XI. A SÁROSPATAKI ORSZÁGGYŰLÉS. 1708. november 28.–deczember 17.
XI.
A SÁROSPATAKI ORSZÁGGYŰLÉS.
1708. november 28.–deczember 17.
A SÁROSPATAKI ORSZÁGGYŰLÉS.
1708. november 28.–deczember 17.
A KURUCZOK kezdettől fogva haszontalannak tartották a pozsonyi országgyűlésre való meghívásukat; ezt csak az uralkodás megszabott rendje s nem a béke érdeke hozta volna magával. Úgy hitték, ha békülni akar az udvar, előbb fegyverszünetet kell adnia; azután a császáriak is, a kuruczok is külön tartanának országgyűlést, mire delegátusaik egy harmadik helyen összejövén, meghánynák, vetnék a pontozatokat. A miben fölakadnának, a közbenjáró hatalmak követei nyilatkoznának s az így elkészült kiegyezést a kezes hatalmak erősítenék meg.* Ezt a tervet óvatosan magának József császárnak is elmondta Tolvay Gábor ítélőmester, kit rabságából a fejedelem azzal a kikötéssel eresztett ki, hogy november 10-ikére, Szent Márton-napjára visszatérjen. Elmenetelekor tudatta vele, hogy kész békealkudozásba bocsátkozni, ha az udvar fegyvernyugvást köt.* A császár szintén meghallgatta, de meghagyta, hogy ne szóljon se Salm hg. miniszterelnöknek, se Heisternek, mert amaz a hatvani uradalmat, emez pedig a bányavárosokat féltve, megakaszthatják az ügyet; azért csak Trautson herczeg, Wratislaw gróf és Seillern báró miniszterekkel s a magyar kanczellárral értekezzék. Azzal a föltétellel, hogy a bányavárosok megszállva maradjanak, állapítsa meg a fegyverszünet föltételeit a kuruczokkal, de közbenjárók nélkűl. Az udvar nem igen bízott a magyarok őszinteségében, de visszaküldte Tolvayt a fejedelemhez, hogy az alkudozások megkezdésére írásbeli fölhatalmazást hozzon tőle.* Bercsényi Losonczon már november 11-ikén beszélt Tolvayjal s a bányavárosok kedvéért nem szívesen szalasztott volna el egy karácsonyig terjedő fegyverszünetet. Ezzel a megjegyzéssel s az ifjú Gyulai Zsigmond kíséretében küldte az ítélőmestert a fejedelemhez, ki már amúgy is kihirdette az országgyűlést. Külön utakon, de ugyanaznap, november 19-én érkeztek meg Sárospatakra.* A fejedelem harmadnap fogadta Tolvayt s mindjárt azután sokat tanácskozott Bercsényivel és Károlyival. Tolvaynak azonnal visszaadta szabadságát a Morvában raboskodó Görgei János szabadonbocsátása fejében;* de magánál tartotta az országgyűlési tárgyalások idejére.
Bercsenyi a fejedelemhez november 11. Arch. R. VI. 166–7.
Medows Sunderland lordhoz, november 3. Simonyi, III. 408–9.
U. o. és Arch. R. VI. 168.
Ez nap tehát nem írhatott levelet Kassáról, mint Vetésy állítja. Fiedler, I. 121.
Beniczky naplója, 168. A naplóból kimaradt két sornak ez lehet az értelme. November 8-ikán Bercsényi különbén is jelentette a fejedelemnek, hogy Tolvay magával hozta a Görgeieket. Arch. R. VI. 165.
Már annak idején nehezen tudott megállapodni a gyűlés helyére nézve. Tállya, Kassa szűk, Eperjes messze; legalkalmasabbnak Putnokot vagy Rima-Szombatot tartotta volna.* Tállyát választotta, ha nem is azért, – hogy Bercsényi szerint* – oda a jó borra a tót is tudja az utat,* hanem azért, mert minden szövetségest és vármegyét, az ónodi rend szerint, meghítt az országgyűlésre; ennyien pedig egy helységben nem fértek volna el, de elférhetnek a Tállyához igen közeleső városokban. Mikor azonban Patakra érkezett, megtudta, hogy Tállya elég pusztúlt állapotban van, vize, fája kevés, és ő neki is megártana, ha frissen meszelt, nedves házában maradna;* a gyűlést tehát áthelyezte Patakra, melynek vára kissé már épült s így a talán megérkező fejedelemasszony elszállásolására is alkalmas volt.* A vármegyei követek egy része 24-ikén, a szenátorok többsége pedig másnap tisztelkedett a fejedelemnél; a kinek az országgyűlés helyének megváltoztatásával, a sok kihallgatással és a kormánynyal annyi dolga volt, hogy «egy pipa dohány kiszívására is alig maradt ideje».* Hanem azért szakított időt magának, hogy a tudós professzorokkal találkozzék. Pater Székely Istvánt éppen ezekben a napokban bízta meg, hogy a sárospataki iskolákat a rhetorikáig fölállítsa. Pár nap alatt már felesszámban gyűlt egybe az ifjúság s a tanárok a nagyurakat megkeresték, hogy a szegény deákok számára ne kelljen koldúlni.* De a várt nagyurak közül többen elmaradtak; feltűnt pl. Telekesy István egri püspök távolléte s hogy Pethes András sem mint egri nagyprépost és püspökhelyettes, hanem mint cz. püspök jelent meg.*
Október 16. Arch. R. II. 356.
Október 21. U. o. VI. 142.
November 7. U. o. II. 367.
November 19. U. o. II. 369.
Bercsényi ebből a szempontból már október 31. ajánlotta. U. o. VI. 154. Beniczky naplója, 168.
November 29. Rákóczi Károlyihoz. Károlyi-lt.
Székely levele Károlyihoz 1709. januárius 15. Károlyi-lt., fasc. 199.
Telekesy levele kelet nélkül Leskónál, Egri Adatok, IV. 471–2. Beniczky naplója, 169.
A követek és nemesek szép számmal jöttek el, de a mint 27-ikén kitűnt, a szomszéd falvakban levő szállásaikról az alakúló ülésen a megjelentek sem vehettek részt mindnyájan. Ott voltak azonban másnap a várpalotában, mikor a fejedelem a gyűlést megnyitotta. Megnyitójában hálát adott az Istennek, hogy hazafiúságokról és a szövetség iránt való kötelességükről megemlékeztek, a közhaza javának folytatását szívükre vették s őt annak kívánatos kormányzásában minden úton-módon segítni kívánják. Sennyei István kanczellár az ország nevében megköszönte a fejedelemnek, hogy a hazáról olyan atyai módon gondoskodik, mindnyájukat tapasztalt kegyelmébe ajánlotta és hosszú életet, szerencsét kívánt neki.* A fejedelmi előterjesztések legfontosabb része volt a zárószámadások bemutatása. A fejedelem jobbnak tartotta, hogy ez az egész ország előtt történjék; s a magyar szellemnek is ez felel meg.* Hogy tehát az Isten haragját a szegények nyomorgatásával nagyobb bosszúra ne ingereljék és az egész ország tudhassa, a törvényes kivetések és egyéb jövedelmek hova lettek, s kitűnjék, hogy a fejedelem és mások azokat nem fordították, mint némelyek vélik, a maguk hasznára: a fejedelem megparancsolta a gazdasági és hadbiztossági tiszteknek, valamint báró Hellenbach bányakormányzónak, hogy a bevételekről és kiadásokról nyilvánosan számot adjanak. Ebben 81 esztendővel előzte meg mestereit, a francziákat.* A fejedelem tudta, hogy ezzel sem foghatja be mindenkinek a száját,* de szükségesnek tartotta, hogy a szabadságharcz vezetőinek tisztakezűsége ellen itthon és a külföldön nem egyszer emelt váddal végre szembeszállhasson; másrészt pedig, hogy akár békét köthet, akár folytatnia kell a háborút, a pénzügyek jó rendben folyjanak. A rendek, hogy a vizsgálatot gyorsítsák, két bizottság közt osztották meg a munkát.*
Beniczky naplója, 170.
Október 18. Arch. R. II. 356.
Legalább Necker compte rendujét tekintik az első nyilvános számadásnak; egyébiránt ha Desmaratsnak – Rákóczit szintén érdeklő – számadása volt is az első, mely 1708. februárius 20-ikától 1715. szeptember 1-ig terjed (közli Eur. Fama, 1717. 291–308. és 380–402.), Rákóczi ebben az esetben sem utánzó.
Arch. R. II. 356.
Beniczky naplója, 170–1. A fejedelem levele Károlyihoz november 29. Károlyi-lt.
268. SÁROSPATAK LÁTKÉPE.*
Sárospatak látképe. Cserna Károly rajza.
November 29-ikén az ország dikáját tárgyalták. A fejedelem maga sürgette legjobban a szegények adójának méltányos rendezését. Hogy a föld népe a nemzet ügye iránt el ne hidegűljön és hogy korábbi szándékai is teljesedjenek, a bajok és zavarok nagy részén segíteni igyekezett. Másnap a hadügyi költségvetés került sorra. Az előirányzat szerint a magyar hadsereg 75 ezredből áll, a melynek ellátására havonkint 56,250 mérő gabona, 11,250 mázsa hús, 113,685 mérő zab és árpa, 2030 kocsi s fejenként a lovasoknak 4, a gyalogosoknak pedig 3 rajnai forint hópénz kell. Ezenkívűl megszavaztak sok fáradozásaikért a fejedelemnek 100,000, Bercsényinek 50,000, gróf Csáki Istvánnak 25,000, Vay udv. kapitánynak 20,000, a szenátoroknak fejenként 12,000 forint évi fizetést.* Deczember elsején a fejedelem a szenátussal a fölajánlott fegyverszünetről s az arra következhető békéről tárgyalván, nem mehetett a várpalotában megjelent rendek közé, a kik talán örömmel is üdvözölték Turócz vármegyének aznap érkezett követeit. Egyébiránt a hadak ellátásának és a nemzeti fölkelésnek ügyével foglalkoztak. Tulajdonképpen jobban ügyeltek a szenátusra, mert ennek tárgyalásaitól függött, béke lesz-e vagy háború. Sokan kétségbeesve és nyiltan kívánták a béke megkötését. A fejedelem tehát arra kérte Károlyit,* hogy ne csak maga jöjjön fel a gyűlésre, hanem a tiszántúli hadak követeit is hozza magával. Ezeknek utasításába bele lehetne venni, hogy mivel először ők fogtak fegyvert ezen ügy mellett, a német bizonyára bosszút állana rajtuk; de más vármegyék és hadak is jövendőben az ő kényszerítésükkel menthetnék magukat. Kérjék ennélfogva az országgyűlést, hogy békekötés esetében biztosítsa őket; a fejedelmet pedig elejétől fogva sokszor adott hitére kényszerítsék, hogy őket el ne hagyja; mert ha a vármegyék békülnének is, a fejedelemhez való hűségüket megtartani kívánják. Inkább fegyver alatt maradnak addig, míg elegendő biztonságot nem nyernek; s nem vetik alá magukat olyan békességnek, a melyben megfelelő biztonságot nem látnak. Végre pedig kívánniok kell, hogy az erdélyi fejedelemség az Ausztriai Háztól független legyen.
MHH. XXVII. 376.
U. o. 37.7. Beniczky, 172. Arch. R. II. 370. és Károlyi-lt. deczember 1.
A fejedelem tehát közel állott hozzá, hogy a vármegyék békepártjával szemben katonai háborúpártot szervezzen. Különösen deczember 4-ikén volt válságos a helyzet. A rendek nagyon zajos ülést tartottak a várpalotában. Kikeltek a katonaság ellátásával járó bajok ellen; ki a nagy messzeséggel, ki a szegénységgel, ki pedig azzal mentette magát, hogy a bujdosó nemesség élelmezése túlságosan megterhelő. Megállapodni semmiben sem tudtak. Ekkor a fejedelem a szenátus jelenlevő tagjaival együtt közéjük jött s beszédet intézett hozzájuk. Elmondta, hogy az igazságos Isten bűneikért érezteti velök súlyos ostorát. Ime, az ellenség észrevette, hogy szívük, bátorságuk megcsökkent a haza javának keresésében; azért olyan fegyverszünetet ajánl, a melynek értelmében a maga helyzetét jól megerősítvén, arra kényszeríthetné őket, hogy bármily békét elfogadjanak. Idővel azután jármot vetne nyakukba s maradékaikat örökös rabságra kárhoztatná. Ezt csak úgy kerűlhetik el, jó fegyverszünetre és rendes béketárgyalásra az ellenséget magyarhoz illő elszántsággal csak úgy szoríthatják, ha Istenükben és igaz ügyükben bízva mindnyájan fölkelnek és ezen országgyűlésből ellene indúlnak.
Szavainak leírhatatlan hatása volt. Egy szívvel és lélekkel kiáltották, hogy életüket adják, vérüket ontják édes hazájuk szabadságáért. «Így még sohasem rezolválta magát az ország ellenségének elrontására mint most.»*
Fogarasy főpohárnok deczember 5. Tört. Tár, 1882. 752.
«Vitam et sanguinem!»
Ez az a fölkiáltás, a melyet Európa uralkodói legjobban irígyelnek az egész magyar történelemből. Csakhogy ők arra a felbuzdúlásra gondolnak, a mely 33 esztendő múlva, egy ifjú, szép királyné kérő szavaira, könyeire fogta el a szíveket és dinasztikus lelkesedést keltett. Mi arra a kitörő lelkesedésre gondolunk, a mely most deczember 4-én és száznegyven esztendő múlva július 11-én lángolt ég felé. Ha Rákóczi, majd Kossuth annyi energiát tapasztalnak a kivitelben, mint a mennyi hazafiúságot tapasztaltak a megajánlásban: Magyarországot valóban a poklok szavai sem dönthették volna meg. Másnap, deczember 5-én, némileg már megbontotta az egyetértést a subsidium ügye, melylyel az általános fölkeléssel és a hadsereg fizetésével kapcsolatban kellett foglalkozni. Nehézséget nem az összeg okozott, hanem a kivetés módja: porta, vagy dika szerint történjék-e? A rendek meg nem állapodhatván, végre is megnyugodtak a fejedelem javaslatában, hogy a subsidiumhoz a leszállított dikák szerint járúljanak. Minden vármegye üssön le egy-egy jókora összeget s így dika, porta, vagy más mód szerint fizessen. Idővel az országgyűlés a befizetésnek teljesen igazságos tervezetet készíthet.* Újabb áldozatot jelentett, hogy «a rézpénz nyakaszakadásával» a pénz értékének fölemelését abbahagyták, vagyis elhatározták, hogy a pénzt lázsival (agioval) a lakosok elfogadni nem kötelesek. Ez a pénz régi értékének csökkentését (devalvátióját) jelentette.*
Beniczky naplója, 173. MHH. XXVII. 378. Des Alleurs mégis éppen eznap írta feleségének, hogy nemsokára alkalmasint hazamegy, mert a fejedelem béketárgyaIásokat kezdett; pedig Des Alleurs Torcyt ugyanakkor értesítette a harczias elhatározásról. Fiedler, I. 121.
Rákóczi deczember 6. Arch. R. IX. 565. Bottyán erre 15-ikén megjegyezte (u. o. 569.), hogy ha már a pénzt devalválták s így kevesebb lesz a pénz, önmagunkat kell megróni; szegény és gazdag, hadi és nem hadiember egyaránt vallja be és adja ki pénzének tizedrészét: «azzal lehet idegen nemzetnek fizetni, a mely kíván hazánk szolgálatában hadakozni.» A fejedelem deczember 17-ikén valóban határozatot hozatott a decimalitás ügyében. (Beniczky, 176.)
Hatodikán nem tartottak ülést, mert hallatlan fénynyel ünnepelték meg Bercsényi nevenapját. A fejedelemmel együtt misét és szentbeszédet hallgattak a templomban, azután Szent Miklós poharára a főtábornokhoz mentek. A poharak csengésébe zordonan vegyült Bezerédj és társai lánczainak csörgése. Az árúlókat aznap hozták át Kassáról s tömlöczbe vetették, míg törvényt láthatnak felettük.*
Beniczky, 173.
A rendek a dikának még nevét is eltörölték s az ellenségnek ki nem tett vármegyékre tűrhető és erejüknek megfelelő összeget vetettek ki. Ezt a mérsékletet maga a fejedelem sürgette, a ki nem akarta, hogy a vármegyéket megterheljék s a szegénység tovább is panaszkodjék. Az összeg fölosztását csak a 10-iki űlésben folytatták.* Kiméletre valóban nagy szükség volt. «Arra jutottak szegény lakosaink – panaszkodtak a középszolnokiak* – hogy éhenhalástól minden órán gyalázatos koldulással kényteleníttetnek életüket megváltani.» Mostani elpusztúlt és tehetetlen állapotuknál súlyosabbat sohasem tapasztaltak. Károlyi erdélyi főtábornokot kérték, bölcs elméje szerint találjon oly módot, hogy kegyelmes uruk ő felségének és édes nemzetüknek tovább való szolgálatára megtartatván, megélhessenek és ne legyenek kénytelenek édes nemzetük irgalmaskodó birodalma alatt egész vármegyéstűl hallatlan példára elpusztúlniok. Még a fogarasvidékiek is bevádolták a kuruczokat az erdélyi kormányszék előtt, hogy az elmúlt forradalmi időkben, mikor Fogaras vára ostromzár alatt volt, a váron kívűl levő főplajások «rettenetes exactiókat tettenek, mind a districtusbeli szegénységen is, mind pediglen a havasokon levő asztinákon».*
Beniczky, 173–4. MHH. XXVII. 380.
Baksai közgyűlésökből deczember 29. Károlyi-lt.
Erdélyi N. Múzeum Mike gyűjtemenye, 1708-ból. Ennek érdekes kiegészítése Apafi herczeg 4 oldalas előterjesztése, az oláhokat jellemző sok részlettel.
Egyébiránt Károlyi, a ki néhány napot most Patakon töltött, megnyugtathatta a fejedelmet, hogy az erdélyi nép annyi zaklatás és szenvedés után sem szakadt el tőle. Szűz Mária szeplőtelen fogantatása napján, deczember 8-ikán, mikor a fejedelem az öreg templomban misét hallgatott és megáldozott, Erdélyben gróf Montecuccoli Herkules cs. tábornok még a nőket is kuruczoknak nyilvánította.* Szerinte Erdély minden kerített városában, falujában s egyéb helyein vannak olyan özvegyek, férjes asszonyok, atyafiak, a kiknek ura, fia, atyjukfia a kuruczok közt él. A császári katonaság ártalmára, botrányára ezek azokhoz minden hírt, újságot kivisznek, sőt ruházattal, étellel, itallal s egyéb jókkal is ellátják őket. Az ilyen nőket minden személyválogatás és tekintet nélkül még ebben a hónapban ki kell űzni jószágaikból s nem szabad megengedni, hogy gabonájukból s egyéb ingóságaikból akármit is magukkal vigyenek, hanem őket ingóságaikkal együtt karácsonyig Kolozsvárra kell beszállítani. Azonban kegyelmet nyernek, ha uraikat, fiaikat, atyjukfiait erre az időre a kuruczoktól visszahívják; s ezek is visszakapják javaikat, ha Kolozsvárt hűséget esküsznek. Az asszonyok nem éltek a császári kegyelemmel. Erről sem szól az országos történelem, a mely évről-évre a hazaszeretetnek annyi jelét jegyezte föl. A mi szíveink azonban büszkén dobognak arra az emlékre, hogy az asszonyok, kiknek mindene a családi boldogság, ennél is előbbre valónak ösmerték a haza boldogságát.*
Deczember 8. Erdélyi N. Múzeum, Mike-gyűjt.
Márki, Nemzeti ünnepeken, 30.
Hasonló hazafias önzetlenségre szorította a pataki gyűlés azokat a kétes nemeseket,* kik a Hegyalján s másutt kivonják magukat mind a katonai szolgálat, mind a teherviselés alól. Elrendelte, hogy azok, a kiknek nemességét a vármegye nem igazolja, minden országos terhet viselni kötelesek. A vármegyék terheinek elosztását végre is a fejedelemre bízták, ki munkálatát már 12-ikén bemutatta a rendeknek. Ugyanakkor a hadak kiegészítésére és az újonczozásra tévén javaslatot, kifejtette, hogy az ellenség incselkedéseinek mindenképpen ellene kell állaniok; de szemére lobbantotta a nemzetnek, hogy önmagában sem bízik. A gyűlés, a beszéden föllelkesedve, a hadak kiegészítésére 12,000 hajdút szavazott meg, olyképp, hogy minden 50 adóforint után egy-egy hajdút kell állítani. A fejedelem végű bemutatta a fegyverszünet pontjait s megjegyezte, hogy a császár nem talál nehézségre, ha a magyarokkal őszintén akar tárgyalni.* Tolvayt a pontozatokkal* azonnal Bécsbe küldték, Esterházy Antalt pedig, a dunántúli hadak fővezérét már előbb* értesítették, hogy a mint megérkezik hozzá Bécsből a jóváhagyás, a fegyverszünet megkötését azonnal tudassa az összes hadparancsnokokkal, kik ebben az esetben dobszóval tiltsanak el mindenkit az ellenségeskedéstől.
Deczember 11. Beniczky, 174.
Fogarasy főpohárnok már deczember 10-ikén megírta: «Ha a császár rezolválja, jó; ha pedig nem, az egész ország fölkelvén, ellene megyünk. Ez a végzés.» Tört. Tár, 1882. 752.
Rákóczi utasítása Tolvay Gábor számára s a fegyverszünet föltételei deczember 8. Esterházy tábori könyve, 279–282.
Bercsényi deczember 5. Arch. R. IX. 564.
13-ikán a gyűlés elrendelte, hogy februárius végéig minden vármegye a legigazságosabb módon állítsa ki újonczait. A városokat, mivel amúgy is igen nagy a terhük, fölmentette a hajdúk közvetlen kiállításának kötelessége alól, a véghelyeknek pedig megengedte, hogy saját csapataikat és ezredeiket önmaguk egészítsék ki. Erre a kérdésre alkalmasint visszatért az este tartott haditanács is.* Másnap, a zárószámadások rendjén, Darvas Ferencz kerületi biztost pontonkint számoltatták meg; némely tételét nem fogadták el s Klobusiczky elnöklete alatt néhány követet küldtek ki a számadások szakszerű megvizsgálására. Ilyképp akarták elejét venni annak, hogy a fejedelmet és Bercsényit bárki is haszonlesésről gyanusítsa. Másnap Klobusiczkyt szenátornak választották s mindjárt le is tétették vele az esküt. Ezután a fejedelem is megjelent a rendek közt. Elmondta, hogy bűneinkkel Istent méltó bosszúállásra ingereltük; kegyelmét tehát igaz bűnbánattal kell megérdemelnünk s ennek, a régi keresztények módjára, külső jelét is adnánk. Mivel Isten ő szent fölségének bűneinkért fölgerjedt haragját leginkább pénteken tapasztaltuk, szenteljük neki azt a napot minden héten bőjttel és igaz bűnbánat-tartással; hogy ekként megcsöndesedvén szent haragja, dolgainknak kívánt boldogúlását érhessük. Javaslatát a rendek egyértelemmel elfogadták és a szabályzat elkészítéséről gondoskodtak. Másnap a fejedelem templomba ment a szenátussal együtt s harmadnap, deczember 17-én, személyesen jelent meg az országgyűlés berekesztésére. Még egyszer hosszasabb vitára adott alkalmat az ország terhének könnyítésére beadott javaslatával. Azután felolvastatta, módosította és szentesítés után mindjárt szét is küldette* mind a 18 statutumot,* melyet az országgyűlésen a pénz- és élésbeli segítségről, a vitézlőrend kérésére megállapított téli szállásokról, a kapitányok utasításáról, a bujdosók elszállásolásáról stb. hoztak. Végre még egyszer megmagyarázta ezen országgyűlés összehívása okát. Biztosította a rendeket, hogy a haza dolgában mindenkor szívesen fáradozik s annak szeretetétől el nem választja sem a félelem, sem az erőhatalom, sem a szegénység. Segítse az Úr-Isten mindnyájukat a haza boldogúlására.*
Beniczky, 175.
Levele Károlyihoz deczember 17. Károlyi-lt.
Közli Esterházy tábori könyve, 283–288. (október 18. kelettel).
Beniczky, 176–7. MHH. XXVII. 380.
269. BEZERÉDJ KIVÉGEZTETÉSE.*
Bezerédj kivégeztetése (647. l.) a «Histor. Bilder Saal» VII. 106. lapján közölt képről.
A vármegyék követei megindúltan búcsúztak el a fejedelemtől, a kiről tudták, hogy ünnepies pillanatban tett fogadalmát szentül megtartja s a nemzeti ügytől nem tántorítja el sem a félelem, sem az erőhatalom, sem a szegénység. A kik még maradtak, másnap halni látták azokat, kikben nem volt meg ez a lelkierő s a nemzeti ügytől eltántorodtak. Gróf Esterházy Dániel altábornagy elnöklete alatt a katonatisztekből és szenátorokból álló bíróság mint hazaárúlókat Bezerédjt és társait halálra ítélte s ezt a fejedelem enyhébb felfogásával szemben 17-ikén az országgyűlés jóváhagyta. 19-ikén 10 órakor a szenátus gyűlése után, az elítélteket kivitték a város piaczára, felolvasták ítéletüket, mire Kajaly Pál főauditor a pálczát kettétörte. Vörös posztóra térdepeltették a bűnösöket s a hóhér előbb Bottkának ütötte el a fejét. Bezerédjnek megengedték, hogy elszavalja azt a búcsúzóverset, a melyet a siralomházban önmaga csinált.
«Jaj, gonosz szerencse, mint bánál énvelem!
Híremben, nevemben meggyalázál engem
… Jaj, hogy a Rákóczi már levágat engem…
Mindazáltal mégis kész vagyok halálra:
Kinyujtom nyakamat Rákóczi kardjára!»
Híremben, nevemben meggyalázál engem
… Jaj, hogy a Rákóczi már levágat engem…
Mindazáltal mégis kész vagyok halálra:
Kinyujtom nyakamat Rákóczi kardjára!»
S a ki a csatákban egymaga 72 császári tisztet vágott le, csakhamar a hóhér pallosa alatt végezte életét. Bottka és Bezerédj holttestét a hajdúk a vasakkal és bilincsekkel együtt koporsókba tették s ezeket a templom sírboltjába temették el. Szegedit Bercsényiné kérelmére s Újkérit és Pöstyénit a fejedelem életben hagyta. Mindenki szánta Bezerédjt, kinek híre Európát betöltötte s a népdalok itthon is dicsőítették. «Szánja Isten az esetét; de minden igaz magyart őrízzen meg a haza elárúlásától.»*
Beniczky, 177–8., MHH. XXVII. 380. Bezerédj búcsúzója. Thaly, Adalékok, II. 251–260. Latin versekben is elsiratták. Medows februárius 20-ikán (Simonyi, III. 429.) 18-ra tette a kivégzést.
Zárókép*
A Záróvignette Dörre Tivadar rajza.
