XII. Rákóczy magatartása az erdélyi viszonyokkal szemben.
XII. Rákóczy magatartása az erdélyi viszonyokkal szemben.
BETHLEN halála nem jött váratlanúl. Bár hetek óta el voltak készűlve barátai, ellenségei a catastropha bekövetkezésére, még is nagy hullámokat vert az fel. A trónkövetkezés kérdése el volt ugyan rendezve, de a hét vármegye megtartásának érdekében folytatott tárgyalásaiból kiszivárgott hírek, kivált Bécsben, sok aggodalomra adtak okot. Pedig ok nélkűl. Bethlen halála napján, néhány órával később, hogy elhúnyt, utódja Katalin, a kormányzó s a tanács útnak indították Kemény Jánost Bécsbe a halálhírrel s a felhívással, hogy a vármegyék visszacsatlására tegyék meg a szükséges lépéseket. November 20-án ért Kemény Kassára; de a fejedelem haláláról egy szót sem szólt, pedig sokat beszélgetett s vígan is mulatott Tussayval.* November 24-én Bécsben volt s a császár azonnal fogadta.
Alvinczy Péter, Kassa, 1629 nov. 22-iki levele Rákóczyhoz. Orsz. ltár. Rákóczy-ltár. Kemény visszatérő útjában decz. 7-én volt Kassán, «coram vele az császár sokat beszéllett és ajánlotta magát». Gönczy Bálint, kassai lelkész, Kassa, 1629 decz. 7. Orsz. ltár. U. o.
Ez a jelentés nagy meglepetést és nagy örömet okozott Bécsben. Volt a fejérvári udvarnál nehány ember, kikre egész bizton számítottak, maga Katalin is meg volt nyerve: de ekkora készség még is meglepte őket. Hanem teljesen még ez sem nyugtatta meg a kormányt. Nem fogja-e a török útját állani a visszacsatolásnak, s nem fognak-e magukban a megyékben ellenállásra találni? Különösen Rákóczytól tartottak: hogy mire építették gyanujokat, nem tudjuk, de Esterházy nádor minden előterjesztésében, mit a királynak tett, nyomatékkal hangsúlyozta, hogy Rákóczy a fejedelemséget hajhássza, s minden intézkedés, a mit ajánlott, arra volt irányozva, hogy ezen törekvésének útját állják.* S még Pázmány sem volt ment ettől a gyanútól, csakhogy ő Esterházytól eltérőleg azt ajánlotta, hogy Rákóczyt meg kell nyerni, kinevezni tanácsossá (Bethlen alatt is az volt), hogy új esküvel lekötve, annál hűségesebben szolgáljon.*
Esterházy 1629 decz. 6., 25. és 31-én írt levelei Nemzeti Muzeum, Jászay-gyűjtemény.
Pázmány 1630 jan. 2-iki jelentése. Bécsben, a titkos ltárban. Erd. Orsz. Eml. IX. k. 13. l. jegyzet.
Komoly alapja ennek a gyanúnak nem volt. Kétségtelenűl aggódva néztek a felső-magyarországi visszacsatolandó vármegyék, a hajdúság protestans magyarjai, a jövő elé, oly időben, midőn az ellenreformatio mindenütt, a hová csak a császár karja elért, akkora kíméletlenséggel lépett fel. Maga Rákóczy sem volt minden aggodalomtól ment, közölte is azokat barátaival, figyelmeztetve őket, hogy az egyetértésre most különösen nagy szükség volna. De midőn Alvinczy Péter, a kassai pap, még akkor, midőn Bethlen haláláról tudomása sem volt, czélzott rá, hogy «az igaz magyarnak administratiója senkit ez földön nem illet mint» őt, ennek gondolatát is visszautasította.* A visszacsatolás kérdésében ő, mint főispán, közelebbről volt érdekelve, s annak végrehajtása elé nem gördített akadályt. Pedig tehette volna: mert a portán nem sok hajlandóságot mutattak megengedni a visszacsatolást s ennek meggátlására a szomszédos beglerbégek s oláh vajdák megkapták a parancsokat, hogy szükség esetére Erdélynek segélyt adjanak, s az egri pasa készűlt is táborba szállani, sőt maguk a hajdúk is rezgelődtek.*
Alvinczy Péter, Kassa, 1629 nov. 22. és nov. 29-én írt levelei Rákóczyhoz. U. o.
Erdélyi Orsz. Emlékek. IX. k. II. és 18. l.
A hét vármegye visszacsatolásának eszközlésére kinevezett biztosok 1629 nov. 30-án kapták meg utasításaikat.* Megelőző nap Esterházy írt Rákóczynak, hogy lépjen Alaghyval, a bizottság elnökével, érintkezésbe. Szorgalmatosan és serio vigyázzanak, hogy «ne legyenek valami alkalmatlan indulatok ez alkalmatossággal, melyek újabb veszélyt és háborút hozhatnának az szegény országnak, s hogy a török se halászhasson valamit a zavaros vízben»,* Bornemisza János, kassai kapitány, «ki már a némethez kötötte magát», meghívta Rákóczyt, hogy az előleges tárgyalásokban Alaghyval a dolgok elintézésében vegyen részt,* de ő nem akarván megkötni magát, a levelet válaszolatlanúl hagyta.*
Közölve vannak u. o. 68, s köv. ll.
Esterházy Miklósnak 1629 nov. 29. Kis-Marton, Rákóczyhoz írt levele. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Bornemisza János nov. 27-iki levele Rákóczyhoz. U. o.
Bornemisza 1630 jan. 2-áról írja Rákóczynak: «hogy semmi szolgáját nem küldi hozzánk, Alvinczy urammal sokat gondolkodánk rajta. Immár a commissarius urak Ordódy uramon kívül bejutván, kiadám én is kezemből az kulcsokat. U. o.»
A biztosok 1629 decz. 31-én megérkeztek Kassára, hová a visszacsatolandó hét vármegyét, a várak kapitányait, a hajdúkat 1630 jan. 14-ére gyűlésre hívták össze; a város és a bástyák kulcsait magukhoz vették, a kamara két tanácsosát megbízták, hogy tartsanak vizsgálatot, arról, hogy a fejedelem halála óta minő javak és ingóságok vesztek el. Még az nap írtak Rákóczynak is, hogy szeretnének vele találkozni s felhívták, hogy a tokaji és tarczali birtokokra vonatkozó inscriptionalis summa hátralevő részét fizesse le, s a még birtokában lévő Homonnay-féle javakat adja ki.* Főgeneralissá Alaghy Menyhért, vice-generalissá Bornemisza János lett, Alvinczyt pedig – ki a nádor neheztelése miatt a városból el akart költözni, igyekeztek megnyugtatni. Azután folytatták a leltározást, a város élére új tanácsot állítottak. A gyűlést jan. 14-én megnyitották, másnap kijelentették, hogy a hét vármegye visszaszáll ő felsége birtokába, a várak új kapitányokat nyernek s Alaghyt és Bornemiszát beigtatták hivatalaikba. Azután hogy Kassan befejezték a munkát, a vidékre mentek. Sok bajuk volt a hajdúkkal, kiket Kállóba rendeltek az eskü letételére; könnyebben ment a dolog a várakkal, Ónoddal, Tokajjal, csak Munkácson Balling tagadta meg az esküt. Ezt leszámítva, márczius 30-ig befejezték az átvételt.*
A biztosok jan. 4-ki jelentése Erd. Orsz. Eml. IX. k. 68. l.
A biztosok jelentései. Erd. Orsz. Eml. IX. k. 68. s köv. ll.
Bornemisza János aláirása.*
Kassa 1630 jan. 8., a felsőmagyarországi biztosok (Kassa 1630 jan. 4. Rákóczyhoz).
A felső-magyarországi vármegyék átvételére kiküldött biztosok aláirása.
Most már Rákóczy ismét a császár alattvalója volt. A mi a 313 ezer forint inscriptionalis summából még hátra volt, lefizette s uradalmaira megkapta a királyi adományt, s ezután a beigtatás is megtörtént.* Ettől fogva ő hosszabb időn át nem elegyedett az erdélyi dolgokba, folytonosan kapott ugyan értesítéseket s a kormányzó fiával és vejével, kik az erdélyi részekben laktak, összeköttetésben is állott, de tartózkodott a versengő pártok akármelyikéhez is csatlakozni.
Szikszay írja Bécsből 1630 jan. 7-ről Rákóczynak: «az ki valami just praetendál a bényei udvarházhoz, ez napokban itt fenn vala, mondván, értette volna, hogy Ngod jus regiumot instálna. Én mondám, hogy ő flge azt régen megadta Ngodnak és ez idő alatt talán statuáltatta is Ngod magát». U. o.
S ezek a pártok versenyeztek abban, hogy Bethlen alkotásait halomra döntsék.
Tulajdonképen ez eleinte hatalmi kérdés volt. Katalin a fejedelem. De az ő hatáskörét meglehetős szűk körre szabta a választási törvény, a fejedelmi conditiók s az elhúnyt fejedelem azon intézkedése, mely az ország igazgatását Bethlen Istvánra, mint kormányzóra s a fejedelmi tanácsra ruházta. A «németes urak», jobbadán katholikusok, ezt az intézkedést akarták felforgatni, s a hatalmat maguk kezébe keríteni. «Nemhogy a vén Bethlen Gábor idejebeli dolgokról respirálhatnánk, de még ha az ifjú Bethlenek világára és azoknak fejedelmi botja alá juthatunk, jaj, jaj, keserves jaj leszen fejünkön»; írta a párt feje, Csáky István Kornisnak s hogy ezt a keserves jajt elfordítsák fejökről, abban nyugodtak meg, hogy a kormányzót megbuktatják, Katalint «absolutus fejedelemmé» teszik, természetesen úgy, hogy ők uralkodjanak nevében. Esterházy gyűlöletét az elhúnyt fejedelemről átvitte ennek öcscsére s tanácscsal, haddal ugyancsak kezökre dolgozott, pénzt ezek pedig Katalintól kaptak. De az első támadás a Kovács- és Balog-féle hadaknak jan. 9-én Zsibónál történt szétverése által megbukott.
A második támadás a temetés idejében történt, de a tervezett tumultust ekkor is meghiusították: Csáky kilopódzott Fejérvárról, az újabban katholizált Katalinból a papok kiűzték az ördögöt s miután így teste és lelke együtt meggyógyúlt, visszatért a protestáns vallás kebelébe (jan. 27-én) s ünnepélyes isteni tiszteleten felvette az úrvacsorát.
De szakítása Csákyval nem volt végleges. Alkalmat a kibékülésre Munkács ügye szolgáltatott, melynek kapitánya, Ballingh János, nem akarta elfogadni az Alaghytól küldött eskümintát s a kibékülésnek útját is Alaghy egyengette. Katalin nagy titokban magához hívatta Csákyt, a ki be is jött s Katalin által a felső-magyarországi uradalmakban helyettesévé, alteregójává neveztetett ki akkora hatalommal, hogy az ő, Csáky, parancsai ellen se hozzá, se máshová ne fordulhassanak.
Ez a kinevezés szegte nyakát Csákynak. Már a váradi kapitány is nagy úr volt, de még sem akkora, hogy Erdélytől független lett volna: hanem a munkácsi kapitányt ez még ennél is nagyobb úrrá tette, akkorává, hogy a mikor neki tetszeni fog, kiforgathatta volna Erdélyt jogaiból. A kiegyezés ily flagrans megsértését csakugyan békén tűrni annyival kevésbé lehetett, mert híre járt, hogy a palatinus s a magyarországiak készülődnek és a kállaiak készek a támadásra. De hijában sürgette a kormányzó Katalinnál: ez Csáky kinevezését semmi áron sem akarta visszavonni. A dolog complanálására Medgyesre, jul. 10-re országgyűlést hirdettek s ezen mind a két párt nagy fegyveres kísérettel jelent meg. Itt aztán, török közvetítés mellett, meg is történt a kiegyezés. Csáky kinevezése megsemmisíttetett, sem Munkácsra, sem Tokajba nem volt szabad mennie s a tanácsra bízták, hogy ítéletet hozzon ellene. Katalin pedig ugyan akkor, midőn az erre vonatkozó ítéletet megerősítette, protestatiót küldött a nádorhoz, hogy mindezt csak kényszerítve tette. Esterházy meg is szánta a «szegény szorongatott» asszonyt, s a véletlen látszólag elfogadható ürügyet szolgáltatott a beavatkozásra. A kállaiak a böszörményiektől egy hajdú-hadnagynak, Erdélyi Jánosnak kiadását kérték.* Erdélyi Zólyomihoz fordúlt segélyért, s ez egész készséggel fel is karolta ügyét. Írt Rákóczynak, hogy megbízott emberét, Herczeg Ferenczet, azonnal küldje hozzá,* maga pedig bizonynyal ezzel egyetértve, Debreczennél táborba szállt,* s a kállaiakat visszanyomta. Hijába tiltakoztak a kormányzó s a fejedelemasszony Zólyomi e megfontolatlan tette ellen, hijában parancsolták vissza őtet, Esterházy és magyarországi barátai ezt nyílt támadásnak vették s készűltek a visszatorlásra. Bethlen Gábor régi híve, most pedig Esterházy kész eszköze, Bornemisza János, megindúlt a Tisza felé, míg az Erdélyből tavaszszal kivert Kovács Péter hadait felállította a Tisza mellett, magának Rákóczy Györgynek uradalmain.* Zólyomi és Bethlen, a kis gróf, csak úgy, mint tavaszszal, megelőzendők a támadást, megtették a szükséges intézkedéseket, hogy magok léphessenek fel támadólag Bornemisza ellen.*
Ibrányi Mihály 1630 jul. 21-ki levele Rákóczyhoz. Erd. Orsz. Eml. IX. 109. l.
Zólyomi, Székelyhíd, jul. 28-iki levele Rákóczyhoz. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Kismartoni Regesták, 40. l. Aug. 4-iki levele Esterházyhoz.
Alaghy aug. 26-iki levele Rákóczyhoz. Kéri, hogy ne difficultálja ez intézkedését: a császár is, a palatinus is jó néven fogják venni. Erd. Orsz. Emlékek. IX. k. 137. l.
Zólyomi megelőzőleg, Székelyhid, aug. 22-én, szemrehányásokkal teljes levelet intézett Alaghyhoz, melyet Rákóczynak is megküldött. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár. Ferdinánd szept. 5-iki levelében írja Esterházynak: «pro certo inaudivimus liberas excursiones contra Turcas in regni nostri partibus meditatas ejus rei celasia ac menta perculsos Transylvanos Budensis vezirii opem et auxilium jamjam explorasse». U. o. Acta Publ. Fasc. 5. nro. 3.
Hanem az már még is tűrhetetlen állapot volt, hogy Erdély békéje és nyugalma ilyen módon mindig kockára legyen téve: ez volt a közvélemény a kapcsolt részekben, s épen ezért teljes erővel támogatták is a két ifjú kiütését. Esterházy megfordította a tételt, ő a maga részéről azt tartotta tűrhetetlen állapotnak, hogy ez a két ifjú a maga közbelépésével felforgassa számításait. Az a gyanú, mi Erdélyben átalánosan el volt terjedve, hogy ő magának halászsza a fejedelemséget,* ez idő szerint aligha bírt komoly alappal: ellenkezőleg teljes erejével azon munkált, hogy Katalint megtarthassa a fejedelmi székben. Természetesen csak magát Katalint a Bethlenek nélkűl, mert ő csak ilyen módon, a kormányzónak és pártjának teljes bukásával hitte Erdély nyugalmát megóvhatni s Magyarország befolyását ez országra biztosíthatni.
Maga Esterházy nádor írja 1630 szept. 22. a konstantinápolyi kajmakámnak: «az mi annakokáért az mi dolgunkat illeti, igazságot irunk Nagyságodnak s különben sem fogja találni, hogy az én klmes uram az hatalmas római császár, se ő hatalmassága után mi, Erdélnek mostani állapotját változtatni nem kívánjuk s annyival inkább magam felől írván, istent híjjuk bizonyságúl, abban nem fárasztottuk magunkat csak egy óráig is, hogy az ott való méltóságon kapnánk, mert azt mi nekünk az mi hivatalunk sem engedné semmiképen meg, s egy erdéli vajdánál nagyobb hivatalban levő embernek is tartjuk magunkat, s nem látjuk okát, ha szép csendesen Nagyságtok és hatalmas török császár s maguk az erdéliek akaratjából bemehetnénk és elvehetnénk azt az ott való böcsületet, mért kölljenék ezt az mostani állapotukat érette elhadnunk. Hamisan fájlalták azért az Ngod fejét ezzel az mi felőlünk való hírrel, mert sem magunk oda nem vágyakoztunk és nem vágyakozunk, sem mást az békesség, az erdéli fejedelemasszony ellen bevinni nem kívántunk vagy akartunk». Orsz. ltár.
Gyenge és tehetetlen kormány idejében hasonló törekvés bírt a jogosultság látszatával s ez a mostani csakugyan ilyen volt. Magában Erdélyben is érezték azt, s itt is összeverődött egy párt, ha nem is tekintélyes, mely azon igyekezet előmozdításában szívesen közreműködött. Az öreg és gyenge Prépostváryra gondoltak. Ez volt az ő titkos fejedelmi jelöltjük – isten tudja hányadszor.* Tervök kiviteléhez úgy akartak hozzá kezdeni, hogy Prépostváryt Bethlen István helyébe kormányzóvá tegyék s ehez magának Katalinnak beleegyezését is megnyerték.* A két ifjúnak heveskedése magának a kormányzónak sem tetszett, s a fejedelemasszonynyal és tanácsurakkal egyetértve visszaparancsolták Zólyomit s magához a nádorhoz is mentegetőző levelet írtak.* Hogy pedig ezeket még jobban meggyőzzék ez intézkedések őszinteségéről, egyidejűleg elrendelték, hogy az erdélyi hadak aug. 28-án táborba szálljanak,* hová maga a fejedelemasszony is elindúlt, s hová utóbb maga a kormányzó is megérkezett, nem is sejtve, hogy tulajdonképen ott az ő letételére teszik meg az előkészületeket.
Tholdalaghy Mihály Naplója. Gróf Mikó. Erd. Tört. Adatok. I. k. 241. l.
«Kemény János és Kapyné asszonyom engem circumveniálván, arra hajtottak, hogy Prépostváry engemet, mintegy édes atyám, mindenektől megoltalmazna, és szép szín alatt persvadeáltak, hogy én ugyan fejedelem lehetek, noha más volt alatta. Melyről akarván Prépostváryval Ujvárban beszélni, mikoron megértettem volna, hogy Prépostváry fejedelemségre aspirálna, szemben sem lettem vele». DEÁK FARKAS, Csáky István életrajza. 63. l.
Kismartoni Regesták, i. h. az aug. 4. és 7-iki levelek.
Marczali Regesták 177. és 179. ll.
A véletlen Bethlennek segélyére jött. Katalin Szamosujvártt megbetegedett s emiatt a táborbaszállást el kellett halasztani. Pedig Erdély békéje Felső-Magyarország részéről csakugyan fenyegetve volt. Az Alaghy által felültetett hadak még mindig ott táboroztak a Tisza mellett s Bornemisza János már meg is tette az előkészületeket, hogy «lövő szerszámmal s egyéb hadi apparatussal» átkeljenek a vízen.* De a kis gróf, a váradi kapitány s sógora Zólyomi, daczára a Katalintól s kormányától kapott tiltó parancsoknak, nem várták be a támadást, hanem mielőtt megindúlhatott volna, elibe siettek. Rájok nézve a hely jól volt megválasztva: mert Bornemisza hadai a Rákóczy által bírt területen nem voltak szívesen látott vendégek. A két «marczona» ifjú itt ezen a területen, Tokaj közelében, támadta meg Bornemisza háromezer emberből álló hadát s azt teljesen szétverte.*
A kormányzó és tanácsuraknak Szamos-Ujvár szept. 10-én írt levele a felsőmagyarországiakhoz. Erd. Orsz. Emlékek. IX. k. 128. l. Alaghy szept. 18-áról válaszol Rákóczynak, ki Herczeg Ferenczet küldé hozzá: «tagadhatatlan dolog, hogy nehezemre vagyon, hogy ő klmek mind eljárnak előttük levő dolgokban (t. i. Rákóczy emberei) és mi az Klmed intéséhez képest az jó alkalmatosságot elmulatjuk, keservesen nézvén hivalkodó szemmel cselekedeteket, melyet mind mi tisztünknek megfelelnünk s mind urunknak méltóságának fogyatkozni látnánk». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Erd. Orsz. Emlékek. IX. k. 46. l. a jegyzetben idézett források.
A kormányzó ha szívében örült is ennek a diadalnak, de hivatalosan megtagadta azzal minden közösségét, a felső-magyarországiakat meg akarta nyugtatni, hogy «minden híre és akarata nélkűl történtek ez állapotok», nincs abban «semmi híre, tanácsa, akarata». Midőn annak hírét meghozták neki, két csausz volt Szamosujvártt: egy Konstantinápolyból, egy a budai basától.* Közölte velök a kapott híreket s megsürgette a portát, hogy hadaikat készen tartsák a német ellenség ellen.
Török-Magyarkori Államokmánytár. II. k. 166. l.
Bethlen István felháborodásában Katalin is osztozott. Abban is egyet értettek, hogy a mozgalmat le kell csendesíteni. Közakarattal elhatározták, hogy a két ifjút meg fogják büntetni s e czélból Kolosvárra, szept. 21-re, egyetemes hadfölkelést hirdettek s a sereg vezérlésével Kapyt, a Prépostváry vejét bízták meg: tehát olyan embert, kinek hűségében a fejedelemasszony megbízhatott.
Szamosujvár alaprajza.
A kormányzó előzékenységének nagy oka volt. El akarta altatni Katalin gyanúját s időt akart nyerni, hogy Szamosujvárról menekülhessen. Mert ő itt nem érezte magát biztosságban. Már értesűlt, hogy megbuktatását tervezik, s arról is hallott valamit, hogy életére törnek.* Föltehetjük, hogy ez a hír túlzott volt: de bírt a valószínűség látszatával s alkalmas volt arra, hogy benne aggodalmakat keltsen. Tudta, hogy Katalin kibékülése vele csak szín és ámítás volt, s ez nem a legelső kinálkozó alkalmat meg fogja ragadni, hogy szabadúlhasson tőle. Az alatt az ürügy alatt, hogy haddal megy fiára és vejére s lecsendesíti őket «kiszínlé magát» Szamosujvárból s a fejedelemasszonynyal együtt Kolosvárra sietett (szept. 20.), hogy ott a hadakat bevárja.
«Az alatt Bornemisza János, az kassai vicegeneralis általjövén bizonyos számú haddal az Tiszán, ifjú Bethlen János Zólyomi Dáviddal együtt felverik. Az fejedelemasszonyt némelyek Szamosujvárra vivék az gubernatorral az végre, hogy ott megöljék és az fejedelemasszony Prépostvárynak adja az fejedelemséget»: Tholdalaghy naplója, Mikó. Erd. Tört. Adatok. I. k. 241. l.
Ilyen módon megszabadúlt a legnagyobb aggodalomtól: életét legalább nem kellett féltenie. De nem szabadúlt meg minden aggodalomtól. Ezek a szamosujvári napok lidércznyomásként nehezedtek lelkére. Magyarország fegyverben. Hogy Bornemisza kudarczát Esterházy nem fogja boszúlatlanúl hagyni s hogy Katalin a nádort tőle telhetőleg támogatni fogja, arról is meg volt győződve. De ha már kenyértörésre kerűl a dolog, vajjon nem fogja-e a török a fejedelemasszony pártját fogni, s nem fog-e ennek pártja magában Erdélyben is felűlkerekedni, ez iránt aggodalmai voltak. Meg fogja-e magát tarthatni a kormányzóságban? s ha Katalin győzni találna, nem esik-e áldozatúl becsülete, jó hírneve? s nem fogják-e ellenségei jószágaiban is megkárosítani?
Hogyan szabaduljon ki ebből a hinárból, egész lelkét most ez a gondolat foglalta el. Azt látta, hogy most még, talán csak napokig, ura a helyzetnek, s módjában áll meggátlani, hogy ellenségei ne kerekedjenek felűl.
Hát jó. Ha ő nem maradhat meg a kormányzóságban, Katalin se maradjon meg a fejedelemségben. Ha nem tetszik Esterházynak a léczkirály, majd gondoskodik ő, hogy kapja meg a gólyakirályt. A mint ez elhatározással készen volt, a személyre nézve is csakhamar tisztába jött. Olyan ember, a kivel Prépostváryt, ellenségei jelöltjét megbuktathatja. Tehát, épen úgy mint ez, magyarországi ember.
Felső-Magyarországon a két párt: az, mely Bethlen Gábor haláláig az ügyek élén állt, de a resignatio alkalmával leszoríttatott s az, mely azóta a hatalom birtokában van, állandó harczban állott egymással. «Mostan akarják felvetni nemzetünknek, hazánknak, vallásunknak, veszedelmének fundamentomát». E szavakkal figyelmeztette Ibrányi Mihály Rákóczyt a zavargások kezdetén – s ez volt a nagy többség meggyőződése. S ezek tekintete egyenesen rá volt fordítva. Ha Alvinczy Péter, a kassai pap, már egy év előtt a jövő emberét látta benne, ez a meggyőződés legalább ennél a pártnál ez idő szerint már átalánossá lett.
S rá függesztette szemeit Bethlen István is. Hiszen Rákóczy Györgynek, a Zsigmond fejedelem fiának, még is csak több jogczíme volt, mint Prépostvárynak. A legnépszerűbb ember Felső-Magyarországon, gazdag és hatalmas, birtokában van az eszközöknek, melyekkel megválasztatását támogathatja. A kállaiak juliusi támadása idejében kezdődött vele a tárgyalás: ekkor a kis gróf hozta nevét szóba, s István úr nem volt idegen az eszmétől. De Rákóczy a levelet, melyet ez ügyben hozzá intézett, válaszolatlanúl hagyta s a dolog ezzel abban maradt. Az augusztusi támadás idejében, Bornemisza szétverése után a kis gróf 350 gyaloggal s Zólyomi 500 lovassal Patakra siettek, rábírni őt, hogy álljon a mozgalom élére. De Rákóczynak erős aggodalmai voltak: hogyan fogadja el ő a magyar király alattvalója az erdélyi fejedelemséget ennek híre és tudta nélkűl? hiszen ha hadakat kezdene toborzani, egyenesen pártütőnek bélyegeznék.
De a kormányzónak rögtöni segély kellett s előbb Torday, utóbb Puskás János által sürgette György urat, hogy indúljon el. Rákóczy erre sem mozdúlt: megizente Bethlen Istvánnak, hogy küldjön hitlevelet. Bethlen István pedig hallani sem akart hitlevélről. Hogyan állítson ki ilyent, mint az ország jogainak a fejedelemasszony után gondviselője, az ország tudta és beleegyezése nélkűl? De a két ifjú nem tágított s végre is létrejött köztük a kiegyezés. A Rákóczy által kívánt hitlevelet Zólyomi s a kis gróf írták alá, melyben kötelezték magukat, hogy Váradot Rákóczy kezébe szolgáltatják s viszont Rákóczy is hitlevelet adott nekik, hogy tisztükben s jószágaikban megtartja őket (szept. 30.).
S most már a főkérdés ilyen módon el lévén intézve, Rákóczy hozzá fogott az előkészületek megtételéhez.
Zár a zborói kastély egyik ajtajáról.
