I. Károly király halála és temetése.
I. Károly király halála és temetése.
Károly király 1342 julius 16-án, szerdai napon a visegrádi várban meghalt. Felöltöztették romlandó tetemét hosszú skarlát ruhába, saruira arany sarkantyút csatoltak, fejére drága mívű (házi) koronát tettek; másnap pedig pompás menetben, érsekek, püspökök, egyéb főpapok, főurak, papok és szerzetesek kíséretében levitték Visegrád városába, a plebánia-templomba. Itt gyászos misét mondván fölötte s elvégezvén a halottas szertartásokat, dereglyére tették a koporsót, hogy Budára, mely már akkor nagy hírű, fényes város volt, szállítsák.
A főpapok és a főurak szintén naszádokra szállottak, hogy királyokat ez utolsó útján is, mint annyiszor, elkísérjék. Előttök Tót Lőrincz, e meseszerű hős, Kont Miklós atyja s az Ujlakiak őse, főzászlótartó tisztéhez képest, az ország zászlóját, annyi diadal tanúját, lobogtatta. Buda népe pedig, az összes papság és polgárság a Duna partjáig ment boldogúlt királya elé, mint ezt a város szabályai előírták.
A templomok és kolostorok harangjai zúgása közben fölkísérték aztán a királyi tetemet a Nagyboldogasszony templomába; ravatalra helyezték; éjjel-nappal zsolozsmákat imádkoztak és énekeltek mellette, míg az egyház főbejárata előtt három vitézlő férfiú, az elhúnyt királynak bíborral letakart kezes paripáin űlve, tartott strázsát. Egyikök abban a díszben, amelyben a királyi tornákon szokott megjelenni; a másik úgy, mint mikor a király a lándzsavetésben részt vett; a harmadik és legékesebb azon fegyverekkel, melyeket a fölséges úr a hadjáratban viselt. Öltözetök a király által hordott öltözet vala, dúsan ki hányva himzéssel, sújtással, ékítve drága kövekkel. Ami ércz szokott lenni a lószerszámon: a kengyelek, zablák, csatok aranyozott ezüstből valának. A szíjjak, a heveder, a bőrneműek s a nyeregtakarók selyem kelmével bevonva.
Harmadnapon, elvégződvén újra a gyászos szent mise s egyházi szertartások, a nyílt koporsót, ami új, Olaszországból áthozott szokás lehetett; föltették a hintós, az Anjouk koronáival és struczczával díszített kocsira, hogy Székes-Fehérvárra vigyék, és ott eltemessék. Székes-Fehérvár káptalanja és papsága, azonképen lakói nagy sokasága eléje sietett a gyászmenetnek és keserű sírásra fakadt láttánál. A torlók az egész éjjelt, zsolozsmázván, virrasztással töltötték a ravatal körül; és már hajnalhasadatkor elkezdődtek az engesztelő szent misék, miközben a három lovag a társas káptalani templom kapuja előtt állott őrt.
Itt, hol szent István és szent Imre tetemei nyugodtak temették el Károly királyt is a főoltár mellett egész királyi díszben, «mint királyt temetni szokás». Telegdi Csanád esztergami érsek mondott fölötte halotti beszédet. Szokásban volt az is, hogy a templomot, mely befogadta a holtat, dúsan megajándékozzák, hogy ezáltal mintegy megvegyék a sírhelyet, s azt az illető egyházi testület gondjaira bízzák. A székesfehérvári templomnak is megszámlálhatatlan sok ajándék jutott I. Károly király temetése alkalmából egyebek közt: a király három, ismételve említett paripája, drága halottas hintó minden ékességével; azonfölül sok pénzt osztottak szét.
Mégis, valamint teljes életében, úgy halálában se volt nyugta szegény Károly királynak. Feltörték sírját, hogy megrabolják ékességeitől, ékes arany koronájától.*
THEINER, Monum. Hung. I. 636. M. FLORIANUS, Fontes domest. III. 129. – MICHNAY-LICHNER, Buda város törvénykönyve. – RÁTH GYÖRGY a M. Könyvszemlében. 1888. 266. – FEJÉR, CD. IX/I, 644.
