I. | Magyar Történeti Életrajzok

32. A KÖRMÖCZBÁNYAI MÁRIA-HÁZAK BELSEJE.
Dörre rajza.

Politikai tekintetben Mária uralmát a folytonos lázadások rosz emlékezetűvé teszik ugyan, őt magát és kormányát azonban nem lehet vádolni alkotmányellenes törekvésekről. Az általa tartott négy országgyűlés bővítette a nemesség jogait s korlátolta a királyét, az oligarchiai kormányzat s a pártok türelmetlensége azonban folyton tápot adott az elégűletlenségnek. Ennek politikai tévedései mellett mindazáltal nem lehet feledni a más téren szerzetteket. Dömötör érsek példáúl épen 1382-ben körvonalazta szabatosabban a magyar egyház alapelveit; tanúlásra serkentette az alsó papságot s hitbuzgalma s az irodalom és művészetek pártfogása által több főpap tűnt ki. Szívből vallásos volt maga a királyné is és tettleg mutatta ki az egyház iránt való áldozatkészségét. Az irodalom több derék műre hivatkozhatik: népballadák és költői elbeszélések szóltak Mária életének epizódjairól; a történetíró Monaci Lőrincz, Paulo Pál és Kükülley János személyes ismerőse s pártfogoltja volt a királynénak; a vallásos irodalom is virágzott és tért foglalt szent Ágoston bölcselete. Mária könyveket másoltatott; barátja volt a magyar nyelvnek, mely abban is az udvar nyelve maradt és saját példájával igyekezett előmozdítani a képzőművészetet, miknek legnagyobb alkotása ez időben szent László váradi lovagszobra.
A kereskedést sokban akadályozta ugyan Velencze féltékenykedése, másrészt azonban nemcsak megtartotta az a régi piaczokat, hanem újakat is hódított magának és Szeben épen ez időben lett oly fontos pont a keleti kereskedelemben. Fölvirágzását számos város köszöni Máriának. A földművelésben jó példával járt elő a királyné, ki maga is szívesen kertészkedett; az egészségesebb fejlődést nem gátolhatták egyes erőszakoskodó főurak, helyenként pedig még javúlt is a jobbágyok helyzete s jelentékeny volt a földbirtok értéke, bár nem vetekedhetett a városi telkekével. Az állattenyésztés nem hanyatlott, az ipar néhány új ága, pl. az érczöntés, ekkor honosúlt meg s a közlekedés jóságának szükséges voltát maga Mária is hangsúlyozta. Az árúforgalmat teljes értékű pénzek veretése által igyekezett előmozdítani. Az igazságszolgáltatás terén több kitűnő férfiú működött s a királyné, ha nem állhatta is útját egyes önkényeskedéseknek, e részben sem vádolható inkább, mint korának sok más fejedelme.

Huszonöt éves korában húnyt el Mária s a nemzet történetének huszonöt éves szakaszát vitte magával sírba. Első mosolyától utolsó sóhajáig játéka volt a politikának, mely oly kegyetlenűl bánt vele. Ez szabályozta életének összes körülményeit s ez hozta összeütközésbe saját egyéniségével. De még inkább nemével. Nőnek született s hibája legfőbb erénye: a nőiesség volt. Férfiúnak kell vala lennie, ki erélyesen vezesse egy nagy ország ügyeit s ki ne csak megtartsa, hanem gyarapítsa is a dicső Lajos király örökségét. «Kegyesen fogadunk mindent, mi az állam üdvét s a közjót illeti, mert annál szilárdabban áll a trón, mennél inkább biztosíthatja a fejedelem alattvalói békéjét.» Ezt maga Mária és elösmerte.* A történelem azonban komoran, sőt kicsinylőleg mondja meg a valót, hogy a belbéke rég nem volt annyira megzavarva, mint épen alatta. A nevében űzött politika az országot s az ország által űzött politika őt magát tette boldogtalanná. Alig volt párt, mely teljesen tisztában lett volna czéljaival s alig akadt az elvek magaslatán álló férfiú; czéltudást, elvi szempontot jóformán csak tőle követelnek, az asszonytól. – Öt év eredménytelenségeért teljesen, nyolcz év sikertelenségeért részben őt magát, egymagát teszik felelőssé.

1384 június 22. FEJÉR, x. a. 148.

Harczok dúlták a hazát, belviszályok gyöngítették erejét s a pártküzdelmek sok jeles honfi vérét kivánták. De hát ki okozta mindezt? Tizenkét éves volt Mária, mikor trónralépett, tizenöt, mikor lemondott. S e három év alatt négy országgyűlést tartott.* Négyszer nyilatkozhatott az összes nemesség. – Nyilatkozott is. Minden összejövetele az alkotmány bővülését jelenti. Első alkalommal nőtt választott királylyá. Mintha csak negyedfélszázaddal vetette volna árnyékát előre a pragmatica sanctio. Második és harmadik összejövetele a képviseleti rendszer egy nemén alapult* s a követek az alkotmányt, szabadságokat, kiváltságokat biztosító hitlevelekkel tértek haza. A negyedik országgyűlésen ismét hathatós példáját adták annak, hogy sorsáról tetszése szerint intézkedhetik a nemzet. Lemondásra kényszerítették a királynét s nekik tetsző királyt választottak helyette.

1382 szept. 17. – 1384 június 22. – 1385 nov. 8–14. és decz. 31.

Megyénként négy nemes jelent meg 1385 novemberében.

E részben tehát megtette kötelességét a nemesség. De nem tette meg a végrehajtó hatalom ellenőrzése tekintetében, mire pedig jó alkalma nyílt mostan, midőn a királyné mellé gyámot kellett rendelnie. Nagyon új keletű ugyan a felelősség elve, de nálunk is, másutt is nyomaira akadunk a középkorban. Nem először ült gyermek a trónon. A monarchikus intézmény természetében rejlett, hogy még a szabad választás mellett is előfordúlhasson ilyen eset. Ez a mostani azonban ép úgy készületlenűl találta nemzetünket, mint a többi. Szerveztek ugyan kormányt, de nem értettek hozzá, hogy befolyásukat arra megőrízzék. S mikor azután a nádor élt a kezeibe ideiglenesen átjátszott királyi teljhatalommal, az érdekeiben sértett oligarchia szövetséget kötött ellene, s a királyné letételével felelt, a nélkül, hogy az új királyban is meglettek volna a törvényes uralkodás feltételei. Ez a kérdésnek nem megoldását, hanem csak elhalasztását jelentette.

Mária kormánya kifejezése volt a korlátolt monarchiának. Gyámot rendeltek a királyné mellé – s Mária annak tudtával és megegyezésével járt el. Tekintetbe kellett venniök a bizonyos körben egyre változó országtanács véleményét s a királyné és gyámja tekintetbe is vette azt. A történtek miatt ha Máriának egyáltalán kell, nem csak egymagának kell felelnie; a politikai nemzetnek színe, java, a zászlós urak, főpapok és főurak díszes testületének is része van abban. Az oligarchiai kormányzat a nemzetnek és királynak egyaránt rosz szolgálatokat tett. S mindezért egy gyermek álljon a történelem ítélőszéke elé?

Neveltetése Máriát előkészítette az uralkodásra; az a hév, melylyel a 15 éves leányka II. Károly ellen a koronát, Nagy Lajos vérére vall; s törhetetlen, erős lelkét mutatja az a méltóság is, melylyel fogsága szenvedéseit s talán szégyenét viselte.

Politikai dicsőség keresése nem lehetett feladata; s a történelem ha mégis elvárta ezt tőle, bátran sujthatja őt bírálatával. Azonban igazságtalanná lesz, ha a rendszer hiányait neki tulajdonítva, az ítélet szigorát egyéniségére is kiterjeszti. S különben is Máriát és kormányát nagyon egyoldalúan bírálta a történetírás. Politikai szerencsétlenségök háttérbe szorította minden más érdemöket. Nem is tekintve, mily óriási vállalkozás volt népszerűsíteni a nőuralmat; nem is tekintve, mily kevéssé értett egyet a nemzet Garay nádor elvével, hogy tisztelni kell a királyt, még ha barom volna is,* – az inkább dynastikus, mint közjogi szempontok által fölzaklatott nemesség várakozásának kielégíthetése korántsem elég ok arra, hogy a királynétól s kormányától minden érdemet megtagadjunk.

THURÓCZY, Schwandtnernél, I. 225.

Egyházi téren például nevezetes jelenség Dömötör esztergomi érseknek, a királyné egyik legbefolyásosabb tanácsosának föllépte, ki 1382-ben, mindjárt Mária megkoronáztatása után, a magyar főpapsággal tartott zsinaton ép akkor körvonalozta a legvitásabb hit- és egyházi kérdésekben elfoglalt álláspontját, midőn Wycliffnek a dogmák és a papság elen intézett támadásai Angliát forrongásba hozták. Igen fontos szabályok ezek; mert ha egészben véve túlnyomó is bennük a szertartásokra vonatkozó rész, nagyban járultak a magyar keresztyén egyház tekintélyének állandósításához s nem kevéssé hatottak arra, hogy népünkben a vallásos érzület az egyházat naponkint érő támadások után is ébren maradjon. Nem a pápaságnak való tömjénezés ez, mert hiszen a zágrábi püspök behítta, az esztergomi érsek pedig megkoronázta a VI. Orbán által kiátkozott Károlyt; s ezzel a magyar papság nagyon érthetően kimutatta, mit ért vallás és mit hierarchia alatt. Az érsek és a zsinat tanúlásra utalta az alsó papságot s ezzel kijelölte az irányt, melyben haladnia kellett, hogy üdvös czélt érjen.* De anyagilag is gondoskodott arról, mint ezt pl. a brassó-vidéki plébánusokkal tette.* A vallásos érzület emelésére czélozott, midőn az esztergomi szent Adalbert-székesegyház mellé az Oltári Szentség imádása végett kápolnát építtetett,* vagy mikor 180 napi búcsút hirdetett a cziszterczi rend által a Boldogságos Szűz tiszteletére Veszprémben emelt új templom látogatásának előmozdítására. Híven támogatta őt törekvéseiben Kanizsay János, kit VI. Orbán pápa 1384 aug. 27-én nevezett ki egri püspökké.* 1386 július 25-dikén Egerben az Oltári Szentség dicséretére, dicsőségére és tiszteletére* társulatot alakított; Zudar János váradi püspök viszont a magyar szobrászat remekével díszesítette székesegyházát stb.; szóval Mária korában Magyarországnak oly püspöki kara volt, mely teljesen fölfogta szent és nemes hívatását. S jobbadán e püspökök képezték az ifjú királyné legbizalmasabb társaságát. Dömötör érsek, ki Magyar- és Lengyelország apostoli követe lévén, legalább egyházi tekintetben képviselte a két állam egyesítésének ügyét, főkanczellára, – Kanizsay egyik legbuzgóbb védője, Zudar pedig váradi házigazdája volt. Vallásos lelkesültségök őt is magával ragadta. Örömmel emlegette az Oltári Szentség iránta való kiváló áhítatát és abba vetett reményét,* imádattal szólt a mindenkit jóra ösztönző Szent-Lélekről,* erős hitet helyezett szent Mihály főangyalba, – «az égi katonaság fejedelmébe»,* valamint az «igen dicsőséges» szent Lőrincz vértanúba* » és keresztelő szent Jánosba, kinek könyörgése őt nemcsak a földön, hanem az égen is megsegíti.* Azt az esküt, mit 1383 óta 1387-ig négy ízben az evangeliumra tett kezekkel mondott, hogy békét tart a velenczeiekkel,* kétségtelenül igaz szívből s vallásos kegyelettel rebegte el.

Közli BATTHYÁNY: Leges Ecclesiasticć, III. 260–279. és PÉTERFY: Sacra Concilia, I., 180–182.

Oklevele 1384 decz. 21. FEJÉR, X. a. 157–8.

Oklevele 1384 ápr. 24. U. o. 159–164.

1386 június 6. U. o.307–9.

BATTHYÁNY, id. m. 281–5.

1390 febr. 20. WENZEL: Diósgyőr, 41.

1903 június 15. FEJÉR, X. b. 92.

1383 márcz. 12. FEJÉR, X. a. 71.; és 1389 dcz. 26. u. o. 530.

1383 ápr. 27. u. o. 85.*

1394 szept. 13. EJÉR, X. b. 195.

WENZEL, III. 524. stb.

De kiváló tisztelettel viseltetett az egyház iránt is. «A királyi felség ugyan – mondja egyhelyütt* – ki szolgálója a magas trónon ülő Istennek, minden hívét érdeme szerint tartozik jutalmazni, azonban a legfelsőbb király példájára, ki atyai dicsőségétől ragyogva a világosságból világosságot hoz létre és annak a világosságnak csalhatatlan fényével világítja meg a földet, tehát a megtestesült Igének példájára, szentséges anyánk, az egyház iránt, melyet ő (Krisztus), drága vérét ontva s hogy az emberi nemet megválthassa, a kereszten olyannyira megdicsőített: egész buzgósággal, nagyobb gonddal kell viseltetnie és jobban őrködnie fölötte. Mert csak (az egyház) tisztelete által ennek akaratával és segítségével sikerülhetnek a királyok dolgai; szomorúságukat ez örömre változtatja, a bánatost megvígasztalja, a ködöt kellemes és enyhe szellővel űzi el s győzelmet és diadalt ád minden új ellenségen.»

1383 ápr. 27. FEJÉR, X. a. 83–4.

S a mit ő, vagy inkább kanczellárja hirdetett, az egyház iránt való áldozatkészséget tettleg is kimutatta. Saját nevével ékesített ezüst kelyhet ajándékozta a tornai egyháznak* s követve «őseinek, Magyarország boldogemlékezetű királyainak példáját, kik a székesegyházakat és káptalanokat különböző kiváltságokkal és szabadalmakkal ékesítették s királyi bőkezűséggel halmozták el», káptalani hiteles helylyé tette a traui egyházat,* az esztergomi piacz jövedelmét az esztergomi káptalannak és apáczazárdának,* a Kriemhild fürdeje (Krumhelt ferdeje) nevű patakocskát pedig, mely az ó-budai Fehéregyháztól a klarissák kolostora felé fut, az ó-budai klarissáknak ajándékozta.*

1383-ban. U. o. 89.

1383 ápr. 27. u. o. 83–87.

1389-ben. FEJÉR, X. a. 542.

Archćol. Értesítő, 1883. – LXXII. l. Az 1380. év azonban mindenesetre téves.

A privigyeieknek megengedte, hogy lelkészöket szabadon válaszszák s hogy azt csak utólag kelljen bemutatni az esztergomi érseknek.* Szívesen előmozdította a főpapoknak személyes ügyökben tett kérelmeit is. Alig szabadúlt ki a novigradi börtönből, már is közbenjárásra kérte föl Velenczét, hogy támogassa a pápánál a nyitrai püspökséget a veszprémivel fölcserélni akaró Dömötör folyamodását* s a diósgyőri pálos-barátok viszont arról tanúskodhattak, hogy apró kérelmeiket is hasonló készséggel hallgatja meg az ifjú királyné. Ő maga szorgalmasan látogatta a templomokat; és volt külön udvari gyóntatóatyja és káplánja. Nevezetesen 1387-ben a minorita Vazilo András, ki előbb anyjának, majd nővérének, Hedvignek is gyóntatója lett;* azután 1388 decz. 26. óta egy névtelen,* talán Miklós szepesi,* valószínűben mégis István dömösi prépost.* Majd Lukács ó-budai prépost és a budai egyetem korlátnoka váltotta fel őket e tisztben, melylyel együtt a titkári hívatal járt.* Az egykori káplán utóbb mint váradi püspök imádkozott szerencsétlen, de oly vallásos királynéja sírjánál.

1383 febr. 5. FEJÉR, X. a. 63–4. és Századok, 1874. – 107. l.

WENZEL, III. 649–650.

Melissano de MACRO: Annalium minorum supplementa. Augsburg, 1710. – 241. l.

FEJÉR, X. a. 443.

HRADSZKY a Kárpátegyesület évkönyvében, 1884. – 14. l. Miklós 1382–1392-ig volt szepesi prépost s közben Mária titkára, kanczellárja és Zsigmond káplánja.

FEJÉR, X. a. 740. l. 1391 ápril 21-ről.

BUNYITAY, id. m. I. 218. és RUPP. id. m. 19. l.

Irodalom, tudomány és művészet nemcsak, hogy nem hanyatlott, de sőt kiváló alkotásokat is mutat föl Mária idejéből. – Népballadák és költői elbeszélések nyomaira akadunk, mik részben Mária egyéniségével függenek össze.

Ösmerjük a Mária kiszabadulásáról keringő szép mondát,* milyen egész sereg élhetett a nép közt a királyné drámai mozzanatokban gazdag életének egyes epizódjairól. Kis Károly megöletése, a királynék elfogatása, Erzsébet kivégzése, Mária szép magatartása a Zsigmond ellen szőtt összeesküvésben ép oly ösmeretes lehetett előtte, mint Zách Klára esete, vagy a harminczkét nemes halála, melyet a hegedűsök egyre dicsőítettek;* s ha a királyok lakomáin nem szerepeltek is többé a combitatorok, a regősök, megmaradt a regélő hét divata, mely semmiesetre sem hanyagolta el ezen balladai feldolgozásra kiválóan alkalmas eseményeket.*

L. jelen könyv 104–5. lapját és Magyarország és a Nagyvilág, 1882. – 358. l.

V. ö. THURÓCZY, I. 276.

V. ö. SZABÓ Károly: A királyi regősökről. Századok. 1881. 558–9.

S Mária idejében már folyamatban lehetett a Toldy-monda képződése is; a királyné Váradon nemegyszer találkozhatott annak egyik hősével, Toldy Györgygyel, ki 1376–1382 augusztus 19-ig terjedő adatok szerint bihari főispán volt.*

Adatok BÖLÖNI Sándor n.-váradi levéltárából és az orsz. levéltárból (itt a dipl. oszt. 6946. sz. alatt).

A királyné szerencsétlen sorsa viszont egy olasz költőt lelkesített versírásra. Monaci Lőrincz, a velenczei köztársaság jegyzője, utóbb pedig krétai kanczellár, 561 latin hexameterben énekelte meg, Kis Károly mint rabolta el Máriától s mint vesztette el ismét a koronát. Költeményét* Aimo Péter krétai kapitánynak ajánlotta.

Kiadta Cornelius FLAMINIUS velenczei tanácsúr 1758-ban. Lásd Laur de MONACIS Chronicon de rebus venetis A 325–338. lapon. Egész terjedelmében, versekben lefordítva közelebb fogom kiadni.

«Míg te, jeles bajnok, Krétát kormányozod, addig

Itt Olaszországban s fagyos Észak tájain egykép
Szórja tüzes villámait a balsors a királyok
És az urak s más földi hatalmasok ellen – –.»

S az európai helyzet vázolása után így folytatja:

«Sírva, zokogva dalólok ezentúl a magyarok két
Gyönge királynéjának igen bús napjairól; és
Jó elején kezdem, szivemen könnyítni akarván.»

Magát a költeményt, melyet Monaci Máriának is megküldött s mely Mária történetének egyik leghasználhatóbb forrása, bő idézetekben ismertettem e munkában s utaltam arra, hogy a költőt személyes barátság fűzte a királynéhoz. Monacit, mint költőt becsűlte a maga kora s Azzo Rambold gróf, ki 6-dik olasz versében Danteval beszélget, a híres velenczei írók közt őt is megemlíti:

«Jachomel Gradenigo in questo stuolo
E’ noto chon Bernardo Foscareno
E Laurentio di Monaci hora solo.»*

Joannes de AUGUSTINIS: Notizie degli Scrittori Veneziani I. 291. Élete u. o. II. 263.

MÁRIA KIRÁLYNÉ HÁROMNYELVŰ ZSOLTÁROS KÖNYVÉBŐL.
Sz. Florini Codex.
Mária királyné három nyelvű zsoltáros könyvét a sz. flóriani apátsági könyvtár őrzi. A közlött díszlapot Deutsh műintézete sokszorosítá.

Monaciban Mária egyúttal a történetírót is becsűlte s ösmerjük, hogyan buzdította őt az események elbeszélésére. Barátja azonban csak 1354-ig folytathatta krónikáját, mert 1429-ben bekövetkezett halála megakadályozta, hogy a királyné korára kiterjeszkedhessék.* A széplelkű királyné más történetírók barátságával is dicsekedhetett; János küküllei főesperes, egyidőben Lajos király magántitkára, 1387–1395 közt írta meg Lajos király életrajzát* s azt valószínűleg Máriának is bemutatta.

Könyve FLAMINIUS Cornelius id. kiadásában az 1–320. lapon.

THURÓCZY krónikájának III. részét képezi s 55 fejezetre van osztva. Íratásának ideje az 52 fejezetből tűnik ki. Orosz Ferencz 1760-ban magyarra fordította.

Személyesen ösmerte őt Paulo Pál (Paulus de Paulo) zárai patricius, ki korának, főkép pedig Zára városának 1371-től 1408-dikig terjedő eseményeit naplószerűen jegyezte föl.* 1383 október 24-dikén találkozott először Máriával, kiről mindig a legrokonszenvesebben emlékezett meg. Nem csoda, ha ily férfiak társaságában Mária kiválóan megszerette a történelmet s ha, mint azt néhány oklevele tanusítja, kellő gondot fordított a régi emlékek megőrzésére.*

Memoriale. – Kiadta SCHWANDTNER, Script rerum Hungaricarum. Bécs, 1748. III. 723–754.

WENZEL, III. 502., 511., 514. és MONACI-hoz intézett szavai.

Korábban a vallásos irodalom is virágzott. Posonyi József mihálykői (erdélyi) lelkész 1384-ben latin könyvet írt Mária szeplőtelen fogantatásáról,* Dömötör esztergomi érsek pedig, az egyházatyák között különösen szent Ágostonnak tisztelője, közokíratokban néha vallásos értekezéseket is közölt – s alantas papjai közől például a privigyei is buzgó olvasója volt szent Ágostonnak.* A papság, úgy látszik, megértette az érseknek a tanúlás becsét hangoztató szavait és szívesen forgatta a könyveket. Kathó László gyulafehérvári prépost 1387-ben nemcsak ékszereket, hanem könyveket is hagyományozott Dobó Egyed leányainak és Káthay Jánosnénak;* Bíró Miklós Poprádon 1386-ban a zsoltárokra írt magyarázatokat, Miskolczy László pedig 1394-ben a magyarországi szentek miséit tartalmazó könyvet másolta le* s példájokat sokan követték. A három nyelvű zsoltáros könyvnek, mely valószínűleg az ő tulajdona volt, de a mely minden esetre az ő idejében készűlt, egy olasz lapját bemutatjuk olvasóinknak. A királyné okleveleiben helyenként foglalt aphorismák* jellemzők ugyan az udvari körök felfogására, de nem azok Máriára nézve; mert azok jobbadán a hívatalos irály szokásos szóvirágai.* S ha ép oly hiba volna, Máriának tulajdonítani a biblia első magyar fordíttatásának eszközlését, annyi bizonyos, hogy Mária tisztelettel viseltetett a magyar nyelv iránt s hogy folyékonyan beszélte azt.

BALOGH A. F. Beatissima virgo Maria mater Dei. Eger, 1872.

1389. – FEJÉR, X. a. 564.

FEJÉR, X. a. 377.

CSONTOSI János, a könyvkiállítás kalaúzában. Budapest, 1882. 9–10. l.

Pl. FEJÉR, X. a. 60., 78., 83–4. 148., 344., 402., 407., 741. és WENZEL, III. 502., 511., 514. és 533. l.

Az udvarban akkor a Lajos király alatt egy névtelentől összeállított «Ars notarialis formularia»-ját használták. Közli KOVACHICH György: Formulć solennes styli. Pest, 1799. – 1–154. l.

Hiszen tökéletes magyar szellem uralkodott az udvarban s a legbefolyásoabb főurak ott oly kevéssé tudtak idegen nyelven, hogy Velenczének Mária királynéhoz küldött követsége mellé tolmácsot kellett rendelnie, mert «e nélkül a követek semmire sem mennek».* Zsigmondot, ki latinúl különben ekkor még nem igen tudott,* a választásáról szóló oklevélben arra kötelezték a rendek, hogy tanácsosaiúl csakis magyarokat válaszszon s hogy papi méltóságokat is csupán magyaroknak ajándékozzon:*

WENZEL, III. 489. és 494. l.

U. o. 624.

WENZEL, III. 621.

«Sy sprachen wir wellen chainen dewtschen hie haben,
Sy sprachen wir wellen se aus dem landt hiniagen,
Wir seinn allzeit mit in ser überladen.»*

KIFENBERGER XV. századbeli német költeménye. Kiadta WENZEL., Pest, 1856 10. l.

A kor, mely kereszteléseknél némely esetben szintén megengedte a magyar nyelv használatát,* bizonyosan kellően is művelte azt. Zsigmondnak, Vilmosnak a magyar udvarba kellett jönnie a nemzet nyelvének elsajátítására; Mária azonban nem tanúlta, hanem az anyatejjel együtt szívta azt magába, mert Erzsébet szláv létére is jól tudott magyarúl.* A királyné szívesen társalkodott a diósgyőri pálosokkal, vagy az ó-budai klarissákkal, kiknek gyönyörű templomában nyugodott nagyanyja és a váradi apáczákkal, kik azzal foglalkoztak, hogy eredetileg csak magyarúl tudó leánynövendékeiket hasznos ösmeretekre s ezek közt a latin nyelv elemeire is tanítsák. Úgy látszik, Zsigmonddal egyetértve, a magyar ifjak alaposabb kiképeztetése végett ő alapította a budai akadémiát, melyről az első adatot 1388-ból kapjuk* s hogy Mária érdeklődött az iránt, könnyen föltehetjük, mert az egyetem korlátnoka épen az ő titkára, Lukács, ó-budai prépost volt.*

Az 1382. zsinat. BATTHYÁNY, III. 261. l.

THURÓCZY Schwandtnernél, I. 207. és 209.

FEJÉR, X. a. 498.

FEJÉR, X. b. 315–6.

Nyelv, irodalom és tudomány iránt ennyire érdeklődvén Mária, nem lephet meg, ha a képzőművészeteket is figyelemben részesítette. A székesfehérvári templomban felállította atyjának kőszobrát,* a gyermek Jézust tartó Máriát feltüntető domborművet alkalmasint ő vésette a diősgyőri pálosok temploma részére;* kétségkívül része volt szent László váradi lovagszobrának fölemeltetésében, a magyar képzőművészetnek ezen örök dicsőségében.* A tornai egyháznak adott ritka-nagy aranyozott ezüst kehelyre saját nevét metszette be,* – a gyöngyösieknek harangot öntetett, mely a kórház templomában még e század elején is imára szólította a híveket;* előmozdította Kőszegnek* és Szikszónak fölépítését.* – 1383-ban ő-maga írta le, a traui káptalan szent Lőrincznek milyen képét vésesse pecsétjébe* s 1387-ben saját használatára is új országos pecsétet készíttetett,* míg – elfogatása után – országnagyai csináltattak s írtak le egyet.* – Olaszországban az ő idejében működött Giovanni d’Ongaria, Beszterczebányán pedig Mihály festő,* – s Biró Miklós, Stepht Henrik és más könyvmásolók is ekkor űzték a miniature festést.* – Bebek Imre az ő idejében építtette Fülekvár egyik részét,* Dömötör érsek Esztergomban Krisztus szent testének kápolnáját,* a veszprémvölgyi czisztercziek templomukat* stb.; szóval a gyér adatok mellett is elmondhatjuk, hogy Mária rövid és zavaros uralkodása nem volt hatástalan a művészetek emelésére.

THURÓCZYK I. 262.

Láthatni Diósgyőrött a pálosok régi zárdájának – most tiszttartói laknak – mellékudvarában, befalazva.

IPOLYI s más műtörténetírók leírásából ismeretes.

«Maria V. R. L. F.» (Maria Vngarić Regina, Ludovici Filia) feliratot viselt. KATONA, XI. 46. – FEJÉR, X. a. 89. MAJLÁTH szerint (Gesch der Magyaren, II. 118.) a Keglevichek tulajdona.

MAJLÁTH, u. o.

1385 július 30. – FEJÉR, X. a. 209–210.

1391. – WENZEL, Diósgyőr, 42.

FEJÉR, X. a. 85.

U. o. 338., 342. és 411. l. s Hazai Okmánytár, V. 183–4.

FEJÉR, X. a. 323. Rajza: Reflex. ad disquis. de jure coronand. reginarum Hung. (czímkép); PRAY, de Sigillis, X. t., 9. ábra; IVÁNFI, A magyar birodalom czímerei, B. t. 2. ábra.

Századok, 1874. – 613.

Könyvkiállítási Kalauz, 9–10. A czímlap Stepht Henriktől van.

FEJÉR, X. a. 207.

U. o. 159.

U. o. 289. és 308.

Kereskedésünk még mindig virágzott, ha egyben-másban, legszembetünőbben Velenczével folytatottban, visszaesés mutatkozott is. A szolgálatait jól megfizettető köztársaság 1384-ben magas vámtételeket szabott a magyar rézterményekre,* melynek következtében a magyar banyák florenczi haszonbérlői a következő évben kötelezték magukat, hogy a Németalföldre tengelyen szállított érczet kivéve, többi terményöket mind Velenczébe viszik s ott adják el, Magyarországban pedig évenkint nem finomítnak többet 2–5000 mázsánál, de ezt ép oly gonddal teszik, mintha magában Velenczében eszközölnék.* A köztársaság keleti kereskedelmünket is akadályozni törekedett; nevezetesen gátolta az ércz kivitelét Syriába,* majd meg az ólomkereskedést akarta kezei közé keríteni.* A dalmát partokon új meg új szabadalmakat szerzett magának; pl. Cattaroban,* melyeket a város új urával, Tvratkóval is azonnal elösmertetett;* Raguzával élénk olajkereskedést folytatott* s ezt még a magyar király részére fizetett évi adó terhének megosztására is felszólította, miben ez kereskedelmének és jogainak fenyegetését látta.* Az ügyekvő Raguza különben ép ez időben (1386) akart szerződni Messinával és Syrakusával a viszonosság alapján,* s megbízott kereskedőket tartott a Szerémségben, kik a Bosniában és Szerbiában nyert ezüstöt értékesítsék.* A tengerparti magyar városok hajói különben a Földközi-tengeren keletre Kis-Ázsiáig, nyugotra pedig Aragoniáig jártak* s e közben nemcsak Velenczével* hanem pl. Anconával is támadtak egyenetlenkedéseik.* Velencze azonban valódi gyámság alatt tartotta Magyarországnak a Földközi-tenger és Olaszországfelé irányuló kereskedését. A tótországiak pl. csupán az ő fegyveres hajóinak kíséretében mertek posztót stb. szálítani Raguzába,* Florencz pedig, melynek kereskedőit Mária szívesen pártolta,* iparkészítményeit szárazföldön csak Velencze engedelmével küldhette Magyarországba.* Ily körülmények közt nem csodálhatjuk, ha az olasz kereskedők, főleg mikor az Adriai-tenger hegemoniájára szintén vágyó Kis Károly nápolyi király trónra lépett, gazdag árúkészleteikkel elözönölték Budát s az ország többi városait is. – A nyugatra, a Duna felső és a Rajna s Elbe völgyébe irányuló kereskedésnek ápolását atyjától, Nagy Lajostól nyerte kötelességül Mária, ki csakhamar trónralépte után Nürnbergnek, Kölnnek és Prágának magyarországi szabadalmait meg is erősítette.* Az útját szárazföldön át vevő keleti kereskedésnek Mária trónralépte óta Szeben lett központjává, hová örmények szállítottak sáfrányt, borsot s más keleti czikkeket.* De magában Szebenben nem volt szabad, elkobzás terhe alatt, szebeniek engedelme nélkül eladni az árúkat;* az atyjától kapott kiváltságaikat újra megerősítette* s védelmezte vagyonukat.* Szeben valóban hálával gondolhat Mária uralmára. Északkal való kereskedésünket Kassa közvetítette, habár ez nem virágzott úgy Lajos király idejében, mert a Magyar- és Lengyelország közt felbomlott viszony az anyagi érdekekre is nyomasztólag hatott s ezt első sorban Kassa érezte meg. Mária kormánytársa, Zsigmond, azonban sokat tett újabb fölvirágoztatására s nem sikertelenül.* Mária maga is felfogta, hogy a városi polgárság helyzetének javításából a trónra, de egyúttal az országra is jelentős haszon háromlik. Kőszeg,* Zólyom,* Komárom,* Eperjes,* Nagy-Károly, mert vásártartásra jogot,* Pozsony pedig biztatást nyert,* Körmöczbánya,* Kolozsvár,* Kis-Marton,* Privigye,* és Jászó,* különösen azonban e két utolsó és Komárom tartoznak a királyné emléke iránt kiváló hálával. A részökre kiadott oklevelekben a műveltségtörténetre nézve igen becses adatok vannak elszórva.

WENZEL, III. 541. és 706.

U. o.572.

U. o. 572.

U. o. 579.

U. o. 586.

U. o. 590–2.

U. o. 597.

U. o. 628–9.

U. o. III. 616–8.

U. o. 650–I.

U. o. 690.

U. o. 608., 660. stb. l.

U. o. 646.

U. o. 666.

U. o. 651., 662., 746. és 759.

U. o. 730.

U. o. 511., 513. és 533.

ENGEL, II. 150.

FEJÉR, X. a. 145. 1384. febr. 3.

U. o. 288–9.

U. o. 290–2. SZILÁGYI. Erdély tört. 109.

Századok, 1868. 151–3.

FEJÉR, X. a. 65., 208., 209.

U. o. 74–5.

U. o. 46–7., 107., 401–2.

U. o. 147.

GÉRESI, id. h. 424–5.

FEJÉR, X. c. 11–12.

FEJÉR, X. a. 215.

U. o. 578.

U. o. 609.

U. o. 62–3. és Századok, 1874–105.

FEJÉR, X. b. 195.

A földmüvelés is érdekelte a királynét; hiszen láttuk, mint ültet ő-maga fát s mint nagyobbítja Diósgyőrött* a barátok gyümölcsös kertjét; Kőszeg vidékén pedig a szőlőművelést ügyekezett emelni, tiltván az általuk készített szőlőkarók megvámolását; sok azonban semmiesetre sem történt e téren. A birtokadományozások következtében a földművelés sorsa a saját javukat is ritkán ismerő nagy birtokosok kezébe volt letéve. Az új földesurak beigtatása többször csak erőszakosan történhetett, mi szintén gátolta a földmívelés fejlődését, mert ahhoz a biztonság nagyobb érzete szükséges. Az ily birtokosok gyakran egymás tulajdonjogát is megsértették, ha erőszakoskodásuk olykor a közérdeknek látszott is szolgálni. Így pl. Csaholyi Sebestyén és fiai, István s György egy Porcshalma nevű új falut telepítettek le, azonban nem a maguk földén, hanem a Vetésyek és Károlyiak* egyik birtokának, Sósnak határában, mi ellen a tulajdonosok a nádor előtt tiltakoztak.*

WENZEL, Diósgyőr, 41.

FEJÉR, X. a. 209.

KÁROLYI-oklevéltár, I. 434.

A jobbágyok helyzete különben ezen, más kormányok alatt is jobbadán előforduló bajok mellett sem roszabbodott. Mária a gyulafehérvári káptalannak adott jobbágyok után úgy rendelte szedni a kilenczedet, mint a királyi uradalmakban élőktől;* a sárváriakat pedig fölmentette a tizedfizetés alól.* Imre erdélyi püspök kedvezményekkel édesgette Zilahra a jobbágyokat.* István pannonhalmi apát Komárommegyében az egész Füss helységet két hű jobbágy férfiágának ajándékozta, csak azt kötvén ki, hogy a banderiumhoz egy tegezzel csatlakozzanak, vagy három márkával váltsák meg magukat, a helységökön átútazó apátnak az illő tiszteletet megadják és hogy az ő polgári hatósága alatt álljanak.*

FEJÉR, X. b. 530.

U. o. 741–5.

U. o. 576.

CZINÁR, Monas., 93. FEHÉR, Győr egyet. leírása, 595.

A földbirtok értéke jelentékeny. Bothsdorf Meinhard 1383-ban Szepesmegyében 1912 méternyi területet 65 arany forintért adott el,* míg a következő évben a fél Andrásfalva 16 márkáért (32 arany frtért) kelt el.* Palisnay János 4000 aranyért zálogosította el a zalamegyei Újudvart,* Konrád béli apát az elhagyott Tekva nevű határrészt évi hat aranyért adta bérbe.* A budai hegyek közt ugyanekkor 200 forint volt egy szőllő ára, a mi tekintélyes összeg, mert pár év múlva két szőllőt adtak 260 veder borért és 12 forintért, míg 1394-ben 60 frton kelt el egy rézmáli (kálváriahegyi?) szőllő.*

FESSLER, II. 1240.

WAGNER, Analect. Scepus. I. 415.

FEJÉR, X. a. 53.

U. o. 389.

RUPP, id. m. 220–21. l.

A mezei fekvőbirtokot aránylag akkor is kevesebbre becsülték, mint a városit. Mária idejében egy, a Kont nádor budai palotája mellett levő ház, bizonyos évi szolgálatokon kívül, 1400 aranyba került, egy másiknak haszonbére 40, ismét egy másiké – élelmi szerek beszolgáltatásán kívül – 60 aranyforint és Garay Miklós nádor 1385-ben 1200 arany forintért vette meg egy budai polgár házát;* míg Kassa városának 1388-ban a dömés barátok 600 szekér kőért, 100 szekér homokért s így is oly kikötéssel engedték át három lépést saját területökből, hogy kerítésök közvetetlen közelében senki se építkezhessék; 1392-ben pedig ugyanazon város 2000 forintot fizetett egy, a királytól kapott ház örökváltsága fejében.*

U. o. 157. és 162. l.

A felsőmagyarorsz. muzeum. V. évkönyve (Kassa, 1884.) 83–85. és 86–87. l.

Az állattenyésztést mindenütt, még az e részben ma kevésbbé jól álló Dalmátiában is űzték; okleveleinkben azonban e korból csak a nyájak, gulyák és ménesek elhajtását, szóval a magántulajdon megsértését illető adatok engednek annak terjedelmére következtetést vonnunk. Piemontban 1382-ban 1906 frankot adtak volt egy nagyfajú magyar lóért.* A rajnai városok a magyar juhokat, kecskéket és sertéseket meglehetősen keresték, az állattenyésztés azonban egészben véve csak belterjes volt.

Századok, 1869. – 295. l.

Az ipar lassankint szintén hódított tért. A ma kis Privigyében 1383-ban szatócsok, sütők, sóárusok, mészárosok, vargák, kovácsok, posztócsinálók, takácsok, molnárok stb. működtek,* Beszterczebányán 1382 után egy hiányos följegyzés szerint is hat kereskedőt és szatócsot, öt szabót, ugyanannyi vargát, hat kovácsot, 2–3 ácsot, s egy-két molnárt, bodnárt, tímárt, késest, fegyverkovácsot, vagy pánczélgyártót, bőr- vagy irhakészítőt, sarkantyúst, több halászt, mészárost és péket, sőt egy mézeskalácsost is találunk.* – Az udvar 1382-ben már selyempapirra írta oklevelét,* mi újabb bizonyíték arra, hogy a külföld ipartermékei hazánkban is elterjedtek. Finomabb kiállítású tárgyakat, gyapot- és selyemszöveteket, Florenczben készíttetett az udvar.* Némely téren, pl. az érczöntés terén, nagyot haladt hazánk. A Kolosváry-testvérek hazai műhelyeikben öntötték nagyszerű szobraikat, míg a flórencziek benn az országban a velenczeiekkel versenyeztek a réz finomítását illetőleg. A kocsigyártás továbbra is a magyar ipar egyik kiváltsága maradt. Erzsébet és Mária aranyos hintón mentek Kis Károly elé s kényelmes kocsin kezdték meg körútjokat a Dráván túl.

U. o. 1874. – 106.

U. o. 613.

FEJÉR, X. a. 51. Mária oklevelének vízjegyeiről l. Századok, 1871. – 618. l.

WENZEL, III. 730.

A közlekedésre szánt útak tehát nem mindenütt lehettek roszak, ha Budáról Kőrösig és onnan Diakovárig hintóval és pedig menekülés közben is útazhattak. Valóban, okleveleink elszórva több országútról emlékeznek. A Mária által kimondott elv szerint «azt kivánja a királyi fölség dicsősége és becsülete, hogy a régi királyok nyomdokain indúlva necsak saját alattvalói, hanem az országba jövő idegen útazók járását-kelését is biztosítsa s hogy a királyi bölcseség gondoskodása az akadályokat elhárítsa, az útjokban oly kivánatos biztosságérzetét pedig fokozza».* A közlekedés bátortalansága ellen azonban, kivált a délnyugoti részen, sok kifogást emeltek a velenczeiek,* csakhogy azokon Mária nem segíthetett.

WENZEL, III. 533.

U. o. 588., 589. stb.

A forgalom eszközei jobbadán ezentúl is a Károly és nagy Lajos idejében vert pénznemek maradtak. Mária új, úgynevezett koronás dénárokat is veretett, melyeket azonban eleinte, úgy látszik, nem szivesen fogadtak el a fizetéseknél.* 1382 szeptember 29-én, tehát Mária uralkodásának második hetében, négy dénár ment egy garasra s 45 garas, vagyis, 180 dénár egy arany forintra,* míg a koronás dénárokból százat számítottak egyre.* A kamaranyereség váltságának behajtása továbbra is szolgáltatott okot panaszokra,* sőt a királyné nevében szedett adó itt-ott véres ellenállásokra is vezetett.* E bajokhoz járult, hogy hamis pénzverők is találkoztak.*

FEJÉR, X. a. 151.

U. o. 53.

U. o. 151. Mária pénzeinek csak kevés nemét ismerjük; különösen ritkák a Nagy Lajos pénzének hasonlatára készűlt s paizszsal és szent László képével ellátott aranyai. Ezen 60–61 szemeres pénzekből II, a kettős kereszttel és koronázott M betűvel ékesített kis ezüst pénzekből 9 s a kettős kereszttel és nyílt koronával díszített szintén kis (7–8 szemeres) ezüst pénzekből 26 változatot sorol föl RUPP (Magyarország pénzei. – II., 40–44. l.). L. ezen könyv 33. l.

FEJÉR, X. a. 208.

U. o. 391.

U. o. 613.

Az igazságszolgáltatás emlékeit jobbadán a birtokviszonyokra vonatkozó oklevelek őrízték meg. Nagy Lajosnak a magánjog módosítása tekintetében oly fontos korszakából Mária idejében is számos jogtudós szolgált. Ilyen volt maga Széchy Miklós országbíró, kinek Daronyi Péter mester vagy István nádornak Bacsányi János ügyében hozott ítélete egész értekezés.* Volt rá eset, és pedig 1391-ben is, hogy Mária személyesen törvénykezett;* az általa kiadott szabadalmak azonban Zsigmondnak 1410-ben kelt rendelete szerint csak azon esetben érvényesek, ha azok az 1405. évi szent György napjától számított egy év alatt Zsigmond új kettős pecsétje által megerősítést nyertek.* A pöröket ügyvéd közbejöttével,* vagy a nélkül* folytatták; a pörök hosszadalmára nézve jellemző, hogy Pater Pál apát 1382-ben 36 napig állott a nádori törvényszék előtt.* A királyi rendeleteket és szabadalmakat, Mária parancsa értelmében, a szükséghez képest a piaczokon is kihirdették.* Kivételes állapotok sem tartoztak a ritkaságok közé. A királynék pl. megengedték a sebenicoiaknak, hogy egy pörös ügyökben tetszésök szerint jelöljenek ki egy horvát s egy olasz bírót;* a pallosjog adományozásával sem fukarkodtak Mária* és Zsigmond,* szabadságot adván egyeseknek, hogy a tolvajokat, latrokat, gyujtogatókat, bűbájosokat, boszorkányokat, pénz- és pecséthamisítókat letartóztathassák s az ország szokásaihoz képest kínoztathassák, felakaszszák, levágassák, karóba húzassák s a fő- és alispánok, vagy szolgabírák beavatkozását visszaútasítva, másképen is kivégeztethessék. Maga Zsigmond 1388. Korpády Jánost még az urak tudtával és megegyezésével ítélte oly borzasztó halálnemre,* Kontot és társait azonban 1393-ban már a nélkül fejeztette le. Az igazságügy terén fölmerült önkények általában véve nagyban hatottak a közelégületlenség szítására. Mindent összefoglalva mégis kimondhatjuk, hogy politikai pártérdekeken kívül nem volt és nem lehetett más tekintet, mely Mária királyné drámáját indokolta volna.

U. o. 182–202. Emez: GÉRESI. I. 440–457. l.

U. o. 719–720.

Zsigmond I. decretuma a Corpus Jurisban.

FEJÉR, X. a 738.

U. o. 384., 386.

U. o. 57.

U. o. 76.

U. o. 51.

FEJÉR, X. b. 66. Századok, 1875. 523–4. és GÉRESI, I. 470–1.

FEJÉR, X. a. 370–1., SZIRMAY, Szathmár-Várm. 10–11. GÉRESI, I. 420–1.

FEJÉR, X. a. 427.