IV.
IV.
A rendek e miatt zugolódni kezdtek ellene, de hamar megnyúgodnak s a fejérvári országgyűlésen életüket és vérüket ajánlják fel neki további szolgálatukkal. De mivel ő már sokat betegeskedett, minden tettével fia trónját óhajtá erősíteni. Ezért küld a portára s küzd tovább Ferdinánd ellen, kinek udvarában Cromer Márton tárgyal érdekében. Balassa is ingadozott hűségében, a mit János Zsigmond szemére is hány; ám a kiegyezés most sem jöhetett létre a bécsiek szűkkeblűsége miatt.
IZGATOTTAN, remegés közt töltött álmatlan éj után a királynénak is látnia kellett az áldozatokat. Csakhogy nem közelről, hanem a toronyból, hová reggeli miséje végeztén felhágott, hogy meggyőződjék, igaz-e az a kegyetlenség, melylyel testeikkel bántak. Megborzadt a látványtól. Halálsápadtan, arczából kikelve távozott, s ettől az órától kezdve soha többé vídámnak nem látták.* Az eset leverte lábáról s ágyban fekvő beteggé tette, úgy hogy még, tollat sem birt fogni. Különben is már két év óta állandóan főfájásban szenvedett. «De azért nem hagyom itt fiamat – íratta öt nappal ez események múlva Zsófia húgának – bár anyánk öt gyermekét hagyta is itt!» Fiával együtt nagyon szerencsétlennek mondja magát,* nyilván, mert lelki ismereti furdalás bántotta. Háborgó lelkét megnyugtatni, tettét igazolni ugyan a meggyilkoltak íratai közt talált levelekkel igyekezett a szultánnál is.* Ámde érezte, hogy igazságtalanság történt s hallania kellett a nemesektől a Szent-Mihály napján megnyílt generális gyűlésen, hogy törvényes eszközökkel kellett volna a megölteket sujtani, ha csakugyan bűnösök voltak. Hiszen Kendy Antalnak nem is volt része az összeesküvésben, s halálának az a látszatja, hogy neki csak azért kellett pusztúlnia, hogy bátyját meg ne bosszúlhassa.
Miles feljegyzése német forrásokból, Wuergengel 73. l.
Izabella lengyel nyelvű levele Gyulafejérvárról, 1558 szeptember 5-ikén Zsófiához, a braunschweigi herczegnéhez; eredetije a wolfenbütteli herczegi könyvtárban. V. ö. Przezdziecki, id. m. III. k. 17. l.
A gyilkoság híre a portára (az osztrák explorator id. 1558 október 6-iki jelentése szerint) szeptember 28-ikán érkezett meg.
Ekként feleltek a királyné előterjesztésére, melylyel ezt az országgyűlést megnyitotta. Kijelenté, hogy ő e tettre nem azért határozta el magát, mintha kegyetlen és istentelen lenne, vagy az áldozatok lefoglalt vagyonára vágyódott volna, hanem mivel árulók módjára megvetvén saját uralmát, azt maguknak keresték a portán, és onnan mérget is szereztek az ő és fia megöletésére, a mit három dobozban be is mutathat. S miután a bűnösök immár vétkeikért meglakoltak, biztosítja a rendeket kegyelméről.* Ezek napirendre tértek a dolog fölött, mely Bécsben is kínos megdöbbenést keltett. A nemzetiségek közti súrlódásban, a magyarok, székelyek és ráczok közötti egyenetlenkedésben látták okát a szerencsétlen esetnek, míg Cromer, a lengyel követ azt hitte, hogy Kendy Ferenczet tulajdonképpen Isten büntetése érte utól, a miért Erdélyben templomokat foglalt, papokat űzött el s az igaz vallást profanálta és eltörölte.* A rendek tehát hálát adván a királyné asszony és fia szerencsés megmeneküléseért, életüket és vérüket ajánlták fel nekik utolsó lehelletükig.
Miles, id. h. 73. l. Hogy a királyné tényleg maga adta elő megnyitó beszédét az a viszonyokból következik.
Cromer naplófeljegyzése Ferdinánd udvari marsalljával folytatott beszélgetéséről Bécsből, 1558 október 30-ikáról; az ilyvói id. 155. kézírati kötet 20. l.
A tárgyalások közül legfontosabbak voltak a hadügyiek, minthogy a magyarországi harcz még mindíg tartott. Sikeres folytatására tehát portánként 99 denárt s a szultán számára egy-egy köböl búzát vagy zabot, a Részekben lakó nemesek egy forintot ajánlottak meg, mivel ők különben is minden 26-ik jobbágyukat felültetik. Hasonlóképpen a székelyek is. A szászok négy hónapra 12,000 forintot és ugyanannyi köböl gabonát adnak. Minthogy pedig ez országos terheket a három rend viseli, a szász papok is járuljanak hozzá segítséggel, ép úgy, mint Fogaras földje és a moldvai vajdának Erdélyben visszaadott jószágai, melyek az erdélyi törvények alól ne vétessenek ki. A János király halála óta ő Felségeik engedélye nélkül épített erődök fej- és jószágvesztés terhe alatt széthányandók s csak azok maradjanak meg épségben, melyekben a magyar nemesek családjaikat és vagyonukat tartják.*
Az 1558 október 4-ikéig elhúzódott gyűlés végzései: Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 101–108. l.
Az íly módon kiállított hadak fővezére Balassa Menyhárt lett, kit a királyné terjedelmes birtokokkal s nagyszerű dézsmajövedelmekkel tüntetett ki. És megjutalmazta a Báthoryakat is, azáltal, hogy «hopmestere», somlyai Báthory András feleségének és testvérének, anyjukkal – az özvegy Mayládnéval – együtt új adományként megadta Fogaras és Alvincz várát.* Így legalább ezeknek jobbágyaira is számíthatott most, hogy Balassa ismét Szatmár-Németi felé ment hadaival.* Ideje is volt, mert Némethy már alig tarthatta magát. Kényszerült feladni Kövesd várát, melyet a németek szeptember közepén bevettek, bár a császár «nem csekély költségével, sőt a katonái egy részének halálával».*
Izabella adománylevele Gyulafejérvárról, 1558 október 10-ikéről; másolata Keménynél: Dipl. Trans. Suppl. VII. k. 145. l. és a hozzá való Appendix D. 10. k. 204. l. Említi Mayládné is Fogarasból, 1558 deczember 21-ikén írt levelében; Károlyi és Szalay, Nádasdy levelei, 168. l.
Ferdinánd rendelete az öt felsőmagyarországi városhoz Telekessy megsegítésére, Bécsből, 1558 október 28-ikán; egykorú másolata Kassa városi levéltárában, 19248. sz. a.
Ferdinánd szavai Bécsből írt 1558 október 21-iki oklevelében; Balassa id. közlése: Hazánk, 1859. II. évf. 466. l. és Verancsics id. szeptember 19-iki levele; Összes munkái, VII. k. 242. l.
Balassának azért nem nagy hasznát vette, mert az hozzáfogott ugyan Kisvárda ostromához, hanem lassúnak, bátortalannak mutatkozott. Serege tétlenül vesztegelt a Tisza partján, míg átellenben Telekessy hada táborozott. Átjönni ő sem mert kevés emberével, de mikor segítséget kap és beáll a Tisza, összecsapnak és megverik az erdélyieket (1558 deczember 15-ikén) a tárkányi csatában. Rendkívül vitézül viselte magát Székely Antal és Telekessynek német hadnagya, Taygvicz Ádám, hanem azért mégis féltették a kisvárdai várkastélyt, mely körül az erdélyieknek 3–4 ezer főnyi magyar és oláh hada tanyázott.* Megsegítette a királynét a szomszédos vármegyék nemessége is, ám elpártol ügyétől Perényi Gábor, a ki Ferdinánd biztatására, s hogy iránta való hűségét kimutassa, 200 lovast állít ki és küld ez időben sárospataki várából két nagy taraczkkal* s golyókkal hadai ellen.* Cselekedte ezt kényszerűségből, mivel birtokait e hadjárat alatt úgy feldúlták, hogy nincs miből fizesse szolgáit. Eddig is azért tartott a királynéval, mert akkora fizetett, rendes hada volt, hogy nem állhatott volna neki ellent, azért sem, mivel a császári seregek nem segítették meg.* És tette bizonyosan hálából is, hogy e lépéseért a császár szabadon bocsátá a sárosi várból még tavaly óta fogva tartott testvérét, Ferenczet.* Másként egyhamar nem is szabadult volna ki, mert szabadulását rokona, Dobóné és gyermekei kiengedésével cserében remélte Izabella királynétól. Ő azonban «könyörgésére» nyíltan megírta neki, hogy az «semmiképpen nem lehet, mert Dobó Istvánné – úgymond – császár foglya inkább, honnem miénk, kinek az sok gonosz nép azt adták eleibe, hogy Dobó István mi akaratunkkal szabadult el az fogságból, és egyet hogy értettünk az némettel. Ha azírt feleségét is elszabadétanók, confirmálnók az hamis beszédeket, kit mi rólunk az portán hintettek, s erésítenők az porta vélekedését, hogy egyetértünk az némettel, kiből minékünk, fiúnknak s az országnak veszedelmet szerzenénk, kire magunkat semmiképpen nem bocsáthatjuk.» Inti tehát, hogy ezt a dolgot «minden ember kivesse fejéből», s bízzék, reménykedjék, hogy «ha ezúton meg nem lehet az szabadulás, módot ad az Úristen egyébből» reá.* És Dobóné csakugyan nem szabadulhatott ki, sőt midőn egyszer említették ügyét a királyné előtt, Mayládné észrevette, hogy «nem kedvelé ő Felsége», sőt figyelmeztették, hogy «haragjába esik», ha szól mellette, a mint Nádasdy nádor megbízásából akart volna.*
Torda Zsigmond jelentése Miksa főherczeghez a tárkányi csatáról, Eperjesről, 1558 deczember 18-ikán; eredetije a bécsi hadügyi levéltár Hofkriegsrath osztályában.
Egy 1543-iki kimutatásban is olvassuk: Falconeti ferrei, vulgo taraczk; Tört. Tár, 1901. évf. 575. l.
Perényi Gábor Miksa főherczegnek Sárospatakról, 1558 deczember 9-ikén; a bécsi hadügyi levéltár Hofkriegsrath osztályában.
Maga írja Ferdinándhoz benyújtott supplicatiojában, melyet a császár Bécsből, 1558 november 24-ikén véleményezés végett Miksához küld át; ugyanott.
Feigll Péter várnagy jelenti Ferdinándnak Sárosról, 1558 november 30-ikán, hogy megérté a Perényi szabadon bocsátására vonatkozó rendeletét, de közben kapván Izabella királyné mellékelt levelét, nem tudja mit csináljon, kiengedje-e vagy nem? Ugyanott.
Izabella Perényi Ferenczhez Gyulafejérvárról, 1558 november 7-ikén, de sajnos, csak egykorú másolatban; ugyanott, az id. 75. csomagban. Ez a királyné egyetlen magyar nyelvű levele, a mit ismerünk vagy felkutathattunk.
Mayládné Nádasdy Anna bátyjához Nádasdy Tamáshoz írt id. 1558 deczember 21-iki levelében.
János Zsigmond, választott magyar király.
(A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött XVII. Századi vízfestményről.)*
János Zsigmond választott magyar király képe (469. l.) a Magyar Nemzeti Múzeum «Effigies principum Transsilvaniae» czímű 1697-ben készült albumából kicsinyítve közöltetik.
Az öreg Telekessy azonban, segítve Verancsics Antal egri püspöktől is, most nem igen szorúlt támogatásra, mert nem volt ki ellen használnia. Balassa Menyhárt ugyanis nem fogadta el a csatát, midőn az új évben, január végén, átkelt hozzá a Tiszán. Megelégedett azzal, hogy elfogják az élését,* de tétlenül nézte, miként üt tábort mellette. Sőt később bátortalanul elvonult Kállóra, s így Telekessy úgy szólván vérontás nélkül felmenté Várdát. Fegyverszünetet kérve még ki is békült vele, bár serege nem helyeselte. Megbízhatatlan jelleműnek bizonyult hát a vén Balassa e hadjáratban,* és gyávaságát alig enyhíti az a szempont, hogy kétkulacsos eljárásával a honfivért akarta kímélni!
Telekessy Imre Bártfa város tanácsához a Kisvárda közelében lévő táborból, 1559 január 26-án; Tört. Tár, 1882. évf. 390. l.
Komáromy id. tanúlmánya Telekessyről, a Hadtörténelmi Közlemények 1889. évf. 668–670. l.
146. Izabella és fia együttes aláírása 1558-ből.*
Izabella királyné és fia együttes aláírása 1558-ból (469. l.) Pestyéni Roman Mihály számára Gyulafejérvártt 1558 deczember 21-ikén kiadott privilegialis hártyalevelén; Mara László hunyadmegyei alispán birtokában. Olvasása: Ysabella mpr Ioannes scripsit.
Mindez eseményeket a királyné csendes megnyugvással szemlélte. Lelkét már nem is izgatták. Egykori férfias akaratereje lankadt, érdeklődése csökkent. Államügyekkel mind ritkábban törődött. Azokat egészen fiára bízta s maga csak elvétve bibelődött velük. Mert gyengélkedése óta életrendjét is megváltoztatta. Hetekig feküdt, s nem járhatott templomba. De, ha követek jöttek, vagy valami ünnepségre készültek, leküzdötte a kór súlyát, s maga is megjelent. És ilyenkor mindíg a régi volt: szép és nyájas, leereszkedő, ám királyi. S hogy tudott örülni egy-egy szép ékszernek, melyet valamelyik főúr nején megpillantott, vagy valami ajándéknak, melylyel meglepték! Ilyen volt az őszszel is az a tizenkét fekete paripa és hozzá való fekete bársonyos hintó, melyet a lengyel király küldött be neki és fiának, «Magyarország kis királyának».* Általános feltűnést keltett, a mint a 45 lóból és 25 emberből álló csapatot Troianowski meg Dimitrowski a fejérvári udvarban felvezette* s a szépen felkantározott nemes állatokat átadta.
Az id. osztrák explorator a portára ért erdélyi követek elbeszélése nyomán Konstantinápolyból, 1558 deczember 20-ikán; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Útiköltségűl a kincstárból 759 frt 14 garast adnak 1558 augusztus 30-ikán a kíséretnek, melyet a király Krasnostawból indít be Magyarországba; elszámolva a varsói főlevéltár 1558-iki, 182. sz. kötetében.
Királyi öcscse szép figyelmét Izabellának is illően kellett viszonoznia. Küldött is hozzá Ligenzával annyi pénzt és kincset, hogy az emberek azt hitték, hogy hátrahagyván fiát, nemsokára maga is beérkezik ismét Lengyelországba.* Ez persze csak sejtelem volt, s talán következtetés a beteges királyné ama buzgóságáról, melylyel János Zsigmond trónját erősíteni, hatalmát növelni igyekezett. E végből küldi be a visszatérő dragománnal embereit a portára, hogy valahára már rendezze Erdélyország határát, s adja vissza az annyiszor sürgetett várakat, melyek miatt mindenki zúg, elégedetlenkedik. Izabella főkövetét 1558 deczember 19-ikén fogadta a szultán, kinek nyolcz sólymot és tíz nagy «magyar mívű» ezüst kupát adott át nevében.* S bár három hétig ott tartották, ezúttal elért annyit, hogy visszaadták a kért területek egy részét, hadi segélyt azonban nem nyújthattak. Erre nézve aztán Rusztán basa és az erdélyi követ közt az alábbi érdekes párbeszéd fejlődött ki:
Otto von Neydegg Ferdinándhoz Falkenbergről, 1558 november 22-ikén; a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.
Portai névtelen exploratorunk tudósítása Konstantinápolyból, 1558 deczember 20-ikán; ugyanott, a Turcica osztályban.
– Sajnálja-e Izabella királyné, hogy a magas porta most békét köt Ferdinánddal.
– Nem sajnálja, mert a béke mostan jobb a királynénak, mint a háború.
– De a királyné eddig más véleményen volt a múltban.
– Igaz, mert nagyobbítani remélte birodalmát a szultán segítségével; de már látja, hogy az erdélyi Részeket a szandsák-bégek elfoglalták, s egyedül nem tud ellentállani Ferdinándnak, mivel szegény, és az ország jövedelmét felemészti a portára fizetett adó.
– Mondd meg hát a királynénak és fiának, fejezte be a nagyvezér, hogy megsegítjük őket.* Csakhogy ez a segítség ólomlábakon járt és addig alattvalói támogatásával kellett magán segítenie. Adójuk befizetésére sürgeti a beszterczeieket,* négyezer forintot kölcsönöz a szebeniektől* és újabb összegeket kér Kolozsvártól. Erre a város megijed, Szent-Demeter és utána Szent-Márton napján tanácsosai közül választott magyar-szász küldöttséget meneszt Fejérvárra, könyörögni, hogy ő Felsége álljon el kívánságától, hisz ez évben már adtak 300 frtot, máskor meg 400 márka ezüstöt. Hálásan ismerik el ugyan, hogy a quarta-adót az óvári iskola és mesterei fizetésére rendelte, hogy a szegények házát újabb adományokkal támogatta,* és árúlerakási jogot adott a városnak;* de a terheket már nem birják. E mellett más neheztelésük is van. Hogy a királyné asszony Thúry György elfogatásáért «a városra haragját vetette», holott ha annak gonosz cselekedeteit előszámlálják «a táblán», kitűnik a város jámborsága és ártatlansága. Azért is könyörögnek, «hogy ha valamely szolgája ő Felségének valakit megver, megvagdal avagy egyéb hatalmat teszen», a város régi szabadsága szerint «szabad legyen megfogni az bírónak az olyan hatalmast törvényre, mivelhogy ő Felsége nem hagyja, hogy valaki az ő Felsége jobbágyin ilyen hatalmat míveljen». Kérésüknek azonban foganatja nem volt, s midőn nemsokára Izabella egyik polgártársukat saját törvényszéke elé idézte egy olyan ügyben, mely a város jogkörébe tartozott, a bíró a karácsony utáni csonka héten ismét Fejérvárra ment, kérni a királynét, hogy tartsa meg a várost régi szabadságaiban. És ezúttal nem valószínű, hogy sikertelen jártak, mert most egyszersmind az újévi ajándékot is bevitték a királyné, fia és udvaronczai számára.*
Ugyanaz Konstantinápolyból, 1559 január 10-ikén; ugyanott.
Gyulafejérvárról, 1558 szeptember 16-ikán; a beszterczei városi levéltárban.
Kötelezvénye Gyulafejérvárról, 1558 október 7-ikéről; a nagyszebeni városi levéltárban.
A királyné oklevele Gyulafejérvárról, 1558 április 13-ikáról; Jakab, Elek, Oklevéltár Kolozsvár történetéhez, I. k. 390. l.
Oklevele ugyanonnan, 1558 április 26-ikáról; ugyanott, II. k. 39. l.
A kolozsvári városi ó-levéltár id.jegyzőkönyve 43–50. l. adatai alapján.
Hanem Kolozsvár tanácsa nagybetegen találta a királyné asszonyt. Baja az év utólján hirtelen rosszabbra fordult, úgy hogy már halálhírét is keltették, s mindenfelé megsiratták, sőt a nép valósággal lázongott miatta elkeseredésében. Annál nagyobb volt az öröm, midőn Izabella az új év elején (1559 január 10-ikén) fejérvári palotájában kettős lakodalmi ünnepséget rendezett két udvari leányának, kiket lengyel nemes ifjakkal házasított össze, s azon maga is megjelent a vendégek között.* Ezekkel – mint országos rendekkel – a királyné megelőzőleg gyűlést is tartott,* s abból vitézlő Bornemisza Lászlót sürgősen a portára küldte. Levelében aztán előbb a törököt érdeklő európai hírekkel kedveskedik Rusztem basának, a fővezérnek, s csak a végén áll elő ismét határigazító kérésével. Elmondja a királyné, mekkora nyughatatlanságban volt «ez egész nyaradszaka és ez egész télen Ferdinándus hada miatt», melyet reábocsátott, úgy hogy kényszerült ellene maga is hadakozni. De minap (vonatkozással a tárkányi csatára) Isten segítségével és az hatalmas császár szerencséjével az ország jó falka népével megvertük – úgymond – és sokak kezzülek ... levágattattanak ... sokan kedig az Tiszába ... vesztenek.
Miles, Wuergengel, 74. l.
Nagyszebeni jegyzőkönyvi adatok alapján: Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 46. l.
Most azonban a végbeli törökökkel gyűlt meg a baja az országnak, mert a lippai basa és a többi szandsákbég sokat foglal, sarczol és rabol. Sőt új kastélyokat építnek, nemhogy a régieket lebontatnák, a szultán rendelete szerint. Így a lippai basa már Déva, Hunyad, Illye és Lazura várát, a szolnoki szandsákbég pedig a váradi vár «tartománya nagyobb részét» foglalta el, úgy hogy már egy órányira jutottak Váradhoz a hódoltatással. Ezenkívül Tokaj vára vidékét is úgy elfoglalta, hogy jóformán csak «puszta kőfala» maradt meg. Pedig a királyné és «szerelmes fia» a szultán kegyelmességében bízván, «még csak legkisebbik újjukat» sem mozdították ellene, a miért a «magyar nemzet mindenestől fogva csuda mondhatatlan-képpen» elidegenült tőlük «s naponként idegenezik, kétségbeesvén az ő megmaradásáról». S ha panaszt tett a királyné a lippai basa, a temesvári és szolnoki bég ellen, mindíg azt felelték, hogy erre a portáról van parancsolatjuk s másként nem cselekedhetnek, «míglen az határok meg nem igazíttatnak és az hatalmas császártúl ki nem adattatnak». Kéri tehát a nagyvezért, törekedjék ez ügyben mellette, hogy fiával s híveivel «egyetembe békességes és csendes életben» lehessen «és ő Felségének jó szerencséjiért, hosszú életejért s minden jovaiért éjjel-nappal az Úristennek könyöreghessenek» országostúl.*
A királyné «Soror Ysabella» aláírással magyarúl Gyulafejérvárról, 1559 január 6-ikán Hrusztán pasa fővezérhez; közli Lőcsei: Sp. Sámuel Hon és Külföld (kolozsvári folyóirat) 1841. évf. 58. sz. 225–6. l.
147. Somlyai Báthory István aláírása.*
Somlyai Báthory István aláírását (473. l.) Szilágy-Somlyón 1557 Szent Bálint nap után cseterteken írt magyar okleveléről adjuk, az Erdélyi Múzeumi kézirattárban őrzött báró Wesselényi-levéltárból; olvasása: Báthory Esthván propria manu.
Izabella megbízásából Bornemisza beszélt a franczia követtel is és közbenjárásával a szultán két csauszt adott melléje, hogy a kívánt határt megszabhassák. Panaszkodtak az erdélyiek arról is, hogy országuk jövedelme alig megy 100 ezer forintnyira, s most már Delavigne is azt hiszi, hogy legjobb, ha kibékülnek Ferdinánddal, a ki V. Károly halálával immár császár, sőt II. Henrik királyra is kedvezőbb, ha őt jövendőben békés szomszédjaként tisztelheti.*
Delavigne II. Henrikhez Konstantinápolyból, 1559 február 26-ikán; Charričre, id. m. II. k. 552. l.
Tényleg maga királynénk is így gondolkozott. Különben is beleunt már a hadakozásba, melyet diadalra juttatni új vezérének, somlyai Báthory Istvánnak sem sikerült és melynek izgalmai idegeit tönkretették. S mikor karácsony előtt hirtelen rosszul lett, gyorsan értesíté a lengyel királyt, hogy hajlandó kibékülni a császárral.
Csakhogy Zsigmond Ágost nénje feltételeit nem helyeselte minden tekintetben, s így tárgyalást kezdett vele.* Sőt ez ügyben Cromer Bécsből Augsburgba ment Ferdinándhoz, a ki az egyezség létrejövetelének főnehézségét abban látta, hogy Izabella semmit sem fogad el a porta tudta és hozzájárulása nélkül. S bár közbenjáróul ajánlkozott Balassa Menyhárt is, a császár figyelmeztette fiát, Miksa főherczeget, hogy ügyeltessen reá, mert benne nem igen lehet bízni, kivált «mióta Munkács vára is az övé».* Így gondolkoztak róla Erdélyben is. Tudta azt Balassa uram maga is, úgy hogy midőn a tavaszon híre terjedt országszerte, hogy elpártolt Izabellától, s tulajdonképpen azért ment ki Magyarországba, hogy német katonákkal térjen meg – nem is mert visszamenni, a míg választ nem kap a királynétól arról, hogy hiszi-e, a mit a fáma róla mond? Levelét Izabella párnája alá rejtvén, megüzente szolgájával gazdájának, hogy rögtön udvarába siessen, mivel fontos állami ügyeket kell vele megbeszélnie. De az be volt tanítva, hogy üres kézzel vissza ne térjen, s ezt együgyűen meg is vallotta. Erre a királyné behivatta Bekes Lászlót a szomszéd szobából s hitlevéllel útnak indítá hozzá, biztosítván, hogy hűségében nem kételkedik.
Cromer Márton jelentése Ferdinándhoz Bécsből, 1559 január 6-ikán; az ilyvói id. 155. k. 23. l.
Ferdinánd Augsburgból, 1559 január 17-ikén Miksához; a bécsi hadügyi levéltár Hofkriegsrath osztályában.
Bekes Szatmár városában akadt Balassára és ért vele (1559 április 22-ikén) Gyulafejérvárra. Félve, kétes érzelmek közt ment fel a «vén róka» a várba, s midőn a palota elé ért, János Zsigmond éppen az ablakban állott. A királyfi rögtön felismerte az öreget, s kinyitva az ablakot, kegyesen intett felé, de hangosan leszólt hozzá: «Hol hagyta a németeket?» Balassa nem felelt. Torkán akadt a szó, szégyenében majd lerogyott, s a mint a lépcsőn felhaladt, érezte, hogy lelke átalakul, mintha kicserélték volna . . .
Értesülvén jöveteléről, a királyné asszony Balassát azonnal ágyához hívatta, melyet ismét húsvét óta őrzött, s kivevén feje alól levelét, megkérdé, mit tud és tett ügyében. Ekkor elmondá a mit hallott, hogy a királyné a lengyel király közbenjárásával a császárral fegyverszünetet akar kötni. Izabella megerősíté a hír valódiságáról, kiegészítvén azzal, hogy azért teszi, mivel maga a szultán felhatalmazá, hogy öt évre fegyverszünetet kössön;* hanem ő állandó békét óhajt, és sajnálja, hogy öcscse, a lengyel király ez ügyben oly lassan működik. Persze neki ez az ügy nem fáj, mint neki, Izabellának!
Ocieski lengyel kanczellár (Krakóból, 1559 márczius 14-ikén írt) tudósítása szerint erről Izabella kincstartója – a becsületes Zawada Péter – útján értesíté a lengyel királyt; a bécsi állami levéltár Polonica osztályában. V. ö. Gromo, id. m. 37. l.
Kijövet, a folyosón a királyfival is találkozott Balassa. Udvariasan bevitte dolgozószobájába, s megtudván tőle, mit beszélt édes anyjával, maga is bement hozzá bővebben tájékozódni. Kis vártatva aztán visszatért Balassához, és saját részéről is helyeslé a tervet, melynek egyik főfeltételéül Radziwill herczeg is azt ajánlta Ferdinándnak, hogy régi kötelezettsége szerint adja egyik leányát feleségül János király fiának, hogy így meg lehessen tartani őt a keresztyénség ügyének.*
Radziwill értesítése szerint Lang János Ferdinándhoz Schweidnitzról, 1559 márczius 10-ikén; ugyanott.
– De, hogy valósítjuk meg, kérdé János Zsigmond. Mit és hogyan kérjünk?
– Kérjük Kassát, mondta Balassa; csakhogy lássa, mit felel reá a királyfi.
– Hagyjuk Kassát, szólt a válasz, mert úgy sem adják meg; de ha megkapjuk, a mit egykor György barát kieszközölt, elégedettek leszünk!
Eltávozván, másnap Izabella újra fogadta, ezúttal Csáky Mihály kanczellárral együtt, a ki aztán megbeszélésük szerint a királyné jelenlétében Balassa nevében az alábbi tartalmú levelet írta meg ecsedi Báthory András udvari tanácsosnak a békealkudozások megkezdésére nézve:* A királyné asszony szívesen vette levelét és üzenetét, mert az a felfogása, hogy ha fia trónra jut, nem azért teszi, hogy Ferdinándnak ellensége legyen, hanem, hogy a keresztyénséget szolgálja, vérontás nélkül. A lengyel király is írt Izabellának, a ki most – tanácsára – hajlandó is a frigyre, bizonyos feltételek mellett. Tehát beszéljen a császárral, hogy ő is készséges legyen a jó egyezségre, melyre most legalkalmasabb az idő.* Beszélt is csakugyan nemsokára a pozsonyi országgyűlésen, ha nem is vele, hanem fiával, Miksa főherczeggel, cseh királylyal. Ő aztán a legőszintébben kezdte sürgetni az ügyet, nehogy Izabella netaláni halálával, elveszítsük – úgymond – a jó alkalmat, s a török esetleg elfoglalja Erdélyt.*
Balassa Menyhárt (Gyulafejérvárról, 1559 április végén) ecsedi Báthory Andráshoz; egykorú másolata a bécsi állami levéltárban.
Balassa Menyhárt Gyulafejérvárról, 1559 április 23-ikán, Báthory Andráshoz; eredetije (mindvégig Csáky Mihály kézírásával) ugyanott.
Miksa fbherczeg Ferdinándhoz Bécsből, 1559 június 5-ikén; ugyanott.
148. Cromer Márton aláírása.*
Cromer Márton aláírása (476. l.) Ferdinándhoz intézett s 1558 május 20-ikán bemutatott jelentéséről; a bécsi állami levéltár Polonica osztályában. Olvasása: Mart[inus] Cromerus indignus orator Pol[oniae].
A császár e dologban most kész hajlandóságot mutatott, annyira, hogy míg a királyné a fegyverszünet meghosszabbítását csak Szent-Mihály napjáig kérte,* Cromer buzgó közbenjárására egész az év végéig megadta.* Tette ezt őszintén s abban a reményben, hogy Izabella nem fog ellene semmit cselekedni külföldi fejedelmeknél. De rosszul esik értesülnie, hogy csak az elmúlt május havában is egyik követe azt híresztelte róla a portán, hogy ez a fegyverszünet csak ürügy arra, hogy a törököt azalatt Ferdinánd megtámadhassa.* Ezért kéri a lengyel királyt, hasson oda, hogy ha Izabella komolyan óhajtja a kibékülést, ne terjesszen róla a portán hamis híreket, nehogy ott olyan gyanuba essék, hogy – mint általánosan mondani szokás – egyik kezében kenyeret, a másikban követ tart!*
Zsigmond Ágost király Cromerhez Krakóból, 1559 május 8-ikán; egykorú másolata ugyanott a Polonica osztályban.
Ferdinánd Cromerhez 1559 június 8-ikán; eredeti fogalmazványa ugyanott.
Ez annyiban igaz, hogy Izabella követe 1559 május 14-ikén azt jelenté a portán a királyné levele alapján, hogy hadai egy csete-patéban megverték Ferdinánd seregeit, de Miksa főherczeg készül betörni Erdélybe, a mint a szultán Anatoliába vonúl; a portai osztrák explorator id. 1559 június elsején írt tudósításából.
Ferdinánd válasza «de regina Ungariae» Cromer Mártonhoz Augsburgból, 1559 július 8–9-ikén; fogalmazványa a bécsi állami levéltár Polonica osztályában, másolata az ilyvói id. 155. k. 183–4. l. V. ö. Turba: Venetianische Depeschen, III. k. 101. l.
Mielőtt Izabella a császár nagylelkű határozatáról értesült volna, közben június közepén részleges országgyűlést tartott fővárosában, abból az alkalomból, hogy portai követe, Gyulai Mihály hazaérkezett. Május 22-ikén indult vissza Sztambulból, kedvező válaszszal. Mert biztosították a királynét, hogy Ferdinánd meg fogja erősíteni a békét, Miksának pedig nincsenek ellenséges szándékai; de ha Erdélyt megtámadná, számíthat a temesvári és budai basa segítségére.* Különben is Ferdinánd és Szolimán közt még ez év elején (1559 január 31-ikén) létrejött Busbeque Augier közbenjárásával a békeszerződés, melybe Izabella királyné és fia is belefoglaltatott, azzal a kikötéssel, hogy őket birtoklásukban ne háborgassa. Ezért nem teljesítheti János Zsigmond sem a szultán ama kívánságát, hogy Gyula és Világos várát kiostromolja.* A határrendezésre is végzést hozott Gyulai, mint a ki ez ügyben már járatos volt,* sőt megnyerte a szultán beleegyezését Izabella netaláni férjhezmeneteléhez is.*
A portai explorator id. 1559 június elseji tudósítása alapján.
Busbeque jelentése Ferdinándhoz Konstantinápolyból, 1559 június 10-ikén; egykorú másolata a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Ő járt t. i. Bethlen Gergely és Hobych Gergely társaságában már a tavaszon a lippai bégnél, hogy a határt a Maroson inneni részekben is biztosítsák; Mágóchy Gáspár Nádasdy nádorhoz Gyuláról, 1559 márczius 25-ikén, az orsz. levéltárban, Nádasdy-íratok közt.
Forgách nyomán Budai, Polgári lexikon, II. k. 155. l.
Hanem ki gondolt most erre?
A rendek örömmel fogadták e jelentést, s a míg kérésükre a királyné asszony egyfelől követséget indított Ferdinándhoz, másfelől ismét Báthory András útján sürgették az ügyet.* Foglalkozott is vele úgy Miksa főherczeg kanczelláriája, mint a bécsi, udvari, melyben már az útasítást is elkészítették a biztosok számára, kiknek a szepesi káptalanban kellett volna találkozniok a lengyel király és Izabella követeivel. De részint lassúságuk, részint feltételeik tulcsigázott volta idő előtt meghiusítá az annyi fáradsággal s jóindulattal megmozgatott dolgot. Mert Ferdinánd törekvése az volt, hogy a királyné mondjon le a kötendő békében, illetve hétévi fegyverszünetben, összes Erdélyen kívüli birtokairól és adja át Máramaros-vármegyét Huszttal és sóaknáival, Munkácsot, Tokajt és Kisvárdát.* Sztambuli követei is azon fáradoztak, hogy a porta járuljon hozzá e területi lemondáshoz; ám az még Izabella halála után sem akart róla tudni, mint mondá János király fia iránti szeretetből, meg hogy az erdélyi rendek és nemesek barátságát megtartsa.*
Balassa Báthory Andráshoz Gyulafejérvárról, 1559 július 25-ikén; Csáky Mihály kezével írt eredetije, igen szép gyűrűpecséttel lezárva, a bécsi állami levéltárban.
Báthory András 1559 augusztus 11-ikén küldte be Balassa levelét Miksához, ő meg 14-ikén Ferdinándhoz; útasításával együtt, ugyanott.
A portai explorator jelentesei szelleméből; ugyanott, a Turcica osztályban.
