IV.
IV.
Politikai forrongás Erdélyben 1551-ben. – István király politikai éleslátása. – Báthory Kristóf vajda halála.
Azok a bajok, melyekre István király e levelében hivatkozás történik, Erdélynek politikai bajai s a külföldről szőtt fondorlatok valának.
Báthory Kristófot és udvarát 1581 elején nagy mértékben nyugtalanították a Magyarországból Erdélybe, majd innen a portára szökött Makházy Pál fondorlatai. Ez a fejedelem iránt bosszúval eltelve (a miért nejétől, a havaseli vajda leányától, ennek kérésére, törvényes ítélettel elválasztá) fényes ígéretekkel kecsegtette a nagyvezért arra, hogy őt tegyék erdélyi vajdává. A nagyvezér színleg pártfogásába is vette Makkházyt, alkalmas eszköznek tartán őt arra, hogy egyrészt őt magát, másrész az erdélyi vajdát megsarczolja; egyiket a vajdaság elnyerése reményében, a másikat elvesztésétől való félelmében.
Az erdélyiek komolyan vették a dolgot, mert még nem ismerték a portát erről az oldaláról, a mely első ízben próbált most ilyen fejedelmi vetélytársat tartogatni, madárijesztőként – s a közelgő zivatartól félvén, Kovacsóczy, ki a politikai viszonyokról rendesen tudósítgatta István királyt, nem késik félreverni a harangot a királynak szóló jelentésében.
Báthory István sokszor adta tanújelét államférfiúi éleslátásának; de fényesebb írott bizonyítéka ennek alig maradt ránk, mint a Makházy-ügyben tett nyilatkozata és ítélete. Ő tisztábban látja a helyzetet a messze távolból, Vilnáról, mint az erdélyi államférfiak a közel szomszédságból; meg van győződve, hogy a török csak játékot űz a Makkházyval, hogy őt üres biztatásaival csak megkoppasztani igyekszik. Oly nyugodtan ítéli meg a helyzetet, annyi önbizalommal reflectál még a nem várt legrosszabb esetre is s mindezeknek oly szépen, zamatos magyarsággal, remek, most már a közforgalomból kiment példabeszédekkel ad kifejezést Kovacsóczyhoz intézett válaszában, – hogy nem tudjuk: államférfiúi éleslátását és ítéletét csodáljuk-e jobban, vagy kifejezései bájában gyönyörködjünk inkább.
«Az német felől – úgymond – semmi, egy szál tartásom nincsen; az török, ha az János (Zsigmond) király halálakor, minden hadaktól üres lévén, consentialt az ország én felőlem való végezéseinek (t. i. az ő fejedelemmé választatásának), kit talám azelőtt hírrel sem hallott; most, hadát el nem végezvén (a persákkal), én reám is valami tekinteti lévén: az ő maga donatióját és az ország consensusát meg nem háborítja.» Markházytól félni, nevetséges. Mert feltéve, hogy «oly bolond volna a porta», hogy őt akarná fejedelemre tenni: «ki vinné be az uraságba, holott az ország nem viszi. Haddal kellene bévinni, (már pedig) hadat az török Markházi kedviért nem indít, mert nem szed az török császár hada más kosárjába eperjet? Ha pedig afféle had indúlna: jam vis esset, jam vi propellenda foret; jam pro aris et focis extrema tentanda ac etiam ipsa vita ponenda esset.* Kire mikor mi is reá vigyázunk: nem egy budai basa, sem az romániai beglerbég, hanem csak az ő maga (a szultán) személye volna elég!» De ettől nem kell tartani, mert Markházyt a török csak ámítja. «Ha mit ő neki faveálnak, nem egyéb végre mívelik, hanem ajándékot, hasznot keresnek, mint az halász kicsiny keszeget örömöst reá vet az horogra, hogy nagyobbat fogjon rajta!» Aztán meg az isteni gondviselésben is bízni kell, «kinek két verébre gondja vagyon és hajunk szálára. Bízzunk azért az Istenben, mert ez ideig sem Péter, sem Pál oltalmánál, hanem in adjutorio Altissimi tartattunk meg!»*
Az már erőszak volna, a mit erőszakkal kellene visszaverni; akkor már a házi tűzhely védelméért a legvégsőt is meg kellene kisérleni s életüket is koczkára tenni.
Idézett levelében.
Így vígasztalja, biztatja és nyugtatja meg István király az Erdély sorsa fölött aggódó Kovacsóczyt és oszlatja el sötét aggodalmait.
De ha a jelenre nézve meg is nyugodtak: jövőre nézve is elejét akarták venni a trónutódlás kérdésében beállható zavaroknak. Kristóf úr, a kit nejének, Bocskay Erzsébetnek, 1581 február 25-ikén bekövetkezett halála nagyon lesujtott és saját betegeskedése is aggasztott, gondoskodni kívánt a fejedelemségnek fia számára való biztosításáról.
Az 1581 május 1-én megnyílt országgyűlésen fiát, a nyolcz éves Báthory Zsigmondot, a rendek (némely tanács urak erős ellenzése és baljóslatai daczára) utódává választották.
Kristóf úr nem ok nélkül siettette a trónöröklés kérdésének megoldását. Tíz nappal az országgyűlés bezárása után: május 27-én megszűnt élni. – Midőn István király fönnebb idézett szép levelét írta Erdély külügyi helyzetéről: bátyja már nem voltaz élők sorában. Levele kelte után két nappal (jun. 14-én) értesűlt a király Kovacsóczy leveléből, bátyja, Kristóf haláláról, méltó bánatára testvéri szívének.* Nemcsak bátyját, – a hű szövetségest is méltán gyászolhatta benne. Zamoiski, a lengyel kanczellár is meleg szavakkal fejezi ki őszinte részvétét, Kovacsóczyhoz intézett levelében.*
Possevini Antal tudósításából tudjuk. Ld. a pápa békeközvetítése Báthory és a czár között cz. értekezésemet. (Századok 1885. évf. 291. l.)
Eredetije megvan a bp. egyetemi könyvtár kéziratai közt.
Kristóf úr halála után alig volt ember Erdélyben, a ki közelebb állott volna István királyhoz, szívben és lélekben, mint Kovacsóczy. Ha eddig bátyja volt helyettese a fejedelemségben, most Kovacsóczy lett főfő képviselője az ő politikai eszméinek, személyesítője és szószólója a lengyel szövetségnek, mintegy alter-egoja a távollévő fejedelemnek.
6. BÁTHORY KRISTÓF FEJEDELEM.*
Báthory Kristóf, Báthory András, Miksa főherczeg «választott lengyel király» és Bocskay István arczképeit Khevenhiller «Conterfet Kupfferstich» czímű művének I. kötetéből közöljük.
