X.
X.
Kakas további szolgálatai a császári udvar érdekében. – Perzsiába küldik, hogy viszonozzák a perzsa sah követségét, mely harmadéve járt Rudolfnál. – Kakas elvállalván a megtisztelő, de veszélyes megbizást, hazasietett maretschi birtokára búcsúzni tiroli atyafiságától, majd Prágába megy feleségével, hogy végrendeletét megerősíttesse. – Három hónapot vesztegelt az udvarban, míg «utasítása» elkészült s nagy útjára pénzt is kaphatott. – Végre elbúcsúzhatott feleségétől s elindulhatott 1602 augusztus 27-ikén. – Első nagyobb állomásuk: Boroszló, Krakó, Varsó, Vilna, Bajevo, Szmolenszk. – Moszkvai fogadtatása, és (három heti várakozás után) audiencziája Borisz Godunov orosz czárnál. – Kakas üdvözlő beszéde és a czári udvar szíves vendéglátása. – Moszkva ismertetése s az orosz nép jelleme, szokása és életmódja. – Kakas búcsúja a moszkvai udvartól s további útja a Volga felé s onnan a folyam mentén Kazánig, hol átteleltek. – Káspi-tengeri útazás. – Ezen közel három hónapig hányódtak, míg Langeránba, az első perzsa kikötőbe értek. – Kakas betegsége, végrendelkezése és halála Lahidzsánban.
Csakhogy ezzel még nem merült ki Kakas szolgálatainak sora. Valamikor azt találta mondani, hogy úrnőjeért s a fölséges uralkodóházért még Indiába is elmenne. S a mit csupán azért állított, hogy vele önfeláldozó hűségét bizonyítsa, ime a sors kereke most ráfordítá. Mert ha nem is Indiába, de nem sokkal közelebb helyre, Perzsiába kelle indulnia, hová éppenséggel nem volt kisebb veszélyű dolog eljutni!
Hogy Perzsiába az udvar követséget készül küldeni, Kakas rég tudta, de hogy ez a tisztség is ráháruljon, azt csak most adták értésére, midőn húsvét után Prágába ért. Hiszen eleget látta az 1600 őszén felérkezett perzsákat, kiket Abbas sah küldött, hogy Rudolf császárt a török elleni háború folytatására ösztönözze s vele e czélra véd- és daczszövetséget kössön. Nem mintha valami nagyon megesett volna a szíve a keresztyének sorsán, hanem mivel így szabadon hódíthatott birodalmának szomszédos ozmán területein, honnan a török – Magyarországon elfoglaltan – lassanként minden seregét visszahivogatta.
Ezt a tervet a sah egy angol kalandornak, a különben nemes származású tanult Shirley Antal lovagnak köszönhette, kit ura, a híres Essex gróf 1598 nyarán indított hozzá azzal a megbízatással, hogy nyerje meg a törökellenes keresztyén liga eszméjének s egyúttal szerezzen kereskedelmi szövetséget Perzsiával.
33. HUSZEIN ALI BÉG PERZSA KÖVET.*
Huszein Aly bég perzsa követ arczképe (127. l.) Sadeler Egyed híres prágai rézmetsző 1601-iki eredeti metszetéről készült.
A perzsák királya bizalommal fogadta a messze távolból érkezett angolt, kivált mikor az Róbert testvérét udvarában hagyta őt tiszttársával, mintegy kezesül ama czél érdekében, melyért jött volt. Aztán mellé adta kíséretül Huszein Ali béget egy csomó szolgával s útját Moszkva felé véve s Archangelszktől Stettinig hajón folytatva, jutott a prágai udvarba, hol a perzsák tarka ruházatukkal és sajátszerű viselkedésükkel általános feltűnést keltettek. Nagy ünnepséggel és külföldi követeknek kijáró ceremóniákkal fogadta s felelt Shirley előadására* a császár is, megköszönvén a sah jó indulatát és ígéretét, hogy nagy vállalkozásában támogatja.* Shirley és társai azonban még két hónapig múlattak Prágában,* az udvar költségén, míg ajándékaikat meg nem kapták.* Csak azután indúltak innen Rómába,* mindenütt ünnepeltetvén magukat, úgy a Vatikánban, mint egyéb olasz fejedelmi udvarokban. De hazatértökben 1601 őszén, mindenki bámulatára ismét Prágában termettek s lábatlankodtak az udvari embereknek. Ezek előbb (egyéb országos és hadi ügyekkel elfoglaltan) nem sokat törődött velök, de midőn látták, hogy sehogy sem akarnak távozni s eltartásuk naponta 150 tallérra rúg, felmondták nekik a vendégszeretetet. Ez is pénzébe került ugyan az udvarnak, mert mire észrevették, tömérdek adósságot csináltak. Hanem legalább megszabadultak végre tőlük 1602 februárius havában, mikor Rudolf császár még egyszer fogadta őket*; miután különben is azt a benyomást tették az udvariakra, hogy csak azért jöttek s ültek nyakukon, hogy jól éljenek.*
A perzsa sah útasítása Shirley számára, erre a követségére vonatkozó két egyéb íratával együtt meg van a vatikáni levéltér «Principi» 54. k. 141–148. l.
Rudolf császár 1600 deczember 11-ikén kelt válaszát ld. gróf Illésházy István nádor följegyzései (Pest, 1863.) 88–91. l. Ámde jobb másolata ennél a gróf Kemény Józsefé «Supplementum ad Apparatum epistolarem» F. II. kötetében levő, az Erdélyi Múzeum kézirattárában.
Fogadtatásukat bőven ismerteti Ortelius Chronologia-ja (Nürnberg, 1604.) 491. lapján, 1601 februáriusa alatt.
Ezek jegyzékét 1601 januárius 29- és 31-ikéről ld. Chmel József: Die Handschriften der k. k. Hofbibliothek in Wien II. k. (Bécs, 1841.) 56. l.
Schefer, az «Iter Persicum» franczia kiadásának X–XII. l.
Schefer, az «Iter Persicum» franczia kiadásának X–XII. l.
Gieronimo Lovencito savoyai követ 1602 januárius 14-iki prágai jelentésében olvassuk róluk: Gl’ambassatori dil Persiano sono qua ancora, con molta spesa dil Imperatore, qual li ha spesati sempre dal fine di Ottobre in qua et spendan quasi centocinquanta tallari al giorno, et hor domandan denari a Sua Maestŕ per andarsene. Han fatti qua molti debiti, et vedendo il luoro proceder si giudica che sii ambassiata qual porti seco de la mistione, errendo massime uno de capi d’essa, anzi il principale, Anglese, con tutta sua servitů, et l’altro con la sua gente in habito turchesco, et parlan turco, et luoro negociatione non contiene altro, che esortar Sua Maestŕ a non far pace col Turco, anzi veder che’ christiani s’uniscano a farli guerra, il che si potea far con manco gente, o almen portar denari con luoro. (Eredetije a torinoi államlevéltár Ausztria-osztálya 6. kötegében.)
KAKAS PERZSIAI ÚTAZÁSÁNAK CZÍMLAPJA.*
Tectander «Iter Persicum» cz. műve 1610-iki harmadik kiadásáról készült, a budapesti egyetemi könyvtár példányáról.
Ezért határozta el hirtelen az udvari tanács április végén, hogy a sah követségét viszonozza egy magyar nemes küldésével, habár küldetésének hivatalos voltát titkolták.* Hangosan hirdetniök nem is lett volna észszerű, mert a sah török-ellenes politikáját mindenki ismerte s így a követnek hallgatnia kellett küldetése czéljáról.
Spinelli érsek nunczius 1602 április 29-iki prágai jelentése, a római vatikáni Borghese-levéltár III. 48. af. kötete 62. l.
Kakas nem térhetett ki ez igazán nem keresett megtisztelő, de nehéz megbizatás elől, melyért mindenféle kitüntetésekkel kecsegtették. Csak azt kívánta, hogy előbb hazamehessen Tirolba s útját majd a nyáron kezdhesse meg. Volt is nagy sírás, búsúlás, midőn maretschi kastélyába hazaért s előadta feleségének a dolgot. Szemrehányást tettek neki, hogy ilyen nagy és veszélyes útra* vállalkozott s nős ember létére nem bújt ki valamiképen a nehéz feladat teljesítése alól. De ezt most még kevésbbé tehette, mint Prágában, midőn először felszólították, s így nem maradt egyéb hátra, mint beletörődni egész rokonságával együtt a változhatatlanba és… készülődni a hosszú útra. Számba vette hát ingóságait, sorba látogatta tiroli ismerőseit, kik vigasztalták s itt-ott még irigyelték is a sors kegyéért, mely ennyire kitüntette. Majd ellátogatott Innsbruckba is, hogy nehány birtokügyi dolgát rendbehozza s az ottani jezsuitáknak (a kiket teljes életében becsült és szeretett), ez alkalommal egy szép kelyhet ajándékozott, mely testvérek között is megért hatvan forintot.* Aztán elbúcsúzott kis sógornőitől, tiroli atyafiságától és pünkösd után megindult feleségével az udvar felé, a hová el akarta kísérni. Nemcsak hitvesi szeretetből és szíve sugallata szerint, hanem hogy jelen lehessen egymásnak tett kölcsönös végrendelkezésök aláírásánál, a mint azt a törvény megkívánja. Ez június 13-ikán reggel kilencz órakor ment végbe ünnepélyesen a prágai birodalmi kanczellárián, hol Kakas mindvégig sajátkezűleg írt két végrendelete példányait átadván, hitelesítésüket, jóváhagyásukat kérte. Ebbe ugyan teljes két hónap telt bele,* de legalább megnyugodott, hogy vagyonáról jó keresztyén ember módjára idején hagyatkozott és hű feleségéről gondoskodott. Gyermeke, egyenes örököse úgy sem volt, a kire földi javait hagyja, kolozsvári atyafiságáról, unokaöcscseiről* meg egy árva szóval sem emlékezett meg ez új testamentomában sem, mely különben szószerinti átírása két év előtti első végrendelkezésének.
Rudolf császár maga írja róla Kakas id. végrendeletének megerősítő záradékában, hogy őt: in einer uns und ganzer gemeiner Christenheit hochangelegenen wichtigen Sachen verschickt, und Ihme ein weite gefährliche Reis zu verrichten aufgetragen.
Az innsbrucki helytartósági levéltár kézirati «Litterae annuae Societatis Jesu Oeniponti». 1602-diki ajándékjegyzékében olvassuk: Calix argenteus inauratus a nobili et generoso domino Stephano Kakas Transsylvano, sexaginta florenos.
A hitelesítés 1602 augusztus 12-ikén történt, de a különben is hanyag udvari kanczellária azt oly későn közölte Kakassal, hogy ez még a hónap végén se tudott róla.
Ilyen lehetett az, a kinek feleségét Bethlen Gábor 1626 márczius 22-ikén említi így: «Kakas István meghagyatott özvegye, Somogyi Margitta» s ennek talán húga: Kakas Judit, a ki férjhez ment egy Gelleihez (a Történelmi Tár 1886. évf.650. l.) és egy másik Kakas István, a ki mint jóhírű orvos Páduában halt meg 1628 április 23-ikán.
Kakas indulása azonban késett, hisz közmondásos vala a prágai udvar lassúsága és pénztelen helyzete, útasítás meg pénz nélkül pedig el nem indulhatott. Végre megkapta mind a kettőt, közel három havi várakozás után, mialatt kényelmesen felkészülhetett nagy útjára, mely iránt prágai ismerősei is különösen érdeklődtek.
Utasítása rövidesen arra szólt, hogy üdvözölvén a perzsák, médek és örmények királyát, biztosítsa Rudolf császár rokonszenvéről, melyet iránta érez s melylyel a törökön nyert győzelmeinek hírét kísérte, fogadta, valahányszor udvarába jutottak, s köszönvén atyafiságos ajánlatát, megerősítse afelől, hogy – miként nála járt követeinek is kijelenté – nem hagy föl a közös ellenség ellen megkezdett és napirenden levő háborúval, mi nélkül birodalma ép úgy nem élvezheti a tartós béke áldásait, miként az övé.* De minthogy útjában olyan népeket is fog érinteni, melyek a törökkel jó barátságban élnek, elővigyázatból Kakas egész megbízatását titokban tartották és tartani kívánták.
A Kakasnak adott útasítás szövege nem maradt ugyan fenn az udvari levéltárban (se másutt), tartalmáról azonban Kakas amaz oratiojából tájékozódhatunk, melyet útközben írt, de közbejött halála miatt a perzsa sah előtt soha el nem mondhatott. (Kiadva az «Iter Persicum» 1609-diki altenburgi kiadása 147–180. l.), valamint Borisz Fedorovics czár Rudolf császárhoz intézett leveléből (Schefer id. m. 100–103. l.), melyben Kakas fogadásáról értesíti.
Úti költséget is kapott végre, sok alkudozással 3000 forintot,* s így most már útnak indulhatott, kivált hogy bíró-ismerőse révén egy nagyon ügyes titkárra is szert tett. Ez jabeli Tectander György, egy 21 éves szászországi ifjú volt, a ki tanulmányait a lipcsei egyetemen végezte. Lutheránus, sőt papi családból származó vala ugyan,* de Kakas uramnak nagyon megtetszett s teljes bizalommal fogadta fel.
Spinelli érsek nunczius 1602 augusztus 26-iki jelentésében olvassuk ugyanis: Qui si sono risoluti in fine di spedire al Re di Persia la persona del Sr Stefano Kakas, secretario giŕ del Sr cardinal Bathory, che sta per partire ogn’ hora. Gli sono stati assegnati 3 mila fiorini per il viaggio et consegnate lettere per il Re, et una par il Moscovita, dal quale haverŕ da passare. La speditione credo che contenga solo complimenti in genere di buona volontŕ et intelligenza dell’ Imperatore verso quel principe, per eccitarlo conro Cesare; tuttavia passa secretissimamente. (Eredetije a római vatikáni Borghese-levéltár III. 93. b. I. köt. 67. l.)
Wolkan adatai az «Iter Persicum» 1889-iki kiadása előszavában.
Harmadnap, augusztus 27-ikén reggel érkezett el az indulás órája, melyben Kakasnak feleségétől el kelle válnia. De az sokkal nehezebben mult el, mint a hogy gondolta. Az asszony vígasztalan maradt. Fuldokolva sírt, ura nyakába borultan, s újra erőt vett rajta gyötrő előérzete, hogy többé látni nem fogja. Kakas ugyan biztatta, hogy hát csak kortársai közül is: az erdélyi Broniovius Márton, az öreg Heidenstein Reinhold, a gyulafejérvári udvarban is megfordult Possevino jezsuita és Comuleo pápai legátus is járt Moszkvában, Varkócs Miklós meg épen három ízben is és szerencsésen hazatértek, Isten szent segedelmével. Ám mindez alig tudta megnyugtatni s a kínos, megható jelenetnek a lovak toporzékolása s a kocsisok türelmetlen ostorpattogtatása vetett véget. Mikor aztán titkára is előállott, könynyel szemében, de istenes hittel lelkében szállt fel Kakas uram bőrös szekerébe, hogy megkezdje nagy útját,* melyre a gondviselés elhívta.
Erről magyar kortársai s még a sokat tudó Szamosközy sem jegyeztek el semmit se s mindössze Istvánfy magyar históriája (1622-iki kölni kiadása) 771. lapján találjuk róla e néhány, nem egészen hibátlan sort: Missus fuit paulo post Stephanus Cacassius Claudiopolitanus, qui quod conjugem e gynaeceo Mariae Christiernae Germanam duxerat, relicta Transsilvania, eo tempore Pragae agitabat. Sed quum is in Moscoviam-pervenisset, morbo correptus e vivis excesserat.
Északkeleti irányban haladva s átlépve Slézia határát, első nagyobb megállóhelyök Schsweidnitz vala.* Itt megnézték a székesegyház szép síremlékeit, a nagy ágyút s azt a régi négyrőfös kardot, melyet egy ember alig tud felemelni. Tovább menve, két napot pihentek Boroszlóban, a tartomány székhelyén, mely Németország egyik legszebb városa volt. Innen küldte be Kakas Unverzagtnak, az udvari kamara elnökének azt a nagy emlékíratát, melyet erdélyi birtokai visszaadatása végett útközben, az éjjeli szállásokon befejezett* s itt vásárolta össze magának azokat az útjára vonatkozó munkákat, melyeket bécsi és prágai könyvesboltokban nem talált meg. Valami sok úgy sem volt, az egész kevés helyen elfért holmijában, de mint sokat útazott, világjárt ember, útikönyvek nélkül soha sem útazott, s most is beszerzett mindent, a mihez hozzájuthatott.
Utazása ismertetésében az «Iter Persicum» legjobb s legutóbbi egykorú kiadását, az 1610-iki harmadikat követem, de Tectander hibás adatait s főleg naptári tévedéseit Kakas eredeti levelei, meg az útazás irodalmának adalékai alapján helyesbítem, a nélkül azonban, hogy ezeket a hibákat külön kiemelném; hanem a hol Techtander előadását elhagyom, mindig idézem forrását.
Kelt Boroszlóban 1602 augusztus 30-ikán; tartalmát kötetünk illető helyein használtuk fel kimerítően.
Rég ismerte (még olasz kiadásban is) Possevino Antal jezsuita-atya húsz évvel korábban tett oroszországi útjának leírását, mely földrajzi adatokban is bővelkedik. Jó hasznát vette régebbi lengyelországi követségein Decsi Csimor János könyvének, mivel az összes állomásokat felemlíti. Szép térképeket talált Herberstein Zsigmond moszkvai útjáról írt művében, mely még mindig nem avult el és Broniovius munkájában, melyet néhai Báthory István király részéről küldve tatárországi két útjáról kiadott. A király egyik hadnagya, az olasz Guagnino is az ő megbízásából járt Moszkvában s könyvét élvezettel olvasták; mig a beutazandó terület történetéről a nemrég megjelent «Rerum Moscovitarum auctores varii» czímű frankfurti kötetben talált öt különböző munkát. Kevesebbet kapott magáról Perzsiáról, mindössze egy német* és egy olasz jelentést* s ezek is inkább az ott folyó háborúval foglalkoztak.
Ilyen a Majnai Frankfurtban 1582-ben megjelent: Persische Historia, Dast ist: Warhaffte und aufsuehrliche Beschreibung von dem langwirigen und erschroecklichen Krieg der Tuercken wider die Persier.
Mint pl. ez a könyv: Relatione di Persia, nella quale si ha piena informatione, del principio della guerra, et di quello, che č sucesso fino all’ anno 1588. – Comin Ventura «La prima parte del thesoro politico» cz. gyűjteménye (Milano, 1600.) 385–416. l.
34. KAKAS MÁSODIK GYŰRŰS PECSÉTJE.*
Kakas második gyűrűs pecsétjét (133. l.) Sebestyén József rajzolta Kakas moszkvai levele pecsétjéről vett gipszlenyomatról, Kakas teljes czímere motivumainak tekintetbevételével.
Boroszlóból távozva,* szeptember másodikán Oelsbe értek, másnap meg a lengyel határon fekvő Wartenbergben állapodtak meg, hogy Kakas személyes útbaigazításokat és ajánló leveleket szervezett Dohna Ábrahám őrgróftól, a ki öt évvel előbb járt követségben a moszkvai fejedelemnél, ugyancsak Rudolf császár megbízásából. Innen azonban nem az egyenesebb útat követték Varsó felé, hanem egy kis kerülővel Wielunon át délnek fordultak a czenstochowi zárda felé, melynek templomában s csodatevő Máriaképe előtt Kakas imádkozni akart, a mint azt soha el nem mulasztotta, valahányszor régebben is útja erre vezette. Hatodikán érkeztek Krakóba, melyet ő már jól ismert, de titkára alig győzte bámulni a waweli királyi kastélyt és székesegyházat, melyben – szerinte – reggel-este 300 kanonok szokott imádkozni, míg a püspöknek 60.000 korona az évi jövedelme. Kegyelettel nézték az ezüst oltárt és Szent Szaniszló síremlékét, meg aranyba foglalt jobb kezét. Mikor aztán Kakas a királytól útlevelet és kíséretet kapott, megindultak északnak, habár így is sok félelmet állottak ki a csavargó kozákoktól s a pestistől való aggodalmukban. Ezért is haladtak olyan gyorsan, hogy már negyednapra, 14-ikén Varsóba, a mazowi tartomány fővárosába jutottak. Ezt kettős fal és árok keríti, de azért maga a város olyan kicsi, hogy pl. országgyűlés idején még száz talléron is alig lehet benne valamire való szállást kapni. Nagy nevezetessége azonban a királyné palotája, de kivált a Visztulára épített gyönyörű fahídja,* melynek messzeföldön nincsen párja.
Kakas nagy keleti útja egyes állomásai nevezetességei közül (térkimélés szempontjából csak azt ismertetjük, a mit Techtander könyvében találunk, s a fontosabb városokat csupán kivételesen ismertetjük bővebben, egykorú más leírások alapján.
Decsi Csimor János Wittenbergaben 1587-ben megjelent «Hodoeporicon itineris Transylvanici, Moldavici etc.» cz. műve C2 lapján; egyetlen példánya a marosvásárhelyi ref. kollégium könyvtárában.
Keveset pihentek Grodnón is huszadikán, hol kegyelettel szemlélték meg Báthory István magaépítette díszes palotáját, melyben azelőtt 16 évvel meghalt. De további útjukon sok veszedelmet állottak ki, mert a pestis miatt messze elkerülték a falakat s néhányszor étlen-szomjan erdőkben háltak. Kétszer meg rabló kozákok közé jutottak, a kik felhúhzott kakassal és töltött puskával fogadták őket s csak úgy menekültek ép bőrrel tőlük, hogy urát Tectander a lengyel kanczellár felé siető hadnagynak adta ki s a király útlevelét is arravalónak magyarázta. Így jutottak el 29-ikére Vilnába, Litvánia fővárosába, mely Krakótól 110 mérföldnyire fekszik. Ez valamennyi eddig látott lengyel városnál nagyobb volt s kiváló nevezetességeül székesegyházát és a jezsuiták kollégiumát mutogatták. A város körül pár ezer letelepült tatár lakott békés foglalkozást űzve s közülök kaptak nehányat, hogy további útjukat biztonságban folytathassák. Ez most keleti irányban haladt egész a fából épült Minszkig, melynek starostája (ki az oroszokat gyűlölte) Kakast gúnyos kaczagással fogadta, midőn kérdésére követsége czélját előadta s hangosan felelte, hogy: a római császárnak előkelőbb barátja is lehetne a moszkvai fejedelemnél. Annál szívesebben látta az orsai vajda, kit Kakas rég ismert s most vendégszerető házában egész hetet pihent, a míg Szmolenszkből, az első oroszországi városból útlevelét megkapta, minthogy másként veszedelmes lett volna átlépnie a határt. Így indultak odább október 15-ikén, estig hét mérföldet haladva Bajevo faluig, a hol megháltak, hogy korán reggel átmenve a vatai erdőségen és a kis határfolyón, mielőbb a moszkoviták földjére jussanak.
35. GRODNÓ LÁTKÉPE.*
Grodnó város látképét (135. l.) a Kakas perzsiai útleírása Tectander-féle 1699-iki kiadása 6-ik lapjához mellékelt eredeti metszetről reprodukáltuk.
Az orosz határon egy muszka lovas állította meg őket s a mint megtudta, hogy a római császár követségét látja, rögtön leugrott lováról s földre borulva üdvözölte Kakast, kérte, várjon egy kicsit türelemmel, míg jövetelét társainak megjelenti. Azzal neki iramodott az erdőnek s mikor az egész napi havazás és esőzés következtében több mint egy órai várakozásban Kakas már szinte agyonfázott, végre visszaérkezett tizenkettedmagával. Ruházatukról látszott, hogy főemberek, de elárulta azt az is, hogy ötüknek nyeregkápájukon kis dob csüngött, a mit csak nemeseknek szabad hordaniok. Folyton dobolva, érkeztek meg, míg a többi dobnélküli élesen fütyült, a mi szintén orosz szokás és gyerekkoruk óta gyakorolják. Lovukról leszállva, legidősebbjük Kakas felé közeledett s midőn már csak egy lépésnyire volt tőle, mélyen meghajolva, jobbjával a földet érinté, a miben többi társai is utánozták. Arra megkérdezte nevét, a mit megtudván, tolmácsuk által barátságosan üdvözötle Kakast a szmolenszki vajda nevében, kit viszont az oroszok ura, Borisz Fedorovics küld, kérve, hogy lépjen bátran birodalmába. Bővebb vala Kakas válasza, kijelentvén, hogy Isten segítségével idáig jutván, teljes bizalommal halad velök, akármerre viszik, míg urukat, fejedelmöket el nem éri, miként útasítása szól. Aztán a nagyfejedelem és családja, meg a vajda egészsége felől kérdezősködött udvariasan s átesvén a formaságokon, kocsira ültek s az orosz követeket előre bocsátva, útnak indultak. Ezek pár lépésnyire haladva, örömtüzet lőttek fegyvereikből, mit Kakasék is viszonoztak, a mi a muszkáknak (mint később megtudták) rendkívül jól esett. Aznap azonban a szomszéd faluban háltak a csak reggel (18-ikán) mentek tovább a közeli Szmolenszk felé, iszonyú csatakos, hideg, havas időben.
36. TÉLI UTAZÁS OROSZORSZÁGBAN.*
Téli utazás Oroszországban aláírású rajzunk (136. l.) Herberstein Zsigmond lovag «Rerum Moscoviticarum Commentarii» cz. munkája 1556-iki bázeli kiadása 155. lapjának metszetéről kicsinyítve készült.
Ez a város régebben Lengyelországé volt, de Báthory István király engedte át az oroszoknak a tőlük elfoglalt egyéb városokért, midőn velök békét kötött. Neki is fogtak mindjárt körülkerítéséhez, a mit azelőtt hat évvel fejeztek be. A Dnyeper szeli ketté az igen népes várost, melynek házai szintén fából építvék, a mi ezen az erdős vidéken általános szokás.
A város előtt itt is díszes követség fogadta őket üdvözlésekkel, a miről Kakas részletes jelentést küldött a prágai udvarba, Unverzagt báró kezéhez.* Azután három napig várakoztak, míg a vajdától, az öreg Nikita Romanovics Trubeczkoj knyáztól megérkeztek a szekerek, melyeken tovább mehettek. Kakas számára egy kétlovas kocsit, kíséretének meg öt egylovast állítottak elé, melyen kettesével kényelmesen elfértek. Kíséretül két prisztáfot kaptak, a kik élelmükről is gondoskodtak. Ebben hiányt nem is láttak, mert bőven adtak asztalukra kenyeret, húst, halat, sört és pálinkát, csak az bosszantá Kakast, hogy iszonyú lassan haladtak. Mert a míg naponta könnyűszerrel megtehettek volna hét mérfölddet, alig tettek meg hármat, négyet. Ez azt a látszatot kelté benne, mintha nem akarnák, hogy hamar Moszkvába érjenek, de vezetőjük azzal mentegetődzött, hogy ezt csak előzékenységből teszi, nehogy a császári követ útközben nagyon kimerüljön, míg Tectander maga azon a nézeten volt, hogy azért nem igyekeznek jobban, mivel dögvészes vidékéről jöttek s így mintegy szellőztetni akarták őket. Az út különben is unalmas és veszedelmes volt, mert lépten-nyomon mocsarakon, nádasokon, erdőkön vagy rozoga hídakon, illetve töltéseken vezetett, a milyen Moszkváig valami hatszáz van s némelyik mérföldnyi hosszú.
Ez az 1602 október 18-ikán írt szmolenszki jelentése nem maradt meg, de említi későbbi, november 25-iki levelében.
Másnap este egy bazilitán kolostorban* állapodtak meg s midőn hallá, hogy a barátok a templomban énekelnek, Kakas maga is bement, hogy esti imádságát csendben elvégezze. A muszka papok azonban görbe szemmel néztek reá s a mint szertartásukat befejezték, egyikök hozzá sietett s tolmácsa útján felelősségre vonta, hogy szent helyükre merészkedett lépni. Kakas azt felelte, hogy tudása szerint a templomok mindenki számára nyitva szoktak lenni, legalább az ő hazájában. De hogy hite felől ne kételkedjék, előmutatta nyakában hordott aranykeresztjét, minek láttára a barát (a ki a követet valami pogánynak nézte) áhítattal megcsókolta a szent jelvényt és szégyenkezve odább állott.
Vagyis Szent-Vasziljt követő kolostorba, melyről Tectander tévedésből azt írja, hogy bernátrendi volt.
37. OROSZ LOVAS-HARCZOSOK.*
Orosz lovas-harczosok képe (138. l.) szintén abból való, a munka 154. lapjáról.
Következő állomásuk negyednap Dorogobuzse, aztán Czarevo Zajmiscse, majd Boriszovo vala, mind apró kis helységek, melyeknek külvárosaiban szállásolták el őket s nagy boszúságukra sehová kimenni nem engedték.
Nagyobb volt mindezeknél a helyeknél Mozsajszk városa, melynek székesegyházába s csodatévő képeihez messze vidékről zarándokolnak a népek. Itt hat napig vesztegeltek orosz vezetőjük izgágasága és pénzsóvár természete miatt, minthogy pihenésök harmadnapján valósággal kihallgatta egész követsége, eddigi útja és ezentúli czélja felől s különösen azt szerette volna kivenni belőle, mennyi ajándékot hoz magával. Kakas nem értette el a muszka szándékát, pedig egy kis borravaló segített volna helyzetén s menetelök mindjárt gyorsabb lett volna. Vígasztalta azonban őket, hogy Moszkva már csak 17 mérföldnyire esett, a mit három nap alatt meg is tettek, különösen kedvesnek találván az első nap érintett vjaszemi szép kőkastélyt, mely a nagyfejedelemé volt.
November 9-ikén délután két órakor vonultak be a városba, melynek előkelő nemesei egy mérföldig jöttek elibök. Ám itt sem járhattak ki egyébként kényelmes lakásukról, melyen valósággal fogva tartották őket, bár bőven ellátták őket mindennel, a mit kívántak. Kakasnak azonban sürgetései daczára szinte három hétig kelle várakoznia audiencziára, mivel két nappal megérkezése után meghalt a leánykérőbe jött János dán herczeg, a mi a czárt annyira leverte, hogy hetekig kedvetlen volt.* De végre csak felvirradt november 27-ike is, melyen Kakas előadhatta megbízatását. Tíz óra tájban egy vörös bársony aranyhímzésű nyeregtakaróval a drágaköves ezüst szerszámmal díszített lovat küldtek Kakas részére s nyolczat szolgái, illetve kísérete számára. Egy óra múlva megjelent a prisztáf, egy öreges, tekintélyes főnemes is negyven lovassal, kikkel a palotába kísérték. Végig az útczán iszonyú néptömeg bámulta a messzeföldről jött idegeneket, kétoldalt meg fegyveres katonák állottak sorfalat s mialatt a palota lépcsőjén fölmentek, folyton húzták a várudvaron lévő nagy harangot, melyet 15 rőfnyi magasra becsültek. Két termen keresztül értek a trónterembe, hol a nagyfejedelem ült egy három lábnyi magas trónuson, melyet az udvari gyász miatt szürke posztó födött. Jobbján 16 éves fia helyezkedett el, fekete és fehér bársonyban, míg apja fejét korona ékíté, kezében aranyozott «csákányforma» fekete jogart tartván. Oldalt egy-egy fehérruhás hajdú állott, két sorban meg az ország előkelői s főnemesei ültek, kétszáznál is többen, fejükön fekete rókasapkával. Pompás volt maga a terem is, melyet szőnyegek és képek díszítettek, míg jobb felén egy nagy pohárszéken tömérdek ezüst- és arany marha ragyogott.
Kakas írja első moszkvai levelében; Schefer id. m. 81. l.
38. KÖVETEK FÖLVONULÁSA MOSZKVÁBAN.*
Idegen követek fölvonulása Moszkvában (140. l.) egykorú metszete Olearius Ádám «Reise-Beschreibung nach Muszkau und Persien» cz. munkája 1696-iki hamburgi kiadása 22. lapján látható.
A kanczellár fennhangon bemutatván a követet, Kakas kezet csókolt a két fejedelemnek s aztán átnyujtván megbízólevelét, a kanczellár intésére elmondhatta németül üdvözlő beszédét, úgy, a mint megelőző este a kanczellár titkára előtt megírta s kijavították neki; minthogy figyelmeztették, hogy rövid legyen, ne említse benne egy szóval sem perzsiai megbizatását s emlékezzék meg nehány szóval a fiatal herczegről is.
39. KAKAS AUDIENCZIÁJA AZ OROSZ CZÁRNÁL.*
Kakas audiencziája az orosz czárnál (141. l.) Tectander id. műve 136. lapja mellékletéről készült.
Rudolf császár és magyar király, az én legkegyelmesebb uram testvéri üdvözletét küldi Fölségednek – kezdé beszédét Kakas István – és Istentől hosszú, boldog életet és egészséget kíván megadatni, hogy országait békességben kormányozhassa a Mindenható és a kereszténység dicsőségére. Kérem egyúttal nevében, adjon útlevelet, kíséretet s ajánló leveleket, hogy birodalmán és a szomszéd fejedelmekén baj nélkül átjuthassak; egy perzsául jól beszélő útitársat, kit saját költségemen fogok tartani és testvérként szeretni; kegyeskedjék levélben megkérni az asztrakáni szultánt, hogy pénznemen egy jó hajót és ügyes kormányost adjon, hogy a Káspi-tengeren a legelső kedvező szél fölhasználásával átkelhessek, s végül engedje meg, hogy levelet küldhessek a prágai udvarba uram-királyomnak, a ki meghagyá, hogy ideérkezésem s elutazásom felől sürgősen értesítsem; mindenben alávetvén magamat Fölségteknek.*
Kakas sajátkezűleg írt üdvözlő beszédet ld. a bécsi állami levéltár Persica osztálya 1602–1605-iki csomójában; francziára fordítva kiadta Schefer id. m. 97–99. l.
40. KÜLFÖLDI KÖVETEK SZÁLLÁSA MOSZKVÁBAN.*
Külföldi követek szállása Moszkvában (142. l.) Olearius id. m. 64. lapja rézmetszetének kicsinyített mása.
Erre az oroszok czárja felállott székéről s fövegét leemelve, udvariasan kérdezősködött a követtől a római király és családja egészségéről, a mit fia is megismételt, majd felszólítá kanczellárját, hogy nevében válaszoljon a követnek s fejezze ki megelégedését és örömét előterjesztése fölött, melyre külön levélben fog felelni. Addig is azonban vonuljon vissza lakására, hol ma vendége lészen, vagyis ebédjét ő Fölsége asztaláról fogja kapni s azt kívánja, hogy a mai napot mulatásnak és örömnek szentelje.
Ezután azón módon, a mint jöttek, szállására kísérték Kakast és társait, de még egy óra se telt bele, mikor valami száz szolga megrakodtan hozta a legfinomabb étkeket és italokat; vadat, halat, iramszarvas-pecsenyét meg édességeket, a mit számos orosz főúr és udvari nemes társaságában vígan fogyasztottak el. Borravalóul Kakas 12 aranyat osztott ki a szolgák közt* s többet is áldoz vala szívesen, csak bocsátották volna el; de bizony négy hétig kellett várakozniok, míg tovább mehettek.
Fogadtatása részleteit Kakas Moszkvában 1602 (ó-stíl szerinti) november 25-ikén Unverzagt tanácsoshoz írt levelében mondja el bőven, melyet már Adelung is idéz (műve II. k. 130. l.), de Schefer (a bécsi d. Persica csomóban levő német eredetijéből fordítva) id. m. 81–84. l. adott ki, oroszul pedig Sztankjevics, id. m. 46–62. l.
41. VIRÁGVASÁRNAPI KÖRMENET A MOSZKVAI KREML KÖRÜL.*
Virágvasárnapi körmenet a moszkvai Kreml körül ugyanannak 67. lapjáról vétetett.
E hosszú idő alatt legalább jól fölszerelhették magukat meleg téli ruhákkal, bundákkal és a tengeri útra való egyéb szükségesekkel s megismerhették a várost és lakóit, kik közt annyi időt kelle vesztegelniök.
Moszkvát népes nagy városnak találták, a milyen az egész német birodalomban nincsen. Kerülete négy német mérföld. Erődítése hármas. A legszélső fából való, ezen belől van a kőfallal kerített belváros s középen a palota, melyet szintén külön fal és mély vízárok kerít. A tornyok számát másfél ezernél is többre becsülik, legszebb temploma azonban a várkastélyban lévő héttornyú, aranytól ragyogó székesegyház, melyben a hajdani nagyfejedelmek síremlékei láthatók. A várkapu előtti téren két olyan öblös ágyú áll, hogy egy ember könnyen bebújhatna csövébe. A házak azonban fából építvék és rendetlenek, sötétek és üvegablak nélküliek.
A házakat különben tágas terek és kertek környezik, de maguk az útczák annyira sárosak, hogy hídszerű fajárókat csinált rájuk, mivel másként lehetetlen lenne rajtuk közlekedni. Az utóbbi időkben földhányással erősítették a várost, mert kiterjedése akkora, hogy fallal körülvenni alig lehetne. Kültámadás ellen így is csak úgy védhető, hogy némely útczáját elzárják s éjjelenként katonákkal őrzik bejáratukat, melyeken virradat előtt belépni nem szabad. Moszkvát így is állandó veszély fenyegeti, hisz csak ezelőtt harmincz évvel is a perekopi tatárok ép Urunk menybemenetele napján rohanták meg s égették fel mindkét erősségét. Ezért most a czárt mintegy húszezer főnyi kiváló gárdista őrzi, míg a városon kívül az idegenekből álló hadtest tanyázik, folytonosan dobzódva, részegeskedve.
Ebben orosz bajtársaik is vetélkednek velük, míg a polgári rendűeknek csak sátoros ünnepeken szabad inniok. Ekkor mindenki magán kívül van örömében, nem karácsony vagy húsvét szent ünnepének évfordulója miatt, hanem hogy büntelen áldozhatunk Bacchusnak! S valóban alig jönnek ki a templomból, marhák módjára rohannak a korcsmákba, s eszeveszett kurjongatással múlatván, sokszor valóságos mészárlást végeznek részegen maguk közt a városon.*
Ezt a jellemző bekezdést Guagnino «Moschoviae descriptio» cz. Krakóban 1578-ban megjelent műve nyomán Schefer id. m. 109–110. lapjáról kivonatolva szúrtam be változatosság kedvéért e helyre.
42. BORISZ GODUNOV FEDOROVICS OROSZ CZÁR.*
Borisz Godunov Fedorovics orosz czár arczképét (145. l.) Pantenius «Der falsche Demetrius» cz. műve 63. lapja után adjuk, kicsinyítve.
Az ország maga bozótos, erdős síkság, melyet tömérdek mocsár és folyóér szel át keresztül-kasul, s annyira elzárt, hogy a nagyfejedelem engedélye nélkül se bemenni, sem elhagyni nem lehet. Télen iszonyú hó és embertelen hideg teszi kellemetlenné, de nyáron azért mindenféle gabona és gyümölcs megterem benne, még az alma is, mit a németek honosítottak meg. Ám rossz termés idején olyan éhínség támad, hogy az emberek ezrével halnak el, s miként ez évben is megesett, kutyát, macskát megettek, sőt emberhúst is belesütöttek lepényeikbe a moszkvai pékek, a miért néhányukat ki is végezték. A birodalom egyébként is néptelen, úgy hogy néha 20–30 mérföldnyire, (a nogaji tatárok földjén meg 300 mérföldnyire) se lehet valami községre akadni, kivéve három végházat, mit a moszkvaiak a tatárok becsapásai ellen építettek.
Vallásukra nézve a moszkvaiak keresztyének, sőt magukat a legigazhitűbb keresztyéneknek nevezik és tartják, de azért a tízparancsolatot semmibe se veszik, s olyan erkölcstelen, botrányos életet élnek s úgy hazudnak, lopnak szégyentelenül, hogy azt toll le nem írhatja s tán párja sincsen az egész világon. A gyilkosokat legfeljebb három évi börtönnel sújtják, de a nép maga annyira rabszolgája a bojároknak, hogy azok bántatlan ölhetik meg őket. Templomaik magasak, három vagy öt tornyúak, mint a törökökéi, csakhogy ormukra hármas keresztet raktak, a mivel a szentháromságot akarják jelezni. Templomaikban nincsenek székek és padok, hanem a bejárattal szemben térdelve imádkoznak, vagy a templom körül futó fedett folyósóról néznek be az apró kis ablakokon, keresztet hányva magukra. A jómódúak külön szentképeket aggatnak maguknak a templomba, s az előtt imádkoznak, szentelt gyertyákat gyújtva melléjük, a miből néha olyan tűz támad, hogy pl. ottlétükkor is (deczember elsején) száznál több ház égett el e szép, de gondatlanul gyakorolt szokás következtében. Házaikban is szentelt képet aggatnak az asztal fölé s azt akkora tiszteletben tartják, hogy a szobába lépve előbb három keresztet hánynak magukra s Goszpodi pomiluj mnyá kezdetű imádságukat mormolják, gazdag, szegény egyaránt. Ha pedig valamely kép véletlenül leesik a falról, azt csak a pap teheti ismét fel, miután újra beszentelte; bűnnek tarván, ha más nyúl hozzájuk, a mit meg is mondtak Kakas embereinek, mikor ezek csupa kíváncsiságból valamelyiket megérintették. Ép így szeretik a harangozást is, és viselnek keresztet nyakukban, kinek milyenre jut; az aranyat, ezüstöt vagy rezet, mi nélkül nem is tartják keresztyénnek az embert.
Papjaik azonban tanulatlanok, bárdolatlanok, s kevés imádságukon és zsoltáréneklésen kívül semmihez sem értenek, néha még olvasáshoz sem. Hanem addig nem szentelik fel őket, míg meg nem házasodnak, a mit csak egyszer szabad tenniök, Pál apostol szavait követvén, hogy püspök csak egy asszonynak lehet ura. S ezt oly szigorúan követik, hogy ha pl. egy pap neje meghal, másodszor nem házasodhatik meg, hanem köteles kolostorba vonulni és vezekelni, böjtölni haláláig. A néptől fövegük és hosszú hajuk különbözteti meg őket, a mit felszenteltetésük után többé nyírniok nem szabad, kezökben pedig papi pálczát hordanak, ez lévén egyetlen fegyverük, a mit viselhetnek. Főpapjuk a Moszkvában székelő patriarcha, a ki évente csupán háromszor jelenhet meg ünnepi misét mondva a nép előtt, mely iszonyú tömegekben tódul tiszteletére, minthogy az a hitök, hogy az egész esztendőre üdvözül, a ki csak látta is. Ezenkívül van négy metropolitájuk, s egy csomó püspökük és kolostoruk, melyekbe ha valaki, világi ember is, élethossziglanra bevonul, minden földi bűnét, sőt még adósságait is elengedik, s még a «törvény» sem üldözheti.
A kisdedeket a muszkák nem templomban, hanem folyókban keresztelik meg, miként Krisztus urunkat keresztelé János apostol a Jordán vizében, s a keresztapa nem pénzt ad a gyereknek, mint ez időben másutt szokás vala, hanem egy kis keresztet, melyet egész életén át tartozik kegyelettel viselni. Házassági szokásaik különbözősége és furcsasága is feltünt Kakaséknak. Mert a házasodó legény nem beszélhet leánynyal, még kevésbbé engedik meg, hogy valami víg lakomán összejöjjön vele, miként ez, úgymond, nálunk és országszerte szokásos. Hanem a házasságot a szülők vagy rokonaik ütik nyélbe, s a vőlegény még csak nem is láthatja menyasszonyát, míg erős fogadalmat nem tesz, hogy kártérítést fizet, ha visszalépne. Ekkor aztán a leányt (kinek szemét selyemkendővel bekötötték) két asszony a legény házába s onnan vele együtt a templomba kiséri, hol a pap összeesketi vőlegényével, kit szintén akkor lát először; hacsak gyermekkorából nem ismeri. Különösen a gazdagok osztályában már 9–10 éves korában férjhez adják a leányt s ritkán esik meg, hogy húsz éves vagy azon felüli legyen, «miként nálunk», írja Tectander. Egyébként a nők teljesen visszavonult életet élnek, úgy hogy külön szobában laknak s ha urának férfivendége van, nem szabad az asszonynak mutatkoznia, még ha az sógora lenne is, még kevésbbé beszélnie idegennel. Kijárniok is ritkán lehet, egyszóval úgy élnek, mint a kaliczkába zárt madarak.
Terméseik is furcsák, zajosak. A menetre már messziről figyelmessé teszi az embert a borzasztó sírás és jajveszékelés, a mit csapnak. E czélra külön gyermekeket szoktak felfogadni, s minél inkább kiabálnak, annál előkelőbb a halott, kit a temetőbe kísérnek. Evésükben, ivásukban szintén vadak, parasztosak, állatiasak, mert tányér és kés nélkül esznek, újjaikkal véve a tálból. A mellett mindenek felett ravaszok és csalárdak; habár nem tűrik, hogy idegen ember valami más országot vagy nemzetet magasztaljon előttük.
Igy jegyezgette fel megfigyeléseit Tectander az alatt az idő alatt, melyet várással kelle tölteniök, egyik tiszte különben is a naplóvezetés lévén; míg Kakas uram a perzsa sah előtt elmondandó beszédét irogatta,* csiszolgatta unalmában, meg leveleit készíté elé: kedves feleségének, kiről rég nem hallott semmit, Unverzagt tanácsosnak, a mivel tartozott, meg a prágai és krakói pápai nuncziusoknak, a kiknek megigérte volt.* Leveleivel Krakóban felfogadott hű szolgáját, a lengyel Nieromowski Offanassovics Mátyást indítá útnak, mivel felesége tudta nélkül Perzsiába nem akarta követni. Most is előbb Poloczkban hagyott hitvesét akarta felkeresni s úgy tovább menni az oda még 240 mérföldnyire eső Prágába, oly feltétel mellett, hogy Kakas kieszközli a lengyel királynál, hogy elengedi neki a harminczadot, melyet kereskedő létére fizetni kelle eddigelé országában, valahányszor árúkat vitt be, vagy hozott ki Rigából emerre, a muszkák földjére. Helyébe Kakas három más szolgát vett fel, közöttük egyet, a ki gyönyörűen muzsikált is saját kis orgonáján, a mivel el-elszórakoztatta urát és csüggeteg társait, ha az unalom vagy a honvágy nagyon bántá őket.
Ezt maga Tectander említi.
Kakas 1602 november 24-iki levelével lengyel szolgája 1603 februárius 29-én ért Krakóba; miként erről Rangone Claudius püspök lengyelországi nunczius másnap referált. (Eredeti duplikátuma a római vatikáni Borghese-levéltár III. 129. I. kötete 91. l.
43. MOSZKVAI FŐNEMES LÓHÁTON ÉS GYALOG.*
Moszkvai főnemes lóháton és gyalog cz. képünket (149. l.) Tectander id. m. 32. lapja metszetéről közöljük.
Folytonos sürgetései következtében végre deczember hatodikán fogadta Ivanovics Vlaszjev Atanáz kanczellár Kakas búcsúlátogatását, melyen értésére adta, hogy ő felsége minden kívánságát teljesíté, mert Kazánig két előkelő kísérőt rendelt melléje és addig semmi költsége nem lészen, azontúli útjára meg Asztrahánig más két embere fogja tovább kísérni a Káspi-tengerig, minthogy mindenfelé írtak érdekében s reméli szerencsésen visszatér mielőbb Perzsiából.*
Kakas Unverzagthoz intézett 1602 november 26-iki második levele, a bécsi államlevéltár id. Persica csomójában; francziául Schefer id. m. 91–96. l. és orosz fordításban Sztankjevics kiadása 52–54. l.
Másnap, hetedikén aztán ismét megvendégelték őket, a czár nevében, ép oly fényesen, miként fogadtatásuk alkalmával s azzal neki indúlhattak a nagy útnak. Ennek hosszát a czár titkára maga harmadfél hónapnyira becsülte, de Kakas úgy remélte, hogy hat nap alatt eléri a Volgát s további három hét alatt a Káspi-tengert. Biztatták is, hogy a Volga nincs befagyva, habár Kakas azt hitte, hogy ilyen iszonyú hidegben legalább is kővé fagyott. Társai is sokat panaszkodtak a fagy miatt, úgy hogy 86 aranyat költött csupán keztyűkre, bőrökre és egyéb meleg ruhákra. Kakas egyébként is tudta, milyen veszedelmes út előtt áll, de minden lehetséges – úgymond – Isten segítségével, a kiben teljes a hite, mert erősen bízik abban, hogy a kinek segítségével annyi országon keresztül idáig jutott szerencsésen, az továbbra is őrködik fölötte.*
Kakas saját szavai első moszkvai levelében; Schefer id. m. 87. l.
Ilyen istenes hit nélkül bizony nem is lehetett volna neki indúlni tél idején a nagy orosz síkságnak, mikor csak Kazánig 200 mérföldet emlegettek. Hanem így vígan haladtak egylovas kis szánjaikon s megadással tűrték fáradságaikat. Első nagyobb állomásukat, Vladimir városát, tíz nap alatt érték el, onnan Muromon át Nizsnyi-Novgorodba jutottak, mely ekkor még jelentéktelen helység vala, a Volga jobb partján. Itt jutottak be a cseremisz-tatárok mocsaras földjére, mely néptelen vad vidéken sokszor az erdőkben kényszerültek meghalni, s élni a magukkal hozott száraz ételen. Csak itt-ott lát az útas egy-egy tatár sátrat vagy kalyibát, s körülötte néhány juhot vagy lovat, melyet gazdájuk heverészve őriz, mert ez a nép olyan tunya, – írja Tectander – mint valami rest marha!
Mindenütt a Volga mentén haladva, Szvijáskon alól keltek át a folyamon, és éppen karácsony estéjére értek be Kazán városába, melyet harmincz évvel előbb a kegyetlen Iván Vasziljevics czár hódított el a tatároktól és erősített meg palánkkal. Nagyságra nézve Boroszlóhoz hasonlított, csakhogy házai fából építvék, mint egyebütt is találták. Közepén azonban egy jó magas hegyre Iván czár pompás várkastélyt építtetett s ebben szállásolták el Kakas uramat és követségét. Hanem itt most az a nem remélt meglepetés érte, hogy a befagyott folyón nem mehettek tovább, szárazföldön pedig lehetetlen vala elindúlniok, minthogy a tatárok között az útazás egyáltalán nem volt bátorságos dolog. Képzelhető a szegény ember csalódása és bánata, hogy őt a sors ily tétlenségre kényszeríté! Kályha mellett gubbasztva tölté társaival az egész telet, elzárva a világtól, családjától és ismerőseitől, kikkel még csak levelet sem válthatott. Templom se volt, melyben szent gyakorlatait s imádságát végezhette volna, úgy a mint hite kívánta, s vallási törvényei megszabták. Könyveit is át meg át olvasta már a hosszú esték mécsvilágánál, s egyetlen szórakozása a vadászat lehetett, melyre itt bőséges alkalma nyilt kiséretével együtt. De a hetek és hónapok így is csigamódra múltak s a természet sem akart nyílni, hogy legalább ürügye lett volna útját sürgetnie. Már husvétot is elérték Isten segedelmével, mely az 1603-ik évben épp márczius utolsó napjaira esett s itt náluk még mindig havazott és fagyott. Még május elseje is itt találta őket, mikor pedig otthon Magyarországon az egész természet megújul és minden virágzik és illatoz. Jó jelnek vették azonban, hogy orosz kísérőik végre mozgolódtak, napestig a kikötőben rendelkeztek, tataroztatták a hajókat, s biztatták a gondjaikra bízott idegeneket, hogy nemsokára elindulnak.
44. NIZSNYI-NOVGOROD LÁTKÉPE.*
Nyizsnyi-Novgorod látképét (151. l.) Olearius id. m. 176. lapja metszetéről kicsinyítettük.
Ez indulás várva-várt napja május 11-ikén, egy hétfői napon szerencsésen be is következett. Hetven hajóból álló valóságos kis flotta vitte Kakasékat és holmijukat, meg az élelmiszert, mi nélkül el nem indulhattak. Hatodnapra értek Szamarovra, majd 21-ikén Szaratovra, mely már 150 mérföldnyire esett Kazántól. Odább a harmadik végházat, Czaricsint érintették, s további útjukat még éjjel is folytatván, végre 27-ikén érkeztek meg szerencsésen Asztrahánba, a Volga deltájában épült nagy kikötővárosba, mely a nogaji tatárok székhelye. Némely könyv Citracanumnak nevezi – úgymond – Kakas, de annyi bizonyos, hogy a hajdani szkiták földjén terül el, s a tatárok főemporiuma.*
Még moszkvai első levelében említi Schefer id. m. 88. l.
A város maga különben nem igen nagy és erős. Ezt is Iván czár erősíté meg,* várkastélyt építvén közepébe, melyet egyszerű kőfal körít; de mikor a Volga kiárad, egy mérföldnyire körülveszi s valósággal szigetté alakítja. Tatár most is él itt néhány ezer a moszkvai nagyfejedelem alattvalójaként s kegyeletel ápolják régi fejedelmeik síremlékeit, kupolás kis kápolnáikat, melyekben mécset és gyertyát égetnek, mint akár a keresztyének.
Így javítjuk Tectander ama hibás adatát, hogy Asztrahánt Iván czár foglalta el, minthogy az már 1554 óta az oroszoké volt.
45. KAZÁN LÁTKÉPE.*
Kazán látképe (151. l.) ugyanannak 182. lapjáról van szó.
Ez a nogaji tartomány sík pusztaság s rajta a szem alig akad meg egy-egy falun vagy városon és vize, erdeje is kevés, mert a kútak vize nagyobbára sós vagy keserű és nehezen iható. Kifőzve sóját azonban szanaszét hordják s olcsón adják, vékáját hat dutkán. Gabonájuk és gyümölcsök kevés terem, habár földje olyan kövér, a milyen egész Németországban nem található. Ennek oka az, hogy a tatárok egyik helyről a másikra csatangoló vándortermészetűek, s lóhúson meg kanczatejen élnek, melyet megsavanyítva bőrtömlőkben hordanak magukkal. Kenyeret nem csinálnak, sőt evését sem tudják megszokni, akár meddig lakjanak is muszkák társaságában. A pénzt nem ismerik és cserekereskedést folytatnak, de ha valami arany-ezüst pénzhez jutnak, feleségeik nyakába akasztják. Kerek sátraikat tarka posztóból készítik, s ha lovaikkal, juhaikkal a füvet legeltették, kétkerekű szekereken viszik tovább tevéikkel új mezőre és kövérebb helyre. Rabszolgakereskedést űznek, s nemcsak foglyaikat adják el, de megesik, hogy atya fiát, férj feleségét vagy gyermekét dobja vásárra, ha a kényszerűség ráviszi vagy nem türheti őket tovább házában. Négy-öt forinton már jó tatárt lehet venni, de gyakran még olcsóbban is, kínálják gazdáik. Többnejűek, s mindenki annyi feleséggel élhet, a hányat eltarthat. Az ország éghajlata enyhe, sőt forró, mert ritkán esik, tele pedig gyenge. De földje bozótos és annyira sok benne a kígyó és más féreg és vadállat, hogy a vándor csak úgy járhat rajta bátorságban, ha felgyújtja maga előtt a füvet s megfutamítja őket.
Ilyen földön és viszonyok közt kellett Kakasnak megint szinte két hónapot vesztegelnie. A sors különös kedvezéséből ott járt azon a vidéken, hol vándorlásaik közben egykor a magyarok laktak s tanyáztak. Ihatott hát a Etel vizéből, melyen bőrtömlőikön átkeltek s eljutott az első haza szélére, melyet látnia kevés magyarnak adatott. Éreznie kellett ennek fölemelő hatását, annyival erősebben, hogy egyedüli magyar volt társai közt; habár inkább csak sejtette, mint tudta, hogy ezt a földet valamikor nemzete is érintette. Hisz a mit őseink vándorlásáról ekkor, a XVII-ik század elején tudtak, mindössze annyi volt, a mit a Budai Króniká-ból, Bonfini művéből s utána a kolozsvári Heltai Gáspár krónikájából olvastak avagy históriás énekekből hallottak. S ezek az iróink mesélnek ugyan Scythiáról s a «vadász magyarok» ottani életéről, de hogy oda honnan s hogyan jöttek, arról kortársaikat teljes homályban hagyták.
*
Kakas folytonos zaklatására a muszkák és tatárok végre elkészültek a három hajó felszerelésével, megrakva kellő élelemmel és ivóvízzel. De micsoda hajók voltak ezek? Elég nagyok és mélyek ugyan, hogy a viharos Káspi-tenger hullámaival daczolhassanak; de gyengék, rozogák és nincsenek sem beszurkolva, sem pedig kimoházva, úgy hogy mindig nedvesek. Ezeken a hajókon szoktak az orosz kalmárok tavaszkor átjönni Perzsiába selymet vásárolni, hogy kedvező széllel 8–10 nap alatt visszavitorlázzanak.* Így biztatta Kakast is hajókalauzuk, egy tapasztalt perzsa kereskedő, míg a szárazföldi útra egy nyelvekben jártas lengyel nemest, Pawlowski Kristófot vette magához. Ez éppen Perzsiából érkezett vala vissza, de mivel nem követségben járt, az asztraháni orosz hatóság nem akarta Moszkva felé útnak ereszteni, mire Kakas szánalomból felfogadta, gondolván, hogy jót tesz vele, meg aztán hasznát is veheti perzsiai útján, melyet ő már ismert.
Herbert Tamás: A description of the Persián monarchy (London, 1634.) 105. l. – Kropf Lajos szívességéből. És Olearius Ádám: Reise-Beschreibung nach Moskau und Persien (Hamburg, 1696.) 286. l.
46. ASZTRAHÁN LÁTKÉPE.*
Asztrahán látképe (153. l.) szintén onnan való, a kötet 393. lapjáról.
Mária Magdolna ünnepén: július 22-ikén hagyták el téli szállásuk helyét, de csak harmadnapra értek ki a Volga mocsaras torkolatából a nyilt tengerre, melyen lassan haladtak déli irányban. Néha úgy tetszett, mintha nem is mozogna hajójuk, olyan gyenge volt a szél, mely vitorláikba ütközött, de egy-egy hirtelen jövő szélroham helyrehozta az eltelt napok veszteségét, s egyszersmind a levegőt is kellemesen lehűté. Volt azonban viharuk is két nap és két éjjel egyfolytában, hogy sem állni, sem ülni nem tudtak, s imádságba merülve, várták utolsó órájukat.* De mikor már azt hitték, hogy végük van, nyugati irányban megpillantották a földet s azzal meg voltak mentve!
Munkája bevezetésében írja erről Tectander: da wir nichts als den Todt und Untergang für Augen gesehen, und höchster Gefehrlichkeit Leibes und Lebens gewesen.
Közel három hétig hánykódtak a tengeren,* míg partot értek és Langeránban,* a gilláni tartomány élénk kikötőjében kiszállhattak, a mi horgonyzó helyet jelent a perzsák nyelvén, minthogy a vihar elől menekülő hajók itt biztos révbe jutnak.* Ez ad fontosságot e kies fekvésű, bár egészségtelen, mocsaras vidéken elterülő kis községnek, mely vizét a Káspi-tengerből kapja, a miért sós, ártalmas. S még ha boruk lett volna, a mivel úgy a hogy pótolhatták vala? De a perzsáknak vallási törvényeik tiltják a borivást s a szőllőt csak gyümölcsként eszik, vagy legfeljebb mazsolának aszalják. Ételük is rossz volt, mert juh-húson és rizskásán (piláfon) kívül egyebet nem kaphattak s mit még hajóikról Asztrahánból hoztak magukkal, hamar elfogyott. Igy egymásután valamennyien megbetegedtek, mielőtt még Iszpahánból, Perzsia fővárosából odaküldött embere a perzsákkal megjött volna, hogy Kakast urak elé kisérje. Ez azonban két heti távolságra volt ide s a sok nélkülözés következtében úgy elgyengültek mind a nyolczan, a hányan Kakassal együtt valának, hogy nem is remélték, hogy tovább mehessenek. Erősítőül fekete kávét kaptak a perzsáktól, a miről azt tartották, hogy elűzi a melancholiát és fölvidít; enyhítőül serbetet és dohányt, minek füstjét hosszú szárakon és vizen át szívtak fel.* De útasaink e szokatlan izgató szereket nem igen szerették s betegségöknek valószinűleg nem is használt. Kedélyállapotukat is iszonyúan leverte Pawlowski hirtelen halála, a ki életével fizette meg önként való csatlakozását. Kakas illő módon termette el szegény bajtársát, de pár nap mulva maga is olyan rosszul lett, mintha utolsó órája következett volna el, úgy hogy szeptember 5-ikén maga köré gyűjté két főszolgáját: Tectandert és társát, Agelasten Györgyöt, s közölte velök végakaratát.
Tectander számításában itt ismét hiba van, de sehogy se nyomozható ki, hol. Mert feltéve, hogy indulásuk napját – éppen ünnepnap lévén – pontosan jegyezte fel és azt is, hogy 31 napig voltak tengeren, akkor augusztus 23-ikán kötöttek ki Perzsia partján, s nem 8-ikán, miként írja. Ha pedig a 31-et sajtóhibának veszszük 13 helyett, akkor 21 nap esik útjukra, a mivel viszont az augusztus 8-ika nem egyezik, még ha ó-stil szerint számítjuk is, mit különben csak Kakas követett. – Hogy mégis augusztus 8-ikát fogadjuk el kikötésük helyes napjául, azért teszszük, mivel Lengerudban «ohn gefehr in die 10. Wochen lang» hevertek, nyomorogtak, a mi elég jól egyezik Kakas halála napjával. Meg aztán így is 18 nap esik Káspi-tengeri útjukra, a mi így is kétszerese a rendes időnek.
Mai neve Langerud.
P. della Maze 1698-iki jelentéséből; a «Scelta di lettere edificanti scritte dalle missioni straniere» III. k. (Milano, 1827.) 414. l.
Herbert id. m. 150. lapján ismerteti kuriozumként.
47. NAGY ABBAS PERZSA SAH LOVASARCZKÉPE.*
Nagy Abbas perzsa sah lovasarczképét (155. l.) Kropf Lajos londni történettudósunk szivessége folytán Herbert Tamás «A description of the Persian monarchy» cz. 1634-iki műve metszetéről közöljük.
Először is arra kérlek kedves szolgáim – úgymond – temessetek el tisztességgel, gyújtsatok gyertyákat, zengjetek keresztyéni énekeket s mondjatok imákat fölöttem, miként láttátok, hogy én tettem társatokkal, Pawlowski Kristóffal.
Azután adjátok át urunk ő Felsége leveleit a perzsák királyának, a mint eléje fogtok jutni.
Hét czímer czobolybőrömet és bundámat adjátok el, könnyen kaptok érette ezer aranyat; a prémek közt is találtok 128 aranyat, éljetek belőle kívánságtok szerint. Ha pedig a mindenható Isten hazavezérel benneteket, tanácslom, térjetek Velenczén át vissza, a mi könnyebb út. Ekkor Tirolon keresztül kell Prága felé tovább mennetek s az útba eső Bozen városában megtaláljátok feleségemet, kinek nyújtsátok át lepecsételt fekete táskámat, ruháimat, kardomat és a mi pénzemből még addig kereken megmaradt. De ha netán ismét Moszkva felé tartanátok, előb Prágát fogjátok érni, s ott adjatok át mindent Underholzer János császári fizetőmester avagy báró Unverzagt Farkas titkos tanácsos kamaraelnök kezébe. Mutassátok meg neki ez útasításomat is és legyetek nyugodtak, hogy ő két évi hűséges szolgálatotokat jól meg fogja hálálni.
Negyedszer, írtam pater Francesco di Costa pápai követnek is a perzsa udvarba; kézbesítsétek levelemet. Vörös erszényemben 3 arany és 5 ezüst pénzem van, költhettek belőle a mire kell.
Végezetül, kérlek teljesítsétek híven e rendeléseimet, legyetek istenfélők s tegyétek mindig a mit tőlem, szegény vétkezőtől láttatok! Mert a Mindenható a szerint jutalmaz atyailag, a mint megérdemlitek, ő Felsége udvarában meg tisztesség és jutalom vár reátok. Hiszen látjátok, milyen árnyék és keserű az élet különben is!
48. SHIRLEY RÓBERT LOVAG ARCZKÉPE.*
Shirley Róbert lovag arczképét (157. l.), mely őt perzsa ruhában ábrázolja, az 1825-ben Londonban megjelent «The three brothers» cz. munka metszetéről való, mely az akkoron Lord Egremont gyűjteményében volt egykorú olajfestményről készült.
Ezzel elbúcsúzom tőletek és többi négy társatoktól, a Mindenható isteni gondviselésére bízván benneteket. Ha Miklós, Román és Lubin is Prágában térne veletek, ők is elveendik jutalmukat, bár Miklóst kivéve nem igen dicsérhetem őket. Jó szívvel ajánlom hát nektek és szeressétek egymást hűségesen.*
Eredeti német szövegét ld. Tectander műve 78–82. l.
Mily vallásosság, szeretet és nemeslelkűség sugárzik ki a sorokból, melyeket még le tudott írni. Néhány napig utána meg is könnyebbült, annyira, hogy társai már reménykedni is kezdtek felgyógyulásában. A vérhas* azonban úgy levette lábáról, hogy mozdulni is alig birt és szolgái segítsége nélkül még kimenni sem. Csakhogy ezek is mind feküdtek, s oly gyengék voltak, hogy még nyeregbe ülni se tudtak magukra, sőt még egy korty vizet sem birtak egymásnak nyújtani.* A fertőző, kellemetlen betegség-okozta bágyadtság következtében hideglelés is gyötré őket; kivált magát Kakast.
Kakas és szolgái betegségét (Rothewehe) Schefer scarlatina-nak fordította. De helyesen dr. Győry Tibor tanár sziveskedett megállapítani a rendelkezésére bocsátott adatok és tünetek alapján, egykorú orvostörténeti művek segélyével; a mit neki ezúton is hálásan köszönök.
Tectander saját szavai, műve 86. l. és bevezetésében.
Hetek telének így el, kétség és remény közt, a nélkül, hogy bárki segíthetett volna rajta. Pedig mennyire szeretett volna szemtől-szemben lenni a perzsák ifjú királyával,* kinek vitézségéről és erényeiről már Moszkva óta annyit hallott. A perzsák elbeszélése szerint alacsony termetű, zömök, de tüzes szemű és gyors beszédű, élénk ember volt, a ki lovon érezte magát legjobban s réme a töröknek, arabnak, tatárnak s a Nagymogulnak egyaránt.* Hisz ő talán legnagyobb fejedelme országának, melyet új alapokra fektetett s folytonos háborúival határait biztosítá, sőt kiterjeszté. A történelem Nagy Abbaszként emlegeti s méltán, mert minden tulajdonsága meg volt ahhoz, hogy országát kifejlessze s népei boldogságát előmozdítsa. Szívesen látta az idegeneket s kivált európaiakat, a kiket országába édesgetett, s bár maga rendkívül vallásos mohamedán, a keresztyéneket nem üldözte, sőt pártfogolta. Birodalma székhelyéül Iszpahánt választá s pazar építkezéseivel Ázsia egyik leghatalmasabb és legfényesebb városává varázsolta. De azért gyakran tartózkodott Kazvinban is, az Elboruz alján,* hová Tauris ostromának befejezésével most is készült. Hanem ez még 27 napi járásnyira esett* ide és szegény Kakas keserű megnyugvással törődött bele végzetébe, mely nem engedte teljesíteni megbizatását.
P. Gouvea Antal 1602-iki jelentése franczia kiadása (Rouen, 1646) szerint ekkor 32 éves volt; Schefer id. m. 116. l.
Herbert id. 1634-iki m. 127. l.
Clements R. Markham «History of Persia» cz. 1874-iki művéből, Kropf Lajos szives közlése alapjná.
Tectander id. útleírása 85. l.
Még megérte ugyan a perzsa követség s vele Shirley Róbert jövetelét, a ki biztatta és vígasztalta. Ám ekkor már szegény Kakas olyan gyenge volt, hogy szolgái csak hordágyon vihették magukkal s a két mérföldnyire eső Lahidzsánban kénytelenek valának vele megpiheni, annyira fáradtnak érzé magát. Mindnyájan belátták, hogy uruk már nem viheti sokáig, de azért eszméletén maradt, sőt magához hivatta a perzsa tartomány kormányzóját, Mahomed Sefit, hogy holmiját felbontsa és hivatalból számba vegye. Harmadnapra aztán, 1603 október 25-ikén, Krisztus nevével ajkán, kiadta lelkét, melyet kimerült teste magába zárni többé nem birt.* Másnap pedig kívánsága szerint szállásuk kertjének egy szép lombos fája árnyékába temették szolgái. Utána mindjárt tovább is mentek angol vezetőjükkel; de urukat a halálba is olyan híven követték, hogy a perzsa király elé csupán Tectander maga juthatott el. Ő aztán sok viszontagság árán szerencsésen hazaérve a prágai udvarba, teljesíté Kakas útasításait, átadta özvegyének* a reá bízott holmikat s hosszú keserves útjukat külön könyvben örökíté meg.
Logau Henrik későbbi moszkvai követ írja Kakasról 1604 novmber 6-iki jelentésében, hogy Perzsia határára érve «il tomba malade des suites des souffrances qu’il avait endurées, et il mourut avec tous ses serviteurs, ŕ l’exception d’un seul, qui enterra ses compagnons; Schefer id. m. 104. l.
Kakasné nagy kort ért, s valami harmincz évvel élte túl urát, mert még 1608-ban is szerepel; Straganz id. m. 98. l.
*
Igy pusztult el zalánkeményi Kakas István, koronás királya iránti hűsége és kötelességtudása áldozataként. Távol hazájától és feleségétől hunyt el a Káspi-tenger délnyugati részén, a tiszta vizű, virágkertes, kies, kicsiny Lahidzsánban, Perzsiában.* Idegen földbe jutott, a ki világéletében idegen földeket járt, ám olyanba, melyet ősei, a honfoglaló magyarok is tapostak vándorlásaik idején. S ki tudja nem csöndesebb-e pihenése jeltelen sírjában, mely fölött egykor egy egész nemzet száguldott át, hazát s nyugalmat keresve!
Dzsihan Numa keleti író műve (1732-iki konstantinápolyi kiadása) nyomán Schefer id. m. 113. l.
49. KAKAS CZÍMERE KOLOZSVÁRI HÁZA AJTAJA FÖLÖTT.*
Kakas czímere kolozsvári háza ajtaja fölött (160. l.) a régészeti intézet fényképéről metszetett.
)
