XII. A HADSEREG ELLÁTÁSA.
XII.
A HADSEREG ELLÁTÁSA.
A HADSEREG ELLÁTÁSA.
HALHATATLAN érdeme a fejedelemnek, hogy nemcsak álmodozott az önálló nemzeti hadseregről, hanem meg is tett mindent annak valósítására, fegyverrel, ruhával, élelemmel, fizetéssel való ellátására.
Ruházatról, mindjárt az első hónapokban, mindenki maga gondoskodott. A fejedelem félmeztelen hadakkal kezdte hadjáratát,* de halállal fenyegette azokat, a kik a nemességgel angliai posztóba akarták magukat öltöztetni.* Szánakozással látta hadai ruhátlanságát; már 1703 október 27-ikén elrendelte, hogy a bányavárosokban posztót vásároljanak s mentűl hamarább köntösöket készítsenek számukra; november 18-ikán pedig a szatmári had számára már el is készűlt az első ezer és néhány száz köpönyeg.* A maga pénzén szabatott a legényeknek dolmányt és nadrágot abaposztóból; amaz darabonként 4 forint 50 dénárba, emez hetven dénárba kerűlt.* Később a hadak ruházatára való posztót az ország pénztárából fizette s nem engedte, hogy vásznon, zsinóron, gombon s ruhavarró mesterembereken kívül egyebet kívánjanak a vármegyéktől.*
Rákóczi eml. 81.
1703 november 24. Arch. R. I. 146.
U. o. I. 136., 144.
U. o. I. 174.
Szigorú rendelete Károlyihoz Terebesről, 1707 szept. 10. Károlyi-Okl. V. 684–5.
Lónyay Ferencz főruhabiztossal együtt mindent elkövetett hadseregének egyenruházata érdekében.* 1704–1710-ig 5989 vég közönséges posztóból és 14,336 vég abából 30,558 darab posztó- és 11,304 abadolmányt, 25,248 abanadrágot, 524 «bruszflekket» (Brustfleck), 693 czafragot, 9648 tarsolyt és lódingot (tölténytáskát), 40,909 köpenyeget készíttetett.*
Pester Lloyd, 1906. 263. r. sz. és Századok, 1880. 118. Történelmi Tár, 1882. 557.
Arch. R. VI. 496. (Extractus super universali perceptione et erogatione vestiturae militaris. U. o. 492–7.)
102. OCSKAY LÁSZLÓ TARSOLYA.*
Ocskay tarsolya az Ocskay Mária bárónő birtokában levő eredetiről.
Bottyán ezredének felruházását büntetésből egészen Kecskemétre rótta ki.* A szászoktól Boné András ezrede számára kékszínű remeket, vagy – ha nem lett volna elég – a törököktől veres abát vétetett.* 1706 márczius 6-ikáig aranyban 36,000 forintnál többet adott a törököknek abáért; s még ezer aranyat adott Károlyinak erre a czélra. Toldja meg kongóval, ha kevés; ha pedig áprilist találna járni, küldje vissza, mert alig győzi a sok abaposztó-hozatást.* 1705 deczember 2-ikától 1708 szeptember 3-ikáig a franczia segélypénzből Konstantinápolyban 80,000 tallérnál többet fizetett ki posztóért.* A szaloniki görögöknél 1708 márczius 12-ikén egyszerre 100,000 vég festett abát rendelt meg, végenkint 15 poltura híján két tallérral.* Más török kereskedőknek 1708-ban egyszerre 43,800 forintot fizetett ki* s 1708 május 26-ikán a török fővárosban ismét 20,000 vég abát rendelt meg 63,000 magyar forinton.* Azonban az abát nem tartotta nyereségesebbnek a posztónál; mert úgy találta, hogy ha toldását keskeny voltához méri, annál a posztó jobb, ékesebb és a színe is tartósabb.* 1708 tavaszától fogva többé ravicsi* posztót sem vétetett, mert biztosai naponkint panaszkodtak rosszasága miatt.*
1705 október 11. Arch. R. IX. 239., 267–9.
Erdélyi Nemz. Múzeum, oklevelek törzsgyűjteménye.
1706. márczius 8. Egerből Károlyihoz. Arch. R. I. 480.
Remonstratio perceptionum et erogationum. Arch. R. II. 420–2.
U. o. II. 385–6., 418–9. De csak 24.000 véget tartott meg. U. o. II. 162.
U. o. II. 419–420.
U. o. II. 375., 382–3.
1708 július 19. U. o. II. 293.
Rawitsch poseni várost 1632-ben sziléziaiak alapították, de éppen 1707-ben az oroszok fölégették s így a virágzó posztógyártás különben is megakadt.
Arch. R. II. 182.
Volt idő, amikor elmondhatta, hogy ha hadai nem mind ruhások is, nyárban meg nem fagynak; s ha hazájokat szívesen szolgálni kívánják, azt, mint eddig, híven megtehetik.* Legrendesebben először is udvari hadait ruházta föl. Palotásai közül a magyarokat tetőtől talpig vörösbe, az erdélyieket kékbe öltöztette fekete süveggel, sárga deli csizmával. A daliások aranykapcsos dolmányban, kék nadrágban, deli csizmában; a francziák kékben jártak medvebőr süveggel; a vadászok zöldben; a testőrök vörös attilában, kék nadrágban, vörös zsinóros kék mentében; a testőr lovas karabélyosok vörös kalpagban, dolmányban és nadrágban, kék salavári fejér köpenyegben, sárga csizmában; a nemes úrfiak aranynyal gazdagon himzett égszínkék dolmányban, narancssárga nadrágban és királyvörös mentében. A rendes lovasok zsinóros vörös attilában, kék nadrágban, vagy kék attilában, vörös nadrágban, sárga csizmában, nemez csákóban, a gyalogosok szintén kékben vagy vörösben feszítettek. A lovas gránátosok vörös egyenruháját medvebőr süveg egészítette ki. A németek és hajdúk sárga sujtásos kék attilában és vörös nadrágban jártak. A lovasok csúcsos kalpagján s a gyalogosok magas nemez süvegén Rákóczi czímere volt kiverve, «Pro libertate» körírattal.
1706 július 21. U. o. I. 563. Azonban Károlyi még a sereg ellátásának legjobb napjaiban is (1707 augusztus 24.) figyelmeztette a fejedelmet, hogy Bonefous ezredében a szolgálatra képes 200 ember »Ádám atyánk öltözetében nem tudja, októberben mint érkezik a berdó-kiáltásra.» De hozzáteszi, hogy ez nem a fejedelmen s nem az országon múlt, mert ezek kiadatták a szükséges posztót. (Károlyi-Okl. v. 663. A posztó-kezelésről elég részletes adatok maradtak fenn.
Tigrisbőr kaczagányt és fekete kócsagtollas forgót csak a fejedelem és Bercsényi viselhetett. A többi vezér párduczbőr kaczagányban járt fehér kócsagos forgóval, de a vezéri aranyos buzogány őket is megillette. Az ezredeseknek párduczbőr kaczagányuk volt, forgójukban kékre festett három darutollal; a többi tiszt farkasbőr kaczagányt viselt fehér darutollakkal. Csákójukon ezüst, az altisztekén posztózsinór jelentette a rangot; de a csatákban kitűnő altiszt is megkaphatta a farkasbőr kaczagányt. A tisztek angol selyem, az altisztek remek, a legények abaposztóban jártak; valamennyinek ruháját dúsan ellátták sujtással, pitykékkel, gombokkal. A tarsolyok, lódingok, pantallérok a tiszteknél művésziesek, de a legénységnél is szemrevalók voltak.* Mindamellett a dunántúli katonák panaszkodtak, hogy mundér, csizma kell, mert némelyik katonának mezítláb kell lóra ülnie.* Az ónodi országgyűlés azonnal két ruházati főbiztost nevezett ki (Lónyay Ferencz, Beniczky Márton), s rájuk bízta, hogy mindenkinek két dolmányt, nadrágot, két esztendőre egy köpönyeget, két pár csizmát, két pár fehér ruhát és egy süveget oszszanak ki.*
Ruhaszükséglet 3273 kurucz számára: Századok, 1880. 118.
1707 junius II. Századok, 1895. 737.
U. o. 855., 922.
Nagy feladat várt reájok, mert itthon még megfelelő és elegendő bélést, czérnát stb. sem mindig lehetett kapni,* holott tiszta arany skófiumból vitézkötéseket, aranyfonalat, gombokat stb. itthon is tudtak csinálni.* A fejedelem kitünően értett az adjusztáláshoz és folytonosan érdeklődött iránta; pl. maga írta meg, mi minden kell a gránátosok medvebőrös süvegének készítéséhez,* vörös dolmányukat hogyan prémezzék sárgával.* Megengedte, hogy a camisole és a palást abából legyen, de hozzátette, hogy bőrös magyar nadrágot hordjanak hozzá.*
Arch. R. III. 221–2.
Tört. Tár, 1882., 755., 758.
1710 április 27. Arch. R. III. 407.
1710 szeptember 7. U. o. III. 500.
1710 februárius 6. U. o. III. 18. Camisole = chemisette = melltyű.
«A rongyos szolgát», kivált a palotán, nem szenvedhette; posztójukat tehát az esztendő leteltével, kérés nélkül is kiadatta.* Az egyenruhában eltérést nem tűrt. Azért pl. igen haragudott, hogy angliai ezüst kapcsos csatlósai csákósüvegben járnak s megparancsolta, hogy kalpagban járjanak.* Bagosi Pál ezrede egyik századának saját uradalmaiból adatott süvegnek való hat fekete medvebőrt, a nemes ifjak süvegére pedig száz pár nyestet.* Mivel nem mindig kaphatott elég posztót, belenyugodott, hogy udvari hadainak köpenyege ne legyen éppen egyszínű; mert másként nem lehet velök szolgálni a télen.* Nagyon bántotta, mikor Bagosi zászlóalja új dolmányokban, de rongyos gatyákban jött a táborba, holott már kiosztották a legények közt a nadrágokat.* Még jobban bosszantotta, mikor Károlyi csapataiban maguk a tisztek is rongyosak voltak, holott 500 sing angliai posztót küldött nekik.* Mindamellett büszkén és jogosan írhatta:* «Tekintse akárki is az Európában hadakozó királyokat és fejedelmeket, vizsgálja hadaiknak tartását: fel találja bizonyára, hogy sehol jobb sorsa nincsen, mint ezen hazánkban levő mezei hadaknak; a melynek ha köntöse rongyos, lába mezítelen: ne nekünk, de torkának tulajdonítsa; de ennek megtöltését mitőlünk ne várja.» Ezt azok a számadások is igazolják, a miket az egyik főruházati biztos, Lónyay tábornok terjesztett be 1704–1710-ről. E szerint szállítani kellett 2509 7/8 vég angol, 7349 közönséges ravicsi, 79,497 aba-, 44,082 török aba posztót, 3831 vég muszulyt, összesen 137,268 7/8 véget; valóban szállítottak 175,871-et, az előirányzottnál tehát többet.* Föltehetjük, hogy a másik fő ruházati biztoshoz körülbelül ugyanannyi posztó érkezett be, vagyis hogy a fejedelem mintegy 350,000 vég különböző posztót használt föl a sereg ruházatára, nem is szólva a köpenyegekről, csizmákról stb. A lovasságnál egy ember fölszerelése 60, a gyalogságnál pedig 20 forintba, a két fegyvernem tehát egymaga körülbelül négy millió forintba, mai értékben mintegy 80 millió koronába kerűlt. 1706 júniusában, mikor az érsekujvári hadiszemlén a fejedelem Ausztria, Anglia és Hollandia képviselőinek bemutatta, az egyenruhák díszét s a fegyverzetet és gyakorlottságot tekintve, a kurucz hadat Európa legjobb katonaságai közé számíthatták.
Tört. Tár, 1882., 756. 1709 október 12-én udv. embereinek egy része már oly rongyos volt, hogy nem kísérhette el őt a huszti gyűlésre. U. o. 1883., 195. 1710 szeptember 27-ikén pedig Sibrik Miklós udvarmester azt írta Szerencsről, hogy az udvar ott fogyatkozott, ruhátlan állapottal van. Szégyenli így nézni egy fejedelem udvarát. U. o. 401.
U. o. 1882. 758–9.
Arch. R. II. 608–9.
U. o. II. 345.
U. o. II. 272.
U. o. II. 287.
Károlyihoz Egerből, 1706 januárius 9. U. o. I. 516.
Arch. R. VI. 492–7.
103. CSATAKÉP A KURUCZ VILÁGBÓL.*
Csatakép a kurucz világból Rugendas György Fülöp metszetei a Szépművészeti Múzeum Lanfranconi-gyűjteményében.
Az élelmezés olyan néptelen, szegény országban szintén a hadvezetés legnehezebb föladatai közé tartozott. Ennek főbb elveit a fejedelem már 1704 februárius 15-ikén megállapította.* A tábornok eszerint 25 személy és 25 ló után naponkint 50 font húst, havonkint pedig 12 ˝ köböl lisztet, 37 ˝ köböl abrakot kap. A közlegénynek naponkint két font hús és havonkint fél köböl liszt, lovának pedig havonkint másfél köböl abrak járt. Ételt, italt, főképpen bort, erőszakosan senkitől sem volt szabad elvenni,* de a fejedelem megengedte, hogy a régisége és dohossága miatt ehetetlen lisztet borért eladják és a korcsmában árúlják a nemes ország jövedelmének szaporítására.* A bort eleinte nem kímélte. A szatmári ostrom idején minden ezeres kapitánynak 9–10 tarpai hordó bort ajándékozott, hogy azt tisztjeikkel együtt költsék el.* Ecsedből egyszerre ezer köböl bort küldött a tokaji táborba,* hogy az ostromló vitézeket lelkesítse. Később mindenképpen korlátolta a részegességet, a tábori korcsmákat s a katonák rendes boradagát. Úgy hitte, nem jó dolog a katonáknak kijáró bor, mert ez minden vármegyében nem terem, a hol pedig bővében vannak, a korsót a gazda a maga részegeskedése kedvéért is az asztalra teszi s a szegény katona sem marad a nélkül.*
Közli Hornyik, Kecskemét, IV. 282.
1704 szeptember 6. Borovszky, Csanád, I. 313–4.
Szendrei, Miskolcz tört. III. 410.
1703 deczember 21. Arch. R. I. 153.
1703 deczember 9. U. o. I. 191.
1706 deczember 15. U. o. I. 656.
Mosolyogva fogadta a csodadoktor orvosságát, hogy a tábor akkor se éhezzék, ha kenyere nincs;* de mégis csak más módon gondoskodott a seregről. Mialatt a császári katonaság közt Pozsonyban az inség miatt majdnem lázadás ütött ki,* a kassai élelmezési biztos jelentése szerint 1706 augusztusában a kassai tárházakban 2337 kassai köböl gabona, 7404 Ľ köböl liszt, 2781 ľ köböl árpa, 3098 ˝ köböl zab, 47,770 font só, 988 máramarosi kősó, 70 oldal szalonna és 300 vágómarha volt készletben.* A fejedelem példásan büntettette az élelmezést megtagadó megyei tiszteket és falusi bírákat,* de a katonáknak és a biztosoknak is megtiltotta az élés pazarlását.* Még a táborban szolgáló kuruczok házanépét is kötelezte a kivetett eleség beadására.*
1705 május 24. U. o. IV. 549. Szentiványi János viszont (1707 november 2.) arra kérte Károlyit, hogy «necsak az öt árpakenyeret, de ez a had nagyobbára kálvinista lévén – úgy hiszi, a pápista sem mond mást – a két hal helyett az Izrael népe idejében a pusztában repülő fürjhúst, akár pedig a Tiszán innen termett szarvashúst hozzon magával», mert a nép nagyon szorong s attól fél, az egész földön apostolok oszlása lesz. Károlyi-Okl. V. 720.
Stepney 1705 márczius 25. Simonyi, II. 51. A császáriak élelmezése ellen sok volt a panasz; pl. 1705 november 16-ikán Károlyi szerint «ma 15 napja, hogy (a császáriaknak) kenyerök nincsen: sült tökkel, tengerivel élnek». Századok, 1898. 735. A fejedelem is igen rossznak mondta a császáriak élelmezését. Eml. 158. és Századok, 1873. 22. Elég adat van erről a Feldzeuge des Prinzen Eugenben is.
Arch. R. V. 263.
1704 április 20. U. o. I. 84.
1704 május 17. U. o. I. 87.
1704 januárius 30. U. o. I. 290.
104. CSATAJELENET A KURUCZ VILÁGBÓL.*
Csatakép a kurucz világból Rugendas György Fülöp metszetei a Szépművészeti Múzeum Lanfranconi-gyűjteményében.
A nép különben ingyen és önként élelmezte a sereget, mert a marhatartás a fáradságon kívűl egyébbe nem kerűlt s gabonát a föld bőven termett, a fejedelem pedig az élést az adóba is beszámította.* Tudta, hogy széllel nem élhet sem a katona sem a lova. Intézkedett,* hogy a falvakra kivetett eleséget, fegyelemretartó tisztek szedjék be és semmit se bocsássanak zsákmányra. Tartózkodniok kellett a nemes emberek háza és személye fölverésétől, marhahajtástól és a szegénység sarczoltatásától; de nem számította hívei közé, a ki «deli asztagocskáit» a hadtól sajnálta.* Legtöbb panasza volt Erdély hanyag élelmezése miatt, a mit annak tulajdonított, hogy parancsait nem hajtották végre.* Károlyit is azért nem küldhette Erdélybe Pekri segítségére a kívánt időben, mert ha ennek előtte egynéhány szekér élés nélkül nem mehetett, hogyan menne most egy tarsoly éléssel.* Károlyi hadában azonban más vidékeken is gyakran uralkodott éhség; volt idő, mikor katonái négy napra kaptak egy prófontot s kenyérért ingöket, sőt fegyveröket is odaadták.* Máskor megint az alföldön öt napig egy falat kenyerök sem volt, mégis zúgolódás nélkül mentek a ráczok ellen.* Igaz, hogy Palocsay György tábornok egyidőben 20 németet küldött Krucsay főhadbiztosra, hogy erőszakkal is kényszerítsék a kenyér s vágómarha elküldésére; mert a fejedelem «azt nem parancsolja, hogy a had koplaljon, benn lévén az országban».* A fejedelem sohasem tiltotta, hogy a maga és a kincstár jószágaiban is szedjenek élést és vágómarhát a hadak számára. Büntetésre méltóknak tartotta tisztjeit, a kik másképpen cselekedtek.* Magára vállalta a haragot az ilyen lefoglalásokért; mert «az (a salánki asztag) sem jobb a szentelt kenyérnél, a melyhez Dávid nyúlt vala».*
Rákóczi eml. 175., 237. V. ö. 1706 márczius 29-iki levelével. Arch. R. I. 501.
1706 szeptember 22. Arch. R. I. 627.
1707 október 7. Arch. R. II. 111.
1706 januárius 9. U. o. I. 466. Éble, Károlyi Ferencz, I. 52–53.
1707 szeptember 22. Arch. R. II. 105.
Rákóczi 1709. július 20. U. o. II. 502.
Károlyi a fejedelemhez, 1707. augusztus. Károlyi-Okl. V. 647.
1705 július 30. U. o. V. 257.
1706 április 9. Arch. R. I. 517.
1709 július 20. U. o. II. 503.
105. CSATAJELENET A KURUCZ VILÁGBÓL.*
Csatakép a kurucz világból Rugendas György Fülöp metszetei a Szépművészeti Múzeum Lanfranconi-gyűjteményében.
Ösmeretes, hogy Kassán, Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban, Ecseden s máshol nagy tárházai voltak, máshol pedig vermekben, sőt templomokban is tartott gabonát.* Kitünően gondoskodott a munkácsi vár eleségkészletéről; pl. 200 embernek egész esztendőre való peszmeget (kétszersültet) halmozott fel ottan.* Eger tárházából még a szűk időkben is naponkint 831 adagot szolgáltatott ki.* Hatvan mellett egy ízben 60,000 kenyérrészletet gyüjtött egybe.* Csak a háború utolsó szakaszában volt oka panaszkodni, hogy Nincs uram lakik a prófontházakban s mindenütt üres a magazinum; mert pl. Kassára végrehajtás útján is csak 9 köböl gabona kerűlt be két vármegyéből s nem volt embere, a kivel végrehajtani tudná rendelkezéseit.* Akkor már a pusztán maradt helységek vermeit is feltörette.* Mindenki éhségről panaszkodott a mindennel megrakott földön.* Élelmezési tisztjeit ilyen körülmények közt csalóknak, járatlanoknak vagy tudatlanoknak tartotta, tisztjei egy részét pedig arról vádolta, hogy a készletből dinom-dánomoznak.* Hol az eleséget adóba vagy készpénzfizetés mellett önként nem adták, az utalványokra való vásárlást tiltotta, mert «oly romlásától félt a vármegyéknek, a melynél nagyobb nem lehet s ezen kivetéssel jövendőbeli alapunkat fogjuk elrontani s magunkat kimeríteni».* A mikor Borsodvármegyét utasította, hogy az egri had mindennapi kenyeréről gondoskodjék, már búsan tette hozzá, hogy «ott kell vennük, a hol találunk».* De viszonzás nélkül akkor sem vett el semmit. Kikelt az olyan alispánok ellen, a kik nyilvánvaló zsarolásoknak mondták a tárházak megtöltésére kiadott parancsait; «mely gyalázatos szokás annyira eláradott hazánkban, mintha articulariter (törvényben) rendeltetett volna».*
Arch. R. III. 271.
U. o. III. 573–4.
U. o. III. 384.
Medows Harleynak, 1708. márczius 31. Simonyi, III. 371.
Arch. R. II. 455., 467.
U. o. III. 88.
U. o. III. 190.
Rákóczi eml. 217., 272. L. különösen Thaly Ocskaiját, I–II.
Arch. R. II. 504.
U. o. III. 74.
U. o. III. 222.
A mikor lengyel hadai megtagadták az eleségszállítást, mint nemesekhez illetlen dolgot: fejedelem létére ő maga egy zsák gabonát vett föl magához a nyeregbe, hajdúi s udvari és idegen rendes hadai is hasonlót cselekedtek és így indúltak tovább Jászberényből Gödöllő felé.* A munkácsi éléshordásra szintén ő maga ügyelt föl: színek alá rakásra hordatta a zsákokat, eligazította a szekereket, a melyek tűzi vagy épületfákat, szénát, szalmát gabonát hordtak.* Éléstárai még a háború utolsó napjaiban is úgy tele voltak, hogy az ellenség faluról-falura csak napról-napra, ellenben a kurucz a várakból élelmezhette magát.*
U. o. III. 75–6.
U. o. III. 196.
Rákóczi eml. 284. Az ellenséget minden eleségtől elvágni törekedett.
Fizetett hadaktól remélte a háború győzedelmét s arra törekedett, hogy tisztjeit, legényeit jól fizesse, zsákmánytól, zsarolástól visszatartsa.* Hiszen zsákmányolás után hadai egyidőre jobbadán hazaszéledtek.* Hiában szabályozta a zsákmány megosztása rendjét.* Tűrnie kellett, hogy néha gyöngén vagy nem is fizetett hadai a nyereséget szétoszszák; csak legalább annyit akart elérni, hogy az eddigi mód szerint a hatalmasok és a gazdagok a szegényt meg ne rövidítessék, ne zaklassák.* Mezei hadainak kezdettől fogva adott némi fizetést, a mellett azonban arra buzdította őket, hogy hazaszeretetből és a szabadság megnyerése vágyától buzogván: Vegyék szívökbe a dicsőséget fizetés gyanánt. Hiszen más országok harmincz esztendeig is harczoltak szabadságukért, s fáradságuk fejében még sem kaptak egyebet a dicsőségnél.* Megértetni akarta a militiával, hogy nemcsak három forintért szolgál, hanem hazánk s önmagunk boldogságáért is.* Később Bercsényi szemére lobbantotta, hogy a mezei hadakat jobban fizeti, mint a rendes hadakat.* «Ha had uram fizetést kíván – fakadt ki egyszer a fejedelem,* – bajoskodjék érte: ne csak lógassa, tátogassa rám a száját». A hadak azonban elhitették magukkal, hogy a bányák tömérdeket jövedelmeznek s fizetésöket annyira sürgették «mintha idegen fejedelmet s nem hazájukat és magukat szolgálnák».* Mégis örök dicsősége ennek a hadnak, hogy – ha eleget zúgolódott is – az egész szabadságharczot libertásokkal küzdte vegig s ezüstpénzt csak az idegen hadak kaptak.
1703 november 8. Arch. R. I. 142. 1704 október 11. U. o. I. 226. 1706 április 9. U. o. I. 516. 1707 november 15. U. o. II. 139.
Rákóczí eml. 216., 256.
1706 Rákóczi-lt. 1793. és 1824 sz. Említi Arch. R. I. 33., 34.
1704 november 13. Hornyik, IV. 337.
1705 június 14. Arch. R. I. 432.
1706 deczember 1. U. o. V. 332–3.
1710 júnus 7. U. o. III. 271.
1710 junius 7. U. o. III. 271.
Károlyihoz Egerből, 1706 április 18. U. o. I. 529.
Hadserege valósággal rajongott érte. Kaszás Pál ezrede egy ízben kijelentette,* hogy «még lábának megcsókolásával s érette való vérünk kiontásával is életünk fogytáig mindeneket egész készséggel cselekszünk»; ő pedig hadainak egy-egy diadala alkalmával* örűlt, hogy «a magyar vérbeli őseinktől reánk maradt s belénk oltott virtust győzedelmes pálmaággal ékesítették». Buzdította őket, viseljék fegyveröket tovább is oly vitéz bátorsággal, hogy «azáltal megdühödt ellenségünk mindenütt romoljon». S legyenek meggyőződve, hogy Isten őket tovább is megsegíti, és fegyverkezésök igaz voltát szabadságuk óhajtva várt révpartjára vezérli.
1704. julius 8. Tört. Tár, 1906. 21.
1706. november 30. Hadtört. Közlemények, 1895. 323.
106. PATRONA HUNGARIAE.
