VIII. RÁKÓCZI ÉS EURÓPA. 1707 szeptember–október.
VIII.
RÁKÓCZI ÉS EURÓPA.
1707 szeptember–október.
RÁKÓCZI ÉS EURÓPA.
1707 szeptember–október.
GRÓF CZOBOR MÁRK Bécsben, báró Stralenheim Henrik svéd követ jelenlétében, Rákóczit, Leszcsinszkíjt és XII. Károlyt nevezte Európa legczégéresebb pártütőinek.* XII. Károly elégtételt követelt és Szilézia határán 50.000 ember élén várta a feleletet. A bécsiek az ő befolyásának és bosszújának tulajdonították, hogy Ónodon a magyarok kimondták az interregnumot; a labancz grófot tehát őrízet alatt hozzáküldték, hogy ezzel is lohaszszák ellenséges indulatát.* Bezenval biztosította Rákóczit,* hogy a svéd király hajlandóbb megtámadni Ausztriát, mint kibékűlni vele, Löwenhaupt tábornokot pedig csak a sereg egy részével küldi Lengyelországba. Pár nap mulva, a lengyel korona felajánlása után, Rákóczi Ráday útján megkérdezte XII. Károlyt, számíthat-e segítségére, ha a lengyel korona visszautasítása miatt a czár a császárral szövetkezik? A király megizente, hogy Leszcsinszkíj Szaniszlót mindenesetre megtartja a lengyel trónon s maga is mentűl előbb Lengyelországba megy a czár kiűzésére.* A fejedelem nem akarta elveszteni sem ennek, sem Károlynak a jóindúlatát. Maga éppenséggel nem vágyott a lengyel koronára, de annál jobban arra, hogy a két hatalmas ellenséget kibékítse s Magyarország javára a francziákat, oroszokat, svédeket beavatkozásra bírja. Arra törekedett, hogy a bajor választó fejedelem magyar, Szaniszló lengyel király s őmaga erdélyi fejedelem legyen. Saját vallomása szerint ez volt minden cselekedetének és alkudozásának a rúgója. Mert – úgymond* – «a lengyel korona mögött állott a hazaszeretet, vagy igazabban mondva: az az önző szeretet, a mely a haza iránti kötelességénél fogva dicsőségnek tartotta Lengyelország koronáját, holott ennek ügyei – a két ország érdekeinek érthető ellentétei miatt – nem fértek össze a magyar háborúval».
Voltaire, XII. Károly, 147–8. Arch. R. 273. jegyz. Noorden, Europ. Gesch. im XVIII. Jahrh. II. 570.
Medows Harleynak, 1707. július 13. Simonyinál, III. 325. Czobor röpirata Stralenheim ellen: Relation de l’affaire du Comte Zobor avec le Baron de Stralenheim (1711.) Ezzel szemben: Lettre de Monsieur N. N. a son amy, concernant la Relation stb. 1711. 4-r. II. lap. V. ö. Apponyi, Hungarica, II. 353. Egykorú lapok bőven foglalkoztak vele.
Augusztus 11. Fiedler, I. 69.
Rákóczi eml. 225.
Önéletr. 176.
26. B. STRALENHEIM.*
B. Stralenheim arczképe. Az Europäische Fama CXXVI. füzetében jelent meg.
NAGY PÉTER CZÁR.*
Nagy Péter czár arczképe Kneller Godofred festménye után. (1697.) Smith János metszete.
XII. Károlyt kellemetlenűl érintette, mikor értesűlt, hogy Rákóczi fényes követséget küldött a czárhoz. Minden titkolózás mellett is megtudhatta, hogy a varsói szerződésben Rákóczi föltételesen elfogadta Péter czár kezéből a lengyel koronát az ő védettjével, Szaniszlóval szemben; sőt a czár segítségét is kikötötte arra az esetre, ha Károly e miatt megtámadná. A bécsi hírek* elég közel jártak a valósághoz, hogy Rákóczi lengyel királysága Magyar- és Lengyelország egyesűlését jelentené.
Medows Harleynak szeptember 7. Simonyi, 337.
Meglepetéssel azonban Károly is szolgált az új szövetségeseknek. Augusztus 22-ikén váratlanúl kibékűlt a császárral.* Szászországból azonnal Lengyelországba indúlt, hogy kiűzze onnan az oroszokat s Péter helyett Szobieszkíj Jakabot tegye czárrá. Szebb hadserege volt mint valaha. «A világ sorsa a fiatal győző kezébe látszott letéve.»* «Ekkor semmi sem látszott előtte lehetetlenségnek.»* Általánosan beszélték, hogy Lengyelországba azért tért vissza, mert rábeszélte Piper kanczellár, kit az angolok és a hollandok megvesztegettek. A czár 12 évi fegyverszünetet ajánlott neki, hogy ez idő alatt rendezze Magyar- és Lengyelország ügyeit és Szent István koronáját a bajor választónak szerezze meg.* Azonban Károly többé senkivel sem tárgyalt. A czár még Bercsényi varsói tartózkodása idején elfogadta a haditanács javaslatát, hogy ne várja be Lengyelországban, hanem maga után csalja Oroszországba és ott tegye tönkre. A lengyelek nem nagyon búsúltak távozásán, mert majdnem ellenség módjára bánt velök. Rákóczi futárt futár után küldött Bercsényihez, hogy még a svéd betörése előtt visszahíjja.
Erről Bezenval már augusztus 29-ikén értesítette Rákóczit. Fiedler, I. 69.
Rambaud, Oroszorsz. tört. I. 423.
Voltaire, XII. Károly, 150.
Rákóczi emlékiratai, 236.
A főtábornok szeptember 18-ikán el is búcsúzott a czártól s másnap hazafelé indúlt. Nedeczkyt, a kinek a czárnál kellett maradnia, előre küldte Lublinba, hol az urak még mindig nagy rokonszenvvel nyilatkoztak Rákócziról, kihez a kujaviai püspö
köt szerették volna küldeni a tudnivalók megbeszélésére.* Azonban a királyválasztásról egyelőre szó sem lehetett.* A svédek jövetele hírére még Szieniavszkíjné is lemondott Rákóczi meglátogatásáról; Bercsényi pedig szeptember 24-ikén már Belzy-cséböl (Lublin közeléből) mentegetőzött a fejedelem előtt, ha talán mélyebben ment bele a tárgyalásba, de hamarabb akarva sem térhetett vissza.*
Bercsényi Rákóczihoz szeptember 24. Arch. R. v. 450–2.
Oginski, Denkwürdigkeiten. (Pipitz és Fink bevezetése, XLIX–L. lap.)
Arch. K. v. 451.
A fejedelem a tárgyalások egész ideje alatt az északi határok közelében maradt. Szeptember 19-ikén, Szievianszkíjné levelének vétele után, Terebesről megindult Sárospatak felé. Ünne-piesen fogadták mindenütt. Sátoraljaújhelyen eléje ment az egész város a gyermekekkel együtt és szép latin beszéddel üdvözölték. Sárospatak alatt a reformátusok élén Csécsy János, a kollégium hírneves tanára rövid, de szép üdvözléssel fogadta.* Sárospatakon elég egyhangúan teltek a napok,* egészen október 2-ikáig, mikor megérkeztek Klobusiczky Ferencz és Ráday Pál, kik bővebben először tájékoztatták az orosz-lengyel ügyek állásáról. Negyedikén még ott ülte meg a nevenapját. A katonák zeneszóval, az udvari emberek beszéddel üdvözölték; ő maga pedig meggyónt s a nagy templomban megáldozván, misét és egyházi szónoklatot hallgatott. Másnap a nemes úrfiakkal, karabélyosokkal s egyéb udvari népével Leleszen át Ungvárra ment, hogy a tárgyalások lefolyásáról mielőbb értesüljön.* Bercsényi nagy tisztelettel fogadta s részletesen beszámolt követsége eredményéről. 6-ikán és 8-ikán egész nap bezárkózva tanácskoztak s a fejedelem még a lengyel és orosz futárokat sem fogadta.* Úgy érezte, hogy a czár visszavonulása következtében eddigi szándékai meghiúsultak. Hibáztatta a kíséretében levő Des Alleurst, hogy XIV. Lajos az ő kedvezőtlen jelentései következtében nem hajlandó a svédek és az oroszok kibékítésére.* Kedvetlenül írt Esterházy Antalnak,* ki panaszkodott, hogy nincs mivel biztatni a hadakat. Minek kér újdonságokat tőle, a ki elejétől fogva az isteni kegyelemben való bizalommal és szabadságunk édességével, nem pletykákkal gerjesztette hazánk szívét? Némely dolgot kidobolni se nem illik, se nem lehet.
Beniczky naplója, 46–47.
Ezekről l. u. o. 47–50.
Rákóczi Károlyinak október 7. Arch. R. u. 110.
Beniczky naplója, 50–52.
Rákóczi emlékiratai, 237.
Október 14. Arch. R. 11. 112.
Ezek közé sorolta, hogy Vetésyt Ungvárról október 11-ikén* újabb utasításokkal küldte követnek Francziaországba a bajor választóhoz és ugyanakkor írta alá a varsói szerződést. Még aznap hazaindúlt Sárospatakra, a hintóban is Bethlen Farkas históriáját olvasgatva. Nedeczky Sándornak, a kit a czár mellé rendelt, utóbb megírta, hogy ők Magyarországban nem félnek a svédektől, de az ő tudta és utasítása nélkül még se kezdjen újabb tárgyalásokba, mert bizonyos lehet benne, hogy nem hagyja jóvá. Mindent a franczia udvar válaszától tegyen függővé. Ha Moszkvában többé nincs reá szükség, menjen át – mint a lengyel köztársasághoz rendelt követ – a lengyel táborba s ott is csitítsa a rendeket, hogy várják meg a franczia király feleletét.* Egy hét múlva arra intette,* figyelmeztesse a czárt, ne üljön fel a bécsi híreknek, a melyek bizalmatlanná akarják tenni a magyarok, francziák, bajorok iránt s gátolni akarják a svédekkel való kibékűlését. A mióta a czár odahagyta Lengyelországot, a császár a magyarok ellen is nagyobb erővel lép föl s úgy látszik, Lengyelország felől újabb haddal kíván betörni. Mondja meg a czárnak, hogy a szerződés 6. pontja értelmében most már számot tart segítségére; mert senki sem kívánhatja, hogy a lengyel korona kedvéért zavarban és árván hagyja Magyarországot. A lengyelekkel szintén meg kell értetni, hogy Magyarország szabadságának elvesztésével az ő szabadságuk is füstbe megy. Olyan jóslat, a mely néhány évtized múlva teljesedett.
Beniczky naplója, 52. Az időben gyakran tévedő Vetésy szerint (Fiedler, I. 72.) ez 13-ikán történt.
Rákóczi Nedeczkynek október 28. Arch. R. II. 119–120.
November 5. U. o. 126–127.
A svédekhez szintén küldött követet. November 14-ikén búcsúzott el tőle Ráday Pál,* hogy XII. Károlynál kimentse Bercsényi orosz követségét s egyúttal fölkérje a királyt, hogy Erdélyt olyanformán vegye gondjaiba, mint Sziléziát. Ezt a westfaleni békekötés 11., 12. és 17. pontja értelmében kívánta tőle, mert úgy gondolkozott, hogy azok a pontok Erdélyre is vonatkoznak.*
Beniczky naplója, 64.
Medows Harleynak december 17. és 21. Simonyi III. 351., 356.
A svédek ezalatt teljesen meggyűlöltették magukat Lengyelországban, a melylyel lealázó módon bántak. Még mielőtt (deczember vége felé) XII. Károly odahagyta a szerencsétlen országot, hogy az orosz birodalom ellen nyomúljon, deczember 21-ikén (ó-naptár szerint 10-ikén) a czár aláírta a Rákóczival kötött szerződést. Azzal az egyetlenegy ponttal egészítette ki, hogy országaikban egymás emberei szabadon közlekedhessenek és kereskedhessenek.*
Fiedler, I. 312.
Rákóczit ebből a szerződésből nem a lengyel korona, hanem a hazájának ígért segítség érdekelte. Nyugodt lélekkel mondhatta el, hogy sohasem kereste a lengyel koronát oly időben, a mikor hazája felszabadúlásával kellett foglalkoznia.* Valóban nem kereste, hanem maga a köztársaság ajánlta fel – izente a nándorfehérvári szerdárnak.* – Ne csodálkozzék rajta, ha ezt a jó alkalmat teljességgel nem vetette meg. Nem azért tette, mintha az Istentől kezébe adott birodalmakkal meg nem elégednék. Ha a hatalmas ozmán nemzetség is megelégedett volna azzal, a mit eleinte nyert, a maga hatalmát és dicsőségét ilyen nagyra nem terjeszthette volna. Ő azonban a királyságra való választást elhalasztotta. Később* a czárnak is megírta, hogy a lengyel primás más urakkal Ágost felé hajolván, megválasztásában többé nem bízik; a szövetségtől azonban el nem áll s reméli, a czár sem vonja meg tőle pártfogását. Nedeczky csak 1708 szeptember 30-ikán hozta haza a már kilencz hónapja aláírt szerződést, még pedig a czárnak azzal az izenetével,* hogy ragaszkodik Rákóczi megválasztásához. A fejedelem megvallotta, sokat gondolkodott ilyen körülmények közt, miként szolgálhatna hazájának. A czárhoz csatlakozzék-e, vagy megfogadja, a mit XII. Károly svéd és Szaniszló lengyel királyok nevében Crassau tábornok izent neki, hogy ne engedje Magyar- és Erdélyországban szabadon barangolni a czár futárait. Ne ragaszkodjék olyan szövetséghez, a melynek hasznát nem veheti; lengyelországi pártját, különösen a Szieniavszkijakat, bírja rá Szaniszló királyságának elismerésére. Ha ezt megteszi, hatalmas része lesz az orosz hadjárat elfojtásában és módot ad a két királynak, hogy a bécsi udvart követelései kielégítésére kényszerítsék. Sőt ezt ünnepiesen meg is igérik.*
Utasítása Vetésy számára október 13. Fiedler, I. 297.
Rákóczi Pápay Gáspárnak 1708 februárius 3. Arch. R. II. 160.
1708 márczius 19. U. o. II. 194.
Rákóczi Bercsényihez. U. o. II. 347.
Szalay a Századokban, 1870. 8–9.
27. NAGY PÉTER CZÁR.
(Le Roy metszete.)*
Nagy Péter arczképét Nattier festménye után Le Roy metszete.
Így fonódott egybe Magyarország sorsa nemcsak a spanyol örökösödési, hanem immár az északi háború sorsával is. A svéd és lengyel királyok Rákóczi barátságát keresték, a czár nyíltan szövetkezett vele s a lengyel trónra jelölte. Nem állott többé elszigetelve s a czár nyílt és a franczia király titkos szövetségesét lázadónak senki sem tarthatta. A francziáknak a függetlenségi nyilatkozat idejében Vendôme herczeg alatt a Maas és Villars alatt a Felső-Rajna mellett sikereik voltak s kevéssel a nyilatkozat megtétele után Savoyai Jenőnek vissza kellett vonúlnia Toulon alól. Előre lehetett látni, hogy XIV. Lajos nem fogja tűrni Anglia és Skótország egyesítését és III. Stuart Jakabot hadsereg élén küldi a skót trón elfoglalására. Ha a királyt Skótország függetlenségénél jobban érdekli Magyarország füglensége s a Firth of Forth helyett valahol a magyar tengerparton, talán Fiuménál szállítja partra hadseregét, az örökösödési háborúnak kétségkívül döntő fordúlatot ad, s biztosítja vele Rákóczi győzedelmét. XIV. Lajosnak semmi esetre sem tartozik szerencsés elhatározásai közé, hogy a sorrendet megfordította.
Első sorban ezért kellett halogatnia a magyar szövetség megkötését. Azonban nem valószínű Vetésynek az az évek mulva emelt vádja, hogy erre a halogatásra Des Alleursnek két külön utasítást adott volna: egyet a szövetség megkötésére s egy másikat annak halogatására.* Az előbbinek tartalmát Torcy miniszter vele is közölte, a másik csak Vetésy föltevése, a mit a következések igazolni látszottak. XIV. Lajos különben is kéziratot intézett Rákóczihoz, a melyben biztosította teljes jóindúlatáról, pártfogásáról és hogy belefoglalja az általános békébe.*
Vetésy emlékirata III. Károlyhoz 1715-ben. Fiedler, I. 5–6.
U. o. I. 6. Ugyanakkor a király megigérte a fejedelemnek, hogy a spanyol királytól megszerzi számára az aranygyapjas rendet; kiutalta a hátralevő segélyösszegeket s még százezer livret ajándékozott neki a Berlinben rendelt gyémántos ékszerek kiváltására.
28. STUART JAKAB.*
Stuart Jakab arczképe az «Europ. Fama» CXXVII. fűzetének czímképe után készült.
XI. Kelemen pápa éppen az év elején figyelmeztette József császárt, hogy ha szép szerével ki nem viszi, erővel veri ki katonáit Parmából, Piacenzából és Szent Péter örökségéből. A fejedelem tehát egyrészt a kegyúri jogok gyakorlása miatt támadt félreértések elsímítására, másrészt a szentatya jóindúlatának megnyerésére Brenner szepesi prépostot még május 6-ikán Rómába küldte.* A pápa ugyan nem akadályozhatta meg, hogy a császári csapatok Rómán keresztűl Nápoly ellen vonúljanak; de sokáig ott tartotta Brennert s politikai magatartása és helyzete igazolni látszott a magyar klérusnak azt a részét, a mely a császárt nemcsak Rákóczi, hanem egyúttal a pápa ellenségének tekintette.
Rákóczi XI. Kelemenhez 1707 május 6. A vatikáni levéltárban. (Veress Endre szíves közlése.)
29. STEPNEY CZÍMERE.
A WESTMINSTER BELSEJE.*
A Westminster belseje eredeti fenyképfelvétel után készült dr. Richter Aladár kolozsvári egyetemi tanár szíves közbenjárásával.
Angliában Stepney György háromesztendei követségének ideje alatt hazájában a magyarok mellett valódi hangúlatot tudott kelteni. Harley angol miniszter szerint* külön utasítások nélkül is a lehető legjobban értelmezte a királyné szellemét s Anglia géniuszát. A nagy magyarbarát éppen ezekben a napokban húnyt el. Westminsteri sírjára* a magyaroknak valóban oda kellene vésetniök azt az arany igazságot, a melyet a tárgyalások megszakításakor a magyar békebiztosoknak mondott: «Ejh, uraim, magyarok! Nincs dicsőségesebb, mint elesni a hazáért... Nincs édesebb, mint elösmert igaz ügyért harczolni!» Az angolok és a hollandusok igaz jóakarói voltak a magyaroknak mindamellett is, hogy Rákóczi évekkel megnyújtotta a spanyol örökösödési háborút.* A fejedelmet* mindvégig biztatták, hogy megtartják az erdélyi fejedelemségben, vagy pedig Magyarországban szereznek neki megfelelő önálló fejedelemséget. Viszont a bécsi miniszterek még a hadjárat végén is azt mondták, hogy ha idegen hatalmak nem avatkoztak volna a dologba, hat hónap alatt az ügyet befejezték volna, visszaadván a békétleneknek jószágaikat, méltóságaikat, lelkiismeretök nyugalmát.* Ennél igazabb, a mit Bruyninx mondott,* hogy ha a magyarok biztosítást kapnának az iránt, hogy a császár megtartja, a mire megesküdött, pár nap alatt aláírhatnák a békét. Maga Rákóczi állandóan az angol és a hollandus kormány jótállásában kereste ezt a biztosítékot.* Marlborough herczeg évek mulva sem remélte, hogy ez a kettős közbenjárás jóra vezetne.*
1705 július 14. Simonyi, II. 164.
A Westminster kórusának déli szárnya déli oldalán előkelő helyen van felállítva, a mit a Westminster Schoolhoz való viszonyának köszönhet. Dart szerint inkább márványának gazdagságával kelt figyelmet, de a kidolgozás, mely a Sir Claudesley Shovelére emlékeztet, nem méltó ilyen nagy emberhez. (The Westminster Abbey Guide, 30.) Dr. Richter Aladár, ki Londonban jártakor (1908 nyarán) a síremlékről a mellékelt szép fényképet készíttette, az emléket a többiekhez mérten is elég méltóságosnak s elég jókarban levőnek tartja. Az emlékfeliratát Dr. Horváth Jenő volt szíves (1908 április 15) lemásolni, s Richter Aladár felülvizsgálni. Az így megállapított szöveget a kötet végén, a képek magyarázata közt közöljük, de már itt megköszönöm két kitünő barátom szívességét, hogy Stepney halála kétszázadik évfordúlóján hazánk és Rákóczi nagy barátjának emlékét a Westminster homályából szemünk elé varázsolták.
Lintelo hollandus követ Jablonskynál, 1712 márczius 8. Tört. Tár, 1882., 170.
Rákóczi 1709 deczember 4. Arch. R. II. 577.
1709 deczember 4. Arch. R. II. 577.
Palmes 1711 márczius 18. Simonyi, III. 489.
Stepney 1704 november 12. U. o. I. 554–5
Stepney 1705 július 22. U. o. II. 172–4.
30. KÁROLYI TERVRAJZA ARAD VÁRÁRÓL.*
Károlyi tervrajza Arad váráról először gr. Károlyi Sándor önéletírása. I. rész. Pest, 1865. 180. lapja mellékleteként jelent meg.
Rákóczinak egyik ereje abban állt, hogy Európa nem tudott tisztába jönni vele, milyen viszonyban áll a fényes portával, III. Ahmed szultánnal, ki éppen a fölkelés kitörése óta ült a trónra. Az 1707. esztendő elején a temesvári basa követett küldött a fejedelemhez, hogy Arad elfoglalására és átadására buzdítsa, mert csak így lehet biztosítani a török-kurucz összeköttetést.* Klobusiczky Gáspár munkácsi udvarbíró ezt a követet czigányszekeren küldte Ungvárra, miért a bosszús fejedelem becsukatta;* de csak kedvetlenűl gondolt az ostromra. A régi történt dolgokat vizsgálván, tudta, a török milyen csalárdúl foglalta el Lippát és Gyulát stb. Egy-két esztendeig most is meghagyná őt a végek birtokában, de azután annyi izgágát és versengést tenne, hogy nagyobb megbotránkozást okozna ama várak elvételével, mint az, hogy most benne hagyják az ellenséget. A fejérvári szerdár már különben is kijelentette, hogy a végek megvétele után a Szerémséget a porta számára akarja elfoglalni. A fejedelem tehát csak a portával való határozott szerződés után akarta ostromoltatni Aradot;* de Károlyi azt július 2-ikától 25-ikéig a szerződés megvárása nélkül is ostromolta.*
Marlborough 1709 márczius 11. U. o. III. 430–1.
Rákóczi eml. 231–2. Levele 1707 április 19. Károlyi Okl. V. 625–6.
1707 márczius 14. Arch. R. II. 50–51.
Július 17. Károlyi-Okl. V. 641.
Egyrészt Vilson és Löffelholz katonáinak vitézsége, másrészt a miatt nem boldogúlt vele, mert az őrséget jó pénzért éppen a megsértett temesvári basa látta el.* De nemcsak az őszinteségnek ez a hiánya kedvetlenítette a fejedelmet; saját szavai szerint eléggé* ösmerte a török miniszterek hangúlatát is, hogy ne siessen bejelenteni erdélyi trónfoglalását, mire a törökök bosszújától és támadásától tartó erdélyiek sürgették.* Pedig ezekben az időkben az angolokat ismét nyugtalanították a portáról érkezett hírek. A törökök hangosan panaszkodtak a szlavoniai határok védelmére épített tornyok miatt, a mik a Rákóczi számára szedett török önkéntesek betörését akarták gátolni. Nem lehetett tudni azt sem, a szultán szó nélkül tűri-e, hogy Kecskeméten a császári ráczok ötven török kereskedőt levágtak s árúczikkeiket elvették.* Pápay János a franczia követtel együtt eléggé sürgette a tiltakozást.
Márki, Arad Tört. II. 266.
Bőven Márki, Arad Tört. II. 277–294.
Rákóczi eml. 231–2.
Medows 1707 augusztus 27.
31. III. AHMED SZULTÁN.
A függetlenségi nyilatkozat hírével a fejedelem 45 font aranyat küldött a nagyvezirnek, tízet a kiajának s ezer-ezer aranyat a muftinak és az öreg Maurokordatosnak, a szultán háziorvosának.*
Hammer, VII. 122. A fejedelem 1707 augusztus 16-ikán 6000 tallért utalványozott Pápaynak. Arch. R. II. 81.
Türelmetlenűl várta, mit szól a szultán ahhoz, hogy az oroszszal szövetkezett; mert ez a szövetség teljesen elidegeníthette tőle. «Ha készűl – úgymond,* – mindenesetre a czár ellen fakasztja ki mérgét.» De a ki Ausztriától nem mer elégtételt kérni a Kecskeméten legyilkolt törökök miatt, az lemond a muszka háborúról is, ha milliónyi ajándékot kap a czártól.* Úgy hitte,* hogy a barátság és az őszinteség az igazmondást megkívánja. Azért Pápay Gáspár útján hímezés-hámozás nélkül megizente a nándorfehérvári basának, mennyire ernyedtnek tartja a török birodalmat.* Végházaiban a vitézlő rend eltunyúlt; inkább kereskedő, mint katona; a nagy idők tanúi elöregedtek, vagy meghaltak; a fiatalok a nyugodalmas életet keresik. Még fővezérnek is olyat tesznek meg, a ki sohasem volt háborúban s a kényelmes életet szereti. Eltűrik a németek paczkázását, béketörését, csakhogy hadakozniok ne kelljen velök. Tartományaik a végső romláshoz közelednek, s idestova, ha ez a mostani nemzeti háború sikerűl a német ellen, a hatalmas török birodalom egyetlen bástyája Magyarország lesz. Moldvát és Havasalföldet a porta csakhamar elveszíti; nem Magyarországgal szemben, mely a maga igen csekély hatalmával gondolni sem mer elvételére; hanem a lengyelekkel s még inkább az oroszokkal szemben. Ő ugyan szövetségese az orosznak; de őszintén figyelmezteti a török nemzetet, hogy a németen kívűl az orosztól kell legjobban tartania. Ha a törökök megvetik is az oroszoknak naponkint növekedő hatalmát, jusson eszökbe, saját birodalmukban is mennyire elterjedt azoknak a vallása. Be kell látniok, Moldvától a Fehér-tengerig hány ezer kard kelhet föl ellenök, a muszka mellett. Ennyi ezer lelket a birodalom megfogyasztása nélkül ki nem irthatnak; csak úgy zabolázhatják meg, ha rendbeszedik Moldvát és Havasalföldet s nem tűrik, hogy azok a németekhez vagy az oroszokhoz húzzanak. Hiszen pl. Havasalföld 1707-ben is 8000 köböl búzánál többet szállított Szebenbe a németeknek, kik e nélkül nem tarthatták volna magukat Erdélyben a kuruczok ellen; sőt az erdélyi vajdaság és a fogarasi uradalom reményében a vajda tömérdek pénzt is adott nekik kölcsön.
Rákóczi 1708 januárius 18. Arch. R. II. 153.
U. o. és 1708 márczius 17. U. o. II. 189.
Rákóczi Pápay Gáspárnak 1708. július 19. U. o. 294–6.
Rákóczi 1708 februárius 3-ikán kifakadt az ellen, hogy a kereskedő janicsárok nem akarták udvari kapitányának átadni a nándorfehérvári szerdár levelét, hanem tőle magától erőszakoltak ki kihallgatást. Jól lehordta őket, a szerdárnak pedig megizente, hogy holmi dibdáb kereskedőket nem bocsáthat maga elé. Arch. R. II. 159.
STEPNEY SIRJA A WESTMINSTERBEN.*
Stepney sírja a Westminsterben eredeti fenyképfelvétel után készült dr. Richter Aladár kolozsvári egyetemi tanár szíves közbenjárásával.
Fölöslegesnek tartotta azok aggodalmát, a kik szerint a független magyar királyság helyreállítását a törökök fegyverrel akarnák meggátolni. A letűnt századokban sem a magyarok gyöngeségének kell tulajdonítani a törökök előhaladását, hanem a pártszakadásnak, a melytől azonban most nincs okunk félni. A törökök különben is úgy elerőtlenedtek, hogy inkább a békét keresik, mint a háborút.*
Rákóczi Jablonskyhoz 1708 október 18. Századok, 1870. 85–86.
Mindezekből elég érthető, miért nem kapott Rákóczi a török szövetségen, a melyet pedig az európai államférfiak minden pillanatban lehetőnek tartottak.*
Marlborough herczeg még 1907 februárius 7-ikén is úgy hallotta, hogy a török felajánlotta pártfogását Rákóczinak, sőt Des Alleurs még 1711 januárius 7-én is bizonyosnak tartotta a török segítséget. Simonyi, III. 426., 472.
Rákóczi azonban «mindenkor csak jót remélt, mert Isten irgalmassága ellen való dolog volna elhagyni nemzetünket. Hazánkban csapdosván, Isten külső országból segít meg».* A külső segítségtől várván boldogulásunk nagy részét, a függetlenségi nyilatkozat után a háborút óvatosabban akarta folytatni, mint azelőtt, hogy még egyes veszteségekkel se koczkáztassák a külső fejedelmek jó vélekedését. «Sok dolog könnyű volna magában véve, ha az általános körülmények és fogyatkozások nem nehezítenék».* Károlyi már a zsibói csata után megjövendölte, hogy ha külső segítséggel ezentúl is hiában biztatjuk nemzetünket: «földön hagyattatunk».* A fejedelem csak a száműzetésben vallotta be, hogy Isten felforgatta minden tervét: egyetlenegy külföldi hatalomnál sem talált támogatásra.* De megmaradt a nép szívében s életével végre is egymaga lett az alkotmány fentartásának sokat keresett kezessége.* Látnunk kell tehát, mije volt ő a hazának, milyennek képzelte a független Magyarországot.
Rákóczi 1709 szeptember 1. Arch. R. II. 526.
Rákóczi 1709 június 19. U. o. 487.
Károlyi 1705 november 12. Századok, 1898. 734.
Önéletrajza, 176.
Karácsonyi a Kath. Szemlében, 1903. 654–5.
32. OROSZ CSÁSZÁRI KORONÁZÁSI JELVÉNYEK.
