlés túlkapásai ellen, a császár nevében feloszlottnak s határozatait érvénytelennek jelentették ki s aug. 17-én elutaztak. Következő napon a lengyel követek is elutaztak.
Senki sem törődött velök. Bethlen legádázabb s legkérlelhetlenebb ellensége, Homonnay, miután épen kevéssel előbb újabb rabló becsapást intézett a felső megyékbe, de visszaűzetett, Lengyelországban meghalt: ez oldalról a nyugalom biztosítva volt. Augusztus 22-én tanácskozni kezdtek Ferdinánd letétele felett, s ha eleinte egy-két szózat emelkedett is ez ellen, de a közhangulat nyomása alatt azok is kénytelenek voltak engedni, kik a dethronisatiót nem helyeselték, s Bethlen egyhangúlag, melyhez a nádor is hozzájárúlt, Magyarország királyává választatott meg. Aug. 25-én, a választás megtörténte után az országgyűlés testületileg ünnepélyes menetben ment az új királyhoz, ki az üdvözleteket egy, e czélra rögtönözve összeállított trónon fogadta. A választást elfogadta, de barátai, párthívei minden sürgetése s erőltetése daczára sem engedte magát megkoronáztatni. Egyszerűen a «választott magyar király» czímet vette fel. «A bestia, mondá Ferdinánd első haragjában, már választott magyar királynak írja magát, mikor nem is nemes, nem is magyar, hanem oláh!»*
Szász állami ltár. A szász követ aug. 29-iki jelentése a választóhoz.
Miért nem engedte magát megkoronáztatni? hisz a hangulat Beszterczebányán rá nézve a lehető legkedvezőbb volt: választása ellen egy hang sem emelkedett, minden pressió nélkűl, igazi lelkesedéssel emelték fel a trónra, még azok is, kik eddig bensőleg ellenezték, belenyugodtak a bevégzett ténybe. Miért? Bethlen óvatos ember volt. Az ő kérlelhetetlen ellenségei közűl csak Homonnay pusztúlt el, a többi ott volt a császár körűl. Tudta, hogy még erős küzdelmei lesznek ezekkel. Az ő magyarországi jó barátaiban pedig – egy-kettő kivételével – nem tudott egészen megbízni. Már eddig is tapasztalta, hogy az a nagy lelkesedés hamar lelohad: s hogy feltétlenűl csak az ő erdélyi hadában bízhat.* Az elhalasztás úgy sem járt veszélylyel – jobb volt várni azzal jobb időkre. Aztán a hadjárat megkezdésével is sietni kellett, hogy a cseh királylyal és rendekkel kötött szövetségnek eleget tehessen. S a gyűlés eloszlása után azonnal intézkedett, hogy hadai összegyűljenek.
«Eddig való megszabadításán Magyarországnak – írta Bethlen nehány hó előtt Rákóczynak – semmi munkája nincsen, magunk is sok fő erdélyi híveinkkel indúlván, nem mind fizetett hadainkkal jöhettünk, mert nem is tölt volna ki erszényünkből, hanem inkább ők hoztak magok költségeken.» BETHLEN GÁBOR levelezése. 85. l.
Rákóczy sem pihenhetett soká kedves pataki várában. A kassai generalisság helyett, melytől az újabb szervezés következtében visszalépett, hadtest-parancsnoksággal bízatott meg. Elindúlása napját szeptember 21-ére tűzte ki.* Bethlen akkorra jó előre haladt: szept. 9-én Nyitrát már feladásra kényszeríté, s alig három hét múlva Hainburgot szállotta meg; váratlan megjelenése s gyors mozdulatai által, két főúr kivételével, az egész Dunántúlt meghódolásra kényszeríté. Egy kis jelentéktelen diadal a császár egyik legvakmerőbb tábornokát, Dampierret arra készteté, hogy magát Pozsonyt támadja meg. Személyesen fordúlt meg Bécsben a császárnál s mintegy 5000 embert szedett össze. Okt. 9-én reggel 7 óra felé érkezett meg s a magyarok első pillanatban azt gondolták, hogy Rákóczy jön. De a tévedés hamar kiderűlt, s nemsokára megérkezett Rákóczy 2500 huszárral. Erős csatározás kezdődött, Dampierre maga osztotta a parancsokat, ember emberrel állván szemben, s mi közben egyszer hátra fordúlt, Rákóczy egy hajdúja fedetlen nyakát átlőtte, úgy hogy a golyó jobb fülénél jött ki. A hajdúk most rá rohantak s buzogányukkal és csákányukkal agyonverték, tetemeit pedig bevitték a városba. A diadal hírét azonnal megvitték Bethlennek s az ő rendeletére, okt. 11-én Rákóczy támadást intézett a német had ellen Köpcsény mellett, Rohrau és Bruck közt s azt megnyomta, úgy, hogy csak kevesen menekűltek.* «Sok főhadnagy, zászlótartó német emberek veszének, nagy szégyenvallással futva menének el innét minden hadai, most és mindennap paskolják őket együtt is, másutt is.» Rákóczy első gondja volt nejét erről értesiteni; «immár, válaszolá ez, megírtam vala ez levelet, hogy az Kegyelmed jó szerencséjét meghallám: kit isten ő szent felsége pótolja meg és kegyelmes áldásábúl öregbítse s nevelje».*
Rákóczy György szept. 15. és 16-ki levele testvéréhez, Zsigmondhoz. «Minthogy penig nekem isten kegyelmességéből hétfőn (szept. 21.) meg kell indúlnom, ha Kegyelmednek tetszik, holnap vagy holnapután jőne ide Kegyelmed.» Orsz. ltár, Rákóczy ltár. Felső-Magyarország generalisa Perényi Ferencz lett.
Jelentés az okt. 9–11-iki csatákról a szász kir. ltárban. Közölve GINDELY Okmánytár. 225. l.
Lorántfy Zsuzsánna okt. 17-iki levele férjéhez. Patakról. Orsz. ltár, Rákóczy-levéltár. Ibrányi Mihály, Rákóczy egyik hadnagya, írja Zsigmondnak: «az mikor isten ő szent felsége bennünket az uram ő nagysága hadaival ide Posonba behozott volna, Tompér (t. i. Dampierre) is minden hadaival azon órában érkezett ide Pozsony alá véletlenűl; akkor király urunk ő felsége túl az Dunán, Szombathely alatt volt. Pozsony igen puszta állapattal volt, az katonákkal kellett az sánczban gyalog szállanunk». U. o.
E szép diadal, gyors előnyomulás, nagy örömet és lelkesedést keltett fel mindenfelé. Annál kellemetlenebbűl érintette Ferdinándot, ki egész erejét Csehország ellen akarta fordítni, s azért Bethlennel újabb alkudozásokba kívánt bocsátkozni. A Bécsben levő franczia követek vállalták el a közvetítést s az angoulemei herczeg társaival október 18-án Pozsonyba útazott Bethlenhez, «nagy pompával; harmadnapra szemben löttek ő felségével; nagy rettenetes gazdag öltözettel vannak – írja Ibrányi, szemtanúja az elfogadásnak – csak az egyiken való ruházatot is kétszázezer forintra böcsülték; soha én, sem más, szebb öltözetet nem látott».*
Ibrányi Pozsony, okt. 24-iki levele. U. o.
Hát a franczia közvetítés nem volt olyan természetű, melyet egyenesen el lehetett volna utasítni, s a követek Bethlen azon kijelentésével útaztak vissza, hogy ő épen nem idegen a békétől, hanem képtelen feltételhez, Csehországnak a békébe foglalásához kötötte azt. De azok csak egy hónap múlva (nov. 18.) tértek vissza Bethlenhez s már akkorra nagy fordulat állott be a dolgokban. A nov. 8-iki fehérhegyi csata az eddig kivívott előnyöket koczkára tette. Ez a nap véget vetett Fridrik királyságának s halomba dönté Csehország szabadságát, függetlenségét. Prága azonnal meghódolt, Fridrik menekűlt. Valóban Csehországra nézve minden el volt veszve! nem magáért a szerencsétlen csatáért, mely kétségtelenűl nagy veszteség volt, hanem azért az átalános elcsüggedésért, kétségbeesésért, mely nyomában járt. Mint a ragály, terjedt a félelem és rettegés; minden el van veszve! ez az érzés ragadta meg a kedélyeket, s hogy az átalános özönvízből valamit megmentsenek, ugyancsak siettek meghódolni Ferdinándnak, csehek, morvák, sziléziaiak, abban a hitben, hogy ezzel sorsukon javítnak.
Ez a ragály, ez a rettegés Magyarországra is elragadt. Az ijedelmet az is nevelte, hogy Váczot kapitánya, Strucz, feladta a töröknek:* már itt is arról kezdtek az emberek gondolkodni, hogy megmentsék a bőrüket: Bethlennel, ha békélni akar, de még ellenére is, ha erre nem volna hajlandó.
BETHLEN Levelezése 149. l.
Megbékélni Ferdinánddal! hiszen ez nem is lett volna olyan nehéz dolog Bethlennek, csak a cseh szövetséget kellett volna oda dobnia, akkor, midőn az angoulemei herczeg újra lejött folytatni a tárgyalásokat. S miért ne békéljen meg, mikor a nagy lelkesedést nagy csüggetegség váltotta fel. Közvetlen környezetre, a generalisok, az egész magyar nemesség, mely égett eddig a harczi vágytól, most keresi a visszavonulás útját.* A ki csak tehette és talált valami tisztességes színt, házához kéredzett, s még rosszabb volt a dolog a vidéken: «mi vagyunk az ellenség előtt – írá Bethlen – s mégis a Fátrán túl való ország fél inkább minálunknál»* s a mi még rosszabb volt, a megyékről nem jöttek hadak s a kamarákról és a városokból nem szállítottak pénzt. Bethlen csak saját magára támaszkodhatott.
Bethlen 1627 ápr. 23-iki levele: «annál inkább megrémülének, meghallván az prágai infelix pugnát, exanimes facti sunt quamplurimi et quaesitis coloribus házokban kezdének búcsúzni». Századok. 1868. évf. 231. l.
BETHLEN Levelezése. 152. l.
Bámulatos lelkiereje ezekben a kritikus napokban tűnt ki leginkább. Várta, hogy az első ijedelmet nyugodtabb megfontolás fogja felváltani. Még volt reménye, hogy a fehérhegyi csapást is ki fogja frigyesével köszörűlhetni: de lassankint az is tünedezett. S mennél inkább meggyőződött róla, hogy Csehországnak hosszú időre vége van, hogy csak magára, saját erejére támaszkodhatik: annál szilárdabbá vált elhatározása, hogy sorsát nem választja el Magyarországétól.
Csak ő volt az egyetlen ember, ki a jövőbe látott, s ennek a jövőnek a magára hagyott Magyarország sivár jövőjének képét erős vonásokkal ecsetelte. «Mi itt békességben vagyunk – írá nov. 23-án – a császár újabban akar velem tractálni, és ha nincsen kedvetek szabadságtoknak, religiótoknak, hazátokban való jószágtokban békességes és szabados megmaradástok oltalmazásához, én a császárral könnyen megbékélhetem. De bizony jaj leszen országúl tinéktek, ha jure belli kezdi obtineálni országtokat a császár: ne gondolkodjék senki arról a magyar nemzet közűl, hogy Magyarországban jószágot bírhasson – eladták, bizony minden úrnak, fő és nemes embernek minden jószágát vallonokkal rakják meg és az városokat új néppel, minden erősségeket némettel és a mi több, sem lutheranus, sem helvetica confessio bizony ebben a seculumban nem lészen. Lássák azután a sok cautelákkal élő és hadban való jöveteltől magokat elrejtegető urak, nemesek, mint fognak élni. Örömest költenétek akkor aztán és hadba mennétek, csak lenne, ki restituálná őket előbbeni állapotokban. De bizony nem jön több Bethlen Gábor segítségekre, megégetvén az kása a száját, nem köti fel másszor az harangot falu fejében, nem költi el érettetek ötször-hatszor való százezer forintját, látván mostan szemeivel, mily igen elvonszák az emberek magukat.»* «Meglássátok – írá pár nappal később – mint hisztek az németnek: mert bizony kígyó farka vágását soha el nem felejti».*
Ugyan ott. 152. l.
BETHLEN Levelezése. 225. l.
Bethlen Gábor aláirása.*
Hunno-Brod 1621 deczember 17.
Úgy volt, a mint Bethlen írta: már akkor készítették a terveket, hogy a csehországihoz hasonló confiscatiót Magyarországon is végrehajtsanak. S hogy az itt meg nem történhetett: azt kizárólag Bethlen akadályozta meg, egyedűl, magára hagyatva erdélyi hadaival, szemben az akkori áramlattal, mely csak a meghódolásban látott menekűlést.
Azok közt volt Rákóczy György is, kik elváltak Bethlentől. Ő is haza kéredzett Sárospatakra: de neki nagy okai voltak rá. Feleségének terhessége és testvérének, Zsigmondnak, súlyos betegsége. Már okt. 24-én vett hírt, hogy öcscse betegeskedik s deczember közepén haza útazott. Zsigmond állapota folytonosan súlyosabbá lett. Deczember 26-án meghalt* s nem sok idővel rá neje is követte a sírba.
Zsigmond halálát decz. 30-iki levelében is említi. Az utóiratban írja: «szegény Rákóczy Zsigmond meghalt». ZÁVODSZKY GYÖRGY naplója után WAGNER írja le Collectanea Genealogica IV-ik kötetének 98. lapján: Anno 1620 die 26. Decemberis spect. ac magn. dnus Sigismundus Rakóczy suae Dominationis (Comitis Emerici Thurzo) juratus et adoptivus frater juvenis certe eximiae spei et magnae exspectationis in ipso aetatis urentis flore mundo immundo extremum valedicens, vivere desiit, relicta post se uxore juvencula, quam non pridem duxerat et vix unum annum eidem cohabitavit, quem tamen non multo post etiam secuta est.
Most már a sárospataki uradalomnak osztatlan birtokába lépett.
A súlyos családi gyászt alig egy hónappal később családi öröm váltotta fel. Neje 1621 január 30-án egészséges, ép fiúgyermekkel ajándékozta meg, ki a keresztségben az ő nevére György nevet nyert.
