II.
II.
Máriának Budán, Ó-Budán és Visegrádon volt fényes palotája. Időnkint nagyobb útazásokat tett a hazában s kiváló örömmel időzött diósgyőri várában, vagy a váradi klarissáknál. Útazás közben ép úgy ragyogtatta gazdagságát, mint magában a királyi udvarban, hol főpapok és zászlósurak mindig számosan voltak jelen. Anyja, 1385-től fogva pedig Zsigmond is külön udvart tartott; csak Budán egyesítették azt. Mária királyné udvari ifjai, apródjai, káplánjai stb. közül néhánynak nevét is ösmerjük. Az udvarban magyar szellem uralkodott. A királyi kincstár gazdag volt és csak Zsigmond pazarlásai merítették azt ki; 1388 óta Mária a folyó költségeket már nem egyszer fedezte kölcsönvett pénzzel. Nem volt hiú, de sokat adott külső megjelenésére. Jellemének és lelkének szép tulajdonságai nagyban enyhíthetik azon ítéletet, melyet a magánéletben is szerencsétlen királynéra politikai tévedései miatt mond a történetírás.
Mária királyné kormányának székhelye Buda volt. Ő maga részint az atyja által a várnak északi részén épített s 1346 óta fényesen fölszerelt palotában, az «István tornyá»-ban lakott; részint pedig a nagyanyja által Ó-Budán a kis-czelli dombon emelt kastélyban, a hagyomány szerint Attila várában, melyet Zsigmond második neje, a «német Messalina», a magyar «Ekerontó Borbála», Czilley Borbála kijavíttatott s Etzelburgnak nevezett.* Az elsőt a központban való fekvése tette fontossá, a másodikat pedig az, hogy ahhoz közel s mellé szép vidéken, magányosan ugyan, de más lakásoktól még sem épen távol feküdt. Fontosabb okleveleit azonban jobbadán amott adta ki Mária.* Ritkábban s talán, kivált 1386, Károly halála után, nem is szívesen időzött Visegrádon; trónraléptekor azonban, az országbíró, tárnokmester, sőt a nádor és maga Erzsébet királyné is gyakrabban tartózkodtak itt, valószínűleg Mária udvarának fényét emelve. Annyi bizonyos, hogy 1385-ben huzamosabban (febr. 19.–máj. 30.) múlatott falai közt.*
Archćol. Értesítő 1883. – XCII. l. E várat 1380 ápril 6-án Mária anyjának hagyta az idősb királyné. (RUPP. Budapest helyr. tört. 6. l.)
FEJÉR Codex Diplomaticusa X. kötetének első részében 1382–1386-ig, vagyis a királyné elfogatásáig összesen 43 oklevelet közöl Máriától; 7-nek kelethelyét nem tudja, 27-nél pedig, tehát a többségnél, Budát említi; Ó-Budát sehol.
FEJÉR, X. a. 224. és 257.
34. MÁRIA KIRÁLYNÉ KÖRMÖCZBÁNYAI PACZI HÁZÁNAK KÜLSEJE., RÉSZLET A ROSTÉLYBÓL.
Dörre rajza
Két koronázást látott Székesfehérvárott s megegyezését adta ugyanott a harmadikhoz is. Járt Temesvárott, melyet nagyatyja, Róbert Károly pár évre az ország fővárosává tett. Mind e helyekre jobbadán a kötelesség érzete vezette őt; – de ha az utóbbi helyen állott is még a Róbert Károly által emelt királyi palota, az legkevésbbé sem vonzotta őket. Szívesebben tartózkodott Diós-Győrött, saját várkastélyában, melyet a nép azóta is róla nevez; vagyis Verőczén, Nógrádban, hol nagyanyja alkalmasint nyárilakot építtetett. Váradon, melyet ekkor földi paradicsomnak nevezgettek, amint annak nevezték utóbb Visegrádot, jobbadán az apáczák terjedelmes és nagyon jól fölszerelt zárdájának vendége volt. Esztergomba, főkép egyházi ünnepélyek alkalmával, ismertetve kirándult ugyan, de mindig csak néhány órára. Rendesen az érseknél szállt meg, ép úgy, mint Egerben, vagy Győrött a püspöknél. Gyakran útazott a magyar alföldön, a Dunán túl, a Dráván túleső magyar megyékben és Szlavóniában. Járt a tengermelléken is; sőt tudjuk, hogy annak egy regényes öble mellett majdnem háromnegyed-évig kellett raboskodnia. Bejárta Torna-, Gömör-, és Szepesmegyét, Pozsonyban és az észak-nyugati megyékben azonban csak mint kis gyermek fordúlt meg, míg Erdélyben, úgy látszik, nem járt. Külföldet soha nem látott.
Többnyire nagy kísérettel, egész udvarral útazott* és sokat adott a kényelemre; hintójának szépségét és czélszerűségét egyaránt dícsérik. Nagyanyja és anyja által fényűzéshez szoktattatva, 1386. évi végzetes körútjára is megmérhetetlen kincseket vitt magával, mik akkor a fölkelők kezei közé jutottak. S kétségtelen, hogy az atyja halálát követő években sem csökkent a királyi udvar pompája.
Ez útközben kiadott némely okleveleinek záró szavaiból következik.
35. Mária-ház a zolyomi kapunál Körmöczbányán.
Dörre rajza.
Időnkint az ország legkiválóbb zászlósurai, főpapjai és főurai emelték a trónterem fényét. 1383 májusában az esztergomi, kalocsai, zárai és spalatói érsek; az egri, zágrábi, erdélyi, pécsi, váradi, győri, veszprémi, csanádi, váczi, boszniai, szerémi, nyitrai, kníni, nonai, traui, sebenicoi, fároi, makári, scardonai és zengi püspök, összesen tehát 24 püspök volt jelen; ott időzött azonkívül Garay Miklós nádor és a kúnok bírája; továbbá az erdélyi vajda, az országbíró, Szlavónia, Dalmatia és Horvátország, valamint Macsó bánja, a tárnokmester, főpohárnok, ajtónálló, főétekfogó, főlovászmester, stb. Az udvarnál való megjelenés sok költséggel járt. János maszóvi herczeg 1384 végén Erzsébettől azzal az indokolással kapott évi 3400 frt jövedelmet, hogy oly fénynyel jelenhessék meg Budán, mint a többi herczeg. A két bíbornok közől Dömötör érsek igen sokszor, Bálint pécsi püspök pedig nem ritkán kereste föl a budai udvart, sőt hosszabb útakra is el-elkísérgették a királynét. A tulajdonképeni udvari méltóságok közt első helyen mindenesetre Dömötör érsek állott, ki eleintén mint Mária főkanczellárja szerepelt, míg Bálint bíbornok viszont Erzsébet anyakirályné kanczelláriáját vezette. Ebből is látszik, hogy a két királyné udvartartása korántsem képezett oly összefüggő egészet, mint az első pillanatra gondolni lehetne. Ez a különbség sok tekintetben megszűnt Erzsébetnek s a «hű» Dömötörnek 1387-ben történt halála, illetőleg Zsigmond trónralépte után. Ez időn túl Kanizsay János esztergomi érsek egészen Mária elhunytáig mint a király és királyné közös főkanczellárja szerepelt. – 1387-ben azonban szétválasztották a királyi és királynői tárnokmesterséget; legalább Bebek György 1387-től 1390-ig állandóan a királyné tárnokmesterének nevezte magát.
Mária udvarával mintegy párhuzamosan 1385 november óta Zsigmond egy másik udvart kezdett szervezni; trónralépte után azonban egyesítette a kettőt s a régi királyok módjára egy asztalnál étkezett feleségével. Mivel mindazáltal néha egy és ugyanazon időben egymástól távol, az országnak két végén tartózkodtak, közös udvartartást csakis Budán tarthattak, máskülönben pedig külön udvarmestere volt Zsigmondnak s külön Máriának. Természetes, hogy mikor a fogságából Budára visszatérő Máriának környezetéből eltűntek a legösmertebb és legbefolyásosabb alakok, mint Garay nádor, Dömötör érsek, Forgách Balázs főpohárnok, stb., az udvart sokkal könnyebben lehetett ujralakítani s ez meg is történt. Garay helyét István, majd Ilsvay Leusták, Dömötörét Kanizsay János váltotta fel; sőt a nádorságot a II. Károly által nádorrá választatott Széchy Miklós* is viselte, kiről 1391-ben mint néhai jeles hívéről emlékezik Zsigmond király.
FEJÉR, X. a. 682. U. o. a 232. lapon egy levél már 1385-ben nádorúl említi Széchyt.
De nemcsak a zászlós uraktól és főpapoktól nyert fényt Mária udvara. Az alsóbbrendű tisztségeket is jeles családok ivadékaival tölthették be. Mária ifjainak és apródainak sorában találjuk 1387., tehát az udvarnak egyesítése után, Forgách Jánost és Pétert,* valamint Felekes Miklós mestert* és Széchy Gál «udvari vitézt»;* a bejárók és bizalmasok közől Mária királyné dícsérettel különösen Forgách Balázst* s Bessenyei Miklós mestert említhette.* Mily általánosan divatoztot még e korban is, hogy a legelőkelőbb családok gyermekeit finomabb műveltség szerzése végett részint a királyi udvarba küldjék, részint pedig a királyné gondviselésére bízzák, bizonyítja László oppelni herczeg eljárása, ki gyermekeinek egyik gyámjává Máriát kérte fel.* Az udvari papok szintén rendszeresített hívatalt viseltek. Mária gyóntatói közül Vazilo András minoritát s István és Lukács prépostokat ösmerjük. Az előbbit Zsigmond a maga udvarába, Mária királyné külön szolgálatába rendelte be.*
FEJÉR, X. a. 418. – Turul, 1883., 78.
FEJÉR, X. a. 721.
U. o. 687.
U. o. 45.
U. o. 542.
U. o. 392.
U. o. 443.
Természetes, hogy Zsigmond, mint idegen származású, ha sokban magyar nevelést kapott is, bizalmasabb embereit külföldiekből igyekezett összeválogatni s udvari emberei közé már 1385-ben fölvette Forchtenau Pál grófot; de a mint a Mária trónját bitorló Kis Károly méltóságos horvátjainak és olaszainak is csak gyors futással lehetett menekülniök, míg magyar tanácsosainak egy része, pl. épen nádora, Szécsi Miklós, kegyelmet kapott, úgy Zsigmondnak is meg kellett ígérnie választatásakor, hogy tisztségekre kizárólag magyarokat fog alkalmazni. S láttuk, hogy általán magyar szellem uralkodott az udvarban, úgy, hogy az urak nagyobb része a magyaron kívül nem is ösmert más nyelvet; s ezt a magyar szellemet Mária életében, de talán nem az ő különös érdeméből, meg is őrizte az udvar, ha Stibor s néhány zászlós úr és főpap idegen eredete némileg ronthatta is ez összhangzatot.
Az anyakirályné idejében, ki mintegy ellenőrízte leányának háztartását, az udvari ünnepélyek, a krónikás szerint Lajos királyvért három évig hordott gyász mellett sem nélkülözhették a fényt s Velencze követei is ennek megfelelőleg léptek föl. 1838-ban példáúl 100 aranyat kaptak az útra s naponkint ötöt Budán-tartózkodásuk idejére,* holott akkori szokás szerint a magyar udvar is díjazta őket. S máshonnan tudjuk, úton is mily óriási értékű kincs állott a királyné rendelkezésére, úgy, hogy annak segítségével fenn lehetett tartani a nagy Lajos korabeli állapotokat. Erzsébet királyné kitett magáért, hol annak helye volt, de egyébként igen gazdálkodott. A mint azonban az ország kormányzásával együtt a királyi háztartást is kezei közé kerítette Zsigmond, könnyelműsége, pazarlása s az államjavak elajándékozgatása által csakhamar vége lett az egykori fénynek s Mária halála évében Gonzaga Ferencz mantuai fejedelem követe már oly szegényesnek találta a magyar udvart, hogy azt nem is lehet fejedelmi háztartásnak nevezni.* S ez a hanyatlás egyidős Zsigmond kormányával. 1388-ban pl. a flórenczi köztársaság sürgetve kérte Mária királynét, hogy elégítse ki Maruccio Pált, ki jelentékeny összeget hitelezett az ő udvarának; «mert a kereskedőre nézve semmi sem oly veszedelmes, mint ha nem kapja meg pénzét a kellő határidőre».*
WENZEL., III. 511.
WENZEL, Stibor, 15.
WENZEL, III. 651.
Aranyos, szép selyem ruháit azonban mégis csak Flórenczből hozatta Zsigmond.* S a divatnak neje, Mária is hódolt. A külföldi fejedelmek szokása szerint ő is ruhájára hímezve viselte országának czímerét. Jobb karján találjuk a czímerben levő kettős, illetőleg itt tévedésből hármassá tett keresztet, mig balkarját az ösmeretes négy pólya ékesíti. Hiúságról különben nem is vádolhatjuk őt. Roppant megpróbáltatásokon ment keresztűl, melyek fejlődő szellemét csakhamar komoly irányba terelték. Lelkületének alapvonásai, szelídség, jószív, kegyelet, bizalom, hála, türelem s a mellett erély, szép összhangzatban állottak megnyerő külsejével. A királynőt, kinek elhatározását rendkívül szeretett atyja emlékének fölelevenítésével siettetik, s ki szerencsétlen anyjának holttestét az első kedvező alkalommal hazaszállíttatta; az uralkodót, kinek szíve megesik a szegényeken, kit meghat a keserves panasz, de méltósággal tűri a maga szenvedéseit és soha sem feledkezik meg balsorsának enyhítőiről; azt a nőt, kit a koronája miatt viselt lánczoknál csak Hymen láncza szoríthatott jobban, de a ki a jövevénynyel szemben mégis büszkén jelenti ki, hogy őt illeti a korona s aztán önként teszi azt annak fejére, ki nem tudja őt megbecsülni; azt a nőt, ki nem akadályozhatta ugyan meg, hogy nevében működjék az orgyilok, de ki maga csak a kegyelmeket osztogatott; azt a nőt, ki a börtön nedves falai közt, a zárdák komor bolthajtásai alatt s az ármányok színhelyét képező paloták termeiben mindvégig megőrzi a gyermeteg kedélyt, azt a nőt, azt a királynét száraz szigorral, kérlelhetetlen ridegséggel bírálva sem ítélheti el a történet; nem törhet pálczát fölötte, nem foszthatja meg sem tiszteletünktől, sem részvétünktől. Mert van valami, a mi fölötte és fölöttünk áll: az embervoltunkkal járó kényszer, mely annyiszor, oly igen sokszor terel hajlamainkkal ellenkező irányba, hogy sikertelenség esetén azt is összezúzza bennünk, a mi másképen, szerencsésen használva, drága gyöngyöt érne. S nem követelhetjük a multtól, hogy a rendkívüliségek szakadatlan sorozatával ejtsen folytonos ámulatba.
U. o. 730.
Mária nő volt, király lett, nő maradt. Hosszasan elmondott történetének e hét szó a foglalata.
Tanúlsága pedig a két utolsó.
36. STEPHT HENRIK MISSALEJÁRÓL EGY DÍSZLAP ALJA.
A 79. lapon előforduló pecsétnek ép példánya nem maradt ránk. Úgy kellett azt egy az országos levéltárban meglevő töredéknek más pecsétékkel való összehasonlításából kiegészítni. A történeti hűség kedveért bemutatjuk a meglevő töredék másolatát:
37. MÁRIA KIRÁLYNÉ NAGY PECSÉTJÉNEK TÖREDÉKE A MAGYAR KIRÁLYI ORSZÁGOS LEVÉLTÁRBAN LEVŐ PÉLDÁNYRÓL RAJZOLTA AGOTA.
Hátlap. Előlap.
