III. A FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZAT. (1707 június 13-ikán.)
III.
A FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZAT.
(1707 június 13-ikán.)
A FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZAT.
(1707 június 13-ikán.)
RÁKÓCZI fejedelem, saját vallomása szerint, nagyon megilletődött a tábornokok hirtelenkedése és a saját szavai következtében történt vérengzés miatt. Attól tartott, a mi be is következett, hogy a szólásszabadság elnémításáról,* pártzsarnokságról* s arról fogják vádolni, hogy ilyen megrettentéssel akarja kicsikarni a függetlenségi nyilatkozatot, az uralkodóháztól való elszakadást. Ezt a házat ő ismételten vádolta, hogy – most húsz esztendeje – az eperjesi vértörvényszék rettentő hatása alatt mondatta ki az örökös királyság behozatalát. De nem hirdethetik-e, hogy annak eltörlését ő is hasonló eszközzel, az ónodi vértörvényszék rettentő hatása alatt kívánja kimondatni? Arra valóban nem hivatkozhatott, hogy az országgyűlés csak olyasmit tett, a mit – szintén egy szónoklat hatása alatt – egy másik országgyűlés már hatodfél százada megtett Aradon. De a szenátus, a melyet a viharos űlés után azonnal megkérdezett, valami hasonlóra gondolt. Kijelentette, hogy a függetlenségi nyilatkozatot a túróczi ármánykodások következtében nem halasztani, hanem éppen siettetni kell.
«Ez az a szabadság – írta Katona, XXXVII. 353. – a melyben a szabad szót tűrni nem szabad.»
Harley Medowsnak 1708 februárius 14. Simonyi, III. 361–2. (Sacrifice to Party Tyranny.)
12. RÁKÓCZI FELÜLBÉLYEGZETT PÉNZE.*
Rákóczi felülbélyegzett pénze az Erdélyi Nemz. Múzeum régiségtárában lévő eredetiről készült.
A konvent különben minden izgatottság nélkül tárgyalta tovább a rézpénz ügyét, a mely azon ármánykodások véres megtorlására vezetett. Pedig nem közönséges nyugalom kellett június 8-ikán annak elhatározásához, hogy a libertások értékét 60%-kal csökkentsék, ha már – a fejedelem tiltakozása következtében – 80-nal nem csökkenthetik. Idejárúlt, hogy a devalvált rézpénzből mindössze 2,200.000 forintot hagytak meg a forgalomban, ezeket – a csalások és megtévesztések elkerűlése végett – Szűz Mária képével felülbélyegezték és kimondták, hogy több rézpénzt nem veretnek. Más forradalmak is nyultak hasonló megszorításokhoz; pl. ugyanazon század utolsó harmadában a függetlenségökért küzdő amerikaiak, majd a francziák, a kik közül azonban amazok egy, emezek pedig 45 milliárd frank értéket egyszerűen megsemmisítettek. Sőt jó száz esztendővel Rákóczi után hazánk a külső háborúk következtében olyan kettős devalvácziót ért meg, a mely 92%-kal csökkentette a papirospénz értékét. Az ónodi országgyűlés tehát valamennyinél nagyobb százalékot mentett meg a közvagyonból. Az így hozott áldozatot csak ideiglenesnek és a kölcsön egy nemének tekintette, mert a pénzbeli hadisegítség rendezése következtében azt remélte, hogy a rézpénz becse önmagától helyreáll. Bizonyára ideálizmus vezette őket, mint Bercsényit, a ki úgy hitte, hogy addig nem adózik a magyar, míg a szabadságnak meghozza azt az áldozatot, hogy pénz gyanánt fogadja el a libertást. Rákóczinál jobban senki sem érezte és érezhette, hogy a rossz pénz hol méltó, hol méltatlan sírást, morgást okoz; de úgy vélte, hamarjában nincs annak egyéb orvossága, mint megemlékezni hazánkhoz való szeretetünkről és kötelességünkről.* Mihelyt nem fogadják el, államadósságot kell csinálni,* a rézpénz lévén a háború alapja.* Maga ment elől jó példával: magánpénztára számára ezüst helyett mindenütt elfogadta a pecsétes kongóban való fizetést; ne mondják, hogy a rézpénz megvetése tőle származik.*
Rákóczi Esterházy Antalhoz, 1707 augusztus 24. Arch. R. II. 85.
U.-ő Károlyinak, 1707 szeptember 11. U. o. II. 97.
Rákóczi emlékíratai, 235.
Rákóczi Darvai Ferenczhez 1707 szeptember 2. Arch. R. II. 607.
A rézpénz szabályozásával egyidőben (június 11-ikén) történt, hogy a közadózás végleges tervének elkészítéséig nádori porták szerint félmillió forintot vetettek ki a vármegyékre s ez adózás alól a fejedelem javait sem vették ki. Ez nem maradt csak papiroson. A fejedelem utóbb, mikor észrevette, hogy neki mégis kedveznek, saját rovatalát önmaga igazította ki, hogy több adót fizessen.* Ugyanakkor, mikor a katonaság az országgyűlés előtt többi közt arról panaszkodott, hogy az ezredekben elég katona van, a ki mezitláb kénytelen lován ülni: a rendek a fejedelemnek százezer és a főtábornoknak ötvenezer tallért ajánltak föl udvartartásra.* Bizonyára nagy pénz, mikor az évi zárószámadás szerint az ország közönséges szükségleteire mindössze 2,998.967 forintot adtak ki.* Azonban a nemzet vezérei idáig a magukéból sokat költöttek az országra, melynek most, ha teljesen szakítani akart a császári udvarral, az eddiginél kisebb áldozattal kellett gondoskodnia az államfőt megillető környezetről.
Beniczky naplója. RT. I. 14., 75.
Bártfai napló. MHH. XXVII. 153., 158.
Névtelen napló. Tört. Tár, 1902. 416.
A külön állami berendezkedés sokkal nagyobb állami terhek fölvállalásával s a társadalomban több takarékossággal járt volna együtt. Mondogatták is, hogy ha behozzák a közteherviselést, bizonyára kevesebben járnak bársonyban, mert minden adófizető számot vet az erszényével.* De Bercsényi mégis helyesen jellemezte a közhangulatot. «Falustól menjünk inkább, mintsem adózzunk! Ugyanis jobb adjból lett a jobbágy; most sok jobbágyból lenne jobb ne adj. Ezerszer meghalna inkább, ha feltámadhatna. Én erről, felséges uram, azt tartom, a mit Curtius ír,* olyan most az egész hazánk. Ha hír üti a fülünket, felbuzdúl a vérünk et objecta movent sensus, ex radice affectus»: a dolgok gyökerestül megmozdítják az érzelmeket és a szenvedelmeket.*
Bártfai napló, 172.
De rebus gestis Alexandri Magni, I. könyv, I. fej.
Bercsényi Rákóczihoz 1708 április 5. Arch. R. V. 604.
Pünkösd napján a fejedelem a rendekkel együtt zenés misét hallgatott s két órahosszat figyelt Kürtössy András esztergomi kanonok és tornai főesperes szentbeszédére.* Másnap, június 13-ikán délelőtt istentisztelet után* az országgyűlés csöndesen kezdődött. A rendek már a törvényczikkeket szerkesztő bizottságot is kiküldték.* Csak délután* kerűlt sor az országgyűlés valódi feladatára.
A névtelen ónodi napló, Tört. Tár, 1902. 416. Kürtössy életrajza (1648–1732). Szinnyei, Magyar Írók, VII. 588–9.
Diarium conv. Onodiensis. Tört. Tár, 1895. 529.
Bővebben Áldásy, Századok, 1895. 739–740. Érdekes, hogy Beniczkynek (RT. I. 14.) erről a napról nincs egyéb följegyezni valója.
A névtelen napló, Tört. Tár, 1902. 416. mondja, hogy délután is sessio volt, melyben a confoederatioba újonnan beállók hitöket letették a fejedelemnek. «Ezután beszélgettek a nemzetünkbeli és idegen nemzetből való hadaknak fizetéséről.» A bártfai követek naplója (MHH. XXVII. 159.) ezt a napot, Károlyi önéletírása (I. 193.) a következőt, a névtelen napló (id. h. 417.) 18-ikát mondja az abrenunciatio napjának. Részletességénél fogva a bártfai napló érdemel legtöbb hitelt. Ennek nyomán lehet megállapítani azt is, a mire emlékírataiban (223. l.) a fejedelem már nem emlékezett bizonyosan, hogy az indítványt maga Rákóczi tette.
A fejedelem újból felolvastatta előterjesztéseinek a békealkudozások meghiúsulásáról és az Ausztriai Ház magatartásáról szóló részét s azután ő maga szólalt fel. Részletesebben kifejtette az ottan mondottakat és beszámolt a haza állapotáról. Az Ausztriai Ház hazafiak útján, de színesen kezdte tárgyalni a békét; hazafiak útján akarta hálójába keríteni Magyarország szabadságait és csalfa tárgyalásaival csak kijátszani akarta a nemes szövetkezett rendeket. Szükségesnek látja és ítéli tehát, hogy a rendek lemondjanak az Ausztriai Ház és József királyságáról.*
Nemcsak Rákóczi, hanem a csakhamar megalkotott 1707: II. tvcz. is lemondásnak nevezte az abrenunciatiot. Enyhébb kifejezést már valóban nem választhattak.
Mindjárt utána Bercsényi – idáig az elhalasztás barátja – helyesen emelte ki, hogy ez az ellenmondás nem új dolog. Már a szécsényi országgyűlés ezen az alapon alakította meg a rendek szövetségét és a vezérlő fejedelemséget. Nem is hivatkozott reá, hogy akkor már kétszázesztendős volt a rákosi végzés, a mely nemzeti királyságot követelt, s hogy azóta Erdélyország is kimondta az elszakadást. Időközben kitűnt, hogy az Ausztriai Ház nem akar békűlni. Az ország lakosai bölcsen beláthatták királyuk csalfaságát, alattvalóival szemben atyai szeretet helyett tanusított durvaságát. Maholnap fegyverrel igázza le őket s örökös rabszolgáivá és jobbágyaivá teszi. Ha tehát a külföld elösmerésére és segítségére számolnak, a már elfogadott elv alapján jobb, ha törvénybe iktatják az elszakadást és vele a függetlenséget. Józsefet idáig sem ösmerték el királyuknak; tehát szakadjanak el tőle és házától nyiltan is. Eb ura fakó!*
Beszéde a bártfai (MHH. XXVII. 159–160.) és a pozsonyi névtelen napló (Tört. Tár, 1895. 529.) alapján. «Az eb ura fakó» mondás régisége és jelentése («ebnek parancsoljon a komondor!») Tóth Bélánál, Szájról szájra, 49–50.
Eb ura fakó! – kiáltottak a feltüzelt rendek s lelkesedéssel* fogadták el azt az indítványt, hogy «mai napságtól fogva József nem királyunk. Abrenunciálván mindenekben ellene, inkább egy óra alatt elveszünk, semmint örökös jobbágyságot viseljünk. Mely fölkiáltásunkat megerősítjük a szövetségre letett hitünkkel. Az ország pedig mondassék interregnumnak mindaddig, míglen más országgyűlés alatt királyt nem választunk.»*
Rákóczi emlékíratai, 225.
A pozsonyi névtelen naplóban, Tört. Tár, 1895. 529–530. Katona, XXXVII. 361.
Azonnal letették az esküt a fejedelem iránt,* a kit a királyválasztásig a közhatalom élére állítottak. Bizottságot küldtek ki a nyilatkozat megszerkesztésére. A haza ellenségének nyilvánították, a ki, annak közzététele után két hónappal, a szövetséghez nem csatlakoznék. Tanácskoztak a magyar és az idegen katonaság fizetéséről. Az egyházi rend megnyugtatására megengedték, hogy a papság zsinatot tartson s hogy a megürűlt esztergomi érsekség élére prépostot válaszszanak.*
Névtelen napló. Tört. Tár, 1902. 416. (Áldásy közlése.)
U. o. és 1895. 530.
13. I. JÓZSEF KIRÁLY.*
I. József király a «POLITICA AUSTRIACA | IN | IMPERATORIBUS | AUSTRIACIS, | Eorumque Virtutibus adumbrata [Authore P. Gerardo Hilleprand e Soc. Jesu.] Viennae MDCCXVII.» czímű mű 164. lapjáról vétetett.
Az országgyűlés tárgyalásai a következő napokban csöndesen, sőt vontatva folytak, mert a fejedelem a nyilatkozatkészítő és a törvényeket szövegező bizottságok munkásságára fektette a fősúlyt. Június 18-án a rendeknek már mind a kettő bemutatta a kész szöveget. A legnagyobb figyelmet természetesen a II. törvényczikk keltette, a mely József királyságának lemondását, az interregnumnak, vagy király nem létének bekövetkezett idejét, és az Ausztriai Ház akármimódon követelt mindennemű jogának eltörlését mondta ki.
Az első két törvényczikket az artikulusok mellékelt hű, de kisebbített utánzata tartalmazza* egészen az eperjesi vértörvényszék megemlítéséig. «Melyekre magunk is jól emlékezünk – folytatja a törvény. – Bizonyosan tudjuk s kitanúltuk az országnak abban az időben nagy szorongatásban s inségben levő főfő rendei életének és jószágainak veszedelemben-forgásával minden előre lenni szokott választás nélkül Józsefnek a királyi székbe erőszakos és tyrannusi kegyetlenséggel való betolását, fentartott álokokkal lett hite letételének semmirevalóságát, erőkaszos voksolásoknak törvénytelenségét, annak felette tyrannuságának tovább is folytatását.» Vádolja, hogy az álnok béketárgyalásokkal József nemcsak nem igyekezett helyreállítani az ország előbbeni szabadságát, hanem – atyja gonosz cselekedeteinek helybenhagyásával – maga is hasonló zsarnoki kegyetlenséget üzvén, az országot raboltatta, pusztíttatta, fenyegette, hogy ismét gyalázatos zsarnoki szolgálat alá hajtsa. Mivel pedig ezt már Szent István első törvényének 4, része is tiltja: «ezen mi mindnyájunk közös akaratával végzett s megerősített artikulusunkkal magunkat említett első József császár és ő általa az egész Ausztriai Ház rajtunk követelt királyi engedelmességétől, tiszteletétől és minden magának tulajdoníttatni kívánt jussától magyar koronánkhoz, országunkhoz és annak igazgatásához, most avagy jövendőben akármi módon való ragaszkodásától felszabadultaknak s megmenekedetteknek lenni végezvén, nyilván mondván és deklarálván: mindazoknak abrenunciálunk és ellenmondunk. És ekképpen régi dicső szabadságunknak s legfelső törvényes jussunknak erejével és authoritásával, mely mind isteni, mind emberi törvények szerint reánk szállott és származott – senki arra bennünket nem kényszerítvén, sem abban ellent nem tartván, hanem teljes jókedvünkből és szabadakaratunkból hazánkban interregnumot lenni vallunk, tudniillik országunkat király nélkül lenni jelentjük és hirdetjük.»
A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárának eredeti (2-r. 6 levél) példányáról.
)
)
Az ónodi gyűlés törvényczikkeia Magyar Nemzeti Múzeum eredeti példányáról.
Ötödnap, június 22-ikén, a fejedelem ismét felolvastatta és azután a többi czikkel együtt szentesítette ezt a törvényt. Azonnal manifesztumot* intézett a nemzethez és Európához, hogy tudassa az Ausztriai Háztól való elszakadást és megmagyarázza annak az okát. Ezt egészben véve az I. és II. törvényczikknek szavaival tette. A külföldet külön is figyelmeztette, hogy ebben a határozatban más nemzeteknek, különösen pedig régi eleiknek példáját követték, kik levetették a királyi székből Pétert és Abát, mint törvényeink megrontóját és Ottót, kit a trónba mások ültettek.* Az egész keresztény világ láthatja mostani s több más manifesztumukból, hogy ők Szent Istvánnak és II. Endrének a zsarnokság ellen hozott törvényei értelmében jártak el, s Portugália, Németalföld és Svájcz példáit követték, mikor kimondták az interregnumot, hogy szabadok lehessenek. Kérték tehát a keresztény hatalmasságokat, álljanak az igazság mellé, a mely figyelmöknek minden más gondolatnál legméltóbb tárgya.
Manifeste du Prince Rakoczy avec sa lettre ŕ l’empereur, la publication de l’interrčgne, et le manifeste du Comte Tekely. Bázel, 1708. 12-r. 48. lap. (Gróf Apponyi S.: Hungarica, II. 349.) Lambertini, Mémoires du XVIII. sičcle, IV. 490. Katona, XXXVII. 362–9. Egy lengyel kir. tanácsosnak levele, Thalynál, Kalászok, 181–3. Szalay, VI. 434–8. Áldásy a Századokban, 1895. 744–5. A manifesztum dátuma abból állapítható meg, hogy a fejedelem június 22-ikén már átküldte a szentesített törvények másolatát az angol és a hollandi követeknek. Levele Simonyinál, III. 326.
Zsigmond ideiglenes letételére nem hivatkozott, pedig az szintén «generalis universorum regnicolarum in unum voluntatem facta confoederatio» következtében történt. II. Ferdinánd letételét viszont talán azért mellőzte, mert azt nyomban Bethlen királylyá választása követte s nem akarta, hogy erre való hivatkozásában őt hasonló törekvésről gyanusítsák.
«A népek – mondta Vay Ádám a függetlenségi nyilatkozat védelmére kibocsátott röpíratában* – nem a végre teremtettek, hogy a fejedelmek nagyravágyásainak szomorú játékai és nevetséges mulatságai legyenek; hanem a fejedelmek a népeknek boldogságáért és békességéért állíttatnak elő és mindenikének csak az Istennek kell cselekedetei czéljául lenni: akármi vélekedéssel legyenek is e felől a magyarok ellenségei.»
Egy lengyel kir. tanácsos levele Thalynál, Kalászok, 188.
