IV.
IV.
Roggendorf Vilmos tábornok Budára jövén, új erővel indúl meg az ostrom. Napestig szól az ágyú mindkét részről, mialatt Frangepán érsek a nürnbergi birodalmi gyűlésen gyönyörű oratioban sürgette V. Károly császárt segélyért; bár sikertelenül, mert a pápa is alig küldhetett nehány ezer tallért.
VEGYES érzelmekkel oszlott szét az utolsó budai «rákos», melyből a törökösen járó kis Bozzay Benedeket tizedmagával a magas portára küldték, hogy a szultán feljöveteleért könyörögjön az ország nevében,* «mert egyébkípen Budának veszni kellene.»* Erre sürgős okuk volt, mivel a várban mind nagyobb lett a szükség, s a nyugtalan őrséghez és néphez György barát beszédet tartott, melyben a lengyel követ kiűzetésére czélozva, kijelenté, hogy velük akar élni-halni.* A nagyobb kötés erejéért pedig «magyar módra testvéri poharat ivott» a főbbekkel.* Lelkesítése ráfért a polgárságra, mert a németek húsvét után egész a várfalak alá költöztek s a törököket ismételten visszaverték.* Seregük állott 10,000 főnyi lovasból és 4000 gyalogosból,* de Pest újabb ostromával sem boldogúltak, mert erődítéseiről most Speciecosa Mario, a nagyhírű nápolyi hadimérnök gondoskodott.* Ez egy magas fatornyot építtetett az ostromlók seregével szemben, melyet onnan olyan kényelmesen lődözhetett, mint a Gellérthegyen állók a várat. Így a törökök elvonúltak Pest alól, miközben Ferdinánd serege hátulról csipkedte őket, s vitézségével különösen kivált Nyári Ferencz.*
Szerémi id. m. 356. lapján, hol Bozzay oratioja is olvasható.
Verancsics, Összes munkái, II. k. 81. l.
A montpellieri érsek tudósítása Velenczéböl, 1541 május 17. és 31-ikén; Charričre, id. m. 496. l.
Mazza id. leírása, 225. l.
Ezt április 25-ikén írják Bécsből; Dittrich, Nuntiaturberichte Morone's vom Reichstage, 454. l.
V. Károly császár a toledói érseknek Regensburgból, 1541 május 7-ikén; Óváry regestái, II. füz. 79. l.
Jo. Marius Speciecosa 1541 április 23-ikán köszöni Pestről Ferdinándnak, hogy a város megerősítéseért havi 40 frt fizetést utalt ki számára; olasz eredetije a bécsi állami levéltárban.
Giovio, id. m. 561–562. l.
47. Roggendorf Vilmos tábornok.*
Roggendorf Vilmos generális arczképe (147. l.) Schrenk von Notzing «Der Durchlaucht. Kayser etc. Bildnussen» (Innsbruck, 1600.) czímű munkájában megjelent metszetről vétetett.
A budai oldal hadműveleteit ezentúl maga Roggendorf generális vezette. Hatvanéves öreg, göthös katona, harmincz évvel ezelőtt condottiere a velenczéseknél,* de önállóan soha sem működött. Udvari szolgálatát még Miksa császár alatt kezdte s már rég visszavonúltan élt. Korára hívatkozva «szinte könyes szemekkel» kérte Ferdinándot, bízza másra a fontos feladatot. Ő ügyetlen arra, mondá őszintén később is; katonái sem szeretik, s ő szívesen szolgál saját költségén bárki alatt, Jurisics Miklóst kivéve, a kivel érintkezni sem akar.* De végre engedett, és négy hónapra elvállalta a megbízást.* Talán inkább azért, mivel ismerte Budát, az 1532-iki szerencsétlen hadjárat idejéből. De milyen másként talált itt most mindent, midőn komáromi téli szállásáról május 3-ikán* aláért! Rá sem ösmert azokra a falakra, melyeket tíz év előtt már egyszer ostromolt. János király egy ügyes bolognai hadimérnökkel, Domenicoval* mindenfelé új tornyokat építtetett s az egész várat megújíttatta. Különösen szép volt az Országhok palotájához támasztott kőbástya, telve ágyúkkal. Az Ó-Buda és Visegrád felé vivő Szombati-kapunál egy másik tornyot emeltek, melyből főleg a vár déli részét védelmezhették. A Gellérthegy oldalára közepes bástyát raktak, felvonó híddal és védett ösvénynyel a vízhez, míg a hegy tetején Szent-Gellért vértanú temploma állott. Falai telve festményekkel, melyeket az ő erejével kigyógyúlt pestis-betegek szenteltek neki.
Ugyanott az 564. lapon.
Roggendorf beszélgetése Herbersteinnal Komáromban, 1541 márczius 2-ikán; Herberstein önéletírása: Fontes rerum Austriacarum, I. k. (Bécs, 1855.) 329. l. naplója egykorú kiadása nyomán, melynek azonban nincsen czíme.
Mazza id. leírása, 220. l.
Mazza id. leírása, 224. l. és Pray, Historia regni Hungariae, III. k. 64. l.
Mazza id. m. 228. l. említi a nevét.
Roggendorf előbb a dunaparti vízi tornyot kezdte ostromolni 9 ágyúval, hogy a várbeliek vizét elvegye, a mi sikerült is három napi tüzeléssel. Egyszersmind 2000 emberrel a vízivárost is megrakta, melynek lakói a várba menekültek. Aztán lerajzoltatta pontosan az egész várat Ferdinánd számára, kérve, jelölje meg, melyik oldalról parancsolja megkezdetni a főrohamot.* Azalatt a gellérthegyi új bástyát kezdé lövetni, hogy Izabella királynét megrémítse, és habár össze is rontá a koronáját, nem tudott feljutni a hegyre, melyet háromszoros várfal vett körűl.* De a tűzérség vezérének, Leisser Miksának mégis csak sikerült a dolog és a hegyen elsánczolta magát.* Az árkokat és vermeket pedig «köröskörűl levert erős czölöpökkel» bekerítve, várhoz hasonló «erődített helylyé tette, s csak egy-két helyen hagyott kijárást» a torlaszok között.* Másik sánczot vetettek a Gellérthegy oldalába, a harmadikat a Madárhegyre.* Napestig szólt e sánczokból az ágyú. Majd ostromot tőnek a naszádosok a zsidó útcza irányában, egy másikat Boldogasszony temploma czinterme mellől, s egy harmadikat a vár déli részén, a «Zsidó kapu felől, király kertinél» nagy bátran. Csakhogy a németek mindhárom támadása kudarczot vallott, s nem sikerült György barát elfogatása sem, melyet egy német lovascsapat megkísérelt.* Ezeken aztán «lőn nagy örem Budában», melynek templomaiban «az Úristennek nagy hálaadással Te Deum laudamus-t» énekeltek.*
Ugyanott, a 225–226. l.
Giovio, id. m. 564–565. l.
Az egykorú Lazius kézirati műve nyomán Bergmann, Medaillen, I. k. 223. l.
Lutfi pasa, id. h. 28. l. Ferdi, 104. l. és Dselálzáde, 228. l.
Ez a mai Nyárshegy.
Rosetti olasz követ írja Regensburgból, 1541 április 27-ikén a ferrarai herczegnek a hírt, hogy a barátot Buda alatt elfogták és vasra verték, de nem bizonyult valónak; eredetije a modenai állami levéltárban.
Verancsics, Összes munkái, II. k. 46. l.
48. Az egykori zsidó kapu Budán, Török Bálint neve kezdőbetűivel.*
Az egykori budai zsidó kapu képe Török Bálint neve kezdőbetűivel (149. l.) Dörre Tivadar rajza után, a Magyar Nemzet Története V. kötetében jelent meg.
Ez események közben megnyílt a regensburgi birodalmi gyűlés is, melybe Ferdinánd utolsó reménységét vetette. De a gyűlés főtárgya egyházi volt: a katholikus és lutheránus érdekek kiegyenlítése, a mi minden más ügyet háttérbe szorított. Eléggé fájt ez Frangepán Ferencz kalocsai érseknek, Nádasdy Tamás országbírónak és Batthyányi Ferencz horvát bánnak, a kik itt Ferdinánd és országos pártja érdekeit képviselték. Nagy költséggel és fáradsággal jöttek fel ide április hó közepére egyik a másik után, de egy hónap telt bele, a míg a császár színe elé járúlhattak.* Azt ugyan jól esett hallaniok, hogy a lengyel királyt is arra biztatta hazatérő követe útján, hogy igyekezzék atyai befolyásával rávenni leányát a békés egyezség elfogadására;* de tevékenysége más jelét nem igen tapasztalták. Idejüket látogatásokkal töltötték (habár gyanús szemmel nézték a császári kanczelláriából) és várták türelmesen az órát, melyen küldetésük czélját előadhatják. Június első napján délután jártak másodszor a császárnál, de semmit sem végezhettek, s azt sem tudták, mikor fogják őket nyilvános audienczián meghallgatni a rendek. A magyar követek czélja volt: gyors segélyt kérni a törökök ellen. De V. Károly valósággal megréműlt azoktól a számoktól, melyeket az elibe terjesztett memorandumban olvasott, hisz közel 100,000 főnyi hadsereget kívánnak fél, illetve három évre.* Hogy lehessen ennyit még csak kérni is a rendektől! Így a császárt valósággal untatta az egész ügy és öcscsének folytonos sürgetése, s tanácsosait betegeskedésére való hivatkozással is késleltette. Pedig teljes alázatossággal beszéltek vele, s a császár egykedvűen, sőt meglehetős durván felelt nekik, többek közt azt is mondván, hogy «a magyar ügy nincs akkora veszélyben, mint a mekkorának hirdetik». Erre a biztosok nem mertek felelni s vele vitatkozni, csak ismételték állításukat és csodálkozásukat fejezték ki a felett, hogy a császárt nem informálták elég részletesen arról, hogy «a magyar birodalom végveszélyben van». Károly azt is szemükre hányta, hogy a birodalmi rendeket személyesen és magánúton zaklatják segélyért, és általában úgy felelt, hogy abból inkább kétségbeesést, mint biztatást meríthettek; mert azt is mondta, hogy «neki más országa is van (Magyarországon kívül) melyre gondot kell viselnie, s mindenre nem telik!» A magyarok titokban tartották a császár feleleteit, anynyira röstelték, mert immár több, mint ötven napja várnak, s még meg sem hallgatták őket a gyűlésben. Újabb útasítást kérnek tehát Ferdinándtól, mitevők legyenek, mert a drágaság miatt akkora a költségük, hogy szívesen hazatérnek.*
Kettejük első levele Ferdinándhoz Regensburgból, 1541 április 17-ikről kelt, s ebben írják. hogy három napi úttal 13-ikán érkeztek meg Bécsből. Május 8-ikán már Batthyányi is velük van, de csak 12-ikén nyertek audiencziát. Közölte Szilágyi Sándor: Történeti Lapok. 1875. évf. 1249–51. l.
V. Károly levele Zsigmond királyhoz 1541 május 3-ikáról; Bethlen id. Erdélyi históriája, I. k. 358–361. l.
A Ferdinánd emlékiratában kért segély számait részletezi Károlyi Árpád, id. tanúlmánya, 290–291. l.
A biztosok együttes jelentése Ferdinándhoz Regensburgból, 1541 június 2-ikán; Szilágyi közlése, id. h. 1288–89. l.
49. Frangepán érsek, Batthyányi és Nádasdy együttes aláirása.*
Frangepán érsek. Batthyányi és Nádasdy együttes aláírása (150. l.) Ferdinándhoz Regensburgból, 1541 június 2-án írt jelentésükről a bécsi állami levéltárban van. Olvasása: Agriensis scripsit, Franciscus de Batyan, Nadasdy etc.
De a követek mégis csak megemberelték magukat és egymást biztatgatták, midőn a birodalmi gyűlés végre rátért a török háború és Magyarország megsegítése ügyére. A magyar követek szerencséjére ugyanekkor, június 9-ikén reggel jött híre, hogy a budaiak visszaverték Roggendorf főrohamát, melyet nagy veszteséggel kísérelt meg. Thurzó Elek leveléből olvasta az érsek, hogy ez június 2-ikán történt és közel 800 emberük elesett vagy megsebesült. Segítségért esedezik tehát, mert 60,000 török már a Szávánál van* a Szerémségben Mehemed basával, s az ország el fog veszni, miként erről Perényi is tudósítá Budáról.* A németek vesztesége számát későbbi jelentések megapaszták ugyan, de most nagy rémületet keltett, s a két levél kézről-kézre járt az urak közt. Erre Frangepán Ferencz felindúltságában bekérezkedett a gyűlésbe* és ekkor tartá azt a remek oratióját, mely szónoki szépségeivel, meggyőző érveivel és közvetlenségével a császárt, a választófejedelmeket s az összes hallgatókat magával ragadta. «Ámbár teljes életemben írtództam a fegyver-zörgésektől – kezdé – ellenben a csendességben gyönyörködtem»,* ismerteti Magyarország földrajzi helyzetét, és nyomorúlt sorsára utalva, fegyverre szólítja a rendeket «egy bárdolatlan nemzet», a török ellen. Mert azt folytonos előnyomúlásra ép «a ti belső viszályaitok, idétlen czivódástok s az biztatja, hogy a hadi dicsőségtől, a közjó szolgálatától lelketek elfordúlt. Gondoljátok meg – úgymond – mi lesz a ti sorsotok, ha a török Magyarországgal végezni fog? «Hányadán lesztek ti akkor? Mi módon fogjátok oltalmazni szabadságtokat?» Az ozmán uralom alá jutott Magyarországban új ellenségre fogtok találni és pedig olyanra, a mely egykor az ősök alatt, «a mi atyáinknak idejében, csak magában is» nemcsak a török, de sok más nemzet rettegése volt. Ne bízzatok erődített városaitokban, mivel «a ti tornyos kőfalaitok» a hatalmas ellent el nem ijesztik, csak többre tüzelik. Mert «az igaz, hogy az olyan erősségek sokszor halasztják ugyan a haza veszedelmét: de egyébaránt, az erős állhatatos ellenség ellen keveset használnak. Pánczélos melleket vessetek annak a népnek eleibe, ha édes hazátokban megakartok maradni». Ezután inti a rendeket, hogy a gondviselésre se bízzanak mindent, mert az ó-szövetség példái mutatják, hogy «Isten csak akkor segít, ha magunk is igyekszünk», és «vitézül harczolunk; de ha henyélünk, a megharagudott Istent hiába fogjuk kérni». S ha már a rómaiak virtusa kiveszett belőlük, legalább lelki üdvösségükre gondoljanak és «nyújtsanak kezet Magyarország szabadúlására, a mi az örök dicsőség mellett hasznukra is fog válni», nehogy a míg «haszontalan házi czivódásaikkal» bajlódnak, beteljesedjék a mese, mely arról szól, hogy «a míg a béka és az egér egymással veszekedtek, a héja mindkettőt elragadta».*
Thurzó Elek «vice-rex Ungariae» tudósítása Frangepán kalocsai érsekhez Bécsből, 1541 június 4-ikén; Óváry, III. Pál pápa levelezése, 130. l.
Perényi Péter a Regensburgban lévő magyar követekhez a budai táborból, 1541 június 1-jén; ugyanott, 128–29. l.
Rosetti a ferrarai herczeghez Regensburgból 1541 június 9-ikén; eredetije a modenai állami levéltárban.
Szószerinti fordításban kiadta Budai. Magyarország polgári lexikona, II. k. 68–75. l., talán Pray után, a ki eredeti latin szövegében Annalesei V. része 345. és következő lapjain közölte újra.
Károlyi Árpád fordításában id. tanúlmánya 293–294, lapján; bővítve Budai néhány magvas jelzőjével.
50. Frangepán kalocsai érsek regensburgi oratiójának czímlapja.*
Frangepán Ferencz kalocsai érsek 1541-iki regensburgi oratiója egykorú kiadásának czímlapja (153. l.) a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának példányáról vétetett.
A nyomdák alig győzték nyomtatni a tanúlt kalocsai érsek beszédét,* melyet az egész birodalomban olvastak. Legalább közhangulatot keltett Magyarország iránt, a honnan naponta érkeztek a gonosz posták s mindenki attól rettegett, hogy ha Buda elvész, utána szakad Bécs és a német birodalom is. Így komolyabban vették a dolgot. Kivált Frigyes bajor herczeg buzgólkodott őszintén. Siettették a még áprilisban ígért 100 hadihajó leküldését, melyek közt 14 nagy gálya tengeri módra lenne felszerelve, és a Buda vívására rendelt hadat 20,000 főnyire sürgették szaporítani.* Mikor meg június végén maga Ferdinánd is megjött,* személyes befolyásával szorgalmazta a készülődést. Sforza Pallavicini grófot erre Olaszországba küldték, hogy 300 lovast verbuváljon, Budára pedig császári követül Mirandola Tamás grófot, a ki anyja révén rokona Izabellának,* hogy a kiegyezést vele megkösse.* A római király a pápához is folyamodott segélyért a törökök ellen, kikkel szemben magára van hagyatva: szegényűl. Ki sem mondható, milyen rossz kedvű és szenvedő, látva, hogy a nagy veszélyben senki sem segíti.* Sokak véleménye körülötte, hogy már úgyis késő, de Ferdinánd azt állítja, hogy Buda ostromát nem szünteti meg a közeledő szultán felérkezése; mivel a várbeliek ellenséges viszonyban élnek a baráttal, sőt június 27-ikén fegyvert fogtak ellene, kijelentvén, hogy ha egy hét alatt nem jön meg a török, megadják magukat a németeknek. És ime: harmadnapra György barát meghúzatta a harangokat, összehívatta a polgárokat, s kitartásra buzdítván őket, kihirdeté, hogy biztos híre van a felmentő török segély jöveteléről.* A törökök már is tetszésük szerint járnak ki s be táborukból Buda várába, viszonozva a barát látogatásait; de mindig kevesen mernek feljönni, mert nem bíznak a királynéban. Ez különben értesülvén erről, kijelenté, hogy ha a szultán személyesen feljön, beereszti és fogadja, de más törököt nem tűr meg a várban.* Az ilyen hírek hatása alatt Ferdinánd «természete ellenére» melankolikussá, csüggeteggé vált, és sokat búsúl a miatt, hogy császári bátyja nem segíti kellően.* Hisz a birodalmi protestáns rendek segélye jól fogna, ha rögtön kapná, de mikor lesz ígéretüknek foganatja? A gyűlésen Ferdinánd közbenjárásával t. i. biztosíták a lutheránusokat, hogy félévig semmi újítás nem fog történni helyzetükben és vallásukon, s rendjeik a császár e kegyéért négy hónapon át tízezer főnyi gyalogost és kétezer lovast adnak rendelkezésére a török elleni hadjáratban Magyarországon.* Alig volt több puszta bíztatásnál a pápa támogatása is, kitől a Morone bíborost felváltó új nunczius: Verallo Jeromos 25,000 scudit hozott magával Ferdinándnak, midőn július 21-ikén Regensburgba érkezett a gyűlésre.*
Hasonmásban közöljük e nevezetes oratio czímlapját, mely 1541–42-ben három nyelven hat kiadást ért; lásd Szabó Károly, id. m. III. k. 330, 333, 335–337. és 340. sz. a.
Morone Farnese bíbornokhoz, Regensburgból, 1541 április 19-ikén; Óváry, III. Pál levelezése, 127. l.
Ferdinánd 1541 június 30-ikán már Regensburgból ír nővérének. Máriának; Brüsseli okmánytár, II. k. 40. l.
Verallo Jeromos új pápai nunczius jelentése Regensburgból, 1541 július 27-ikén; eredetije a nápolyi állami levéltár «Carte Farnesiane» 696. kötetében.
Ferdinánd salvus conductusa Jo. Thomas Picus, Mirandulae et Concordiae comes számára Regensburgból, 1541 július 26-ikán, és V. Károly útasítása 27-ikéről; a bécsi állami levéltárban.
Morone pápai nunczius regensburgi tudósítása 1541 július 6-ikán és 11-ikén; Dittrich, Morone vom Reichstage zu Regensburg, 631. és 635. l.
* Morone id. július 6-iki jelentése.
Verallo pápai nunczius id. július 27-iki jelentésében.
Morone július 22-iki tudósítása; Dittrich, id. m. 641. l.
Rosetti július 12-iki jelentése Regensburgból; a modenai állami levéltárban.
* Rosetti tudósítása július 22-ikén, ugyanott; v. ö. Károlyi Árpád, id. h. 561. l.
