III.
III.
Vallási villongás Erdélyben. – Kovacsóczy vallása (ev. ref.). – Istán király kesergése az erdélyiek «eretneksége» felett.
Az erdélyi állapotok nyugtalanságának ez idő szerint két fő forrása volt: egyik a vallási villongás, másik a politikai forrongás.
A vallási villongást egyrészt a reformatio következtében Erdélyben elterjedt különféle vallásfelekezetek versengése, másrészt a Báthoryak s eszközeik, a jezsuiták által megindított ellenreformatio idézte elő. – A politikai forrongást pedig a trónöröklés kérdésének fölvetése szította bent az országban s a török egyik pártfogójának, a szökevény Markházynak fondorlata a vajdaság elnyeréseért, élesztette az országon kívül.
Vallási ügyekben Erdély egyike volt Európa legszabadabb elvű országainak. A reformatio térfoglalásával Erdélyben a hitújítás tanainak minden ágazata követőkre talált. A szászság Luther, a magyarság zöme Kálvin tanait fogadta el; János Zsigmond uralkodásának utolsó éveiben pedig rohamos hódítást tett az unitarius vallás, melyhez, a fejedelem példáját követve, a főurak nagy része is csatlakozott. A katholikus valláshoz a főuri családok közűl csak kevesen maradtak hívek; de ezek élén a Báthoryak állottak.
Báthory István trónrajutása és kizárólagosan erdélyi fejedelemsége a vallás ügyén nem változtatott. Ő alkalmazkodott a protestans állam viszonyaihoz; nem ez ő hozzá. Türelmessége példányszerű volt. Úgy, hogy a lengyel kath. főpapok az újonnan választott király Lengyelországba menetelekor szükségesnek látták mindjárt a határszélen kérdést intézni hozzá, hogy igaz katholikus-e? mert politikai ellenfelei a hitehagyottsággal is gyanúsították. Pedig ő vallásához híven ragaszkodott; de a mások hitét is tiszteletben tartotta. Vallási türelmességét és felvilágosodottságát fényesen jellemző nyilatkozatát találjuk feljegyezve abból az alkalomból, midőn az 1576-iki megygyesi országgyűlésen némely túlbuzgó hitsorsosai arra buzdították volna őt, hogy a lutheránusokat megfékezze. Azt felelte nekik: Isten három dolgot magának tartott fenn, ú. m. 1. teremteni semmiből, 2. előre tudni a jövendőt és 3. uralkodni a lelkiismeret fölött; ő a lelkiismeret dolgába nem avatkozik.*
«Dixit hic laudatissimus heros, dum a pontificiis ad persequendum Lutheranos urgeretur: Deum tria sibi imprimis reservasse: 1. creare a nihilo, 2. nosse et praedicere futura, 3. dominari conscientiis.» (Erd. Múz. kvtára gr. Kemény J. Adversaria hist. II. k. 1576.)
Ezen mintaszerű vallási türelmességen nagyot változtatott Báthorynak lengyel királysága s az orosz hadjáratok közben a pápával s a jezsuitákkal való szorosabb összeköttetése. Midőn a szent-szék neki eme válságos időkben oly kiváló politikai szolgálatokat tett (hisz a czárral a békét is a pápa közbenjárásával kötötte meg): ő is viszontszolgálatokra érezte magát indíttatva. Főkép Possevini Antal jezsuita atya, a ki korának egyik legkiválóbb diplomatiája volt, befolyásolta e tekintetben erősen a királyt. Az ő buzdítására tette, hogy 1579-ben tizenkét jezsuitát Lengyelországból Erdélybe küldött s őket Kolozsvárt megtelepítvén, a kolozsmonostori apátság gazdag jövedelmeivel látta el.
Néhány hónappal előbb a rohamosan elterjedt unitarismuson vágott eret a vallása háttérbe szoríttatásán bánkódni kezdő fejedelem. Az unitarius vallás vezérférfiainak versengését felhasználván, magokat a vallásújítókat léptette sorompóba egymás ellen. Blandrata, a fejedelem udvari orvosa, az unitarius vallásnak úgyszólván Erdélybe átplántálója, vállalkozott a dicstelen szerepre, hogy az újításaiban merész Dávid Ferenczet megbuktassa. Dávidot a Krisztus istenségének tagadásáért vitára hívták fel, a mely azzal végződött, hogy a tanához ragaszkodó hitújítót fogságra vetették, Dévára vitték, a hol nem sokára meghalt (1579 nov. 7-én).
E vitatkozáson, mely Gyula-Fejérvárt a fejedelmi palota nagytermében folyt le, a tanácsurakkal együtt ott volt Kovacsóczy is.
Hogy Kovacsóczy melyik vallásfelekezethez tartozott? azzal a történetírók nincsenek tisztában.*
Erdély egyik elsőrangú történetírója feltűnő tény gyanánt hozza fel, hogy Báthory idejében «a kanczellárságra Kovacsóczy Farkas egy kolozsmegyei kisbirtokos jutván – a protestans államban fejedelemség és kanczellárság, a két leghatalmasabb méltóság, kiesék a protestansok kezéből». – De ez téves állítás, mert Kovacsóczy Farkas ref. vallású volt. (Kőváry László: Erdély története IV. 34.)
Hogy Kovacsóczy az új hitfelekezetek valamelyikéhez tartozott: arra nézve magát István királyt hívhatjuk tanúbizonyságúl; hogy Kálvin követője volt, azt egyéb bizonyítékot igazolják.* A lengyel király alább idézendő szavai arra látszanak vallani, mintha nem régen tért volna át a katholikus vallásról a ref. hitre. Annyi bizonyos, hogy ekkor már buzgó protestans volt, a ki később István király halála után a jezsuiták ellen folytatott küzdelemben egyike volt a vezérférfiaknak.
Beregszászi váradi ref. lelkész Apologia-jának ajánlása; végrendeletében a praedikatoroknak és a ref. tanulóknak, iskolának tett hagyatékai stb.
Sajátságos viszony volt az a katholikus fejedelmek s a protestans kanczellár között, – abban az időben, midőn a vallási kérdés annyira uralkodott a kedélyek fölött s napirenden volt a közélet küzdterén is.
A király nyiltan és elég drasticusan kifejezi Kovacsóczyval szemben «eretneksége» fölött való elégedetlenségét; de azért nem hidegűl el iránta, sőt szeretetének számos jelével halmozza el és a vallásügyeken kívűl minden egyéb dologban feltétlen bizalmával tiszteli meg. – Viszont Kovacsóczy a király iránt érzett hálája, tisztelete és ragaszkodása mellett is, vallásához hű és állhatatos maradt, lelkiismereti dologban nem ismervén maga fölött földi uralkodót.
István király gondolkozását az erdélyi vallásügyi viszonyok megítélésében semmi sem jellemezheti jobban, mint Kovacsóczyhoz írt egyik levelének következő szavai: «Engem mindennél – úgymond – (értvén a levelében vázolt politikai bajokat) inkább rettentet az sok rettenetes eretnekség és abban való vakmerőség. Akár csak egynehány volna köztetek, kiben vitae pietas et religio vigealna: az sodomiták romlását evitálnátok. Jóllehet, ha megtekintem, ezt is, itt sem esem kétségben, mert ha megbolondúltatok ti, kik fők vadtok, nagy örömmel hallom, hogy sok ezer lelket tartott meg az Istennek lelke az szegények között, kik nem mentek mindannyi veszett állapotban is az abominatiora. Te felőled jó reménségem vala, miérthogy láttam judiciumot benned, de félek rajta, hogy a szent Dávid átka száll reád – cum perverso!»*
István király levele Kovacsóczyhoz Vilnáról. 1581 jun. 12. (Erd. Múz. Egyl. kvtára Misc. Hist. Dipl. 537.)
