V.
V.
Az angol követség eredménytelensége. – Kakas hazatérte és bánata felesége halála miatt. – Lemondása az udvarban viselt állásáról. – Kolozsvári másik háza, melyben a fejedelmek szállni szoktak. – A kolozsvári 1594-iki véres országgyűlés.
Széltől hajtva, vágytól kergetve sietett Kakas vissza hazájába, semmit se látva és élvezve az útból, melyen a hajó hordta s a postaszekér vitte. Jó szóval és ajándékkal hajszolta embereit, hogy minél jobban igyekezzenek s így alig két hónapi úttal, egy hétre húsvét után érkezett meg Kolozsvárra,* hol már halottnak hitték. De éppen csak hogy feleségét és anyját keblére ölelhette, mert másnap (április 19-ikén) már sietett Fejérvárra,* hogy a fejedelemnek útjáról jelentést tegyen. Érdeklődést színlelve hallgatta meg, figyelt tapasztalataira és olvasta az angol udvarból hozott leveleket, holott ekkor már Báthory Zsigmond erősen eltökélte magát, hogy szakíta törökkel, bármint hitegette is portára küldött követeivel. Suttogtak is erről eleget az udvarban s a józanabbakkal maga Kakas is aggodalommal szemlélte, mily veszedelmes befolyást gyakorolnak idegen papok és barátok, jezsuiták és német követek az ifjú fejedelemre, ámbár az ország érdeke és régi hagyománya a törökkel való jó viszony ápolását kivánta. Ép azért nem értette, miért kellett neki akkora útat és költséget tennie, ha a békés egyezséget úgy sem akarták őszintén. Fájt most látnia, hogy egész küldetésének csak az volt czélja, hogy a porta haragját csillapítsa s a szultánnal elhitesse, hogy Erdély fejedelme továbbra is hűséges alattvalója akar maradni. S annyi kiállott veszedelem és szenvedés után bántotta a tudat, hogy lelkiismeretesen teljesített angolországi követségének semmiféle reális eredménye nem volt. Hiszen Erzsébet királyné meghagyta ugyan Bartonnak, hogy Rudolf német császár s magyar király és a szultán közt békét közvetítsen, de mivel erre a feladatra a császártól külön felhatalmazást nem kapott, saját felelősségére nem tehetett semmit,* s mire tehetett volna valamit, már javában folyt Magyarországon a háború. Pedig az angolok őszintén buzgólkodtak az elvállalt nemes dologban. Igy május közepén a portáról is érkezett Fejérvárra egy angol követ, Angliai Pál tizedmagával,* hogy Báthoryval tárgyaljon, s nem rajta múlt, hogy ő se végezhetett vele semmit, a királyné óhajtása daczára.
Ezt Szamosközy jegyezte fel munkái IV. k. 43. l.) így: 1594 die 18. Aprilis jőve haza Kakas István az angliai legatióból, melyet küldött vala Báthory Zsigmond.
Semel Gáspár kolozsvári sáfár 1594-iki számadáskönyvében olvassuk ugyanis, a város levéltárában: 19. die Aprilis. Kakoss István uramat viszi Kalmár Jánosné és István deiákné 6 lovon Tordára fl. 1 d. 50.
Erzsébet már 1593 április 22-ikén írt Bartonnak, ez meg később is említi a dolgot, Burghley lordnak 1597 januárius 15-ikén írt levelében; a londoni Cecil Mss. IV. k. 30. l. Kropf Lajos szíves közléséből.
Ezt Semel kolozsvári sáfár 1594-iki számadásaiból tudjuk; de hogy tulajdonképen kicsoda és mi a teljes, azt Kropf Lajos sem tudta megállapítani.
KAKAS ISTVÁN KOLOZSVÁRI «KANDALLÓS» HÁZÁNAK UDVARFELŐLI (DÉLI) OLDALA
17. BÁTHORY ZSIGMOND ARCZKÉPE.*
Báthory Zsigmond fejedelem arczkpe (57. l.) az Erdélyi Nemzeti Múzeumi levéltár gróf Lázár-féle arczképgyűjteménye egykorú német metszetéről való.
Ez az angol követ hazatérőben Kolozsvártt is megállapodott,* hová épen akkor a toscanai nagyfejedelemnek is érkezett egy főembere Firenzeből. Mellette is Kakas uram forgolódott, buzgólkodott, hogy otthonosan érezze magát. Vele volt ebéden,* sőt a misén is, melyet Carillo atya, a fejedelem gyóntatója mondott Darabos János házánál,* mivel ekkor a katholikusoknak a városon templomuk nem volt, s a jezsuiták kitiltása óta papjuk is csak a monostori kolostorban lakhatott. Ide járt ki Kakas István is, mint buzgó katholikus, imádkozni, fohászkodni, minthogy felesége nagyon sokat betegeskedett. Az uráért való aggodalom, a hosszú vágy és sóvárgás verte le a derék hitvest lábáról s hiába volt anyósának vigasztalása, ápolása, mire Kakas angliai útjából végre hazaért, állapotát gyógyíthatatlannak találta. Pünkösdre már templomba se mehetett, úgy hogy ura állandóan mellette tartózkodott s hetekig feléje se ment a fejérvári udvarnak,* honnan egyre-másra hívták. Hű felesége napról napra jobban senyvedt, sorvadt s nem segített rajta többé sem a javasasszonyok erősítő itala, sem az orvosok rendelése. Kín volt nézni szenvedését, fájdalmát, mitől a jóságos halál julius 7-ikén végezetre megváltá. Nagy volt a Kakas-család bánata, mely a férjet lesújtá, különösen hogy a halottat a városban dúló ragadós nyavalyák miatt még aznap el kellett temetni, s ki se teríthették hosszabb időre, mint azt nemesembereknél szokták. A részvét megnyilatkozása így még általánosabbá vált városszerte, mert az elhunytat mindenki szerette, becsülte. Sírjánál Enyedi György unitárius superintendens, Erdélyország ékesszavú hitszónoka tartott fölötte gyászbeszédet, melyben híveinek a feltámadásról és halhatatlanságról elmélkedett. Alapigéül Szent Pál e mondását választá: Nem akarom penig, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek az elaludtak felől* s a beszéd úgy meghatott mindenkit, hogy nem maradt hallgatója, a ki ne könnyezett volna.
Hogy Kolozsvártt is időzött három napig, arról Semel Gáspár 1594-iki id. sáfárszámadásában e följegyzéseket találjuk: 17 die Maii. Jöve Fejérvárról egy angliai követ, Angliai Pál, Biró uram egész Tanács akaratjából kellett jó módon nekiek gazdálkodni; volt 10 magával, Olosz Moises volt Urunktól gondviseléje, az is volt másodmagával, fl. 1. d. 23. 18. die Maii fl. 5. d. 97. 19. die Maii. Az angliai követet, Angliai Pált viszi Zeiffner Lőrincz és Winkler János 6 lován szekerén Zilahra fl. 3. d. 75.
Semel Gáspár kolozsvári sáfár id. 1594-iki számadáskönyében olvassuk: 20 die Maii. Jöve egy florencziai követ, Kozman Rott, … Urunk kildette pedig Bogáti uramat ide, mely béven kívánta az gazdálkodást, ebédet; ezen ebéden volt Kokas István és Bogáti uram. Másodnap mene el Bogáti uram, jeve urunk inosa helyébe: Pál Deiák, mely volt azután az kevetnek gondviselője.
Ugyanott találjuk még e feljegyzéseket: 22. die Maii. Kildette Urunk az Alfonsust ő Nga popját és az doctorát az kevethez, hogy mivel ez az Urunk popja, misét mondjon az kevetnek. Az misét mondotta pedig az követnek az Darabas János házánál. Jött vala hozzája az monostori pop és az mester, és az bácsi pop. Esmég Kakoss István uram. Eodem. Ezen ebéden minthogy sokan valának, költettem az ételre fl. 2. d. 32. 24. die Maii. Ebédre és vacsorára költettem: fl. 2 d. 25. 10 eittel bort, 1 per d. 8., 6 per d. 12. Kakos Istvántól. 29. die Maii. Pinkest napján az kevet Monostorra ment. 3. die Junii. Az Darabos János szolgáló leányának adtam az mosásért, mivelhogy két hétig mulatott az városon ezen követ d. 25.
Kakas maga így ír erről Zamoyskihoz intézett s már id. 1594 julius 29-iki levelében: Aula 4 jam septimanis, ob gravissimam infirmitatem conjugis, quae ex moestitia diuturnae peregrinations meae morbum contraxit insanabilem.
A beszédet kiadta Kanyaró Ferencz a «Keresztény Megvető» 1898. évf. 77. s. következő lapján és czíme: Concio funebris habita ad tumulum uxoris Stephani Kakas, quae mortua et sepulta est 7. Julii A. D. 1594. De hibás a közlő ama vélekedése, melylyel Kakas «jövevény»-nek tartja.
Élete párjának elvesztése Kakas eddigi életmódjában is változást idézett elő. Állandóan Kolozsvártt óhajtott maradni, hogy öregedő anyja mellett lehessen. Ezért már Fejérvárra sem igen járogatott, sőt okul adván felesége betegségét, még halála előtt lemondott assessori tisztjéről, illetőleg kikötötte, hogy csak a főszékülésekre megy el (milyeneket négyet, hatot tartottak évente), hogy a felebbezési perek tárgyalásán a fejedelemnek és törvényszéknek segíthessen. Ámde visszavonulásának igazi oka az volt, hogy a míg odajárt Angliába, az udvar egészen átalakult. Új szokásokat és erkölcsöket talált benne, a tanult, komoly emberek helyén pedig képmutató, nyegle olaszokat, a mi untatta és undorította.*
Rumpfhoz intézett 1599-iki id. emlékiratábn teszi Kakas e kijelentéseket: Angliae regressus cum invenissem aulam novis quodammodo moribus, doctorum virorum sedem histriones Italos occupasse, pleraque in statu esse lubrico, aulae me coepit taedium.
Változott viszonyai közepette jól esett Kakasnak kipihennie külföldi útja törődését és családi fájdalmát. Nyugalmában csupán az országos események zaja zavarta meg néha-néha. Ilyen volt mindjárt az úgynevezett kolozsvári véres országgyűlés, melynek előkészületei épp az anyja piaczi házában folytak le, tehát úgyszólván szemei előtt.
Ez a ház (mint már szó esett róla) a Kismester-útcza sarkán állott és az öreg Kakas Andrásné lakott benne, de úgy, hogy midőn a fejedelem Kolozsvárra jött, meghúzódott valamely hátsó szobájába vagy jóelőre átköltözködött vejéhez, fiához, hogy a nagy-vendég megérkezéséig a sáfárgazda illően berendezhesse,* télen pedig kifüttethesse. Mellette találjuk, egészen be a Kis-mester-útczába nyúlva a Viczeyék házát, melyet Viczey Máté épen csak az elmult tavaszon örökölt vala* az egykori Viczey Antal főbírótól.* Míg a Monostor-útcza szögletéig húzódott az unitárius egyház régi plébánosi épülete.* Kakasnéval átellenben a Kismester-útcza másik oldalára sarkallott veje: Eötvös András háza, tágas nagy szobáival, melyek azonban «csak fejedelem szükségére állanak» egész éven át üresen, oly alkalmakra, midőn nagyobb kisérettel érkezik (s tisztán csak Kakasnénál nem fér el) mivel maga Eötvös uram másik piaczi házában lakott.* Utána következett a vén Baráth Jánosné* háza, s tőszomszédságában végül egész a Széna-útcza* sarkáig Kakas István ama háza,* melyben házasodásáig legénykorában lakott, s melyet még apja vett volt Szécsi György örököseitől.
Rózsás János sáfár számadáskönyvében találjuk 1595 julius 23-iki kelettel, Kolozsvár ó-levéltárában: Urunknak Asszonyunktól megtértében az legatuspüspökkel együtt, szállván Urunk Kakas Andrásnénál, gazdálkodtam 23 die vacsorná, 24 die felestökömön ez szerint kétkonyhára… fl. II. d. 59.
Kolozsvár régi ügyvédvallási jegyzőkönyvében olvassuk, hogy a város Viczey Mátét 1594 márczius 18-ikán iktatta be Kis-Mester-útczában lévő házába, mely «penes domos relictae Andreae Kakas et haeredum Joannis Eppeli» feküdt.
Már 1557-ben királybíró, később pedig többször újra választották s még 1568-ban is viselte hivatalát.
Ezt a kolozsvári unitárius plébánosi hivatal 1662-iki vagyonleltára határozza meg ekként: Interna haereditas. Est domus quaedam lapidea in theatro civitatis, serieque domorum occidentali, ac vicinitatibus domorum a meridionali dominorum magistrorum sartorum, a septemtironali vero plagos circumspecti Georgii Balogh, omnino ex adverso et opposito templi maioris exstructa, in qua successivis semper temporibus ipse d. plebanus personalem solet facere residentiam. (Jakab Elek id. kolozsvári oklevéltára II. k. 258. l.)
Ezt Heltai Gáspár sáfár 1595-iki alábbi feljegyzéséből tudjuk: 27. Octobris. Immár nyilván vala Asszonyunk ő Fölsége bejövetele, csináltatta biró uram Ötves András uraméknál meg az a 2 kemenczét Zakmári Jánossal és én fizettem meg, miérthogy nem András uram lakja azokat az házakat, hanem csak fejedelem szükségére állnak. Solvi d. 35.
A monostori fertály adókönyveiben szászosan bejegyezve találjuk így: Hannes Münichin.
Napjainkban hibásan Szén-útczának nevezték, ma: Jókai-útcza.
Kakason kezdve a fentiek sorrendjének megfordítottjában fordulnak elő a Rapularum, vagyis monostori fertály adókönyvében, a kötetnek mindig első lapján feljegyezve, egészen 1596-ig, midőn Kakas István adóját két és háromnegyedvonásnyira szállítják a vonásigazítók. Mikor aztán anyja már nem élt, «Kakas Andrásné háza» czímen számolják el adóját, majd 1601-ben helyére új gazdája: «Joannes Jacobinus» neve kerül két és egynegyed dicával, a távollevő Kakas István háza pedig 3 dicával.
Ez az öt-hat ház tehát betöltöte az egész piacz nyugati oldalát, melyen ma sincs több hét háznál. S jellemző, hogy összeházasodás folytán úgyszólván egy kézben, egy atyafiság tulajdonán maradt az egész sor, mert hisz az egyik Viczey-lány, Anna is egy Baráthoz ment feleségül.
E ház-sorban Kakas Andrásnéé volt a legkisebb,* de a fejedelem mégis ezt szerette leginkább, mert a kapu fölött egyenes összeköttetésben állott Eötvös uram szomszédos nagyobb házával, melyben kisérete lakott. Ezért később a városbiróval «világosságnak okáért» ablakot is vágatott a grádicsfeljárathoz, sőt a többi ablakot is nagyobbították.* Mindenesetre volt valami kedvessége, varázsa, sőt az az előnye is, hogy útczai ablakából lehetett látni a templomba járókat; különben nem ragaszkodtak volna hozzá a fejedelmek annyi előszeretettel, immár több mint húsz év óta.*
Mivel évi adója két vonásnyi, míg a többié négy volt, illetve Kakas Istváné a dica.
Erről olvassuk a város 1596-iki sáfárszámadásában ez érdekes adatokat: 11 Aprilis. Kakasné asszonyom házánál, urunk parancsolatjából, világosságnak okáért vágatott bíró uram ablakot az grádicsnál és az több ablakokat is feljebb vötték. A mellett volt 4 apró míves, hat-hat apró pínzbe fogadtam fl. d. 24. 12 Aprilis. Volt ugyanott a napszámos, fizettem d. 24. 13 Aprilis. Volt egy napszámos, fizettem d. 12.
Hogy ez volt a hibásan és alaptalanul u. n. Báthory-ház, s nem Kakas ma is meglévő másik piaczi háza, külön tanulmányban fogom bőven indokolni, s egyéb adatokkal is bizonyítani.
18. KOLOZSVÁRI ÓNKANCSÓ. (1594.)*
A kolozsvári 1594-iki évjelzésű ónkancsó (62. l.) az Erdélyi Nemzeti Múzeum tulajdona; metszetünk számára fölvette a régiségtári intézet.
Most is ide szállott Báthory Zsigmond, mint rendesen, midőn kiséretével (augusztus 8-ikán) Kővárból megjött.* S a mint az országgyűlés két hét múlva «a kisebbik templomban» megnyilt, ide hozák fel a rendek üzeneteit és kérelmét, hogy a fejedelem maradjon meg továbbra is a török hűségén, mert «Lajos király veszedelmétől fogván – úgymond – Isten után az török nyugodalma alatt voltunk, az elenink pedig megpróbálták volt az nímet segítséget, de miérthogy látták elégtelenségét, ismét az török alá adták magokat», mivel ezt találták legjobbnak az ország megmaradására.* Csakhogy az elszakadás ügyét immár sokkal inkább előkészítették: pápai követek és papok, az ország igazi érdekeit nem ismerő császáriak és más idegenek, meg a kiszemelt áldozatok állására, vagyonára áhítozó önző tanácsosok, semhogy a fejedelem kérlelésének engedett, a józan ész szavára hallgatott, vagy tekintetbe vette volna Erdély hagyományos politikáját, mely a török fenhatóságát lealázónak nem nézte, s valami nagy hátrányát nem is érezte. Igy aztán az lett a vége a mozgalomnak, hogy az elszakadás fő-ellenzőit a fejedelem Geszthy Ferencz »találmánya» szerint augusztus 28-ikán, vasárnapon, a reggeli predikáczió után saját szállásán álnokul elfogatta, s harmadnapra ötüket a város főterén le is fejeztette.* Virradat előtt kora hajnalban ment végbe a mészárlás,* s mire a félrevezetett fejedelem felébredt, szegény tanácsurai már nem éltek. Igy csupán a megfélemlített népnek mondhatott lakása ablakából könnyezve beszédet.* De bánata késői vala s hiába igyekezett megnyugtatni háborgó lelkiismeretét azzal, hogy az egésznek Geszthy és Bocskay értelmi szerzői, s «adjanak ők okot róla Isten előtt»,* a történelem őt magát tevé felelőssé az oktalan vérpazarlásért. Mindössze az lehet mentsége, hogy – miként magát kifejezte – életveszélyben forgó helyzete «kínszeríté reá», hogy «olyan severitással kellett a dologban procedálnia».* Holott életét nem fenyegette veszély, s egész aggodalma csak megfélemlítés következménye volt, emberi vonás lévén különben is, hogy vitéz és kegyetlen férfiak gyakran igen félénkek.
Szamosközy történeti maradványai IV. k. 43. l.
Ugyanott a 44. lapon.
Jósika Miklós 1836-ban megjelent Abafi-jának «A veres ember» cz. fejezete óta annyira a köztudatba vésődött az a hazugság, hogy «a fejedelem ablakából nézte végig a rettenetes jelenetet», hogy azt még történetíróink is utána írták, a nélkül hogy tanulmányozták volna, megfelel-e a valóságnak s van-e e regényes állításnak valamelyes történeti alapja? Holott Jósika különben is a Rázsaházban lakatja a fejedelmet, s nem a Kakasnéban!
Az 1595 május 2-ikán írt hivatalos jelentés is mondja, hogy a kivégzés «vor Tags» történt (a szászok Archiv-ja 1853. I. k. 131. l.) s a Chronicon Fuchsio-Lupino-Oltardinum egykorú följegyzése is megerősíti; I. k. 116. l.
A Brüsszeli okmánytár 1594 október 2-iki névtelene írja (III. k. 71. l.), hogy miután az elfogott uráért könyörgő Báthory Boldizsárnét a fejedelem szállásáról kidobták, «conferens se ad fenestram princeps, de qua in cadavera caesorum distinctissimus erat prospectus, lacrimabundus exclamans» tartott beszédet a ház alatt állók seregéhez.
Szamosközy id. m. IV. k. 43. l.
Báthory Zsigmond 1594 szeptember 19-ikén irt levelében; Jedlicska Pál: Adatok Pálffy Miklós életéhez 517. l.
