VII. RÁKÓCZI SZÖVETSÉGE A CZÁRRAL. 1707 augusztus 22.–szeptember 24.
VII.
RÁKÓCZI SZÖVETSÉGE A CZÁRRAL.
1707 augusztus 22.–szeptember 24.
RÁKÓCZI SZÖVETSÉGE A CZÁRRAL.
1707 augusztus 22.–szeptember 24.
A FEJEDELEM 1707 augusztus 22-ikén elbúcsúzván Homonnai Zsigmondnétól, Homonnáról udvarával együtt átment Terebesre gróf Andrássy Istvánékhoz.* Este már ott tanácskozott Des Alleurs-rel, a ki a versaillesi udvar szándékairól és hajlandóságairól rendszerint kedvezőbben tájékoztatta, mint a párisi új residens, Vetésy. A két diplomata értesítései sehogy sem vágtak össze.* Vetésy szerint XIV. Lajos nyíltan a bajor választót vagy Rákóczit, voltaképpen azonban a Bourbon-családnak valamely tagját szeretné látni a magyar trónon.* Ezzel akaratlanúl elösmerte, hogy a franczia király őszintén érdeklődik Magyarország iránt s azt dinasztikus kötelékekkel szorosabban akarja magához fűzni. Hiszen ha nemcsak Spanyol-, hanem Magyarországban is a Bourbonok uralkodnak, a Habsburgoknak a világhatalom helyett csakhamar az osztrák örökös tartományokkal kell beérniök, mert a porosz királyság megalapítója már sem titkolta, hogy a császári koronára vágyik.
Beniczky naplója, 38. Vetésy szerint augusztus 26–27-ikén még Homonnán adta ki a porosz királyhoz szóló megbízó levelét és utasítását (Fiedler, I. 64–66.), de ez csak előre-keltezés lehet, mert a fejedelem ezekben a napokban Nagyazar mellett vadászott (Beniczky, 39.); magát Vetésyt pedig Bercsényi, mint augusztus 28-ikán Szandomir közeléből írta, éppen akkor postán előre küldte Lublinba. (Arch. R. V. 437.)
Vetésy emlékirata III. Károlyhoz Fiedler I. 6–7. Des Alleursben Bercsényi is kételkedett. Pl. 1707 szeptember 14 Arch. R. V. 447.
Vetésy 1707 május 23. U. o. I. 58.
A fejedelem Terebesen várakozott a tudósításokra, s a tárgyalások nyomán olyan erős segítségre számított, a mely által a hazának rövid idő alatt boldogúlása következhetik.*
1707 augusztus 28. A Dániel-család (most a kolozsvári ereklye-múzeum) levéltárából a levél fényképe ezen könyvhöz mellékelve.
Szilézia a nagy adók s elnyomatások miatt éppen ekkor kelt föl a császár ellen. A fejedelem «szükségesnek látván azon tűz gerjesztését»,* Esterházy Antalt három karabélyos ezreddel, Szádeczky Gáspár hajdúival s Babocsay Ferencz árvai népfölkelőivel a kisuczai határokra rendelte, hogy lássák, nem nyílik-e alkalom beavatkozásra? A hadműveletet nem fegyverének erejére, hanem a sziléziaiak belső hajlandóságára építvén, inkább a megfigyelő hadtest hírének nagyságára, mint valóságára számított. Ez a nagyság pedig «kitelik a sok tótból, gubából és éjszakai tüzekből, a hegyeket és völgyeket ellepő táborhelyekből...» Az idő és alkalom egyedül szokta a rendeleteket adni. A határra érkezvén, Esterházy nyílt levelekben biztassa a sziléziaiakat, hogy a szövetséges rendektől remélhetik vallásuk egyenlőségét, a terheiktől és az adóktól való felszabadúlásukat, szabadságaik helyreállítását vagy megnyerését, a mire őt néhányan különben is megkérték. Világos, hogy Szilézián át vezetett volna a porosz királyfi útja Magyarországba. Terebesen a fejedelem úgy hallotta, hogy a sziléziai rendek és parasztok lázadása következtében Starhemberg és Rabutin utasításai megváltoztak. Szerette volna tehát, hogy a czár Sziléziában ne akadályozza a svédet, s remélte, hogy Bercsényi, ha Varsóba kell is ezért mennie, ebben a tekintetben hatni fog a czárra. Otthon különben sem tartott semmiféle meglepetéstől.*
Augusztus 24. Arch. R. II. 83–85.
Rákóczi Bercsényinek, augusztus 26. Arch. R. II. 88–89.
Bercsényi követségét az orosz kíséret már a határon nagy tisztelettel fogadta. A lithvániai marsall maga várta Duklán, nem tudva, hogy más irányt választott. A muszkák ütötték, verték, akasztással fenyegették a lengyeleket, ha nem buzgólkodtak eléggé a magyar urak ellátásában. A parasztok tehát akárhány helyütt elfutottak előlük, de visszaszállingóztak, mikor látták, hogy a magyarok nem bántják őket. «Csak úgy szeretik ezek egymást, mint mi a németet!» – jegyezte meg Bercsényi. Szieniavszkíj és felesége Varsóban a czárnál ekkor még mindent elkövettek, hogy Rákóczié legyen a lengyel korona. Pártja nagyban növekedett, de mindenki meg volt győződve, hogy a választás előtt meg kell verekedni a svédekkel. Az országgyűlést elnapolták szeptember 9-éig. A primás, a marsall és a főbb urak Varsóba mentek, hol a czárral együtt türelmetlenül várták Rákóczi követeit.*
Bercsényi Rákóczihoz szeptember 2. U. o. V. 438.
A svédek hadimozdúlatairól a fejedelmet azok a franczia tisztek értesíthették, a kik XII. Károly táborából Lengyelországon át érkeztek hozzá Terebesre. Bártfa felől viszont Viszniovszkíj herczegné és Krakó felől Szieniavszkíjné látta el izenetekkel.* A napok látszólag gondtalanúl teltek a szalánczi hegyekben, s a nagyazari erdőkben rendezett vadászatokkal. Némelyek azt hitték, a fejedelem jobban gyönyörködik a szécskeresztúri határban lőtt három nagy öreg szarvasnak koronájában, mint a lengyelekében. A beavatottak tudták, hogy még a vadászatok idején is közdolgokkal foglalkozik és gyakran tárgyal Des Alleurs-rel, La Motte-tal és gróf Tourneau-val. Mindnyájokat meglepték azok a hírek, a miket egy orosz futár Bercsényi levelével* Varsóból 17-ikén hozott Terebesre.*
Beniczky naplója, 40., 42., 43.
Szeptember 7. Arch. R. V. 439–446.
Beniczky, 45.
SZIENYIAVSZKIJ ÁDÁMNÉ.*
Szienyiavszkij Ádámné aczképe a bržezani kastélyban őrzött olajfestményről a «Karolin» photographiai műintézet eredeti felvétele.
Szieniavszkij herczegné Varsó közelében Bercsényi elé ment. Vele nem találkozhatván, Rádaynak, Nedeczkynek könyezve tett szemrehányást, miért határozott a fejedelem az ő híre nélkül? Semmi sem lesz a dologból; a választás elmarad, csúfot űznek belőle, a franczia is elhagyja. Szaniszló király maga terjeszti azt a bécsi hírt, hogy Rákóczi kibékűlt a császárral s odahagyja Magyarországot a lengyel királyságért. Vetésynek is megmondta, hogy kár volt elfogadni a koronát a lengyelek beleegyezése nélkül, mert ők senkit sem választanak meg. Minden áron békét akarnak; már pedig Rákóczi megválasztása újabb háborúra vezetne. A korona fölajánlását kényszerűségből tették. Az ország, ha csakugyan választania kell, bizonyára Ágost királyt választaná meg, a ki csak a svédek miatt mondott le koronájáról. Egyetlenegy szenátor sem szavaz Rákóczira s őmaga is ellene fordúl, ha nem fogadja meg intését. Nem akarnak vele együtt elveszni. A lengyelek megunták az oroszokat s a megérkező svédekkel szövetkeznek kiüzetésökre.* Bercsényi szerint,* úgy látszik, a herczegné elámította a czárt is, mert megkérdezte Nedeczkytől, miért változott meg Rákóczi? Nem is várták fényesen Bercsényit, a ki Varsóba szeptember 5-ikén este 9-kor csöndben vonúlt be s a Radzivill-palotában szállt meg. Azonnal meglátogatta a herczegnét, a ki valamennyire most már megnyugodott, hanem azért figyelmeztette a követet az akadályokra. A svéd megindúlt Lengyelország ellen, s míg a háború sorsa el nem dől, a rendek semmit sem tesznek. Nincs mit bízni a lengyel korona felajánlásában; csak azért tették, hogy a béketárgyalásokra alkalmuk legyen s elállhassanak tőle. Azonban megigérte, hogy a czárral mindent megbeszél. Valóban, oly bizalmas volt vele, hogy 7-ikén jókor reggel a czár maga ment hozzá. Az ágyból azzal a hírrel ugrasztotta ki, hogy Toulon-nál augusztus 22-ikén a francziák megverték Savoyai Jenő hadait, a mit a palatinusné azonnal megizent Bercsényinek. Tíz óra tájban a főtábornok Golovkin kanczellárnál egy kis házban találkozott a czárral. Latinul kezdte ünnepies üdvözletét, de azután Andrej, a Korbéval* járt tolmács útján egyszerű beszélgetés alakjában folytatta. A mikor a lengyel követek kérdésekkel árasztották el, a czár maga sugta a tolmácsnak, hogy most ne szóljon Bercsényi, majd máskor szól vele erről. Délután Golovkin már fölkereste. «Okosabb a többinél – írja róla a főtábornok; – de a többi sem bolond!» Azontúl gyakran tárgyaltak együtt. A kanczellár nagyon hajtogatta, hogy bajos dolog megkötni a szövetséget, mert a körülmények nem engedik meg, hogy egyenesen szembeszálljanak a császárral; ha általában szövetkeznek is, a királyválasztást el kell halasztaniok.
Vetésy Rákóczihoz szeptember 5. Fiedler, I. 66–67.
Bercsényi Rákóczihoz szeptember 7. Arch. R. V. 440.
Korbé Magyarországból hazamenet a sok dinnyeevés következtében meghalt. Arch. R. II. 103., V. 442.
Valóban igaznak látszott Dönhoff marsall mondása,* hogy a magyarok csak a zavart növelni mentek Varsóba. De Bercsényi neki is, a kujaviai püspöknek is megmondta, hogy tetteiben Rákóczit egyedül a hazájához és a szabadság dicsőségéhez való szeretet vezeti. Azt a dicsőséget, a melyet hazájában a szabadság munkájával szerzett, és a miben Isten megáldotta, sohasem kívánta föláldozni magánérdeknek. Azonban hazájában fölszentelve magát a szabadságért, attól sem vonakodhatik, hogy a szomszéd haza szabadságának is használjon. Mindennél előbbre való előtte a két haza szabadsága. Mellét kitárva, férfias lélekkel kész mindenre, a mi újra élesztheti és meggyógyíthatja Magyar- és Lengyelország megsértett szabadságát. Abban állapodtak meg, hogy folytatják, a mit elkezdtek és a czárral egyetemben tárgyalnak vele. Nyolcz más lengyel követ is lelkesedéssel hallgatta Bercsényinek a szabadságszeretetre és a nemesi dicsőségre való hivatkozását. Dicsérték a fejedelmet, de ennél tovább nem mentek. Szieniavszkíj a maga részéről minden jót igért, de már a czár is észrevette, hogy nagyon meghűlt a magyarok iránt való barátsága; mert hol magának akarja a lengyel koronát, hol senkit sem tart reá méltónak. A mellett Szaniszló királylyal is fentartja összeköttetéseit.*
Montmejan atya (Rákóczi és Bercsényi volt házigazdája) tudatta Bercsényivel, Arch. R. V. 443.
Arch. R. V. 444–445.
24. VARSÓ.*
Varsó látképe Puffendorf Sámuel «De rebus a Carolo Gustavo Svecisae rege Gestis. Norimbergae 1729.» cz. műből vétetett.
Néhány nap mulva a lengyel köztársaság főemberei már «egészen Rákóczira függesztették elméjöket». Kijelentették, hogy ha ő el nem fogadná, inkább választásra sem akarnak fakadni s majd meglátják, mit tegyenek. Ezt a czár is szükségesebbnek tartotta, mint a dicsőség keresését s ha meg nem kapja a magyaroktól, ellenségeinek tartja őket.* A főtábornok tehát arra törekedett, hogy elhitesse a czárral és a lengyelekkel kívánságaik teljesíthető voltát, de Rákóczi szabad elhatározását is biztosítsa.
Bercsényi Rákóczinak szeptember 14. Arch. R. V. 446–7.
Mencsikov herczeg, a kit Vetésy császári érzelműnek tartott,* ebben az ügyben bizalmasan tárgyalt Bercsényivel, még pedig oroszúl. «Rákóczinak is szolgálok, kegyelmednek is.»* A sok német és orosz tiszt előtt nem akart beszélni, mert «itten igen sokan vannak», hanem elment Bercsényihez. A tárgyalásokban formaszerint nem vett részt. Mindamellett nagy érdeme volt benne, hogy a magyarok és a czár megbízottai: gróf Golovkin Gábor, a császári és a szent tanács minisztere, Dolgorukij Gergely herczeg rosztovi helytartó és Safirov Péter belső titkár, szeptember 12-ikén végre megállapodtak a szövetség föltételeiben és azokat 14-ikén alá is írták.* Az I. pontban Rákóczi erdélyi fejedelem kijelentette a czárnak, hogy a lengyel köztársaság rendei kérésére elfogadja Lengyelország koronáját, ha királynak választják. Viszont a czár a köztársasággal kötött egyességéhez képest megigéri, hogy szabadon megválasztása esetében őt Lengyelország trónjának királyi méltóságában és tekintélyében minden erejével, fegyverével, pénzével és más hadi költségével, a maga és a lengyelek hadaival, nemcsak a béke és a nyugodt uralkodás biztosításáig, hanem (ha ellene talán pártok keletkeznének) a jövendőben is megtartani igyekezik. A király tekintélyét mindig és mindenütt tiszteletben tartja. A mikor a czár jelen van, a háború és az ország dolgaiban az ő meghallgatásával, beleegyezésével és tanácsával jár el. Ha nincs jelen, egész seregét a választott király legfelsőbb rendelkezése alá bocsátja olykép, a hogy a szövetséges hadseregeknél szokás. Ha a svéd a jelen hadjáratban nem törne be Lengyelországba, akkor, szeptember elsejétől számítva, három, legfeljebb négy hónapra elhalasztják a királyválasztást, hogy franczia-bajor közbenjárással Rákóczi megkísértse a svédek és az oroszok kibékítését. Ha ez nem sikerűl, Rákóczi köteles a lengyel koronát minden további halogatás nélkül elfogadni. A czár őt és a magyar nemzetet továbbra is megtartja barátságában. Rákóczi megválasztatása után a lengyel köztársaság nélkül semmi esetre sem köt békét a svéddel; viszont Rákóczi sem tárgyal az ellenséggel a czár tudta nélkül.
Fiedler, I. 66. Életrajza Jessipovtól, Ruszkíj Archiv, 1875. 7–10. füzet.
Ja Sluga i Knyazu Rákóczimu i twoi. Arch. R. V. 444.
U. o. 447. Ó-naptár szerint szeptember 4-ikén kelt. Közli Fiedler, I. 308–312.
25. MENCSIKOV SÁNDOR HERCZEG.*
Mencsikov Sándor herczeg arczképe a szentpétervári nyilvános könyvtár metszete után.
Ha a svéd Magyarországra törne, a czár nem tagadja meg katonai és pénzbeli segítségét Magyarország karaitól és rendeitől; hadai azonban a magyaroktól a szokásos ellátáson kívűl egyebet nem követelhetnek. A pénzbeli segítség összegét Rákóczi megválasztása után állapítják meg.* A czár minden jó módot megkísért, hogy a császárt Magyar- és Erdélyország szabadságának visszaadására hajlítsa.* Minden lehetőt megtesz, hogy Rákóczit a császár meghagyja Erdély fejedelemségében s ebben segíteni fogja. Ha a svéd nem békűlne ki a czárral és seregét nem vonná ki Lengyelországból, sőt az uralkodásba is beleavatkoznék, akkor a két szövetkezett fejedelem egyesűlt erővel és közös elhatározással azt tegye, a mit legjobbnak lát s hozza nyilvánosságra szövetségét. Ha pedig (a mitől Isten őrízzen), Rákóczinak Lengyelországból kibujdosnia kell, ellátására a czár Oroszországban egy tartományt ad s nem tagadja meg a menedéket barátaitól és híveitől. A Magyarországba rendelt orosz sereg szabadon átvonúlhat Lengyelországon és mindennel szabadon kereskedhetik. Ez a megegyezés nem másítja meg a czárnak a lengyel köztársasággal idáig kötött vagy ezután kötendő szerződéseit.
Ez van az első két pontban; az erre következő 8. pontot Fiedler (I. 310.) nem közli. Kimaradt (I. 311.) a 16. pont is; az utolsó a 17-ik. Az előzetes szerződésnek csak hét legfőbb pontját adja (U. o. I. 67–68.) és megkötése idejét szeptember 21-ikére teszi, holott Bercsényi már 19-ikén odahagyta Varsót.
Montmejan atya Varsóból szeptember 17-ikén figyelmeztette Torcy franczia külügyminisztert, hogy ezzel a czár mintegy kötelezte magát minden erejével segíteni azt, kit XIV. Lajos Magyarország királyává jelölt ki. Fiedler, I. 69.
Szeptember 14-ikén a czár nagyon nyájasan fogadta Bercsényit. «Kegyelmed, úgy hallom, beszél oroszúl, hát így beszéljünk» s jobban megértette őt a többinél. A hogy mondta, a franczia aligha köt vele ünnepies szövetséget; de ha kibékíti a svéddel: «mindnyájan Magyarországra mennénk. Nem nehéz nekem a császár!» Rákóczival kötött szövetségét jobbnak gondolta egyideig titokban tartania, mert ha a svéd ki nem mozdúl Szászországból, jobb a francziával szövetkezni és állani a békességet. De ha kijön a svéd, tudnia kell, elvállalja-e a fejedelem a lengyel királyságot? «Mert nekem az kell, hogy akkor ember legyen mellettem!»*
Bercsényi a fejedelemhez szeptember 14. Arch. R. V. 447.
