IV. KÉSZÜLŐDÉSEK. (1708.)
IV.
KÉSZÜLŐDÉSEK.
(1708.)
KÉSZÜLŐDÉSEK.
(1708.)
KÜSZÖBÖN álló hadjáratban a fejedelem kerűlni akart minden döntő ütközetet;* de el volt szánva, hogy ha az ellenség megszállja Érsekújvárt, megharczol vele. Mondták neki, hogy két esztendeig ez a vár nem volt az övék, s ha elvesztik is, hadakozhatnak; de ő úgy gondolkozott, hogy «ha csak egy Görgény elvesztése is annyira csökkenti a szíveket, mit tehetne Újvár, a melyet ügyünk bástyájának tartanak!» Nyugaton s nem keleten, Erdélyben kereste a nagyobb katonai feladatokat; mert Erdély széléről késő megindítani a hadakat, ha amott baj lesz. Ha ezért rágalmazzák, inkább tűri a gonosz nyelvek mondásait, mint hazája veszedelmét.* A császáriak a ráczokon kívűl kilencz gyalog- és tizenkét lovasezreddel készűltek támadni és megint zsoldba fogadtak hatezer dánt, mert Heister legjobban bízott bennök.* A fejedelem azt hallotta a franczia udvarból, hogy a császár – a mint szövetségeseinek mondta – az erdélyi hadakon kívűl 31.000 emberrel három felől akarja megtámadni a kuruczokat. «De hiszen eddig is megvoltak ezek – tette hozzá,* – mégis megtartott az Isten bennünket.» Ha pedig a dánok heringet fogni mentek, úgymond,* mi is készíthetjük a rókafarkat az ujvári bástyák tisztogatására, mert nélkülök a császáriak azt nem ostromolhatják meg. Hamburgi és stettini lapokból olvasta, hogy Passaunál már hajókra szálltak; ha véletlenűl a Dunába vesztek, ő ugyan nem fogatja ki őket!
Eml. 238
1708 április 4. Arch. R. II. 225–6.
Wagner, Hist. Josephi, 242. Az ez évi dán segítségre nézve 1. Rockstroh, Et dansk Korps’ historie, 166–179.
Április 13. Arch. R. II. 240
Április 6. U. o. 231.
A nagyhéten és a husvéti ünnepek alatt Kassán a sok eső miatt alig mozdúlt ki a házból; gyakran tanácskozott magyar és franczia tisztjeivel; sokat olvasott és írt, vagy inkább diktált, s minden tehetségét hazája szolgálatára szánván, jól megfontolta a hadjárat tervét. Úgy hitte,* hogy ha mindenki úgy megvizsgálná a hadakozásnak állapotát és nemzetünk természetét, mint ahogy ő naponkint megfontolja, többen belátnák, mit tegyen és mire vezérelje őt azoknak különböző gondolkodása, a kiket kezére bízott az Isten. Rajtok uralkodva sem bárdolhatja és erőltetheti természetöket, hanem keresnie kell oly középútakat, a melyek szélsőségekre ne vezéreljék. Mindenkivel úgy kell élnie, a mint lehet, és sok emberrel szemben nem úgy, ahogy akarná. Nem akarhatta, hogy a haditervekbe mindenki beleszóljon; de mindig megkérdezte azokat, a kiknek véleményére adott. «Nem vagyok pápa – szólt,* – hogy csalhatatlannak tartsam magamat. Keveset beszélek ex kathedra, és a midőn vétkemet korrigálnom kell: nem azt szégyellem, hogy korrigálom, hanem hogy meggondolatlanúl cselekedtem; és bánom, hogy az Isten nem világosított fel.»
Április II. Arch. R. II. 233
U.-o. II. 236.
Károlyi, a kinek ezt írta, mindjárt erdélyi hadjárata kezdetén összeütközésbe jött egyes erdélyi urakkal. Maga a fejedelem figyelmeztette,* hogy Teleki Mihály tábornokot mint szenátort nem rendelheti alája, mert a szenátor Erdélyben a fejedelemnek is csak melléje van rendelve. Óvatosan kell eljárni ebben az állapotban, mert ezt hozza magával az ország szabadsága. Arra kérte tehát,* úgy mérsékelje indúlatát, hogy hazánk szolgálata fogyatkozást vagy hátramaradást semmiben se szenvedjen. Hiszen ha csöndes elmével tekinti meg hazánk ügye folyását, belátja, mire kötelez bennünket a hazaszeretet. Egymás géniuszának úgy kell engednünk, hogy meg ne sértsük az igazságot, de a tűz fellobbanásától is óvjuk magunkat.
Márczius 6. Károlyi-lt.
Márczius 18. U.-o.
A fejedelem értesűlése szerint az ellenségnek oly sok a betege, hogy nem mozdúl ki szívesen a Maros mögűl; ezért nem tett idáig ő sem komoly kísérletet, hogy megsegítse a hősiesen küzdő görgényieket.* Most azonban sürgette Károlyit, hogy fölszabadításukra siettesse Palocsay tábornok útját. Ráthonyi János kapitány futára még 1707 november végén jelentette neki,* hogy az ellenség október tizedike óta ostromolja Görgény várát. A teljesen elhagyott országban száz palotással állt helyet ötszáz lovas, ötszáz gyalog császárival szemben. Bátorító üzenetnél egyebet akkor a fejedelem nem küldhetett s talán az sem juthatott be. Ráthonyinak azonban harmincz mázsa puskaporán s néhány törött ágyútaraczkján kívűl* egyebe is volt: égő lelke, a melylyel a szabadsághoz csatlakozott. Dobó István módjára védelmezte a kis hegyi várat. Az ostrom harmadik hónapjában, tisztelete jeléűl, Rabutin saját fiát küldte be hozzá, hogy a vár föladását kérje. Ráthonyi kiállott a vár fokára, poharat köszöntött a tábornagyra s lekiáltott, hogy kérje a fejedelemtől, mert ő utolsó csepp véréig védelmezi a várat. Erre újból kezdették az ostromot. Ráthonyi nemsokára már csak makkal töltött ágyúkból felelgethetett a tüzelésre; de visszavert minden támadást. Egy éjszaka, mikor szokása szerint körüljárta az őrséget, egy labancz a vár piaczán lobogó tűznél meglátta, czélba vette, súlyosan megsebesítte. De a másnapi rohamot is visszaverte s az újabb csapatokkal erősödött császáriak minden újabb támadása ellen résen állt, míg az izgalom, a munka és a súlyos seb végre megölte.* A parancsnokságot most Horváth György zászlótartó vette át. Ekkor már útban volt báró Palocsay négy ezreddel, hogy mialatt Nyuzó kuruczai Gyulafehérvárig portyáznak, nagyobb feltűnés nélkűl, az ellenséges csapatok megkerűlésével nyomúljon Görgény alá.* Azonban elkésett. A vitéz Horváth palotásai, hogy a megadást elkerűljék, márczius 10-ikén kirohantak és tizenhatan keresztűl vágták magukat a németeken. Másnap a hajdúk föladták Görgényt. «Elég vígasztalásom lehet – írta a fejedelem,* – hogy ezen testőrző-ezredekbeliek legelső példát mutattak, miként kell őrzeni s oltalmazni az erősségeket.» Valóben megtették kötelességöket, írta Károlyinak;* de akárki mit mond, az egész európai hadakozás módjából láthatni, hogy hosszas megszállás ellen a mai időkben külső segítség nélkűl lehetetlen bármely várat megtartani. Ráthonyi dícséretes és igaz magyar vérhez illő, példás magaviselettel s életének édes hazájáért való letétele előtte új és friss emlékezetben lévén,* özvegyének, Nagyidai Annának s árváinak ellátásáról gondoskodott. A tizenhat görgényi hőst munkácsi tróntermében ünnepiesen fogadta, Horváthtal a vár védelmének történetét elbeszéltette, hűségöket megköszönte, példás vitézségöket magasztalta. Horváthot kapitányi ranggal, arany érdemrenddel, a többieket pedig ezüst érdempénzekkel s egyéb ajándékokkal jutalmazta meg.* «Csak nem lehet nekünk sok Ráthonyira találnunk!» sohajtott Bercsényi.* Dal ma sincs róla, mikeházi sírja jeltelen, emléktábla most sincs a görgényi váron; de örökké élnek azok a szép szavak, a melyekkel Rákóczi Ferencz vigasztalódott Görgény elvesztésekor: «Még franczia uraiméknál is ritka az ilyen példa!»
Márczius 6. Vetésyhez. Fiedler, I. 315,
Károlyi-Okl. V. 741. Az ostrom részletei Csereinél 393–6. Fundgruben, III. 374. Eur: Fama, 1708. LXXVI. 264
A fejedelem Bercsényihez 1708 márczius 20. Arch. R. II. 219.
Mikeházán van eltemetve. Kővári, Erdély épít. eml. 180.
Rákóczi Bercsényihez februárius 27, Arch. R. II. 170.
Április 4. U.-o. II 224.
1708 április 4. Arch. R. II. 225.
1708 június 25. U.-o. II. 616. Annál feltűnőbb, hogy emlékirataiban megfeledkezett a kuruczvilág egyik legnagyobb hőséről.
Hadtört. Közl. 1891. 15.
1709 szeptember 21. Arch. R. VI. 344.
229. GÖRGÉNY VÁRA A RÁKÓCZI-HEGYEN.*
Görgény vára a Rákóczi-hegyen (539. l.) Dörre Tivadar rajza.
230. RABUTIN.*
Rabutin arczképe (541. l.) a Bubics Zsigmond birtokában volt egykorú rézmetszetről először Angyal D. «Thököly Imre» cz. műve II. köt. 269. lapján jelent meg.
Károlyi tavaszi hadjáratának első feladata az volt, hogy Erdélyből ne engedje kijönni Rabutint, kinek, hír szerint, az olaszországi hadak parancsnokságát kellett átvennie.* A fejedelem születésnapjára az a jó hír érkezett, hogy első kimozdúlása valóban nem sikerűlt, mert «ő is ember s neki sem lehetős az mindenkor, a mi másnak lehetetlen». Kalandos hírek jártak róla. Majd hogy a Maroson hajókra rakatta seregének fegyvereit és csapatostól fegyertelenűl vonúlt ki a folyó török partján; majd pedig hogy Borosjenő felé hagyta el az országot. Április elsején a fejedelem úgy tudta, hogy «bottal üthetik a nyomát», mert Jenő felé valóban kiment. Sok tanúlság van ebben a bizonytalanságban; mert Rabutin Szebenből csak a hónap végén tudatta Károlyival, hogy gyöngélkedése és másnemű megbizatása következtében útra készűl s távollétében Cusani őrgróf lovassági tábornok helyettesíti.* Rákóczi már azelőtt egy hónappal hallotta, hogy az új parancsnok, báró Kriechbaum György Frigyes Péterváradon, Szegeden és Aradon át készűl bemenni Erdélybe.* Meg kellett gátolnia, hogy Heisterrel és a marosmenti ráczokkal egyesűljön.* Azért mondott le Szeged vagy Buda ostromáról, pedig erre a czélra néhány öreg ágyút is öntetett.* Kassán udvara népével április 14-ikén lóháton ment az öreg czitadellába, hol négy új ágyúval czélba lövetett, négy mozsárból pedig bombákat hányatott; de a költséges ostrom tervét örökre elejtette.*
Rabutin levele április 30. Károlyi-lt.
Rákóczi levelei márczius 21., 22., 27., április i. U.-o. Bécsből Kriechbaum csak április 25. indúlt Erdélybe. Eur. Fama, 1708 LXXVII. 341
Andorkó Péter Böszörményből április 8. figyelmeztette Dobozi debreczeni bírót, hogy tegnap a ráczok 800 lovassal és sok szekérrel már Bánhalmánál voltak, Kakat mellett. Károlyi-lt.
Rákóczi Vetésyhez márczius 31. Fidler, I. 320.
Rákóczi-tár, I. 115.
Az Eur. Fama szerint (LXXVII. 339.) Rákóczi és Károlyi Nagyváradot árúlással akarták elfoglalni, de a fölbérelt magyar labancz viszont őket árúlta el.
Szerencsen, a hová Kassáról április 20-ikán kornyétásan költözött át, az Alföld megvédése tervének részleteivel foglalkozott. Megvizsgáltatta a Tisza és a Sajó réveit, hogy hadait, kivált a portyázó ráczok ellen, szükség esetében azonnal útnak indíthassa.* Bercsényi hadi rendeltetésén nem változtatott, holott a fővezér maga írta, hogy a német elfoglalni akarja Nyitrát, helyreállítani Lévát és ostromzár alá helyezni Érsekujvárt.* Már pedig neki nincs több hajdúja, mint a mennyi Újvár őrzésére kell.* De a fejedelem a Vág mellékénél is rosszabbnak tartotta a Dunántúl helyzetét, a melyen Esterházy Antal visszahívásával akart segíteni;* mégis csak meghagyta állomásán, a mit nem volt oka megbánni.
Április 21. Károlyi Sándorhoz. Arch. R. II. 245
Április 23. U. o. V. 640.
Április 25. U.-o. II. 2.52. és Károlyi-lt.
Április 22. U. o. II. 247. Esterházy dunántúli hadjáratáról tömérdek adat van Esterházy Antal tábori könyvében. Kiadta Thaly, 1901.
Május elsején a tábori zene megharsant Szerencsen a fejedelem ablakai előtt s vígan köszöntötte az új hadiesztendőt. Jól kezdődött, mert Huissen, a czár bécsi követe, tegnap azt a hírt hozta Rákóczinak,* hogy a császár átengedi neki az erdélyi fejedelemséget, kiviszi az országból a német katonaságot s Magyarországot magyarokkal kormányoztatja, ha megegyezhetnek. Igaz, hogy a követ a tegnapi nagy mulatság után «kornyadozva» állott vele szemben s a biztosítékokról nem nyilatkozhatott; a hadiesztendő az ő nyilatkozata következtében mégis a béke reményében kezdődött. Azonban Károlyinak a fejedelem a szokottnál keményebben írt,* hogy hadainak mozgását nem tapasztalja. Hiszen ha az ellenség megmozdúlására vár, a támadással szemben elkésik, a védelemmel szemben pedig kifogy az időből. A hadak, úgy látja, könnyen belenyugodnának, hogy ne bántsák az ellenséget, ha az sem bántja őket. S megeshetik, hogy ötszáz aradi rácz szégyenszemre fölépítteti a szarvasi puszta várat, s ezzel elvágja a kuruczok összeköttetéseit Szeged és a török határ felé. Aznap, a melyen az orosz követ elbúcsúzott tőle, Dániel Péterrel elég éles izenetet küldött Mikes Mihály szenátornak is, a Moldovába menekűlt erdélyiek parancsnokának.* Úgy látja, igen kevesen emlékeznek meg hadakozásuk czéljáról és a szövetséghez való kötelességökről, a melyet a végre kötöttek, hogy mindnyájuk megbántódott szabadságát helyreállítsák. Senkisem mondhatja, hogy a fejedelemért szenved, hanem mindnyájan egymásért, közönségesen magukért és maradékuk szabadságban való megmaradásáért. Minden nyomorúságuk czélja és boldogúlásuk kívánsága ebből állván, senki sem sajnálhatná magáért való szenvedését.
Május 1. U. o. II. 257.
Május 6. Károlyi-lt. (Arch. R. II. 2.59. május 4. kelet alatt).
Május 9. Arch. R. II. 262–5.
Május 10-ikén egész udvarával, a nemes ifjakkal, három sereg karabélyossal és minden kadikészűlettel Szerencsről kornyétásan indúlt a táborba; pedig éppen aznap írta, hogy a hadak szökését csak a béketárgyalások hírével tartóztathatná fel.* Másnap a hídvégi mezőn, az ónodi várral szemben, czéllövő gyakorlatokat tartott, harmadnap pedig megtekintette az ónodi puszta várat.* 13-ikán érkezett el a daróczi táborba. Az ezredek egy vonalban fölállítva, tisztelegve fogadták. A fejedelem szemlét tartott fölöttük, majd sátorába vonúlt s a tiszteket fogadta. Másnap udvari hadát Szeged felé rendelte, hogy egyéb hadakkal Nyuzó vezetése alatt elvágják a Rabutin kísérésére gyülekező ráczok és a tizenöt lovasszázad útját.* Harmadnap a daróczi dombról szemlélte meg udvari hadainak, a nemes ifjaknak és a karabélyos ezrednek had- és menetgyakorlatát. A mikor Egerhez közeledett velük, a várból háromszoros ágyúdörgéssel üdvözölték.* Táborban állt ott a nemesség is, mert erre a napra, május 15-ikére, a fejedelem még április 10-ikén konventet hirdetett Egerbe, hogy «a hazánk további megmaradását és a czélunk boldogúlását illető dolgokat», különösen a dikák ügyét egyenlő erővel és munkával végezzék.* A fejedelem első útja az öreg templomba vezetett, hol Te Deumot hallgatott. Egyelőre Telekesy püspöknél szállt meg s ott fogadta Blaskovics István alezredest, kit Ocskay a Morvarországban nyert öt császári zászlóval küldött hozzá.* Ennek a diadalnak hírét – Bercsényi szerint* – meg lehetne írni külső országra is; hiszen a császáriak kisebbet is hírelnek!
Május 10. Károlyi-lt. és Arch. R. II. 267
Május 11–13. Rákóczi-tár, I. 122.
Május 14. Arch. R. II. 267–8. Május 19., 269.
Rákóczi-tár, I. 124.
Április 10. Károlyi-lt. A meghívókat április 12. írta alá. Rákóczi-tár, I. 114.
Rákóczi-tár, I. 124.
Május 12. Arch. R. v. 655.
231. EGER LÁTKÉPE.*
Eger látképe (545. l.) Cserna Károly rajza.
Mostan négy hétig a fejedelem figyelmét Egerben* a konvent, a szenátus és a közgazdasági tanács tárgyalásai kötötték le; mert ezektől függött, lesz-e pénze a háború folytatására. Már másnap, május 16-ikán, fogadta a szenátorokat és a városi követeket; csak 20-ikán a késedelmesebb vármegyeieket. A szenátus 18-ikán megkezdte tanácskozásait, de a konvent csak 21-ikén nyilt meg. Az országgyűlést a városon kívűl, a táborban, az ország sátrában tartották. A fejedelem kijelentette, hogy a háború kezdetétől fogva szíves indúlattal és teljes tehetséggel rajta volt a közteherviselés igazságos megosztásán. Azonban fejedelmi szívére vette a szegénység sok panaszát s összehítta a nemes vármegyék követeit, hogy számbavegyék minden egyes vármegye megterheltetését, s ha kelleténél több esnék rájuk, a fölösleget leírják és töröljék. Első sorban Tornavármegye adóját igazították meg. Majd elhatározták, hogy mivel nincs elegendő fehérpénz, a réz polturát továbbra is valóságos pénznek tekintsék. A konvent munkája jobbadán a rézpénz árfolyamának biztosítására és a vármegyei teherviselés felülvizsgálására szorítkozott. A gyűlés a parancsolatok végrehajtásában késedelmes és hanyag megyei tisztviselőket ad audiendum verbum principale rendelte. Az ónodi határozatok következtében elfogott túróczi urak mellé már május 21-ikén maga a fejedelem rendelt ügyvédeket; nem akart a törvények szigora szerint eljárni velök, hanem – a rendek óhajtásához képest is – kezesség mellett 26-ikán szabad lábra helyezte őket. Ugyanaz nap a rendek az ő jelenlétében határozták el a dikális összeírás és a hátralékok ügyének rendezését, 28-ikán pedig azt, hogy a szegénység a sok fuvarozás és a mindenféle termények beszállítása alól pénzen válthassa meg magát. Az új összeírás jobb módjáról napokon át folyt a vita.
Az Eur. Fama szerint (1708. LXXVI. 339.) Kassán volt a gyűlés és azon Bonac lengyelországi franczia követ is megjelent.
Károlyit Ugocsa vármegye, Rákóczit Károlyi kérte, essék meg a szíve a szegényeken, árvákon, özvegyeken, mert a dika után való kivetéseket pénzen nem válthatják meg. Sok szegényt, árvát, özvegyet kényszerítettek, hogy ökörért cserélje be tehenét s így rójja le a pénzbeli kivetést. «Sír, jajgat a szegénység, hogy már a tehenét is elcserélte, gyermekeit tejtől megfosztotta s az ökröt még sem veszik el, hanem csak pénzt kérnek tőle.»* A fejedelem nemcsak meghallgatta a felszólalásokat, hanem maga is részt vett a vitában s enyhíteni törekedett a bajokon. Nem huzódozott olyan száraz munkától sem, a milyen az adóarány meghatározása volt. Június 5-ikén keményen megparancsolta, hogy minden vármegye egyenlőképpen adózzék. 8-ikán őmaga tett néhány javaslatot, a mit a rendek elfogadtak. Másnap a határozatokat összeírták, kihirdették, mire a konvent véget ért. A követek még aznap elbúcsúztak a fejedelemtől; s 12-ikén a szenátus, 13-ikán pedig a közgazdasági tanács is befejezte ülésszakaszát.*
Ugocsavármegye szirmai közgyűlésének levele Károlyihoz 1708 május 26. Károlyi-lt.
Beniczky naplója 123- 136. A gyűlés határozatai: Esterházy tábori könyve, 191–4.
A kurucz országgyűlés tehát még a labancz országgyűlés előtt szétoszlott. Nem foglalkozott vele s nem volt semmiféle támadó jellege. Közgazdasági föladatait a legnagyobb nyugalommal és higgadtsággal oldotta meg. Hanem a mikor véget ért, június 14-ikén a fejedelem lóra pattant; párduczbőrösen és forgósan megszemlélte a tábort, melynek kellő közepén folytak a tanácskozások; azután egész udvarával bement a városba. Résztvett az egyházi körmenetben, nagy ájtatossággal hallgatott misét s annak végén letérdepélt az oltár előtt. Az ősz Telekesy püspök áldást adott reá és imádkozott, hogy Isten szerencséssé tegye az újra kezdődő hadjáratban.
