I.
I.
8. A BÉCSI KÉPES KRÓNIKA AZON DISZIÍTMÉNYE, MELY NAGY LAJOST ÁBRÁZOLJA.
Nagy Lajos elhúnyta után 1382 szept. 17-én a megjelent urak Máriának hódoltak, de nem örökösödés iránt 1307-ben és 1378-ban tett igéretek, hanem szabad választás alapján. «Úgy emelték őt trónra, mintha fiú volna.» A trónöröklésről nálunk e korban még nem volt törvény s Mária megválasztása szabad akaratból történt; 1723-ban azonban reá mint előzetes példára hivatkoztak. Királynak azért nevezték, hogy így is jelezzék fölségi jogait; Mária maga csak a «királyné» czímet használta. A választás oly drámai mozzanat lehetett, mint 1741-ben a Mária Teréziának való segélyajánlás. Gyámúl anyját, Erzsébetet rendelték mellé, de Zsigmond ügyében nem intézkedtek. A koronázás a választás napján ment végbe. A külfejedelmeket követségek értesítették Mária trónraléptéről, mit Velencze, Kis Károly és Zára szerencsekívánatok közt vett tudomásúl. Horvát- és Dalmátország kormánybiztosává Bessenyeit nevezték ki a királynék. Ott, valamint Bosniában és Lengyelországban mindjárt kezdetben mutatkozott az elszakadás vágya; az utóbbi helyen öt vár jutott a litván Lubart kezére. A radomi gyűlésen a lengyel rendek kijelentették, hogy Nagy Lajosnak csak azon leányát fogadják el, ki állandóan köztük fog lakni, és Visliczán örömmel hallották, hogy Zsigmondot Erzsébet nem akarja királyukká tenni. 1383. márcz. 28-án az anyakirályné fölmentette őket a Máriának és Zsigmondnak tett hűségeskü alól, de Hedvig és Vilmos elösmertetését követelte. Ezzel ki volt mondva Magyar- és Lengyelország teljes különválása. Mivel azonban a lengyelek így is súlyos föltételeket szabtak, Ziemovit masszóvi herczeg pedig Hedvig nőűl vételét tervezte, Erzsébet újra kegyeibe fogadta Zsigmondot, sereggel küldte rájok s fenn akarta tartani a két ország személyes egységét.
Az égen* üstökös jelent meg s ime, baj érte a nemzetet. Lajos király 1382 szept. 11-én* örök álomra húnyta le szemeit* s hült tetemeit 16-án Székesfehérvárott tette sírba a könyező magyarság. – Másnap,* tehát előbb, mint hogy az ország déli részein Durazzói Károly siciliai királyban bízók ezt esetleg csak ki is jelölhették volna, Európa gyermek királyainak száma egygyel növekedett:* a püspökök, bárók, az urak s a nemesek gyülekezete,* főkép Kozmali Forgách Balázs buzgólkodásai következtében* egy szívvel, egy lélekkel s minden ellenmondás nélkül esküdött hűséget Lajos idősb leányának, Máriának,* mivel
BONFINI, dec. II. L. X. – 352. l.
A régi naptárak szerint azonban «obitus Ludovici regis» szept. 10-re esik. L. KNAUZ, Kortan, 223.
RANZAN Schwandtnernél, I. «Obiit a Chr. 1382. III. Id. Sept.»; KÜKÜLLEI Thuróczynál, II. 55.: «XI. die mensis Sept.» és a budai régi antiphonariumban. (L. KOVACHICH, Script. minores. II. 379.) – Paulus de PAULO (Schwandtner, III. 725.) szept. 12-ét mond, DLUGOSS (68. h.) 14-ét, CELLE Benedek szept. 3. idusát említi (Kovachic, Sammlung Kleiner Stücke. I. 96.)
Egy 1383 jan. 28-án kiadott oklevélben Mária az időpontra nézve így ír: «Datum – – – anno dom. MCCCLXXXIII. quinto kal. Fehr. regni autem nostri secundo, nempe pro primo prioris anni quatuor non integros menses accipiendo.» V. ö. Katona, XI. 32. – Az előző évben nem is uralkodott teljes négy hónapig. 1383 ápr. 16-án koronáztatásáról úgy emlékezett meg Mária, mint mely «ezelőtt kevés idővel» történt. – FEJÉR, X. a. 58. Az általam elfogadott időpontot a 3. jegyzetben említett szerzők említik.
Angolországban a 18 éves Richard, Francziaországban a 14 éves VI. Károly, Lengyelországban Lajos «valamelyik leánya», a valószínűleg csak 10 éves Hedvig, Dániában a szintén gyermek Erich.
KOVACHICH, Suppl. ad. vest. com. (Buda, 1798). ) I. 286.
Mária oklevele a Forgáchok levéltárából, 1383. ápr. 16. Közli FEJÉR, X. a. 58.
KOVACHICH, Suppl. I. 287.
«Sok jótéteménye még Lajos királynak
Emlékezetébe vala az országnak.»*
Emlékezetébe vala az országnak.»*
B. LISTI költői munkái. (Pest, 1853.) 267. hasáb.
1307-ben ugyanis a rákosi országgyűlés Róbert Károlyt, Mária nagyapját, akkép választotta királylyá, hogy utódaival együtt a trónöröklés rendje szerint mint Magyarország örökös királya és természetes ura uralkodjék.* A választást azonban ezzel koránsem adták fel a rendek. Ezen kijelentés értelmében ugyan, de szintén választás utján ültették 1342-ben magát Lajost is a királyi székbe.*
CZIRÁKY Disqu. hist. de modo conseq. summum imperium in Hung. (Buda, 1820.) 51.
U. o.55–56. l., hol a választást föl nem tételező KATONA (IX. 278–9.) ellen bizonyít. Ugyanezt mutatja Pál országbíró levele is, u. o. V. ö. KÜKÜLLEI 3. fej. és DLUGOSS, IX. 1063.
Egy vélemény szerint – melyet már említettem* – 1378-ban Lajos az országnak Budára hítt rendei előtt ezen örökségnek elösmerésén, illetőleg leányára, Máriára, való kiterjesztésén felűl azt is kívánta, hogy ennek jegyesét szintén megkoronázzák.* Okleveleiben Mária utóbb gyakran hivatkozott is az öröklés rendjére, mely szerint, fiúörökös hiányában, atyjának trónját Isten kedvező kegyelméből szerencsésen ő foglalta el.* Annyi azonban tény, hogy az ő megkoronáztatását ép úgy megelőzte a választás, mint megelőzte az apjáét, vagy a nagyapjáét.
PALMA, Notit. Hung. II. 108. V. ö. CZIRÁKY, 58–60.
BONFINI, 354.
L. okleveleit FEJÉRnél, X. a. 46., 58., 60., 65., 70., 73., 77., 78., 84. stb. lapokon.
DURAZZÓI KÁROLY.
Özvegye Margit királyné által a nápolyi Sz. Lőrincz templomban tiszteletére emelt kápolnában levő arczképe után XVII. századi rézmetszetről.
(Summonte III. 424.)
Durazzoi Károly és Nápolyi László képei Summonteból vannak véve. Summonte híres a nápolyiaknál, specialista, eredeti források után dolgozott s elismert tekintély. Ő képeit műemlékekről vette s mindig számot ad honnan. Igaz ugyan, hogy kora ízléséhez képest arczképeit barock kerettel vette körül, de valószinűtlen, hogy ott Nápolyban, hol mindenki ellenőrizhette, idealis képeket csinált volna. Így mondja ő Durazzoi Károlyról: «… e comincieremo a discorzere di Carlo Terzo ditto di Durazzo, l’effigie del quale, come qui appresso si vele, l’abbiamo fatta esemplare dal naturale da quella, come qui appresso si vede, l’abbiamo fatta esemplare dal naturale da quella in pittura, nella Capella della Regina sua moglie, alla Chiesa di San Lorenzo di Napoli; dove insieme con la Regina si veggono inginochiati avanti l’immagine dell Madre di Dio.»
Több, mint valószínű, hogy Lajos király 1378-ban Mária megválasztása iránt igéreteket tett a rendektől, a mint hogy általában véve a két első Anjou hozta volt nálunk divatba a trónöröklésnek a főurak jó előre tett esküi által való biztosítását; de hogy ez valóban csak magánügy volt s hogy az országgyűlés Lajos életében még nem nyilatkozott sem az örökösödés, sem a választás ügyében, eléggé mutatja a koronázás elmaradása, a minek pedig a választást azonnal kell vala követnie.*
CZIRÁKY, id. h. 61. nagy súlyt fektet THURÓCZY azon elbeszélésére (I. 271–2.), hogyan ajánlotta Zsigmondot királyúl a fogságból kiszabadúlt Mária. Ebben mindig a neki adott királyságról, a reá esett szavazatokról, – a rendek tetszéséről stb. beszél. Már 1386 febr. 28-án kiadott oklevelében is mondja, hogy őt atyja halála után «conformitas prćlatorum, baronum et cśtus universorum nobilium et procerum regni nostri Hungariae, nos – – pari voluntate nemineque discrepante coronassent et injunxissent» stb. Fejér, X. 2. 279.
9. MÁRIA KIRÁLYNÉ ARANY ÉS EZÜST PÉNZEI.*
Ágota rajzai.
1. Avers: + MARIE . DEI G . R . VNGARIE
Revers: S. LADISLAUS. RE
2. Avers: + MARIE . DEI : G. R : VNGARIE
Revers: SANT LADISLAVS R. Közepén s.
3. Avers: + MARIA . D . R. VNGARIE
Revers: MONETA . MARIE . R . V.
4. Avers: + MONETA MARIE
Revers: REGINE VNGARIE. Közepén: K.
5. Avers: MONETA MARIE
Revers: REGINE VNGARIE
6. Avers: + MONETA MARIE R
Revers: EGINA VNGARIE
7. Avers: + MONETA MARIE
Revers: REGINE VNGRIE. Közepén T.
8. Avers: + [MA]RIE R . VNGARIE. Közepén K.
Revers: +MONETA MARIE.
Mária királysága ügyében az országgyűlés csak 1382-ben nyilatkozott. Ekkor, szeptember 17-én, választotta őt meg Lajos király utódává.* Azon körülmény, hogy a választást nyomban, még aznap követte a koronázás, eléggé bizonyítja ugyan, hogy az Anjouknak még 1307-ben adott örökösödési jogot a gyermek leányával szemben sem akarták kétségbe vonni az ügynek már 1378-ban megnyert urak, de azt is, hogy a rendek dynastikus érzületök mellett sem mondottak le a jogfolytonosságáról.
SALAMON, 14–15. l. Ebendorfer szerint (PEZ: Script. rer. Austr. II. 819.) Máriát még atyja életében koronázták meg a magyarok s ez lett volna oka, hogy halála után is megtartották. Lajos ugyanis halálos ágyán magához hívatta Vilmost és számos főúr előtt azon kívánságát nyilvánította, hogy Magyarországot Vilmos és Hedvig, Lengyelországot pedig Zsigmond és Mária örököljék.
Mennyire függ tőlük az 1307-ik évi törvény értelmezése, azzal is tanusították, hogy annak nem tulajdonítottak oly általánosságot, mint azt az örökösökre vonatkozó határozatlan kifejezés folytán tehetik vala; hanem örökösök alatt kiválóan, vagy inkább kizárólag férfiakat értettek; s ennek megfelelőleg, Máriát is királyukká s nem királynéjokká kiáltották ki.* Úgy emelték öt trónjára, mintha fiú volna.» Máriának magának ezen később 1383-ban tett nyilatkozata *sok tekintetben jellemző.
MONACI szerint, Lajos.
«Elköltözve ezen földről, minthogy fia nem volt, Népeink bújára csupán két lánya maradt meg. És úgy hozta magával a végzet, hogy csak az egyik Lány, a nemes, jó Mária lépjen utána a trónra. Szűz feje hordja ezentúl a magyarok koronáját. És egyetértve tekinti királyának valamennyi Honpolgár, neme rejtőzvén a király nevezetben.»
(41–47. V.) THURÓCZY «rex fśmineus» kitétele MONACInak ezen előadásán alapúl. (Csak némely kiadása használja a királyné kifejezést.) Hasonlót mond BONFINI (335. l.), Paulus de PAULO (Schwandtnernél, III. 724.), HORN (Orbis Imperans. Lipcse, 1692. – 162. l.) BERNEGG (Qućst. miscell ad Tacit. qućst., 192). – CORNER Hermann szerint (ECCARDnál: Corpus Hist. Medi Aevi, II. 55. l.) aranypénze» Maria rex Ungarić» köríratot viselt, miről PRAY (Annales II. 157.) és KÖHLER (Münzbelustigungen, XIV. r. 121. I.) is tud. De ezt megczáfolja SCHÖNWISNER Numismaticája, III. 105. sz. és RUPP (XV. 429. sz.), ki szerint pénzein «Moneta Mariae» «Regina Vngarie», körirat áll s a «Maria» név mellett előjövő R betű sem jelenthet szükségképen Rexet. (RUPP. Magyarorsz. pénzei, II. 44.). BÉL Mátyás egész könyvet írt e kérdésről. (Comment. de Maria Hungarić non rege sed regina.) Különben a Tud. Gyűjt. szerint is (1821. VIII., 44. l.) e körirat áll pecsétjén: «Sigillum Mariae Dei gratia Regis Hungariae». SACY szerint (Hist. générale de Hongrie, Paris, 1778. I. 176.) «La noblesse proclama Marie – non sous le titre de reine, mais sous chelui de roi».
CZIRÁKY, id. h. 64. Kétségkívűl nagy általánosságban beszél LUCIUS, midőn (Memor. istoriche di Tragur. 389. l.) a magyar királyok azon szokásáról tesz említés, hogy fiú-ivadék hiányában fiúsítják az elsőszülött leányokat s hogy – ennek jelzésére – királyuknak és nem királynéjoknak nevezik őket; a Máriára vonatkozó esetben azonban van alapja s így nem érdemelte meg LAKICS (De hćreditario succedendi iure ducum primum deinde regum Hungarić. Bécs, 1809. – 86. l.) szemrehányásait.
Nálunk e korban nem volt törvény a trónöröklésről. A rokonság kötelékére, trónüresedés esetén, mindig ügyeltek ugyan a magyarok, de a fi- és nő-ág között különbséget nem tettek. Már a szent Istvánt nőágról való rokona, Péter követte, pedig testvérének fiai is éltek. A rendek föltétlenül gyakorolhatták választó jogukat. Sőt módosíthatták és ezuttal módosították is. Kimondták, hogy Lajos halála után nő lesz a királyuk. De ebből semmi sem következik az örökösödés rendjére nézve. Ha ezen határozatukkal az állítólag már korábban érvényes örökösödést egy, a fiúág kihalta után megfiúsított leányra szállítják át, akkor, öt évvel utóbb, mikor a trón betöltéséről gondoskodni kellett, a gyermektelen Mária helyett testvére Hedvig s nem a Zsigmond lesz a király. S ez utóbbi annál kevésbbé, mert bátyja, Venczel is élt.*
V. ö. DEÁK Ferencznek LUSTKANDL. könyvére tett megjegyzéseivel a Budap. Szemlében, 1865. I. 23–24.
Máriát nem valami kötelezettség alapján, hanem önként, szabad akaratukból választották meg a rendek, kik őt ép úgy mellőzhették volna, mint a hogy őseik mellőzték Erzsébetet, az utolsó Árpád leányát.
Tény azonban, hogy Máriának királylyá választatása oly előzetes például szolgált, melyre a sanctio pragmatica barátjai, 1723-bvan, némi joggal hívatkozhattak.*
SZEGEDI János: Tripartitum juris hung. tyrocinium. Nagyszombat, 1751. – I. 71. Különösen SZLUHA beszéde érdemel figyelmet.
Azzal, hogy megválasztásakor királynak nevezték, csupán az összes fölségi jogoknak reáruházását akarták jelezni. Hogy okleveleiben a királyné czímet használta Máriát, azt ez előzmény után sem vehették törvénybe ütköző eljárásnak.*
BONFINInak azon (a 355. lapon tett) állítását, hogy minden oklevélben királynak nevezték őt, maguk a FEJÉRnél, WENZELnél s másoknál közlött oklevelek czáfolják meg.
Az a jelenet, midőn a Nagy Lajos hadjárataiban megedzett magyarok, gyermekleányt választanak királyukká, ép oly drámai mozzanat lehetett, mint mikor jó negyedfélszáz esztendő múlva késő unokáik ismét egy fiatal asszony királyságának megmentésére lelkesedtek föl. Talán inkább voltak hálásak, mint politikusok; a történelemnek azonban nem mindig azok a legszebb lapjai, melyeken a nagyon higgadt emberek tettei vannak elbeszélve.
Az érzelemnek a politikába való ezen bevitele nem maradt ugyan utóbajok nélkül, de maga az a látvány, hogy egy minden ízében harczias nemzet ily módon fejezi ki háláját elhúnyt nagy királya iránt, megható, mint minden, a mi a szeretet és a hála műve. A magyarok már Nagy Lajos utolsó kormányéveiben megszokták az asszonyi beavatkozást, a mennyiben Erzsébet élénk részt vett a közügyekben s most ugyanőt, – «a fejedelmi jeles nőt» rendelik leánya mellé, hogy
«– –a kormányzatra ügyeljen.
S addig légyen ez így, mig a kormányzatra megérik
A lány és jegyesét képes lesz trónra segítni.»*
S addig légyen ez így, mig a kormányzatra megérik
A lány és jegyesét képes lesz trónra segítni.»*
MONACI, 48–51. V. – BONFINI, 355. stb. TINÓDI szerint (id. h. 321.):
«Igen hamar Máriát koronázzák
Ugyan jegyben őt szépen asszonylák,
Anyját Erzsébet asszonyt választák,
Hogy gondját viselné ő leányának.«
Ugyan jegyben őt szépen asszonylák,
Anyját Erzsébet asszonyt választák,
Hogy gondját viselné ő leányának.«
Azt különben, hogy Zsigmondról már ekkor mint jövendőbeli kormánytársról gondoskodtak volna a magyarok, költőnkön s átíróin kívül más nem említi s komolyan nem is említheti; a mi nem teszi azt, hogy Zsigmond már mint jegyes ne akart volna részt venni az uralkodásban.*
Lajos halálát is ünnepi követség tudatta a Massoviában időző Zsigmonddal. (DLUGOSS, 68.)
A koronázás a szokott ünnepélyességek mellett folyt le Székesfehérvárott, szeptember 17-én, szerdán.
A kis leány, ki gyászruhájában tegnap még úgy zokogott atyja temetésén, a család érdekein őrködő anya parancsára fényes öltözetben állt most az oszág rendei közt; sőt a szertartások rendje szerint, szent István palástját is föl kellett vennie. Az ének megszűnte után a jeles államférfiú, Demeter esztergomi érsek,* a szent koronát kézbe fogva, háromszor magyarúl kérdezte meg a népet: akarja-e királyúl Máriát? S nem akadt, ki ne akarta volna. Az érsek Mária fejére tette a koronát, miközben fölhangzott a papság dicséneke. Minden úgy történt, mint az azelőtti ünnepélyeknél; még csak a lovaggá ütésnek nagyapja óta divatos szertartása* s az emlékérmek veretése sem maradt el.*
TÖRÖK, Magyarország Primása I. 77.
Paulus de PAULO (Schwandtner, III. 724.) – FEJÉR, X. a. 38. – BARTAL, Comment. I. 186.
HANER Das kön. Siebenb. 32.
Máriának el kellett hagynia játéktárgyait, hogy maga legyen játéktárgygyá. A politika s még inkább a dynastikus érdek, áldozatúl követelte boldogságát s ő – öntudatlanúl ugyan – nem vonakodott meghozni ez áldozatot. Tett mindent, a mit «a felséges fejedelemasszony, Magyar-, Lengyel- és Dalmátországok stb. királynéja, az ő igen kedves anyja, Erzsébet,» jónak látott s a mit az ország bárói és főurai javasolták neki.* A nagy király halálának, valamint Mária megkoronáztatásának hírével azonnal követeket küldöttek a küludvarokhoz, valamint a távolabb eső tartományokba. Velencze október 7-én nemcsak hasznosnak, hanem szükségesnek is találta, hogy ünnepélyes követség által fejezze ki részvétét; az ügy azonban nov. 12-én túl is elhúzódott s az lett a vége, hogy egy darabig senki sem vállalkozott a követségben való részvételre.* Csak 1383 febr. 8-án indúlhattak útra a vállalkozók egy magyar tolmács kíséretében s részvétök kifejezése mellett koronázása alkalmából Máriát is üdvözölték,* kérvén a teremtőt, minden jónak adóját, hogy a felséges királynékat az Isten dicsőségére s Velencze és minden jó barátjuk vígaszára jó és békés állapotban, szerencsében igen sokáig tartsa meg.*
1383. jan. 28. KATONA, XI. 32. – Hatvan, 1383. ápr. 30. FEJÉR, X. a. 77. stb.
A velenczei nagy levéltárból. WENZEL, Dipl. Eml. az Anjoukorból, III. 485–6. V. ö. u. o. 489–490.
Ők tulajdonképen «de promotione et coronatione serenissimarum et excellentissimarum dominarum reginarum Hungariae» beszélnek.
U. o. 492.
A királynék rokonához, III. Károly siciliai királyhoz Garázda Tamás vitte meg Erzsébetnek Mária királyné megkoronáztatásáról küldött levelét, melyet Károly «örömmel» fogadván, Tamást 1383 febr. 7-én – épen három évvel a királynék által ellene irányzott merénylet előtt – 200 darab aranynyal jutalmazta meg.*
Az olasz kir. nápolyi levéltárból. U. o. 491.
Október 8-án a Zára-város küldöttsége jelent meg a királyi kanczelláriában s a 12 tagú tanácstól nyert megbízatása értelmében testvériséget, örök barátságot és kölcsönök segítséget ígért, törhetetlen hűséget fogadván 10-én a királynék és a szent korona iránt.* Zára azonkívül okt. Grisogoni Andrást és Orsani Marinot bízta meg, hogy a várost a királyi udvarban képviseljék s egyúttal a saját ügyében odaútazott Péter zárai érseket is fölhívta ezek támogatására, kikérve, hogy «természetes úrnőjük», Mária, kegyeskedjék ezeket teljes hitellel megajándékozni.*
Paulus de PAULO Schwandtnernél, III. 724. FEJÉR, X. a. 38–39.
LUCIUS Schwandtnernél, III. 724. FEJÉR, X. a. 39. Hasonló szellemben írtak Zsigmondnak s más uraknak.
Meg is ajándékozta. Mária, vagy inkább kormánya, október 25-én, úgy látszik, épen ezen követek előterjesztése következtében nevezte ki apja életének megmentőjét, Bessenyei János mester veszprémi főispánt Horvát- és Dalmátország kormánybiztosává, megbízvná, hogy e tartományok hűségére és belbékéjére vigyázzon.* Dalmatiát csakugyan be is járta és a városokat szabadalmaik megerősítésével egyelőre megnyugtatta.*
Paulus de PAULO id. h. III. 724. és LUCIUS, id. h. 404.
A szabadalmak megerősítését Mária 1383. ápr. 17. Raguzával kezelte meg. WENZEL, Dipl. Eml. 502–504.
Horvátországban és Boszniában azonban fenyegetőleg alakultak a viszonyok. A női kormány gyöngeségében bízva s az anyakirálynéval való rokonsága következtében nagyobb kíméletre is számítva, I. Tvratko István a khulmi tartományt azonnal elfoglalta s a Cattaro és Raguza közt fekvő Dracovizza várát hatalmasan megerősítvén, onnan fenyegette a dalmát városokat.*
Mária levele a raguzaiakhoz 1383. ápr. 11., melyben megtíltja, hogy a dalmát városok sót és bort szállítsanak Dracavizzába. Közli PRAY, Annales, II. 161–2.
Még komolyabb jelenségek mutatkoztak Lengyelországban. Ott Kamienec, Olyesko, Hrodlo, Lopathin és Sniathin várakat jó pénzért mindjárt Lajos halála után átadták a Luczko vára alatt álló Lubart litván fejedelemnek. A királyné részint fejvesztéssel, részint bebörtönzéssel büntette ugyan a bűnösöket, sőt még ivadékaikat is becsteleneknek nyilvánította;* de e szigor a bűnös urak rokonságában csak a boszú érzetét növelte, másfelől pedig a magyar tekintélyen ejtett folt a többi lengyeleket a magyar szövetség jelentéktelen voltáról győzte meg.
DLUGOSS, X. 69. és FEJÉR, X. a. 43. Kivételt tett az egész Galiczia élén álló vajdára, **Dessew Jánosra nézve, kinek hűségét 1382. nov. 5. Tardoskeddén kelt oklevelében külön is kiemelte Erzsébet. PRAY. Hist. Regum Hung. II. 139. – KATONA, id. h. IV. kötet, II. füzet. 19. l. és DESSEWFFY: De jure sacrć regni Hung. Coronć in terras Russić Rubrć. (Pest, 1831.) 24–25. ll.
A Nagy Lajos haláláról gyorsan értesült Zsigmond* jegyesének megkoronáztatása után már 10 nappal Lengyelország urának nevezte ugyan magát,* de balfogásai, az udvarába csődített csehek, magyarok és németek kitűntetése, valamint könnyelmű tettei, pl. hogy a gyűlölt poseni főkapitányt, Domaratát, semmiképen sem akarta megfosztani méltóságától, mindinkább elidegenítették tőle a lengyeleket,* mint ezt november 25-én (sz. Katalin napján), Radomban tartott gyűlésükön nagyon is érthetően kimutatták.
Szept. utolsó napján már Gnezdában mondatott gyászmisét Lajos lelke nyugalmáért. DLUGOSS, 69.
Herr des Kunigreichs zu Polen. (Datum czu Posnaw 1382. am Sunabinde nehist vor S. Michilstage des Ertzigeh Engels.) L. GERCKEN, Cod. Dipl. IV. 411.
ASCHBACH, 14.
Itt hozott határozatuk egyenesen Mária és Zsigmond lengyel királysága ellen szólt. Hangsulyozták, hogy Lajos egyik leányának meghódolnak ugyan, de csak annak, ki férjével együtt állandóan köztük fog lakni.* Hiába szabadkozott Bodzanta érsek és Domarat főkapitány, hogy ők már hűséget esküdtek Zsigmondnak: egy követség e végzéssel azonnal útnak indult Erzsébet anyakirálynéhoz,* a rendek pedig azzal oszoltak szét, hogy a válasz meghallgatására deczember 6-án Viszliczán újra egybegyűlnek.* Egybe is gyűltek s Imre egri és János csanádi püspököktől örömmel hallották, hogy a krakaiak és sandomiriak hűség-esküjét épen ekkor fogadó Zsigmondot nem akarja ugyan rájok erőszakolni királyúl; a trón betöltésével azonban várjanak addig, míg leányainak sorsáról végkép rendelkezhetik.* Még Domarat is lemondott Zsigmond pártolásáról, ki most – mivel Kurozwaki, Dobeslav amúgy sem eresztették be Krakóba – Új-Sandec felé sietve távozott Lengyelországból.*
DLUGOSS, 69. CRONMER Márton: De origine et rebus gestis Polonarum LLXXX. (1548.) 337. és 443. l. CARC, Gesch. v. Polen (Gotha, 1863.) II. 408.
Lipót osztrák herczeg 1383. jan. 28. már örömmel tudatta a trevisoiakkal, hogy Hedviget és Vilmost húsvét után tizennégy nappal Lengyelország királynéjává koronázták s hogy – mint erről őt maga Erzsébet királyné biztosította – mindenben egyenlő lesz Máriával. (LENDNER, I. 195.)
U. o. 70.
DLUGOSS, 70.
U. o. 70–71. Archidiaconus Gneznensis (CZARNKOVO János). l. SOMMERSBERG, Script. rer. Siles. II. 139. CRONMER. 338.
Hogy Erzsébet királyné ily röviden bánt el Zsigmonddal, ki pedig őt kedves anyjának és urnőjének hívta,* meg nem lephette azokat, kik ösmerték iránta kezdettől fogva érzett ellenszenvét. Tudták, hogy ő már Lajos király életében ellenezte eljegyeztetését Máriával, s hogy ennek megtörténte után is a magyar udvarhoz került Zsigmond árnyoldalait közvetetlen tapasztalat útján ösmerni tanúlva, mind többet foglalkozott azon gondolattal, hogy helyette érdemesebbel házasítsa össze leányát s ekkép majdan az ország kormányát is méltóbbra bízhassa. Mint anya, nem nézhette közönyösen, hogy leendő veje kelleténél nagyobb hajlamot tanúsít oly szórakozások iránt, melyek alig serdülő korával sehogy sem álltak arányban; s mint királyné, ha nem tagadhatta az ifjúnak korafejlettségét, nem hunyhatott szemet azon fogyatkozások előtt, melyek miatt népei sohasem kedvelhették volna meg Zsigmondot. Azzal azonban, hogy őt oly könnyen elejtette, nemcsak ennek személyes tekintélyét csökkentette, hanem haznáknak Lengyelországhoz való viszonyát is kedvezőtlenné alakította. Kisiklott kezeiből az egyetlen mód, melylyel a Piast- és Anjou-dynastia közt annyi gonddal és áldozattal létesített szövetség eredeti czélzatait megvalósítsa. A két korona sok volt egy főre.
Oklevele: FEJÉR, X. a. 97.
A lengyel nép önérzete hatalmasan nyilvánult, mihelyt a dynastikus tervek érdekeit veszélyeztették.
Több lengyel főúr azt óhajtotta volna, hogy Lajos valamelyik leánya, de inkább Hedvig, Ziemovit, maszóvi herczegnek nyujtsa kezét s ezzel együtt uralkodjék. Mellette még belvillongások rendezése által is tüntettek és pedig annál könnyeben, mert a kétszínű Domarat nem volt alkalmas a magyar államérdekek képviselésére. Az urak minduntalan nyilatkozatra sürgették Erzsébetet. S ez a Sieradban 1383 febr. 27-én megnyitott népes gyűlésnek, mely Máriát esetleg Zsigmond társaságában, de okvetetlenül és azonnal Lengyelországba kérte küldeni, márczius 28-án azt izente, hogy fölmenti őket a Máriának és Zsigmondnak tett hűségeskü alól, de azt akarja, hogy ifjabb leányát Hedviget s ennek jegyesét, Vilmos osztrák herczeget, mindenesetre elösmerjék uroknak.*
DLUGOSS, 75–78.
A lengyelek többet nyertek, mint reméltek.
Ők még a nem kedvelt Zsigmondot is hajlandók lettek volna elfogadni olykép, hogy feleségével együtt náluk lakjék; mert ha ezt elérik, velök szemben az egy kormányzat alatt álló Magyarország másodrangú szerephez jutott volna. De még is jobb volt így. Mert Hedvig királyságában Lengyelország teljes önállósága, de egyúttal a magyar szövetség továbbápolása volt kimondva. Mintegy bevégzett ténynek vevén Mária és Zsigmond házasságát, velök többé törődni sem látszottak; hanem csupán Hedvig trónjelöltségére tekintettek, de – a siker által felbátorítva – az ő elfogadását is oly súlyos föltételekhez kötötték, hogy az öreg királynét többször vezették azon gondolatra, vajjon a forrongó elemekkel szemben nem volna-e jobb erőszakosan eljárnia?
Különben a lengyelek soha sem léptek le végkép a törvényesség teréről. Tiszteletben kívánták tartani a Lajos király által a két állam közt létesített kapcsolatot; de – mint a kassai alkudozások alkalmával kitünt – olykép, hogy ha Hedvignek általuk választandó férjétől gyermeke nem születnék, Lengyelország trónja nénjére, Máriára szálljon; míg viszont ha ez mulnék ki örökösök nélkül, Hedvig utódai egyúttal Magyarország trónján is ülhessenek.* – A helyezt előnyeit a régi Piastok egyik sarja Ziemovit herczeg a maga előnyére akarván felhasználni, – Hedvignek elrablását s nőülvételét tervezte; ennek meghiúsúlta után pedig nyilt lázadást indított s magát kiáltatta ki királylyá.
DLUGOSS, 80.
Lengyelországban ez újra felszinre hozta Zsigmondot, kinek igényei mellett bátyja, Venczel, szintén felszólalt, e miatt római útját is elhalasztván. Erzsébet egy 12,000 főből álló sereg élén most ismét őt és Demeter érseket küldte volt oda s Brsec, Krakó ostroma és sok más kegyetlenség sejtette, mit várhatnak a lengyelek, ha végletekig viszik a dolgot.* Ziemovitnak végre is le kellett mondania minden igényéről s az ennek következtében, valamint a Magyarország belügyeinek kedvezőbb alakulása által is megnyugtatott anyakirályné ezentúl inkább rajta volt, mint valaha, hogy a kassai ígéretek mellőzésével, teljesen fentartsa Lajos végakaratát. Azt akarta, hogy Lengyelország koronája is Mária fejét ékesítse.
DLUGOSS, 77–90. l.
