III.
III.
György barát gyámsága. Súlyos helyzete a királynéval és gyámtársaival, s a főurakkal szemben. A királyfit megkeresztelik János Zsigmondnak. De Ferdinánd diplomácziai úton is igyekszik ellensúlyozní a barát törekvését, a ki nem akarja a váradi béke pontjait teljesíteni. Követei Krakóban és Budán. Izabella és Szulejmán csausza.
GYÖRGY barát nehéz körülmények közt vette át a gyámságot, s vezette a kormányt az ország fővárosából. Súlyosbítá helyzetét, hogy még a temetés előtt összeszólalkozott a királynéval. Szemrehányást tett neki kishitű eljárásáért, melylyel Ferdinánd pártját felbíztatta, ő meg a miatt méltatlankodott reá, hogy János király ingó-bingó hagyatékát jövet Petrovicscsal Temesvárra vitték, s ígéretük ellenére csupán egy ládát hoztak fel, melyben Izabella pénzhozománya és 15 aranyláncz volt. Ezért a királyné erélyesen követelte az összes tárgyak átadását, s így azok fölhozására Markos Pétert küldték el 200 lovassal. De mikor nemsokára híre jött, hogy János király kincsét útközben megtámadták, futárt küldtek utána, hogy biztosabb helyre: solymosi várába vigyék, és állandóan két ember őrizze; mivel veszélyes lett volna felhozatni a Tisza-menti Ferdinánd-párti nemesek miatt. Ezenkívül Izabella 38,000 aranyforintnyi felhozott hozományából a barát már háromezeret a katonák zsoldjára a királynétól «kicsikart», az udvariak fizetésére kétezeret maga Izabella költött el, míg sok holmija még Kassán hevert azoknál, a kik a barátnak esküdtek hűséget.* Híveinek száma különben napról-napra fogyott, olyan arányban, a milyenben a bécsi udvar működött ígéretekkel és fenyegetéssel. Hogy tisztán lásson, újból felhívatta a barát a kalocsai érseket, Perényit, Bebeket, Balassa Zsigmondot s a hűtlenné vált Ráskait, hogy támogassák a királynét és fiát. De hiába várták őket, s kivált ez utóbbit a budai várba. Ipja, Bebek Ferencz rábeszélésére ő is nyíltan átpártolt Ferdinándhoz,* és álláspontjukat szépen megokoltan fejtették ki augusztus 30-iki levelükben V. Károlynak, kitől Magyarország megmentését remélték a fenyegető török veszélylyel szemben.*
* Porembski id. levele és Czarnkowski András jelentése Zsigmond királyhoz Budáról, 1540 november 23-ikán; a krakói id. 277. kötetben, 445–456. l.
* Porembski id. becses levele szerint.
* Frangepán és fenti társai érdekes levele a császárhoz, egri táborukból; Gévay, Urkunden und Aktenstücke (1540–1541.) 88–90. l.
E főurak nélkül ment tehát végbe a temetés, és utána a királyfi keresztelése. Török Bálint és György barát tartá víz fölé a csecsemőt, a ki atyja kívánságához képest saját és anyai nagyatyja nevéről János Zsigmond nevet kapott s melléknevül a Szentszék óhajtására (első királyunkra emlékezve) Istvánt,* a mint a törökök nevezték is. Lélekemelőbb volt ennél is a Rákos mezején tartott fegyveres országgyűlés, melyen a csecsemőt közakarattal királylyá választották, úgy hogy nagykorúságáig Izabella királyné vezesse a kormányt, állam-íratokat és pénzt az ő nevében adjanak ki, s verjenek; de gyámtársa legyen György barát, a kincstartó és Petrovics Péter, János király rokona, az ország védője pedig Török Bálint somogyi főispán, a hadak kipróbált régi főgenerálisa.*
* A montpellieri érsek, velenczei franczia követ tudósítása, magyar értesítés alapján, I. Ferencz királyhoz, 1540 november 29-ikén; Charričre, Négociations de la France dans le Levant, I. k. (Párizs, 1848.) 457. l. – Verancsics szerint (Összes munkái, II. k. 45. l.) Athinai Simon és Markos Péter lett volna János Zsigmond keresztatyja; de e dologról hibásan értesült Erdélyben.
* Giovio, id. m. 551. l. és Verancsics Antal levele Gyulafejérvárról 1540 október 12-ikén; Összes munkái, VI. k. 150. l.
34. Buda vára a XVI-ik században.*
* Buda vára a XVI-ik században (95. l.) Münster Sebestyén id. Cosmographiája 1550-iki kiadásából a «Magyar Nemzet Története» V. kötetében jelent meg.
Mindez a barát lelkesítésének és munkásságának az eredménye, de a körülményeket mérlegelve józan mérséklettel mellőzte a királyfi megkoronáztatását, nemcsak mivel a német támadástól tartott, hanem, mivel még a török magatartása felől sem volt híre. De a főurakban sem a kellő összetartás érzete nem volt meg, sem a csecsemő-királyfi királyságában nem bíztak. A mellett a három gyámtárs féltékenysége gyakran megzavarta az egyöntetű cselekvést, vagy hagytak egykedvűen mindent a barátra, a kivel úgy sem bírtak. Ily viszonyok közt előbb Török Bálint és Bánffy Boldizsár kért szabadságidőt a királynétól, majd az udvari tisztek szállingóztak haza, hogy otthon várják meg a dolgok folyását. Ilyen itt az emberek hite és lelkük állandósága, írja Porembski, Izabella lengyel titkára. Egyedűli reménységünk Isten után a lengyel királyban van, mert az idevalók félénkek és kapzsik. A főurak mindenfelé rabolnak, a mint csak tehetik, párt-, személy- és birtokkülönbség nélkül. Önkényes adókat vetnek ki, a szegény jobbágyokat zsarolják, az egyházak javait lefoglalták, s a terményeket a mezőről erőszakkal elhordják. Balassa Menyhártot, a ki a váczi püspökség alattvalóit megtámadta, Baczó Mátyás szolgái elfogták és Murány várába zárták, honnan nem bocsátják ki, a míg vissza nem adják, a mit a Balassák hatalmasúl elraboltak. A testvérek próbálták ugyan kiszabadítani bátyjukat, de sikertelenül, s ekkor abban jártak, hogy valakit Izabella emberei közül elfogjanak, hogy majd cserében kikapják. El is ragadták Bajonit, a királyné provizorát egy közeli faluban, lovastól, kocsistól, ruhástól, de sikerült elmenekülnie; erre elcsípték Izabella egyik lengyel szolgáját és Kmita apródját, a kik levéllel igyekeztek haza.*
Porembski id. k. n. levele Budáról.
De Ferdinánd nemcsak ilyen eszközökkel, hanem diplomáczai úton is igyekezett ellensúlyozni Izabella, illetve a barát törekvését. A mint Salm gróf visszatért Bécsbe, ismételten figyelmeztette Ferdinánd az özvegy királynét, hogy ne hallgasson «rossz» tanácsadóira, hanem teljesítse a béke feltételeit, s e reményben már meg is hagyta udvarmesterének, Vells Lénárd tábornoknak, hogy őt biztos helyre szállíthassa Budáról.* De mivel jól tudta, hogy e levelére rá sem hederítenek, egyidejüleg Lengyelországba indították a jártas Herberstein Zsigmondot* azzal az útasítással, hogy győzze meg a lengyel királyt arról, hogy a római királynak örökösödési joga van a magyar koronához az elhunyt János királylyal kötött, esküvel megerősített és Károly császár által is ratifikált váradi békeszerződés alapján. Most is inkább békés úton akarná ez egyezség föltételeit teljesíteni, de tudja, hogy a barát és Török Bálint seregek gyűjtésével megsérté a békét, úgy hogy Ferdinánd nem lesz felelős érette, ha Izabellát és fiát fegyverrel fogja a szent korona kiadására s a békepontok teljesítésére kényszeríteni. Kéri tehát közbenjárását leányánál a béke érdekében, s hogy ne engedje, hogy lengyel seregek vagy tisztek menjenek Magyarországba Izabellához;* hanem inkább őt segítse meg, kinek ügye igazságos és jogos. Zsigmond király október 4-ikén felelt az osztrák követnek. Ferdinánd megtámadhatja – úgymond – Magyarországot, de vigyázzon, nehogy ezzel a törököt az országra zúdítsa. Izabella és fia ügyébe nem avatkozhat, mivel ez a magyar rendek dolga, hogy pedig Ferdinándnak segédcsapatokat küldjön, ezt a lengyel törvények is tiltják.* De, miként kiszivárgott, annyit mégis megígért nagy titokban Ferdinándnak, hogy nem lép közbe fegyveresen, a míg ő uralkodik Magyarországon.* S tette ezt azért Bona királyné tudtán kívül, hogy fia számára biztosítsa a római király egyik leánya kezét.
* Ferdinánd id. szept. 9-iki levele, melyet Izabella másolatban apjának is megküldött.
* Herberstein ez útjára 1540 szeptember elsején indúlt és október 28-ikán ért vissza; naplója id. egykorú kiadása 48. l.
* Ferdinánd Zsigmond királynak Bécsújhelyről 1540 szeptember 12-ikén és útasítása Herbersteinhoz; eredeti fogalmazványuk a bécsi állami levéltár «Polonica» osztályában.
* Zsigmond válasza Herbersteinhoz Vilnáról, 1540 október 4-ikén; a krakói id. 57. kötetben, 140. sz. a.
* Kmita Péter Bonához Wisniczről, 1540 november 11-ikén; a krakói id. 277. k. 342–4. l.
35. Vells Lénárd emlékérme.*
* Vells Lénárd emlékérme (97. l.) a Bergmann, «Medaillen des allerhöchsten Kaiserhauses» cz. műve I. k. XIV. tábláján lévő fénynyomatról vétetett.
Ferdinánd meg lehetett elégedve a követség eredményével, melynek amúgy sem volt más czélja, mint igazolni az ő fegyveres támadását. Ekkoriban (október elején) t. i. Vells már (néhány mértföldnyire Budától) Esztergomon táborozott 8000 főnyinél nagyobb seregével, melyet «Bécsországból» szárazon és vizen, dunai naszádos hajókon szállított le. Megbízatása folytán fel is ajánlta szolgálatát a királynénak, hogy biztos helyre kíséri, akár Lengyelországba, akár Ferdinánd birodalmába óhajt távozni.* Kevésbbé naiv volt Coda spanyol lovag Budára érkezése Ferdinánd hadüzenetével, mire Izabella Tamás fejérvári őrkanonokot küldte udvarába, hogy vele tárgyaljon. Megérkezett (október 4-ikén) Révay Ferencz és Thurzó Elek helytartó is az esztergomi érsek nevében kérve, hogy Petrovics és a barát Visegrádra mennének tanácskozni a királyné és fia érdekében;* de a gyámok ezt a meghívást nem fogadták el. Ugyanekkor kezdtek értekezni a Bécsújhelyre hívott főurak is: Nyári Ferencz, Bakics Péter, Kápolnay Ferencz, Serédi Gáspár* és mások.
* Vells levele Esztergomból 1540 október 5-ikén; ugyanott, 357–58. l.
* Porembski id. kelet nélküli leveléből Óváry regestái, II. füz. 75. l. és Morone október 15-iki jelentéséből; Dittrich, id. m. 217. l.
* E neveket a jól értesült Giovio jegyzi fel, id. m. 552. l.
36. Frangepán érsek aláirása.*
* Frangepán érsek aláírását (98. l.) 1541-ből a Magyar Nemzet Történetéből vettük át. Olvasása: Idem Franciscus Agriensis, ani supra manu propria subscripsit.
Élükön Frangepán érsek állott, kit Ferdinánd igen nagyrabecsült. Az ő tanácsára küldte a portára Laskit,* ő volt magyarországi pártjának vezére. Okos, tanúlt ember és törhetetlen híve a váradi béke teljesítésének, melyre ő is esküvel kötelezte volt magát. Meggyőződése, hogy Magyarország csak úgy maradhat fenn, ha János király része is Ferdinánd hatalmába jut, s az így egyesült Magyarország az ő, és bátyja támogatásával a török hódoltság ellen fordúl. Ezért pártol át a római királyhoz. Ki is jelenté előtte, hogy midőn sas-szárnyai alá adja magát, ugyanoly hűséggel akarja szolgálni, mint haláláig szolgálta volt néhai koronás urát.* Hanem meggyőződésének őszinteségét kissé kétessé teszi, hogy igen gyakran kopogtatott a bécsi palota* s a nunczius ajtaján a bíborosi süveg kieszközléseért!
* Morone jelentése augusztus 24-ikéről és október 6-ikáról; Óváry, III. Pál pápa levelezése, 107, 115. l. és Dittrich, id. m. 188. és 209. l.
* Frangepán érsek Ferdinándhoz intézett beszédét Morone október 10-iki jelentéséhez mellékelten közölte Dittrich, id. m. 188. és 299. l.
* Morone gyakran ír ez ügyről, legbővebben október 15-iki jelentésében; Dittrich, id. m. 216. l.
A bécsi udvar fenyegetésére és fegyveres fellépésére a barát azzal felelt, hogy elismertette a törökkel a királyfi királylyá választatását és a trónhoz való jogát, Mayláddal szemben, a ki a portán azt a hazugságot adatta elő, hogy a kis királyfi nem is Izabella fia. Erre csausz érkezett ugyanez időben a budai udvarba, hogy meggyőződjék a gyanu oka felől. A bánatos özvegy királyné udvara jelenlétében karján tartva kisdedét fogadta a követet. S midőn árva kis fiát a hatalmas szultán kegyeibe ajánlá, «kecses mozdúlattal» kibontá mellfűzőjét és nyilvánosan megszoptatta gyermekét. Ez könyekig meghatotta a követet, s eloszlatván minden kétségét, térdre borúlva csókolgatta a királyfi lábait. Majd reátéve jobbját esküt mondott Szolimán nevében, hogy János király fiát elismeri királynak, pártfogásába veszi és a míg él, nem engedi, hogy más legyen az ország ura.* Mennyi önuralom és maga-legyőzés, s míly erős akarat kellett hozzá, hogy Izabella, a ki gyűlölte a törököt, s kész volt inkább lemondani a koronáról, semhogy hatalmába jusson, e páratlan tettre reászánja magát. De meg kellett tennie meggyanúsított női becsülete érdekében is, hisz az ellenpárt azt is híresztelte róla, hogy fia «csempészett» gyermek.*
* Verancsics id. október 12-iki levele: Összes munkái, VI. k. 151. l. és Horváth, Fráter György, 142. l.
* Johann Pack... theilt die herrschende Vermuthung mit, der erwähnte Sohn des K. Johann von Ungarn sei ein unterschobenes Kind. (Regensburgból, 1541 július 13-ikán; Tört. Tár, 1891. évf. 456. l.)
A jól kigondolt hatásos jelenetnek meg is lett a kívánt eredménye, mert a csausz jelentésére és a portai franczia követ, Rincone támogatása folytán* a szultán (október 16-ikán) maga elé hívatta a dívánba Werbőczit és Eszékit, hogy meghallgassa követségüket. S másnap nagy örömmel írhatták meg a királynénak, hogy fiát Szolimán hadsereggel is kész megvédelmezni királyságában* és fejedelemsége elismeréseül athnámét ad, megengedvén neki félannyi adóért, a mennyit János király fizetett, «Magyarországban az atyja birodalmát»* s hatalma jeléül aranyos kaftánt, paizsot, buzogányt és kardot küld.*
Mazza id. leírása, 208. l.
* Werbőcziék levele Konstantinápolyból 1540 október 17-ikén: Pray, Epistolae procerum, II. k. 87–88. l.
* Régi magyar nyelvemlékek, III. k. 1–3. l.
* Hammer, Geschichte des osmanischen Reiches, II. k. 167. l.
