III. A SZERZETESRENDEK.
III. A SZERZETESRENDEK.
A fejedelem szerint ilyen háborús világban a klastrom nem klastrom.* A szerzeteseket nem részesíthette mindig a kívánt oltalomban; nagy részök mégis vele tartott s lelkesítette a népet, a melyre nagy hatást gyakorolt.
1705 szeptember 7. Károlyi Okl. V. 284.
A benedekrendiek pannonhalmi apátsága hazafias folyamodásban kérte őt, engedje meg, hogy az elhunyt Karner Egyed főapát utódjává megválasztandó rendtag továbbra is a németek kezén levő Győr várában székeljen, mert ott van a levél- és kincstáruk. A németek különben is gátolni akarják őket az apát szabad megválasztása jogában, hogy idegent ültessenek a nyakukra.* A szövetséghez való hűségöket számtalan cselekedetökkel bizonyították. Bercsényi a fejedelem nevében azonnal biztosította szabad választásukat, de úgy, hogy az új apát ne Győrött lakjék, hanem csak koadjutorát küldje be vigyázni a levél- és kincstárra. Az új apát Göncz Coelestinus lett.* A benedekrendiek szekszárdi apátsága czímét ekkor Mérey Mihály bozóki prépost és fejedelmi tanácsos viselte. Még a trencséni csata után is Bercsényi táborában volt s a fővezér őt «cum infula» vitte magával a fejedelemhez.* Majd gyanúba fogta, hogy Bozókban elfogatta magát a németekkel. «Már nem tudom soha: kell-e papnak hinni»?* Utóbb maga mondta, hogy egy rongyos alsó reverendában akarata ellen fogták el. Bercsényi most már beizent Nagyszombatba, hogy soha sem papnak, sem káptalannak nem lesz előtte hitele, a Vágon túlról 40 papot hozat el, ha ki nem bocsátják; s kérte a fejedelmet, valamiképpen el ne kobozza holmicskéjét.* «Szabadítsuk szegényt – válaszolta a fejedelem* – mert még ez sine exemplo est. Valamennyi pap, barát van: mind odaadnám érte»! Hiszen nem egyszer gyönyörködött szép deák egyházi beszédeiben.* A benedekrendiek zalavári elpusztúlt apátságának uradalmát Ujváry Gergely kőszegi plébános,* Rákóczinak egyik leglelkesebb híve kérte adományúl a fejedelemtől.* Az apátságot III. Károly király csak 1715-ben állította helyre.
1708 május 25. Arch, R. IX. 483–5.
Fejér Ipoly, Győr leírása, 619.
Arch. R. VI. 45., 191.
1709 augusztus 4. U.-o. VI. 251.
1709 augusztus 7. U.-o. VI. 255., 263.
1709 augusztus 10. U.-o. II. 516.
Pl. 1709 márczius 3. és 17. Rákóczi-tár, I. 190., 193.
Bottyán 1707 februárius 3. már apátúrnak nevezte. Arch. R. IX. 337.
Bezerédj a fejedelemhez 1707 július 17. U.-o. IX. 389.
164. A FERENCZRENDIEK GYÖNGYÖSI TEMPLOMA.*
A ferenczrendiek gyöngyösi temploma eredeti fénykép után.
A ferenczrendieket közönségesen kurucz barátoknak hítták, a miért Heister föl is verte kolostoraikat. Rákóczi szerette őket; hiszen az öreg Bárkányi János, most gyöngyösi házfőnök, mint kis fiút, gyakran ölébe vette.* A ferencziek voltak Bottyán legjobb kémei 1709-ig, mikor a tábornok megtagadta tőlük az útlevelet.* Azonban holtan is mind máig a gyöngyösi francziskánusok közt maradt.* Az Egerből kiszorúlt ferenczrendieknek és fejöknek, Komlós Placidus atyának, a fejedelem Hevesben egy ügyvéd házában jelölt ki ideiglenes szállást.* Alamizsnát adott a szegedieknek is, kik szintén miatta hagyták oda a várost.* Szolnokból az egyetlen pátert, a csöndes, becsületes* Jávorszky Mihályt Munkácsra, maga mellé rendelte lelkiatyának. A szolnoki vár ujraépítése következtében a rendház úgy sem maradhatna mai helyén; a fejedelem alkalmasabb helyet jelöl ki számára és biztosítja a kecskeméti guardiánt, hogy azt saját költségén építteti föl.*
Századok, 1888. 54.
1709 februárius 20. Arch. R. IX. 518.
U.-o. IX. 793. Bottyánnak a templomban emléktáblája van.
Oltalomlevele Miskolczról, 1704 febr. 1. Leskó, IV. 375–6.
1704 augusztus 26. Hornyik, IV. 312.
Tört. Tár, 1883. 394.
1710 július 8. Arch. R. III. 439–440. Páter Mihály Munkácson 1710 augusztus 11. foglalta el hivatalát. Tört. Tár, 1883. 383.
165. A FERENCZRENDIEK GYÖNGYÖSI TEMPLOMÁNAK BEJÁRATA.
A minoriták tartományfőnökét, a ki Eperjesen lakott, igaz embernek és jó kurucznak tartotta, a ki megzabolázza az olyanokat, kik, mint pl. a huszti minorita, a Rákóczi szolgálatában álló németeket bűneiktől nem akarta feloldozni.* A nagybányai minoritákat már a fölkelés kezdetén biztosította a kilenczed szedésében.* Páter Josephus minoritának a szerzet szükségeire tíz aranyat adott.* Egyik udvari káplánja a minorita gróf Kéry Ádám volt, a kit kisebb küldetésekre alkalmazott. Nagy népszerűségnek örvendett báró Andrássy Miklós, minorita létére a török-tatár légió vezére, a kit közönségesen derviskapitánynak vagy Andrássy basának híttak. 4500 emberre becsűlték a valóságban csak 7–800 emberből álló hadát, melyet legszívesebben Ausztria pusztítására vezetett. Azonban negyedfélesztendei küzdelem után elbúcsúzott a kuruczoktól; «mert ha Péter, Judás, Tamás a Krisztus oskolájában megtántorodtak, nem csoda, ha ő is megbotlott e síkos világ törzsökiben«.* Ki nem elégített dicsvágy szakította el a nemzeti ügytől. «Igazán elvette jutalmát Magyarország szabadságáért való hadakozásának.»*
1708 május 31. U.-o. II. 274.
1703 deczember 28. U.-o. I. 154.
U.-o. IX. 793.
Átpártolásának története 1707 szeptember 3-ikán a tanúvallatásokban, Károlyi-Okl. V. 680–2.
U.-o. V. 599–600.
A szerviták (élükön Egerben Oroszvári Imrével) Rákóczi hívei voltak.*
Leskó, IV. 453.
166. FERENCZRENDI BARÁT.
Marsigli rajza. (Szendrei után.)
A czisztercziek Zirczre csak 1701-ben telepedtek vissza, de ott emelt két kápolnájukat és 13 czellájukat a kuruczok 1704 elején már elpusztították. Az apátság administratora, a sziléziai Sebastian Vilmos, Pápa elfoglalásakor Rákóczinak hűséget esküdött, de annak megszegése miatt csakhamar az árvai vár börtönébe, majd – Rákóczi kegyelme következtében – Egerbe, a püspök felügyelete alá kerűlt.* A rend badacsonyi szőlejét a csobánczi hősök kapták* s a czisztercziek csak 1726-ban telepedtek vissza Zirczre.* A pásztói új apát, a wellehradi Nezorin Flórián s administratora, Zborka Methód, nem csatlakoztak a szövetséghez; a rend osztrák tartományától függtek s így uradalmuk jövedelmét nem élvezhették.* – A prémontreiek jászói és leleszi prépostsága 1697, a türjei 1669 és a nagyvárad-hegyfoki 1705 óta s a csornai és horpácsi már régebben az osztrák pernetzi prépostságtól függött, mely azonban a szabadságharczban kevés hasznukat vette; azért 1710-ben valamennyit a morva lukai és gradetzi apátságoknak adta el.* A magyar prémontreiek jobbadán csatlakoztak a szövetséghez, Lelesz és Jászó váraiba kurucz őrségeket fogadtak be* és Leleszen szívesen látták a fejedelmet, ki ismételten megszállt náluk.* A leleszi országos levéltárból elvitt okíratok egy részét a császáriak a töltényeknél használták föl; a Bercsényi által megmentett 1699 okíratot maig is Bercsényi-aktáknak nevezik.* Csornán a kuruczok és császáriak felváltva táboroztak.
Rainiss, A czisztercziek a Rákóczi-korban. Századok, 1881. 155–6. Thaly, a zircz-czisztercziek administratora a Rákóczi-korban. U.-o. 768–775.
1707 május 4. Századok, 1881. 66–67.
A zirczi cziszt. rend emlékkönyve, 28.
Békefi, A pásztói apátság tört. II. 4., 63.
Szőllőssy, Szerzetesrendek, I. 32–33. Nátafalusy szerint (A jászóvári prém. kanonokrend névkönyve, 1872., 40.) az 1710 október 26-ikán jóváhagyott szerződés értelmében 234,600 forintért.
Arch. R. III. 193., 292., 466–7., 518.
Rákóczi-tár, I. 25., 50., 52.
Nátafalussy a Századokban, 1871. 599. és 603.
167. WELLEHRADI NEZORIN FLÓRIÁN NÉVALÁÍRÁSA.*
Wellehradi Nezorin Flórián (Olv. F[rate]r Abbas Wellehradensis et Pasztiniensis mp.)
A kamaldoliak zoborhegyi remeteségét és székházát Rákóczi egy ízben meglátogatván, két remete eltartására és ugyanannyi remetelak állítására ezer forintot ajándékozott. A felavatásnál helyette 1708 július 14-ikén Bercsényi jelent meg. O maga sem gondolta, hogy a vele járó szertartás olyan nagy dolog; de azt hitte, hogy szép látszatja lesz a munkájának s «ha elkészűl, felséged örök emlékezetére bízvást megérdemli felséged emlékezete viselését».* Ennek a szigorú szerzetnek ma már egy háza sincs hazánkban.*
Arch. R. VI. 6. Rupp, Magyarország helyr. tört. I. 642.
A zoborhegyiről szóló latin ének Szőllőssynél, I. 129– 130.
A pálosok csatlakoztak a szövetséghez, sőt képviseltették is magukat az ónodi országgyűlésen, hol Barsmegye egyik követe Wohlmuth, az elefánti prior és a sátoraljaújhelyi pálosoké Enyiczkey István volt. Majthényi Pál, Blaskovich Imre és Dáni Jáczint pálosokat a prímás utóbb megfosztotta állásuktól,* mire a fejedelem Majthényit a sárospataki plébánia vezetésével bízta meg.*
Keresztély Ágost 1709 deczember 18. Leskó, IV. 431–2.
A gazdasági tanácshoz 1710 augusztus 18. Arch. R. III. 523.
A kegyesrendiek (piaristák) Magyarországban még nem telepedtek meg; de volt házuk a Lengyelországhoz tartozó szepesi Podolinban. A fejedelem hálából, hogy üldözői elől ott egykor elrejtették, a háború ideje alatt évenkint 20 hordó bort ajándékozott a podoliniaknak,* s misealapítványt akart tenni náluk.*
Tört. Tár, 1883, 403.
Önéletrajz, 146. A podolini házfőnök úr szíves értesítése szerint nincs nyoma ily misealapítványnak, de a fejedelem ott tartózkodását emléktábla jelöli.
Az Orsolya-apáczákat, a kiknél nénje, Julia növekedett, mindenkor gyöngéd figyelemben részesítette. Mikor a szécsényi gyűlés vallásügyi biztosai a kassai apáczák templomát és iskoláját visszaadták a reformátusoknak, megvette nekik a két szomszédos házat, hogy zárdának és kápolnának alakítsák át.* Sajátjából bort is adatott az apáczáknak* s 1708 januárius 22-ikén meglátogatván őket, a fejedelemasszonynyal hosszasabban társalgott.*
Tüdős, Rákóczi-emlék, 20.
1707 márczius 5. Arch. R. II. 33.
Rákóczi-tár, I. 89–90.
A jezsuiták a köztudat szerint 1700-ban segítettek Rákóczinak és Bercsényinek a menekűlésben. A fölkelés kezdetén a jezsuita generális igen keményen meghagyta a rend tagjainak, hogy a háború ellen senkise szóljon és senkinek se vétsen. A mikor Nagyszombatból a németeseket kiutasították, a magyar érzelmű jezsuiták emlékíratban kívánták tudatni a pápával, hogy nem a katholikus hit gyűlölete vagy a szent rend megvetése, hanem a maguk rosszasága és nemzeti érzésöknek hamissága vezette ki őket.* A szatmári jezsuitákkal sokkal kíméletesebben bántak.* A jezsuitákról ellenőrízhetetlen hírek jöttek forgalomba. Pl. hogy az ungvári jezsuiták – holott, az országba jöttekor, a fejedelem tőlük kért gyóntatót* – holdvilágnál öntöttek mérgezett golyókat a várvédő németek számára,* a szökevény németeknek pedig nem adtak addig feloldozást, míg visszaállásukat meg nem ígérik.* Bercsényi megkérte a fejedelmet, írja meg a római jezsuita generálisnak, hogy ha Ausztriától független magyar jezsuita tartományt nem csinál, minden jezsuitát ki kell utasítaniok; mert Ausztriával egy tartományban még a magyar érzelműek sem lehetnek jók és hívek.* Ez annyira nem volt forradalmi kívánság, hogy utóbb (1709 július 24-ikén) a pozsonyi labancz országgyűlés is ismételte.* Az angolok a jezsuitákat vádolták, hogy a császári tábornokokat a kurucz protestánsok kiirtására s a fölkelésnek fegyverrel való elnyomására izgatják.* A szécsényi országgyűlés 1705 szeptember 30-ikán a VI. törvényczikkben* csak az osztrák rendi tartománytól való elszakadásuk és a szövetséghez csatlakozásuk kijelentésével akarta megtűrni őket az országban. A németeket, mint a magyar ifjúság nevelésére alkalmatlanokat, így is kiutasította, a világi klérus rovására szerzett vagyonukat ennek visszaadatni rendelte s eredeti hivatásukhoz képest működésöket az ifjúság tanítására korlátolta. Pozsony, Nyitra, Trencsén, Turócz és Árva vármegyék ezen törvénynyel szemben a fejedelemhez tiltakozást nyujtottak be,* a melyben egyenesen arra kérték, hogy ne hajtsa végre a már szentesített törvényt. Annál inkább sürgette Bercsényi a fejedelmet, hogy a jezsuitáktól azonnal vegye el a parochiákat és csatolja a bujdosó (exulans) papok eltartása alapjához.* A fejedelem sokszor kikelt azelőtt is, azután is, a jezsuiták ellen, de a hat vármegyének az ő nevében adott feleletet* maguk a jezsuiták sem tartották hitelesnek.* Lehetetlen, hogy szóba ne hozták volna, mikor ismételten hozzáfordúltak,* s különösen mikor 1707 május 8-ikán az esztergomi érsek előtt kiűzetésük ellen tiltakoztak.* «Magyarországból – írták – felséges Rákóczi Ferencz fejedelem parancsára s a hozzáragaszkodó hazafiak egy részének akaratából ártalanúl küldik száműzetésbe a Jézus társaságát.» Ebben a nemesi személyes szabadság megsértését látják, mert megelőző megidézés és ítélet nélkűl büntetik őket. A jezsuiták hazafiak és jobbadán nemesek; s ezt a jellegöket nem veszthették el az egyházi rendbe lépésökkel. Oly súlyos büntetésre, mint a száműzetés, csak törvényes eljárás után ítélhették volna őket. Bűnűl csak azt róhatják föl nekik, hogy – kánoni tilalom következtében – nem tettek esküt a szövetségre. Ha ez bűn, bűnösek a Macchabeusok is, a kiket pedig a Szentírás a hazai törvények rettenthetetlen, bátor és állandó védelme miatt dicsőít. A jezsuiták hány ezer lelket adtak vissza az egyháznak, hány bűnöst mentettek meg a kárhozattól; mennyit tettek az öregek, koldúsok, rabok, haldoklók vígasztalására s mennyi önfeláldozással működtek a pestis idején?! S most a társaságnak ki kell mennie Mária országából! Kérdhetnék, mint Jézus a zsidóktól: «Sok jó dolgot mutattam nektek atyám nevében; melyikért köveztek meg engem»? Kimegy a társaság szülőföldje határaiból; kimegy idegen tartományokba, de kényszerítve, erővel és hatalommal kizavarva; vígan megy, mert nincs bűne. Apostolaik is örömmel távoztak a tanács elől, mert méltóknak találták őket, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Kimegy hazájából a társaság, mert honfitársai kizárják; de elmondhatja a Szentírással: «Anyám (Magyarország) fiai harczoltak ellenem». Elmegy: téríteni barbár népeket, pedig az apostolokkal elmondhatná a vele mostohán bánó hazának: «Először is nektek kellett volna az Isten igéjét hirdetnünk; de mivelhogy megvetitek azt és magatokat méltatlanoknak tartjátok az örökéletre, ime, a pogány népek közé megyünk». Azonban az őket betelepítő 1687: XX. t.-cz. értelmében tiltakoznak a száműzetés ellen, hogy hallgatásuk beleegyezésnek ne lássék.
Bercsényi Rákóczihoz 1704 június 8. Arch. R. IV. 51–2.
1704 januárius 22. U.-o. I. 203.
1703. június 15. Thaly, Bercsényi, II. 503
Századok, 1881. 125.
Rákóczi 1706 deczember 15. Arch. R. I. 656.
1704 augusztus 29. U.-o. IV. 100. 118.
Zsilinszky, Vallásügyi tárgyalások, IV. 397.
Stepney Hedgesnek 1704 június 11., Marlboroughnak június 18. Simonyi, I. 307–8., 319.
Közli Rákóczi-tár, I. 441–2.
Ad Franciscum Rakoczium supplicatio et protestatio sex comitatuum in causa exilii Societatis Iesu. Latin és német szöveggel. 4r. 2 levél. Apponyi Sándor, Hungarica, II. 343. Bod Péter, Historia Hungarorum ecclesiastica II. kötet, III. könyv, 322–324. Tartalmát magyar kivonatban közli Zsiíinszky, A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai, IV. 203–4.
1705 október 20. Arch. R. I. 456.
Szövegét bőven ismerteti Zsilinszky, id. h. 205–225. A Kéler-féle gyűjt. alapján. Cserei is tudja (Hist. 379.), «hogy czikkelyenként fölvevé Rákóczi a vármegyék supplicatióját s remonstrála erős és megczáfolhatatlan ratiókkal, hogy nem tudják, mit kívánnak és mind maguknak, mind az egész országnak romlására, veszedelmére czéloz a jezsuiták mellett való instantiájok. Az Isten csodálatos vezérléséből pápista emberrel mondatá ki az igazságot és a jezsuitáknak minden istentelen praktikájokat napfényre vele kiadatá.»
Katona (Hist. Crit. XXXVII. 402–9.) egyenesen hamisításnak mondja. 1784-ben egy névtelen 8r. 48 lapon adta ki, állítólag a bécsi cs. könyvtár kéziratából. De ott Denis Mihály könyvtárnoknak 1784 május 1-én kelt levele szerint ilyen kézirat nincs. 1784-nél korábbi kiadása vagy kézirata sem ösmeretes. Katona szerint Rákóczi jellemével össze sem férnének a jezsuiták ellen abban összeszedett gyalázó adatok, unalomig elkoptatott érvek, sikamlós mesék. Hitelességét igen bőven czáfolja s e czáfolat hatása alatt nem foglalkozhatom vele. A josephinismusnak mindenesetre kapóra jött, hogy a jezsuita-rend eltörlését Magyarországban Rákóczi nagy nevére hivatkozva tegyék teljesen népszerűvé. A semmiesetre sem hivatalos jellegű responsumnak számos későbbi másolata ösmeretes, de eredetije – tudtommal – ismeretlen. A nemz. múzeum 1784. évi kiadásához is csak a supplicatio (a hat vármegye kérelme) van mellékelve. Azonban figyelmet érdemel, hogy Bod Péter Historia Hungarorum ecclesiastica cz. munkájában, (II. 324–340.) a Responsum föl van véve. Ez a mű ugyan csak 1888–1890. jelent meg, de írója már 1769-ben, tehát 1784 előtt 15 esztendővel, meghalt. Cserei is említette, Hist. 407.
Pl. 1706 szeptemberében a beszterczebányai jezsuiták. Rákóczi-lt. 1738. sz. (Említi Arch. R. I. 31.) 1706 deczember 12-ikén maga Bercsényi is hozzá utasította őket. U.-o. V. 340.
Katona, XXXVII. 392–6. Zsilinszky, IV. 226–230. Szerzője dr. Berzeviczy Henrik, a nagyszombati jezsuita-kollégium aligazgatója, ki Apologia czímmel már 1706-ban kiadott egy tiltakozást.
Harmadnap, május 10-ikén* 34 jezsuita indúlt a Morva vize felé. «A lutheránusok – írta egy erdélyi jezsuita* – meghúzatták a harangokat, s Te Deumot (?) tartottak a Szent Jakabútczában. Holott Erdélyben a háború alatt ha ki tartott haragot, de harangot senki nem vont reánk e mai napiglan. Pater Kapy Gábor pedig, ki az egész jezsuita-rendet igazgatni érdemes lett volna és nálunk azután is fő tisztségeket viselt, holtig le nem dörgölheti vala magáról a nyelvek szólását és a portát,» t. i. hogy Kolozsvárt a fejedelmet diadalkapuval várta. Fejedelemmé avatásánál Rákóczi a jezsuiták templomában hallgatott misét* s másnap, mikor gróf Mikes Mihály figyelmeztette, hogy Pekri a jezsuitákkal szemben az erdélyi országgyűlésen a magyarországinak megfelelő végzést indítványozott, ezt felelte:* «Gróf uram, odaki a magyarok példáját ide alkalmaztatni nem lehet; mert mi a magyaroknak ura nem vagyunk, hanem előljárójuk. Ittbenn parancsolunk mint urak és nem hogy megengednénk, azoknak bántására végezzenek Erdélyben; sőt ha Isten továbbra boldogítja igaz ügyünket, odaki azokat is, a kik kimentenek, és ha Indiáig bujdosnak is, visszahozzuk őket.» Az örök igazsághoz írt ajánló levele szerint is* «meg volt győződve, hogy ha erdélyi fejedelemségének békés birtokába jut, oly befolyása lesz a magyar király udvarában, hogy az orthodoxus vallás ellen intézett támadásokat megsemmisítheti és idő folytával a béke és egyesség helyreállván, szelid és békés eszközökkel visszavezetheti vala a szétvált feleket a valódi katholikus egységre». A jezsuitákat mint tanítókat, szükségeseknek tartotta.*
Tehát nem 1706 deczember 31-ikén, mint a fejedelemnek Bercsényi deczember 12-ikén javasolta. (Arch. R. V. 340.) Ennek oka az lehetett, hogy a fejedelem – éppen Bercsényi tanácsára – újból meghallgatta őket. Azonban a fejedelem 1706 augusztus 1-én újból intézkedett a szatmári, ungvári, pataki, kassai, eperjesi, egri és gyöngyösi jezsuiták javainak lefoglalásáról (Leskó, IV. 398–9.) s a kiköltöztető biztosok működését 1707 januárius 20-ikán megsürgette. (Századok, 1881. 41–2.)
Gyalogi János: De rebus memorabilibus Transylvaniae anni 1705. Kézirat az Erd. Nemz. Múzeumban. Kemény, Collectio minor, XXXIV. 353–4.
U.-o. 353. «A nép csak akkor tudta meg, hogy pápista.» Kolozsvárt is a jezsuitáknál hallgatott misét a monostori kath. templommal szemben levő bezárt kápolnában.
U.-o. 353.
Rákóczi eml. 18.
Kazi, Hist. univ. Tyrnaviensis, 171. Baranyi Pál jezsuita még 1708 május 24. is lehetőnek tartotta, hogy «hazafiaink hasznát szeme előtt viselvén», Telekesy püspök közbenjárására a fejedelem «az alföldi magyarság vigasztalására s hasznára» legalább Egerben és Gyöngyösön helyreállítja a szerzetet. Leskó, IV. 409–410.
A hat vármegye, mikor újból tiltakozott a jezsuiták kiűzetése miatt, Rákóczit a haza atyjának nevezte, kinek a vallás, ha nem is a legnagyobb, de nem is a legkisebb gondja. A fejedelem azzal nyugtatta meg őket, hogy ebből nem következik veszedelem a hitre és az iskolákra.* Később – egy protestáns hatalom képviselője előtt* – úgy nyilatkozott, hogy ezt a háborút a jezsuita-tételek és elvek korlátlan garázdálkodása idézte föl. A rendek határozatát hajtotta végre, mikor eltávolította őket az országból. Álláspontját világosan jelzi őmaga,* mikor elmondja, hogy a státusok őt a szécsényi confoederatio alkalmával a jezsuitáknak kiigazítására s nem sarczoltatására utasították. «Valóban is akkor menne füstbe a confoederatio, a midőn a feje meg nem tartaná ígéretét». Alkotmányos kötelességét teljesítette; a mint a jezsuita-törvény végrehajtóitól is megkívánta, hogy ne a jezsuita-szerzethez legyenek hívek, hanem a hazához.*
Katona, XXXVII. 397.
Jablonszky porosz superintendenshez 1708 október 18. Századok, 1870. 84.
Bodolóról Károlyihoz, 1706 október 15. Arch. R. I. 637.
1707 januárius 20. Századok, 1881. 42.
