II.
II.
A rendek most, 1385 decz 31-dikén, Károlyt választották királynak s őt a megjelenésre kényszerített királynék jelenlétében Székesfehérvárott január 1-jén meg is koronázták. A királynék gyásza és szenvedett méltatlanságuk már ekkor rosz hatást keltett, a nép pedig egyes jelenségekből jósolta Károly uralmának rosz végét. Olaszország nagy lelkesedéssel fogadta a koronáztatásról szóló hírt, míg itthon Károly mindent elkövetett a maga uralmának biztosítására. Különben egy fedél alatt lakott a királynékkal, kiket állítólag száműzni szándékozott. Erzsébet, hogy ezt megelőzze, Garay búcsúzásának és Zsigmond egy fontos levelének ürűgye alatt magához kérette s Forgách által, adott jelre, főbe sujttatta őt, mire hívei az őrséget lefegyverezték. Ez esetet a nép másképen beszélte, mint a történelem. Károly súlyosan megsebesűlve is képes volt szobájába visszavánszorogni, ellenben várnagya, Alberico s főembere Horváthy János, csak erőszakosan törhetett magának útat a népen keresztűl, mely most az olaszokat rabolta s ép úgy éltette Máriát, mint pár hét előtt Kis Károlyt.
A palotaforradalom sikerült – s az országgyűlés, mely népes volt ugyan,* de mégis csak egy pártot képviselt, Székesfehérvárra tette át űléseit,* hová a főváros lakosságának egy része is özönlött.* 1385 deczember 31-én vasárnap Sylvester napján királylyá választották a «békeszerető» Károlyt Sicilia, Nápoly és Jeruzsálem királyát s azonnal meg is koronázták.*
MARINO SANUTO, Rerum Italicarum Tom. XXII. – 756.
THURÓCZY szerint (259. l.) Budára mind nagyobb számban érkezvén a főurak, Károly a kormányzó czímet kezdte bitorolni. A főurak gyülekezésében s a vállalat természetében rejlik annak oka, hogy mint azt SZALAY is (II. 264.) fölteszi, – Budán kellett megnyílnia ennek az országgyűlésnek, mely valószínűleg a kormányzó czímet is adta Károlynak. A gyűlés csak ezután mehetett át Székes-Fehérvárra. Máskülönben is nem győzhetnők az időszámítás nehézségei.
THURÓCZY, 262.
A flórenczi köztársaság III. Károlyhoz, WENZEL, id. h. 598. Mária két hónap múlva a hűtlen lázadók által megejtett választásról beszél. KOVACHICH, Suppl. I. 247. BONFINI (362. l.), kétséges többséget említ.
S hogy hitelre találjon a királynék önkéntes lemondásának híre, az ünnepélyen Máriának és Erzsébetnek is meg kellett jelennie. Meg is jelentek s bánatos arczuk már a Budáról Fehérvárra vívő úton fölkelté a kísérő urak részvétét. A székesegyház oltárainál gyászruhában végezték ájtatosságukat s azután Lajos király sírkápolnájába léptek. Szemben álltak a nagy ember vörösmárvány-szobrával. Az imént még büszkén, hidegen jártatták végig tekinteteiket az idegent, és nem törvényes királynéját ünneplő tömegen. Itt elhagyta erejök. Zokogva rogytak térdre és szabad folyást engedtek végtelen fájdalmuknak.* Negyed-félévi szenvedésökre tették föl a töviskoronát.* De a fájdalomnak első rohama után ismét összeszedték erejöket. Fölegyenesedtek, fölszárították könyeiket, s ujra büszkén, hidegen nézték, hogyan fogadja Károly a tőlük elvett koronát. Ép akkor fogta azt kezeibe Dömötör érsek, hogy szokás szerint háromszor kérdezze meg a népet: akarja-e királyaúl Károlyt.
A Hist. Lexicon szerint (Lipcse, 1721. – III. 424.) atyja sírjánál fejét Mária a kőhöz verte s asszonyai erővel húzták el onnan.
BONFINI (363. l.) egész panaszbeszédet ad Mária ajkaira.
Határozatlan moraj lett a válasz. Senki sem menekülhetett az imént lefolyt jelenet hatása alól s legtöbben csak most látták be, mi értékök an a királyné önkéntes lemondásáról terjesztett híreknek. Az államférfiak azonban nem oly érzelgősek, mint a közönséges emberek. Ők akarták Károlyt s magának a «hű» Dömötör érseknek sem reszketett a keze, mikor a törvényesen általa megkoronázott királynénak koronáját* egy párt-ember fejére tette,* a hogy nem reszketett Mária régi országbírájának, Széchynek hangja sem, midőn, mint új nádor, szokás szerint háromszor éltette a királyt.
RÉVAI Péter szerint (De monarchia et S. Corona Regni Hung. Bél-Schwandtner, Script. II. 648.) ezt Visegrádról, a királynékat fenyegetve, szerezte meg Károly.
ASSMANN (id. h. II. 489.) egyszerű kérdőjellel vonja kétségbe Dömötörnek a koronázásnál való szereplését.
«Im, ez az, ki sokaknak estére és föltámadására állíttatott Izraelben azon jegyül, kinek sokan ellene mondanak.» S a papok ezen dicsénekét majdnem czélzásnak vette a tömeg. Valóban sokan ellene mondottak a lefolyt ünnepélynek; s talán épen azok, kik az imént még legjobban kikeltek Mária ellen.
S ezután is egymást érték a jelek, mikből a babonás nép Károly új királyságának szörnyű végét jósolta. Mikor a menet a templomból kifelé indúlt, az országnak negyedfélszázados ereklyéje, szent István zászlója, a templomajtóban megakadt s darabokra tört. Alig szállt meg az új király Budán, olyan forgószél támadt, milyenre a legöregebb emberek sem emlékeztek s mely pehely gyanánt tépte le a tornyok s házak tetejit. Három napon át folytonosan károgtak a hollók a várlak fedelén és szárnyaikkal verdesték az ablakokat, majd valóságos harczot vívtak egymással s kitépett fekete tollaik és patakzó piros vérök mutatta a küzdelem nagyságát.
«Oh, könyörülj a királyságon, – könyörűlj meg a népen!
Végzetedet jelzik s a csodák téged fenyegetnek…
Fuss, menekűlj Nápolyba, – kerűld a halál birodalmát!»*
Végzetedet jelzik s a csodák téged fenyegetnek…
Fuss, menekűlj Nápolyba, – kerűld a halál birodalmát!»*
Ezen összes eseményekre főforrásaink továbbra is MONACI Lőrincz (333–335.) és THURÓCZY (262–3. l.) A baljóslatú jelekről emlékezik CARESINUS is (Chronicon. Muratorinál, XII. 476.)
Nápolyba és Olaszországba azonban csak a koronázás megtörténtéről adott hírt Károly. Amott Margit királyné ült fényes ünnepélyt,* míg február 11-én Florencz szintén rendkívüli lelkesedéssel üdvözölte az új királyt* – akkor már, midőn ezt gyászolni kellett volna. S az olasz városok és államok valóban oly sok jót remélhettek egy igazi olasznak magyar királyságától, hogy nincs mit csodálkoznunk nagymérvű tüntetéseiken.
DLUGOSS, X. 101.
E nevezetes levelet közli WENZEL, III. 598–600.
Úgy látszott, Károly a rosz jelek mellett is akadálytalanúl uralkodhatik. Különben is Lajos király igaz testvérének s örökösének tekintette magát, ki a kormányt Isten akaratából vezeti.* A bukott párt vezérférfiai részben szolgálatot vállaltak alatta is. Garayt természetesen mellőznie kellett ugyan, de ez is szabadon járhatott-kelhetett Budán s helyette a korábbi országbiró, Széchy lett nádorrá. Dömötör érsek, mint láttuk, szintén elösmerte őt s így a többiek is, vagy őszintén, vagy színleg. Magáról Forgách Balázsról, a későbbi királygyilkosról is az volt a hír, hogy Károly igen kedvelte.* Palizsnay és egyik-másik Horváthy állandóan körében tartózkodott; s körülhemzsegték azok, kik most már «önzetlen» szolgálataik jutalmát várták tőle. István vegliai és modrusi grófnak, egyik legtevékenyebb párthívének teljes hatalmánál fogva, Lajos király törvénye ellenére is megengedte, hogy halála után – fiú nem létében – leánya, Erzsébet örökölje vagyonát.* Fejéregyházy Bálintnak, Lajos és saját hívének Fejéregyházon adott telkeket,* a gyulafehérvári káptalannak pedig meghagyta, hogy az őt híven szolgáló Bethlen Jánost és Almakeréky Pétert és Lászlót vezesse be Encs és Brogó stb. birtokába.* De híveinek szereteténél is többet bízott saját testőreiben és olasz katonáiban. Ezek képezték ezentúl Buda őrségét s annyira megnyugodott bennök, hogy Mária hajdani udvarának szabadságát sem korlátolta. A volt királynét, mint ki «önként» mondott le jogairól, saját palotájának egyik szárnyában fejedelmi fénynyel vette körül s nem avatkozott bele, kit fogadjon el, kit útasítson vissza. Sőt maga is meg-meglátogatta «kedves» rokonát; s a mily udvariasan bánt ő velök, ép oly kiszámított nyájassággal viszonozták ezek figyelmét. A külső jelek után ítélve senki sem gyaníthatta volna, hogy az imént csöndesen lefolyt palotaforradalmat oly rövid időn követi egy másik. Titokban azonban már is arról suttogtak, hogy Károly Erzsébetet lefejeztetni, a hozzá szító főurakat és főpapokat pedig részint kivégeztetni, részint száműzetni, míg magát Máriát az országból kiutasítani akarja.*
FEJÉR, X. a. 272.
1386 jan. 22. FEJÉR, X. a. 274–6.
U. o. 271–3.
U. o. 273–4.
DLUGOSS, X. 100.
Mária oklevele 1386 febr. 28. KOVACHICH, Suppl. I. 287.
A terv valószinűtlennek látszott ugyan, Mária pártja azonban komolyan ügyekezett védekezni ellene. Erzsébet királyné gyakran értekezett Garayval, kit szabadon fogadhatott. Garay egyszer, febr. 7-én* szerdán délután nagy kísérettel jelent meg a várpalotában. Leányát férjhez akarván adni, szerémi jószágára készülődött s most búcsúzni jött a királynékhoz. Erzsébet hosszasan tanácskozott vele s azután magához kérete a királyt, hogy megmutassa neki a Zsigmondtól állitólag érkezett fontos leveleket. Károly néhány testőr kiséretében azonnal megjelent s Erzsébet kiváló szívességgel fogadta. Garayn kívül Forgách Balázs, pohárnok,* – Bubek Imre halicsi főkapitány, Szentgyörgyi Tamás volt horvát bán s Bálint pécsi püspök, a törvények tudora várt reá. A tanácskozás megkezdése után az olasz katonák párosan távoztak. Maga Alberico, az olasz várnagy is visszavonúlt. Úgy látszik, a teljes kibékülés módozatait kezdték megbeszélni. Erzsébet átadta Károlynak Zsigmond egy levelét, melynek olvasásához ez teljes figyelemmel fogott. E pillanatot fölhasználva, a megállapodáshoz képest Forgách Balázs bátran mint egy oroszlán* csákányával* hatalmas ütést mért rá.* A meglepett király maga is kardot rántott s erélyesen védekezett,* miközben Forgáchot több helyütt megsebesítette.*
CORNER szerint (ECCARD: Corpus hist. medii aevi II. 1144.) trigesimo nono die prćsmissć coronationis. Egy kézírati codex után Eberhard Windeck is febr. 7-ét, de 1385-öt írt (an dem andern Tag nach sant Dorotheentage, 1. Aschbach, 454. l.). Febr. 5. nem lehetett, mert akkor még oklevelet adott ki Károly. (FEJÉR, X. a. 272. – HORMAYR, Hist. Taschenbuch, 1820. – MAJLÁTH, Gesch. der. Ungarn, II. 11.) FESSLER (1816-ki kiadás) febr. 6-át mond. (IV. r. II. k. 60. l.) GREGORIANCZ Pál (KOVACHICH: Scriptores minores I. 315.) szerint viszont már 1385-ben történt volna ez az eset.
ASCHBACH szerint (I. 31.) ezek később jelentek meg.
MONACI, THURÓCZY és CARESINI szerint karddal, COMER szerint tőrrel. A csákányt (bicellus) maga Mária említi. (FEJÉR, X. a. 280.)
FEJÉR, X. a. 280.
CORNES Herman szerint Máriának egy híve Károlynak azon állítólagos nyilatkozatát, hogy Venczelt ép úgy elűzi a német trónról, mint Zsigmondot elűzte a magyarról s hogy azután V. Károly neve alatt magát koronáztatja császárrá, oly hevesen lobbantotta a király szemére, hogy ez türelmét vesztve, szájára ütött, mit látván a főúr szolgája, tőrével meggyilkolta a királyt.
MONACI szerint, id. h. 336. l., az első csapás után Szentgyörgyi bán felfogta Forgáchnak további ütéseit s Károly, a szünetet felhasználva, elmenekült.
Mária oklevele. FEJÉR, X. a. 280.
Az első vér láttára Erzsébet elfeledkezett nővoltáról; csak a vele történt méltatlanság jutott eszébe. Dühösen biztatta Forgáchot véres munkájának folytatására.* S ez a kellő erőt többé ki nem fejthető királyt csakugyan addig ütötte, vágta, míg végre* koponyáját bezúzta s fél szemét kiütötte. – Azután keresztültört a zajra berohant olasz zsoldosok sorain s Garaynak a kapukat időközben elfoglalt katonáihoz futott, hogy ezek egy részét segítségűl hozza. Ezek részint lemészárolták, részint lefegyverezték, részint pedig visszaszorították az olaszokat, kik – azt hivén, hogy Károly – úgyis elveszett – parancsnokuknak, Albericonak vezetése alatt, a városba vonúltak vissza.
A népköltészet szerint ezt mondta:
«Balázs, öld meg a királyt,
Neked adom Ghimes várát!»
Neked adom Ghimes várát!»
(KOVACHICH, Script. min. I. 35.) Más változat szerint:
«Vágjad fiam, vágd, Forgách!
Tied lesz Ghimes és Gács.»
Tied lesz Ghimes és Gács.»
L. erre nézve bővebben SZILÁDY: Régi Magyar Költők Tára, I., 22., 274.–277. l.
CARESINUS, X. 476.
«Mily kicsiségeken is fordúl meg az emberi szándék!
Hogyha tovább s bátrabban időzik amott az olasz nép:
A vészből kiragadt Károly trónon marad és a
Pártosokat méltán bünhesztheti ekkora bűnért!»*
Hogyha tovább s bátrabban időzik amott az olasz nép:
A vészből kiragadt Károly trónon marad és a
Pártosokat méltán bünhesztheti ekkora bűnért!»*
MONACI, 336. l.
A nép máskép beszélte el az eseményt és annak okát. Ilyenformán: «Tanácsba gyűltek össze a magyarok, hogy Zsigmond helyébe más királyt válaszszanak maguknak. És mindjárt követet küldtek Apuliába Békés Károlyhoz, Apulia királyához; neki adták Magyarországot s megígérték, hogy feleségűl kapja a magyar király leányát, Máriát, a kit pedig Zsigmond már három éve elvett. Károly be is jött Magyarországba nagy hatalommal; az urak királyuk gyanánt fogadták s mindenképen erőltették Máriát, hogy nőül menjen hozzá. Hosszú volna leírni, mennyire búsult és szomorkodott ezen Mária. Hanem hát élt a nádor fia s ez megkönyörült a királynén, mert nem akarta, hogy Békés Károlynál kelljen aludnia. A szintén ifjú nádor ennek következtében éjjel-nappal azon gondolkozott, hogyan szabadítsa meg a királynét. Végre azután talált egy embert, ki a királyné kamarása volt s ez azt mondta, életét teszi rá, hogy előbb hal ő meg, mint sem ez megtörténnék. Egyszer mikor Budán sok uraságnak kellett együtt ebédelnie Békés Károlylyal, ez a kamarás odament, a hol Károly az urakkal egyazon asztalnál űlt, előhuzott egy hosszú kést s olyat vágott annak a fejére, hogy agyvelejét is érte a vágás és mindjárt belehalt.»*
A CARDAUNS-féle krónika, id. h. 343. l. Ezen kívül csak a múlt században nagyon elterjedt Allg. Hist. Lexicon-ban (Lipcse, 1721. – III. 424.) olvastam azon adatot, hogy Károlyt akkor ölték meg, midőn Máriát vendégelve, asztalánál ült.
Azonban nem halt bele. – Félholtan vánszorgott vissza hálószobájába, hol ájultan rogyott össze. A roppant izgatottság következtében Erzsébet is eszméletét vesztette. Garay és Forgách azonban nem pihenhettek. De nem is volt veszteni való pillanatuk. Alberico Horváthy némely katonájával azonnal visszatért a vár alá; látván azonban, hogy azt Garay emberei minden ponton megszállották, ismét elvonúlt s tapasztalva, mily ellenszenves iránta s a vesztett ügy iránt a nép, éjjel a városból is kiosont. Horváthy és horvát katonái a föltámadt tömegen keresztül már csak fegyverrel nyithattak útat maguknak s a szombati kapun át menekültek el.*
TINÓDI verses krónikája szerint (id. h. 325.) «Ott megölik vala Horváti János bánt». Ez azonban tollhibaféle, mert később ismét szerepelteti.
Az összeesküvők azután Károlyra törtek, kivonszolták hálószobájából s éjjelre a vár egyik tornyába záratták.
Hajnalra bevégezte művét a palotaforradalom. Most a nép következett, melynek érdemet kellett szereznie, hogy Károly iránt deczemberben tanusított nagy lelkesedéséért bocsánatot nyerjen. Ezer torok éltette a megszabadított Mária «király»-t s a tömeg boszút lihegve tört az olaszok házaira. Gyilkolt, rabolt, fosztogatott.* Sok ékszert, sok szép lovat kerített kézre. Az olaszok egy része csak álruhában menekülhetett meg.*
Főforrás MONACI, 334–337. l. Nem minden eltérés nélkül írja át THURÓCZY, 264–266. l. Máriának 1386. febr. 28-án kelt oklevele, mely ezeknek előadását egészben véve megerősíti. (FEJÉR, X. a. 279–283.) Chronicon Extense Muratorinál, XV. 512. – CARESINI Chron. id. h. 476. MARINO SANUTO, id. h. 756. GOBELIN. PESSON (ed. Meibom. I. 309.) csak általánosságban szól orgyiklosságról. BONFINI (1606. kiadás) 364–5. lap. – DLUGOSS is így tudja az eseményeket, de más hírt is találunk nála (X. 100.). E szerint Erzsébet Ferkacz (Forgách) bárót szólította föl Károly eltávolítására. «Csak úgy lehet, ha lefejezik.» – «Semmi gondom rá – szólt a királyné – hogyan távolítod el, csak szabadíts meg tőle.» Erre Forgách egy reggel, midőn Károly még ágyában hevert, fegyveresen ment a királyhoz s azzal szokás szerint tréfálni és enyelegni kezdvén, az ágyában gyanútalanúl tapsolót meggyilkolta. STUMPFFEN szerint (Chronick windiger thaaten beschreybung. Zürich, 1548. – A 82-ik levél 2. oldalán) egy Forbach nevű német ölte meg.
A CARDAUNS-féle kézírat. Id. h. 343. l.
S odafönn, egy vártoronyban elhagyatva, legkisebb orvosi ápolásban sem részesítve, öntudatlanúl hevert a szerencsétlen férfiú, kit tegnap még bálványozott a tömeg.
Sic fata tulere. Így akarta a sors.
18. Tata.
Dörre rajza.
