II.
II.
A Lajossal háborúskodó IV. Károly az 1353. évi családi szerződés megvalósítására törekedett. Przmisl tescheni herczeg e czélból már 1371-ben értekezett László nádorral; s Lajos király 1372. febr. 20-án kijelentette, hogy hajlandó egyik leányát nőűl adni Zsigmond herczeghez. János alexandriai patriarcha, a császár megbízottja, Budára útazott s Lajost késznek találta az eljegyzés végrehajtására, de nem arra, hogy az általa pártolt bajor herczegek ügyét elejtse. Első sorban Máriát ígérte oda a király és a királyné, kit a patriarcha Visegrádon keresett föl. Lajos Trencsénben találkozott a császárral, fegyverszünetet, majd békét kötött vele s késznek nyilatkozott eltűrni az egyházi átkot, ha e házasságot akadályozná. Károlynak nagyon érdekében állott e családi összeköttetés. Alak szerint azonban nem ment végbe az eljegyzés Zsigmond és Mária közt; Lajos ugyanis arra törekedett, hogy Nápolyt egyik leánya, esetleg Mária s annak leendő férje örökölje. Vőjül V. Károly franczia király ifjabb fiát, Orleansi Lajost szemelte ki s az 1374-ben Párizsba küldött magyar követség ezt el is jegyezte Katalinnal, a pápát pedig azon igéretre bírta, hogy Johanna halála után az új párra szállítja át Nápoly koronáját. Franczia követség viszonozta Budán a látogatást s megújította az eljegyzést. Hedviget Vilmos osztrák herczegnek szánta a király, ki Mária és Zsigmond mátkaságát is sürgette. Katalin azonban 1375 elején majdnem a franczia követség szemeláttára húnyt el, mi Lajost habozóvá tette, ne inkább Orleansi Lajosnak adja-e Máriát? A Nápolyra féltékeny pápa iránt való tekintetből is a német szövetségnek nyujtott előnyt s ez összeköttetést most a háza gyarapodásán működő Károly is élénkebben óhajtotta. Utódjával, Venczellel s az özvegy császárnéval személyesen találkozott a király s 1379-ben Nagy-Szombatban ment végbe az eljegyzés. Lajos a lengyel urakkal és Kis Károlylyal is elösmertetvén leánya örökösödését, Zsigmond a budai udvarba vitette s 1382-ben Zólyomban iránta és Mária iránt hódolatra bírván a lengyel urak egy részét, a királyi várak birtokbavételére és a lázadó Ziemovit megfenyítésére sereggel küldte őt Lengyelországba. Maga a királyné azonban mindenképen akadályozta a házasságot.
1371-ben Lajos király és IV. Károly császár, a bajor herczegeknek brandenburgi öröksége miatt, nyilt háborúban álltak egymással.* A boroszlói békealkudozások alkalmával* Przmisl tescheni herczeg és Frankó úr, a császár megbízásából, szóba hozták: a szomszéd hatalmasságok közt való kölcsönös bizalmat mennyire megszilárdítaná, ha Károly legifjabb fia, Zsigmond, feleségül venné Lajos valamelyik leányát. A magyar király s a német császár ugyanis már házasságok első évében, 1353. szept. 15. oly szerződésre léptek, hogy születendő gyermekeiket nem jegyzik el egymás tudta nélkül.* Przmisl most Lajos második leányának Máriának és Károly másodszülött fiának, Zsigmondnak, házasságára gondolt.
DOBNER, Monum. IV. 57. – FEJÉR. IX. d. 331.
V. ö. WENZEl. Anjoukori Okm. III. [20–21.]
FEJÉR. IX. b. 233. és SALAMON, A magyar kir. szék betöltése, 10. l.
Zsigmond 1368. febr. 14-én szent Bálint napján Károly negyedik feleségétől, nagy Kázmér lengyel király unokahugától, e feltünően szép és erős asszonytól, született. A szokatlanúl csinos és erős gyermeknek Máriával való összekelése még szorosabbá fűzte volna az Anjouk s Luxemburgok rokonságának kötelékét. Atyja alig másfél éves korában már eljegyezte ugyan Frigyes nürnbergi várgróf leányával, Katalinnal; a szerződést azonban, fényesebb remények fejében, most szívesen felbontotta.*
LANCIZOLLE, Bildungs-Gesch, des preuss. Staats, I. 249.
László oppelni és vilnai herczeg, Magyarország nádora, nagyon lelkesen karolta föl az eszmét s Kőszegről 1372-ben jan. 30. «hű vitézét,» Heinczót teljes hatalommal küldte «legkedvesebb testvéréhez», a tescheni herczeghez, kérvén őt, hogy teljes hitelt adjon követének.* Egyúttal azonban személyesen való találkozást óhajt. Biztosítása szerint, ha Magyarországba jön s a császár nevében a szokott ünnepélyességgel megkéri a királytól s a két királynétól egyik leányuknak kezét, az okvetetlenül megkapja. Azon esetre, ha a császár a két gyermeknek együttneveltetését kívánja, a királyi pár a fiút és leányt, «mit legkedvesebb gyermekeiket és csemetéiket édes-örömest és barátságosan» fogják tartani a maguk udvarában. Sőt a király arra is kész volna, hogy leányát esetleg Csehországban neveltesse tovább.
DOBNER, II. 382–3. – KATONA. Hist. Crit. X. 498.
Károly császár előzékenyen felelt s a tescheni herczeget valóban az országba küldte; ennek azonban Lajos valamelyik leányát csak azon esetben volt szabad nyilvánosan megkérnie, ha teljesen biztos, hogy tagadó vagy kitérő feleletet nem kap. Különben inkbáb Csehországban óhajtja neveltetni a jegyespárt, a leányt tehát az ő udvarába kívánja hozatni. A 200,000 frtnyi jegyajándékkal megelégszik, de határozottan kiköti, hogy az a fél, mely az ekként megkötendő atyafiságot bármi ürűgy alatt felbontaná, visszavonhatatlanúl elveszítse a szerződésben megállapítandó összeget.* Lajos király Budáról 1372. febr. 20. értesítette Károlyt, hogy leányát – kit azonban meg nem nevez – valóban feleségűl ígéri oda Zsigmondnak s eljegyzés, valamint a szerződés megkötése végett, László nádort s Tamás esztergomi érseket fogja a császárhoz küldeni.* Az ekként megnyugtatott császár májusban az eljegyzés végrehajtása, a béke megkötése s a bajor herczegek ügyének elintézése végett Budára János alexandriai patriarchát küldte Prágából, hol ez a húsvéti misét márczius 28-án több fényes vendég közt a két magyar követ jelenlétében mondá.* A követ, ki azt nyerte utasításúl, hogy az egymás birtokainak megvédésére és az eljegyzésre vonatkozó szerződést Nagyboldogasszony napjáig (augusztus 15.) megkötni ügyekezzék,* a tescheni herczeggel együtt május 6-án Budára érkezvén, – nyomban fölkérte a királyt, hogy a magával hozott szerződéseket hitelesítse és esküvel erősítse meg.
DOBNER, II. 384–5. – KATONA, X. 501.
DOBNER, II. 385–7. – KATONA, X. 502–3. E követség BENESS (DOBNER, IV. 58.) szerint elmenvén Boroszlóba, végrehajtotta az eljegyzést, a békét is megkötötte «és mindnyájan vigadoztak». – DLUGOSS (X. 17.) szerint is tényleg megtörtént ekkor az eljegyzés.
BENESS, Dobnernél, IV. 55. – KATONA, X. 506.
DOBNER, II. 398. – KATONA, X. 506.
Lajos másnapra kérette őt magához, kijelentvén, hogy a házassági szerződést már most elfogadja s kész meg is esküdni rá; a többire nézve azonban pünkösdkor személyesen szeretne értekezni a császárral. Ezzel szemben a patriarcha arra figyelmeztette őt, hogy e találkozást a császár csak úgy óhajtja, ha függő ügyeiket előbb elintézik. Május 8-án tehát a király fényes kísérettel viszonozta a pápa látogatását s most kezdetét vette az értekezlet, miközben az eljegyzést saját politikai helyzetére nézve károsnak tartó István bajor herczeg, valamint az azt legtüzesebben pártoló nádor közt a szóváltás tettlegességre fajúl, ha a király közbe nem lép.* Lajos végűl kijelentette, hogy nem kívánja sokáig halogatni a dolgot, hanem hogy mielőbb szeretne találkozni a császárral, kit hely és idő kijelölésére szólít fel.
DOBNER, II. 391. – KATONA, X. 507. – FEJÉR, IX. d. 392.
Azután a keresztre és az evangeliumra megesküdött, hogy ifjabb leányát, sőt – ha fia születnék – az idősebbet adja feleségűl Zsigmondnak, a másodszülöttet azonban csak azon esetre, ha mind a kettő idő előtt hunyna el.* Mindenesetre Máriát igérte első sorban.*
KÁROLYI Árpád szerint (Századok, 1877. – 20.) a filia junior alatt ha nem is egyenesen Máriát kell, úgy a két ifjabb leány valamelyikét lehet, de határozottan Hedviget nem szabad érteni, már csak azért sem, mert később a secundogenita ki van téve.
BENESS meg is nevezi őt.
A patriarcha vasárnap, május 9-én tett jelentést a császárnak; szerdán, 12-én pedig Visegrádra rándúlt ki, hogy – Lajos király engedelmével – az ifjabb királyné esküvését is fogadja. Az öregebb királyné megesketésére Krakkóba külön követséget küldött. – Minderről ismét május 15-én értesítette IV. Károlyt s másnap, pünkösdkor, újabb kihallgatáson jelent meg a királynál, ki ismét szóba hozta a Nagyboldogasszony, vagy szent János napja (július 15.) táján Bécsben, esetleg Pozsonyban tartandó tanácskozást. Hangsúlyozta, hogy a bajor herczegeket csak igazságos ügyeikben kívánja segíteni. A császárról különben is egy apát megillető tisztelettel beszélt. «Sohasem láttam fejedelmet – írta küldőjéhez a követ* – ki oly nagy hatalom mellett oly nagy alázatosságot és szerénységet, annyi őszinteséget s a béke és nyugalom fenntartására annyi jóakaratot tanusítana.» S midőn erről Isten, a pápa és az egész világ előtt kész tanúskodni, maga is nyomatékosan inti békés hajlamokra a császárt.
FEJÉR, X. d. 400–1.
Maga a király tagadhatatlanúl megúnta ugyan már a bajor herczegekkel való bajoskodást és szeretett volna «becsülettel» szabadúlni tőlük;* de – ha egyébként hűséges szövetségestársuk maradt is, – ügyöket egészen elválasztotta e házasság ügyétől. Imént említett ígéretét oly határozottan tette, hogy azt kicsinyes okokból egykönynyen meg nem változtathatta. – A császárral való személyes találkozás kedvéért tehát május végén Trencsénbe útazott, hová a patriarcha Visegrádról május 31-én követte őt.* Június 11-én ez még arra buzdította a császárt, hogy jelenjék meg a kitűzött helyen és időben;* július 22-én – megszabadúlván végre a neki ártó magyar levegőtől* – már Prágából figyelmeztette ezt, hogy a bajor herczegek ügyének békés elintézése előtt semmi mást nem tárgyal vele a király;* augusztus 18-án pedig Leitomislből írja, hogy nem bízik többé azon dolgok sikerében, melyek miatt Magyarországba ment.* A Rajna vidékén idéző Károly császár, kinek – a krónikás szerint* – álmában kihullott foga helyett élete 57-ik évében csakhamar másik nőtt, meg is ígérte eljövetelét s Trencsénben találkozott is Lajossal; a sok alkunak vége azonban egyelőre csak fegyverszünet lett. Lajos mindazáltal az 1373. aug. 15-ike előtt küldött béke előtt, június 21-én, újabban is kijelentette, hogy a házasságot komolyan akarja. Egész nyíltan fogadta, hogy engedelmeskedik a pápának, ha ez annak tényleges megkötését parancsolná, vonakodása esetén pedig az egyházból való kiközösítés büntetése alúl sem vonná ki magát.*
FEJÉR, X. d. 395.
DOBNER, II. 390. és 398.
U. o. 391. – FEJÉR. IX. d. 408–9.
U. o. 420.
U. o. 418. KÁROLYI szerint (id. h. 22.) ez nem vonatkozhatik az eljegyzés dolgára.
DOBNER, II. 391.
BENESS Dobnernél. Monum. IV. 58.
WENZEL, III. 53. és Századok, 1877. 21. l. Itt már egyenesen Máriáról van szó.
Még inkább érdekében állt e házasság Károlynak, ki attól a Balti-, Fekete- és Adriai-tengerek közt levő országok egyesítését remélte, úgy, hogy az új pár kormánya alatt álljon Közép-Európa a Rajnától a Dneperig. Tervének azon körülmény is kedvezett, hogy a harczokba beleúnt bajor herczegektől 100,000 aranyért csakugyan megszerezte Brandenburgot s azt már 1373 okt. 1-én három fia, Venczel, Zsigmond és János közt fölosztotta.*
ASCHBACH, I. 8–9.
Mig a Luxemburgok hatalma ekként gyarapodott, Lajos király is nevezetesen növelte leányai örökségét, a mennyiben a Lengyelország trónját csak a fiúágnak biztosító 1355. évi szerződést Kassán 1374 szept. 17-én a leányág részére is kiterjesztette* s kikötötte, hogy ha fia nem születnék, élő, vagy ezután születendő leányai közől egyet örökösűl és utódáúl fogadjanak el a rendek.
FEJÉR, IX. d.572–3. V. ö. DLUGOSS, X. 21. JANUSOVSKY, Leges új kiad. I. 55. – ZALUSKY, Spec. Hist. Crit im Hist. Ludovici (Script. Polonić, 147.) CARO, Gesch. Polens, II. 386. – KATONA, X. 583.
Ez idő szerint azonban úgy álltak a dolgok, hogy semmi sem lesz Zsigmond és Mária házasságából.* Egyáltalán valószínűtlen, hogy eljegyeztetésük alak szerint is végbe ment volna;* az apák csak az igéreteknél maradtak s így Lajos sem érezhette magát kötve, hogyan intézkedjék leányai sorsáról. A király különben is megbízhatatlan szövetségesnek találta a császárt s most keresett helyette. Ebben az időben fokozott buzgalommal működött Nápoly megszerzésén s azon, hogy ezen országot valamelyik leánya s annak leendő férje örököljék.
V. ö. ASCHBACH, 1. 8.
LINDNER (58.) szerint az eljegyzés 1374-ben történt meg. PRAY (Ann. 137.) a későbbi franczia követségre hívatkozva, kétségbe vonja az eljegyzés végbemenetelét, míg KATONA (X. 570.) mint a fentebbiekből kitetszik, hibásan, arra utal, hogy az 1372-ben csakugyan végbement, felbontsának okát azonban, mint ASCHBACH is (I. 8.) annak tulajdonítja, hogy a bajor-brandenburgi viszályban a császár nem tett kedvére. Egyébként helyesen igazítja ki PRAY tollhibáját, mely szerint az ő szövegében nostra helyett Mária áll. Az alábbiakból kitűnik, hogy szó sem volt Máriának határozott odaígéréséről.
Férjül V. Károly franczia király második fiát, Lajos orleansi herczeget szemelte ki. Budáról már 1374 ápril 16-án Francziaországba küldte István zágrábi püspököt, Czudar Péter tótorssági bánt és De Pollo Simont, teljes hatalmat adván nekik, hogy név szerint felsorolt leányai, Katalin, Mária és Hedvig közől valamelyiket házastársúl igérjék Lajosnak; a végelhatározást azonban – talán a Mária és Zsigmond közt fölmerült házassági tervre való tekintetből – mindenesetre magának tartja fenn. Törvényes idejökben a gyermekek egybekelvén, Nápolyt, Siciliát, Calabriát, Apuliát, Salernot, az Onore di Monte S. Angelot, Piemontot, s Forcalquir és a Provence egy részét nyernék. Azon esetre, ha az általa választandó leány az eljegyzés előtt elhúnyna, belenyugszik, hogy egy másik leányát jegyezze el a herczeg; ha azonban az eljegyzés tényleg megtörténik, a másik kettőről szabadon rendelkezhetik a király s akarata szerint adhatja őket férjhez. A követek ezenkívül a szövetségkötésben is legjobb belátásukhoz képest járhatnak el.*
FEJÉR, IX. d. 558–560. KATONA, X. 566–9. WENZEL czikke a Magy. Akad. Értesítőben, 1851., 117. l. Először WENZEL vette ez okevelet kiinduló pontúl Máriának Lajos herczeggel való eljegyeztetésére nézve.
Az érsek és Czudar teljesítette megbízatását s aug. 10-én Párisban eljegyezvén Katalint orleansi Lajossal* Avignonba mentek a pápához, kit magyar-franczia szövetséggel fenyegettek, ha a gyermektelen Johannát rá nem bírja, hogy Nápolyt az arra jogos igényt tartó magyar Anjouk részére biztosítsa. Megfordúltak Nápolyban is, hogy hasonló nyilatkozat tételére személyesen kérjék meg Johannát. Október 18-án a velenczei kormányzótanács már arról intézkedett, hogy őket,* november 3-án pedig, hogy V. Károlynak ünnepélyes követségét hogyan szállítsa Magyarországba.* A pápa, kit Patay István értesített a házassági tervekről, Avignonban decz. 27-én szintén kijelentette, hogy mindent elkövet szándékának sikeréért s kéri az Istent, hogy a királyt, az országot és az egyházat valahára vigasztalja meg fiú trónörökössel.*
WENZEL, Dipl. Eml. III. 78. MONACI L. Chron. VI. 116.
WENZEL, III. 95. Akad. Értesítő. 1851. – 117.
U. o.
WENZEL, III. 60.
A házasság ügyében kiküldött követség egy egész hónapig múlatott Magyarországban s Lajos, ennek anyja és neje, valamint a főnemesség az evangeliumra tett esküvel erősítették meg az eljegyzési szerződést.* A velenczei dogenak csak 1375 január 22-én kellett ismét intézkednie, hogy saját területén minden tiszteletben részeltetve vonúlhassanak haza a követek.*
U. o. 81.
U. o. 103. Akad. Értesítő. 118.
6. CONTARENI ANDRÁS DOGE. (PALATII FASTI DUCALES.)
Lajos, úgy látszik, e követség által a habozó császárra is akart hatni, mert már eleve Katalint szánta Orleans herczegének; Lipót osztrák herczeg ugyanis Ehrenbergben 1374 augusztus 18-án, tehát oly időben, mikor még nem lehetett tudni a párisi tárgyalások eredményét, belenyúgodott, hogy fia, Vilmos, Lajos legifjabb lenyát, Hedviget vegye el; még azon év végén, decz. 6-án pedig, mikor Gergely pápa Avignonban szintén nem tudhatta biztosan, nem él-e Lajos király azon jogával, hogy a nála járó franczia követség által választott Katalin helyett esetleg Máriát jelölje ki az orleansi herczeg jegyesévé, a Lajos egyik leánya és IV. Károly császár fia, Zsigmond, közt tervezett házasságra nézve készségesen kiadta a rokonság akadályától való fölmentést.* Zsigmond ugyanis nagy Kázmér királynak dédunokája, Mária pedig Kázmár nénjének, Erzsébetnek unokája volt, – a fölmentés tehát negyedfokú rokonságuk indokolta. Ebben a lányokról csak általánosságban szólt a pápa; de első sorban, ha már újra fölvetették a házasság tervét, maga is csupán Máriára vonatkoztatta azt, mint kinek személyét illették a korábbi tárgyalások. Zsigmondnak nürnbergi Frigyes leányával, Katalinnal történt eljegyzését is ekkor semmissítették meg.
WENZEL, II. 97–8.
Lajos király Katalint a franczia, Hedviget az osztrák herczegnek szánván, a legelőbb odaigért Mária eljegyeztetését is végre akarta hajtani. 1375 ápril 14-én a Brünnben időző Tamás esztergomi érsek, László oppelni herczeg, Istán erdélyi vajda, Demeter erdélyi püspök, Jakab szepesi ispán, Sandivog kis-lengyelországi s Bartos kujaviai helytartó-kapitány s még 80 más magyar és lengyel főúr a leghatározottabban kijelentették, hogy Máriának Zsigmonddal való eljegyeztetését és, ha Mária a szerződésben kikötött kort eléri, valóságos házasságát is előmozdítják, úgy, hogy azt se a király halála, se más bármi egyéb szín, vagy ürügy alatt se lehessen fölbontani, vagy megakadályozni.*
A bécsi cs. titkos levéltárból kölzli KÁROLYI. (Századok, 1877. – 24.).
)
Mi vihette rá a császárt, hogy most egyszerre ily ígéretre, sőt esküre birja, majdnem kényszerítse a magyar és lengyel urakat? Bizonynyal semmi más, mint az a családi gyász, mely Lajos király udvarában a trónöröklés eddigi rendjét gyökeresen megváltoztatta. Katalin, kire mint legidősebbre, nézett Magyar- és Lengyelország trónja, majdnem a franczia követség szeme láttára húnyt el;* a 10,000 myriameternyi hatalmas birodalom koronája tehát most a másodszülöttet, Máriát illette. Lajos ekkor, az év elején, úgy látszik, habozott, odaadja-e előleges igérete alapján, Katalin elhunyta után, valamelyik másik lányát az orleansi herczegnek, vagy a Zsigmond részére adott pápai fölmentést vegye-e inkább figyelembe? Később azonban e részben is nevezetes változás állott be. Ugyan is XI. Gergely pápa 1374 végén oly tartózkodó, sőt ellenséges állást foglalt el Lajosnak Siciliára támasztott igényeivel szemben,* hogy a király maga sem kívánta többé erőszakolni a dolgot; a Valoiskkal való összeköttetést pedig azelőtt tulajdnoképpen ez okból óhajtotta.
A CARDAUNS által Koppenhágából közlött XV. századbeli krónika szeint (Forschungen zur deutschen Gesch XVI. Göttinga, 1876. – 339. l.) Lajosnak (ki szerinte 1386-ben húnyt el csak egy leánya maradt volna «de heische Maria und was ein gar weidlich jungfraue.» Ismeretes, hogy Lajosnak életében csak Katalin húnyt el a három leány közől. V. ö. FROISSARD, (Kervyn de Lettenhove kiadása.) X. 557. Katalin elhúnytának ideje nem egészen biztos; de 1374. nov. 30-án még élt. (FEJÉR, IX. d. 578.) MONACI Lőrincz szerint (Chron. de regus Venet. Kiadta Cornelius. Velencze, 1768. – 116. l.) Isten büntetése volt Lajoson e haláleset, hogy oly gyakan harczolt a velenczeiekkel. 1378-ból, midőn IV. Károly császár maga is Párisban járt, V. Károlynak egy állítólagos levelét közli egy cambray-i kézírat (l. Froissard, Lettenhove kiad. IX. 574.), mely szerint a király örömmel értesűlt Blommerves Keresztélytől, hogy Lajos, a királynék, Katalin és testvérei egészségesek stb. Egyebek közt arra kéri Lajost, ösmertetné el a rendekkel utódjául Katalint. Hogy ezen Blommerves 1378-ban csakugyan járt Párisban. l. DÉLISLE: Mandements et actes divers de Charles v. (802. és 817. l.) LINDNER (Gesch. des deutschen Reiches unter K. Wenzel l. 392.) mindamellett is csak irálygyakorlatnak tartja e levelet, mert 1378-ban Katalin már nem élt.
WENZEL, III. 90–94. V. ö. TREINER, Vetera Monum. Hung. I. 143. 149–150.
A három tenger kedvéért lemondott a negyediket illető terveiről s a pápa hidegségét tapasztalva, most már koronás leányát, Máriát is kész volt odaigérni a német szövetség biztosítására alkalmas Luxemburginak. Károly császár, ki azelőtt nem-igen látszott lelkesülni a koronával csak föltételesen biztató házasságért, – Katalin halála után új és mohó vágygyal dolgozott annak megvalósításán. Hiszen abból az oklevélből, melyben Lajos király megszabja Hedvig hozományát, világosan kitűnt, hogy Mária osztatlanúl fogja örökölni a magyar és a lengyel trónt.* Lajos tartózkodását Károly talán annak rótta föl, hogy mivel a német császárság Venczelnek jutott, talán kevesli Zsigmondot; 1736-ban tehát ennek adta a Venczeltől elvett brandenburgi szavazatot s a kilenczedik évében járó Zsigmond már azon évben mint brandenburgi választó fejedelem vitte császárra koronázott bátyja előtt az ország kardját.
KATONA. X. 585- és 643–6. – Különösen is fontos azonban a bécsi titkos levéltár azon okírata, melyet WENZEL (III. 103–104.) közöl.
A lengyel zavaroknak lecsillapítása után Lajos ismét komolyan foglalkozott a házasság kérdésével. 1379 júniusában Zólyomban Venczel cseh királylyal, a múlt évben elhunyt VI. Károly utódával, találkozván, nemcsak a pápa-kérdésben jutottak megállapodásra, hanem abban is, hogy az eljegyzést valahára végrehajtsák.* Ehhez képest Lajos Nagy-Szombatban még azon évben értekezett az özvegy császárnéval, kit számos cseh és brandenburgi főúr kisért el oda. A magyarok részéről is sok főpap és főúr volt jelen s nem hiányoztak a lengyelek sem.*
LINDNER, I. 95–98.
KÜKÜLLEI János (Schwandtner, I. 246.), továbbá ENGEL (Gesch d. Ung. Reiches, II. 187.), HORVÁTH (II. 326.) és SALAMON (A m. kir. szék betöltése, II.) 1377-re teszi ez esemény idejét. EBERHARD szerint (Windecknél, II. fej. 1076. l.) csakugyan 1378 nov. előtt kellett történnie, mert a császár is jelen volt az ünnepélyeken. FESSLER 1378, LINDNER 1379. ASCHBACH 1380 mellett kardoskodik.
A nem annyira-szép, mint kedves, gyöngéd, korához képest azonban kissé komoly Mária ki most körülbelül nyolcz éves lehetett, ekkor látta először feltünően szép, élénk és eszes kis vőlegényét, kit szülei kiváló gonddal neveltettek s ki a német és cseh nyelven kívül már a franczia, olasz és latin nyelvben sem volt járatlan.
«Mely hűséges magyar nem érzette volna ekkor – kiált föl egy mult századbeli írónk* – Lajos atyai szívének örömmel teljes indúlatit, midőn a kellemetes ifjat először meglátván, egy kezével őszibe elegyedett hosszú szakállát álla alá csapta, a másikkal választott vejét dobogó melléhez szorította; midőn sűrű csókjai után könnyebben lábbagó szemeit az egekre fölvetvén, a mennyei atyához folyamodott, hogy Zsigmondot számos ferfigyermekkel áldja meg, a miért ő oly haszontalanúl esedett vala! Ament mondott reá az egész jelenlevő magyarság.»
Szentjóbi SZABÓ László költői munkái. (Pest, 1865.) 294. l.
Nagy fénynyel, mulatságokkal ülték meg a két gyermek eljegyzését, kik az uralkodók akkori szokásához képest* egymást átölelve álmodozhattak ártatlan örömeikről.
Így jártak el 1380-ban Hedvig és Vilmos, e két gyermek nászünnepén (az oklevél. KATONA, X. 679.) s valószínűleg így jártak el most is, megengedvén a gyermekeknek, hogy egy ágacskában szunnyadjanak.
És most, midőn Máriát
«Jegyesűl adták egy gyermek markolábnak,
Az római cseh császárnak fiának,»
Az római cseh császárnak fiának,»
ezen
Burgundiabéli gyermek Zsigmondnak,
Hogy királya lenne az magyaroknak,»*
Hogy királya lenne az magyaroknak,»*
TINÓDI a Régi M. Költők Tárában iI. 322. (Budapest, 1881.)
a budai udvarban kell vala maradnia «zu leren Ungers sprach»,* mint a hogy imént Budára kellett jönnie Hedvig jegyesének, Vilmosnak is.
Chronik über Sigmund könig von Ungarn. Közli dr. CARDAUNS. (Forschun. gen zur deutschen Gesch. Göttinga, 1876. – XVI. 339.)
Igen valószínű, hogy az ünnepélyek alkalmával Lajos a magyar s az épen jelenlevő lengyel urakat egyaránt megkérte a mátkapár trónöröklésének elösmerésére,* melynek biztosítása végett 1379-ben a Johanna nápolyi királyné ellenében pártfogásába vett Durazzói Károlylyal is felfogadtatta volna, hogy soha és semmi szín alatt sem háborgatja leányainak magyar- és lengyelországi uralmát.* Kinek nem jutna eszébe itt a pragmatica sanctiót mindenkivel elösmertetni akaró III. Károly törekvése és Savoyay Jenőnek állítólag erre tett mondása – csakhogy természetesen a Savoyaitól ajánlott módozatra, a nagy állandó hadsereg által nyújtandó biztosítékra, Nagy Lajos idejében még nem lehetett gondolni.
ASCHBACH CI. 13.) szerint Lajos lengyel trónt már korábban Vilmosnak ígérte. Ezt követve maga czáfolja meg, ugyanazon lapon, a jegyzetben. Küküllei szerint – id. h. – «dum virgo nubiles veniret ad annos, nuptais simul de sponso regem facerat, matrimonali fśdere irretita est». BONFINI is azt hiszi (354. l.), hogy annak idejében Lajos Zsigmondot is királylyá akarta koronáztatni. DLUGOSS (67. h.) szerint Lajos Zsigmond részére jegyajándékúl kötötte le Lengyelországot, CABO (id. h. 426.) aligha helytelenűl jegyzi meg, hogy lengyel részéről csak a korona hivatalnokai, az udvarnoczok hódoltak ez alkalommal. A hogy TINÓDI (id. h. III. 321.) énekli, Lajos «Parancsold az magyar uraknak, hogy Máriát először koronázzák meg királynak». STUMPFFEN szerint (Chronick wirdiger thaaten: Zürich, 1548. 82. b. lap) Lajos meghalván, országát vejére, Zsigmondra hagyta, de Károly, a nápolyi zsarnok ezt is akarta. – A híres nürnbergi krónika is azt mondja (SCHEDELII Chronica ab initio mundi. Nürnberg, 1493. – CCLIX. lap) Zsigmondról, hogy «uxor ei prima fuit maria lodouici regis filia, cum qua regnum accepit».
Az egykorú Theol. de Niem. Hist. Schizmat. (Leibnitznél Script. Rerum Brunsw. II. 52. «Ut dictiur» teszi hozzá maga Niem. v. ö. Katona, X. 663. Lucius (Schwandtner, III. 396.). Ezt azonban kétségbe vonja Cziráky (Disqu. Hist. de modo consequendi sum. imp. Hung. Buda, 1820. 59. és 61.) Nem hiheti, hogy elhallgattak volna ilyen dolgot a hazai krónikák vagy Mária, midőn Durazon Károly későbbi bitorlása ellen kikeltek.
Zsigmond a megállapodások szerint valószínüleg 1379 óta* Lajos király udvarában növekedett, hogy – mint már említettük – ott a nemzet nyelvét és szokásait elsajátítsa, a mi, a külsőségekben, sikerűlt is neki.* Budán való tartózkodásának okleveles nyomait azonban csak 1382 óta találjuk.*
KÁROLYI szerint (id. h. 26.) 1377 óta.
V. ö. HORVÁT István: Nagy Lajos és H. Mátyás védelmeztetések a magyar nyelv ügyében (Pest, 1815.) a 26–27. és WENZEL: Kifenberger és Radler német költeményeik (Pest, 1856.) a 18–19. lapon.
«Datum Obin,» csütörtök, ker. sz János után, 1382., mikor békét kötött a pomerániai herczegekkel. L. GERCKEN Codex Dipl. Brandenb. IV. 400.
Zsigmondot atyja már korán megbízta volt a kormányzat egyes ügyeivel s Mária jegyese érdeklődött is minden iránt, mi neki ebben a részben önálló föllépést engedett.
)
MAGYAR- és LENGYELORSZÁG 1382-ben.
Tervezte: Dr. Márki Sándor.
A térképet Homola metszette.
Lajos anyja, a lengyel ügyek tulajdonképeni kormányzója, 1380 végén elhunyván, úgy látszik, Zsigmond mint Mária jegyese szerette volna az anyakirályné üresen maradt helyét a lengyel ügyek vezetésében betölteni. E vágyával azonban semmire sem támaszkodhatott. Az 1374-ik évi kassai törvény nem jelölte meg, melyik leány örökölje a lengyel trónt. Lajos tehát 1382 Szent Jakab napjára (júl. 25.) Zólyomba híván Lengyelország főurait és főpapjait, ott személyesen szólította fel őket, hogy fogadják el királyokúl Mária jegyesét, Zsigmondot és hódoljanak neki.* A lengyelek eleintén ellenezték ezt, már a miatt is zúgolódván, hogy országukat Lajos mintegy magyar tartománynak tekintve, nem maga vezette önállóan a kormányzási ügyeket, hanem gyűlölt helytartókat erőszakolt rájok. Most tehát kikötötték, hogy a jövendő lengyel király ő náluk lakjék.* Csak azután, hogy ezen óhajtásuk elfogadtatott s hihetőleg még talán ekkor is nem minden erkölcsi kényszer nélkűl hódoltak meg Zsigmondnak, kit Lajos most a gnézeni érsek, Subinoi Sandivog krakkói és Domarát lengyelországi kapitányok kíséretében magyar sereggel Lengyelországba küldött, hogy a királyi várakat birtokba vegye, a lázongó Szemovit maszóvi herczeget pedig megfenyítse.* A korán fejlett Zsigmond tehát közel állott vágyainak valósúlásához; s hogy Lengyel- és Magyarország trónjára nyert jogait annálinkább megerősítse, valószinű, hogy egyidejűleg Máriával való házasságát is sürgette. E részben azonban az őt megkedvelni nem tudó anyakirályné részéről szokatlan ellenzésére talált.* Mindenesetre feltünő, hogy Erzsébet, ki Hedviget már 12 éves korában nőül átadni ígérte Vilmosnak, a most 12-ik évébe lépett Mária tényleges házasságát annyira akadályozta, holott az esztergomi zsinat ép ekkor jelentette ki, hogy a házasság törvényes kora a nőnél a 12 s a férfinál a 14 év.* Az arany hajtűt, melynek fején két sas volt ábrázolva, az arany nyaklánczot, és az aranynyal gazdagon hímzett ruhát, melyet Budán 1380 ápril 6-án végrendelkező s deczember 29-én el is húnyt nagyanyjától talán esküvője napjára kapott ajándékban,* egyelőre, de Zsigmondnak nagyon is akarata ellenére, elzárva kellett pihentetni.
DLUGOSS, 67. Anonymi archidiaconi Gneznensis brevior chronica cracović. (Sommersberg. Silesicarum rerum script. II. 137. l.) PALACKY (Gesch. v. Böhmen. III. k. l. 38. l.) megjegyzi, hogy a lengyel krónikás majdnem közvetetlenűl írt az események után.
ASCHBACH, I. 14.
DLUGOSS, 68.
Mennyire tartott Zsigmond Erzsébetnek és Garaynak ellenszenvétől, mutatja, hogy Budweisban még Lajos életében (1382 szept. 5.) véd- és daczszövetségre lépett volt Venczel cseh- és római királylyal, valamint János görlitzi herczeggel. (GERCKEN: Codex Dipl. Brandenb. IV. 531.)
BATTHYÁNY: Leges Ecclesiasticć. Kolozsv. 1827. III. 269.
A végrendelet KATONÁnál, X. 672.
7. MÁRIA-CZELL.
DÖRRE rajza.
