II. ANGLIÁBAN. – 1712 deczember 8.–1713 januárius 13. –
II.
ANGLIÁBAN.
– 1712 deczember 8.–1713 januárius 13. –
ANGLIÁBAN.
– 1712 deczember 8.–1713 januárius 13. –
ÚTBAEJTETTE a fejedelem Bezenval tanácsára Angliát is.
Mielőtt Francziaországba utazott volna, Londonban, XIV. Lajos óhajtásához képpest, tisztelkedni akart Anna királynénál, hogy ügyét személyesen ajánlja pártfogásába s annak részleteivel megösmertesse. A király megbízta londoni követét, hogy a magyar ügyet mindenképpen előmozdítsa.* Úgy tudta, hogy a minisztérium elődjei hibájának tulajdonítja Magyarország bukását s kívánatosnak tartja a fejedelem és az ország kielégítését, a háború és a bizalmatlanság okainak teljes kiirtását.* Már egy esztendeje megírta,* hogy ha az angol és a franczia udvar kiegyezik, a mi pedig tulajdonképpen megtörtént, az angol minisztérium bizonyára buzgóbban támogat mindent, a mit Francziaország az ő ügyében javasol. Ebben a reményben Bercsényi már akkor sem bízott, de a fejedelem valóban mulasztást követett volna el, ha nem keres alkalmat, hogy Anna királynénak megköszönje eddigi jóindulatát s azt a most olyan nagyon kétes jövendőre is kérje.
Eur. Fama, 1713. CXXXIX. 568.
Szalay, Rákóczi bujd. 121–2.
U. o. 192.
94. BOLINGBROKE.*
Henry St. John, viscount Bolingbroke (320. l.) Rigaudnak a londoni National Portrait Galleryben őrzött olajfestménye után.
Azonban már a hulli kikötőben csalódás érte. Nem volt szabad partra lépnie. A Szent-György hajónak – szabály szerint – negyven napig kellett vesztegelnie, mert Lengyelországból jött, hol a pestis még nem szűnt meg. Egy továbbutazó angol, Mr. Scott, megnyugtatta, hogy intézkedni fognak útja folytatásáról.* Rákóczi tehát azonnal írt Bolingbroke viscountnak,* a külügyi államtitkárnak, hogy számára e végből más hajót eszközöljön ki a királynétól s remélte, hogy hat nap alatt kedvező választ kap.* »John Bull« azonban másképpen gondolkozott,* mert, a megbukott whigpárt nagy bosszúságára, – folytatta ennek a művét. Rákóczi megérkezése előtt alig egy héttel Anna királyné nagy tisztelettel beszélt Bolingbroke előtt a fejedelemről s késznek nyilatkozott arra, hogy segítse őt magánjavainak visszaszerzésében, ha ezt a kongresszuson Francziaország javasolja s ha a fejedelem eláll Erdély követelésétől. Akkor már a lapok is hirdették, hogy a fejedelem hajóra szállt s Anglián keresztűl Francziaországba készűl. Bolingbroke erről, saját állítása szerint, még nem tudott bizonyosat, de azt tanácsolta Klementnek, hogy keljen át Francziaországba, hogy Brenner-rel együtt határozott választ eszközöljön ki Rákóczi támogatása s eltartása érdekében s a kívánt határozattal térjen vissza Angliába, ha a fejedelem csakugyan odajön, a mi különben nem történhetik franczia segítség nélkül.* Klement deczember 5-én Londonból valóban elindúlt Dunkerquen át Párisba, de levelet hagyott hátra számára, a melyben a helyzetről s különösen arról is tájékoztatta, hogy a miniszter gyűlöli az oroszokat és a lengyeleket, de szereti a svédeket.
Rákóczi Bezenvalhoz deczember 9. Fiedler, II. 493–4.
Henry St. John 1712 július 7-én lett Bolingbroke viscountja; Rákóczi tehát rosszul emlékezett, hogy még nem volt az.
Fiedler, II. 493.
John Bullról újabban Histor. Zeitschrift, 100. kötet, 248–9. l. és Kacziány, Swift és kora, 85. l.
Klement Rákóczihoz deczember 4. Fiedler, II. 428–9.
Valószínű, hogy ezzel együtt más levelek is várták a fejedelmet a hulli kikötőben, hol, vagy inkább a Humber folyamon, deczember 8-án a várostól hét angol mértföldre* (Stone Creek és Stallingborough közt) vetettek horgonyt.* Másnap a fejedelem a hajó fedélzetéről írt Bezenval franczia követnek. Angol hírek szerint tizedikén 8–10 szolgájával partra szállt volna, hogy ott Hull közelében, Mr. Washington házában töltse a vesztegzár idejét.* Washington György, ki családja nevének fényt, amerikai hazájának szabadságot adott, még csak húsz esztendő mulva: az oczeánon túl, Virginiában született meg; de van valami megható abban a híresztelésben, a mely a szabadharczoknak két szent nevét öntudatlanúl olyképpen fűzte egyűvé, hogy Rákóczi Washington őseinek telkén lépett volna először Anglia szabad földjére. Azonban egy pillanatra sem hagyta el a vizet. A megrongált Szent-György hajó egy hétig lebegett a víz közepén és csak deczember 16-án hajnalban kötött ki a part mellé. A szigorú vesztegzár következtében egyáltalán nem engedték őket a szárazföldre.*
Sz. Király, 264.
Fiedler, II. 618.
Boyer, The history of the reign of Queen Anne, XI. 397. Századok, 1898. 750. A Washingtonoknak Fred. W. Ragg által fölfedezett családfájából (közli Ticknor Caroline, Washington’s Surprising Ancestor, Harper’s Weekly, LII. 1908., 2669. sz.) a két Washingtonnak családi összeköttetése nem derül ki.
Sz. Király, 265.
Egy nap azonban, deczember 24-én, a kíváncsiság mégis rávitte Rákóczit, hogy megtekintse Hull városát. Mikes, Kisfaludy és Király kíséretében szép csöndes időben vitorlás csolnakba űlt, hogy a dagály s kedvező szél segítségével a város alá evezzen. De alig tették meg a fele útját, beállott az apály s nagy szél kerekedett, a mi a matrózoknak kemény munkát adott. A hullámok keresztűlcsaptak és majd felfordították a sajkát, melyből néha alig bírták kilapátolni a vizet. De a fejedelem fiatalos jókedve az aggódó matrózokra is átragadt; szembeszálltak a felborulás veszedelmével s nemsokára a molóhoz érkeztek, a hol már teljes biztonságban érezték magukat. A bujdosó fejedelem jövetelének hírére a nép összefutott a partokon, hogy lássa a szabadság hősét, a ki nyolcz esztendeig daczolt a császárral és szövetségeseivel s hírével betöltötte a világot. A nők szembetünő érdeklődéssel nézték a daliás férfiút, a ki udvariasan és enyelegve viszonozta üdvözléseiket. Egyszerre váratlanúl megjelent előtte a városi hatóság hajója is, az ő vitorlása mellé állt s a polgármester latin beszéddel üdvözölte őt. A fejedelem szintén latinúl válaszolt, de tulajdonképpen nem tartotta helyénvalónak a megtiszteltetést, a mely egyszerű kirándulás közben érte. A városnak akkor még huszadrésznyi lakossága sem volt, mint most, a mikor 262.000 ember él benne; de kereskedése s ipara miatt Angliának már akkor egyik legélénkebb helye volt, a melyet érdemes lett volna bővebben szemügyre venni. Azonban az ünnepies fogadtatás után a fejedelem, a kedvező szelet felhasználva, a nép lelkes tüntetése közt, visszatért a Szent-György hajóra.*
Rákóczi Önéletr. 249–250.
95. LONDON LÁTKÉPE*
London látképe (334. l.). Régi metszet után.
A hulliek már csak azért is szívesen látták a fejedelmet, mert Anna királyné parancsa és Bolingbroke miniszter rendelkezése értelmében nekik kellett hajót adniok továbbutazására s így valami szolgálatot tehettek hírneves vendégöknek. Úgy szólván karácsonyi ajándékúl küldtek eléje egy teljesen fölszerelt, de árúkkal csak színleg megrakott kereskedelmi hajót, melyre kíséretével karácsony másodnapján át is szállott. Azonban a zord téli szelek miatt megint várakoznia kellett s nemcsak az 1713. újesztendőt, hanem a vízkeresztet is a Humberen töltötte.
1713 januárius 7-én délben kedvező szelekkel megindúltak, de olyan lassan haladtak előre, hogy még este öt órakor sem érték el a nyílt tengert. Horgonyt vetettek tehát és kedvező szelekre várakozva, még három napot időztek a Humberen, alig két kilométerre a tengertől. Erős próbára tette mindez a fejedelem türelmét, mert éppen az indulás pillanatában tartotta vissza Francziaországtól, a melynek látására évek óta vágyakozott. Végre januárius 10-én délútán egy órakor odahagyhatták a Humbert, a melyen egy hónapnál tovább vesztegeltek. Elhaladtak a Wash-öböl előtt, másnap délben pedig megtették a Yarmouth s a Cross és Corton Sand közt levő utat is, mely zátonyai és homokpadjai miatt olyan veszedelmes. Örültek tehát, mikor túl voltak Anglia leghíresebb heringfogó helyén. Egyébiránt a fejedelem gyönyörködött Anglia partjaiban, melyeket bájosaknak talált. Figyelmét lebilincselték a kereskedő-hajók, a melyek oly nagy számban közlekedtek, s elnézegette a delfineket, vagyis a tengeri disznókat,* a mikből a hajósok veszedelmet jósoltak. 12-én elhaladtak a Themse torkolata és öble előtt, de csak vágyó pillantásokat vethettek London felé. Torcy franczia külügyminiszter szerint Rákóczinak ott személyesen kellett volna felszólalnia a bécsi udvar ellen; s a mennyiben Angliának is érdekében áll a fejedelem visszahelyezése, ügyét szívesen ajánlaná az angol miniszterek figyelmébe. Hajlandó volt rendszeres tárgyalást is kezdeni a királynéval s remélte, hogy ez a fejedelemnek javára és tisztességére válik. Egyúttal utrechti biztosait is új utasításokkal kívánta ellátni.* Egyszer már Angliában lévén, valóban szükséges lett volna* értekeznie a miniszterekkel, hogy elutazása után egyik a másikra ne hárítson oly ügyet, a mit együtt jól elintézhettek volna.
A két nevet már Miskolczi egynek mondta 1702-ben megjelent Jeles Vadkertje 540. lapján.
Klement jelentése Párisból januárius 7. Fiedler, II. 432.
U. o. januárius 17. U. o. 433.
96. A TOWER LONDONBAN.*
A Tower Londonban (337. l.) Hollar Venczel rézmetszete után.
Azonban – a mint Gautier abbé beszélte utóbb Klementnek – a londoni császári követ tiltakozott Rákóczi fogadtatása ellen; kifejezte reményét a kincstárnok előtt, hogy Anglia nem pártolja tovább a rebelliseket, mire Oxford lord miniszter (Harley Róbert) szavát is adta, hogy nem elegyednek ebbe a dologba. A királyné is így határozott, mire Bolingbroke államtitkár ugyanakkor, mikor ezt a hajót Rákóczi rendelkezésére bocsátotta, megkérte a fejedelmet, hogy politikai okokból ne látogassa meg Londont.* Sőt a bujdosók – mintha a delfinekhez fűzött jóslatok teljesednének – a nagy szél miatt Dunkerquenél sem köthettek ki. Pedig, parancsa szerint, pénzzel és kocsival ott várakozott Rákóczira egykori testőrezredese, D’Absac.* Sőt Párisból Klement és Brenner is odautaztak, hogy tájékoztassák, ügye hogyan áll a franczia udvarnál; mert szóval sok olyat mondhattak, a miket írásba nem foglalhattak.* Rákócziék 12-én este már látták is a dunkerquei tornyokat, de nem köthettek ki, mert a szél erősödvén, a kapitány nem merte az éjszakát a nem-igen ösmert partokon tölteni. Tovább hajózott Calais felé, de annak is csak tornyait láthatták s ugyanazon okokból nem kötöttek ki. A hajó kicsiny volt, csak tíz fáradt legény dolgozott rajta s a majdnem üres hajót a vihar könnyen a parthoz csapta volna. Tovább vitorláztak tehát s a kapitány a fejedelemmel együtt tanulmányozta a térképet, hogy a franczia partok mentén eligazodjanak. A Doveri úton átmenve, Calais és Dieppe közt virradtak meg.
Klement jelentése Londonból jan. 23. Fiedler, II. 434.
Rákóczi, Önéletr. 252. Klement Charričret említi. Fiedler, II. 434.
Klement januárius 7. Párisból, 17-én Dunkerqueből. Fiedler, II. 432–3.
97. HARLEY RÓBERT, OXFORDI GRÓF, FŐKINCSTÁRNOK.*
Harley Róbert oxfordi gróf, főkincstárnok (338. l.) a «Die Europäische Fama» CLVI. füzetéből.
98. A DIEPPEI KIKÖTŐ ÉS KÖRNYÉKE.
Dieppe közelében egy halászbárkára akadtak, a mely jó pénzért vállalkozott reá, hogy bevezeti hajójukat a kikötőbe. Adott jelökre a franczia révhajósok is eléjök jöttek, de figyelmeztették őket, hogy apály közeledvén, minden vitorlájukat ki kell feszítniök s egész erejükkel dolgozniok, ha be akarnak jutni. Egyik franczia a hajó orrához, másik a kormány közelébe állt, hogy az angol matrózokat a fordulatokra, veszedelmekre figyelmeztessék. Azonban nem értettek egymás nyelvén s mikor a szűk bejárathoz értek, a kormányos hibás mozdulatot tett, minek következtében a szél teljes erővel a hatalmas molóhoz sodorta őket. A veszedelem láttára a franczia révészek kiugráltak csolnakaikba, a parton állók pedig rőzséket hajigáltak a moló elé, hogy az odavágódás erejét mérsékeljék. Mindenki hajótöréstől félt. Azonban a teljes erővel rohanó hajó orra alig egy sing, vagy talán csak három ujj távolságban hirtelen elcsavarodott a molótól s egyenesen beszaladt a város mellett folyó Arques folyóba, vagy inkább annak külső kikötőjébe (Avant-Port).
Az összefutott nép köteleket hajigált be a hajóba s úgy vontatta fel őket a folyóvizen. A város kőfalától egy puskalövésre álltak meg. A várparancsnok tisztelettel fogadta a fejedelmet, a ki délután egy órakor lépett először franczia földre, a melyért olyan régen epedett.*
A hull-dieppei út leírása Rákóczinál, Önéletrajz, 252–4., Sz. Király naplója a Rákóczi-táborban, I. 265–7.
