IV.
IV.
A fejedelem Kakast Angolországba küldi követségbe. – Ennek oka és körülményei. – Kakas útja Lengyelországon át. – Hogy fogadta Zamoyski lengyel kanczellár? – További útja Németországon keresztül Londonig. – Erzsébet királynétől nyert audiencziája. – Oratioja s az angol udvar válasza. – London a XVI. század végén. – Jelentősége, világcsodái és nagysága.
Midőn Kakas 1593 augusztus utolsó hetében a fejedelem hirtelen hívására Fejérvárra ért, Kovacsóczy Farkas kanczellár azzal a váratlan kijelentéssel lepte meg, hogy készüljön útra: Lengyelországba és Angliába. Nem értette hamarosan, mi dolga lehet ez egymástól annyira távol eső és különböző két országban, de azonnal tisztán látta feladatát, a mint a korlátnok részletezni kezdé.
Immár két hónapja, hogy a török nagy erővel ostromolta Sziszek várát, s mindenki tudta, hogy ha elesik, tovább terjeszti hatalmát. Hiszen két év óta napirenden voltak kicsapásai, kisebb-nagyobb csatái és erőszakoskodásai, s nem kelle különös jóserő előrelátni, hogy ebből évekre terjedő hosszú háború keletkezik. Ez nem is igen érintette volna Erdélyországot, mely a török fenhatósága alatt boldogan élt és fejlődött, ha ép e viszonyánál fogva most állandóan nem sürgette volna segítségért, a mire köteles is volt. Csakhogy tiszta dolog, hogy Báthory Zsigmond nem ragadhatott fegyvert a magyar király és magyarjai s igy hát: a keresztyénség ellen. Mert hiszen évek óta biztatta gyóntatója, a spanyol Carillo Alfonz jezsuita, tavaly meg Amalteo Attila pápai követ, hogy szakadjon el a töröktől, kinek védősége lealázó s bölcsen belátta, hogy hitegetni, szóval tartani se lehet majd sokáig. E kényszerhelyzetében gondolt a fejérvári udvar Zamoyski János lengyel kanczellár tanácsával Erzsébet angol királynéra, kinek tekintélye a portán akkora, hogy «alig volt valami, a mi az ő közbenjárásával el nem érhető» lett volna.* Hisz harmadéve is jóformán ő menté meg az országot a török becsapástól s most is így remélték az erdélyiek ellensúlyozni fenyegető követelését s azt, hogy befolyásával sikerülni fog »megnyerni a törökpártiakat a keresztyénekkel kötendő frigy eszméjének,»* vagy ha tán ez a szövetség meg nem valósulna, a fejedelem pedig semlegességét meg nem őrizhetné: a pogány elleni küzdelem lelkes támogatására, miként az a levelek sorai közül kiérezhető.
Zamoyski nyomán Angyal Dávid »Erdély politikai érintkezése Angliával» cz. tanúlmányában, a Századok 1900. évi 321. l. Németül az »Oesterreichisch-Ungarische Revue» 1995. évi folyamában.
Szilágyi Sándor szavai az Erdélyi országgyűlési emlékek III. k. 298. l.
13. ERZSÉBET ANGOL KIRÁLYNÉ ALÁÍRÁSA.*
Erzsébet angol királyné aláírását (43. l.) Marks ismeretes illusztrált biographiájából vettük.
E nehéz kettős feladat teljesítésére Kakast szemelték ki, nemcsak mint nyelveket tudó, tanult, jeles férfiút,* hanem tán azért is, mert gazdag, nagyravágyó ember volt s tudták róla, hogy a magáéból is szívesen megtoldja az útiköltséget, ha ekkora megtiszteltetésben részesítik. Meg aztán tudta, hogy ily küldetésben kortársai közül senki nem járt olyan messze, az angolok közt. Még Berzeviczy Márton is csupán saját szakállára, megbízás nélkül jutott ide, miként az előbbi idők nehány magyar ifja. Így Kakast méltán izgatta a vágy: új világot látni s vele új ismereteket és dicsőséget szerezni, bármiként aggódott is miatta öreges anyja és beteges felesége.
Bethlen Farkas írja róla (erdélyi históriája III. k. 136. l.) e küldetés ismertetése kapcsán: Stephanum Kakas civem Claudiopolitanum vice-secretarium aulicum, virum liberali doctrina et conspicua virtute praeditum, atque multarum linguarum peritia clarum.
Szeptember elsején vette át útasítását.* Majd elkészültek ajánló levelei és utána elbúcsúzhatott a fejedelemtől is, a ki inkább hagyta menni, semmint küldte,* minthogy ő a török engesztelődésében nem igen bízott, az angol királyné támogatásától nem sokat remélt s harczi dicsőségre vágyó lelkével már akkor szakítani akart vele. De azért hű emberét titkári rangra emelte* s úgy engedte el 13-ikán az udvarból.* Néhány napot Kolozsvártt töltött, míg téli ruháit és úti holmiját mind felrakhatta s úgy ment neki nagy útjának jól felkészülten Deés felé.* A legrövidebb úton, Huszton át sietett Lengyelországba, hogy Zamoyski kanczellárral mielőbb találkozhassék. A határon értesült róla, hogy épen otthon van Illyvótól északra eső zamoscsi birtokán, a minek nagyon megörült, mert így legalább nem kellett Varsóig fáradnia, hol a telet rendesen tölteni szokta. A lengyelek nagy államférfia, ki egész keleti Európa ügyeit ismerte s úgyszólván irányítá, szívesen fogadta (október elején) egykori sógora, Báthory Zsigmond, üdvözletét, üzenetét és atyafiságos levelét. Megérté Kakas előadásából nehéz helyzetét a török irányában, ki most hogy Magyarország ellen készül, őt is arra erőlteti, «hogy hadba szálljon és a hová mondják az németek ellen oda menjen, várakat szálljon, mindenképen rajtok legyen», a mi a fejedelemnek igen nehezére esik, hogy «azok ellen támadjon, kiknek minden jóval tartoznék», minthogy császárukat úgyis mint magyar királyt, úgyis mint keresztyén fejedelmet egyaránt tiszteli. S habár országa megmaradásáért mindent kész mívelni, áldozni, örömest venné tanácsát, miként térhetne ki a török követelése elől, mivel elégítse ki s «miképen serélje el haragját és nehézségit» e terhes időkben?
Czíme: Instructio pro egregio Stephano Kakas internuntio ad Sermam Angliae reginam prima die mensis Septembris 1593 Albae Juliae data; de szövege magyar. Egyszerű másolata az Országos levéltár «Acta publica Transylvaniae» cz. kötete 416–418. l.
Bethlen Farkas erdélyi históriája id. h.
Ajánlólevelei Kakast mind secretariusnak nevezik.
Szamosközy feljegyzése, munkái IV. k. 461. l. és előbb Kovachich: Scriptores rerum Hungaricarum minores I. k. 20. l.
Kolozsvár sáfárszámadásai 1593-iki kötetében olvassuk: 17 Septembris. Kakas István viszi 6 lovon Désig, Boldis Jakab és Szigeti János fl. 3. Eodem die Kakas István küld urunk számára hámokat, posztókat; viszi Rudolf György 3 lóval Tordáig d. 75.
Némi viszonzásul a várt jó tanácsért a fejedelem megüzente a kanczellárnak, hogy álljon résen Szinán basa nagyvezérrel szemben, mivel biztos értesülése szerint nagyon haragszik a lengyelekre, a miért «meg nem adták s most sem akarnák megadni» a mit igértek a szultánnak, de erővel is megadatja velök, sőt rájuk ereszti a tatárokat s feldúlatja országukat. Csakhogy ennek az atyafiságos figyelmeztetésnek fele se volt való, vagy legalább nem oly fenyegető, a milyennek hangzik, s Báthory általa csupán azt akarta megtudni a kanczellártól, hogy az esetben, ha ő szakítna a törökkel s támadólag lépne fel ellene, számíthatna segítségére, s kivált a kozákokra, kik jó zsoldért úgy küzdenek, mint az oroszlánok. Ezt burkolják Kakas útasításának ama szavai, hogy a tatárok dolgáról amúgy «obiter, csak mint magától emlékezzék» s úgy vegye ki belőle szándékát, «hogy ne értse cancellarius uram, hogy ennek említése ő Nagysága akaratjából volna.» Ő ugyanis nem volt híve a szakítás eszméjének s mindig arra inté Báthorít, hogy a törököt hitegetve, dédelgetve tartsa fenn a jó viszonyt a portával. Ezért örült most angolországi küldetésének itt és azért készséggel megadá Kakasnak a kívánt útasításokat «mint viselje oda magát, mint és merre menjen»* s a királyné asszonynak is szép levélben ajánlotta a fejedelem és követének ügyét. Hivatkozott benne arra a nemes barátságra, mely a királynét néhai Báthory István királyhoz fűzte, a mire most unokaöcscse is támaszkodik, midőn kegyes pártfogását kéri a portán a végből, hogy tartsák tiszteletben Erdélyország ama régi szövetségét, melyet még néhai való János Zsigmond kötött volt a szultánnal, mivel mostanában rakonczátlan katonái nemcsak hogy becsapnak a határokon, nem tisztelvén annak régi vonalát, de a fejedelem erejét meghaladó újabb terheket és adókat követelnek az országtól Sztambulból, a mi igazságtalan dolog.
Kakas id. útasítása alapján.
Ezzel a levéllel* zsebében távozott Kakas október hó közepén a kanczellártól, hogy bizonyára valami árúsember alkalmatosságán és védelmével Angliába jusson. Városról városra, vásárról vásárra haladtak Ilyvón, Krakón, Slézián át Németországba s a rendes póstaútat járva az Odera mentén nagylassan Stettinig s onnan a tengerparton Hamburgig, a Hanza-szövetség nagy kikötőjébe, vévigszenvedvén a hosszú, kemény tél összes kellemetlenségeit. A «derék, erős és bőnépű» városban az tűnt fel a magyaroknak, hogy sok a vize, úgy hogy «csaknem minden utczára bejöhetnek az nagy hajókkal is,» a házaknak az útczára néző része meg «inkább mind ablak», mintha üvegházak lennének.* Innen már fürge angol hajók jártak át Angliába s valószinűleg egy ilyen jutott Kakas uram is közel négy hónapi barangolás után a brittek földjére. Hideg, zimankós időben érkezett meg 1594 januárius végén, s a mint a Themzén felfelé haladtak Londonnak, lépten-nyomon látta, mennyivel fejlettebb ország ez valamennyinél, melyben eddigelé járt.
Zamoyski Erzsébet királynénak Zamosczról, 1593 október 11-ikén; a londoni British Museum Cotton Ms. Nero B. II. kötete 190. l. – Ezt s a Kakas angolországi küldetésére vonatkozó többi londoni levelet néhai Petrovics Fridrik találta meg 1835-ben, s másulatukat az ő jelentése alapján (a M. Tud. Társ. Évkönyvei III. k. 60, 66–68. l.) Kropf Lajos londoni tudósunk révén szereztem meg, szívességét ez uton is hálásan köszönvén.
Cseffey László 1627 november 20-iki hamburgi leveléből; a Történelmi Tár 1881. éf. 194. l.
Miután Kakas kipihente a hosszú út fáradalmait s átesett azon a lázon, melyet az útasban e világváros nagyszerűségeinek szemlélete kelt, felkereste Pukering kanczellárt* s mindazokat, kikhez urától ajánlólevelet hozott,* hogy audiencziát eszközöljenek ki számára a királynénál. A szép erdélyi ajándékoknak, meg Zamoyski ajánlásainak köszönhette, hogy kevés vártatva hivatták s februárius első hete végén* Erzsébet királyné elé vezették.
Báthory Zsigmond levele Puckering Jánoshoz Gyulafejérvárról, 1593 szeptember 11-ikén; a Londoni okmánytár I. k. (Pest, 1859) 191. lapján, de idézi eredetijéről már Berzeviczy Albert táblabiró, a Tudományos Gyűjtemény 1820. VI. 66. l.
Báthory más két levele (1593 szeptember 3. és 11. kelettel) a British Museum könyvtára Cotton Mss. Nero B. II. k. 191. I. és Harley Mss. 6996. k. 29. l.
Kakas már 1594 februárius 7-ikén írja, hogy «placuit clementissimae dominae reginae, ut voto domini principis mei annuat», és sürgetésére 9-ikén állítják ki az udvarban a kívánt leveleket, miután Kakast a királyné meghallgatta.
A királynéra a kihallgatási teremben kellett várakozni, melynek falait drága szőnyegek fedték, padlózatát azonban angol szokás szerint szénával és kákával hintették be. Főurak és főpapok, a canterbury érsek, a londoni püspök, az államtanácsos, a koronatisztek és gentlemenek közt várdogált itt az idegen, míg az ajtónálló aranylánczos lovag a királyné érkezését nem jelzé. Jövetelét különben bárók és grófok s a térdszallagrend lovagjainak közeledése árulta el, a mint hajadonfővel méltóságteljesen felvonultak. Utánuk jött a kanczellár, kezében a vörös selyemzacskóba fogott királyi pecséteket tartva, két főúr között, kik a kormánypálczát, illetve a királyi kardot hozták magukkal. Lassú léptekkel követte őket maga a királyné, az öreg hajadon. Arcza hosszúkás, csinos, de már ránczos, szemei aprók, de sötétek és élénkek, orra kissé kampós, szája takaros, de fogai feketék a sok czukorkáktól, a mit ő is túlságban élvez, mint az angolok általában. Füleiben drága gyöngyfüggőket, fején kis koronát hord vörös parókáján, míg nyakát gyönyörű ékszer díszíté. Ruhája mélyen kivágott, miként angol leányoknál szokás, borsónyi gyöngyökkel és ezüsttel kivarrva, míg hosszú uszályát egy marchioness vitte, tartotta. Alakja magas és méltóságteljes; modora nyájas, leereszkedő. Elvonultában is sokakat megszólít szende, lágy hangján, angol, franczia vagy olasz nyelven, habár jól beszél spanyolul, skótul, hollandul, sőt latinul és görögül is.
Utána palota-hölgyei jöttek, szebbnél-szebb úri nők, kik fehér ruhájukban általános feltűnést keltenek, míg kétoldalt aranyozott alabárdosai lépdeltek a várakozók sorfala közt, kik térden állva nézték a menet elvonulását. Éljen sokáig Erzsébet királyné! kiáltásokkal üdvözölvén, mit ő «Köszönöm, jó népeim» szavakkal szokott viszonozni.
14. ERZSÉBET ANGOL KIRÁLYNÉ FIATALKORI ARCZKÉPE.*
Erzsébet angol királyné arczképe. (48. l.) Hader festményéről vett eredeti fénykép a szerkesztő birtokában.
Trónján elhelyezkedve, meghatározott rendben fogadja a jelentkezőket vagy követeket, kik térdre borulva járulnak elébe. S ha előadásuk jó benyomást tett reá vagy barátságos hangulatban találja, különös kegye jeléül csókra nyújtja keskeny, kicsi kezét, mely csak úgy csillog a gyűrűktől és drágakövektől, sőt néha maga segít felemelni a térdelőket.*
Hentzner Pál német ügyvéd nyomán, a ki 1598 szeptember elején járt a királynénál, s tapasztalatait «Itinerarium Germaniae, Galliae, Angliae, Italiae» czímű ismert művében (Nürnberg, 1612.) adta ki; ld. ennek 135–7. l.
LONDON távlati képe.
egykorú metszet után Weinwurm Antal cinkografiai műintézetében készült.
Mindezt jól megfigyelve, járult Kakas is a királyné elé, hogy Báthory Zsigmond nevében üdvözölje s előadja még otthon elkészített (s hivatalosan átnézett) beszédét, melyet útközben jóformán szóról szóra betanult.
15. ERZSÉBET ANGOL KIRÁLYNÉ LOVASPECSÉTJE.*
Erzsébet angol királyné lovaspecsétje (49. l.) eredetijének kicsinyített másolata.
A királyné asszony hírét-nevét dicsőítő fordulatos bevezetés után ismertette a régi Dacia területén kialakult Erdély állapotát, attól az időtől, hogy II. Lajos király szerencsétlen halála következtében elszakadt az anyaországtól, melynek addig egyik tartománya volt. János király kormánya után özvegye Izabella királyné és fia ide tette át székhelyét s úgy ők, mint kivált Báthory István király szigorúan őrködtek függetlenségén s az ország biztonságán. Családjából immár a harmadik fejedelem követi példáját s tartja fenn a békét az által, hogy a portai adót pontosan megfizeti, miként azt más nemzetek is kénytelenek tenni. De a török mindegyre követelőbbé válik, s ez ellenében kéri most segedelmét, követvén a lengyelek példáját, kiket – könyörgésükre – a királyné közbenjárására békített ki Armurath szultánnal, mivelhogy ismeri ama nemesszívű gondolkozásmódját, melylyel meghagyta portai követének, Barton Eduardnak, hogy ott minden keresztyén fejedelem ügyét támogassa. Ezt a támogatását eddig is sokszor igénybe vették Konstantinápolyban járt emberei, de most különösen szükségük van reá, mióta Szinán basa hadai, hogy megbosszulják a sziszeki vereséget, Magyarországot pusztítják.* Mert «most az minemű nagy hadat indítottak volna az németek ellen» félő, hogy Erdélyországot is baj ne érje. De ha ez a veszedelme «valamiképpen leszállana» is, mindig sok ügye-baja marad a portán, melyekben jól fogna segítsége és közbenjárása. Ilyen most példának okáért a határ dolga, mivel a végbeli törökök folytonosan betörnek az országba, «azt rontják, pusztítják és így napról napra beljebb teszik az határt s ilyenképen foglaton-foglalják az ő Nagysága földeit, birodalmát», bármiként panaszkodott is ellene a magas portán. Immár 400 falut hódoltatott be lassanként a temesvári beglerbég az erdélyi részekből, s ámbár ezeket a magas porta a fejedelemnek hihetetlen áldozat árán visszaítélte, a zaklatások nem szüntek meg.*
Kakas oratiója szövegét ld. Bethlen históriája id. III. k. 185–196. l.
Barton Eduárd portai követ írja (1594 márczius 31-ikén) Kakas angliai küldetésével kapcsolatban; Barton eredeti leveleskönyvéből, a londoni British Múzeum Cotton Miss Nero B. XII. jelzése alatt. (Kropf Lajos szívességéből.)
A másik panasz, az adó ügye, melyről az volna a fejedelem kívánsága, hogy «ne ütnék felebb semmi időben, semmi occasióban avagy fejedelmek változásában«. Könyörög tehát, íratna a királyné asszony «szép levelet az császárnak», hogy legyen kegyelmességgel Erdély és fejedelme iránt, ha majd követei az angol portaa oratorral egyetemben «megtalálják» könyörgésükkel, s «ez lenne úgy megírva, a mint kívántatnék jó és foganatos szókkal, kikből az császár megérthetné, hogy az királyné asszony ugyan valóban és jó szívből törekednék ő Nagysága és országa mellett», s erről a fővezér is győződne meg, hogy aztán jó választ kapjanak tőle.*
Kakas id. útasítása nyomán.
Erzsébet királyné megértette s élvezettel hallgatta a szép, bár kissé hosszú oratio minden szavát, fordulatát, mert latinul és görögül kitünően tudott, még beszélni is, úgy hogy egyetemi tanárokkal is vitatkozott e nyelveken. Örömmel hallgatá hát az erdélyi követ lelkes előadását, mely őt egy egész új világba helyezé s egy olyan állam viszonyaival ismerteté meg, melyről eddigelé keveset tudott. A Báthoryakat különben is tisztelé még néhai István király óta, ki a Lengyelországban élő angolokkal igen sok jót tett. Ezért készséggel megigérte a kérés teljesítését, minthogy arról már előzőleg tájékoztatá főminisztere Cecil Vilmos, Burghley lord kincstartó s a külügyek eszes vezetője. Pár nap múlva el is készült Murad szultánhoz intézett levele, melyben arra kérte, hallgassa meg az erdélyi fejedelem panaszát, vizsgáltassa át ügyét tudós emberekkel s aztán orvosolja bajait jog és méltányosság szerint.* A királyné egyidejűleg portai követét is útasítá, hogy a fejedelem dolgait és embereit minden tehetsége szerint támogassa, előmozdítsa* s a békességet keresse. Minderről Báthoryt is értesítvén, külön kiemelte Kakas tapintatos modorát és ügyességét.* Tényleg annyira kegyes volt iránta, hogy Kakas nem győzte eléggé magasztalni. Még félév múltán is mint páratlan matronáról emlékezik meg róla,* olyan mély benyomást tett reá abban a fényes környezetben, a hol látta és csodálta. Nem bánta annak látása, hogy ez a nő végtelen hiúsága folytán hatvan éve daczára leányosan öltözködik, kivágott ruhában jár és hamis vörös hajat visel, hogy az embereket a szerint becsülte, miként tudtak neki bókolni, udvarolni s hogy, bár hajadon volt, állandóan széptevőket tartott maga körül, s emelt fel a legnagyobb méltóságokra, holott gyakran egyetlen érdemök: szépségük és csiszolt modoruk volt. Kakas csak az erélyes uralkodót bámulta Erzsébetben, a ki nagygyá és gazdaggá tett egy nemzetet, szerencsés hadjárataival dicsőséget szerze birodalmának, nevét az egész világon tiszteltté tevé s a mellett oly kiváló tehetségekkel ékeskedett, melyekért még alattvalói is szemet hunytak emberi gyengeségeiért, női fogyatkozásaiért.
Erzsébet királyné levele a szultánhoz Londonból, 1594 februárius 9-ikén Bethlen históriája id. III. k. 197–9. l.
Ugyanaz napról Zamoyski-levéltár nagy gyűjteménye II. k. 5. borítékában.
Báthory Zsigmondhoz egyidejűleg írt levelében olvassuk: Caetera per egregium hunc virum legatum vestrum, qui rerum vestrarum statum prudentissime nobis exposuit, seque in omnibus graviter et moderate gessit Excellentia Vestra optime intelliget. (Hivatalos másolata a londoni Public Record Office Turkey Bundle No. 2. alatt. Kropf Lajos szívességéből.)
Kakas Zamoyskinak Kolozsvárról, 1594 junius 29-ikén: Serma Angliae regina, incomparabilis matrona, ita statisfecit Ilmi domini principis votis, ut multis passibus superarit expectationen omnium; eredetije a varsói gr. Zamoyski-levéltár 20. borítéka 5. sz. a.
Kakas boldogan és elégedetten távozott e reá nézve örökké emlékezetes fogadtatásról. Aztán sietett levélben is megköszönni Burghley lord kitüntető támogatását,* és személyesen Essex gróf, a királyné híres kegyencze s főtanácsosa érdeklődését, melylyel meghallgatta,* mert ő is tapasztalta – a mire jó előre figyelmeztették –s hogy e két férfi nélkül az idegen semmit sem ér el az angol udvarban.* Majd búcsúlátogatásokat tett a többi udvari méltóságoknál: Wodward mesternél,* az öreg lord Hunsdon* udvarmesternél és lord Puckering pecsétőrnél,* kik udvarias külön levelekben biztosíták az erdélyi fejedelemet arról, hogy igaz ügyét ismeretlenül is melegen támogatták, úgy hogy titkára teljes megelégedéssel fejezhette be küldetését.
Kakas levele hozzá London mellől Kingstonból (Ex Konigs Stan, miként ő irja) 1594 februárius 7-ikéről, a British Museum Lansdowne Ms. 76. k. 4. l.
Kakas id. Kolozsvári levelében olvassuk: Comes Essexiae est suppremus coronae consiliarius, reginae regnoque longe charissimus …me etiam avide audivit, aliquoties verba facientem.
Württembergi Frigyes után Marcks Erich: Königin Elisabeth von England und ihre Zeit (Lipcse, 1897.) 98. l.
Wodward levele Báthory Zsigmondhoz Hamptonból, 1593 februárius 11-ikéről; a budapesti egyetemi könyvtár «Okmányok és levelek» osztálya 189. sz. a. Hibásan kiadva Pray: Epistolae procerum regni Hungariae III. k. (Pozsony, 1806.) 234–5. l.
Nevét latinosan Hannsdonius-nak írja, de tulajdonképen ez volt, czímével együtt: Heny Carey, Lord Hunsdon, Lord-Chamberlain of the Household. Levele 1593 februárius 13-ikáról az Erdélyi Országos Múzeumi levéltár Mike Sándor-gyűjteményében.
John Puckering czíme: Lord Keeper of the Greath Seal; levele Londonból, 1593 februárius 14-ikéről a British Museum Harley Ms. 6996. k. 31. l. Egy másik névtelen fogalmazványa a Lansdowne Ms. 103. k. 224. l. – Ez angol levelek dátuma azért 1593, mivel Angliában az új évszámítást márczius 25-ikén kezdték meg ez időben.
16. SIR WILLIAM CECIL LORD BURGHLEY.*
Sir William Cecil, lord Burghley arczképének (53. l.) eredetijét Marc Garrard festette, s Exeter marquis tulajdona.
Mialatt e levelek elkészültek a királyi kanczellárián, Kakas napestig járta az útczákat s nézegette London látnivalóit, csak az bosszantá, hogy ha valahol eltévelygett, sehol se akadt olyan emberre, kivel «deákul tudott volna beszélleni», annyira deáktalan az ország népe.*
Londont legrégibb magyar leírója Szepsi Csombor Márton tanító nyomán ismertetjük, a ki 1618 tavaszán járta be s hazatérve útleírását «Europica varietas» czímen 1620-ban adta ki; újra lenyomatva Szamota István: Régi magyar útazók Európában (Nagybecskerek, 1892) 144–151. l.
E világváros lakossága akkoriban közel 200,000 főnyi volt s állandóan úgy nyüzsgött, mintha «mindennap sokadalom lenne.» Hanem azért csupán három útczája szép, tágas és bennök «nagy magos kőépületek, oszlopok város-czímerével, hallatlan szép bálványokkal», szobrokkal; a többi szűk, sötét. Nevezetes azonban s «harmadik csodája Angolországnak» 18 íves kőhídja, úgy építve, hogy egy templom is van rajta s a kalmároknak annyi árúsháza, hogy egész városnak tetszik. Itt mindent lehetett kapni, de jobbparti bástyakapuján elrettentő például 34 száraz koponya «díszlett» évek óta, főnemeseké, kik a királyné asszony életére törtek.* Az öreg hídon még könyvnyomtató-műhelyeket is talált az utas,* a mint bámúlva áthaladt rajta.
Német utazók alapján Marcks id. m. 94. l. Csombor leirását e becses munka adataival egészítjük ki sok helyen, minthogy az egykorú fontosabb utazók műveit mind felhasználta.
A London Bridge-nyomdák bibliografiaját Page adta ki napjainkban. (Kropf Lajos szíves adata.)
A negyedfél mérföldnyi kerületű város még egészen középkorias jellegű, mert minden nagyobb palotáját tornyok ékesítik, várárkok körítik s a házak tömkelegéből 124 templom tornya nyúlik égnek. Legfőbb közöttük Szent Pál temploma «sok tudós, vitézlő és polgári személyeknek márvány és alabastrom koporsóival», s «a város felső végin» a Westminster, a királyok síremlékeivel. Mellette áll híres főiskolája, több mint 600 deákkal és 40 tanítómesterrel. Közelében a királyi paloták, melyekbe mindenkinek szabad bemenete volt, s körülöttük pompás kertek, halastavak és sétahelyek. Különösen szép a nagy játszókert, melyben «némelyek követ vagy rúdat hánynak, némelyek küzködnek, ugrosnak», az ifjú asszonyok és leányok meg «énekléssel vetekednek», míg a szomszédos «szentegyház formára épített» házban az emberek laptát, tekét, karikát vagy golyóbist játszanak, miknek láttára az útas félrevetné «az poéták Olympusát és Heliconát», oly gyönyörűséget okoz.
Tanúságos a partmenti életet s a kikötő mozgalmas képét is megfigyelni, kivált magyar embernek, a ki meséből ismeri a tengert s legfeljebb álmában lát hajót. Itt pedig volt elég. Szokásuk szerint, a melyik idáig feljött a Themzén, «mely nagyobb a Bodrognál», a király tiszteletére minden ágyúját kisütötte s olyik nap még 200 ágyúlövést is hallhatott az ember. E hajók némelyike gabonát, zöldséget hozott, másika halat és tengeri rákot, akkorát, hogy «kisebb nem volt tizednapi malaczoknál», vagy pedig gyarmatárút távoli világrészekből. Ha aztán kirakodtak, saját készítményeiket rakták fel, kivált a híres fajn londis posztókat, melyeket egy akkora «gyönyörűséges pázsitos kert» közepén szárítgattak, hogy kőkerítése fél mérföldet is befoglalt.
Embert is sokfélét lát itt az idegen. De az angol «nép szertelen gyenge és leánytermészetű», és semmi költséget se sajnál, hogy kedvébe járhasson kedvesének, urának vagy barátjának. Népe erős, munkás, »az asszonyállatok meg igen szépek, tiszták, fejérek, magossak», s nem kendőzik magukat. Nagyon szívesek és vendégszeretők. Ha valaki idegent szállásba fogadnak, a háznép asszonya, leánya csókkal és öleléssel üdvözli, a mi annyira országos szokás, hogy a ki nem viszonozza, azt durvának és neveletlennek tartják.* Másik feltünő szokása az angolnak, hogy «reggel elébb iszik, mint eszik és felebarátját is a felestekemre nem egy darab pecsenyére, hanem egy ital serre híjja». E szokásukat úgy indokolják, hogy »midőn az ember főzni akar, megöblíti először az fazekat s úgy teszi bele, az mit meg akar főzni», mire a németek azzal feleltek, hogy »midőn ők jóízű vizet akarnak kútjokban tartani, erős köves fundamentomot tesznek az kútba először», azért esznek, mielőtt innának. Hanem az élet így se drága itt, csupán a magyarországi viszonyokhoz képest, »mert öt garas ára kenyeret csak szintén főzelékje mellett is egy nap ember elkölthet», akármint takarékoskodjék.
Kiechel nyomán Marcks id. m. 92. és 95. l. De említi a század elején Rotterdami Erarmus is, később, a XVII. század derekán pedig Bethlen Miklós is; Szamota id. m. 234. l.
Erre Kakas uram ugyan nem szorult reá, de habár még sok mindent meg szeretett volna nézni, alig várta, hogy elbocsássák, és szűnjék a vihar és ellenszél, mely miatt a hajók nem mertek kihajózni a tengerre.* Különben is eszében éjjel-nappal családja forgott, melyről már rég nem hallott semmit s az élet sem ízlett, akármit evett-ivott vagy látott ez idegen világban. Zsebre vágta hát a kapott íratokat, megváltotta az inquisitortól «biztonságlevelét», mely nélkül a hajósok senkit fel nem mernek fogadni, a ki az országból kimegy s összekötözgetve az ajándéknak szánt vásárfiát, februárius hó közepén útnak indult hazafelé.
Erzsébet királyné Báthory Zsigmondhoz írt id. levelében olvassuk Kakasról, hogy nisi adversis ac tempestate diu detentus fuisset, jam diu in Transilvaniam se reducem praestitisset.
