I. A TENGEREN. – 1712 november 9.–deczember 8. –
I.
A TENGEREN.
– 1712 november 9.–deczember 8. –
A TENGEREN.
– 1712 november 9.–deczember 8. –
91. A VERSAILLESI KIRÁLYI PALOTA.*
A versaillesi királyi palota (321. l.) Rigaud festménye után készült metszetről.
BERCSéNYI aggódott, hogy a császáriak Danczkán a fejedelmet veszedelembe ejtik. Kérte, hogy kivált éjszaka vigyázzon magára.* Attól is félt, hogy a város a sok sürgetésre mégis csak kiadja a császárnak.* Még sem siethetett a jó tanácscsal, mikor Brenner arra sürgette a fejedelmet, hogy menjen be Francziaországba.* Ilyesmire biztatta, úgy látszik, De la Verne is (a földrajzi regények írójának őse), a ki jóval nagyobb igéreteket tett neki, mint Bezenval franczia követ.* Pápay sem hozott egyebet Konstantinápolyból néhány jó szónál. A nagyvezír megkérdezte: ellensége-e Rákóczi a németnek. «Volt is, lesz is örökké», esküdözött Pápay. Megíratták vele az athnámét, de a császáriak és az angolok miatt másnap már hazaküldték. A «magyar királyt, a ki elszaladt, s most valahol a tenger mellett van, közel a svéd király országához», a benderi dervis módjára senki sem bíztatta, hogy nagy dolog vár reá: a mikor majd XII. Károlylyal együtt vezeti a törökök előhadát!*
1712 június 29. Arch. R. VII. 171.
Július 6. U. o. 173.
Augusztus 3. U. o. 188.
U. o. 186–9.
Pápay jelentése u. o. 179–183. és 190–192. Követségéről az akkori lapok is írtak, a miért a bécsi udvar nagyon boszszús volt Rákóczira. U. o. 200.
Azonban a lengyel udvar már értesítette a fejedelmet, hogy személye biztonságáról Danczkában tovább nem kezeskedhetik; s ha az utrechti béke ott éri, talán el sem engedik Francziaországba. Franczia hajók, XIV. Lajos tilalma következtében, nem látogatták a Balti-tengert, különösen a danczkai kikötőt; a szövetséges hollandok pedig aligha szállították volna el. Anglia azonban akkor már elszakadt a szövetségtől s Anna királyné, a ki nagy tisztelettel nyilatkozott Rákócziról,* éppen akkor Danczkába is küldött követet. A követ megelőzte a fejedelem kérését s a legnagyobb készséggel maga ajánlotta, hogy angol hajón tegye meg az útat. Azonnal írt a londoni udvarnak, szabad útlevelet eszközölt ki, a Szent György vászonszállító kereskedelmi hajó* kapitányának pedig meghagyta, hogy útra készüljön s a fejedelem biztonságáról gondoskodjék. A kapitány figyelmeztette, hogy a novemberi heves szelek miatt a hajózás a Balti- és az Északi-tengeren nagyon veszedelmes, de a kiadatástól tartó fejedelemnek sem volt veszteni való ideje. 8–10 emberét különféle ürügyek alatt már november 7-én* a hajóra küldte, ő maga azonban Kisfaludy Boldizsár, Mikes Kelemen és Szatmári Király Ádám, társaságában megszokott életmódját folytatva, lakásán várta, mikor jelentik a vitorlák kifeszítésére alkalmas szelet. November 9-ikén jelentették. Vay Ádám, Kéry Ádám s más, a titokba beavatott barátai kíséretében tehát oly ürügy alatt ment a tengerpartra, hogy ottan fog vacsorálni. Ott azonban elbúcsúzott barátaitól, a kik sírva hallgatták utolsó intelmeit.* A három ifjúval együtt csolnakra űlt és szerencsésen eljutott a Szent György-hajóra. Az elfogatástól többé nem kellett félnie, mert mostantól fogva angol védelem alatt állott.
Klement deczember 4. Fiedler, II. 428.
A hajót november 10. levelében Rákóczi St. Georgenak nevezi (Fiedler, II. 618.), Boyer (The history of the reign of Queen Anne; London, 1713., XI. 397. Idézi Kropf a Századokban, 1898. 750.) Georgenak nevezi. Vászonszállító keresk. hajónak Rákóczi mondja, Önéletr. 245.
Boyer szerint (u. o.) ekkor szállt volna ő maga is hajóra; de ez az időpont csak szolgáinak beszállítására vonatkozhatik.
Rákóczi levele Passyból 1713 márczius 13. Erdélyi Múzeum, Kemény-gyűjt.
A hajóról utasította főudvarmesterét, Vayt,* híjja össze ott maradt udvarát s magyarázza meg, hogy nem hagyja el és szolgálatában meg is tartja őket, a míg lehet, de elbocsátja, a ki távozni akar. Vay Kéryvel és Fogarassyval írassa össze s Török Zsigától vegye át és raktározza be saját és a vele ment bujdosók holmiját. Leveleinél drágább kincse nem lévén, azokat pater Kéry, a franczia követtel egyetértve, tűz és betörés ellen biztos helyen tegye zár alá. A gránátos őr maradjon meg szállása előtt. Párisba a szokott úton küldjék leveleit, de kis csomagokban, «mivel drágán kell fizetni a leveleket». Pater Kéry szükség esetében zálogba vetheti itt hagyott ezüstneműit és drágaköves kardjait, hogy a személyzetet Vay fizethesse. Hátas és hintós lovait ne adják el, kivéve két feketét, de Vay azok helyett barna pejlovakat vegyen s használja valamennyit. Adja el a Csendest is, de helyében tartsa meg Ilosvay János nagyobbik pejlovát. Az Elbingen körűl levőkről szokott módon gondoskodjék. Főudvarmesteri tekintélyét őrízze meg, de Kéry tanácsára is hallgasson.
Kelet nélkül a fejedelem kezeírása. U. o. négy folio-oldalon (1712 november 9. alá osztva).
Így rendelkezvén, november 10-ikén hajnalban a várva-várt szél lengedezni kezdett, de a shipper (hajókapitány) még nem érkezett meg. «A világon a legjobb szelünk van – írta a fedélzetről most már mint Sárosy gróf Bezenvalnak,* – de úgy himbálózunk a horgonyon, mint valami hintán.» A tengeri betegséget még nem kapta meg, de gyanította, hogy nem kerüli el. Barátait Bezenval útján biztosította, hogy szeretettel, tisztelettel emlékezik rájuk.* Végre megérkezett a shipper s a matrózok a horgonyok fölszedéséhez láttak. Ekkor azonban az egyik horgony vastag kötele elszakadt s felhúzása háromnapi munkát adott.* Ez a nem remélt veszteglés Rákóczinak könnyen vesztét okozhatta volna, mert útrakelésének, mondhatni menekülésének a híre a városban akkor már elterjedt. Utazása czélját – írta egy német ujság – könnyű kitalálni. Francziaország bizonyosan aranyhegyeket ígér neki, de gyanítani lehet, hogy visszahelyezése miatt az utrechti békében nem igen fog erősködni. Azonban összeköttetései miatt mindig veszedelmes marad az osztrák minisztériumra nézve s nem lehet tudni, hogy – ha a szövetségesek Francziaországot lélegzeni engedik és cselszövéseit a törököknél buzgón és erősen folytatja – magyar részről meg micsoda új háború támadhat? Az osztrák ügynökök fenyegetőztek is,* hogy IV. Frigyes dán király a kapott értesítés következtében a Sundban Rákóczit letartóztatja és kiadja a császárnak. A hajóskapitányt is figyelmeztették, hogy a fejedelem és bujdosótársai elszállításával bajba keveredhetik. A derék kapitányt ezzel csak a munka gyorsítására ösztönözték. Tizenharmadikán végre felhúzták a horgonyokat, miben a fejedelem is segített a matrózoknak,* mert a kedvezőtlen szelek egész homoktorlaszt fújtak a hajó köré s azt féloldalra dűtötték. Tíz óra tájban olyan vihar támadt, hogy a hullámok keresztűl csaptak a hajó orrán s a vizet alig tudták kiszivatytyúzni. Ilyen nyomorúságosan töltötték az éjszakát. Másnap, 14-ikén, megkísérelték az elindúlást, de a szembefúvó szél miatt nem boldogúltak s így éjjelre ismét horgonyt vetettek. 15-ikén reggel kedvező szél támadt s ekkor el is jutottak a Putziger Nährung helai hegyfokáig, de ott a szél megint elállt s egynapi veszteglésre kényszerítette őket. Végre 16-ikán hajnal előtt két órával kedvező széllel megindúltak s valahára a nyílt tengeren, de a sok homokpad és a szélcsend miatt két nap és egy éjjel még mindig csak óvatosan folytathatták útjokat.
November 10. Fiedler, II. 492., 618.
Hullba érkezve, kérte (deczember 9.) Bezenvalt, mentse ki őt a mervi sztaroszta és felesége előtt, hogy nem mehet el hozzájuk Mervbe, a «kis Faniche»-t pedig nyugtassa meg, hogy majd biztosabb alkalommal ír neki, de azért nem feledkezik meg róla. (Fiedler, II. 494.) A kis Fanicheról, Rákóczi danczkai életének talán megédesítőjéről, sajnos, nem tudunk többet.
Rákóczi önéletr. 242–3. Király naplója, 262.
Europäische Fama, 1712. CXXXVII. 389.
A munkáról többes számban beszél.
Harmadnap* zivataros éjszaka következett. A fedélzetre jéghideg zápor ömlött, a hajó orrába becsapó hullámok a Szent Györgyöt elmerüléssel, a szelek a Bornholm-sziget partjához való csapással fenyegették. Mindenkinek, a fejedelemnek is részt kellett vennie a vitorlák köteleinek elvágásában, hogy a végső veszedelemből szabadúljanak, a mi végre sikerűlt is.* November 20-ikán napkeltekor jókedvvel és duzzadó vitorlákkal haladtak el a dánok nagy és szép szigete, Bornholm mellett. Innen, egy napig az é. szélesség 55. fokát követve, 21-ikén éjjel 2 órakor a Möens* Klint hegyhez, Möen dán sziget közelébe jutottak.
A hajó rendes körülmények közt egy óra alatt tett meg egy mérföldet s így Helatól Rönneig legalább is 40 órára volt szükség.
Rákóczi (Önéletr. 243–4.) és nov. 21. Bezenvalhoz intézett levelében (Fiedler, II. 492.) az útnak ezt a részét elevenen írja le, de csak a Sundnál folytatja. A hézagot Sz. Király naplója egészíti ki, 262. l.
Sz. Király naplójában (262. l.) hibás olvasással Mocus.
A veszedelmes helyről északfelé azonnal tovább vitorláztak. Reggel 8 óra tájban elhaladtak a svéd Faltersbo* irányában a Köge-öböl bejáratánál állomásozó huszonöt dán hadihajó, egy óra tájban a Sund-szorosban pedig Kjöbenhaven (Koppenhága) előtt. Az öt mértföldnyi utat tehát öt óra alatt tették meg. Érdeklődéssel, de – letartóztatástól tartva – aggodalommal is szemlélték a dán király falakkal kerített erős és kellemes fekvésű fővárosát, a melyet csak keskeny tenger választ el Svédországtól.* Néhány óra mulva elvitorláztak az «igen erős» svéd Landskrona előtt, majd a kis Hven szigetben gyönyörködtek.* Későn este Helsingörnél érkeztek a Sund északi kapujához. Itt horgonyt vetettek, mert a dán király ősidőktől fogva (1857-ig) Helsingörben szedetett vámot a hajóktól.* Akkor is valami százötven kereskedelmi hajó horgonyzott a kikötőben. A dán vámtisztek érkezésekor Rákóczi és hívei levonúltak a hajó belsejébe, hogy beszédbe ne eredjenek velök s valamiképpen le ne tartóztassák őket. A tisztek azonban ösmerték a kapitányt. Beérték azzal a nyilatkozatával, hogy idegenek nincsenek a hajón s ezzel engedelmet adtak a vitorlák felvonására. A kapitány azonban a másnapot még ott töltötte, hogy megfizesse a vámot, útlevelet váltson s két hétre való eleséget szerezzen be. Rákóczi a hajón maradt s nem tekintette meg a várost és a várat, a pompásan épűlt Kronborgot, hol könnyen kézbe eshetett volna.
Rákóczi Bezenvalhoz intézett levelében Faltibannak írja. (Fiedler, II. 493.) Faltersbo Svédországnak legdélnyugatibb része.
Sz. Király szerint a tenger a két ország közt csak 3 angol mfd, vagyis 4 1/2 km. Úgy látszik, a mi legtermészetesebb is hogy a Drogden-csatornán át haladtak s ennek keleti partját, Saltholm szigetét, már Svédországhoz számította; mert különben Kjöbenhaven és a svéd lundi part közt 30 km. széles. Sz. Király meghatározásai pontatlanok; pl. a svéd Landskronát is Kjöbenhavennel szembenfekvőnek mondja, holott attól északkeletre, 28 km-re van. Megközelítette volna a távolságot, ha 3 angol mfd helyett ugyanannyi magyar vagy német mfdet mond; pl. a Kjöbenhaven és Hoven sziget közt levő távolságot 3 mfdnek írja s ezt német mfdekben meg is közelíti.
Sz. Király érdekesen mondja el (263. l.), az angol királyné hogyan akarta megszerezni, hogy ott erősséget és tárházat építtessen.
Der Sundzoll und der Welthandel. Leipzig, 1854.
Eddigi útját a fejedelem hosszúnak és unalmasnak találta; a sok vihar és eső miatt senkinek sem tanácsolta, hogy tél idején tegye meg ezt az utat. A tengeri betegség még sem bántotta s tréfálózott egyik utitársával, Boule-lal (Boylaye?), a ki minduntalan adózott a tengernek. A mikor egyebet nem tehetett, aludt, mert kedve szerint még csak nem is sakkozhatott.* November 23-ika első perczeiben holdvilágos éjszaka indúltak meg; de csakhamar sűrű köd és sötétség ereszkedett reájuk. A kapitány aggódott, mert a Sund itt a legkeskenyebb* és nagyon zátonyos. Mindamellett folytatta útját s reggel 8 órakor már elhaladtak a svéd Kullen-hegyfok előtt.* Ennél a kősziklánál mindenkinek fél tallért kell adnia, különben belemártogatják a tengerbe. A Kullens-Fyr sziklán éjjel-nappal máglya égett, hogy a hajók neki ne vágódjanak a veszedelmes partnak. Sz. Király szerint itt kezdődik az oczeán; pedig még csak a Kattegaiban jártak. A mint északfelé közeledtek, a Skagerrak felől fúvó szél egyre erősödött és nagy zivatar készülődött, mi elől valamely fjordba akartak menekűlni. A fjordok éppen Lasö-szigettel szemben, a svéd partokon* kezdődnek. A hogy a fejedelem is észrevette, kényelmes és biztos menedéket nyújtanak a hajóknak, ha a nyílásuk előtt levő sziklák és szigetek útvesztője közt egyszer bejuthattak. A partihajósok nélkűl meg sem közelíthetők, mert csak azok ösmerik a járást. A mint tehát Göteborgot, Svédországnak egyik legnagyobb gyár- és kereskedővárosát elhagyták, azonnal a Sälö-fjord* felé fordúltak. Jeladással segítségül hítták a lakosokat, a kik – a szokott kikötői fogadtatás után – a sziklák girbe-görbe útjain csakugyan biztos révbe, kétségtelenül a marstrandi kikötőbe kalaúzolták őket.*
November 21. Bord de St. George. Fiedler, II. 618. Boulenak írja
Sz. Király úgy gondolja (263. l.), hogy csak egy angol mfd; a valóságban 3979 méter.
Rákóczi (244. l.) Kholnak, Sz. Király (263. l.) Caulnak írja.
Rákóczi tévedésből (244. l.) norvég partokat ír s a fjordot Sundnak nevezi.
Rákóczi szerint (Önéletrajz, 245. l.) Czelli-Sund.
Sz. Király mondja (264. 1.), hogy Göteborghoz két mfdre egy szigetbe. Marstrand enyhe őszi levegőjéről s fürdőjéről most is híres.
92. KRONBORG.
Két napig vesztegeltek a fjordban, de legalább kitértek a szörnyű zivatar elől, a mely megérkezésök estéjén azonnal kitört s egész éjjel, sőt 25-ikén is egész nap dühöngött. Végre november 20-ikán a zivatar elűlt s kedvező széllel délelőtt 10 órakor folytathatták útjokat. Teljes 24 órába kerűlt míg – körülbelűl azon az úton, a melyet most a kábel jelöl – Marstrand vidékéről eljutottak Jydland legészakkeletibb fokához, Skagen-Rev-hez. Azonban alig vágtak neki a Skagerraknak, 27-ikén d. u. 2 órakor irtózatos vihar támadt, mely visszafelé sodorta őket. Egyik vitorlát a másik után bevonták, a kormányt kötelekkel megerősítették, holmijokat összecsomagolták s azután Istenre bízták magukat és hajójukat. Alsó házukba – ahogy Sz. Király Ádám nevezi hajószobájukat, a cajutteot, – néha úgy ömlött be a víz, mintha hordóból töltötték volna. Harminczhat óra mulva, 29-ikén virradóra egy órakor, a vihar végre enyhűlt, de a szél még mindig tánczoltatta a hajót valahol a jydlandi zátonyos partok közelében. Az ágyán fekvő fejedelem hallotta a kapitány megjegyzését, hogy ha a szél még néhány órahosszat tart, okvetetlenűl hajótörést szenvednek.
A fejedelem, a ki nem tudott úszni, készen állt a halálra, de a végső veszedelem híre éppenséggel nem rémítette el. Végiggondolta egész életét, a melyhez többé semmi sem kötötte. Elkészítette síriratát, a melynek a hőshöz és a törhetetlen lelkű emberhez méltónak kellett lennie. Úgy tervezte, hogy ezt az utolsó gondolatát felírja ónlapra, a melyet nyakába akaszt, hogy ha majdan ráakadnak, tudják, kicsoda. Az álom azonban elnyomta a kicsinyhitűek közt, a kik féltek. Mire deczember elsején fölébredt, alig érezte a hajó rengését s hallotta a matrózok vidám zaját, a mint a vitorlákat megint kifeszítik. Előhívott szolgája jelentette, hogy a heves szélre csend támadt, majd kellemes szellő, mely azonban szembe fúj velök. Mivel így Anglia felé nem mehetnek, a kapitány Norvégia felé tartott, hogy ott kenyeret és sört vegyen be hajójára. Nem ösmerte a szaggatott partokat, a beléjök vágódott fjordokat; azonban, gyönge szellőtől hajtott vitorlákkal, kénytelen volt kikötőt keresni. Ekkor végre deczember 2-ikán, megérkezett a várva-várt kedvező szél, a melyet mindnyájan kitörő örömmel fogadtak s most már egyenesen az angol partok felé fordúlhattak.
93. JYDLANDI PARTRÉSZLET.
Harmadikán reggel, mikor az idő megint esőre állt, a hajó fedélzetén mélázó fejedelem észrevette, hogy messziről egy hajó kifeszített vitorlákkal irányt változtatott s most velök egy irányban halad. A kapitány nem törődött a dologgal, de a fejedelem, már csak időtöltésből is, messzelátóján tovább is figyelemmel kísérte s egy óra mulva észrevette, hogy a hajó szembefordúl velök. A kapitány kettős vitorlaerővel elmenekűlhetett volna, de csak akkor ismerte föl a veszedelmet, mikor az idegen hajó orráról ágyúlövéssel a vitorlák bevonására s arra szólították fel, hogy csolnakon azonnal hozzájuk menjen. Eleintén azt hitték, hogy a hajó Hollandiából, Rákóczi elfogatására jött. A kapitány inkább svéd kalózhajónak tartotta. De találgatásokra s készűlődésekre nem maradt idő, mert az idegen hajó, újabb ágyújellel, ismételte parancsát s kapitánya szócsövön átkiáltott, hogy ha szót nem fogadnak, harmincz ágyúját ellenök fordítja. Már pedig egyetlenegy ágyúlövés is elég lett volna a drága vászonrakomány megsemmisítésére, a védtelen hajó elsülyesztésére. Értékesebb tárgyaikat tehát hamarjában a hajónak egyik zugában rejtették el s a kapitány azután átcsolnakázott a hajóhoz.
A fejedelem, a ki nem félt a hajótöréstől, most komolyan aggódott, hogy elfogják; hamarosan az ágyra dőlt tehát, abban a föltevésben, hogy ha betegnek tetteti magát, a kalózok nem törődnek vele. A kapitánynyal visszatérő idegen tiszttől csakhamar megtudták, hogy támadójuk franczia hadihajó, mely hollandi hajókra leselkedik; s meggyőződvén róla, hogy ők angolok, engedelmet adott útjok folytatására. Jó kedvvel vágtak tehát neki az Északi-tengernek s ötödikén hajnalban már megpillantották Britannia partjait. A kapitány azonban ekkor hirtelen délre (balra) fordúlt, mert azt hitte, hogy a november 20–29-iki zivatarban eltévesztette az irányt s most Edinburghba jut Hull helyett. Az irányváltoztatás következtében majdnem zátonyra, úgy látszik, a Dogger Riffre jutott; de éppen a homokpadok közelléte figyelmeztette, hogy helyes úton jár. Másnap, hatodikán, a fejedelem, Bercsényire gondolva, megitta a Szent Miklós-poharát, mikor messziről megpillantották Anglia első hegyfokát, a Cap Flamborough Headet, a melyet ő Fieldboroughnak* nevezett. Megmutatták neki azt az irányt is, a melyben, ettől északnyugatra, Newcastle esik.* Deczember 7-ikén a Humber-folyam torkolata előtt a hulli, helyesebben a Spurn Head-foknál vetettek horgonyt. Beszélték, hogy ott a tengerben egy elsülyedt város romjai vannak, a mik miatt a fokot esthomályban veszedelmes megkerűlni. A kapitány tehát megvárta a hold feljöttét s a kissé erősebb szelet és csak akkor evezett be a fok nyugati oldalán levő kikötőbe. Ha a másnapi vihar az első horgonyhelyen, a nyilt tengeren éri hajójukat, visszaveri azt Norvégia felé, a hogy több hajóval megtörtént; s a hajótöröttek közt talán őket is emlegették volna.*
Ilyen nevű hegyfok nincs.
Önéletrajzából (249.) úgy tűnik ki, hogy ez Fieldborough és a Humber közt fekszik, holott tájékán sem járhattak.
Rákóczi tengeri útjának leírása az Önéletrajzban 242–9. Sz. Király naplójában, 262–4. és Saussure Törökorsz. Leveleiben, 252. Legbővebben és legérdekesebben maga a fejedelem írta le.
A fejedelem baj nélkűl állotta ki az utat. A tengeri betegség a matrózokat is örökösen kínozta, de őt nem bántotta. Egészségének nem ártott sem a besózott hús, sem a fekete kétszersült. Tréfálkozva nyugtatta meg Bezenvalt és danczkai barátjait, hogy ezután sem kíván (mint halott) nagy csomagként szerepelni s nem akarja, hogy a tengeri kutyák (delfinek) megegyék. Minden szenvedését elfelejtette, mikor meglátta a földet, Anglia földjét.*
Rákóczi Bezenvalhoz deczember 9. Fiedler II. 493–4.
