I.
I.
125. BRÜSSZELI VÁROSRÉSZLET.
A lipcsei élet. Jósikáné megérkezése Lipcsébe: Jósika elítéltetése. A Brüsszelbe költőzés. «Die Familie Mailly.» «Silvia.» «Alter Hass, neue Liebe.» Jósika és Heckenast. «II. Rákóczi Ferencz» cz. regény kiadásának meghiusulása. A «Hölgyfutár.» Az «Egy magyar család a forradalom adatt» cz. regény első része. Jósika regényeinek angol fordítási terve. «Zur Geschichte des ungarischen Freiheitskampfes.» «Ara a halottas ágynál» cz. novella. «A XVIII. század új öntetben.» A «Brüsszeli levelek» a Magyar Hirlapban. Jósika halálos ítélete. («In effigie») Jósikáné fordításai. Az «Ungar und Spaniein». Jósikáék brüsszeli élete.
JÓSIKA Miklós hazáját elhagyni kényszerült, hogy megmentse életét és most hontalanul, elhagyottan, egyedül állott az idegen városban. A szurduki és branyicskai földesúrnak alig volt ötven aranya,* melylyel több mint ötvenöt éves korában új életet kellett kezdenie. De ha vagyonát elvesztette is, még megvolt mindig törhetetlen akaratereje, szívós kitartása és ernyedetlen munkakedve, melylyel bárhol megélhetett, megvolt hűséges élettársa, kinek odaadó szeretete, találékonysága és ügyessége bármilyen akadályt legyőzött volna. Csak addig volt levert és csüggedt, míg távol volt az, kinek társaságában kellemes volt megvitatni a jövőre vonatkozó terveket, a kivel és a kiért boldogság volt dolgozni.
Egy magyar család. IV. köt. id, kiad. 333. l.
Egy lipcsei szerény hónapos szobában elhelyezkedve, türelmetlenül várta neje megérkezését. Minden nap délután, a bécsi vonat érkezési idején, elment az indóházba érette, de az csak nem jött. Négy hét elmultával egy napon ismét leverten tért vissza, midőn háziasszonya örvendezve adta tudtára, hogy óhajtva várt neje már a lakásban várja. Júlia megjöttével a remény és megelégedés egyszerre költözött vissza Jósika szívébe.
Jósikáné, ki szintén álnév alatt utazott Bécsen, Prágán keresztül Lipcsébe, otthon annyi pénzt szedett össze, a mennyit csak hamarosan lehetett* s így egyelőre lipcsei megélhetésük anyagilag biztosítva volt. De többet jelentett ennél az, hogy neje jelenléte újra lelket öntött a mármár csüggedőbe. Együtt meghányták-vetették a jövő kilátásait s helyzetüket nem találták reménytelennek.
U. o. 339. l. 1500 ezüstforintot említ.
Jósikának németre fordított regényei révén a német közönség előtt is ismert, jóhangzású neve volt s mivel jól tudott németül és francziául, joggal számíthatott arra, hogy politikai és szépirodalmi lapok munkatársul szerződtetik; ez által hazájának is szolgálhat, megélhetését is biztosítja; neje, ki német nyelven már korábban is tett írói kísérleteket, francziául is jól tudott, főleg fordításaival remélt pénzt kereshetni, de attól sem irtózott, hogy számolva új helyzetével, ha a szükség úgy kívánja, divatkereskedést nyisson.* Csak egyre nem számítottak, t. i. a rendőrségre, melynek főnöke valami veszedelmes menekültnek vagy kémnek nézte a Wehowsky álnév alá rejtőző Jósikát* s mindenféle úton-módon ki akarta deríteni kilétét. Először csak egy hétre adott engedélyt a Lipcsében tartózkodásra, azután úgy hosszabbította meg két hétre s végül egy hónapra, de ezalatt is mindenféle ürügy alatt megidézte és vallatta.*
Egy magyar család. IV. köt. 3. kiad. 340. l.
Az Emlékalbumban van egy német vers Wehoffsky Klárától. Jósika e megjegyzést írta rá: «E verseket B. Nostitz Clotilde, nőmnek nagynénje írta, mikor Lipcsében Wehowsky álnév alatt éltünk 1849–50».
Egy magyar család. IV. köt. 3. kiad. 423–5. l., az «Együtt» cz. fejezetben.
Jósika végre ezt a zaklatást megunta s nejével együtt elhagyta Lipcsét, azzal az elhatározással, hogy vendégszeretőbb várost választ a letelepedésre. A hazatérésre az út már ekkor el volt zárva, mivel nem jelent meg a pesti hadi törvényszéknek 1850 januárban felségsértésért őt megidéző levelére.* Egyideig nejének egy thüringiai rokonánál, Bülow bárónénál vonták meg magukat,* azután elhatározták, hogy Brüsszelben telepednek le. Vicomte de Latour közbenjárására gróf Montalembert szerzett számukra «Nicolas Winkler» álnévre kiállított útlevelet.* Míg az útlevélre vártak, sőt még azután is egyideig, április 4-ikétől május 31-ikéig Beyernaumburgban és Sangenhausenben tartózkodtak.
A Magyar Hirlap 1851. 568. számában megjelent ítélet hivatkozik rá. A megjelenés határideje 1850 márcz. 21-éig tüzetett ki.
Bővebbet a thüringiai időzésről nem tudhattunk meg. A Düringsfeld-féle többször idézett életrajz az itt tartózkodást két hónapra teszi.
Gr. Montalembertnek levele, valamint egy Adolfnak Irénhez ez ügyben irt levele (családnevüket nem ismerjük), s a lipcsei franczia consulatusnak május 7-ikén kiállított útlevele az Emlékalbumban.
Az útlevelet a közbenjáró úgy kérte kiállíttatni, hogy vele tetszésük szerint akár Párisba, akár Brüsszelbe utazhassanak, de a lipcsei belga consul láttamozása csak Belgiumról szólt, tehát már ekkor (május 7.) elhatározták, hogy Brüsszelbe utaznak s ott telepednek le. Az egy évre szóló útlevél a drezdai franczia követség különös jótállására hivatkozik, a mi azt sejteti, hogy nejének rokonsága is közbejárt az útlevélért, ez a rokonság pedig Drezdában nagy befolyással bírt, mivel Jósikáné nagybátyja Nostitz Eduárd szász miniszter volt.*
Emlékir. II. 216. l.
Brüsszelben a rendőrségtől legalább egy évig nyugodtan élhettek, ez azután sem zaklatta őket, legfeljebb akkor hivatták fel Jósikát, ha valamelyik oda menekült honfitársáról felvilágosítást kértek.* Az út fáradalmait kipihenve mindketten munkához láttak.
Egy ilyen levél az Emlékalbumban.
A lipcsei tartózkodás már a miatt is hasznos volt Jósikáékra nézve, mert a német könyvkiadás középpontjában megismerkedett néhány tekintélyes könyvkiadóval s már akkor megegyezhetett az Arnold-féle könyvkereskedés czégfőnökével, hogy német nyelven néhány regényét ki fogja adni, valamint Köhlerrel, a ki Brüsszelbe távozása után is hűségesen közvetítette ilyen megbízásait. Ez vitte el – mint június 12-iki levelében írja* – az említett kiadóczéghez «Die Familie Mailly» czímű regényének kéziratát, melyből magyar nyelven csak egy mutatványt küldött a «Pesti Röpívek»-be (1850), s csakhamar örömmel tudósította, hogy a czég azt kiadásra elfogadta és minden nyomtatott ívért egy aranyat (louis d’ort) fog adni s azonkívül ha 500 példányt el tudnak helyezni belőle, a szerző még utólag is részesül a haszonban. Jósika e német nyelvű s magyarúl soha meg nem jelent műve kétkötetes társadalmi regény, mely korábban megjelent regényei közül az «Egy kétemeletes ház»-hoz áll legközelebb. Egy francia marquis-család története a divatos romantikus díszletekkel: álesketés, gyermekszöktetés, öngyilkosság, házassági cselszövés, sikkasztás stb. bőven ellátva, végűl boldog és szerencsés házassággal minden bűnt, cselszövést és ballépést kiengesztelve. Köhler arról is értesítette Jósikát, hogy a «Rheinisches Taschenbuch» frankfurti kiadója 4–5 ívnyi elbeszélést kér tőle, a melynek tárgya a magyar népéletből vagy az utóbbi háborúból legyen véve, s kész ívenként 20 forintot fizetni érette.*
Az eredeti levél az Emlékalbumban.
Ezt említheti 1850 nov. 28-iki levelében. «Az álta[la]m magyarul átdolgozott – németül megjelent «Egy fiatal özveg» czimű novella I. kötet».
Jósika természetesen készséggel megfelelt e kívánságoknak, sőt más kéziratokat is küldött: Silvia czímü novelláját, egy divatlap számára s azonkívül ajánlatot tett, hogy korábbi műveiből egy válogatott gyüjteményt adasson ki Arnoldékkal új német fordításban. Köhler szeptember elején közli a kellemes hírt vele, hogy regénye néhány nap mulva megjelenik s 800 forintot küld neki párisi bankárja útján, hogy ne legyen oly sokáig pénz nélkül.*
Köhler 1850 szeptember 7-én Lipcsében kelt levele az Emlékalbumban.
A «Nordischer Wanderer» czímű lap szintén elfogadta «Alter Hass, neue Liebe» (Régi gyűlölet, új szerelem) czímű regényét kiadásra s azt még azon évben közölte is.*
A Szinnyei-féle Magyar írók Jósika-életrajzában «Altes Haus, neue Liebe» a czíme. M. írók V. k. 665. l.
Jósika természetesen csak kénytelenségből lett ideiglenes német íróvá, midőn német nyelven adta ki műveit, hogy addig se legyen tétlen, míg otthon a politikai helyzet annyira javul, hogy az ő műveit is ki merik adni. Midőn ezt az időt elérkezettnek hitte, első dolga volt, hogy Heckenastot tudósítsa arról,* hogy ismét az ő számára kíván dolgozni, mint a kire eddig sohasem volt panasza s a kivel szerződése is volt II. Rákóczi Ferencz cz. még 1847-ben elkezdett, azután két évig pihentetett, akkor újra elővett s a meneküléskor megint félbeszakadt regénye kiadására, a melynek első kötete már ki is volt nyomtatva. De Heckenast jó ideig nem is válaszolt levelére, a kért első kötetet sem küldte el, e nélkül pedig nem tudta a regényt folytatni. Később kiderült, hogy azért nem küldte, mert több ív elveszett vagy tönkrement belőle, úgy, hogy ezt a részt újra meg kellett írnia.* Szerződése miatt más magyar kiadóhoz nem fordulhatott:* ezért dolgozott egy ideig kényszerüségből, hogy életét fenttarthassa, német kiadók számára.
Brüssel, 1850 november 28-ikán kelt levelében. (Emlékalbum).
Toldyhoz 1847 november 12-ikén írt levelében. Irodalmi Közlem. 1911. 83. l. és I. kiad. IV. köt. 71. l. Ötödik kiad. II. köt. 185. l. Toldynak Jósika életére vonatkozó jegyzetei: M. Akad. Kézir. Tört. 4r. 24. sz. III. k. (V. ö. Magyar költők élete, II. k. 360. l.). «II. Rákóczi Ferencz»-e előtt álló «Figyelmeztetés» (1861) mondja el röviden a regény történetét. Szinnyei F. derítette ki, hogy az 5–8. ív (= 65–128. lap) nyomása más, tehát ezeket az íveket kellett újra nyomatni. (Jósika M. 40. l. jegyz.) A regény elejének kézirata, mely a nyomtatott műtől érdekes eltéréseket mutat, a Jósika-hitbiz. ltárban. U. o. a «Koldus és király» cz. novellába beszőtt vers («Regényes képletek» 2. kiad. 281–2. l.) eredeti kézirata is megvan néhány varianssal, pl. 2. sor: szeretőm, szerelmem helyett; 6. sor: Nyillasz, viritasz ht.
L. 1850 november 28-iki levelét és Simon Florent Pesten 1850 november 9-én hozzá intézett levelét az Emlékalbumban.
De itthon ezt nem tudták s a «Hölgyfutár» cz. szépirodalmi lap, Nagy Ignácz lapja, megtámadta német irodalmi munkásságáért. Ez a lap «Hírharang» cz. rovatában más jeles íróinkat is csipkedte, pl. Toldy Ferenczet azért, mert «A magyar történeti költészet Zrinyi előtt» cz. műve czímlapján nevét úgy írta alá, hogy «a tudományok császári akademiájának levelező tagja». «Hát a magyar tudós társasági titoknokság – tette utána – olly parányi valami, hogy azt érdemesnek sem találjuk becses nevünk alá venni.» Ebből alaptalanul azt következtette, hogy Toldy a kakas másodszori kukorikolására már kész megtagadni mesterét.* B. Eötvös Józsefről hírül adván, hogy «München mellett települt meg» s nem készül vissza hazájába, epésen ezt jegyezte meg: «Pedig milly gyönyörű és keserves búcsúverset írt egykor a honhoz, midőn csak rövid időre utazott el. Na de az csak költemény volt s a való az, hogy németül ír, mintha a magyar irodalom már nem is nélkülözhetné őt».* Jósikát is német regénye miatt támadta meg, sőt kivonatosan közölte a «Lloyd» cz. bécsi német újság kíméletlen támadását is.* Jósikát egy őszinte barátja tudósította, hogy a hírlapok haragusznak rá «hogy egy munkája három idegen nyelven, t. i. angolul, francziául és németül megjelent, csak magyarul nem s így kiáltanak fel, hogy csehül vagyunk». Jósika válaszolt a támadásra s válaszában elmondta a Heckenastnál tett sikertelen kísérleteit s visszautasította azt a vádat, hogy magyarul nem ír. Bizonyságul felhozza erre nézve, hogy német regénye és elbeszélése magyar átdolgozásban is kiadásra vár; továbbá «Egy magyar család a forradalom alatt» czímű három osztályra tervezett regényének első – háromkötetes – osztálya, valamint «Ara a halottas ágynál» cz. magyar forradalmi novellája kéziratban szintén készen van. Az sem igaz, hogy egy műve három nyelven megjelent. «Igaz ellenben az – úgymond – hogy a magyar emigratio nem tud capitalistákat előmutatni, mi szint olly jellemző, mint a mennyire becsületére válik s így dolgoznia kell. S igaz az is, hogy csehül vagy épen tatárul vagyunk, ha távoli honfitársainkat vigasz helyett sárral dobáljuk.»*
Hölgyfutár 1850. 141. (június 21.) sz. 599. l.
U. o. 101. sz. (május 2.), 428. l.
Irod. Közl. 1902. 489. l. Ezt az adatot először Szaák L. illesztette be a Jósika életrajzába, J. M. élete 110–1. l. és Figyelő XXVI. k. 218. l., idézve a Hölgyfutár 1850. 33., 71., 76., 84., 129. számait (S. h.?).
1850 november 28-ikán kelt levelének másolata az Emlékalbumban, «Tisztelt Szerkesztő Úr!» megszólítással. Ebből az adatból is kiderül, hogy az «Egy magyar család»-ot magyar nyelven írta, sőt német fordítását nem is ismerem. Szinnyei J. sem említi. Szinnyei Ferencznél (Jósika M. 37. l. jegyz.) J. német regényei között egy «Eine ungarische Familie während der Revolution. Braunschweig, 1851.» czímű is szerepel, mely négy kötetben jelent volna meg s Sz. szerint «ennek kibővítése hasonló czímű magyar regénye». Jósikánénak a Vas. Ujság 1894. évfolyamában (25. sz. 414. l.) közölt életrajza szerint pedig Jósika István álnév alatt jelent volna meg ez a német kiadás.
126. A «II. RÁKÓCZI FERENCZ» CZIMŰ REGÉNY KÉZIRATÁNAK EGY LAPJA.*
Teringetett! mond Ur- | sza | haradra (így) lobban | va – üssön meg hát | a menykő! – Ezt a | derék hadiembert | ide bolondítottam | – abban a reményben | hogy benned – emberünk | re találunk – – de lá- | tom nem vagy jobb | mint e nagy komon | dor – ’s csak a kecskék | után valo vagy! – | Vesz hát magadnak | heted het apáddal. | [Jól van – mond Va- | szil – üssön meg a meny | kő titeket is. – Hát ha el | mennék mi dol- | gom volna? | Semmi dolgod! mond | a lovag – kifaradva] ||
Jósikát ez a méltatlan támadás bosszantotta, de nem kedvetlenítette el s tovább is folytatta a körülmények által ráerőszakolt német nyelvű irodalmi működést. Sőt a franczia kiadóknál is kísérletezett és erre Liszt Ferencznek, Irányi Dánielnek és másoknak közbenjárását is felhasználta, de sikertelenül.*
Zerdahelyi Edének (Weimar, 1851 február 4.), Liszt Ferencznek (1851 márczius 9.), Irányinak (Páris, 1851 márczius 23.) kelt levelei az Emlékalbumban. Később Czecz János és Országh Antal újították fel a franczia fordítás tervét. Leveleik (Páris, 1855 február 24. és Páris, 1855 augusztus 14.) az Emlékalbumban. Országh az «Utolsó Bátori»-t akarta Dumas segítségével kiadni. L. még a Batthyány Kázmér levelét is (Páris, 1853 október 22.) U. o. Később Chassin fordította le négy novelláját s adta ki a «Recherche»-ben, melyek közül egyet («Tibod, a jegyző») az «Etoile» is átvett. (V. ö. Chassinnak, «Jean de Hunyad» írójának az Emlékalbumban lévő, Párisban 1855 április 30-ikán kelt levelével.) Jósika 1859 április 24-ikén a «Divatcsarnok» szerkesztőjéhez, Szabó Richárdhoz írt levele az Emlékalbumban.
Kedvezőbb kilátásai voltak, legalább kezdetben, az angol fordítással. A «Csehek Magyarországon» cz. regénynyel akarta a sorozatot megindítani más (Corvin Mátyás fiatal évei) czím alatt. Fejérváry Miklós, Amerikába kivándorolt davenporti farmtulajdonos a Mississippi partján, a ki kivándorlása előtt Brüsszelben tartózkodott, egy ideig serényen buzgólkodott abban, hogy a terv sikerüljön, sőt negyven font sterlinget is küldött a fordítás díjazására és előmunkálatokra, de a fordító (Montague) miután az előleget felvette, csak hitegette őket és sohase készült el a fordítással.*
Ez a Fejérvári M. állandó összeköttetésben maradt Jósikával ennek haláláig s 1851 deczember 25–1865 január 1-ig mintegy 150 levelet írt Jósika hozzá, melyben a korabeli eseményekről s a forradalom szereplő személyeiről, Görgeiről, Kossuthról, Pulszkyról stb. leplezetlenül, sokszor epésen és keserüen nyilatkozik, épen úgy, mint a Szemere Bertalanhoz (1852–4) írt levelekben (Figyelő, 1884. XVII. köt. 390–8. l.). Az eredeti levelek a M. Tud. Akadémia kézirattárában vannak, kilenczet Kardos Samu és Ujhely Géza közölt belőle (1852 augusztus l., szeptember l., november l., deczember l., 1853 január l., november l., 1854 január 1, május l., augusztus 31.), a Régi Okir. és Lev. Tára 1905., 1906. évfolyamában. A levelek letéteményezéséről l. Akad. Értesítő, 1873. 151. l., az angol fordításról 1852 július l., szeptember l. deczember l., 1853 január 10., február 1., (itt aláírása is: Angelsächsische romanfabriksunternehmer), márczius l., 9., április l. kelt levelekben s az Emlékalbumban Fejérvárinak Brooklyn, 1853 március 25-én kelt levelében, valamint Montague és neje levelében van szó.
A német eredeti regénynyel tett kísérlet’után, mely szintén nem vált be, t. i. az ezer példányból, a mennyit nyomtattak, egy év alatt háromszáz sem kelt el,* egy más térre csapott át, melynek megírása nem volt nehéz annak, a ki az «Egy magyar család a forradalom alatt» cz. regényt írta, t. i. a szabadságharcz történetének megírására, ha ugyan történetnek nevezhetjük A magyar szabadságharcz történetéhez (Zur Geschichte des ungarischen Freiheitskampfes) czímmel két kötetben ugyanazon lipcsei kiadónál megjelent művét. Ennek első kötetében a magyar forradalom vezérférfiairól, ú. m. az első ministeriumról, a Honvédelmi Bizottmány két tagjáról: Nyáry Pálról és báró Perényi Zsigmondról a Szemere-ministerium tagjairól, a magyar hadsereg kiválóbb vezéreiről (Damjanich, Bem, Perczel Mór, Guyon, Klapka, Dembinski, Kiss Ernő) közöl jellemrajzokat, a másodikban az osztrák és orosz hadsereg jellemzését, «Vázlatok és jelenetek» czímmel néhány forradalmi élményt és rajzot, «Helyreigazítások és széljegyzetek» czímmel anekdotákat s a Csernátonyi-féle «Rovás»-ra emlékeztető jegyzeteket és politikai jóslásokat, majd ismét anekdotákat s a különféle nemzetiségek jellemzését találjuk. Bevallott czélja az, hogy megkönnyítse a forradalmat létrehozó sok együttható oknak megértését s hogy kevéssé ismert körülmények és események színezés nélkül való előadása, érdekes jelenetek és jegyzetek közlése, hű jellemrajzok által megismertesse a külfölddel a magyar forradalom lényegét. A mű névtelenül jelent meg, sőt előszava azon bevezető soraival, hogy azt Bécsben, Konstantinápolyban és Pesten a Windischgrätz és Haynau uralma idejében a felfedeztetés folytonos veszedelme közt írta, félre is vezeti az olvasót, hogy ne is sejthesse, ki az írója, de az «Egy magyar család»-dal való számos egyezései, jellemrajzai és jellemzési módja mégis elárulják a szerzőt.*
Hoffmann Adolfnak, az Arnold-czég vezetőjének levele (Leipzig, 1851 július 7.) az Emlékalbumban.
Szinnyei és Petrik Bibliographiája is Jósika neve alatt veszik föl.
127. A «ZUR GESCHICHTE DES UNGARISCHEN FREIHEITSKAMPFES» CZÍMLAPJA.*
A «Zur Geschichte des ungarischen Freiheitskampfes» czímlapja. (293. l.) A Kolozsvári Egyet. Könyvtár példányáról.
De ekkor már hazulról is felkeresték megrendelésekkel. Az elsők között van Szilágyi Sándor, a ki még 1850-ben írt neki a «Röpívek» czímű «divatlapja» ügyében, valószínűen munkatársnak szólította föl. Az, hogy választ nem kapott levelére, nem riasztotta vissza s ez évben újra írt s mivel a «Röpívek»-et azóta betiltották, most már a «Nagyenyedi Album» második (1852) kötete számára kért tőle erdélyi történeti novellát, megjegyezve, hogy «ha illyen nincs kész, más is jó lesz».* Jósikának épen készen volt az Ara a halottas ágynál czímű novellája s ezt küldte el. Szilágyi ki is szedette, de ez bajt hozott a fejére, melyet még apjának a hivatalos lap szerkesztőjének, Szilágyi Ferencznek közbenjárása se tudott elhárítani, t. i. részint ezért, részint Kazinczy Gábornak a szécsényi konventről írt közleményéért a már jóváhagyott íveket is elkobozták.*
Pest, 1851 április 7-ikén kelt levele az Emlékalbumban.
Szilágyi S. Rajzok a forradalom utáni időkből. Bp. 1876. 125. l.
Szilágyi Sándor azt írja neki a levelében, hogy a «Magyar Hirlap» szerkesztője tiszteli s pár nap mulva választ küld soraira. Ez azt jelentette, hogy Jósika újra megkezdi hirlapírói működését s különös véletlen folytán épen abban a lapban, a melyben a mult évben az idéző rendelet ellene mint «felségárulási bűnnel jogszerűen vádolt szökevény egyén» ellen megjelent.*
Magyar Hirlap 1850 január I. 40. sz.
128. SZILÁGYI SÁNDOR.
A «Magyar Hirlap» június 24-iki számában jelenti olvasóinak, hogy új dolgozótársától,* báró Jósika Miklóstól A XVIII. század új öntetben czímű jeles novellát kapott, melylyel jövő félévi tárczáját nyitja meg.* A víg beszély tartalma az, hogy egy erdélyi szász gróf, Braunfeld, a XVIII. század imádója, kastélyát e század francia ízlése szerint rendezi be, e divat szerint öltözködik és él leányával Heliodorával. Egy Dálnoki Benno nevű székely nemes ifjú szerelmes lesz a leányba, s midőn szerelmi bánatát a grófnak elpanaszolja, a nélkül hogy szerelme tárgyát megnevezné, a gróf azt a tanácsot adja neki, hogy XVIII. századi szokás szerint rabolja el imádottját. Az ifjú megfogadja a jó tanácsot s a gróf segítségével elrabolja annak – leányát. A tett végrehajtása után a gróf kénytelen-kelletlen jó arczot vág a régi divat szerint megejtett feleségszerzéshez. A novella közlését ugyan csak augusztus 20-ikán kezdte meg, de a helyett július elején csakugyan megindulnak a brüsszeli levelek, a melyekben a brüsszeli népet, népszokásokat és életmódot, férfi- és női divatot, emlékeket, a politikát, pártéletet, műkiállítást, az újabb találmányokat, gőz és villany alkalmazását stb. ismerteti, a hol alkalom kinálkozott, összehasonlítván ezeket a hazai viszonyokkal, rejtett czélzásokat tevén, mint pl. a párisi kémek gúnyolásakor, a magyarországiakra is.
Jósikát Szilágyi Sándor is a Journalisták közé sorolta s ezt a jellemzést írta róla «A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. 2. átdolg. és bőv. kiad. (Pest, 1850)» cz. művében: « … erdélyi ember. Ügyes regényíró, kinek a magyar irodalom sokat köszönhetett. Mint politikus nem sokat ért, bár volt vezérczikkeiben sok csinosság. Tagja lett a honvédelmi bizottmánynak, – mint Pilatus a credoba ő is beleelegyedett. Később kegyelmezési bíróvá lőn. Most Drezdában van».
Magyar Hirlap 1851 augusztus 20–30. 540., 542–8. sz. Ez a novella később a «Régibb és ujabb novellák» (Pest, 1859) cz. gyüjteményben (II. köt.) is megjelent.
Jósika a szeptember 21-iki számban még a brüsszeli műkiállításról ír s a szeptember 23-iki számban (22-iki kelettel) megjelent ugyanott a haditörvényszéki ítélet, mely őt és 35 társát, – köztük van az Andrássy Gyula, Horváth Mihály, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és gróf Teleki László neve is – mint felségsértőket kötél általi halálra ítéli, vagyonukat elkobozza s nevüket a bitófán kifüggeszteti.
Az ítélet megokolása – a «Közlöny» alapján – Jósika egész politikai működését összefoglalja. «Mivel – úgymond – 1848 október 3-iki legfelsőbb nyilatkozvány után mint a forradalmi Honvédelmi Bizottmány tagja működött s mint felsőházi tag az országgyülés törvénytelen tanácskozásaiban Pesten, Debreczenben parlamenti müködést fejtett ki, különösen pedig 1849-ik évi április 14-iki felségsértő határozat után az április 28, május 23,
29 és 31-iki ülésekben egy a lázadó seregek soraiban állott felsőházi tagnak szabadsággal elbocsátása, a Budavár bevételéért adandó jutalom, a sürgetőleg tárgyaltatni kívánt adójavaslat, az országgyűlésnek Debreczenből Pestre áttétele s a forradalmi kormány irányában az országgyűlés vezetéséért tanusítandó méltánylás tárgyában munkás részt vett:» ezért ítélték halálra s az ítéletet – in effigie – «a szolgálati szabályzat értelmében» végre is hajtották rajta.
123. BÁRÓ JÓSIKÁNÉ, PODMANICZKY JULIA.*
Báró Jósikáné, Podmaniczky Júlia arczképe. (297. l.) A báró Jósika Sámuelné, szül. Jósika Irén birtokában levő fénykép után.
A «Magyar Hirlap», mintha mi sem történt volna, folytatta – természetesen név nélkül – a brüsszeli levelek közlését egészen október 9-dikéig, a mikor azok egyszerre elmaradnak.*
Magyar Hirlap 1851. 505–8., 514., 519–21., 531–2., 536–9., 549., 551–4., 558–9., 567., 569., 577–8., 580, 582. számaiban.
Jósikáné ezalatt szintén nem volt tétlen és a mikor a lipcsei kiadó férjének elszámolt a német regény eladott példányairól, ugyanakkor küldött neki is 72. 1/2 aranyat a tőle németre fordított «Jósika István»-ért.* Már ekkor újabb ajánlata feküdt a kiadóczég asztalán, a magyarul még meg sem jelent «II. Rákóczi Ferencz»-nek német fordítására s a magyar mű megjelenése után azonnal kiadására, de ajánlata elfogadását a kikötött magasabb tiszteletdíjon kívül főleg az gátolta, hogy Jósika neve az osztrák kormány előtt rosszhangzású volt, a mi miatt Bécsben a «Jósika István» német fordítását árulni se merték, Oroszországban pedig el is kobozták;* valamint az is, hogy Jósika ragaszkodott ahhoz, hogy előbb az eredeti jelenjen meg.* Nem találta a Jósika nevet rosszhangzásúnak s azért kamatoztatni is akarta egy Kovács Imre álnév alá rejtező író, a ki Jósikának az «Életképek» 1844-ik évfolyamában és a «Regényes képletek»-ben (1847) megjelent, levélalakban írt «novelláját», az Isten ujját* érdekfeszítőnek látszó toldásokkal «regény»-nyé bővítette ki és Ungar und Spaniaerin czímmel német nyelven kiadta (1851). Bámulatos ízléstelenséggel szerepelteti ebben együtt István nádort és Wesselényi Miklóst Sobri rablóvezérrel. Jósikát méltán bosszantotta még később is ez az otromba irodalmi csalás s tiltakozott is ellene.*
Hoffmann 1851 július 7-ikén kelt levele az Emlékalbumban. Jósikáné e regényt még 1847-ben lefordította. Ir. Közl. 1911. 88. l.
Jósikának 1852 november 1-én kelt levele Fejérvárihoz.
Hoflmann id. levele (1851 július 7.) az Emlékalbumban.
Tartalmát és bírálatát l. Szinnyey F. Jósika Miklós. Bp. 1915. (Akad. Ért. nyelv- és széptud. XXIII. 2.) 22–3. l.
M. Tud. Értekező 1862. 78. l.
Jósika szorgalmas nejének munkáját azzal igyekezett megkönnyíteni, hogy írópolczot csináltatott számára, hogy írás közben ne kelljen görnyednie. Meglepte őt, hogy neje milyen könnyűséggel fordít s örömtől áradozva tudósította erről anyósát.* De tudósításához ezt is utánateszi: «Mi ugyan szívesen pihennénk, bizony ideje is volna, de a hogy Isten akarja – ki fogunk tartani: körültünk és bennünk nyugalom van, a többit végezze el a gondviselés.»
Az 1851 márczius 8-án kelt levél az Emlékalbumban.
Jósikáné kifogyhatatlan volt új tervek kigondolásában. A fordítás nem elégítette ki becsvágyát s azzal állott elő férjének, hogy indítsanak meg Brüsszelben egy hetenként megjelenő magyar szépirodalmi és divatlapot. De előbb tájékozódni akart terve életrevalóságáról s tanácskérő levelet írt Jósika Sámuelnek, a kinek Bécsben kellett volna a kormánynál a nehézségeket elhárítani,* Császár Ferencznek,* Pompérynak,* Latournak,* de az időt egyik sem találta most ilyen vállalkozásra alkalmasnak. Felhagyott tehát vele.
E levelekre adott válasz az Emlékalbumban, Jósikának Császár Ferenczhez írt levele (1851 május 16) Abafi «Figyelő»-jében XVI. köt. 1884. 237. l.
E levelekre adott válasz az Emlékalbumban, Jósikának Császár Ferenczhez írt levele (1851 május 16) Abafi «Figyelő»-jében XVI. köt. 1884. 237. l.
E levelekre adott válasz az Emlékalbumban, Jósikának Császár Ferenczhez írt levele (1851 május 16) Abafi «Figyelő»-jében XVI. köt. 1884. 237. l.
E levelekre adott válasz az Emlékalbumban, Jósikának Császár Ferenczhez írt levele (1851 május 16) Abafi «Figyelő»-jében XVI. köt. 1884. 237. l.
130. BÁRÓ JÓSIKA SÁMUEL.*
Báró Jósika Sámuel arczképe. (299. l.) Szabó rajza után Barabás Miklós kőrajza. A Szépművészeti Múzeum arczképgyüjteményének 5063. számú példányáról.
Az irodalmi foglalkozáson kívül az egész háztartás gondját is ő viselte, a mi nem esett nagyon terhére, mert már leánykorában a szülei háznál, midőn anyja özvegy lett, gyakorlatra tett szert benne.*
Düringsfeld Ida által írt életrajz a Victoria. Ill. Muster u. Modezeit. 1862. 3. számában.
Majd hazulról is családjuk felől mindketten kaptak híreket. Özv. Podmaniczky Károlyné Jósika családjáról is írt, tőle tudta meg, hogy Miklós fia Szurdukon van. Majd fiai is, kiktől menekülésekor el se búcsúzhatott, életjelt adtak magukról, legelőbb Géza, a ki a forradalom alatt főhadnagy, később százados volt és huszonkét csatában vett részt, azután Leó, a ki az oláhok ellen «szagolt egy kis puskaport»*
Emlékir. I. 25. Miklós már több mint tíz év óta volt katona, s később Gyula is (1854 február 1-én írt levél szerint ekkor huszárkadét) katonáskodott. 1848 március 29-én Wesselényinek írt levele szerint «Geiza a magyar lovasőrhad közvitézévé lett. Mindkét fiam a jó ügy mellett van, még pedig cselekvőleg … Kolozsvárt a falakon az áll: Le a Jósikákkal. Tudtomra 3 pecsovics Jósika van, talán volt: de van öt jó érzésű: én s 4 fiam, a kis Gyulát sem kivéve, kiről felelek, s így érteni fogod, hogy ezen par compagnie le a Jósikákkal, nekem mennyire rosszul esett! Remélem azonban, hogy ha Kolozsvárt leendek, rá fognak az 1834. és 35-iki Jósika M.-ra ismerni, ha 50 kötet munkámból rá nem tudtak ismerni.» Hölgyfutár 1876 november 30-iki 10. sz. (Kolozsvár). Jósika erdélyi javainak tulajdonjogát még az 1848. év elején átengedte Leónak és testvérének. (Jósika Leónak 1861 február 2-án kelt nyilatkozata a hitbiz. lltárban.) Géza naplót is írt a forradalomról, de ez csak 1928-ban bontható fel. Egy regénye, színműve s több költeménye maradt fent kéziratban. Szinnye: M. írók v. 650. h. Emlékir. I. 25.
Életük egyébként nyugodt volt, politikai zaklatástól nem kellett tartaniok s az év leteltével a rendőrség a Brüsszelben tartózkodás engedélyét akadály nélkül meghosszabbította.* «Életmódunkban – írja anyósának* – semmi sem változott és az mindig ugyanaz az Odoardo és Cunigunde – Cunigunde és Odoardo: munka – séta – néhány látogatás. Szerencsére egyikünk se ereszti búnak fejét s egy olyan angyallal élni, mint Julie, kárpótol mindenért. Isten áldja meg őt minden jó óráért, melyet nekem naponként szerez s én azt hiszem, az áldás nem marad el, habár az is, mint minden jó valami nagyúri természetű és sokat várakoztat az előszobában.»
Brüsszeli állandó lakásuk: Rue Saint Alphonse 53. (Saint Josse ten Noode).
Jósika 1851 márczius 8-ikán írt levele az Emlékalbumban.
