VI.
VI.
Itteni időtöltése és érintkezése a közeli magyarországiakkal. Kárpótoltatásának újabb bécsi terve. A szultán támogatása. János Zsigmondot Magyar- és Erdélyország királyának kiáltják ki a divánban, de azért Ferdinándnak is félévi fegyverszünetet engedélyez. Ennek hírére Izabella ismét Oppelnbe, majd télire Varsóba vonúl. Búcsúja anyjától, a ki Olaszországba indúlt, leánya sléziai herczegségein át. Bona királyné Bécsben személyesen tárgyal a római királylyal leánya kielégítése ügyében. Az erdélyi rendek fejedelmükké választják János Zsigmondot, minek hírét Izabella Ilyvón veszi, hová 1556 február 29-ikén érkezik. További működése. Érintkezése a német és lengyel udvarral, mialatt az erdélyiek küldöttségére várakozott.
SANOKON jól teltek a napok, s visszatérése ügyében is olyan biztatásokat kapott a királyné mindenfelől, hogy János Zsigmond innen már saját nevében ír híveinek, «Isten kegyelméből és a hatalmas császár (szultán) akaratából Magyarország királya» czímet használván írataiban. Naponta megjelenik anyjával a kis vártemplomban, a reggeli misére, s olyan nyájas, leereszkedő, hogy az udvarában mind gyakrabban feltűnő magyarországi követek nem győzik dícsérni. Oldalán látjuk állandóan Novicampianus mestert, tudós preceptorát is, ki a kis magyar fejedelmet bevezette a tudományok ismeretébe s hozzászoktatta a munkához. Napjának jórésze tanulással tölt el. Együtt olvasták a latin írókat és humanistákat, sőt az ó- és új-testamentom czéljáról írt könyvét a mester éppen fogékony szellemű tanulójának ajánlta «emlékül», és érdekes ajánló levele «az ifjú herczeghez intézett szép intelmeket és a jó s rossz uralkodóknak a bibliából, az ókori és a magyar történelemből merített számos példáit tartalmazza».* E példákat Szent-István, Péter, Aba, II. Endre, Bánk bán, Ulászló és II. Lajos életéből vette, intvén a fejedelmet, hogy mindenki szeme rajta függ, a hogy él és a mit tesz, sőt a lengyel király azzal az útasítással adta mellé, hogy a szent könyveket olvasva, korán keresztyén kegyességhez szoktassa lelkét. Izabella azonban fia szórakoztatásáról is gondoskodott. Gyakran átkocsikáztak a közeli Wisniczre, hol márczius elejét töltötték* és Krossa várába, hol április végén időznek. Talán számításból is változtaták helyüket, hogy Ferdinánd tekintetét elkerüljék. De ez lehetetlen volt, midőn Magyarország felől Werner, Sléziából Redern, Vilnáról Haydenreich figyeltetett reájuk titkos kémeikkel, Varsóból pedig Castaldo, a legügyesebb köztük.
Gróf Apponyi Sándor ismertető szava id. m. 449 sz. a. Novicampianus Scopus biblicus veteris et novi testamenti cz. munkája 1572-iki kiadásáról. Első kiadása ajánlásának kelte: Calend. Iulij Anno D<s>n</s>i 1553. A könyv második lapját János Zsigmond felirattal és egy négysoros verssel ellátott czímere diszíti.
Werner György tudósítása lengyelországi értesülései nyomán Nádasdy Tamáshoz Eperjesről 1555 márczius 15-ikén; Pray, Epistolae, III. k. 42–44. l.
121. Novicampianus «Scopus biblicus»-ának János Zsigmondhoz intézett ajánlólevele.*
Novicampianus Scopus biblicus-ának ajánlólevele János Zsigmondhoz intézve (393. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára példányáról közölve.
Hanem azért egy sem fogott ki Izabella és anyja eszén. Ez egyszerűen nem fogadta Castaldot, midőn érezte, hogy már igen tolakodóvá kezd válni, sőt bepanaszolta Ferdinándnál is. Alfonz lovag örült magában ennek, hogy legalább Izabellához mehet, a kivel – úgy remélte – jobban tárgyalhat, mint vipera-anyjával. Csakhogy nem adtak neki a lengyel királytól útlevelet, az özvegy királyné meg nyíltan tudtára adja, hogy joga van anyjától pénzsegélyt elfogadni és sorsáról gondoskodnia, mert ha eddig nem tartották volna nagy szavakkal és bő ígéretekkel, most bizonyosan nem lenne Sanokon, hanem elégedetten élne oppelni kastélyában.
Ezt jól tudta Castaldo és Haydenreich, sőt meg is írta az udvarnak, de azért nem tehettek semmit, és utasításukhoz kelle ragaszkodniok. E szerint Ferdinánd (immár 122,000 frtra felszaporodott) tartozása fejében a Csehországban fekvő Chlumetz, Rohesetz és Skal városok birtokát veti zálogba, sőt a sléziai Tosseg várát is átadatja, remélvén, hogy méltányos ajánlatait Izabella «tárt karokkal» fogja fogadni.* Ámde a királyné hallani sem akart ez újabb birtokokról, melyeknek nevét most dobták a tárgyalások chaoszába. S ha már pénzt nem kaphat, Oppelnnel és Ratiborral szomszédos sléziai birtokokat óhajt fia számára (örökösödési joggal,) mint régebben. A saját pénze két évi kamatját és fia évjáradéka összegét kiegészítő részét készpénzben kívánja s végül a birtokok mentessenek fel az adók alól, ne éljen fia úgy, mint valami közönséges soltész. Hisz ezt könnyen keresztülvihette volna Ferdinánd a cseh rendeknél – úgymond Izabella – csak akarta volna. Meg ki ne tudná, hogy a király minden nehézség nélkül kiegyenlíthette volna már a tartozását, ha pénzzel nem, hát fekvő birtokkal, a mivel kárpótolhatta volna. Ezt most is elfogadja, legalább ne mondják róla, mint eddig, hogy a pénzzel fegyvert adnak kezébe!*
Ferdinánd útasítása Haydenreichhoz 1555 január 17-ikéről; Szádeczky, id. m. 82. l.
Izabella Grabowiecki lengyel királyi titkárnak adott válaszában; német példánya a bécsi államlevéltár «Oklevelek» osztályában.
Izabella kívánságai fölött újra megindult az áldatlan tárgyalások árja. Hullámzott Bécstől Varsóig, anélkül, hogy valakinek ártott volna; sőt a királyné ügyének használt, annál inkább, minél magasabbra csapott. Hanem Zsigmond Ágostot már untatta, sőt bántotta is, mivel rokonszenvezett nővére terveivel, s ellenük semmit sem tehetett. Ezt éreztette is Ferdinánd követeivel; Haydenreich ama kérésére pedig, hogy Sanokot vegye vissza nővérétől, azt felelte, hogy ilyen igaztalanságot nem tehet. Annyit megtett ura iránti figyelemből, hogy Grabowieckit ismét Izabellához küldte, de az osztrák követ nem sokat remélt e küldetéstől, mert – úgymond – félős, hogy a kis fiút nem lehet vágyaitól visszatartani, mivel a török már Temesvárt, Lippát s a közeli várakat is neki ígérte. Ez igaz volt. Mahmud hozta hírét Izabellához május havában a szultán levelével, melyben kéri János Zsigmondot, hogy siessen be Magyarországba, a hová Oruds csauszszal már zászlót is küldött számára Petrovics kezébe, kinek átadta Lugost, Karánsebest és más várakat, hogy tartsa meg és kormányozza, a míg beérkezik. Sőt Martinés portai franczia követ közbenjárására (ügyesen ellensúlyozván Ferdinánd követei működését) János király fiát az április 11-iki dívánban kikiáltották Magyar- és Erdélyország királyának,* meghagyván neki, hogy továbbra is közel maradjon a határhoz, s készüljön, hogy jövő nyáron bejöhessen országába. Hiába tiltakoztak ez ellen Verancsicsék, a szultán szépen elfogadta «Ferendus» ajándékát és adóját, a melyért «a novemberi holdfogytáig» terjedő félévi fegyverszünetet engedett neki, nehogy továbbra is azzal vádolják, hogy nem akar békét. De Ferdinándnak is megírta, hogy Erdélyt nem engedheti át, mert meggyőződése szerint a béke fenmaradásának, Erdély- és Magyarország, sőt az egész keresztyénség egészségének nincs más orvossága, mint az, hogy annak lakói született örökösükre, János király fiára hallgassanak. Biztosítá őt e meggyőződéséről Mahmud dragomán s a franczia király követe, Cambray Jakab útján is, kik őszszel keresték fel Lieszko várában, hová Izabella az udvarában előfordult pestis-eset miatt augusztus elején költözködött át Sanokról, és tartózkodott október végéig. János Zsigmond szolgája bele is halt a rettegett betegségbe, a min, «mintha Isten üldözése lenne», Haydenreich lelke megnyugvást talált. De lelki szemei előtt állott, miként vonul be Magyarország földjére, s így annál inkább nyugtalanítá annak híre, hogy a lengyel király hét szép lovat küldött unokaöcscsének; talán ahhoz a gazdag ezüst- és selyemzsinórral díszített, fehér posztós tetejű hintóhoz, melyet két évvel előbb anyjának csináltatott.*
Ez a kis-ázsiai Amasiában történt, hol Izabella királyné követe Csanádi Ferencz a szultánt utólérte; Budai, Polgári lexikon, I. k. 498. l.
E díszkocsi (currus pensilis) költségeinek számadását l. Chmiel, id. m. 30. l.
)
Oppeln látképe.
(Homann XVIII. századi metszete után.)*
Oppeln régi látképe (397. l.) Homann «Scenographia Urbium Silesiae» cz. 1738-ban megjelent képes munkájának a bécsi cs. és kir. hitbizományi könyvtárban őrzött példányáról van kisebbítve.
Az osztrák követ mind írta, írta haza Bécsbe a jelentéseket, hol annyi balhír súlya s a viszonyok kényszerítő hatása alatt végre komolyan igyekeztek Izabella panaszait kötelességük teljesítésével elhallgattatni. Csakhogy Ferdinándnak ezúttal nem volt szerencséje a különben is késői jó szándékhoz. Haydenreich végzete pedig azt követelte, hogy még négy hónapon át alkudozzék a királylyal, kit vadászataira is el kelle kísérgetnie, s hogy naponta vitatkozzék Ferdinánd-ellenes lengyel tanácsuraival, kik szemébe mondták, hogy béke és csendesség csak úgy lehet, ha a római király Izabellát kielégíti s Erdélyt hűbéri jogon fiának adja, miáltal a török háború is megszünne. Hanem végre (deczember közepén) ütött számára is a megváltás órája, s úgy letünik az események színteréről, hogy még csak neve sem fordul többé elő. Mentő eszmeként azonban ő dobta az udvari tanácsosok és kamarások közé azt az ajánlatot, hogy Izabellát Pless uradalmával elégítsék ki, mely neki a még az év elején felajánlt csehországi birtokoknál inkább tetszett, mivel Slézia délkeleti határain szomszédos volt Lengyelországgal. S mint a tóba dobott kő, ez a dolog is olyan gyűrűket vetett, hogy szinte elmeríté őket, összes íratcsomóikkal együtt. Ez újabb ügynek t. i. két főnehézsége volt. Hogy a Pless átengedéseért promnitzi Boldizsár boroszlói püspöknek kárpótlásul ígért más birtokokat ki kellett volna előbb váltani, pénzt meg a sléziai városok nem akartak előlegezni. A másik pedig, hogy Izabella hallani sem akart róla, a míg öt év előtti fejérvári szerződése föltételeit az egyezség szavai szerint nem teljesítik. Az egész plessi ügyet is csupán azért idézte elő, hogy hazatérő akczióját leplezze, s Ferdinánddal elhitesse, milyen engedelmes, és nem is gondol Magyarországra, ha szerződés-szerű kötelezettségét (jegypénzét illetőleg) végre iránta is teljesíti. Maga Sanokra vonulása és onnan november havában* – három év óta nem látott – oppelni kastélyába költözködése is csak sakkhúzás volt a bécsi udvarral. S hogy azt még inkább csalódásba ringassa, télire, a szent ünnepekre Varsóba tért, hol az 1556-iki újév napja érte.
Ferdinánd 1555 deczember 7-ikén és 11-ikén értesíti csehországi főkanczellárát és a boroszlói püspököt, hogy Bona királyné leánya látogatására Oppelnbe készül. (A rendeletek kivonata a boroszlói állami levéltárban, AA. III. 6b. k. 248. l.)
Így hát Ferdinánd utolsó reménységét Bona királyné látogatásába vetette. E látogatás, illetve az özvegy lengyel királyné olaszországi útja rég szóba jött. Bona egészsége helyreállítása végett vágyakozott az akkoriban híres padovai melegfürdőkbe, s útjára már tavasz óta folytak az előkészületek. Csakhogy a «betegség» és «fürdőzés» emlegetésével csupán takargatták Bona útjának valódi okát, a mely igazában az volt, hogy az uralkodni vágyó, szeszélyes, zsémbes özvegy királyné összeveszett fiával, a királylyal. Haragja különben már szinte tíz éves és lassanként mérgesedett el a szakításig. Kezdődött, midőn fia titokban megesküdött Radziwill Borbálával, s fokozódott, midőn e második házasságát trónra jutásával törvényesítette.* De nem szünt meg akkor sem, mikor ezt a sokat szenvedett szép nőt (1551-ben) méreggel eltették láb alól, sőt növekedett fia részéről, midőn szinte leplezetlenül folytatá üzelmeit olasz kegyenczeivel. Bona, a mint özvegységre jutott, kincseit (már 1549-től kezdve) kiküldözgette Spanyol- és Olaszországba, a hová maga is készült, hogy szabaduljon terhére vált környezetétől, meg tán, hogy kevesebb feltünés nélkül élhessen szerelmi kalandjainak. Távozása ügyét a lengyel országgyűlés is tárgyalta, ellenezte, s hiába volt az udvar és Izabella közbenjárása, az immár 62 éves anya-királyné elhatározta, hogy itt hagyja Lengyelországot s hazájába vonul. A varsói udvart nagyon feszélyezte ez a kelletlen dolog, s a gyakori botrány, melyet Bona okozott. A királyt is kínosan érinté anyjának makacssága, szigorú elhatározása, s habár készülődését mesterségesen késleltették és útazását halasztgatták is, végleg nem lehetett elodázni.
Lásd részletesen Kantecki Kelemennél: Sumy Neapolitańskie, (Varsó, 188l.) 9–30. l. Bona életéről «Królowa Bona. Obrazy czasu i ludzi» czímen Chłedowski Kázmér írt novellaszerűen 2 kötetet, mely 1876-ban, szintén Varsóban jelent meg.
122. Bona királyné aláírása.*
Bona királyné aláírása (398. l.) Ferdinándhoz Varsóból, 1552 augusztus 28-ikán írt leveléről; a bécsi állami levéltár Polonica osztályában. Olvasása: Bona regina mpr.
Hiába kérték Bonát a király és nővérei, a szenátorok és tanácsosok, hogy maradjon, mert jó orvosokat itt is találhat. Hiába kérték, ne hagyja árván gyermekeit, pusztán birtokait, nehogy úgy járjon, mint Beatrix magyar királyné, a ki országából távozva, olasz földön mások alamizsnájából tengődött. Bona minden ellenvetésre megfelelt, még a római közmondással is érvelve, hogy Dulcis locus patriae, és útját csak elnapolta, de nem hagyta abban.* Még csak egy anyai kötelességét akarta teljesíteni, megvárván Zsófia leányának a braunschweigi herczeggel való esküvőjét, mely kellő fénynyel, de hideg, nyomott hangulatban folyt le, az egész udvar, s így természetesen Izabella és fia részvételével is. Aztán február hó első napján elindult Varsóból, miután a szokásos módon ünnepélyesen lemondott fia javára lengyelországi összes birtokairól. Egy napi járóföldre elkísérte anyját Izabella is, hanem az első éjjeli szállásról ismét visszatért Varsóba, a királyhoz, kitől anyja birtokaiból hármat kapott haszonélvezetül élete végeig, illetőleg arra az időre, a míg Lengyelországban, vagy sléziai birtokain özvegy állapotban «kényszerül» élni.
A lengyel szenátorok előterjesztése és Bona válasza ez ügyben; Wisłocki, id. m. 537–541. l.
Megtörtént hát, a mit az udvar annyira röstelt, de megakadályozni nem tudott: az anya-királyné kénytelen volt megválni fiától. Pedig a király minden eszközt megragadott a békítésre. Így állásuk elvesztése terhe mellett tiltá meg a nemességnek, hogy Bonát elkísérje, s mikor erről a királyné értesült, Izabellát küldte fiához, hogy e rendelete visszavonására birja. Ez kijelenté, hogy intézkedését maguk a tanácsosok kívánták, de meghajlik anyja akarata előtt, ha már sehogy sem tudja itt marasztalni. Izabella másnap reggel tolmácsolta a királynak anyjuk köszönetét, s a tanácsurak még az indulás perczében is felkérték a közvetítésre, bár eredménytelenül. Bona a reggeli mise után elbúcsúzott leányaitól, kiknek könyörgése és könyei nem tudták maradásra birni, s aztán egyedül Izabellával ült be kocsijába,* melyet udvarhölgyei, udvari emberei kocsisora s kincseivel megrakott szekerek követtek.
Egykorú tudósítás; Nowy Pamiętnik Warszawski, V. k. (1802.) 149–150. és Niemcewicz: Zbiór pamiętników, II. k. (1822.) 12–25. l.
Így búcsúzott az öreg Bona a varsói palotából és Lengyelországtól, hogy azt soha többé ne láthassa. A büszke, gőgös asszonyon alig volt nyoma a bánat és meghatottság jelének, de lehetetlen, hogy a válás pillanatában eszébe ne jutottak volna azok a kellemes emlékek, melyeket szinte 40 éven át ez országban szerzett, s azok a boldog órák, melyeket itt átélt.
Az öreg királynét díszes követség várta az oppelni határon, s kísérte végig leánya herczegségein, melyeknek területén közel két hetet töltött az ő ellátásán. Innen aztán Morvaországon át egyenesen Bécsbe indult, hol február utolsó napjaiban tárgyalt Ferdinánddal Izabella kielégítése ügyében. Segítségére vált a lengyel király előreküldött titkára, Grabowiecki is,* de az ő ügyességének sem sikerült újabb biztatásoknál egyebet elérni. Mert Ferdinánd ugyan hajlandó volt Izabella 100,000 frtnyi követelésének eddigi 30,000 forintnyi kamatját készpénzben kifizetni, továbbá zálogul Tosseg várát s az ágyúkat átadatni, ha előbb (legfeljebb félév alatt) levélben biztosítja a szultánt, hogy Ferdinánd megelégítvén őt teljesen, immár nem akar fiával hazamenni, s így nyugodtan hagyja a római királyt Erdélyországban kormányozni. De a levélváltás késedelmének ürügyével, mindezt négy hónap alatt ígérte teljesíteni. Sovány eredmény annyi alkudozás után. Bonát azonban a bécsi udvar olyan kitüntetőleg fogadta s maga Ferdinánd annyi udvariassággal halmozta el* azalatt a pár nap alatt, míg az ódon várlak lakója volt,* hogy teljesen kielégítette. Sőt még a lengyel király is azt tanácsolta nővérének, hogy nyugodjék bele fiával ő Felsége határozatába. Csakhogy az özvegy királynénak (a ki ez időben, április közepén) már ismét a magyar határ szomszédságában lakott, most még kevesebb oka volt, mint valaha, belenyugodni ez intézkedésbe, mely különben is sérté. Hisz ügyei pompásan álltak, s a vágyvavárt visszatérés kilátása közeli volt.
E tárgyalásokról Ferdinánd portai követeit is értesíté Bécsből, 1556 márczius 19-ikén; Verancsics munkái, IV. k. 182. l.
Erről Paolo Tiepolo bécsi velenczei követ ír érdekes apróságot 1557 október 12-iki jelentésében; Albčri, Le relazioni degli ambasciatori Veneti al Senato, id. VIII. k. 162. l.
Bona királyné 1556 február utolsó napján indúlt tovább Bécsből; Herberstein önéletírásának egykorú kiadása, 54. l.
Izabella hívei reménységük teljesülését a beállott új évtől várták. Felső-Magyarországon Bebek Ferencz buzgólkodott, s már meg is indult seregével az elmult november hó közepén Lengyelország felé.* Ferdinánd katonái azonban útját állták,* a január havában Pozsonyba gyűlt rendek pedig György nevű fiával együtt «az ellenükben emelt lázadás és egyéb gonosz bűntények» és engedetlenség következtében «a hűtlenség bűnében elmarasztalták és nyilvánosan levelesítették».* Erdélyben a rendek karácsony előtt Székely-Vásárhelytt országgyűlést tartanak és nyíltan fia pártjára állnak, még a szászok is. E gyűlés végzéséről Ferdinánd már újév napjára értesült, mielőtt még Kendy Ferencz vajda jelentése felérkezett volna.* De értesült személyesen is a rendek követségétől, melynek tagja volt Kemény László a magyarok, Sombori János a székelyek és Bomel Tamás szebeni notarius a szászok részéről. Nevükben ez utóbbi beszélt (február 9-ikén,) előadván, hogy nem iránta való hűtlenségből, hanem a török fenyegetésétől való félelmükben határozták el Izabella és fia hazahozatalát, a mihez most a király beleegyezését kérik, mivel már nem szenvedhetik a sok romlást és pusztulást, mely az országot tönkrejuttatja.
Ferdinánd 1555 november 25-ikén köszöni Bécsből Wernernek, november 16-iki erre vonatkozó tudósítását; eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Egykorú tudósítás Bécsből 1555 november 30-áról a római Barberini-könyvtár kézírattárában, LXII. 65. k. 92. l.
Az 1556 január 25-ikén megerősített törvényczikkek 24. czikkelyében; a milleniumi törvénytár id. I. k. 407. l.
Erdélyi orsz. emlékek, I. k. 553–561. l.
123. A bécsi királyi vár és környéke a XVI-ik században.*
A bécsi királyi várpalota a XVI. században (401. l.) Braun idézett munkájának Bécs városát ábrázoló metszetéről vétetett.
Ferdinánd azt felelte a követeknek, hogy ő mindent megtesz Erdély megmentése érdekében, a mire eddig is már annyit áldozott kincstárából, hogy ha ezer évig élne és évenként megkapná Erdély jövedelmét – sem tudná az ország azt megtéríteni.* Most is alkudozásokat folytat a szultánnal, a lengyel királylyal és Izabellával egy nagy szövetség létesítése végett; ezért inti az erdélyieket, ne idézzenek elő semmi változást az ország kormányában, hanem várják meg e tárgyalások eredményét.*
Ferdinánd a csak imént, 1556 január havában lefolyt pozsonyi országgyűlésen is kijelenté a rendeknek, hogy Erdély megtartására eddig harmadfélszázezer forintnyinál többet áldozott; Magyar országgyűlési emlékek, III. k. 546. l.
Miles, Wuergengel 55–57. l.
A rendek azonban meg sem várták a követség hazatérését, hanem az ünnepek után egy hónapra Tordán gyűlnek ismét össze, s innen – a portai követ jelenlétében – egyenesen felszólítják Petrovicsot, hogy foglalja el Erdélyt János király fiának, a szultán nevében. A mit annyival inkább tehettek most a rendek, mivel megelőzőleg (január 10-ikén) fogadták Petráskó havasalföldi vajda asztalnokát, János pitárt, ura, illetve a török császár hasonló izenetével.* Az ősz hazafi lugosi birtokán éppen csak erre a törvényes jeladásra, behívóra várt. Jó hatást keltett, hogy rácz-magyar katonaságával mindjárt ostrom alá fogta Dévát. Ennek kivívását Bajovi Ferencz várnagytól Török Jánosra és társaira bízván,* maga (márczius 4-ikén) Fejérvárt szállta meg;* az erdélyi rendek pedig az egyidejűleg Szász-Sebesre hívott országgyűlésen* személyes befolyására a tordai gyűlés hangulatának hatása alatt Gergely napján egyhangúlag «fejedelmökké és királyukká» választották János Zsigmondot, a «ki természet szerént való uruk». S hogy ennek hírét hamarább vehesse, Izabella egész udvartartásával és fia nevelőjével, Novicampianus mesterrel Ilyvóra költözködött, hogy közel legyen az erdélyi határhoz, illetve a Magyarországba vezető vereczkei szoroshoz. Anyja elútazása után egy hétre* búcsút mondott ő is a varsói udvarnak és lassú menetelésben Reminiscere-szombatján (február 29-ikén) vonult be Ilyvóba, a déli kapun át. Ünnepélyes fogadására a város polgármestere és tanácsa Zboiskáig ment elibe lóháton, s úgy haladt fel a várba, melyet számára már az eltelt november havában berendeztetett a király.* Sőt jövedelme fokozására kiváltságot adott neki arra, hogy 500 drb hízott marhát hajthasson ki vámmentesen a lengyel határon,* a németországi vásárokra.
Hurmuzaki, Documente id. XI. k. 580. l.
A várban lévők s a várat vívó vezérek neveit felsorolja Filep István Illyéről, 1556 február 22-ikén írt levelében; Magyar levelestár, I. k. 179. l.
Scherer feljegyzése az Album Oltardianum id. h. 23. l.
Pesthy Ferencz «bihari dicator» jelentése a magyar kamarához Váradról, 1556 márczius 13-ikán; a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Izabella 1556 február 7-ikén (w piątek po świętej Dorocie) ír Varsóból Zsigmond Ágostnak (Przezdziecki id. m. III. k. 283. l.), s ez varsói tartózkodásának utolsó nyoma.
Zsigmond Ágost rendelete Ligęza Zsigmond ilyvói starostához Vilnáról 1555 november 3-ikán; Akta grodzkie i ziemskie, X. köt. (Ilyvó, 1884.) 72. l. 1077. sz.
Zsigmond Ágost engedélye Vilnáról 1555 november 14-ről; ugyanott, 1079. sz. a.
Útközben a királyné Lowiczon találkozék Lippomano Alajos pápai nuncziussal, kérve, hogy ajánlja őt a Szent Atya kegyébe.* A másik meglepetés meg Lublinban érte, hol Martinés portai franczia ügyvivővel jött össze, a kit követtársa, Codignac küldött fel Izabellához a szultán leveleivel és jó hírekkel. Hanem még jobbak voltak a Tordáról érkezettek, melyekért Ilyvóra érkezése után (márczius 8-ikán) siet köszönetét kifejezni az erdélyi rendeknek. Levele végén jelzi, hogy innen «valamerre» megindul; de, hogy olyan sokáig kelljen vesztegelnie itt, úgy látszik maga sem hitte.
A nunczius jelentése Lowiczról 1556 február 10-ikén; a római Barberini-könyvtárban, id. kézírat, 149. l.
Április havában királyi öcscse részéről Przeclawski András pózeni kanonok,* majd Grabowiecki kereste fel, kinek Izabella melegen köszöni sokszoros közbenjárását és fáradságát, de buzgósága – úgymond – íme kárbaveszett, mert Ferdinánd legutóbbi (februári) feltételei olyanok, melyeknek elfogadása megsemmisítené előbbi, fejérvári szerződését; már pedig Izabella új egyezséget nem akar, hanem ragaszkodik két év előtt kifejezett kívánságaihoz. Hasonlóan felelt anyjának, de legszabadabban nyílatkozott Ferdinánd méltánytalanságáról sógornője, Katalin lengyel királyné levelére írt válaszában; nyíltan kifejezvén, hogy nem teljesíthetné a római király feltételeit saját becsülete, kára és veszélye nélkül. Isten látja, hogy nem rajta múlik a békés kiegyenlítés, ám Ferdinánd föltételei olyan szigorúak, durvák és bajosak, hogy azok nem méltók arra, hogy elfogadtassanak, mert ez megbecstelenítené és érdekeit veszélyeztetné.
Instructio ad Sermam dominam reginam Ungariae venerabili Andreae Przeclawski, decano Posnaniae data VI. Aprilis 1556; a krakói hg. Czartoryski-múzeumban 24l. k. 26–30. l.
Ezek az «érdekek» pedig haza vonzották. Ezentúl mind sűrűbben érintkezett magyarországi híveivel, kiknek adományozásokat is tesz, mintha csak otthon lenne. Az oppelniek is felkeresik ügyes-bajos dolgaikban, olyan kiváltságokat kérve, a milyeneket (az utána következő új korszakban) a bécsi udvartól nem remélhettek volna. S az emberek helyesen számítottak, hisz Izabella most bármit megadhatott herczegségei alattvalóinak, már csak azért is, hogy jó emléket hagyjon fenn maga után. De gyakorolta kegyességét az ilyvói polgárok iránt is, kik a bujdosó királynét Ilyvóban szolgálták és ottani tartózkodását kellemessé igyekeztek tenni. Így pl. Jurkowicz Iváskó örmény kereskedőnek adómentességet és birtokot, Gutteter Györgynek és fiának házat adat a lengyel királylyal;* ő maga pedig később azt a fontos jogot engedélyezi az ilyvói kereskedőknek, hogy árúikat vámmentesen vihessék be és adhassák el Magyarországon.*
Zsigmond Ágost 1556 június 11-ikén, november 10-ikén és 16-ikán kelt adománylevelei ugyanott, 73–74. l. 1092. 1106. és 1110. sz. a.
Izabella királyné oklevele Gyulafejérvárról 1557 márczius 21-ikéről; ugyanott, 75. l. 1125. sz. a.
Ily apró-cseprő tevékenységgel telt az idő Ilyvóban, míg az erdélyi rendek hazakísérő fényes küldöttsége, élén Kendy Ferenczczel, a szultán csauszával együtt augusztus első napjára meg nem érkezett.
