II.
II.
A Savojai Eugén dragonyosezred Galicziába vonulása. Dornavatra. Horodenka: Sniatyn. Napoleon téli hadjárata. Galicziai táborozás. Jósika gróf Zamoyski Szaniszlónál. A tescheni pihenő. Jósika hadnagy lesz. Vonulás Olaszország felé. Jósika Tirolban.
A SAVOJAI Eugen dragonyos-ezrednek Galicziába vonulása Napoleon híres oroszországi téli hadjáratával állott oki összefüggésben. Ebben az időben, a mikor Napoleon lángelméje és tüneményes szerencséje folytán a hadi helyzet folyvást változott, szinte fel se tűnt, hogy olyanok szövetkeztek egymással az önfenntartás ösztönétől vagy az elvesztett országok visszaszerzése reményétől hajtva, kik kevéssel előbb mint ádáz katonai ellenfelek állottak szemben egymással. Ilyen volt a Ferencz király helyzete is, midőn Napoleonnal (1812 márcz. 14.) szövetséget kötött, hogy 24,000 gyalogossal, 6000 lovassal és 64 ágyúval fogja segíteni Napoleont, ha Franczia- és Oroszország közt kitör a háború.* De még a szerződés megkötése előtt Ferencz elrendelte a galicziai csapatok mozgósítását* s ez azt is jelentette, hogy a Gabelkoven ezrede is haladéktalanul hagyja el Erdélyt s csatlakozzék a galicziai haderőhöz.
Pilch Jenő: Magyar csapatok az 1812. hadjáratban. Hadtört. Közl 1913. 6 l. (három közl.) Ugyanerről a tárgyról irt Márki S. is «Magyarok az 1812-ki hadjáratban czímmel a «Hazánk» 1886. évfolyamában V. köt. 243–54., 337–49. l.
U. o. 5. l.
Ez volt a kis kadétkáplárra az első megpróbáltatás. Vékony katonaruhájában, fehér spenczerben és szellős köpenyben, sisakkal fején indult neki a legkeményebb télben az útnak, a legzordonabb hegyi vidéken keresztül. Az út Besztercze mellett Bilakon vezetett el: ez családi birtok, itt megszállhatott volna, de szégyelte volna, hogy jobb dolga legyen társainál, velük maradt s gazdatisztjüktől csak egy átlátszó kötött ujjas mellényt fogadott el a nagy útra, egyszerre búcsúzván el a kedves gyermekkori emlékektől és hazájától. A tél ridegségét a katonai oktalan szigorúság még elviselhetetlenebbé tette: a sisakjára varrott fülvédőt Beszterczén századosa letépette s az is növelte szenvedésüket, hogy a metsző hidegben lépést kellett haladniok. Mire Dorna-Vatra közelébe értek, a századból mintegy negyven embernek orra, füle lefagyott. A százados most engedett szigorúságából, maga is fülvédőt vett elő, s gyorsügetést rendelt el. Déltájban érkeztek meg egyik pihenőnek kijelölt állomásra, itt volt az első szabad ég alatti táborozása. Századosa ugyan felszólította, hogy a tisztek számára készített, lövészárokra emlékeztető földgunyhóban töltse az éjet, de inkább katonatársai mellett maradt, a kik hasábfákból tüzet rakva szabad ég alatt a hóba heveredtek le. Csernoviczban volt először tűrhető szállásuk, de rövid pihenés után újra nyeregbe ültek útban Horodenka felé. Szenvedésüket énekszóval («Eugenius der edle Ritter») igyekeztek feledtetni. Tizenhat órai lovaglás után érték csak el e kis várost. E napot (febr. 16.) tartotta Jósika élte legnehezebb napjának. Mikor megérkeztek, nem volt képes lováról leszállni, Biervogel vette le róla s ölben vitte egy faház pitvarába s ott levetkeztetve hóval erősen bedörgölte s úgy tette az ágyba s ott őrködött felette, hogy el ne aludjék: ezzel mentette meg a megfagyástól.
IDŐSB BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS
(Az eredeti olajfestmény báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában.)*
Idősb báró Jósika Miklós (65. l.) báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában őrzött eredeti olajfestmény után.
31. i. NAPOLEON.
(Chaudet szoborműve.)
Midőn Sniatynba érkeztek, akkorra már minden szenvedését elfeledte; itt hosszabb pihenőt tartottak s unalmában még a műlovaglással is újra megpróbálkozott, vagy fuvolázott és rajzolt, ha aludni nem tudott, a «Reglement»-et* olvasgatta, vagy házigazdája pártában maradt leányával társalgott, de ez volt a legveszedelmesebb szórakozás, mert a «sniatyni Venus» belészeretett s minduntalan a szökés tervével hozakodott elő.
Exercier-Reglement für die k. k. Cavallerie. Wien 1806.
A galicziai mozgósítás befejezése után márcziusban 50 gyalogzászlóalj és 40 lovasszázad várta az indulásra a parancsot* s a márcz. 12-én kötött szerződés szerint a segítségül szánt ezredeket úgy kellett elhelyezni, hogy április 15-től számítva nyolcz nap alatt Lembergnél egyesülhessenek.* A Galicziában összevont haderőből 30,000 ember, az úgynevezett megfigyelő hadtest, Schwarzenberg herczeg lovassági tábornok parancsnoksága alatt, jelöltetett ki, hogy a szerződés értelmében a francziákkal együtt, de külön segélyhadtestként Oroszország ellen vonuljon, a többiek Galiczia biztosítására visszamaradtak.* Napoleon 480,000* főnyi sereggel június 6-án indult el a hadjáratra s június 10-én Schwarzenberg osztrák-magyar csapatai is elindultak Lembergből Lublin felé,* s megkezdték azt a hadjáratot, a mely ha nem is végződött győzedelemmel, de a magyar katonai vitézségnek, kitartásnak és vakmerő elszántságnak ragyogó példáit nyújtotta.
Pilch id. ért. Hadtört. Közl. 1913. 5.
A szerződés katonai pontjait közli Pilch id. ért. 6. l.
U. o. 20. l.
Hadtört. Közl. 1812. 487. l. Az orosz haderőt 206.000 főre teszi a rigai és a török határon lévő 100.000 főnyi tartalékon kívül.
U. o. 23. l.
A Savojai Eugen dragonyosezredet nem osztották be a segélyhadtestbe s így Jósika elesett a dicsőségtől,* hogy részt vegyen e világtörténeti jelentőségű hadjáratban.* Az ő ezrede Galicziában maradt s azon év alatt,* melyet Galicziában töltött, állomásról állomásra vándorolva, olykor kirándúlásokat is téve, megismerte az ország nevezetességei mellett annak nyomorúságait is. Volt Brodyban, hol feltűnt neki a zsidó ügynökök nagy száma, kik «majdnem lehúzták a lábáról», pedig mindössze csak két pisztolyt vásárolt s boldognak érezte magát, midőn maga mögött látta «ezt az iszontató fészket»; szintén nem volt elragadtatva a sok hideg, szennyes apró városkáktól, mint Jaworow, Rzeszów, Saybusch, Biala, de megcsodálta Krakó történeti emlékeit, Lanckoronában (Landskron) a herczeg Lubomirskyak kastélyát; megtekintette a bochniai és wieliczkai világhírű sóbányákat, sőt ez utóbbi tárnájába le is szállott; egy elhagyott kastélyt, hűséges szolgája, Biervogel közreműködésével megszabadított a kísértetektől, azaz a baglyoktól és denevérektől. Nyomorúságos szállása mellett is kellemesnek találta a tartózkodást a koslowi állomáshelyen, Wieliczka közelében, a hol gróf Zamoyski Szaniszlónak volt gyakori vendége s a közös Báthory-rokonság révén szoros barátságot kötöttek, az öreg gróf cousinnak szólította s rokonként bánt vele.*
A Colloredo-ezred, melybe később áthelyeztetett, dicsőségesen kivette belőle részét. Márki Hazánk V. 245. l., junius 12-ikét ír.
A grande armée története nem esik e munka keretébe. A régi művek közül részletesen tárgyalja a hadjáratot a franczia Labaume műve (Német ford. Ausführl. Erzählung von dem Feldzuge in Russland im Jahr 1812. Leipz. 1815. (Kriegsbibl. II.); az orosz M. Bogdanovitsch: Geschichte d., Feldzuges im Jahre 1812. Aus dem Russ. von G. Baumgarten, I., II. Band. Leipz. 1863. stb. (Pohler Biblioth. militaris.) A százéves évforduló (Pl. Rónai Horváth J. A nagy orosz háború 1812-ben. (Hadtört. Közl. 1912. 483–504. l.), valamint a legutóbbi német-osztrák-magyar téli hadjárat alkalmából ismét számos tanulmány foglalkozik vele. Költői feldolgozása Tolstoj «Háboru és béke» cz. regényében.
Emlékir. II. 35. l. «majd másfélévi» lengyelországi tartózkodásról beszél, de 1812 februárban indultak el Galicziába s 1813. márcz. elején már Sziléziában voltak. U. o. II. 79. l.
Jósika azt mondja (Emlékir. II., 38. l.), hogy ennek a Zamoyskinak Ádám nevű, vele körülbelül egyidős fia Traun kisasszonyt vett nőül. Wurzbach szerint (59. köt. 141. l.) volt ugyan Z. Szaniszlónak Ádám nevű fia is, de Z. Józsefnek (1797–1882) volt felesége Abensberg-Traun Eleonóra grófnő.
32. A HORODENKAI TEMPLOM.
Unalom, várakozás közepette így telt el egy esztendő, a mikor az ezred parancsot kapott az Olaszországba vonulásra. Mindenki örömmel vette e helyváltoztatást, de legjobban örült neki Jósika, a ki – mint maga mondja – képzeletben már eleve maga előtt látta, czitrom- és narancsligeteit. A Lengyelországból kivonulás a parancs vétele után azonnal megkezdődött ugyan s márczius elején már Sziléziában volt az ezred, de azért sok idő telt el, míg Olaszországba elérkezett. Mindjárt Teschenben hosszabb pihenőt tartott. Itt történt, 1813 márczius 14-én, hogy a hűséges Biervogel reggel fontoskodó arczal nyitott be gazdája szobájába s tisztelettel jelentette, «hogy kadet uram engedelméből a kardbojtot kicseréltem» vagyis e napon a kadét hadnagygyá lépett elő. «Ez egészen új élet» – írja később ez eseményről – «mindazok a tiszt urak, … kik a kadétokat néha jól lepirongatják, most egyszerre pajtásaim, mindegyik tegez, mindegyik testvérem.» Most már sokkal szebbnek látja a katonaéletet, egyébként is változatosabb lesz az: ezrede új sisakot kap s a szintén hadnagygyá lett Zsomboryval együtt őt küldi ezredese Bécsbe ezek megrendelésére s Nyitrán kellett bevárniok a zászlóaljat. Unalmukban egy vándorszíntársulat előadásában végignézték «Genovévá»-t, sőt Trencsénbe is átrándultak egy megyegyűlésbe.
Az ezred Tirolon keresztül utazása alatt sokszor el volt ragadtatva a táj természeti szépségeitől. «Engem utazásaimban – írja – mindenek fölött a szép természet érdekelt. Hányszor, hányszor, ha valami regényes helyen állapodtunk meg, tudtam órákig egy szép kilátásban, a hegységek alakzataiban, a kék és zöld tavakon, melyek este holdvilágban csillogtak, mint annyi fémlapok, órákig elandalogni. Ilyenkor aztán a honvágy is megkapott s magamnak szárnyakat óhajtottam»… Tirol, melynek Lienz körüli vidékét látta az Iselnek a Drávába torkolásánál, azért is különösen tetszett neki, mert magas hegyeivel, fenyveseivel és a zöld Drávával az erdélyi havasokra emlékeztette. Itt érdekes kalandja is akadt, mely könnyen végzetessé válhatott volna rá nézve. Mikor egy tiroli állomáson pihenőt tartottak, szállásadó gazdájának nem hagyott addig békét, míg el nem vitte magával zergevadászatra. A hegymászásban nem edzett turista csakhamar kimerült, úgy hogy a tiroli jobbnak tartotta ott hagyni őt egy lapos kősziklán s egyedül futott a zerge után. A magára maradt szeles ifjú utána indult s addig kúszott, míg egy meredek szirt útját nem állotta, ekkor visszafordult volna, de visszariadt a lábai alatt tátongó mélységtől. Gazdája szabadította meg veszedelmes helyzetéből.*
Emlékir. II. 91–100. l. Leírja «Sziklatrózsa» cz. regényében is, melyet akkortájban írt, mikor Emlékiratát.
Az ezred azután trombitaszóval vígan vonult tovább a tiroli hegyek között, míg végre egy hideg reggelen egy hegytetőről megpillantották Olaszországot, utazásuk czélját.
