V.
V.
A rendek újból szeretetükről biztosítják az ágyban fekvő királynét azon a fejérvári gyűlésen, melyen fia helyettesíté, s melyen hálájukat fejezték ki iránta, hogy nekik olyan kiváló királyfit nevelt. Ám e ragaszkodásukat nem sokáig érezhette. Javulása múlékony volt s nem használt sem a nyár melege, sem az orvosok tanácsa; bár hirtelen halt meg 1559 szeptember 15-ikén Gyulafejérvártt, hol eltemették, s holttestét díszes szarkofágba helyezték.
EMLÉKEZETES maradt ez a fejérvári országgyűlés mindenki előtt azért a nagy tiszteletnyilvánításért is, melyet azon az erdélyi és magyarországi rendek a királynéval szemben kimutattak. Valósággal tüntettek iránta hűségükkel, midőn betegágyához járultak, hogy köszöntsék. Leverten álltak előtte a rendek, kik hódolatukat most íly szokatlan módon nyilvánítják* és alattvalói ragaszkodásukat soha sem is fejezték ki irányában annyira, a mióta visszatért országukba. Talán érezték, hogy sokáig már úgy sem tehetik, tán sejtették, hogy a szenvedő királyné asszony nyúlánk szép alakját nem látják többé gyűléseiken. De hatott reájuk minden esetre a királyi előterjesztéseknek az a pontja is, melyben a királyné határozatukat kérte arra nézve, hogy halála esetén kiket nevezzen ki fia mellé tanácsosokul. A rendek ezt teljesen ő Felségeik kegyes belátására bízták, mint a kik legjobban ismerik egyesek tehetségét és hűségét. Majd köszönetet mondván a királynénak, a miért «feláldozta édes hazáját s a nyúgalmasabb élet kényelmét, éjet-napot összetett, bajt, gondot vett a nyakába s bele is betegedett» a haza szolgálatában, annak fennmaradásáért, hálás érzelemmel «ismerik el kegyelmességét, forrón kérve a mindenhatót, hogy adja vissza egészségét» és fiával, Magyarország választott királyával, fejedelmükkel és természetes urukkal együtt tartsa meg szerencsésen alattvalóik javára és csendes megmaradására. Aztán «kikelnek az árulók ellen, kik nem gondolják meg, hogy Isten és emberek az árulást a legsúlyosabb büntetésekkel sújtják». S végül örömüket fejezik ki Izabellának, «hogy a királyfi oly gondos nevelésben részesült, tudománynyal, királyi erényekkel, jósággal és nyájassággal ékeskedik, éber, gondos, higgadt és előzékeny. Ő Felségéből ők így valami oly ritka méltóságot látnak kitündökölni, hogy boldogoknak érzik magukat, hogy íly természetszerinti, vérükből való s nyelvüket beszélő nemzeti uruk van» és nagy megnyugvással fogadják, hogy fia vezetését továbbra is magának kívánja föntartani.*
Így képzeljük el ez országgyűlés megnyitását, következtetve abból a tényből, hogy azt az Izabella nevében kelt oklevelet, melyet a szász papság részére a királyné e napon (1559 június 12-ikén) kiadott, nem ő, hanem fia írta alá, mint Joannes Electus Rex, s pecsételte meg saját királyi pecsétjével, melyet – elkészülve anyja előrelátható közeli halálára – ezidőben készíttetett magának; az oklevelet kiadtaTeutsch, Urkundenbuch 172–3. l. az erdélyi ág. ev. consistorium levéltárából, de a pecsét lenyomata ez oklevelen olyan gyenge, hogy lehetetlen reprodukáltatni.
Szilágyi Sándor és Jakab Elek fordítása felhasználásával: Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 48. és 110. l. és Keresztény Magvető, II. k. 177. l.
A királyné asszonyt mélyen meghatotta a szeretetnek ez őszinte megnyilatkozása. S a maga részéről azzal viszonozta, hogy (midőn napok mulva a tárgyalások menetéről fiától értesült) az idei hátralékos portai adót és ajándékokat – tekintettel az országos inségre – a maga pénztárából ígérte megfizetni.* Nagylelkű és engedékeny volt egyéb dolgokban is, melyeknek orvoslását az ország fenmaradása, haladása és érdeke követelte,* – még az új hit dolgában is. Így engedélyt ad Heltai Gáspárnak, a kolozsvári híres papnak magyar nyelvű agendája kinyomatására,* az elibe járuló szász papságot pedig (az 1556-iki kolozsvári országgyűlésen adott királyi szavára hívatkozva) megvédelmezi törvénykezési, tizedszedési és egyéb jogaiban.* Egyáltalán: fia jövőjét biztosítani, és jót tenni az érdemesekkel, kegyességét bőkezűen gyakorolni, mint mindíg,* hogy emlegessék és nevét áldják – volt az a két elv, melyet különösen erejének gyors hanyatlásával egész lelkéből követett.
Egy hónap múlva (július közepén) már ott is volt a portán az adó, de bár egy harmadik erdélyi követ is sürgette a Részek visszaadását, eredménytelenül vesztegeltek ott hetekig; az osztrák explorator Konstantinápolyból, 1559 július 19-iki és augusztus 24-iki tudósítása, a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Az 1559 június 12–17 közti országgyűlés végzéseit ld. Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 309–337. l.
Czíme, mai átírással: Agenda, azaz szentegyházi cselekedetek, melyeket követnek közenségesképpen a keresztyéni ministerek és lelkipásztorok; Szabó Károly, Régi magyar könyvtár, I. k. 37. sz. a.
Izabella vonatkozó három oklevele Gyulafejérvárról, 1559 június 12-ikén és július 10-ikén; Teutsch, Urkundenbuch, 372–378. l. V. ö. Jakab id. tanúlmányát: Keresztény Magvető, id. II. k. 229. l.
Brutus Mihály (ki sok adatát tudvalevőleg az egykorú Báthory István királytól kapta) így ír a többek közt Izabella királynéról: Ingenio autem et indole ab omni avaritia semper fuit alienissima, et erga bene meritos gratissima, quos multis honoribus et divitiis cumulabat: in expediendis rebus arduis plane virili prudentia et dexteritate erat praedita; Magyar históriája, III. k. 473. l.
Szemlátomást az év elején tartott országgyűlés idejétől kezdett gyengülni. Most már az államíratokat sem nézheti át, s mind gyakrabban fordul elő, hogy azokat csakis fia írja alá.* De betegeskedik már s nem tud helyrejönni, – mint maga írta – tulajdonképpen a mióta (1556 február elsején) elbúcsúzott anyjától Varsóban.* Úgy látszik, női bajban szenvedett, s nem részesült egyöntetű, alapos gyógykezelésben. Novicampianus távozása után Evangelista János lett házi orvosa. Ügyes, híres ember, kit Petráskó havasalföldi vajda is magához hívat;* de megunta az idegent és február közepén haza megy Lengyelországba.* Újat pedig csak a nyáron kap onnan, Blandratát, kit a lengyel király június elején küld be, hogy nénjét meggyógyítsa.* Csakhogy halál ellen nincs orvosság, mondják, s bizony szegény királynénk javulása is csak ideig-óráig tartott. Hanem ilyenkor hamar helyreállott s meg se látszott rajta a kór nyoma. Vídám lett és kedves, mint hajdan, s játszi kedélyével felvillanyozta egész környezetét. Május közepén lakodalmat is rendelt az ő szívéhez nőtt két szép lengyel udvari leányának: Nizowski húgának, Katalinnak és a kis Borbálának. Mert nem nézhette már tovább, mennyit sugnak-búgnak két lengyel apródjával;* hát legyenek boldogok, azzal az ékszerrel is, a mit nekik szánt. Két hét múlva meg a királyné hirtelen Marosvásárhelyre útazott, valami határrendezési ügyben,* vagy hogy megtekintse, miként építették újra a beszterczei mesterek görgényi csendes várkastélyát,* melybe annyira vágyakozott.
János Zsigmond egyedüli aláírása, néha csakis Ioannes szóval, legkorábban 1558 április 20-ikán fordúl elő (a beszterczei városi levéltárban) majd 1558 május 19-ikéről és szeptember 3-ikáról (a brassói városi levéltárból) és 1559 január 13-ikáról (Teutsch, Urkundenbuch 171. l.) április 5-ikéről (a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában) a már id. június 12-ikéről, meg július 10-ikéről (a nagyszebeni városi levéltárból) ismerjük.
Izabella királyné húgához Zsófiához Gyulafejérvárról, 1559 április 1-jén, lengyelül, válaszként húsvét hétfőjén vett levelére; Przezdziecki, id. m. III. k. 20. l. Levele további részében köszöni, hogy ura nem segítette meg ellene Ferdinándot. Küld neki és urának emlékül két drb idevaló magyar aranyat. Írja meg, hány gyermeke van mostohanénjének, Jadwigának, s nem adná-e egyik leányát fiához feleségül?
Brassó városi számadásaiból Hurmuzaki, Documente, XI. k. 868. l.
A királyné útlevele számára Gyulafejérvárról, 1559 február 10-ikéről; Weszprémi, Succincta medicorum biographia, II. k. 2. r. 88. l.
A varsói főlevéltár 1559-iki 184. sz. kötetében olvassuk, hogy június 2-ikán küldik be Zawicki cubiculariust 44 frt úti költséggel Izabellához egy orvossal, a ki Pokoly szerint az olasz Blandrata volt.
Izabella Gyulafejérvárról, 1559 május 8-ikán meghívja a szász univerzitást két udvari leánya: Nyesowska Katalinnak Makoceczky Jánossal és Bgkowska Borbálának Kreza Szaniszlóval való lakodalmára; egykorú másolata a beszterczei városi levéltárban.
A királyné oklevele Székelyvásárhelyrő1 1559 június 1-jéről; a brassói városi levéltárban, Stenner-féle gyűjtemény, I. k. 146. sz. a. Aláírva csak egy Y betűvel van, de mellette, az oklevél jobb szélén Lecta szóval erősítették meg, a királyné kisebb állampecsétjén kívül.
Erre vonatkozó rendelete Gyulafejérvárról, 1559 május 8-ikáról; a beszterczei városi levéltárban.
Visszatérve udvarába, Izabella változó állapotban töltötte a nyarat, mely szokatlanul fagyos volt (úgy hogy május elején féltérdig érő hó esett)* s csak lassan bontakozott ki a szeles tavaszból. Ilyenkor gyakran kikocsizott a közeli Algyógyra, melynek hőforrásaira pompás fürdőt építtetett, körülvéve vadas kerttel és gyümölcsössel.* De már ezek az áldásos gyógyvizek sem használhattak. Július havában nagyon rosszul lett. Vérömlés lepte meg, és ágyban kellett maradnia. Ez annyira elgyengíté, hogy maga is utolsó óráját várta. Ágyához szólíttatta szeretteit, udvarhölgyeit és apródjait s egész nap hagyakozott. Ám Blandrata meghosszabbítá életét és új reményt oltott lelkébe. Csak legalább testvéreit: a királyt és húgait láthatná még egyszer, sóhajtozott gyakran ... Aztán behívatta Balassa Menyhártot, s ágyában feltámaszkodva így szólt hozzá: Isten és minden szentek szeretetével bízzuk reád egyetlen fiúnkat, s neked adjuk az ország jogarát, hogy kormányozzad, míg elég erős lesz arra, hogy a kormányzás gondját, terhét elviselhesse. Tégy igazságot ezentúl belátásod szerint, de féltsd az Istent s vigyázz, el ne térítsen nagy hatalmad az igaz útról, vagy magad haszna árúlóvá ne tegyen. Mert a Mindenható unokáidban is megver, ámde kegyes lesz irántad, s hálás királyt kapsz és örök dicsőséget aratsz, ha igaz maradsz.* Majd görcsösen megragadta fia kezét és ismételvén régi tanácsát, «szeretettel kérte, hogy törekedjék az osztrák házzal egyetértésre és családi összeköttetésre jutni, mert az valamint a felséges Jagiello háznak díszére vált, úgy neki és országának is javára fog szolgálni; azért igyekezzék mindkettőt, a mit ő elkezdett, bevégezni».* Ez volt politikai végrendelete, húsz évi kormányzása tapasztalatainak eredményeként, kibővítve azzal a másik tanácsával, hogy a porta iránt is legyen országostól hűséges.* Zokogva és fáradtan, bár megkönnyebbülten dőlt vissza erre ágyába, melyben egy lázroham szeptember 15-ikén, egy pénteki napon délelőtti 11 órakor kioltotta életét.*
Gyulafi Lestár történelmi maradványai, (Budapest, 1894.) 12. l.
Az olasz Gromo leírása 1564-ből, id. h. 19. l.
Miles, id. m. 74. l. Megerősíti Soranzo Giacomo velenczei követ jelentése is Bécsből, 1559 október 5-ikéről, hogy Balassát a királyné János Zsigmond mellé kormányzóúl rendelte, és mindjárt Izabella halálakor 500 lovassal állott védelmére; Venetianische Depeschen, III. k. 102. l. és Hurmuzaki, Documente, VIII. k. 85. l.
János Zsigmond szavai Zsigmond Ágosthoz Gyulafejérvárról, 1562 augusztus 20-ikán írt levelében; az ilyvói id. 155 kötetben, 550. l. Szádeczky fordítása: Századok, 188l. évf. 427. l.
Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 113. l.
Fia, mint II. János, király Radziwill Miklóshoz Gyulafejérvárról, 1559 szeptember 15-ikén, lengyelül; Niemcewicz, Zbiór pamiętników, 1822. I. k. 469. l.
149. Balassa Menyhárt aláírása.*
Balassa Menyhárt aláírása (482. l.) a Magyar Nemzet Története v. kötetéből. Olvasása: Melchior Balassa manu propria.
Hosszasan betegeskedett szegény királynénk, de utolsó órája mégis váratlanul következett el.* Valósággal meglopta a halál, mert aznap szokatlanul jól érezte magát, sőt – a mit rég nem tett – oklevelet is bocsátott ki.* Hanem a babonások és aggódók megjövendölték halálát, mert éppen ekkor jelent meg «egy homályos üstökös csillag» az égen.*
János Zsigmond írja nagybátyjának, a lengyel királynak Gyulafejérvárról, 1559 szeptember 25-ikén, hogy aznap vette levelét, mely «in tantis moeroribus ex insperata morte Sermae domine matris nostrae conceptis» mélyen meghatotta; egykorú másolata az ilyvói id. 155. kötetben, 210. l.
Izabella királyné biztosítja a beszterczeieket és a moldvaiakat Gyulafejérvárról, 1559 szeptember 15-ikén, hogy megvédi őket mindenki ellen Radnán folytatott szabad bányászkodásukban; eredetije a beszterczei városi levéltárban, de csak így kiállítva: Ex commisione sacrae maiestatis reginalis propria. V. ö. Jorga, Documente romîneşti, LVI. l.
Egykorú krónikai feljegyzés: Erdélyi történelmi adatok, III. k. 18.l. és Tört. Tár, 189l. évf. 69. l
Halálos ágyát fia és régi hívei állták körül. Blandrata is,* meg az öreg Csáky, Szalánczy, kik a királyné szemeit lefogták, és somlyai Báthory András, udvarmestere, ki családostól átköltözködött alvinczi várából az udvarba, hogy ellátásáról jobban gondoskodhassék.
Pokoly id. értekezése, 144. l.
Ekkor ért Fejérvárra a porta 12 főnyi fényes követsége is négy pompás lóval.* De a halálhírt nehány napig eltitkolták és Bécsbe,* Sztambulba* késlekedve juttatták el. Aztán kiterítették a királynét a trónteremben és hozzá fogtak a temetés előkészítéséhez. S-mikor begyülekeztek vala a meghívottak is: a rendek, a lengyel király követei, a szultán csausza,* a szász városok küldöttjei* s a magyarországi Részek nemesei, egy vasárnapon, 1559 október 8-ikán* felvették a királyné asszony testét s nagy pompával átvitték a szomszédos székesegyházba, a főoltár elé, hol életében annyit imádkozott és térdelt.* A halotti gyász-szertartást Csáky Mihály kanonok, a hetven éves* tántoríthatlan hű szolga végezte. A királyné fejére kövekkel ékes aranyozott ezüst koronát tett, teste mellé – a kor szokása szerint – nagy állampecsétjét rakta, lábához felíratos táblát. S miközben a koporsót befedte és lepecséteIte,* a jelenvoltak zokogva énekeltek s búcsúztak a kegyes jó királynétól. Aztán meggyászolták, elsiratták országszerte, lengyel földön is, hol kortársa, a híres Rej Miklós, őt is besorozta tréfás «Állatkert»-jébe, a többi koronás és koronátlan fők közé. Fiatalos fejével az egész világot elbolondítá – írta róla. Királyoknak s kiváló herezegeknek, sőt még a pogányoknak is elég baja volt vele, ezzel a csodálatos nővel; de mint a régi közmondás tartja: az asszonyok esze vékony czérnaszálon függ.*
Telekessy szolgájának mint szemtanunak jelentése nyomán Thurzó Ferencz és Scherfenberg Erazmus, Miksa főherczeghez Kassáról, 1559 szeptember 26-ikán: a bécsi hadügyi levéltár Hofkriegsrath osztályában.
Október első napjaiban jutott el a királyné halálának híre a bécsi udvarba, hol Izabella betegeskedéséről és halála okáról furcsa részleteket susogtak. Ezek szerint az özvegy királyné még két évvel ezelőtt teherbe esett és abortált, de ámbár azóta állandóan betegeskedett, ez év július havában még egy fia lett, hanem nehéz szülés következtében meg nem szüntethető vérzést kapott; mely végre is megölte; Soranzo id. 1559 október 5-iki jelentése, Venetianische Depeschen, III. k. 101. l., és Hurmuzaki, Documente, VIII. k. 83. l. hibásan 1557 szeptember havára téve.
Izabella haláláról a bőbeszédű portai titkos explorator sajnos semmit sem ír, s hírét is csak 1559 október 19-iki levelében közli; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Ugyanő jelenti Konstantinápolyból, 1560 január 4-ikén, hogy visszajött a csausz Erdélyből, kit a szultán Izabella temetésére küldött egy szép ruhával fia számára; ugyanott.
Szebenből Haller Péter királybíró jött el; Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 131. l.
Temetése napját a Székely krónika jegyzé fel: Tört. Tár, 1880. évf. 641. l. és Miles, id. h. 75. l.
Izabella élete utolsó három évéről a lengyel irodalomban Szujski ír röviden; id. m. V. k. 373. l. és VI. k. 273–4. l.
Gromo 1565-ben körülbelől 74 évesnek írja, id. h. 37. l.
Scherer Pál egykorú feljegyzése: Album Oltardianum, id. h. 24. l.
Rej «Állatkert» czímű tréfás versgyűjteménye 1562-ben jelent meg. Újra kiadta dr. Celichowski Zsigmond Pózenben 1884-ben «Przęsło ze Zwierzyńca Mikołaja Reja» czímen, hol ez a verse a X. lapon olvasható.
Izabella királyné síremléke a gyulafejérvári székesegyházban.
(A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött gipszmásolatáról felvett fénykép után.)*
Izabella királynénak a gyulafejérvári székesegyházban levő síremlékét (484. l.) a Magyar Nemzeti Múzeumban levő gipszöntvényről fényképezte Weinwurm Antal. Ismertette Csetneki az Archaeologiai Értesítő 1878. évf. 226. lapján, és dr. Peregriny János «A Magyar Történeti Képcsarnok lajstroma» 15. lapján, s ezek szerint: A hosszas négyzetidomú rézsúttetős síremlék hossza 2.17, magassága 1.36, szélessége 1.18 méter. Fedőlapján Izabella XVI-ik századbeli öltözékű dombormívű képe látható. Fején korona, fejvánkosán balról országalma. «A korona süvegéről lelógó fejdísz, mely az egész arczot körülveszi, s a melynek széle hímezett, az áll alatt vonul el s két vége lábáig húzódik, míg jobbjában jogart s baljában keztyűt látunk. Palástja elől nyitott s újjai a vállnál puffasztottak, a karnál pedig hasítvák, úgy hogy az alsó ruha kissé kilátszik». A lábánál lévő két czímer közül a jobboldali koronázott renaissance alakú négyelt paizs. Első osztályában a milanói kígyó, Izabella anyjának, Sforza Bonának czímere; a másodikban a Szapolyaiak egyszarvúja; a harmadikban a magyar hármas halmon álló kettős kereszt és a negyedikben a dalmát három koronás oroszlánfő látható. A baloldali pajzson lengyel sas van, atyjának, Zsigmondnak czímere. Az előoldal lapjának hosszasága 1.92, szélessége 0.5 méter. Rajta féldomborműben a bibliai irgalmas szamaritánus története szemlélhető. A két oldallap felső részén egy-egy növekvő szárnyas angyal a felírásra szánt táblákat tartva, melyek azonban üresek. E síremléken a bibliai elbeszélés ábrázolásában a csoportosítás eléggé leleményes, de az alakok állása merev s kidolgozásuk sem mutat valami ügyes mesteri kézre, az oldallapok angyalai pedig valóságos szörnyek. Megjegyezzük, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában elhelyezett gipszöntvény hibásan van felállítva; az eredeti síremléken a királyné alakjával díszített fedőlap épen megfordítva fekszik.
150. Izabella királyné alakja, síremléke fedőlapján.*
Izabella királyné, síremléke fedőlapján (484. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokában őrzött gipszmásolatáról.
Ez a szál most immár elszakadt, s az, ki életében valóban szinte egész földrészünket tudta foglalkoztatni, csendesen megfért egy szűk kriptában. Koporsójává lett ez ország kebele, melyben tán álma is édesebb leszen. . .* Testét később pompás szárkofágba helyezték,* mely ma is egyik dísze a gyulafejérvári Szent-Mihályról nevezett székesegyháznak s általában a renaissance-művészetnek. De Magyarország utolsó nemzeti királya özvegyének és Erdély első fejedelmének emlékét nemcsak ez a műremek őrzi, hanem a történelem is, mely feljegyezte, hogy ez alkotmányos kis ország haladása, szabad szellemű fejlődése az ő szabadelvű kormánya alatt és idejében indult meg.
Thaly Kálmán gondolata «Izabella királyné búcsúja» czímű költeményében, megjelent újabban Babik, Magyarok hazája költők dalaiban (Eger, 1894.) 305. l.
Síremléke már 1564-ben volt, bár a templom legelrejtettebb zugában; Gromo leírása id. h. 20. l. De a mai, valószínűleg fiáéval együtt később készült.
151. Részlet Izabella síremlékének oldaláról.*
A zárókép (486. l.) Izabella kopórsójának lábtól való oldalát ábrázolja.
