II. A MAGYARORSZÁGI HADJÁRAT. (1707–8.)
II.
A MAGYARORSZÁGI HADJÁRAT.
(1707–8.)
A MAGYARORSZÁGI HADJÁRAT.
(1707–8.)
MAGYARORSZÁGBAN két csatatéren: a Dunántúl és a Vág vidékén folyt a küzdelem. Leghevesebben az osztrák határok mentében.
A Dunántúl Bottyán volt a vezér.* Karvánál 1706 deczember közepén kelt át a Dunán s a Rábaközből két hét mulya már «kigyomlálta az ellenséget». Kőszegről kiszorította Ebergényi és altábornagyot s pusztításaira Stájerország dúlásával felelt.* Starhemberg Guidó akkor Rabutint küldte ellene. Bottyán vele szemben eleinte, a fejedelem utasításához (1707 februárius 3.) képest, guerilla-háborúra szorítkozott. Valósággal elnyűtte a császári hadat. A várak is megtették a magukét. Kreuz cs. tábornok életével fizette meg Csobáncz ostromát. Száz Márton kapitány, Dóczi Péter tiszttartó és az asszonyok, kik forróvizet, égő szurkot öntöttek az ellenségre, a kuruczok legnagyobb hősei közé emelkedtek. Kisfaludy Sándor, mikor odaűlt a kandallóhoz és felszította annak melegét, Csobánczról ezt a másik édes, kedves, agg regét is elmondhatta volna.* Bottyán, mint a villám, hol ide, hol oda ütött be. Ostrom alá fogta Sopront, sőt egy éjszakára Győr egyik külvárosát is bevette. Bezerédj Imre Ausztriát pusztította, Béri Balogh Ádám a ráczokat zabolázta meg. Császárnál, Kenesénél, Mosonynál Bottyán legyőzte a ráczokat, Sopronnál Nádasdyt. A császáriak vezetését a nyáron Pálffy vette át. Első sikereinek híre aggodalmat keltett a kisebb hitűekben. «Pápát fölégette? – kérdezte a fejedelem.* – Gönczczel, Miskolczczal, Szikszóval s többekkel is így cselekedett tavaly. Ezeket most már építik. Eloszlottak az odavaló seregek? Ezek is eloszlottak akkor, de most újonan szolgálnak. A népet levágta? Igen jól cselekedte. Miért nem futott előtte mint mások?* Maradásával magát hamishitűvé tévén szövetségünkhöz, tőlünk is megérdemelte volna annak büntetését. A malmot felégette? Tavaly mi is elrontottunk sok százat, de fölépítették eddig. Labanczczá lesz az odavaló katonaság? Lehet, kivált ha a német mindenét felprédálván, az eszét is elvitte. De mikor az ellenség nemzetünk üldözésére való szándékát kinyilatkoztatja, mit remélhet tőle jövendőben? S ha az állhatatlanság ráviszi is őket, nem tehetnek több kárt, mint Nagyszombatnál tettek.»
A hadjáratot bőven és szépen írta le Thaly Bottyán életben és «A dunántúli hadjárat 1707-ben» cz. tanulmányában. (Hat közlemény a Századok 1879–188o. évi köteteiben.)
Jellemző, hogy a Historia ducum Styriae (Graz, 1728., III. 81.) csak annyit említ, hogy Rákóczi fölkelésének lángjai nem egyszer érték Ausztria és Stájerország határait is.
Csobáncz védelme: Századok, 1879. 391–6. A balatoni szövetség 1909. januárius 31-én felhívta a magyarságot, hogy a hegy tetején emléket állítson 1707- februárius 24-e csobánczi hőseinek.
Esterházy Antaltól, 1707 augusztus 26. Arch. R. u. 86.
Hogy t. i. az ellenség élelmezést, szállást, pihenést ne találjon a falvakban.
219. EBERGÉNYI LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.*
Ebergényi László (1702 okt. 16.) (511 l.) névaláírásai az Erd. N. Múz. levéltárában, Károlyi levéltérban, Teleki-levéltárban és Orsz. Levéltárban őrzött eredeti oklevelekről vétettek.
A kuruczok méltók voltak csüggedni nem tudó fejedelmökhöz. Pálffy mellé csakhamar Starhemberg Guidónak is segítségűl kellett jönnie, hogy Bécs külvárosait megmentse sok más osztrák város sorsától, a fölégetéstől. Bottyán Sopron, Csepreg, Németújhely, Nagymarton alatt újabb diadalokat aratott. Deczember első felében Bezerédj Badenig portyázott s majdnem elfogta József császárt, a ki csak bajosan menekűlt el előle Wiener-Neustadtba.*
Thaly, Bottyán élete, 175.
A fejedelem «elég jónak» tartotta Bezerédj, Balogh és Kisfaludy brigadérosok dunántúli működését, de úgy találta,* hogy hadműködésöknek nem volt lényeges befolyása a háború eredményére; Bottyánról pedig hallgatott. Bottyán azonban Sümegen karácsony ünnepén Esterházy Antalnak a vezérlettel együtt oly sereget adott át, mely nagyobb és jobb volt annál, a mivel egy esztendővel azelőtt munkához látott. Munkájának volt látszata, mert a Dunántúlt, néhány vár kivételével, megtisztította az ellenségtől. Mindezt 10–12.000 emberrel, gyalogság nélkűl, guerilla-modorban, oly hadvezérekkel szemben, mint Starhemberg, Rabutin, Pálffy.*
Emlékiratai, 234.
A hadjárat szép jellemzése Thalynál, Századok, 1880. 157–160.
220. CSOBÁNCZ VÁRA.*
Csobáncz vára (513. l.) Békefi Reming: «A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban» (Bpest, 1907.) cz. mű 278. lapjáról való, mely mű a «Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei» cz. gyüjteményes mű III. kötetének 1. rész 3. szakasza.
Esterházy Antal félesztendő alatt most másodízben kapott fontos megbízatást. 1707 nyarán, az ónodi országgyűlés bevégeztével, a fejedelem a követségbe menő Bercsényi helyett rá bízta a Vág mellett álló hadak parancsnokságát. Csalódott benne, mert nem tudta megakadályozni, hogy Vágújhelytől és Beczkótól fogva Starhemberg a Vág mellett mindenütt megerősítse, rendbehozza sánczait, a melyekből Tapolcsányig portyázhatott. Ott járt, a hol akart, vagy a hol nem akarta, hogy a kuruczok járjanak.* Azonban ennek a hadjáratnak is voltak fénypontjai; pl. Ocskay Sasvárnál (1707 augusztus 3.) Steinville ezredét szétszórta, magát Starhemberget Szegedig vetette vissza, Morvaországba beütött, Beczkó városát bevette.* Bercsényi október közepén mégis haragosan írt «egy darab magyar Apokalypsist».* A hadak iránt megingott a magyarok bizalma; hódolni szeretnének a labanczoknak, ha a kuruczok meg nem védhetik őket. Elveszett a nép szeretete: popularis periit amor.* Esterházy Antalnak – a fejedelem szerint* – elég ereje volt, mégis két alkalmat mulasztott el, hogy tönkre tegye Starhemberg seregét. Csejtét Starhemberg háborítatlanúl vehette be öt más hegyi várral együtt s így a Fehérhegységet hatalmába kerítette.
Bercsényi Károlyihoz 1707 október 9. Rákóczi-tár, II. 215.
Thaly, Ocskay, I. 97–148.
1707 október 18. Rákóczi-tár, II. 217.
U.-o. II. 218.
Rákóczi eml. 229–230.
221. STEINVILLE NÉVALÁÍRÁSA.*
Steinville (514. l.) névaláírásai az Erd. N. Múz. levéltárában, Károlyi levéltérban, Teleki-levéltárban és Orsz. Levéltárban őrzött eredeti oklevelekről vétettek.
A német csöndesen sétálgatva vitte végbe a maga «poszterungjait». A fejedelem nem helyeselte,* hogy Esterházy minden ilyen állomással szembe egy másikat állítson. Ez beválhatott a franczia hadakozásban, de nem válik be a magyarban. Bár eddig is hadtestük lett volna a hadtestecskék helyett; portyázó csapatok mentek volna, nem portyázó csapatocskák; belekaptak volna a németbe, a helyett, hogy csak nézték. Ocskay egymaga nyerte el a hadjárat becsületét; a többi tiszt csak ide-oda utazgatott. Az ilyenek ne zúgolódjanak fizetésökért, mert még a rézpénzt sem érdemlik meg. A hadak zúgolódó rongyossága, fizetetlen morgása, fázékony dudogása, illetlen hazaárulása* arra figyelmeztette, hogy egész erővel végre kell hajtania az ónodi gyűlésnek a hadi segélypénz ügyében hozott határozatait, ha a jövő esztendőben nagyobb erővel akar hadakozni. Azért, a módozatok megbeszélése végett, október 13-ikán deczember hatodikára a vármegyék követeit Kassa városába hítta.* Addig is szerette volna, ha Bercsényi a Vágnál valami derekas dolgot művel Starhemberg ellen.* Azonban mindamellett sem történt semmi, hogy novemberben aggasztó hírek érkeztek Starhembergnek nyugat, Rabutinnak kelet, Lubomirszkijnak észak felől való támadásáról. Ezeket a híreket maga a fejedelem szállította le kellő értékökre.*
Esterházy Antalhoz, 1707 október 14. Arch. R. II. 112.
U.-o. II. 112.
Károlyi-Okl. V. 715.
Október 24. Arch. R. II. 116.
November 6. U. o. 129.
Lubomirszkij György Tivadar, a tizenhat szepesi város lengyelországi helytartója, mindenesetre rossz szomszéd volt. A fejedelem azt hitte, majd csak meggondolja, milyen kellemetlen a szomszédokkal való ujjvonás és más rendbe veszi magát.* Már idején vigyázatra intette Berthóti kassai alkapitányt s felhatalmazta, hogy nyugalomra intse őt, kártevő embereit pedig elfogassa. Egyelőre megtorlatlanúl hagyta sértéseit, mert a svéd királyt, kinek védelme alatt áll és a lengyel köztársaságot kímélni akarta; de remélte, hogy később a lengyelek sem ütköznek meg rajta, ha érdeme szerint bánik vele.* Elbízott, büszke csabziságát le fogja ültetni.* Betörésének s Görgey János és fia, György elfogatásának hírére most azonnal felültette a szomszéd nemességet. Kitűnt, hogy neve alatt mindössze hatvan német mutatkozott a határokon. Rákóczi tehát a híreket a kézsmárki hegyek fiadzásának, egerecske szülésének, faunus-táncznak nevezte, de még sem kicsinyelte. Hiszen mint lengyel királyjelöltet a lengyel ellen-királyok (Szaniszló és Ágost) részéről bármely pillanatban érhette támadás. Lubomirszkij a mellett a császáriakkal is egyetértett, az ország veszedelmére tört s a szökevény kuruczokat befogadta. Rebesgették, hogy a mellette levő ezer dánnal együtt a császár szolgálatába állt. Nem ugyan Lubomirszkij vagy a lengyel köztársaság ellen, de eshető betörések meggátlására a fejedelem valóban csapatokat küldött a határokra, különösen Novitarg felé. Csapatait csak abban az esetben akarta visszavonni, ha Lubomirszkij kezeskedik a hágók őrzéséről, vagy azt Szieniavszkíjra bízza.* Deczember 8-ikán, majd 1708 januárius 8-ikán Ráday Pált, Berthóti Ferenczet és Szalay Pált küldte hozzá Podolinba* és «jó formában» végzett vele, hogy ne szaporítsa ellenségei számát. Nem akarta őt Károly svéd, vagy Szaniszló lengyel király kész eszközévé tenni; mert ha Szaniszló a császárral szövetkeznék, a czárnak kevés hasznát venné.*
1706 augusztus 28. U.-o. I. 664. szeptember 19., 684.
1706 szeptember 12. Arch. R. I. 675.
1707 április 13. U.-o. II. 65–66.
1707 november I., 5., 8., 15., 1708 januárius 8. U.-o. II. 129–134., 143–4., 149. Századok, 1904. 143–4. 1708 februárius 15. Fiedler, II. 479.
Rákóczi-tár, I. 77., 84., 89.
1708 januárisis 18. Arch. R. lI. 153.
Nem függ össze Lubomirszkij mozgolódásával, de sokan kerestek összefüggést közte és azon mozgalom közt, a mely deczemberben Rákóczi uradalmában a ruthének föllázítására irányúlt. A Bécsből kinevezett Hodermarszky orosz püspök azzal izgatta a ruthéneket, hogy a császártól olyan szabadságot kapnak, mint a rácz határőrök, ha fegyvert fognak Rákóczi ellen. A püspöknek volt néhány fegyverese, de a sléziai és lengyel határokról, Kentiből nem mert beljebb jönni;* mind a mellett az izgatás híre még hónapok múlva is megújúlt.* Már akkor beszélték, hogy Slézia felől ellenséges betörés készűl.* Rákóczi tehát Lubomirszkij ellen szedett hadait ennek meggátlására szerette volna küldeni. Tervéről azért mondott le, mert a hírek nem igazolódtak, s a lengyel földet sem akarta megsérteni átvonulásával.*
Palocsay György levelei, 1707 deczember 5., 15., 19. Károlyi-Okl. V. 744–8.
Századok, 1881. 124.
Károlyi-Okl. V. 748.
1707 november 8., II. Arch. R. II. 131., 134.
Nem igen tetszett a hadaknak, hogy a fejedelem nem tartózkodik a táborban, s még a fővezért is követségbe küldi. Pedig Ráday Pál Sárospatakon november 13-ikán, mikor néhány ifjat megint nagy díszszel vettek föl a nemesi társaságba, arra intette a fiatal vitézeket, hogy a ritka példájú felséges fejedelemben mint tükörben szemléljék és csodálják az Isten által nagy mértékben ajándékozott királyi tulajdonságokat.* Ocskay, a ki november 11-ikén járt a fejedelemnél,* valóban azt tapasztalta-e, a mit a költő ír róla, hogy a fejedelem nagy úr és selyemágyban hál; még csak színe elé sem bocsátják a nemzet katonáját?* Naplóírója* is sokat beszél róla, hogy szerette kutyáit, paripáit; vadászott, ebédeket, kihallgatásokat adott; templomba járt, olvasgatott, sétált lovagolt, gyönyörködött az udvari ünnepségekben s munkája tárgyalásokból, levelek írásából vagy tollba-mondásából állt. Most, hogy a kassai gyűlésre készűlt, Munkácsról, a hol csak három napot töltött, november 23-ikán indúlt meg. Másnap Olcsván találkozott Károlyival, 24-ikén az ecsedi vár építését és az építés terveit szemlélte meg; 26-ikán Kisvárdán nagy díszszel fogadták az erdélyiek, a kikkel azután három napig beható tárgyalásokat folytatott. November 30-ikán kornyétásan megindúlt és útközben, deczember 3-ikán, Borsiban, szülőkastélyában ebédelt.
Rákóczi-tár, I. 63.
U.-o. I. 61.
Herczeg, Ocskay brigadéros czímű történelmi színművében.
Beniczky, Rákóczi-tár, I. 49–82.
222. OCSKAY LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.*
Ocskay László (517. l.) névaláírásai az Erd. N. Múz. levéltárában, Károlyi levéltérban, Teleki-levéltárban és Orsz. Levéltárban őrzött eredeti oklevelekről vétettek.
Deczember 5-ikén szeg török lován Bercsényi kíséretében nagy fénynyel, zeneszóval, zászlók közt vonúlt be Kassa városába, hol Esterházy Antal házához szállt. «Az útczák és az ablakok is rakva voltak a sok néppel.» Másnap Szent Miklós poharára, névnapra ment Bercsényihez, résztvett a gazdag lakomában, sőt asztalbontás után maga is tánczolt egy keveset. Deczember hetedike udvari és hadi tanácskozásokban telt el. Nyolczadikán, Boldogasszony fogantatása napján, megtartotta az ünnepet; még kihallgatást sem adott. Mise és szentbeszéd után a lengyel urakat, szenátorokat, tábornokokat megvendégelte s azután látogatásokat fogadott. Másnap virradat előtt kelt és későn feküdt le, mert egész nap dolgozott.
Deczember 10-ikén fogadta a vármegyék követeit, majd tanácsűlést tartott. Másnap volt a Veni sancte az apáczák templomában és 12-ikén megnyilt az országgyűlés, melyen Liptó és Borsod kivételével minden vármegye megjelent. A fő helyet a fejedelem foglalta el; jobbról-balról mellette 10–10 szenátor űlt. A fejedelem bőven kifejtette, hogy a gyűlés összehívásának fő oka az ónodi törvények végrehajtása, különösen a hadijáruléknak, a dikáknak beadása és igazságos kivetése. Délután is résztvett a tanácskozásokban. Másnap saját dikáinak előmutatását követelte. Mikor észrevette, hogy tisztjei kedvezésből hamisan vallották be jövedelmét, elrendelte az adóbevallás megigazítását s azt, hogy őt a valóságnak megfelelő nagyobb összeggel rójják meg. Ennek meg volt az a jó következése, hogy a vármegyék és a városok sem vonhatták ki magukat a helyreigazítás és nagyobb megrovatal alól. 16-ikán ehhez képest több mint 1,033.000 forintban állapították meg az egész ország dikáit,* pedig pl. az ellenségtől megszállt Trencsén vármegyét ki is hagyták a sorozatból. Az adót fehér (ezüst) pénzben rendelték fizetni, de a fejedelem felszólalására elhatározták, hogy a szegénységtől három polturát egy ezüst garasban fogadnak el. A termények árának megszabása már könnyebben ment. Az adó beszedéséről, az ellenség elől menekűltek ellátásáról is nehézség nélkűl határoztak.
Az Eur. Fama szerint (1708. 73. füzet, 16. 1.) két hónap alatt behajtandó két millió tallért vetettek ki a vármegyékre. Csak olyan hiteles tudósítás, mint az a másik, hogy «Ragoczi» palatinusnak nevezte ki «Berezeny» grófot. (U.-o.)
Volt űlés, a mely reggel kilencz órától este ötig tartott. A fejedelem valamennyiben részt vett s azonkívűl is folytonosan dolgozott. Elrendelte, hogy kanczelláriája az összes határozatokat közölje miheztartás végett a vármegyékkel és a városokkal. Az utolsó űlésen, deczember 24-ikén, még arra is rávette a rendeket, hogy a lovasezredek kiegészítésére minden száz dika után egy lovat, vagy húsz tallért ajánljanak meg. Erősen készülődött az erdélyi hadjáratra. Késedelem nélkűl akart átkelni a Tiszán, hogy «szoros kézzel» nyúljon az erdélyi hadműveletekhez. A két ünnep közt szeretett volna megindúlni s meghagyta Teleki Mihálynak, hogy más erdélyi urakkal a Tiszáig menjen eléje.*
Teleki naplója deczember 21–22. 191. 1. (Kézirat.)
Nagy fénynyel űlte meg a karácsonyi ünnepeket. Ünnep másodnapja délutánján már ismét tanácsűlést tartott és csak 29-ikén fejezte be a szenátus tárgyalásait. Igaz, hogy múlatságokban sem volt hiány. A fejedelem éjfélig is elnézte a tánczot Bercsényiéknél s három óra hosszat is gyönyörködött a jezsuitáknál egy iskolai drámában, mely Mátyás királyt dicsőítette.
Trombítások, síposok és egyéb hadi muzsikusok ébresztették föl újesztendő napján az 1708. év nagy feladataira. A most következő hadjáratban minden erejét meg akarta feszíteni,* s hadi készűlődéseit nagy buzgósággal folytatta. Kassán saját jelenlétében próbáltatta ki az új ágyúkat* s januárius első harmadában napról napra tárgyalt Bercsényivel, a fővezérrel. Súlyt adott ennek, hogy januárius 12-ikén Des Alleurs franczia tábornok és követ a fejedelem és az udvar jelenlétében a franczia király megbízásából ütötte szentelt vitézzé Le Mairet, Rákóczi egyik hadmérnökét, a ki megesküdött, hogy élete fogytáig hűségesen szolgálja – a franczia királyt.* A tömeg szemében Rojovszkij Ferencz lengyel követnek és a nándorfehérvéri vezér agájának megjelenése is jelenthetett valamit.
Rákóczi eml. 238.
Rákóczi-tár, I. 83.
1708 januárius 12. U.-o. I. 86–87.
A fejedelem januárius 20-ikára, Tasnádra tűzte ki az erdélyi hadak megszemlélését. Minden ifjú legénynek és cseléd nélkűl való hívének megparancsolta, hogy jelentkezzenek Károlyinál, kinek a haza szolgálatában való sok érdemes jó cselekedetét és szíves buzgólkodását ezúttal is elösmerte. Esze Tamás brigadérost a fölvidékre rendelte s helyette Bagossy Pál brigadérost küldte Károlyi mellé.* Egyrészt a hadi szemle hírének tulajdonította, hogy a császáriak Beszterczénél összevonták erejöket s kijebb jönni nem hajlandók.* Meghagyta tehát Besztercze és Kolozsvár kikémlését. Enyiczkén 20-ikán aláírván Lubomirszkijval az egyezséget, 23-ikára, keddre tűzte ki elindúlását.* Valóban csak 25-ikén indúlhatott. Másnap Mádon intézkedett, hogy a szemle alkalmával Károlyi jól elláthassa udvarát.* 29-ikén Tokajnál kornyétásan kelt át a Tiszán. Nagykállóban köszönettel fogadta Károlyi meghívását. Az erdélyiek a szemlére nehezen készűlődvén, úgy látta, fáradságának egyetlen jutalma az lesz, hogy Károlyiékat meglátogathatja.* Februárius elsején már valóban megszállt a nagykárolyi új kastélyban, hol Károlyiék magyaros vendégszeretettel fogadták. Gazdája jó kedvét látva, az asztal mellett a rendes időnél tovább maradt, de csak csendesen poharazott. Így történt másnap is, az erdélyi urakkal való tanácskozás után. Mindenkor szívesen vette, ha a fiatalok tánczra perdűltek; de a mellett gazdájával s az erdélyi urakkal napról napra országos ügyekben fáradozott. A mikor azonban 6-ikán megszemlélte az erdélyi házakat, úgy találta, hogy mindössze 150 emberrel egy zsák mentséget küldtek a mustrára.* Fejedelmi szívének nagy keserűségével látta, hogy ebből az országból nem jelentek meg elegen. Azo, a kiknek állásuknál, születésöknél fogva jobban illenék szolgálniok a hazát, a szolgálat alól kivonják magukat és azt a szegényekre hagyják. Mi oka lehet Erdélyország mostani boldogtalanságának s miért nem hajtották végre a marosvásárhelyi végzéseket, annak kiderítését, az ország kormányával együtt, Károlyi Sándorra bízta. Isten még boldogítani fogja az országot. Ő a maga részéről kegyes lesz mindenki iránt, pedig tudja, hogy gyanakodnak reá. El akarják hitetni – szólt később* – az ország lakosaival, hogy szabadságuk ellen való dolgokat követ el és minden hüségöknek becstelenség a jutalma. Azt hiszi, hogy ez az alattomos izgatás hiúsította meg a hadiszemle sikerét is.
Januárius 7. (Két levél.) Károlyi-lt.
Januárius 8. Károlyi-lt. B. Károlyihoz.
Januárius 20. Károlyi-It.
Januárius 27. Károlyi-lt.
Januárius 31. Károlyi-lt.
Bercsényihez februárius 6. Arch. R. II. 163.
Károlyihoz márczius 6. Károlyi-lt.
Februárius 15-ikén Gencsnél szemlélte meg a Moldvából hazatérő erdélyi emigránsok seregét, a melyhez lelkesítő beszédet tartott.* 20-ikán Bagossy Pál gyalogezredét tekintette meg, másnap pedig az Erdélybe küldendő hadak ügyében intézkedett. Károlyinak ebéd után olyan jó kedve kerekedett, hogy tánczba eredett, mit a fejedelem sokáig elnézett.* Aznap Nyuzó Mihály ezredes már megfenyegette a maros-küküllőmenti erdélyieket, hogy ne bizakodjanak holmi haszontalan hiábavalóságban és tetszetős, szemfényvesztő reménységben. Hagyják abba megrögzött hűségtelenségöket, vakmerőségöket, szófogadatlanságukat, Álljanak mind Rákóczi mellé, a kinek fegyveres népe beérkezett, különben fölprédálja, fölégeti falvaikat, karóba húzatja őket, elhajtatja barmaikat; a mit ne a hazához és hozzájok való kegyetlenségének, hanem önmaguknak tulajdonítsanak.* Erre Szebenből Rabutin már 24-ikén felelt.* Csúfolta Nyuzót, hogy koplaló szájának restauratiójára koldúl, de ő eféle nyúzók ellen megoltalmazza a szegénységet s gondoskodott, hogy a kuruczok betörései ellen bátorságban legyenek. Ne teljesítsék tehát a nyúzó csavargók szamár kívánságait és ne féljenek Nyuzó rebellis aggkofás szándékaitól. Ő egynéhány hét alatt Magyarországra rohan s a lakosokat személyválogatás nélkűl karóba vonatja, a minek okai az ilyen királyuk ellen versengő, nyúzó rebellisek. Fenyegetésekkel élt a császáriak részéről gr. Löffelholz kolozsvári parancsnok is, a ki szemére vetette a környék lakosainak, hogy vakmerően és haszontalanúl bíznak az ellenségben, holott több példából tapasztalhatták, hogy a mikor csak kiküldi kolozsvárról a cs. katonaságot, az ellenség sehol sem áll meg, hanem gyalázatosan elszalad.*
Rákóczi-tár, I. 98.
U.-o. I. 99. Károlyi Klára februárius 23-ikán dicsekedve írta nagyanyjának, Koháry Juditnak, hogy ittléte alatt a fejedelem kegyelmes grácziával volt iránta. «Írhatom nagyságodnak, a tánczban bőven részesültem.» (Károlyi-lt.)
1708 februárius 20. Orsz. 1t., gubern. oszt. (Török Bertalan szíves közlése).
Károlyi-lt.
Februárius 7. és 11. kelt parancsai. Károlyi.lt. A császári tábornokok jó magyarsággal írták pátenseiket.
223. LÖFFELHOLZ NÉVALÁÍRÁSA.*
Löffelholz (522. l.) névaláírásai az Erd. N. Múz. levéltárában, Károlyi levéltérban, Teleki-levéltárban és Orsz. Levéltárban őrzött eredeti oklevelekről vétettek.
A fejedelem februárius 22-ikén már nyilt parancsot intézett a rendekhez, hogy a Károlyi Sándor tábornagy alatt beindított feles számú hadaihoz csatlakozzanak, a főparancsnoknak mindenben engedelmeskedjenek, nemzetök, hazájok boldogságáért igaz magyar vérök szerint szívesen munkálkodjanak.* Komolyan intette erre különösen a kibujdosókat, mert csak némelyeknél tapasztalta azt a buzgóságot, melynek mindenkit a közjóra kell nógatnia. Ezt szomorúságra és csodálkozásra méltó dolognak találta.*
Doboka megye rendeihez, februárius 22. Károlyi-It.
A menekűltekhez ugyanaz nap. U.-o.
Másnap bő utasításokkal látta el Károlyit, az erdélyi hadak főparancsnokát és a tizenhárom vármegye hadainak mezei tábornagyát. Reá bízta a hadi, politikai és közgazdasági ügyek intézését. Mint főhadparancsnok, teljes hatalmat nyer a seregnek hadtestekre osztására, portyázások elrendelésére, helyőrségek állítására, a harczállások megválasztására. Az ezredeket a meghagyott módon kellett rendeznie. Keczeli Istvánt Teleki Mihály jelenlétében iktattassa be a kővári alkapitányságba. A bujdosók közől azokat, kik a zsibói harcz után hadiszolgálatra kötelezték, de az alól kivonták magukat, küldje vissza ezredeikhez. A kik tőle és a szövetségtől elpártoltak, fogassa el és végeztesse ki. Kegyelemre csak azokat terjeszsze föl, kik valamely érdemes dologgal tették jóvá hibájukat. Különösen a Veres- és a Fekete- Réz (a Sebes- és a Fekete-Körös vidéke) lakosait zabolázza meg. Hogy a váradi ellenségnek ne szolgálhassanak, telepítse át őket Közép- és Külső-Szolnok vármegyékbe s a náluk található gabonával a szentjobbi, aranyosi, abrudbányai és sarkadi prófontházakat töltse meg. A politikai és közgazdasági ügyekben Barcsay Mihály, Toroczkai István, Teleki Mihály és Barcsay Ábrahám szenátorok tanácsával éljen és a határozatokat Pongrácz György titkárral jegyzőkönyvre vétesse.* A marosvásárhelyi gyűlésen elvállalt körterhek kirovásában és beszedésében Barcsay Ábrahám kincstartóval egyetértve járjon el, s rézpénz helyett hízlalni való marhákat fogadjon el. Ingyenes fuvarral a szegény lakosokat ne zaklassa. Ha a hozzá és a közügyhöz hidegebb szászokat engedelmességre szoríthatja, necsak a vásárhelyi gyűlésen rájok kivetett összeget vegye meg rajtok, hanem többet is fizettessen velök, hogy a hívek terhein könnyítsen, a hűteleneknek pedig példát adjon. Ha mégis engedetlenkednek, példaképpen égesse föl egy-két falujokat és fogassa el bíráikat. Egyébiránt ezeket egyebekkel együtt hozzá és nemzetünk ügyéhez elejétől fogva és valósággal sok ízben megmutatott igaz hüségére és buzgó szeretete szerint bölcsességére és belátására bízta.*
Pongráczot a fejedelem Kassáról márczius 5-ikén küldte le Károlyihoz., (Az idézett levél szerint.)
Februárius 23. Két íven és egy levelen, a fejedelem nagy pecsétjével. Károlyi-lt.
224. A PONGRÁCZ-CZÍMER.*
A Pongracz-czímert (523. l.) Pongrácz János részére 1707 június 27-ikén kiállított czímereslevélről rajzolta K. Sebestyén József.
A rendelet kiadásának napján, februárius 23-ikán a fejedelem Nagykárolyból kornyétásan indúlt meg Károlyival és az erdélyi hadakkal együtt. Csak 26-ikán, Nyíregyházán váltak el egymástól. Hosszas utazásai után a fejedelem – mint maga mondta* – dolgait elvégezvén, nagyobb bajoskodásra sietett vissza kassai «ködös, büdös, sáros, vizes kvártélyába». 27-ikén Tokajnál átkelt a Tiszán s ott időzött harmadnap is, a mikor meg kellett volna nyílnia a pozsonyi országgyűlésnek, mely ellen már Nagykárolyban hatalmas nyilatkozatot adott ki.* Nyugtalanította az a hír is, hogy Munkácsi János már a szabolcsmegyei falvakat is sorra járja és a parasztokat sorra esketteti, de nem tudják mire. Intézkedett Munkácsi és a megesketett parasztok elfogatása iránt.* Elég valószínűnek látszott, hogy a bécsi kormány északon az orosz, délen a magyar parasztokat akarja ellene lázítani, hogy helyzetét saját uradalmaiban tegye tarthatatlanná. Később kiderűlt, hogy ez a Munkácsi egyszerűen szélhámos* s a fejedelem meg is kegyelmezett neki.*
Balsán, februárius 27-ikén. Arch. R. II. 170.
Februárius 18. L. e könyv III. fejezetében, 529–538. 1.
Februárius 28. Vayhoz, Arch. R. II. 172. Másnap Károlyihoz, Károlyi-lt. Rákóczi (márczius II.) maga mondja, hogy majdnem elfogatta a hasonlónevű zempléni perceptort. U.-o. Márczius 27. írja, hogy Munkácsi azelőtt étekfogónak jelentkezett nála, de nemességét nem bizonyította eléggé. U.-o.
1708 márczius 28. Arch. R. II. 214. V. ö. u.-o. 220., 237.
1709 deczember 15. U.-o. II. 595.
GRÓF ESTERHÁZY ANTAL.*
Gróf Esterházy Antal arczképe (524. l.) az Esterházy-család birtokában lévő eredeti olajfestményről.
Mádon és Gönczön keresztűl márczius 2-ikán érkezett udvarával Kassára, a hol a fő őrségen nyolcz zászlóalj várta s a városiak is lelkesedéssel fogadták.*
Rákóczi-tár, I. 104.
A csatatérről jó híreket hallott.*
Az 1707. évi hadjáratra nézve 1. Feldzüge des Prinzen Eugens, I. sor. IX. 286–333., 1708-ra II. sor. I. 100–143.
A Dunántúl Esterházy Antal bevette és lerontotta Körmend várát, s hadai Horvát- és Stájerországba, valamint Alsó-Ausztriába is becsaptak. A Vág vidékén a gyönge Andrássy István helyébe állított Bottyán még az év elején visszanyomta «Büszkevári» Starhemberg Miksa altábornagyot, a fővezér öcscsét. Beczkó, Bolondócz és Galanta bevétele után Bornemisza János őrmester el is fogta az altábornagyot,* miért a fejedelem megajándékozta. Az altábornagynak, ki feles őrízet alatt 13-ikán érkezett meg, Kassán Gombos Imre házánál tisztességes szállást és ellátást rendelt* abban a reményben, hogy kiválthatja rajta édes két fiát.* Nemsokára Viard, a jeles császári tábornok márczius 9-ikén Pruszkán szétverte Révay Imre hajduit, mit «Rákóczi villáma»: Ocskay már 20-ikán a lisszai szorost őrző németek levágásával és Morvaország zaklatásával torolt meg.*
Ezekről Bercsényi jelentése februárius 27. Arch. R. V. 549., 555–6. Thaly, Botytyán élete, 195–205.
Rákóczi-tár, I. 102–105.
1708 márczius 17. Arch. R. II. 189–190.
Bőven Thaly, Ocskay, I. 157–181.
225. SZÁSZ TANÁCSOS ÉS FALUSI BÍRÓ.
A császáriak a Vág vonalánál elég lankadtan viselkedtek, minek oka a fővezérségben beállott változás volt. Starhemberg Guidó már februárius 6-ikán megkapta spanyolországi fővezérré való kineveztetését* s márczius 3-ikán el is utazott.* A császár az ő személyében – XIV. Lajos szerint – egész hadsereget küldött Spanyolországba. Helyettesét, Pálffy bánt, Bercsényi csak téli királynak nevezte, mert nem hihette, hogy magyar embert állítsanak a kuruczok ellen küzdő császáriak élére.* Emlegették fővezérnek Herbevillet is, de Rákóczi csodálkozására, a «vén» Heisterhez tértek vissza.* «Mentől többen lesznek – írta a fejedelem* – annál jobban lesz a dolgunk s hamarább vész eszök, a mint ezt már Starhemberg és Rabutin parancsnokságában is tapasztaltuk.» Heister márczius 31-ikén Pozsonyban átvette a főparancsnokságot* s ezzel a hadjáratnak új szakasza kezdődött.
Balku Mihály Bécsből már januárius io. jelentette, hogy ő lesz a fővezér. (Teleki-lt. 3471. sz.) Rákóczi (Eml. 238.) tévesen írta, hogy olaszországi fővezér lett és (230. l.) hogy öcscse, Miksa elfogatása 1707-ben történt.
Eur. Fama, 1708. LXXV. 484.
Februárius 18. Arch. R. V. 538.
Eur. Fama, 1708. LXXVI. 274.
Április 13. U.-o. II. 243.
Simonyi, III. 371.
