III.
III.
A németek 1541 Szent-Gergely napján Budát lövetni kezdik, Pest alól pedig elzavarják a felmentő török sereget. Félelmében s attól való aggodalmában, hogy a török kezére jut, a betegeskedő királyné át akarja adni a várat Ferdinándnak, de György barát meghiusítja szándékát, sőt a lengyel király új követét, Gorka Andrást hozzá sem bocsátja. E miatt Izabella igen megneheztelt s távozni akart, hanem a Szent-György-napi országgyűlésen az urak lebeszélték, a barát pedig megérttette vele, hogy ez ártana az országnak. Ekkor a makacs asszony cselen törte eszét s a budai polgárok útján próbált szabadulni.
CZARNKOWSKI még Budán volt, midőn Szent-Gergely napján (márczius 12-ikén) eldördült az első ágyúlövés, mely a vár félévi ostromát és lövetését bevezette. Oka az volt, hogy a fenti csetepaté hírére Mehemed bég 58 naszádot küldött fel a várbeliek megsegítésére, ellátva mindegyikét 70 emberrel. E hajókat a pesti oldalról provokálták a német naszádosok, mire pompás csata keletkezett a Dunán. A németek előbb egy, majd két és három hajót küldtek ellenük, a törökök is egy, két, hat hajóval mentek tűzbe, s lövöldöztek egymásra hajóikról, a míg a németeket visszaűzték. Erre a török naszádosok parancsnokát, Kasszán vajdát (a ki János király életében 500 lovasával Pesten állomásozott, s a pestiek jól éltek vele) a várban nagy tisztességgel fogadták. A tanács határozatából Török Bálint, Batthyány Orbán és Olcsarowith Péter 200 lovassal és 400 puskás gyalogossal ment elibe a Dunapartra, s a vajda 20 török tisztjével mozsárlövések közt vezették a kincstartóhoz, a ki fényesen megvendégelé őket. Ebéd és pihenés után György barát átvitte a vajdát a kanczellárhoz, hol a tanácsban audiencziát adtak neki, mivel azért jött fel, hogy meggyőződjék a magyar urak állhatatosságáról. Aztán hasonló rendben kísérték le, mert sietett vissza a sereghez, mely téli szállásáról nyomában húzódott Budavára alá.* Lovasságukat 30,000-nek, a gyalogságot 10,000 főnyinek mondták biztatásúl, de felényi sem volt.* Velük szemben a németek száma a 30 naszád legénységével, a cseh és magyar csapatokkal együtt még nem több, mint 5400, de élelmi- és lőszerrel kitűnően felszerelvék.
Porembski Péter Bona királynéhoz Budáról, 1541 márczius 15-ikén és Gerlachowski id. márczius 17-iki jelentése; ugyanott, 97–98. l.
Mazza id. leírása 16,000 főnyire teszi számukat; de a török Ferdi maga csak tízezerről ír.
Szünetlenül lövik a várat és erősítik táborukat s a falakat, Gegedi Pál kőháza anyagából, mely Pest közepén díszlett.
Pest városa a nagyböjtben állotta ki a tűzpróbát, midőn a török két héten át ostromolta és lövette. Ezt a várat Vells távozása óta hárman védték: Bebek Ferencz 2000 főnyi morva gyalogságával és 300 huszárral, Warkóch György a lovasság parancsnoka és Dischkau Ottó a tűzérség vezetője. Közben a komáromi őrséget is leküldte Roggendorf jó felszereléssel és erődítési eszközökkel, úgy hogy közel négyezeren voltak, midőn márczius 20-ikán maga Mahomed bég a város falai alatt megjelent. Itt azonnal hozzáfogott az ostrom-műveletekhez, de a városból eredményesen tüzeltek reá, sőt egy kirohant huszárszázad össze is csapott a török lovasokkal. Másnap a bécsi kapu közelében gyülekeztek sok ezren, mialatt a budai várból a pesti falakon álló őröket lődözték, a míg helyeiket el nem hagyták. Harmadnap György barát is segítségére jött a töröknek, elsánczolván magát a budai vízi-torony alatt. Hanem tüzelése kevés kárt okozott a pesti őrségben, sőt annak lövései a Dunán át sokat megöltek seregéből. Erre 23-ikán reggel a barát átjött a pesti oldalra, és sánczot vetett a «cserzők házainál,» melyekből kézi puskákkal és falkonyokkal lődözte a várost, bár kevés eredménynyel. Annál jobban tüzeltek a pestiek, sőt embereit is kiűzték a házakból. Ekkor a török Gyümölcsoltó-Boldogasszony napjára ostromot tűzött ki,* de mivel tűzérfelszerelése nem volt, György barát áthozta Budavára legszebb ágyúit: 8 faltörő badsaliskát, 2 mozsarat, 4 falkonyt és sajkaágyút, és 300 szakállas puskát. A törökök az ágyúkat 96 ölnyire «meteriszekbe állították» a bécsi kapu melletti sánczokba, s kétfelől tüzeltek egyszerre, míg a budavári tüzérek átröppenő golyói a házakat gyújták fel a városban. Napestig törték a falakat 40-, 60-, 80- sőt 110-fontos golyókkal, de daczára a 73 lövésnek, alig látszott nyoma rajtuk. Másnap 157 lövéssel két jó rést ütöttek a várfalon, hanem a kritikus nap Laetare-vasárnapjára virradt, melyen Warkóch György tüzérmestere 337 lövést számlált össze. De ámbár a török egy helyen négy ölnyire, derékig lerombolta a falat, mely régiesen, rosszúl volt építve, rohamukat mindig sikeresen visszaverték a védők. Pedig már a bécsi kaput is betörték és felégették, úgy hogy egy egész éjjel és egy nap nyitva maradt; de az ostromlók még kardlapozva sem akartak rohamra menni, úgy elhagyta őket a bátorság. Hullott a sok tűzgolyó, melyek azonban nem gyújtottak, s még a Gellérthegyről is segítettek a budaiaknak hat falkonyból. A következő négy nap alatt 606 lövéssel bővítették a rést, melyen április első három napján naponta megkísérelték a rohamot.* Egy ízben a töröknek, s a barát rácz és magyar katonáinak már sikerűlt is betódúlni a külvárosba, de a németek belső vársánczukból intézett tüzelésükkel ismét kitolták őket. Erre a török felhagyott a hosszú ostrommal, melyben sok embert és 14 hadnagyot vesztett és április 4-ikén elvonúlt a falak alól, «a Dimiskár vilajetében lévő előbbi állomáshelyére».* Előbb azonban a Rákoson tanácskozott harmadnapig* a magyar urakkal és kivált György baráttal; a ki e tábori tanácskozás értelmében inté Petrovicscsal együtt további hűségre az erdélyieket, s különösen a szászokat,* miként azt előbb a királyné is megtette.*
Az egykorú «Newe Zeyttung von dem Thyrannen des Türckischen Keysers Oberster Feldt-Haubtman… Machmetweck... zu Pescht» cz. nyomtatvány szerint, melyet a pesti, Ferdinánd-párti sereg egyik német Landsknechtje írt. Ép példánya gróf Apponyi Sándor könyvtárában; katalógusa I. k. 283. sz. a.
E három nap mindössze csak 83 ágyúlövést intéztek a falaknak; ugyanott.
Mazza id. leírása 217, 220–222. l. és egy 1541 márczius 30-iki bécsi tudósítás szerint; Franz Dittrich, Die Nuntiaturberichte Giovanni Morone’s vom Reichstage zu Regensburg 1541 (Historisches Jahrbuch der Görres-Gesellschaft, 1883. évf.) 443. l. és Ferdi, id. h. 102. l.
Egykorú feljegyzés; az id. «Newe Zeittung» szerint.
Leveleik kivonata 1541 április 6–7-ikéről; gróf Kemény József, Notitia historico-diplomatica archivi et literalium capituli Albensis Transilvaniae, I. k. (Nagy-Szeben, 1836.) 208–9. l. A levelek eredetije a nagyszebeni városi levéltárban, 387–88. sz. a.
Izabella a szász univerzitáshoz Budáról, 1541 január 31-ikén; ugyanott, 786. sz. a.
)
Buda 1541-ben.
(Siebmacher XVI. századi metszete Meldeman rajzáról.)*
Buda 1541-ben (141. l.) Siebmacher Jánosnak a Meldeman-féle távlati képe után 1580 körül készült rézkarcza, a Lanfranconi-gyűjteménynek Budapest székes-főváros tulajdonában levő példányáról kicsinyítve, megjelent az Athenaeum-féle Magyar Nemzet Története V. kötetében.
E csatározások hírére Ferdinánd hamarosan felszerelt 50 naszádot, s azt az alsó-ausztriai rendektől kapott két zászlóaljjal Salm Miklóssal sietve útnak indítá, oly útasítással, hogy Roggendorfhoz csatlakozva, siessen a pestiek védelmére. A gróf április 3-ikán indúlt Bécsből és két nap múlva jutott Komáromba, de mikor a generálissal Pestre értek, se hírét, se hamvát nem találták a töröknek. Ekkor Nógrád vívására indúlt Roggendorf, minthogy hallá, hogy annak kapitánya atyjafia György barátnak. De nem vehette be, hanem kiegyezett vele, hogy átadja a várat, a mint Buda megadja magát, vagy a németek beveszik.*
Mazza id. leírása 222–224. l. szerint.
A várbeliek ezalatt Budán sokat szenvedtek, főleg az urak hanyagsága miatt. Az útakat pl. elállották a németek, bár felszabadíthatták volna egy kis jóakarattal. Így természetesen – a bort kivéve – minden drága, mert a mióta Ferdinánd hadai Fejérvárt elfoglalták, semmi élelmet sem kaphatnak a szomszédos városokból. Pest, Székesfejérvár, Esztergom és Visegrád piaczain t. i. kihirdették, hogy mindenki fejével és marhájával lakol, a ki Budavárába élést, fát és szenet mer bevinni, s csak lopva kaphatnak egyet-mást a budai szőllők felől. Így a királynénak semmi kényelme sincs. Rosszúl gondozzák és sok mindent nélkülöz. Költsége naponta nő, és senki sem gondoskodik jövedelméről, mert a kincstartó barát tagadja, hogy pénze lenne. Az urak beleegyezésével a múlt hónapban egy frtnyi adót vetett ki, melynek felét a királyné udvartartására rendelték, de eddig még egyetlen dénárt sem kapott kezéhez, mert a barát azt mondja, hogy az adó egy része katonákra kellett. Márczius elsején a királyné asszony ismét egy forintnyi adót kért magának a Buda körüli három vármegye minden egyes jobbágyától. A tanácsurak készséggel meg is szavazták, hanem másnap előálltak, hogy e pénzt a vár védelmére György barátnak, mint várparancsnoknak kell adniok. Elkeseredésében, meg hogy elkerülje a várvívás izgalmait, Izabella elhatározta, hogy lippai várába vonúl, mivel belátta, hogy nincs kilátás kibékülni Ferdinánddal. Különben sem akarja megvárni a szultánt, a ki azt üzente, hogy személyesen feljön. De a királynét szándékában eddigelé betegeskedése gátolta, mely gyakran ágyhoz szögezte. József mester ugyan mindig lábra állítá, de mit ér az, ha újabb hadi hírek és izgalmak ismét beteggé tették. Így pl. márczius 16-ikán Mehemed bég fia 4000 emberrel Eger felé indúlt, hogy azzal is úgy bánjék, mint a télen Váczczal, Török Bálintot pedig szinte elfogták Szent-Péter körül Perényi lovas emberei. Ferdinánd magyarországi «nagy kanczellárja» ugyanis 500 gyalogossal és 300 lovas puskással tért vissza Bécsből Fejérvárra, a mint 100 vitéz lovasa körülfogta Török csapatját, de az úgy elverte őket, hogy ötvenet nagy diadallal (márczius 17-ikén) hoztak fel foglyul a várba, melyben Szent-György napján «generális conventio», vagyis «rákos» fog tartatni.*
Porembski és Gerlachowski fentidézett két érdekes jelentése alapján.
A gyűlésig még több, mint egy hónap volt, s a nagyböjt heteit és a húsvéti ünnepeket állandó izgatottság, félelem és rettegés közt tölté Izabella királyné. Jövőjét veszélyesnek tudta, lelki nyugalmát megzavarta a bizonytalanság érzete, pihenését a szünetlen ágyúzás, mely miatt kerti sétáit is kénytelen volt elhagyni. Belső hívein: Porembski lengyel és Savorgnani Pál olasz titkárán* kívűl csupán Petrovicscsal érintkezett; a baráttal, kit mindinkább gyűlölt, napokig nem beszélt. Annyit töprengett és küzködött magával, tehetetlen állapotában, hogy cselen törte a fejét, hogy szabadúljon kínos helyzetéből. Ferdinánd is egyremásra ösztökélte, adja át Budát, melyhez joga van,* de a gyámok elfogták leveleit, s a királyné minden lépésére ügyeltek. Ily viszonyok közt érkezett le a nagyhéten Gorka András uram Ferdinándtól, hogy az ő s a lengyel király megbízásából újra tárgyaljon Izabellával. Csakhogy Czarnkowskinál is rosszabbúl járt, mert György barát be sem ereszté a felső várba, a mint hírét vette, hogy lengyel követ jött be a kapun. Nem is beszélhetett a királynéval, kinek nevében húsvét másodnapján indították vissza Bécsbe.* Tizednapra ismét visszaindúlt,* de most sem volt jobb szerencséje, mert kocsiját a várkapu őrsége elvette, s őt magát megdobálta, úgy hogy alig tudott gyalogszerrel visszaszökni Roggendorf táborába.* Itt aztán vagy tíz napot töltött (a míg a krakói kanonokkal Bécsbe mehetett) híreket gyűjtve ura számára: A víziváros falait és tornyait a pesti nagy ágyúkkal úgy tönkre tették, hogy onnan már nem lövöldöznek vissza, s a németek biztosra veszik a győzelmet, mert nem hiszik, hogy a szultán az idén feljöhetne.*
Verancsics Antal vallomása szerint; Pray, Epistolae II. k. 386. l.
Ferdinánd Izabellához Bécsből 1541 márczius 27-ikén, Czarnkowski visszatérése után; a bécsi állami levéltárban.
Izabella Ferdinándhoz Budáról 1541 április 18-ikán; eredetije ugyanott.
Ferdinánd 1541 április 26-ikán írja alá salvus conductusát, hogy visszatérhessen Bécsből, a hol négy napot töltött; fogalmazványa ugyanott. És Eiseler János leveléből tudjuk, hogy másnap indult le Budának; Pray, Epistolae, II. k. 102. l.
Palczan és aszódi Bornemisza Ferencz vallomása; M. Tört. Tár, I. k. 254–255 l.
Gorka jelentése Zsigmond királyhoz Bécsből 1541 május 16-ikán; a lembergi id. 179. k. 112–114. l. Mellékelve hozzá Ferdinánd levele ugyanaznapról; Bucholtz id. m. IX. k. 310–313. l.
A királyné asszony úgy «megharagvék, hogy az ő atyja küvetin ilyen nagy küssebbséget tettenek», hogy néhány nap alatt összeszedte és szekerekre rakatta kincseit, hogy «mind gyermekivel, szolgáló leányival és udvara népivel» kimenjen a németek táborába. Az igaz, hogy ekkor már mindössze hat kocsira való lova volt,* de fődolognak nézte: szabadúlni helyzetéből, mely napról-napra elviselhetetlenebbé vált. Hanem az urak «megtartóztaták» a szekereseket, s a királyné holmiját «a csatornakút melletti bótokba» szállíták biztonságba.* Utána megnyílt a Szent-György-napi országgyűlés is, melyen a királyné asszonyt e tetteért és magatartásáért úgyszólván felelősségre vonták. Előbb «sok szép szóval, sok könyörgéssel szólának nékie», hogy béküljön ki sorsával, mely egyöntetű munkájukkal jobbra fordúl, s gondoljon gyermeke jövőjére, kinek koronáját játszsza el csalfa játékával és visszavonást okozó magatartásával. De Izabella állhatatos maradt, nem akart «törökké lenni» s így szólt az egybegyűlt urakhoz: Az én uram János király mihent megholt, ottan minden ketölességbűl megmen[te]tém, immár most nékem senki nem parancsolhat, az mit akarok, azt mívelem; azért látom, hogy törökké akartok lenni, és mind engem, mind fiamot, az országot, Budát török kezében akarjátok ejteni. Ez okájért kimegyek kezületök, mert én inkább akarok, míg élek, mind az én fiammal keresztyén fejedelöm foglya lenni (bármily szegényesen,) hogynem az én fiam török császár után király legyen, és én királyné asszony legyek; mert látom, hogy ti az én színem alatt akartok minden hatalmat cselekedni.
Gorka hallotta Budán és írja Zsigmond királynak Bécsből 1541 június 29-ikén; a lembergi id. 179. k. 126–128. l.
Verancsics, Összes munkái II. k. 46. l. és Bornemisza följegyzése ugyanott a 198. lapon.
E beszédre az urak «sokat hallgattanak», mert sok igazság volt benne, és pironkodva néztek némán egymásra. Csupán a barátnak volt bátorsága felállani és felelni a királynénak. Politikáját és hazafias czélját a lengyel asszony nem tudta megérteni, ezzel rég tisztába jött a barát. Ezért egyszerűen arra hivatkozott ismételten, hogy őt a János királynak tett eskü köti, és inkább törökké lesz, semhogy Budát átengedje a németnek.* Aztán kifejté álláspontját, megmagyarázta az ország érdekét, és szavait ilykép fejezte be: Vesztegeljen te Fölséged, kérünk szép szóval, mert ha az kérésnek nem engedsz, együtt oly dolog fog rajtad esni, kit nem erömest látsz.
Schreiber Farkas és a szemtanú Palczan Péter vallomása a Martinuzzi-pörben; M. Tört. Tár, I. k..247. és 254. l.
És Izabella asszony hallván, «hogy ugyan hatalommal is űtet megtartanák» az urak, «mindjárást nagy sírást kezde tenni» és szótlanúl, zokogva ment ki a tanácsból.* Sírt bújában egész nap és éjjel, de elvégezte magában, hogy tovább nem szenved, hanem véghez viszi akaratát.* Reggel magához hívatta a városi tanácsot. Ott volt: Turkowyth Miklós főbíró, Palczan Péter kisbíró, Síry Imre, Báchy Ferencz deák, Bornemisza Gergely és Tamás, Szabó Imre és Filep és Borbás deák, városi nótárius.
A szemtanu Bornemisza Tamás följegyzése; Verancsics, Összes munkái, II. k. 198–199. l. és Oláh Miklós, egri püspök vallomása: M. Tört. Tár, id. I. k. 249. l.
Erre vonatkozik Arany János «Török Bálint» cz. költeményének szép strófája: Izabella királyné Budában, Azt se’ tudja, hova lesz buvában: Két ellenség két felől szorítja, Szívét a gond száz felől borítja.
A királyné felszólítá a bírót, jelentené ki őszintén: kinek volna tiszte?
– Senkinek egyébnek, hanem te Felségednek, s az te fiadnak, felelt a főbíró tizenharmadmagával.
Ekkor Izabella «mindeniknek kezeket fogá» s megesketé őket magának, hogy «minden híséggel lennének» hozzá a keresztyénség javáért, mivel ő «addig nem nyúgodnék, míg nem az ű fejével, az ű szabadúlásával az Buda várasát, az sok jámbort megszabadítaná», mert úgy gondoljatok rejá – mondá – hogy ezek az árúlók titeket budaiakat, engemet és az országot régen terek császárnak elárúltanak, csakhogy űk uralkodhassanak, s csak az császár jüvetelit várják, ki immár útban vagyon. Én ugyan immár nektek semmit nem tudok segíteni – mert nem birok az urakkal – hanem azon eszeskedjetek, hogy az nímettel megigyenesedjetek, valamint lehet jobban, hogy mind fejetek, morhátok, mind felesígtek, gyermektek terek császár rabságában ne essék. Azért titkon az nímetekhez kikildjetek.
Ily szavakkal bocsátotta el őket magától a királyné asszony, a ki szintén hitet adott «az bírónak és az tanácsnak, hogy mind jó szerencsát, mind gonoszt együtt akarnak megkísírteni» ezentúl.* Mindez a barát háta mögött, talán szánalomból a királyné iránt, vagy hálából, a miért János király egykor megnemesítette volt a budai polgárokat.
Verancsics és a jelenvolt Bornemisza Tamás feljegyzéseiből összeállítva; Verancsics, Összes munkái, II. k. 46–48. és 199–200. l.
