IV. AZ ÓNODI ORSZÁGGYŰLÉS VÉGE. (1707.)
IV.
AZ ÓNODI ORSZÁGGYŰLÉS VÉGE.
(1707.)
AZ ÓNODI ORSZÁGGYŰLÉS VÉGE.
(1707.)
A FEJEDELEM június 18-ikán maga kérte a rendeket, hogy a mi nem tetszik a törvényjavaslatok szövegében, azokon a nyilt űlésben vátoztassanak.* Tehát pontonkint olvasták föl valamennyit s egyetmást módosítottak is rajtuk. Például maga Rákóczi javasolta, hogy fejedelmi helytartót válaszszanak, a ki Magyarország politikai, igazságügyi, hadi és gazdasági ügyeit vezesse, mikor őt kötelességei Erdélybe szólítják. Nagy lelkesedést, vígasságot* keltett, mikor erre a méltóságra gróf Bercsényi Miklóst ajánlotta. A főtábornok elfogadta az egyhangú választást,* minek örömére a fejedelem másnap megvendégelte a rendeket.* Az erdélyi ügyek azért jöttek szóba, mert Pethes egri nagyprépost éppen ezen a sokszorosan nevezetes napon jelentette a gyűlésnek, hogy követtársával, Galambos Ferenczczel együtt megjelent az erdélyi fejedelem beiktatásán s az erdélyi rendeket felszólította a szövetséghez való csatlakozásra. Az erdélyiek helyeselték történelmi példáit és okait, a mikkel azt bizonyítgatta, milyen áldásos volna a két ország egyesűlése.* A szövetség megkötésére be is küldték követeiket, a kiknek megjelenése természetesen még nyomatékosabbá tette a függetlenségi nyilatkozatot.
Bártfai napló, 164.
Névtelen napló. Tört. Tár, 1902. 417.
Rákóczi emlékíratai, 227. Bártfai napló, 165.
Tört. Tár, 1902. 417. (A Névtelen napló szerint.)
Bártfai napló, 163–4.
Harmadnap, június 20-ikán, az erdélyi követek: gróf Mikes Mihály, báró Kemény Simon, Lázár Ferencz és Kolozsvári Márton Csécsről négy hintón, a főrendek, két székely és négy karabélyos csapat kíséretében nagy fénynyel vonúltak be a körömi táborba.* A fejedelem az ország sátrában nyilt űlésben fogadta őket. Belépésökkor az egész országgyűlés fölemelkedett; csak a fejedelem maradt ülve. A követség szónoka kijelentette, hogy nemcsak kedvesen fogadták, hanem már teljesítették is a magyar rendek fölhívását: Erdély belépett a magyar confoederatióba s most csak azt kéri, hogy a szövetséget továbbra is sértetlenül fentartsák. Sennyei István kanczellár a fejedelem és a rendek nevében biztosította őket, hogy semmit sem mulasztanak el a szövetség fentartására.* Az erdélyiek távozása után újból felolvasták és sok tekintetben módosították a törvényczikkelyeket, a melyeket tehát újból, alaposan megrostálták. Pl. maga a fejedelem utasította vissza Klobusiczkynak, a gazdasági tanács elnökének azt a vádját, mintha a szabad királyi városokban polgárjogot nyert görögök vagy más kereskedők a bortól nem fizetnének harminczadot. Este hat órakor a fáradt követek azzal oszlottak szét, hogy a távozni akarók kedvéért már másnap megkezdik a függetlenségi nyilatkozat aláírását és megpecsételését. A fejedelem pihenni tért, Bercsényi azonban fényesen megvendégelte az erdélyi urakat.*
Bővebben u. o. 167–8. Beniczky, 15–16. Kolinovics Katonánál, XXXVII. 373.
A szövetséget az 1707: III. t.-cz.valóban megerősítette.
Bártfai napló, 167–9. Beniczky naplója, 15–16.
21-ikén a fejedelem a szenátusban, Sennyei pedig a rendeknél elnökölt. A rendek meghallgatták és elfogadták a hadi szabályzatokat,* azután maguk elé vezettették a túróczi nemeseket, a kik bocsánatot kértek tőlük és a fejedelemtől, mire visszanyerték szabadságukat.* Az országgyűlés rendes tárgyalásai a kiengesztelődésnek ezzel a szép jelenetével végződtek.
Áldásy részletesen ismerteti a Századokban, 1895. 854–5., 922–928. megjelent jeles tanulmányában.
Bártfai napló, 170. Beniczky naplója, 17. Más turócziak elfogatásáról Kolinovics Katonánál, XXXVII. 374.
Június 22-ikén szerdán reggel 9 órakor a fejedelem az egész szenátus kíséretében ment az országgyűlés záróülésére. Újra felolvastatta s azután először is önmaga írta alá a függetlenségi nyilatkozatot. Majd különböző ügyeket vettek elő. A fejedelem azért ellenezte új országos pecsét készítését, mert az ország czímere köré akkor az ő nevét és czímeit* kellene vésetni, miből rosszakarói azt gyaníthatnák, hogy – mire pedig gondolni sem akar – a királyságra vágyik.* Meg is hagyták a régi pecsétet.* Egyesek fölszólaltak a czímkórság és a ruházatban való fényűzés ellen is,* de a visszaélést törvénynyel nem korlátolták.
Czíme 1707-ben: II. Rákóczi Ferencz, Isten kegyelméből a szent római birodalomnak és Erdélynek választott fejedelme, Magyarország részeinek ura és a székelyek grófja, a szabadságért szövetkezett Magyarország rendeinek vezérlő fejedelme, Munkácsnak és Makoviczának herczege, Sáros örökös főispánja, Sárospatak, Tokaj, Regécz, Ecsed, Somlyó, Lednicze, Szerencs, Ónod stb. örökös ura.
Bártfai napló, 172.
Rákóczi 1705-ig családi czímerét és czímét használta pecsétjén, melynek leírása 1704 februárius 14-ikéről Arch. R. I. 74. Az eredeti ezüstlapú pecsétnyomó a M. N. Múzeumban. Fejedelmi pecsétjén 1707-ben a Rákóczi-czímer és körülötte a 11-ik jegyzetben említett czím latinul. Rajza ebben a könyvben. Közjogilag helytelen volt a latin köríratban, hogy a vezérlő fejedelemséget nem emelte ki, hanem a dux szót a confoederatiora, Munkácsra és Makoviczára egyaránt vonatkoztatta. Rákócz pecsétjéről később lesz szó.
Bártfai napló, 172.
Az utolsó beszédeket maga a fejedelem tartotta. Először is a vallás ügyében szólalt fel azzal az indítványnyal szemben, hogy törvényt hozzanak azok ellen, kik a szécsényi országgyűlésen a vallás ügyében hozott végzések végrehajtását gátolják. Megnyugtatta a rendeket, hogy a három felekezet panaszainak megvizsgálására és elintézésére már is küldött ki bizottságokat. A szécsényi megegyezés és alku után a katholikus, helvét és ágostai vallású rendek közt nem volna többé különböző felfogás, ha a végzéseket mindenütt végrehajtották s azok ellen néhol nem akadékoskodtak volna. Egyébiránt nem hitte, hogy akadna valaki, a ki a szécsényi végzéseket bontogatni kívánná; hiszen így sohasem jutnának megállapodásra. Tehát csak az a feladat, hogy a végzéseket mindenütt és mindenben végrehajtsák. Éppen Szécsényben tapasztalta, hogy délutánonkint nem jó tanácskozni; azonban az országgyűlés berekesztése után még ma hajlandó tárgyalni ezt az ügyet a bizottságokban. A rendek valóban megkérték őt a felek kihallgatására és döntő ítélete kimondására.*
Bártfai napló, 173. Már Katona (XXXVII. 400) megczáfolta Ribinynek azt az állítását (Memorabilia augustanae confessionis in regno Hungaria, II. 168.), hogy Ónodon törvényt hoztak a jezsuiták kiüzetése ellen. Hiszen május 10-ikén már számüzetésbe mentek Nagyszombatból.
S most a fejedelem fölállott, hogy berekeszsze az országgyűlést, mely 15 ülésben 24 törvényczikket hozott.* A gyűlés kezdetén – szólt – örömmel lépett az ország sátorába. Még nagyobb örömmel távozik belőle, mert látja, hogy Isten ő szent felsége a nemes szövetkezett rendek szívét egyességben megtartván, az országgyűlést szerencsésen végződni engedte. Kéri az Istent, hogy a rendeket továbbra is megtartsa ebben az egyetértésben. Könyek gyűltek a szemébe, mikor a túrócziak gyanúsítására és esetére gondolt. Biztosította a rendeket, hogy mindenkor szíves akarattal, nagy veszedelmek közt is jó ügyekezettel és a maga hasznának keresése nélkül igyekezett kormányozni a magyar hazát s nincs egyéb czélja édes hazája boldogságának keresésénél. S nem kételkedik, hogy Isten ezt a boldogságot megadja, a szövetkezetet az ő valóságos mivoltában megtartja, ha a rendek megemlékeznek hazafiságukról s megőrzik szívökben az egyességet és az őszinteséget, a melylyel óhajtott hajdani szabadságuk visszanyerésére kell törekedniök. Szeressék a hazát olyan tökéletes szeretettel, a milyennel ő szereti.*
A törvények ilyen czímen jelentek meg: Articulusok, Mellyek a’ Magyar-Országi Hazajok Szabadságáért oeszveszövetkezett Státusok és Rendek e’ folyó 1707. Esztendoe-béli Puenkoest-Havának 16. napjára haladott, és az Onod táján lévoe Mezoeben tartatott Koezoenséges Gyuelésében concludáltattak és végeztettek. (2-r., hat számozatlan levelen. A M. N. Múzeumban.) A fejedelem a kész példányokat Terebesről aug. 28-án küldözte szét. Levele Katonánál, XXXVII. 377–8. A törvények egyik kiadása a hely megnevezése nélkül, a másik Nagyszombatban jelent meg.
A beszéd menete a Bártfai napló (172.) és Beniczky (17.) kivonatának egyeztetésével.
Így ért véget a nevezetes országgyűlés, a melyen, kisebb fölszólalásait nem tekintve, Rákóczi 12 nagyobb szónoklatot tartott s a rendek elhatározásainak szónoklatai erejével mindenkor irányt adott. Most a szenátussal és az udvarral eltávozott az ország sátorából, de rövid idő mulva nagy fénynyel tért oda vissza, hogy a templommá átalakított sátorban a rendekkel együtt adjon hálát az Istennek. Mikor a mise végén Pethes András egri prépost a Te Deumot kezdte énekelni, megdördűltek az ágyúk, a kivonúlt két ezred pedig sortüzet adott.*
Az országgyűlés részletes története Áldásytól a Századok 1895. évi folyamában és külön kötetben. Thaly Adalékai az 1896. évi folyamban. Csepreghy Kálmán: Az ónodi országgyűlés és előzményei. Budapest, 1894. 8-r. 158 lap. Fiedler, Der blutige Landtag zu Ónod. Bécs, 1852. 8-r. 16 lap. (Sitzungsberichte, IX.) stb.
14 A SZERENCSI TEMPLOM.*
A szerencsi templom Dörre Tivadar rajza.
Azután még sötét estig folytatták a törvényczikkelyek aláírását, pecsételését, miközben a fejedelem jelenlétében a vallásügyi bizottság azonnal megkezdte és csak 27-én fejezte be tárgyalásait.* 23-ikán a követek majdnem mind hazamentek. Tizenegy óratájban Bercsényi, több főúr, az udvar és három karabélyos század kíséretében maga a fejedelem is megindúlt Szerencsre, a hol már harmadnapja vártak reá lengyel vendégei: Viszniovszka herczegné és menye, a lithvániai marsall s több főrangú úr és hölgy. Délután 2 órakor megérkezvén, a fejedelem nagy ünnepséggel fogadta, majd gazdagon megvendégelte őket, de kíséretével még azon este visszatért a körömi táborba.* Másnap misét hallgatott, a szegényeknek kihallgatást adott, némelyeket külön is magához hívatott s egész nap sokat dolgozott. Harmadnap felöltötte szép selyemreczés pánczélingét, hanem azért délelőtt, délután tanácskozott a vallásügyi bizottságokkal, és csak sötét este, szövétnekek világa mellett tért pihenni sátorába.*
Bártfai napló, 174. Névtelen napló, Tört. Tár, 1902. 417.
Beniczky naplója, 18. A Viszniovszkij-család Halicsban, a lublini vajdaságban és Chelmben volt elterjedve.
U. o. 18–19.
Annál zajosabban telt el június 26-ika. A fejedelem meghívására a lengyel vendégek Szerencsről ellátogattak a körömi táborba. A fejedelem Bercsényivel, ennek fiával, több ezredessel és udvari hadával a táboron kívül lóháton várta, üdvözölte, majd dob- és trombitaszó közt kísérte be őket. Az ország sátrában misét hallgatván, a fejedelem az idősebb herczegnét, Bercsényi pedig a fiatalabbat a fejedelmi sátorba vezette. Onnan Bercsényiné kedves meghívására csakhamar az egész fényes társaság Bercsényiékhez ment ebédelni. A zeneszón föllelkesedve, ebéd után tánczra perdűltek: a magyar urak a lengyel, a lengyelek a magyar nőket jól megforgatták. Maga a fejedelem is tánczolt, de nem sokat. Estefelé a vendégek sok búcsúzás után indúltak vissza Szerencs felé, de a lengyel urak egy része már alig bírt ülni a lován s néhányan el is maradoztak. A fejedelem egy darabig még elbeszélgetett az urakkal, – azután maga is feküdni tért.*
Beniczky naplója, 20–21.
Kétségtelen, hogy a lithvániai marsall nem csupán mint a hölgyek kísérője jött a körömi táborba s hogy a lengyel-magyar urak eznapi barátkozásának mélyebb jelentősége volt. Rákóczit vendégei arról értesítették, hogy a lublini országgyűlés június 8-ikán Ágost lengyel királyt örökre megfosztotta a tróntól, Leszczynszkij Szaniszló királyságát pedig trónbitorlásnak nyilvánította, s új királyválasztást rendelt el.* Nem egészen a véletlen műve, hogy az egymásra utalt Lengyel- és Magyarországban az interregnumot majdnem egyidőben, csak ötnapi különbséggel mondták ki. És összefügg a körömi víg nap történetével, hogy a fejedelem Ottlyk Pált már 28-ikán Lengyelországba küldte s hogy a szenátussal ismételve (28-ikán és 29-ikén) tartott értekezletek után 30-ikán 12 futárt tizenkétfelé indított titkos izenetekkel.*
Tárczy, Nagy Péter czár és Magyarország, 44.
Beniczky naplója, 21–22.
)
Törvényczikkek záradéka a Magyar Nemzeti Múzeum eredeti példányáról.
Július elsején virradat előtt udvari népével és Bercsényivel együtt ő is odahagyta a körömi tábort, de csak azért, hogy megtekintse a kassai várerősítéseket. Váltott lovakon már délután öt órakor Kassára érkezett; másnap, Sarlós Boldogasszony ünnepén, misét hallgatván, nyolcz óratájban Bercsényivel együtt Perényen át visszaindúlt a körömi táborba, hová, a főtábornok gyöngélkedése miatt, csak késő esett érkezett meg. Már ott találta báró Révay Ferencz túróczi főispánt s Lehóczky György, Kostyál György és Czemanka Ádám túróczi nemeseket, a kiket a vármegyébe küldött karabélyosok kísértek ide tisztességes fogságba. 3-ikán, vasárnap, holmi hadi és építési terveket vizsgált meg. Nagymise után, a mit a szenátorokkal s más urakkal az ország sátrában hallgatott végig, délután két óráig a szenátusi bizottsággal, ebéd után pedig Bercsényivel és az Erdélyből érkezett báró Kemény László szenátorral tárgyalt; majd későestig íróasztala mellett dolgozott.
15. AZ ÓNODI ORSZÁGGYŰLÉS EMLÉKSZOBRA.*
Az ónodi országgyűlés emlékoszlopa Klein Jakab ónodi tanító amateur-fényképfelvételéről készült.
Hétfőn már a podgyászt is tovább küldte Szerencs felé, de napközben még egy gyűlést tartott a szenátusi bizottsággal. Végre a szenátorokat elbocsátván, estefelé Bercsényivel, Des Alleurs-rel, egész fejedelmi udvarával és a karabélyos seregekkel végképpen odahagyta a körömi tábort s főhadi-szállását Szerencsre tette át.*
Beniczky naplója, R. T. I. 23–24.
Az ónodi gyűlésre sok tekintetben megelégedéssel gondolt vissza. Úgy vélte, mint egyik belső embere,* hogy a magyarok magaviseletében nemcsak a külső lehetőség volt meg, hanem a belső hatalom is. A határozatokat törvényeseknek és olyanoknak tartotta, a mik az 1687. évi kényszerített törvényt megsemmisítik. A mit Ónodon végeztek, mindaz a törvényeken és a legrégibb példákon épűlt, az igazságot pedig és a törvényeket lábra állította. 1907. október 13-ika óta Ónod főterén fehér obeliszken fekete, és szürke márványtáblákon valóban aranyos betűk hirdetik, hogy «a saját királyaitól halálra sanyargatott nemzet az ónodi gyűlésen mondotta ki elszakadását méltatlan uraitól, hogy hitének, tűzhelyének, szabadságának és becsületének védelmében semmi se gátolja». Márványba vésették Rákóczi szavait is, hogy «mi édes hazánk ezen járomból való megszabadítása végett készek vagyunk feláldozni életünket, javainkat, utolsó csepp vérünket ...» Ennek az ónodi oszlopnak, az ünnepi szónok* szerint, hirdetnie kell, hogy «a mi félistenünk, a mi bálványunk, II. Rákóczi Ferencz és a kuruczok valamikor ennek a földnek taposták göröngyeit, ennek a környéknek szítták a levegőjét. Itt határozták el a kitartó, rendíthetetlen küzdelmet az ország jogaiért, alkotmányáért, függetlenségéért, szabadságáért. Hirdesse ez az oszlop, hogy volt egy kor, a melyben megértették a kuruczok lelkét, törekvéseit álmait s leborúltak azok nagysága előtt, a kik a hazát mindeneknek elébe helyezték.»
Egy lengyel kir. tanácsos levele. Thaly, Kalászok, 286–7.
Dr. Szentpáli István miskolczi polgármester.
