I.
I.
A jezsuiták kitiltása Erdélyből. (1588). – Báthory Zsigmond önálló fejedelemségének kezdete.
BÁTHORY István végrendelete utolsó pontjában a következőket mondja: «Végűl te hozzád fordúlok kedves unokaöcsém, Erdély fejedelme, Báthory Zsigmond, és szívedre kötöm főként a kolozsvári és fehérvári collegiumot, melyeket atyád és én alapítottunk saját költségünkön. Ha lelked és hazád üdve kedves előtted, védelmezd és oltalmazd meg ezeket. Hiszem, hogy lesznek némely ariánusok,* főként a kolozsváriak, a kik azokat kiforgatni akarják; kedvezni fognak ezeknek tanácsuraid mindnek eretnek udvarnokaid között, a kik neked hízelegve, egy kis szilárdsággal könnyen ellenállhatsz mindezeknek. Bárcsak abban az egyben eleget tehetnék irántad való hajlamaimnak, hogy legalább néhány bizalmas és kegyes katholikus tanácsost és bejárót rendelhetnék melléd: neked javadra, nekem megnyugvásomra szolgálna. De itt is (t. i. Lengyelországban) oly nagy az idők és erkölcsök megváltozása, hogy csaknem mindannyian kitértek és különféle eretnekségnek hódolnak. Csak te ne engedj; ha helyedet megállod, annál nagyobb lesz dicsőséged és örök jutalmad.»*
Az unitáriusokat nevezi így.
Báthory István király végrendeletének másolata megvan többek közt a lembergi gr. Osolinski-könyvtár 168. cod. 360. l.
István király jól ismerte az erdélyi viszonyokat és találóan jósolt. Alig hogy szentelt hamvait 1588 maj. 23-án örök nyugóvó helyére, a krakkai várbeli templom királyi sírboltjába elhelyezték,* Erdélyben kitört a vallásháború. Szerencsére nem fegyverrel, csak szóval és tollal folyt. A jezsuiták befolyásának mindinkább erősbödése, hatalmuk rohamos emelkedése s főkép a megszabott korlátokon, a tanügy terén túlterjeszkedésük: kihívta ellenök a csaknem egészen protestáns ország közvéleményét s a rendek az 1588 oct. országgyűlésen azt követelték a fejedelemtől, hogy a jezsuiták tiltassanak ki az országból. Báthory Zsigmond eleinte a legerélyesebben ellenezte a rendek kívánságát, mire ezek az adó megtagadásával feleltek. A jezsuiták viszont 1588 nov. 4. kelettel emlékíratot nyujtottak át a fejedelemnek, melyben tiltakoznak a rendek ellenök irányúló törekvése ellen s szószerint idézik István király végrendeletének fönnebb közölt, rájok vonatkozó, s őket annyira védelmező pontját.*
Halála (1586 dec. 12.) után másfél évvel szállították át a litván Grodnóról, a hol meghalt s ideiglenesen eltemettetett. A lengyel királyok ünnepélyes eltemetése rendesen az új király megválasztatása és beiktatása után történt. Most a két választott király (Váza Zsigmond és Miksa főherczeg) versengése, fegyveres összetűzése, majd Miksa főherczeg elfogatása és internálása után a sokáig tartott kiegyezési tárgyalások is hátráltatták a temetést. Erdélyből Bocskay Istvánt és Perneszi Istvánt küldötte a fejedelem az ő személye képviselőiűl a temetésre.
A memorandum egykorú másolata megvan a bp. egyet. kvtárban.
Még ez év folyamán (1588 dec. 8–23) újabb országgyűlést tartottak, melynek a jezsuiták ügyén kívűl is nagyon fontos teendői voltak, a mennyiben Ghiczy János öregsége és betegeskedése miatt le akart köszönni a kormányzóságról. Az országgyűlés igen népes és nagyon élénk volt. Meggyesen a nagy templomban folyt a tanácskozás. A rendek most már a leghatározottabban követelték a jezsuiták kitiltását az országból. – A fejedelem sokáig ellenállott. A fel- és leíratok sűrűn váltogatták egymást.
A rendek deczember 12-én emlékíratot nyujtottak át a fejedelemnek, a ki jobbján a kormányzóval Kovacsóczyval és Kendy Sándorral, balján unokabátyjával, Boldizsárral és két udvarmesterével fogadta a követséget s vette át a felolvasott memorandumot.
Másnap (decz. 13.) KOVACSÓCZY mint korlátnok és Gálfi az udvarmester vitték a gyűlésbe a fejedelem tagadó válaszát.
A rendek (decz. 14.) újabb fölterjesztéssel válaszoltak. Az nap este hat órakor a fejedelem magához hívatta a jezsuitákat. Kovacsóczy és Sombori fogadta őket a fejedelem szállásán. Megbízatásuk volt a fejedelemtől, hogy compromissumot létesítenek a jezsuitákkal, olyan értelemben, hogy egyezzenek belé egy helyen (Monostoron) való letelepítésökbe. A fejedelem sokat töprenkedik – mondá a korlátnok – hogyan tarthatna meg titeket és csillapíthatná le a rendeket is. Ilyen forma rövid bevezetés után áttérvén a dologra, melegen ajánlotta a fejedelem nevében, hogy nyugodjanak önként belé az egy helyre való letelepítésbe.
A korlátnok a helyzet kényszerűségével érvelt, hozzátévén, hogy az 1566-iki törvény után, midőn az országból kitiltattak, birtokaiknak semmi jogalapja nincs, s hogy ők most újabban utasítás s nem hitszónoklás czéljából hívattak be és mégis egyházi szónoklatokat tartván, megszegték a föltételeket, a melyek kikötésével az ország rendei megnyugodtak az ő behívatásukba. – A jezsuiták azonban nem voltak hajlandók jószántukból engedni s kereken kijelentették, hogy csak az erőszak előtt fognak meghajólni.*
Szilágyi S. Erd. Ogy. Eml. III. k. 87. l.
A fejedelem ennek daczára decz. 16-án reggel kilencz órakor KOVACSÓCZY és BOCSKAY által azt a választ küldötte a rendeknek, hogy hajlandó a jezsuitákat Fehérvárról, Mihálykőről, Váradról és Kolozsvárról eltávolítani s egy helyen, Monostoron, telepíteni le. De a rendek ép oly kevéssé voltak hajlandók az engedékenységre, mint a jezsuiták; s a fejedelem ajánlatát nem fogadván el, az újabb követség által tüstént tudtára adták. A fejedelem végre – nem tartván tanácsosnak tovább is ellenkezni a türelmetlenkedni kezdő rendek akaratával – dec. 16-án Kovacsóczy és Ghiczy által kijelentette, hogy habár nehezen határozhatta el magát nevelőivel szemben arra, de az ország közóhajtására nem tagadhatja meg beleegyezését az országgyűlés ama határozatától, hogy a jezsuiták úgy Erdélyből, mint a magyarországi részekből 25 nap alatt örökre eltávozni tartozzanak.
Kovacsóczy magatartása e kényes ügyben olyan volt, a milyet egyrészt meggyőződése, másrészt hívatala eléje szabott. Szívében, úgy látszik, egyetértett hitsorsosaival, a tanácsurak és rendek többségével; de másrészt a fejedelem érzelmei iránt is gyöngédséggel viseltetett. Ennélfogva kiválóan alkalmas volt a közvetítő szerepre, a mire állásánál fogva is hivatva vala.
Az országgyűlés másik fontos tárgya volt a kormányzóság kérdése. A lemondott Ghiczy helyébe nem választottak új kormányzót, hanem nagykorúsították a tizenöt éves ifjú fejedelmet s kezébe adták az uralkodást, mellé rendelvén tanácsosokúl, állandóan az udvarnál tartózkodás kötelezettségével, Báthory Boldizsárt, KOVACSÓCZY Farkast és Gálfi Jánost. – Kendy Sándor akkor mondotta baráti körben ama, nemsokára beteljesedett baljóslatú szavakat: kezébe adtátok a gyeplőt, bizony megbánjátok!
27. BÁTHORY ZSIGMOND ALÁIRÁSA ÉS OLDALJEGYZETE. URALKODÁSA ELSŐ ÉVÉBEN.*
Egregie nobis dilecte. Salutem et favorem. Ez kuldus asszonynak Bodó Györgynének Váradon lakozónak deputáltunk segitségül félbecsű buzát és egy szalonnát. Hagyjuk azért, hogy mihelyt megtalál felőle, add meg mindjárást neki. Secus non facturus. Datum Alba Juliae 4 die mensis Augusti anno domini 1588.Sigismundus Báthory de Somlyó.Oldalt saját kezével: Ha olyan szegén az mint irja és ha fiát oskolában tanitja.
Báthory Zsigmond tehát a jezsuiták kiűzetése árán a fejedelmi hatalom gyakorlatához jutott.
A jezsuiták azonban a döntő ütközet elvesztése után nem adták föl a harczot, s miután nyílt küzdelemben legyőzettek, titokban folytatták a mérkőzést. Álruhában többen bent maradtak az udvarban s az országban, s a fejedelem gyóntatói, titkos tanácsadói ezután is ők maradtak. Az ő befolyásuknak tulajdonítják egykori és későbbi történetírók azon politikai változást, a mely szakított az ország eddigi hagyományaival, s mely a török barátság helyett a némettel való szövetkezést választotta irányelvéűl. Carillo Alfonz jezsuita atyának, mint a pápa követének, jutott a végzetes szerep, erre az útra terelni Báthory Zsigmondot.
Erdély politikája Szapolyai János óta a törökkel való egyezségen nyugodott. Ennek köszönhette Erdély a békét és nyugalmat, melyet évtizedek óta élvezett. Most, hogy a török ereje a persa hadjáratok s belső zavarok következtében meggyengűlt, a császár-király elérkezettnek vélte az időt Magyarország felszabadítására a török alól. Ennek keresztűlvitelére legelső és fontos lépésnek tartották, hogy Erdélyt a töröktől elvonva, hadi szövetségesűl nyerjék. Carillo, pápai követ, azzal a megbízatással küldetett Erdélybe, hogy a fejedelmet a törökkel szakításra s a császárral való szövetkezésre bírja. Nem volt könnyű feladat, mert a fejedelem tanácsosai s a rendek nagy többsége határozottan török-párti volt, – azon szilárd meggyőződésből, hogy a törökkel való nyílt ellenségeskedés Erdélyre csak szerencsétlenséget hozhat. Carillonak tehát első törekvése az volt, hogy a gyönge fejedelmet törökpárti környezetétől elszigetelve, saját befolyása alá vonja s az ő terveit gátló fejedelmi rokonok és tanácsosok iránt a fejedelem amúgyis könnyen gyanakvó lelkében bizalmatlanságot ébreszszen. És ez sikerűlt is neki. Báthory Boldizsár ellen, ki a kormányzásban eleinte kiváló szerepet játszott, csakhamar azt a gyanút és féltékenységet csepegtette a fejedelem szívébe, mintha unokabátyja az ő fejedelemségére vágyakoznék. Gyulai Pál és Gálfi János (a kik az e fölött tartott titkos tanácsülésben arra szavaztak, hogy szükség esetén Báthory Boldizsár megölettessék), eme viszálynak lettek áldozatai. Gyulait Boldizsár testőrei e miatt vagdalták össze abafáji udvarházánál (1592 végén); Gálfit, egykori nevelőjét, udvarmesterét, a háladatlan fejedelem maga öleté meg Huszton (1593 elején). Kovacsóczy, a kit benső barátjának, Gyulainak, váratlan és szomorú halála szíven talált, a fogságba kerűlt Gálfi érdekében mindent elkövetett, hogy életét megmentse; de hiába: az általa kieszközölt kegyelem későn érkezett. A dolog így történt.
Báthory Zsigmond, miután a marosújvári udvarházából elmenekűlt Gálfit elfogták s ő Husztra vitette fogságba: «megparancsolja igen erősen Szabó Balázsnak (a huszti várnagynak), hogy mindjárt fejét vétesse. Ezt megértvén Kovacsóczy Farkas kanczellárius, mindjárt Báthory Zsigmondhoz négyen s mindenképen azon lészen, hogy szándékát megváltoztassa vele». Térden állva kérte, emlékeznék meg arról, hogy Gálfi mintegy nevelő dajkája volt, karjai között hordozta, a fejedelemséget is neki köszönheti; emlékeztette azon ígéretére, hogy Gálfi fölött a tanácsurak tudta nélkűl nem fog ítélni. Kovacsóczy kérése meglágyította a fejedelem elfásúlt szivét, a miért is «Zsigmond egy levelet ír, hogy megkegyelmezzen Gálfinak. Kovacsóczy egy postátúl, Egervári Jánostól, nagyhirtelen elküldé Husztra; igér neki ötven aranyat, és hogy jóságot is szerez néki, ha gyorsan jár. A posta oda jutván, hát csak azon órában vétette fejit Szabó Balázs; mikoron Gálfi csak egy órát kérne életinek az imádságra, azt sem engedte.»*
Szamosközy István: Történeti Maradványai, IV. k. 26. l.
Az udvari fondorlatok Kovacsóczyt sem hagyták érintetlenűl. Báthory Boldizsár irígy szemmel nézte azt a befolyást, melyet unokaöcscsére korlátnoka gyakorolt; Kovacsóczynak viszont személyes okai is voltak a ledér és könnyelmű Boldizsárt gyűlölni, ki, mint láttuk, családi szentélyébe is beletolakodott. A fejedelem maga lépett közbe, hogy a kölcsönös gyűlölködésből származható veszedelemnek elejét vegye. Gyulai és mások példájából, hogy bosszúvágya mindenre képessé teszi; méltán félthette azért hű kanczellárját, a ki oly sok jó szolgálatot tett neki ez időtájban is (1591–92), midőn a lengyel királyság kérdése újra napirenden forgott, melyben a diplomatia finom szálai ismét Kovacsóczy kezébe futottak össze. A fejedelem tehát személyesen lépett közbe, hogy a gyűlkölködő ellenfeleket összebékéltesse. Magához hívatta mind a kettőt s szívökre beszélvén, elhitetni igyekezett velök, hogy a köztük támadt egyenetlenkedés csupán félreértésből és hamis hírekből keletkezett s ekkép kibékítvén őket: a béke biztosítására ünnepies oklevélbe foglaltatta a kiengesztelődés tényét, aláírván azt maga, a Báthory-testvérek, Kovacsóczy és más «nagyságos» személyek, a kik jelen voltak.*
Az érdekes oklevél egykorú másolata megvan a Szamosközy gyűjteményében a bp. egyet. kvtárban.
E mesterséges békesség azonban valódivá csak azután vált, miután a hatalmas ellenfelek sógorokká lettek* s egy politikai hajóban eveztek a fejedelmi kegyvesztés szirtjei és örvényei között – s végűl együtt mentek a halálba.
Báthory Boldizsár 1592 febr. 9-én vette el Kendy Sándor leányát, Zsuzsánnát; Kovacsóczy F. 1593 febr. 24-én a Kendy Sándor második leányát, Krisztinát, Géczi Péter özvegyét, a ki Kovacsóczy halála után még kétszer ment férjhez. Némethy Györgyhöz, majd Haller Zsigmondhoz.
