III.
III.
A leánykérő magyar bandérium a lengyel királyi udvarban. A megkötött házassági szerződés. A jelképies esküvő és lakodalmi ünnepségek. A magyarok tornajátéka. Izabella kelengyéje. Búcsúja a szülői háztól. Kísérete. Stáńczyk jóslata.
GYÖRGY barátnak tehát sietnie kellett az előkészületekkel s a díszküldöttség összeállításával. Nem is kímélt reá költséget, hogy e nevezetes alkalommal Magyarországot a külföldön illően képviseltesse. A fényes csapat végre újév után indúlhatott útnak Budáról és 1539 január 15-ikén érkezett be Krakóba, a következő rendben: Elől haladt Brodarics István püspök, mint egyházfő, s olyan, a ki először járt itt e házasság dolgában, 57 főnyi (közte 48 lovas) kíséretével; utána Perényi Péter abaújvári főispán és felső-magyarországi főkapitány, mint a kinek területén fog majd hazajönni a menyasszony, 386 főnyi (közte 369 lovas) csapatával; aztán az öreg Werbőczi István kanczellár, hogy mint törvénytudó a házassági szerződés megírásánál jelen lehessen, 136 emberrel; majd Balassa Boldizsár, az ifjú lovag, 328 (közte 307 lovas) szolgájával, s végül Gierlachowski Erazmus titkár három szolgájával, kikhez itt még kettőt fogadott fel.* Az egész város megmozdúlt, mikor ez a díszes bandérium belovagolt a déli várkapun. S a délczeg festői lovasokat és szemkápráztató ruhájukkal pompázó magyar nemeseket látva, mintha a régmúlt lovagkor támadt volna fel, midőn kűrtszó és harsona közt feljutottak a waweli királyi palotába, mely ennyi vendéget már rég nem fogadott tisztes falai között.
A varsói főlevéltár udvari számadásai 94. sz. kötetéből, melyben ki van tüntetve, hogy az egyes csapatokra a Krakóban töltött 18 nap alatt mennyit költöttek s a főurak (a kor szokása szerint) mennyi ajándékot kaptak. Így: Brodaricséra felment 663/7/12 frt. Ajándékul 300 frt és 2 quadragena czobolyprém; Perényiére 1997/7/6, Werbőcziére 1035/7/1 frt. s ajándékul mindegyiküknek 24 rőf aranyfonal (auro intexti) ŕ 6 frt, 144 frt. és 2 qu. czobolyprém; Balassáéra 1287/24 frt. és ajándékul 24 rőf adamaszk-szövet ŕ 54 garas, 43/6 frt. Végül Erazmus kíséretére 27/62/3 frt. és ajándékul 22 rőf bársonyszövet.
Elszállásoltatásuk után, kipihenve a hosszú, nehéz téli út fáradalmait, a főnemesek tisztelegni mentek a királyi családhoz. Üdvözölték uruk nevében, elmondták miért jöttek és előadták, hogy a török és német támadástól való országos félelemtől, miért nem jöhet János király személyesen arájához az esküvőre. Aztán köszöntötték Izabellát, s nem győzték eléggé csodálni leendő királynőjük szépségét és vonzó modorát. Erre Balassa átvette a különböző csapatok fölötti parancsnokságot, nehogy azok valami kihágást vagy bajt okozzanak, míg a püspök, Perényi és Werbőczi hozzáfogott a lengyelekkel a házassági okmány megszerkesztéséhez.
10. Werbőczy István aláirása.*
Werbőczy István aláírását (30. l.) 1523-ból, életrajza 206. lapjáról vettük. Olvasása: Stephanus de Werbewcz regni Hungariae servus etc.
Két heti alkudozással végre létrejött a János király és Izabella közti házasság szerződése, melyről a magyar követek január 29-ikén az alábbi tartalmú reverszálist írták alá.
II. Aichler Szaniszló nászdala Izabella esküvőjére*
Aichler Szaniszló dr. nászdala Izabellára (31. l.) nyomatott Vietornál Krakóban, 1539-ben, Macieiowski Sámuel püspöknek van ajánlva. Ritka példánya a krakói hg. Czartoryski-múzeum könyvtárában őriztetik.
Zsigmond lengyel király 70,000 magyar arany forint értékű hozományt ad leányának, a miért János király hitbér fejében – lengyel szokás szerint – kétszer annyit köt le neki Magyarországon várakban és egyéb birtokokban. A várak kapitányai Izabellának hűségi esküt fognak tenni. Hitbérül kapott jószágait a királyné teljes joggal és haszonélvezettel fogja bírni, de ha János király előbb találna meghalni, s ő újból férjhez menne, hozománya egész összegét készpénzben visszakapja. E birtokok inscribálásához János király Invocavit-vasárnaptól (február 23-ikától) számított fél év alatt megszerzi Ferdinánd római király hozzájárúlását. De ha ez nem sikerülne, köteles újabb két hónap alatt a hitbér összegét, meg 26,005 magyar arany forintot (a mennyit Izabella hozománya értékéből paraphernumaként magával visz Magyarországba) a lengyel királynak megküldeni, vagy azt számára Velenczében vagy a Fuggereknél biztosítékképpen letenni, addig, míg Izabella hitbérét neki törvényes módon biztosítja. Viszont a lengyel király is két, illetve (ha Lithvániában lesz) három hónap alatt megküldi János királynak Podolin vagy Lubló felé leánya hozománya hátrálékos részét.
Izabella köteles a házasság megtörténte után a lengyel király követei előtt, a kik őt Magyarországra bekísérik, lemondani lengyel örökösödési jogáról és összes atyai vagy anyai részről örökölhető birtokairól.
12. Klerik Szaniszló üdvözlő verse Izabellához.*
Klerik Szaniszló wieliczkai plébános Izabellához intézett lengyel üdvözlő versének (33. l.) egyetlen példánya ugyanott található; nyomtatva szintén Vietornál 1539-ben.
Ha a királyné gyermek és végrendelet nélkül halna meg, a 70,000 arany forint értékű hozomány visszaesik a lengyel királyra és utódaira; de magyarországi hitbéréből joga van bárkinek hagyakoznia. Hozományúl Izabella 32,000 forintot készpénzben és 38,000-et kiházasításaképpen ékszerek, gyöngyök és szentedények, klenodiumok alakjában kap. Ez olyan hozomány – hangzik az oklevélben – a mekkorát nem szokás Lengyelországban adni, s a király és királyné csak leányuk iránti nagy szeretetükből adtak neki annyit a magukéból is.
A magyar követek uruk nevében 140,000 arany forint büntetés terhe alatt vállalnak kezességet arról, hogy János király a feltételeket teljesíti, s végül egyszersmind kijelentik, hogy a király nászajándékúl Izabellának évi kétezer magyar forintot biztosít az erdélyi szászok Szent-Márton-napi adójából.*
Dogiel Mátyás, Codex diplomaticus regni Poloniae, (Vilna, 1758.) I. k. 137–140. l. Rövid magyar kivonatát közli Budai: Magyarország polgári históriájára való lexikon, II. k. (Nagyvárad, 1805.) 319. l.
Harmadnapra, február elsejére a kanczellária is elkészült a magyar követeknek adandó hivatalos iratokkal. Ezek elsejében a király saját nevében és pecsétes aláírásával kiadja János király számára a reverzáliséval megegyező tartalmú házassági szerződést, kiemelvén, hogy a mint egykor ő nővérét adta, úgy a lengyel király most viszont (második nejétől származó) leányát adja neki feleségül a régi rokonság és szeretet felújítására. A második oklevélben Zsigmond kijelenti, hogy biztosítékúl leánya hozományából 32,000 arany forint és a kiházasítás tárgyaiból 11,995 forint értékű holmit visszatart addig, míg János király – a szerződés értelmében – Izabellára íratja a hozománya ellenértékéül szolgáló magyarországi várakat, városokat és birtokokat, s azokat hitbér gyanánt a lengyel királynak is le nem köti. Erről Bona királyné is külön oklevelet állított ki a maga és fia: Zsigmond Ágost nevében, s bánatpénzül maga is 140 ezer forintot (a hozomány kétszeresét) állapítja meg, az esetre, ha a hátralékos összeget s a visszatartott tárgyakat vejének idejében meg nem küldené.*
Dogiel, id. m. 132–137. l.
*
Megelőző nap, január 31-ikén, pénteken, (mely a lengyelek közfelfogása szerint a hét legszerencsésebb napja,)* ment végbe a palota tróntermében a jelképies esküvő, a királyi család, az országgyűlésre begyűlt lengyel rendek és főnemesek s a magyar urak jelenlétében. Az öröm-apa nevében a vice-kanczellár, Macieiowski Sámuel chełmi püspök üdvözölte megható beszédben a követeket s adta át nekik János király számára az ifjú menyasszonyt, kiemelvén e házasság jelentőségét, melylyel Zsigmond – teljesítve János király óhajtását – a régi rokonságot akarja felújítani, s a két szomszédos állam közti barátságos viszonyt erősebbé tenni. Erre a magyar biztosok köszönetet mondtak a király jóindúlatáért és a váczi püspök kézen fogva a remegő szép királyleányt, esküt tett társai és János király nevében, hogy az őt hitvestársúl fogadja és soha el nem hagyja. Összeszedve magát, Izabella is elmondta a nehány soros latin esküt, hogy hites uráúl fogadja az anyaszentegyház szokásai szerint és holtáiglan el nem hagyja János királyt, a kit itt a biztosok képviseltek.* S mindenki az új párt éltetvén és üdvözölvén, ért véget a nevezetes jelenet, mely a lengyel király legidősebb leányát az utolsó magyar nemzeti király feleségévé tette.
A lengyel közmondás t. i. azt tartja, hogy: Piątek, dobre początek (péntek jó kezdet), s így minden nevezetesebb dolgot ezen a napon végeznek – még ma is, hát még abban a babonás időben.
Macieiowski beszédét s az eskü szövegét lásd Bethlen Farkasnál: Historia de rebus Transsylvanicis (Nagy-Szeben, 1782.) I. k. 278–283. l.
13. Marszewski költeménye a krakói magyar tornajátékokról.*
Marszewski Sebestyén költeménye 1539-ből a krakói magyar tornajátékokról (35. l.) egyetlen példánya a Pozen melletti Kórnik lengyel nyilvános könyvtár tulajdona.
Az esküvői ünnepséget tízfogásos fényes lakoma követte,* miközben udvari költök, mint Aichler Szaniszló dr., Klerik Szaniszló, Marszewski Sebestyén és Szamotulski Venczel alkalmi verseiket és Izabellát magasztaló nászdalaikat olvasták fel* s árúltatták lenn a városban; a vendégeket pedig zenészek múlattatták. Azután a magyar lovasok mutatták be a tágas várudvaron – ősi szokás szerint – nagyszerű torna- és lovagjátékaikat,* melyek rendkívüli hatást keltettek, s annyira tetszettek, hogy Marszewski külön költeményt* írt a Krakóban is ritka középkori élvezetről. Különösen gyönyörködött a náluk ismeretlen lovagjátékokban a havasalföldi vajda két követe: Toma logofet és Vardika Péter, s egy tatár kán ember, kik 45 főből álló kíséretükkel* azért jöttek ide, hogy a lengyel király urukat hűségébe fogadja.
A varsói főlevéltár id. 94. sz. kötetében, melynek följegyzése állapítja meg az esküvő napját is január 31-ikében. Ezen a héten Izabella konyhája 259/3/9 és Bona királynéé 312/13/15 frtba került.
E fölötte ritka nyomtatványok czímlapjait hasonmásban közöljük, de az alábbi kettőből ma már egyetlen példány sincs meg és csupán czímük szerint ismeretesek: 1. Venceslaus Schamotuliensis, In nuptiis regis Joannis et Isabellae. Cracoviae, 1539. Ex officina Ungleriana. 2. Pieśń o malżenstwie królewny Izabelli. W Krakowie przez Jeronima Wietora, 1539.
Ezt erdélyi krónikás is feljegyezte az id. «Album Oltardianum» 12. l.
Hasonmásban közöljük a Pozen melletti «Biblioteka Kórnicka»-ban egyetlen példányban megmaradt ritka nyomtatvány czímlapját. A 4-r. 12 lapnyi vers tartalma, üres, bombasztikus. Szerzője említi Perényit, Brodaricsot és «patriae ille Solon nitido Verbaucius»-t, a mint megkérték s hazavitték Izabellát, de magáról a lovagjátékról, sajnos, nem versel.
A varsói levéltár id. 94. sz. köt.
A nap hátralévő része csomagolással, készülődéssel telt el, mivel az indulást az udvar harmadnapra, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére tűzte ki. Nagy sürgés-forgás keletkezett a várudvaron, melyen szanaszét vaspántos ládák, úti zsákok és szerszámok hevertek. Emitt nemes urak osztogatták parancsaikat, amott magyar lovasok vakarták lovaikat, s fényesítgették lószerszámukat, túl lengyel szó hallatszott a málhások közt, vagy egy-egy lengyel nemes tisztíttatta fegyvereit, nehogy elmaradjon a magyarok mellett; míg egy külön szögletben az új királyné díszkocsijait szedte rendbe egy vén csatlós és hozományát rakosgatták vigyázattal szekerekre, a mint azt a sok drága holmi és csecse-becse megkívánta.
Marszewski üdvözlőverse János király és Izabella esküvőjére.
(Ritka példánya a krakói hg. Czartoryski-múzeum könyvtárában.)*
Marszewski (latinos nevén: Marschevius) Sebestyén «Epithalamion» cz. Üdvözlőversének ritka példánya (37. l.) a krakói hg. Czartoryski-múzeum könyvtárában van; nyomatott Krakóban, Vietor Jeromos nyomdájában.
Izabella kelengyéjében a többek közt ilyen ruhák voltak: Három ezüsttel kivarrott ruha. Barna atlaszruha czobolyprémmel díszítve. Alsó szoknya piros atlaszból czobolyprém-szegélylyel. Egy fekete adamaszk-ruha. E ruhák díszítéséhez 5–6 frtjával 13 hódbőrt vettek. Egy pár «derék» vörös rázsa-posztóból czobolyprémmel. Egy zöld brokát-ruha. Néhány nyestprémű bunda. Egy violaszínű régi adamaszk-ruhája átalakítása díszítésére 55 nyestnyak ment fel. Sok szép posztó kellett kocsijaihoz is. Menyasszonyi aranyos kocsiját brokát-szövet födte, míg belső részét arany és ezüst rózsákkal díszített (32 rőfnyi) karmazsin-brokáttal, második kocsiját pedig piros selyemmel kárpitozták. Kapott ezenkívül házi oltárához szükséges drága egyházi szereket, ezüst gyertyatartókat, füstölőt és hasonlót;* míg a városi tanács egy «magyar mívű» aranyozott ezüst kupával kedveskedett a reginulának, «Magyarország leendő királyné»-jának.*
Részletezve áraikkal a varsói főlevéltár id. 94. sz. kötetében.
A Schilling Erazmustól vásárolt kupa marcas 12 scotos 14˝ nyomott és ára, márkáját 10 frtjával számítva, 126 frt 1 garas volt. (Egykorú följegyzés a krakói városi levéltár «Acta consulares» 13. köt. 94. l.)
Mind e drágaságok gondos elhelyezését, a kocsik és lovak felszerelése ügyét, s általában Izabellának urához való bekísérése dolgát Zsigmond király Luthomirski Jánosra bízta, a ki e sok fáradsággal és gonddal járó megbízatás költségeire ezer forintot és 200 magyar aranyat kapott az udvari kincstárból.*
A varsói főlevéltár id. 94. sz. kötetéből. A 200 magyar arany (ŕ 45 garas) 30 lengyel garasával = 300 frttal. A lovak és kocsik felszerelésére kellett 335/27 frt.
Vasárnapra, február hó 2-ikán, álmosan, fáradtan kelt fel Izabella. Alig aludt valamit és ideges, izgatott volt, mint minden leány, a ki a szülői háztól búcsúzik. Egész éjjel töprengett jövője fölött, melyet természettől érzelgős, aggódó lelkével szomorúnak látott. Milyen lesz élete abban az új országban s új körben, a hová elkötelezték? Fogják-e úgy szeretni, mint itthon, a hol annyit dédelgették? Eszébe jutottak gyermekkora emlékei s leányéveinek ábrándjai, a miktől most búcsúznia kell... Sápadtan, elfogúltan hallgatta végig az udvarral a szentmisét a székesegyházban, melynek minden zegét-zúgát ismerte. Hallgatagon intett búcsút annak az oltárnak, mely előtt térdelve annyiszor fohászkodott a Szűz-Anyához, s azoknak a díszes emlékeknek, nemzetsége sírhelyeinek, melyek valósággal kőbe vésett történetét alkotják a lengyel nemzetnek. Fog-e még itt imádkozni valaha... Kijövet négy forintnyi alamizsnát osztott ki* a szegények közt, s kimért léptekkel ment vissza a palotába. Itt ismét Macieiowski, a chelmi püspök beszélt s búcsúztatta el ünnepélyesen szülői és öcscse, az ifjú király nevében. Szerencsés útat kívánt a magyar biztosoknak, kérve őket, üdvözöljék János királyt, de mondják meg neki: becsülje földi életük legdrágább kincsét, a leányt és nővért, a kitől most megválnak, s a kivel egy személyben mindhármukat nyeri; mert bármerre megy, lélekben vele lesznek, s tőle egy újjnyira sem távoznak. Vele lesznek új hazájában, vele álmodnak, vele járnak s vele laknak mindig; mert a két királyban és királynéban a szív és lélek csak egy, s a mi jót tesz feleségével, a három másik felséggel is teszi. Gondoljon a király a rokonságra, s jusson eszébe, hogy a ki egykor nővérét vette feleségül, annak most leányát kapja tőle hitvesül...* De mi volt a szónoki ajkak búcsúja a szív búcsújához képest, melynek nyelve, szava nincs, csak – hangja? Szegény leány zokogva borúlt anyja keblére, reszketve csókolta atyja kezeit és ölelte öcscsét, húgait, kiket annyi szeretettel nevelt, s oly gondossággal ápolt, hogy azok egész életükben nem testvérként, hanem – mint halálakor írták – valósággal anyjokként szerették.*
A varsói főlevéltár 94. sz. kötetében: 1539 sabbato festo purificationis Virginis Mariae, Serma principe d. Isabella, regina Ungariae, de Cracovia exeunte, pro elemosina dati sunt fl. 4. – Csakhogy a följegyzés annyiban hibás, hogy a jelzett ünnep vasárnapra esett és szombat a vigiliája volt. Hogy pedig csakugyan ez ünnepnapon indúltak, megerősítik az udvari számadások, melyekben a magyar követek ellátásának 18-ik napja február 2-ikára esik.
A beszéd közölve Bethlen id. művében, I. k. 283–287. l.
Anna és Katalin levele Henrik braunschweigi herczeghez, Przemyśl, 1559 október 18-ikáról: Przezdziecki, Jagiellonki polskie, III. k. (Krakó, 1868.) 307/9. l. Przezdzieckin kívül még Szujski József írt a lengyel irodalomban egyet-mást Izabelláról, különböző tanulmányaiban. Így férjhezadásáról (1542-ig) Dzieła (Összes művei) II. k. 285/8. l. és v. k. 40/42. l.
Lejövet alig tudott magának Izabella útat törni a szolgák és udvaronczok, a száraz dajkák és cselédek sorain, a kik elébe jöttek, hogy még egyszer lássák és ruhája szegélyét csókolhassák. Idő telt bele, a míg kocsijához ért és a hidegben toporzékoló, útrakészen álló sereg megindúlhatott. Elől haladt a síposok és dobosok útatnyitó csapatja, utána a városi polgárság díszőrsége, a czéhek katonasága czifra zászlóikkal, ócska fegyvereikkel. Festői kép, ha hozzávesszük a magyar és lengyel lovasok százait, a mint tarka ruhájukban, czifra fegyverzetükben Krakó népes útczáin a Visztula-felöli déli kapun és hídon kivonultak a városból.
A több mint 900 főnyi magyar bandériumhoz járúlt a lengyelek részéről: Opalinski Péter gnézeni várnagy, s az ifjabb király udvarmestere 10 lóval; Rozen Péter, Horn Ferencz, Zebrzidowski Florián, Luthomirski János 6–6 lóval; Lukowski Miklós, Albo Péter, Borek Kristóf, Smolikowski, Czikowski János, Uchacz, Ocieski János, Lubomirski Péter, Oraczewski, Minchowski Jakab, (Gulczewski) János rawai palatinus, Wolski Szaniszló 5–5 lóval; Mironski Gábor, Koriczienski, Milonski, Lubomirski Sebestyén és Lőrincz, Thurek, Policzki Gábor, Orzechowski Miklós, Kolachowski Miklós 4–4 lóval; Droyowski András, Rochemberk, Isbienski Szaniszló, Biskupski András, Vieczfienski 3–3 lóval, s végül Leszczinski Szaniszló és Czudzinowski 2–2 lóval.* Így aztán 1050 főnyinél nagyobb lovas-sereggel kísérték be az ifjú királynét Magyarországba. A lengyel bandérium vezére Opalinski, vezetője pedig, mint egyházi férfiú: Tarło Szaniszló przemyśli püspök volt.
A varsói főlevéltár udvari számadásai 96. kötetéből.
Egy mérföldig szülői és testvérei is elkísérték Izabellát a rendekkel. Megújúlt érzékeny lelkében a búcsúzás várbeli jelenete, minek láttára Stanczyk, az udvar eszelős, szókimondó, öreg bolondja, e szavakkal állt a király elé: «Fölség, miért adod leányodat Magyarországba? Miért nem tartod inkább magadnál, s építsz neki itt Krakóban kőházat, hogy legyen, hol laknia?»* A nap már magasan fennjárt az égen, mikor a távozó lengyel királyleány sírva végső búcsút intett szülővárosának, s ki tudja, nem lesz-e igaza az együgyű Stańczyknak, a ki mindezt, a mit látott – nem értette...
Górnicki Lukács, Dzieje w koronie polskiéj, (1637-iki kiadás) 50. l.
