II.
II.
A király halálának híre a lengyel udvarban. Zsigmond vigasztalja leányát. Ferdinánd részvétnyilatkozatát Salm Miklós gróf hozza Budára, de az özvegy királyné nem mer felelni előterjesztésére. Ekkor Perényi Péter próbálja Frangepán érsekkel elfoglalni Ferdinánd számára az ország fővárosát. De cselüket meghiusítja György barát, a ki idejében érkezett fel Budára a király holttestével, melyet nehány napig kiterítve tartottak, s aztán Székesfejérvárra vittek.
ZSIGMOND lengyel király majdnem egyszerre (augusztus 1-én és 6-ikán) tudta meg unokája születésének és veje halálának hírét, birodalma északi részében, Vilnán, a hol a futár utólérte. Az első annál nagyobb örömöt okozott neki, mivel lábfájdalmak gyötörték. Igyekezett beleélni magát a boldog nagyapa szerepébe, a mihez udvari költők (így Szamotulski) is siettek szerencsekívánataikat kifejezni;* ép úgy, miként itthon Verancsics írt verset születése alkalmából.* De míg Kmitát szólítá fel, hogy menjen ismét Budára, üdvözölni a királynét, s képviselni őt fia keresztelésén, pár napra reá még azzal kellett megbíznia, hogy vigasztalja is* – az idegenben. Addig is postán sietett a király vigasztalni leányát. Inté, ne engedje át magát fájdalmának, hanem törődjék bele erős szívvel a változhatatlanba és gondolja meg az emberi élet forgandóságát, mely a bánatot örömmel, a vígságot búval vegyíti; hisz tapasztalhatta a gondviselés kegyességét, mely megfosztá ugyan urától, de kárpótolta kis fiával, a kin kesergő lelke megnyúgodhat. A kormányzásban, jól vigyázzon kinek higyjen; hallgasson meg, de ne kövessen mindent, éljen módjával tanácsosai végzésével, ám ne tegyen semmit atyai tanácsa nélkül.* Egyúttal fia gyámjai tudósítására is felelt. Hálásan köszöni Izabellához való hűségük kijelentését, de nyíltan megírja, hogy hadi segélyt nem küldhet, mivel ez az ő fegyveres beavatkozása a szomszédok támadását idézné elő, s egyenesen kihívná Ferdinánd magatartását. Hanem azt már szívesen megteszi, hogy követet küld a szultánhoz, nehogy valamit kezdjen Izabella ellen,* és Ferdinándhoz hasonló kéréssel, sőt V. Károlyhoz, gondoskodásába ajánlva János király fiát és Magyarországot, nehogy a török kezére jusson másik része is.* A Ferdinándpárti magyar tanácsosoknak is kereken megírja, hogy atyai kötelessége támogatni leánya és kis unokája ügyét.* Külsőleg is kifejezte a lengyel király és családja részvétét. János király halála emlékére fényes gyászünnepélyt tartatott a vilnai székesegyházban s utána gyászruhát öltött az egész udvar.* Még az alkalmi poéták is kivették részüket a gyászból, midőn Marszewski és Verancsics Mihály gyászénekeket írtak a magyar királyról.*
* Szamotulski Waclaw üdvözlő íratának czíme: In nativitate Sigismundi filii regis Joannis et Isabellae. Cracoviae, Vietoris 1540. Egyetlen példánya sincs már.
* Közölve Verancsicsnál: Összes munkái, XII. k. 11. l.
* Zsigmond Izabellához Vilnáról 1540 augusztus 1-én és 6-ikán, s Kmitához 7-ikén és 13-ikán; a krakói Czartoryski-múzeum kézírattárában, 277. k. 248, 254 és 258. l.
* Zsigmond Izabellához augusztus 13-ikán; ugyanott, a 250/1. lapon; közölve Bethlennél, id. m. I k. 334–7. l., augusztus 15-iki kelettel.
Zsigmond Petrovicshoz és társaihoz 1540 augusztus 13-ikán; a krakói id. 277. kötetben, 252–3. l. és október 1-én, ugyanott, 292–4. lapon.
Bethlen, id. m. 338–341. l.
* Vilnáról, 1540 augusztus 16-ikán; a krakói id. 277. kötetben, 264–5. l.
* Górski Szaniszló kanonok, Bona titkára Dziaduski Szaniszló konini kapitányhoz; ugyanott, a 281–5. l.
* Marszewski műve: In serenissimi Hungariae regis Joannis I. obitum. (Krakó, Vietornál, 1540.) Verancsicsé: Divi regis Hungariae Joannis I. epicedion. (Ugyanott, 1540.) Egyetlen példányuk sincs már meg.
30. Zsigmond király aláirása.*
* Zsigmond király aláírása (87. l.) Ferdinánd királyhoz Vilnáról 1549 szeptember 30-ikán írt leveléről. Olvasása: Sigismundus rex scripsit. Az írta eredetije a bécsi cs. és kir. államlevéltár «Polonica» osztályában.
A köteles részvétnyilatkozatról különben Ferdinánd sem feledkezett meg, sőt ebben első volt. Németországban a Duna mellett érte utól a posta, hogy János király végét járja. Ezért otthagyta birodalmát és «egy kis bárkán» sietett Bécsbe, hová két nappal a halálhír feljutása előtt érkezett.* Rögtön Salm Miklós grófot küldte le (augusztus 8-iki levelével) Bornemisza Pál titkárral a királynéhoz, hogy kifejezvén részvétét – alkalmas időben és módon – emlékeztessék arra az ünnepélyesen megkötött váradi szerződésre, melynek értelmében Ferdinánd minden halasztás nélkül megkapja János király halála után az ő országrészét.
* Morone jelentése Bécsből augusztus 10-ikén; Dittrich, id. m. 182. l.
31. Ferdinánd király aláirása.*
* Ferdinánd király aláírása (88. l.) 1529-ből a «Magyar Nemzet Története» V. kötetéből vétetett; olvasása: Ferdinandus mpr.
Aztán keressék fel György barátot és biztosítsák a felől, hogy Ferdinánd nemcsak Izabellát és fiát fogadja atyai gondozásába, hanem őt is megtartja birtokaiban, sőt újabbakkal fogja kitüntetni, ha hűségére tér és elismeri őt természetes királyának.* Török Bálint megpuhítása aranyhegyek ígérésével Bornemiszára, a bőbeszédű papra bízatott,* a kivel Salm gróf abban egyezett meg, hogy Budáról maga induljon Erdélybe, az útban lévő kincstartó elé. Hasonló felszólítást kaptak a királyné főbb hívei: Petrovics Péter, eperjesi Báthory Miklós, thelegdi Pathócsy Miklós, bélteki Drágfy Gáspár, somlyai Báthory András, Kendy Ferencz, solymosi Ołcharowyth Péter és kiskállói Vitéz János,* a kiket Bornemisza a bécsi udvar politikájának megnyerni remélt.
* Ferdinánd Izabellának Bécsből 1540 augusztus 8-ikán és útasítása Salmhoz. (Eredeti fogalmazványuk a bécsi állami levéltárban.)
* Ferdinánd útasítása Bornemisza Pálhoz, augusztus 11-ikéről, hogy «mindent megad» Töröknek; ugyanott.
* Valamennyi fogalmazványa augusztus 14-ikéről, ugyanott. E tényt Morone is említi fenti jelentésében.
Salmhoz Esztergomban csatlakozott Bornemisza Pál és augusztus harmadik hete közepén értek Budára, a hol nyilvános audienczián fejezték ki az özvegy királynénak uruk részvétét János király halála, és örömét fia születése fölött, ki iránt atyai jóindúlatáról biztosítá; délután pedig magánkihallgatást nyertek,* s ezen adta elő Salm megbízatása második részét. Az osztrák grófnak vele nem volt nehéz dolga, mert hisz Izabella – körülvéve olyan emberekkel, a kik benne és fia jövőjében nem igen bíztak, s félelmükben a némettől vagy a töröktől reméltek egyaránt – mindjárt ura halála hírére titokban írt sajátkezű levélben könyörgött Ferdinándhoz, hogy árva kis fiával támogassa elhagyatottságában.* De tanácsosaival nem ment semmire, hiába tett nekik ígéreteket ura nevében, mert általánosan tudták rólok, hogy a kincstartó és Petrovics hatása alatt állanak, kiknek czélja: János király végrendelete és utolsó kívánsága szerint fiát Magyarország királyává tenni, s őt anyjával a török pártfogása mellett az ország birtokában megtartani, még ha ebben őket Ferdinánd megakadályozni igyekeznék is.* A királyné azonban magára még sem mert választ adni a bécsi követnek. Ezért udvarába hívatta Ráskai útján a kalocsai érseket és Perényit, de hirtelen mást gondolt, s mielőtt útrakeltek volna, megüzente nekik, hogy ne jöjjenek, mert (betegeskedésére való hívatkozással) hazabocsátotta Salmot, azzal a válaszszal, hogy meghallgatva tanácsosait, külön emberével fog felelni érdemlegesen Ferdinánd előterjesztésére.
* Porembski id. augusztus 21-iki levele.
* A levél nem maradt fenn, de Ferdinánd említi 1540 szeptember 9-iki levelében; egykorú másolata a bécsi állami levéltárban.
* Petrovics és György barát 1540 szeptember 5-iki id. levele Zsigmond királyhoz.
Ez előterjesztés lényege abból állott, hogy a római király hajlandó békés úton teljesíteni a váradi béke pontjait, s megszerezni János király országrészét, nehogy kénytelen legyen fegyverrel érvényesíteni jogát.* De előrelátván, hogy e szándéka «békésen» nem fog valósúlni, magához hívatta (még Salm indúlása előtt) Morone pápai nuncziust, s közbenjárását kérte a Szent Atyánál, hogy «mivel a magyar királyság visszafoglalása és megvédése az egész keresztyénség érdeke», őt hadi vállalatában 100,000 aranynyal segítse.*
* Ferdinánd Izabellának Bécsújhelyről 1540 szeptember 9-ikén, midőn Salm már visszatért Bécsbe. (A krakói id. 277. k. 320–3. l.)
* Ferdinánd augusztus 11-iki beszélgetése Moroneval; Dittrich, id. m. 183–4.l. A pápához intézett levele e tárgyban augusztus 13-ikáról, Theiner, id. m. 648–9. l.
32. Eger a XVI-ik században.*
* Eger a XVI-ik században (90. l.) Braun idézett munkája rézmetszetéről van kicsinyítve.
A királyné talpig gyászban leverten, könyes szemekkel, fekete posztóval bevont sötét teremben fogadta Salmot, kinek töredezett, gyönge hangon azt felelte, hogy «ő tapasztalatlan, fiatal nő, a ki elvesztvén urát, testileg-lelkileg megtörve, íly fontos ügyben magától nem határozhat, ő felsége, a római király engedjen neki kellő időt, míg az iránt atyja, Zsigmond király tanácsát kikéri». Ha pedig Ferdinánd a kért időhaladékot megtagadná, s «mindjárt fegyverhez nyúlna: sem neki, sem a császárnak nem válnék dicsőségére» egy «sírásban elepedt özvegyet s egy bölcsőben síró árvácskát»* hadsereggel ostromolni. Biztosítja azonban a római királyt, hogy hűséges leánya akar lenni, s ha szülei nem lennének, gondolkozás nélkül udvarába menne fiával, mivel ismeri az egyezséget, melyet urával esküvője előtt kötött.* Csakhogy Ferdinánd bízalmatlan volt Izabella iránt, s nem hitt üzenetének. Félek – írja bátyjának, a német császárnak – hogy ezek csak szép szavak, hogy időt nyerjen.* Hasonlókép biztatta a római királyt György barát és Török Bálint, kikkel Bornemissza Lippán találkozott.* De ismerem e szép szavakat, mondá Ferdinánd, kiben őszinte volt az igyekezet szép szerével, békés úton megszerezni Magyarországot. Hanem azért erősen készült Buda ostromára, ha az elkerülhetetlen, bármennyire nem is akart erőszakot használni.*
* Giovio, id. m. 555. l. Horváth Mihály, Frater György, 133. l. és Budai, Polgári lexikona, II. k. 323. l.
* Salm elbeszélése után Morone Bécsből augusztus 24-ikén; Theiner, Vet. Mon. Slavorum Merid. II. k. 4. l. és (augusztus 26-iki kelettel) Óváry, III. Pál pápa levelezése, 107. l.
* Ferdinánd V. Károlynak Bécsből 1540 augusztus 24-ikén; a bécsi állami levéltárban: Filiale, 683. k. 433. l.
* Bornemisza Pál vallomása: «Magyar történelmi tár» I. k. (Pest, 1855.) 260. l.
* Ferdindánd V. Károlyhoz Bécsújhelyről szeptember 6-ikán; a bécsi 683. k. 433–5. l.
Szándéka békés megvalósítását Perényi és Frangepán útján remélte. Ezért sürgette őket hiába a királyné (Gerlachowski titkár és Bajoni Benedek által), hogy nehéz helyzetében ne hagyják tanácstalanul. De az érsek nem mert Budára jönni. Ekkor szabad menetlevelet küldtek neki György barát őrsége és várparancsnoka nevében is, mire mintegy ezer főnyi (s közte 600 lovas) kísérettel Abauj, Gömör, Borsod és Nógrád vármegye nemességével indúlt meg a főváros felé Egerről, hol János király halála óta gyülekeztek, táboroztak. Hatvanról beküldték Temesvári Jánost (a néhai király egykori udvarnokát) Izabellához, jelentvén, hogy katonáiknak nincs semmi ármányos szándékuk. Maga az érsek Perényivel Isaszegre vonúlt, hogy ott várja be a királyné üzenetét és rendeletét. De Perényiék mozgolódásának a közeledő György barát is neszét vevén, megüzente Budára küldött helyettesének Batthyányi Orbánnak, hogy – ha fejét félti – be ne ereszsze őket se a városba, se a várba. Erre Izabella Matychnai Istvánt (János király néhai titkárát) küldte az érsekhez, kihez késő éjjel azzal a válaszszal toppant be, hogy mivel a király teste már csak háromnapi járásföldre van, menjenek György barát elibe, s vele együtt jöjjenek Budára. Ez nagyon sérté az érseket, a ki négy emberével azt üzente vissza, hogy ő békés szándékkal, megsegíteni jött a királynét, az ő többszöri hívására; de így kénytelen távozni, mert csakis az ő kíséretében mehetne a király teste fogadására. Nem sikerült tehát Perényiék csele, melylyel Budát Ferdinánd számára könnyű szerrel el akarták foglalni; már csak azért sem, mert megtudták, hogy a barát az övékénél hatalmasabb sereggel közeledik* és éberségét nem birják kijátszani. De azért mégis elárúlták szándékukat másnap reggel Temesvári, Bajoni és Markos Péter előtt, a kik a királyné megbízásából azzal mentegették úrnőjöket, hogy bebocsáttatásukat nem maga akaratából, hanem a barát helytartói: Batthyányi és Horváth tiltakozásának hatása alatt tagadta meg. Ezekkel nevezetesen azt üzente vissza Frangepán, hogy ha Izabella szereti a békességet, fogadja el Ferdinánd ajánlatait, a ki már a vármegyékre is ráírt és ellene készűl; ötezer német gyalogosa és ezer lovasa már Esztergom alatt van, s egész Váczig pusztítgatják a királyné s a barát birtokait.*
* Seregéről György barát azt híresztelte, hogy 10,000 főnyi, (lovas hat, gyalogos négy ezer) de ennek felénél nem lehetett nagyobb. (Rorario id. szeptember 20-iki jelentése szerint.)
* A kalocsai érsek Zsigmond királyhoz Egerből 1540 szeptember 10-ikén, a krakói id. 277. k. 375–384. l. és Porembski kelet nélküli levele Bona királynéhoz; ugyanott, 350–356. l.
33. György barát pecsétje.*
* György barát pecsétje (92. l.) Gyulafejérvárról 1550 deczember 5-ikén Rusztán basához írt leveléről való. Ez a püspöksüveges új pecsétje először fordul elő, hogy pótolja régi (ismert) pecsétjét, melyet még pár nappal előbb is használt. Czímerül a barát a Pálos-rend jelvényét választá: a kenyeret vivő hollót. A pajzs kétoldalán F[rater] G[eorgius] olvasható. A bécsi cs. és kir. állami levéltár «Hungarica» osztályában őrzött eredetijéről vett gipszlenyomatáról rajzolta Cserna Károly.
A további árulást és ármánykodást ezentúl személyesen gátolta meg György barát, a ki szeptember 13-ikán érkezett fel Budára János király holttestével. Az özvegy királyné udvarhölgyei és tanácsosai kíséretében a város kapujáig ment elibe. Zokogva fogadta, mert keserű volt így viszontlátni azt, a kitől félév előtt búcsúzott. Szomorúan ballagott fel a gyászmenet a várba, hol a király még tíz napig feküdt kiterítve. Valódi búcsújárás volt e tíz nap, melyen úr és paraszt, gazdag és szegény messze vidékről járúlt a drága ravatalhoz, hogy még egyszer láthassa királyát. Izabella is naponta ott imádkozott beteges testével ura és királya lábánál, s fohászkodott Istenhez, hogy adjon neki erőt a jövőhöz. Majd a végső búcsú keserves órája is elérkezett. A királyné csecsemő-fiát is bevitette a templomba, mikor atyja koporsóját szeptember 24-ikén lezárták, s megindúltak vele Székesfejérvár felé.* Ő maga gyönge, szenvedő volt, a miért orvosai nem engedték meg, hogy elkísérje, s így a várkaputól kénytelen vala visszatérni palotájába... A hosszú gyászmenet, melyhez a közbeeső községek népe és nemessége is csatlakozott, ezalatt csöndesen beért a székesfejérvári koronázó székesegyházba, s nem volt szem, mely ne könnyezett volna, midőn a «Requiescat» megható hangjai közt kősírjába – a nagy magyar királyok mellé* - bocsátották le az utolsó koronás nemzeti magyar királyt.
* Porembski fent id. levele szerint.
* Oláh Miklóstól tudjuk, hogy még ekkor meg volt «Szent István, Szent Imre és számos magyar király sírja»; Szamota, id. m. 523. l.
