I. A FEJEDELEM.
I.
A FEJEDELEM.
A FEJEDELEM.
33. MARSIGLI «DANUBIUS»-ÁBÓL.*
Fejlécz Marsigli «Danubius Pannonico-Mysicus» cz. művéből való.
RÁKÓCZI 1703 május 12-ikén megesküdött a nép küldöttei előtt, hogy nem hagyja el azokat, a kik parancsainak engedelmeskednek.* Szerencsétlensége napjaiban is élt benne az az elhatározás, a mely a megvetett föld népének szolgálatára kihozta. Tudta, mire veti személyét és – a mi ennél nehezebb – hazája dolgait; de legalább abban akart eleget tenni kötelességének, hogy nyugodni nem kívánt. Elindúlt: lássa Isten, hova teszi és mit csinál hazája dolgaival; ha nincs más, rajta ne múljék. Ha ott hagyja is a katona: ő már régen elszánta magát az áldozatra...*
Önéletrajz, 161.
1705 november 27. Károlyi-Okl. V. 334–5.
Esküjét mindenkor híven megtartotta, de sohasem felejtette el, hogy ő csak vezére és nem ura az ügynek.* Nem Erdélyországért, nem a fejedelemségért jött be, mert «e nélkül eddig is eltartotta a jó Isten, hanem hazája ügyéért».* Az erdélyi fejedelemmé választásakor elterjedt hírekkel szemben kijelentette,* hogy azért semmiképpen sem hagyja el a nemzeti ügyet, hanem azzal a lelkesedéssel, készséges és igaz, egyenes hazafiúi szeretettel szolgálja, a melyet eddig is tapasztaltak benne. Szüntelenűl munkálkodik, fáradozik, míg Isten az elkezdett nemzeti munkát oly végre juttatja, hogy édes nemzetünk régi dicsőséges állapotának, törvényének és szabadságának helyreállítását láthatja. – Viszont Esterházy Dániel szerint* – Erdély sem talált sok nyomorúságának labirinthusából kedves Theseusának kivezérlésére bátorságosabb fonalat és hasznosabb eszközt, mint hogy fejedelmének választotta Rákóczit. A magyarországiak egy esztendő mulva az 1705: I. törvényczikkely értelmében a régi szabadság helyreállítására úgy választották vezérlő fejedelmöknek, hogy az országot ne csak a hadi dolgokban, hanem a törvényes, egyházi, politikai és gazdasági állapotokban is igazgassa, kormányozza és velök együtt oltalmazza.* Melléje azonban 24 tagú tanácsot rendeltek s a béke megkötését az országgyűlés magának tartotta fenn.* Az erdélyiek még részletesebben szabták meg választása* és beiktatása föltételeit.* Ónodon az interregnum kimondása után a rendek újabb esküt tettek le a vezérlő fejedelem iránt. Mostantól fogva majdnem királyi, helyettese pedig, Bercsényi Miklós, alkirályi hatalmat gyakorolt olyanformán, mint 1446 június 5-ike óta Hunyadi János és helytartója Ujlaki Miklós. A nádorságot egyik szervezkedés idején sem törölték el; Hunyadi mellé Hédervári Lőrinczet választották nádornak, Rákóczi mellé azonban a nemzettel szemben álló Esterházy Pál helyett nem tettek másikat. Föladatait jóformán báró Sennyei István kanczellár végezte, még pedig nagy tudása és igaz magyar lelkülete mellett is abban a meggyőződésben, hogy «akármely országban s népek között, ha az elüljáró fejek helyes akadályokra nézve elmaradnak, az egész nép nevével és személyében a közönséges csöndesség megszerzésében a jelenlevők végeznek s végezni tartoznak is».* Rákóczi maga is hangoztatta,* hogy a rendek hozzájárúlása nélkül nem határozhat sem ő, sem más az ország ügyében.* Alkotmányos érzülete oly erős volt, hogy a legteljesebb mértékben elösmerte felelősségét. «Mi tartozunk számot adni az ország dolgai folytatásáról mind Isten s mind hazánk előtt».* Az országgyűlés végzésének alárendelte akaratát, pl. a protestánsok templomainak, iskoláinak visszaadása, a jezsuiták kiűzése, az erdélyi jobbágyok katonáskodásának korlátozása ügyében; pedig ábrándnak tartotta azt a hitet, hogy eskü és törvények köthetnek olyanokat, a kiket tulajdon lelkiösmeretök nem köt.* Az országgyűlés nem szabta meg külön a vezérlő fejedelemnek a törvényhozáshoz való viszonyát; a miből az következett, hogy a fejedelem a tanácskozásokban is résztvett. Előre lehetett tudni, aggodalmasnak talál-e valamely javaslatot, vagy törvényerőre emeli azt. Azonban így volt ez Hunyadi János kormányzósága idejében is. Rákóczi maga mondta, hogy önkényesen semmit sem tesz, politikai ügyekben nincs teljes hatalma.* Alkotmányos kötelességeire maga figyelmeztette a kormánytanácsot* s megjegyezte, hogy «a midőn betű szerint veszszük a közstatutumot, a haza javának nagyobb előmenetelére fog szolgálni.* Különben is «akkor menne füstbe a confoederatio, mikor a feje igéretét meg nem tartaná».*
1705 július 29. Fiedler, I. 282. Rákóczi eml. 152.
Károlyi-Okl. V. 335.
1704 augusztus 6. U. o. V. 104.
1704 augusztus 22. U. o. V. 140.
Rákóczi-tár, I. 437. A fejedelem s a rendek esküje u. o. 438–9.
1705: II. és IV. t.-cz. U. o. 440–1.
Márki, Rákóczi, I. 455–6.
U. o. I. 599.
Sennyei Károlyihoz 1711 április 22. Károlyi önéletírása, II. 364.
1705 augusztus 17. Simonyi, II. 500.
Jól tudja azt a nemes vármegye – írta 1705 május 27-ikén Máramarosnak, – hogy a haza közönséges szolgálata és dolga akárminemű intervenientiákban is közönséges concursusok nélkül nem effektuáltathatik. Károlyi-Okl. V. 206.
1705 június 15. Károlyi-Okl. V. 222.
Rákóczi eml. 212.
U. o. 124. De Önéletrajzában (178. l. korlátlan hatalmat említ.
U. o. 184.
1710 július 25. Arch. R. III. 458.
1706 október 15. U. o. I. 637.
34. RÁKÓCZI PECSÉTJE AZ ÓNODI GYŰLÉS MEGHÍVÓJÁN.*
Rákóczi pecsétje az ónodi gyűlés meghívóján, melyet gr. Pekri Lőrincz állított ki. Az Erd. Nemz. Múzeum levéltára gr. Kemény József gyűjteményében lévő eredetijéről (Kelet: Rozsnyó, 1707 jan. 22.) rajzolta K. Sebestyén József, Kolozsvárt.
Mint fejedelem, a közjó elősegítésében kívánt foglalatoskodni,* utóbb* mégis gondatlan pásztornak mondta magát, pedig valaha «felettébb gyönyörködött a közvéleményben, mely azt hirdette, hogy ő fejedelemségre való». Trónusát, bíborát csillogó nyomornak tartotta,* de magát mint a fejedelmet, olyan közszemélynek, a ki a közjóra köteles ügyelni, nem saját hajlandóságára. Lelkiösmeretének ítélőszéke előtt bűnössé válnék, ha a bűnöket meg nem torolná.* A háborút és az emberi vér kiontását utálta, de kötelességének tartotta, hogy népét a szolgaságból kiszabadítsa.* Hivatala leginkább abban áll, hogy ezen ügynek a hazától választott feje lévén, annak tagjait úgy kormányozza, a mint legjobbnak s legillendőbbnek látja.* De nem tőle függ mindennek a kormányzása!* Már a szécsényi országgyűlésen kijelentette, hogy az ország kormányzása felett való rendelkezés teljes szabadsága a rendeket illeti.*
1710 márczius 30. U. o. III. 385.
1716 deczember 24. Önéletr. 108–9.
Önéletrajz, 83.
U. o. 205.
U. o. 413.
1710 július 17. Arch. R. III. 285.
1712 januárius 16. U. o. III. 730.
Önéletrajz 172.
35. RÁKÓCZI FEJEDELMI NAGYPECSÉTJE.*
Rákóczi Ferencz fejedelmi nagypecsétjét Daróczon, 1706 október 6-ikán kelt resolutiójáról, kiegészítve más lenyomatairól, rajzolta K. Sebestyén József. (A legelső színjelzett fejedelmi pecsét.) Felére kisebbítve.
A kormányzás bölcseségét abban találta,* hogy 1. a fejedelem Istentől és az emberektől kérjen tanácsot, ha eleget akar tenni keresztényi és hivatalos kötelességének. 2. Igazságosan ítéljen, de nem az ember, hanem az Isten igazsága szerint. 3. Legyen szívében szeretet, mert ez a leghívebb tanácsadó. 4. Ne csupán lelkiösmeretében és tulajdon eszében bízzék, mert csalódhatik. 5. Mindabban, a mit hivatala következtében cselekszik, legyen meg az Isten lelke. 6. A felebaráti szeretetet az igazság törvényei szerint ápolja. Ne siessen a büntetéssel, különösen az emberi vér kiontásával, de ne irgalmazzon mindenkor, mert a gonoszokon könyörűlve, a jóknak árt. 7. Minden hitfelekezetű alattvalójától vallásosságot követeljen. 8. Legyen alázatos Isten előtt, de legutolsó alattvalójától is kívánja meg, hogy a fejedelem előtt megalázkodjék. 9. Ne vesse meg méltósága külső díszét, a pompát és a szertartásokat, mert ez a népet tiszteletre, engedelmességre, alázatra szoktatja. 10. Legyen mindig készen a háborúra, tartsa rendben a katonaságot a nép védelmére. 11. Gyűjtsön kincseket, de közjóra, közhaszonra s a nép azokat ne kényszerűségből, hanem inkább szeretetből adja. 12. A közvagyont a szolgálat és az érdemek megkülönböztetésével oszsza szét, hogy minden tisztviselője állásához mérten, de fényűzés és hivalkodás nélkül éljen.
U. o. 172–3. már drinápolyi tartózkodása idején.
36. RÁKÓCZI PECSÉTJE 1707. SZEPT. 18-ÁN PEKRYHEZ ÍRT LEVELÉN.*
Rákóczi pecsétje Terebesen 1707 szeptember 18-ikán gr. Pekri Lőrinczhez írt levelén. Az Erd. Nemz. Múzeum levéltára gr. Kemény József gyűjteményében levő vörösviaszra nyomott eredetiről rajzolta K. Sebestyén József.
A fejedelmeknek ezt a valóságos tizenkét táblás törvényét azzal végezte, hogy tisztök ezen rendeltetésénél balgaság többet keresniök. Ha minden ember tudná szíve titkát, talán sokat nem találnának rossznak, a mi annak látszik.* Gyóntató, tanácsadó, hűséges alattvaló, hű barát, jó és bátor katona, serény és megbízható kincstartó mind nem nyugtathatja meg. Az emberi szív ürességét csak a szeretet töltheti ki és csak ez zabolázhatja meg szenvedelmeit, hogy hivatalát kellően elláthassa. Ezt a tizenkét törvényt, a mint maga mondta, fejedelem korában még nem ösmerte egészen; azok szerint tehát nem is kormányozhatta népét, a mely igaz érzülettel egyesűlt vele. Azonban hivalkodás nélkül tehette hozzá, hogy Isten mégis sok dolog ösmeretével, országok, fejedelmek, külső államok ösmeretével áldotta meg, a miket mind használni akart a közjó érdekében. Nem törekedett fejedelemségre, a magyar nemzet fölött való uralomra; hiszen a szécsényi nemzetgyűlésen még a hadvezérlet minden jogáról is lemondott. Szabad országgyűlések határozatából lett erdélyi és magyar fejedelem s azért, mert ezek a választások gondolkozásával, hazája iránt való kötelességérzetével megegyeztek.* Tulajdonképpen csak első polgára akart lenni hazájának. Hiában keresett ebben önmaga iránt való szeretetet, hiúságot; hiába intett arra, hogy majdan akárki írja meg tettei történetét, e miatt ne magasztalja.
1707 november 8. Károlyi-Okl. V. 727.
Önéletrajz, 174–6.
A historikus, a ki belemélyedt vagy belemélyed az ő lelkének világába, a fejedelmet mégis azok közé sorolja, a kiket – saját mondása szerint* – a történelem dicsérettel halmoz el, az ókor annyi emlékkel magasztal. Önmagát ő balgatagnak, szánandónak s nem dicséretre, hanem részvételre érdemesnek tartja, mivel hasztalanúl pazarolt el annyi talentumot. A történelem azonban arra tanít, hogy – mint rendesen – mostani keserű nyilatkozatában is túlságosan szigorú volt önmaga iránt. Látta ő az ágyúk füstfellegén keresztűl is a jövendő szabad, független, gazdag Magyarország körvonalait, a miket biztos kézzel rajzolt maga elé. Kormányzásának nagy jelentősége éppen abban áll, hogy jól kigondolt terv alapján fogott az új Magyarország kiépítéséhez. A fejedelem föladatairól vallott eszméit jobbadán csak a száműzetés keserves éveiben, már nemcsak meghiggadva, hanem el is keseredve foglalta írásba. Mint fejedelem és kormányzó előbbjárt az írónál; nemcsak tervezgetett, hanem alkotott is a közélet minden ágában.
Önéletrajz, 177.
37. RÁKÓCZI GYÜRÜ PECSÉTJE.*
Rákóczi gyűrűspecsétjét K. Sebestyén József rajzolta.
Kétségtelenűl tanúlt ellenfeleitől, Kollonics bíbornoktól, vagy Tüzes Gábortól, kik valamivel az ő felkelése előtt már részletes terveket készítettek Magyarország kormányzásáról.* A bíbornokot nem szerette, de sokoldalúságát, mindenre kiterjedő gondját elösmerte. Különösen közgazdasági tervei közt talált nagyon figyelemreméltó pontokat; egyúttal akárhány olyat, a mit Colbert már előbb szerencsésebben és nemzetiesebb felfogással fejezett ki. Az európai eszmék neki is olyan jellegzetesen nemzeti alakban kellettek, mint nagy kortársai közűl pl. Péter czárnak, vagy – valamivel később – I. Frigyes Vilmos porosz királynak. Független, központi kormányt most kellett teremteni. Ez, legalább az átmenet idején, nem lehetett a réginek egyszerű másolata, már a vezérlő fejedelemségnek nálunk idáig ösmeretlen fogalma miatt sem. A törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás nem lehetett nemzetibb a réginél, de alkalmassá kellett tenni a reformokra. A had-, pénz- és külügyeknek vissza kellett nyerniök két század előtti függetlenségöket és nemzeti irányzatukat. Múlhatatlanúl valósítani kellett a gazdasági önállóságot s Magyarországot felszabadítani nemcsak Ausztriának, hanem általában véve a külföldnek gazdasági gyámkodása alól. Együttjárt ez a népesedés emelésének s a zilált társadalomnak rendezésével. Az egyház, iskola, irodalom, tudomány, művészet ügyeinek s a nemzeti állam érdekeinek szoros összekapcsolása mint politikai feladat is az elsőrangúak közé tartozik.
Kollonicsra nézve l. Márki, Rákóczi, I. 86. Tüzes G. emlékirata 1701-ből: Tört. Tár, 1900. 219–263.
Nagyon hosszú kitérés lesz és megakasztja a fejedelem élete drámájának elbeszélését, de részletesen kell látnunk, reformjainak valósításával Rákóczi milyenné akarta tenni Magyarországot. Meg kell ösmerkednünk kormányzatának egész rendszerével; mert ebből tűnik ki lelkének nagysága, gondolkodásának mélysége, jellemének nemessége, akaratának szilárdsága, munkájának folytonossága, figyelmének osztatlansága, tudásának sokfélesége és egyéniségének sok egyéb tulajdonsága, a mi egy kormányzót nemzete áldott nagyságai közé emelhet. Erős, meggondolt kormányának köszönte, hogy csatavesztései mellett is nyolcz esztendei szívós küzdelemre lelkesíthette nemzetét. Érdeme, hogy gyökeresen leszámolt azzal a nehézséggel, a melyet az uralkodóháznak és Ausztriának a magyar közjoghoz való viszonyában talált, s egész erejével a nemzet természetes tehetségeinek kifejtéséhez látott. «Szánta ezt a hajdan oly szépen virágzott nemzetet, hogy.. nem pallérozhatta ki azokat a szép és nagy tulajdonságokat, melyekkel született». Fejedelmi székét azért «nem úgy ékesítette föl mint király, hanem mint hazánk atyja, mint eleven képe ama híres Corvinusnak.» Vallotta, hogy «nincsen uralkodás, hanem csak csalárd buzgóság által megvakított köznépen»; de megtörténhetik, hogy ez a pártos nemzet dicsőséges lesz.*
Egy lengyel kir. tanácsos levele. Thaly, Kalászok, 187., 205.
Ez volt kormányának végső czélja.
Régi alapon akart új Magyarországot. Közjogi tekintetben csakugyan nem újított, hanem csak a régi végzéseket elevenítette föl. Vayval együtt hihette, hogy az igazgatásnak minden formáját össze lehet zavarni, meg lehet bolygatni külső hatalmak beavatkozásával, viharok, tévelygések támasztásával. Ezzel szemben azt a belső hatalmat akarta izmosítani, a melynek vezére az ország és a törvény.* Már ezért is helytelenűl ítélik meg, a kik vezérlő fejedelemségében csak a külföldi segítség után való kapkodást látják. Képzelődésében, okoskodásában ő a másiknak, a belső hatalomnak sugallatát követte a kételkedésnek és hazugságnak minden elegyedése nélkül.*
U. o. 185.
U. o. 186. Ez a nevezetes röpírat Hugó Grotiuson s másokon kívűl főképpen a magyar törvények alapján szól (123–6.) a felségjogról s nyomban utána előadja a magyarok igazgatásának eredetét. Föltétlenűl szükséges Rákóczi fejedelmi hatalmának és kormánya alapelveinek megértésére is.
38. AZ UDVARI ÜNNEPSÉGEK TERME KASSÁN (MOST A TISZTI KASZINÓ OLVASÓTERME).*
Az udvari ünnepségek terme Kassán (most a tiszti kaszinó olvasóterme) előbb a Pesti Napló Rákóczi-Albumában jelent meg.
