IV. Miként gondoskodott Károly király trónja biztosításán.
IV. Miként gondoskodott Károly király trónja biztosításán.
AZ ANJOUK uralma Magyarországban romokon épűlt. Németország állambomlasztó példája, hol az egyházi és világi fejedelmek a központi, a királyi hatalommal szemben mind nagyobb függetlenségre törekedtek, míg az alattok álló személyeket, községeket és testületeket zsarnoki módon lenyűgözték: nálunk is készséges utánzókra talált annál is inkább, mert míg ott a kettős királyválasztások kedveztek ez egységbontó iránynak, nálunk a király és trónörökös: Imre és Endre, Endre és Béla, Béla és István közti surlódások, – aztán a trónkövetelők: Velenczei Endre, Anjou Károly, Cseh Venczel és Bajor Ottó vetélkedései okozták a korona tekintélyének sülyedését, a királyi javadalmak és jövedelmek elpazarlását, minthogy csupán így lehetett a telhetetlen főurak kedvezését megnyerni. Németországot kisebb-nagyobb részekre darabolták fel saját fiai; ez volt tehetetlenségének oka, mint azt sok századon keresztűl, szinte napjainkig láttuk. Magyarországnak még siralmasabb jövője leendett, ha a nemzet jobbjainak politikai belátása I. Károly királylyal, kit élökre állítottak és híven követtek; nem végez Csák Mátéval, a Német-Ujváriakkal, az Aba nembeli Amadé nádor s az Ákos nembeli István nádor fiaival, Kopasz nádor és Borsa Tamás többi ivadékával, Petnefia Péter zemplényi ispánnal, László erdélyi vajda maradékával és nagyszámú csatlósaikkal, az árulókkal, kik jobban szerették magokat, mint a hazát.
Végeztek velök, de borzasztóan. Kiírtották, kivégezték, száműzték, minden jószágoktól megfosztották, megsemmisítették őket. Nem volt más menekvés előlök.
Zách Feliczián merénylete volt az ellenzék utolsó kísérlete. Jeladás akart lenni az általános fölkelésre. De a királypártiak oly gyorsan és kíméletlenűl fojtották e kísérletet saját vérébe, hogy eljárásuk rémületet keltett. Ettől fogva Károly királynak nyugta volt, de biztonsága nem. A hamu alatt izzott a parázs, és sokan csaknem biztosra vették, hogy ha előbb nem, Károly király halálakor újra kitör a forradalom.
Nyoma is van, hogy 1327-ben eljutván Somogyba Károly király halálának álhíre, a somodori és atádi népek azonnal megrohanták a király hívének, Bogár Istvánnak birtokát, minden lábas marhát elhajtottak, a béreseket megsebezték, szóval: kitört belőlök a visszafojtott lázongó szenvedély.* Biztosra vehetjük, hogy effélék másutt is fordultak elő, hisz még a papok is titkon ugyan, de annál keserűbben denunciálták a királyt a pápánál, hogy nem tart általános rendi gyűléseket, hogy a nemeseket a hivataloktól és jószágoktól törvényen kívűl megfosztja, a régi jó szokásokat eltörülte, a nemesek elkallódott jogait és szabadságait vissza nem állítja, pedig esküvel fogadta. Az összes magyarság fel fog lázadni: ezt rettegik.*
Zichy-Okmt. I, 302.
FEJÉR, VIII/IV, 323.
A hangulat nem is volt derűlt; mert mielőtt 1334-ben Károly király Nápolyból visszatért, szükségesnek látta Csór Tamást maga előtt útra bocsájtani, hogy biztos visszatérést készítsen számára, és netáni ármányok ellen oltalmazza meg.* A pápai tizedszedő is, mikoron 1342. évi májusban a király halálos betegségének hírét vette, félvén a kitörendő zenebonától, sietett ki az országból.*
Anjouk. Okmt. III, 276: nobis in regnum nostrum viam securam ab aliquibus insidiis, siqui fuissent, infidelium preparare.
THEINER, Monum. Hung. I, 636: «Cum audissem, quod d. rex Ungarie infirmacetur ad mortem, timens de commocione regni, disposui me ad exeundum dictum regnum.» És csakugyan nyomát találjuk, hogy Károly király halálával itt-ott felütötte fejét a rakonczátlanság. Így halljuk, hogy zemplénmegyei, Kis-Azari Mihály fia Miklós azon panaszszal járult Nagy-Martoni Pál országbíró elé, hogy szécsi Detrefia Pap István a király elhunytának hírét megértvén, 1342. évi julius 24-én, hatalmasul a zemplénmegyei, Ruszka nevű birtokára tört, és testvérét Simont, egyébként pörös felét megölte és szétvagdalta. Pap István tagadásra vette a vádat és ártatlanságának megmutatására párviadalt ajánlott a fölperesnek, minek jeléül személyesen adta át neki a csököt. Hanem Kis-Azari Miklós a bizonyítás ezen utósó nemére, melyet csak akkor alkalmaztak, ha a bizonyításnak más módját nem ejthették, rá nem állott, hiszen egész Zemplény, (Aba-)Újvár és Ung kész volt tanuságot tenni. Mivel pedig Lajos király ép úgy rendelkezett, hogy az ország összes megyéiben szeptember 8. napjáig közgyűléseket tartsanak; míg ezek eredménye a királyhoz, ki ez ügyben személyesen érdeklődék, be nem érkezett, az országbíró is elhalasztotta szeptember 15-éig a tárgyajást, meghagyván a pörös feleknek, hogy a mondott határnapig a királyi udvarban tartózkodjanak, naponkint jelentkezzenek (Péter) szerémi püspöknél, mint a királyi kápolna ispánjánál, Poki Dezső alországbírónál és Ugali Pál országbírói itélőmesternél. Hanem a gyilkos Pap István megszűkült végre mégis, az ország nagyjainak közbenjárásáért folyamodván, a király és anyakirályné engedelmével hetven márka vérdíjban egyezett ki a felperes családjával. (Anjouk. Okmt. IV, 265.)
Ezt sejtvén, sőt érezvén Károly király, minden lehetőt elkövetett, hogy trónját biztosítsa, és a romok fölé biztos házat építsen magának és családjának.
6. ZÁCH FELICZIÁN MERÉNYLETE.
Híveit gazdagon ellátta javakkal, méltóságokkal, hivatalokkal és jövedelmekkel, hogy őket lekötelezze. Belőlük került ki az új aristokratia, melynek egy-egy kipróbált tagja néha öt-hat vármegyének ispánja, várnak nagyja volt.
Testőrző sereget gyűjtött maga körűl előkelő nemesekből, kik mint udvari vitézek és a szent György társulatának tagjai, a dinasztia érdekét óvták.
7. CSANÁD ESZTERGAMI ÉRSEK PECSÉTJE.
Körirata: S. CHANAD….. STRIGONIENSIS.
(Ered. Orsz. Levtár Dl. 3438 Kelt 1342. máj. 18.)
Gondja volt arra is, hogy a főpapi székeken megbízható emberek űljenek. Még élt az elaggott főpásztor, midőn a király kiszemelte volt már alkalmas utódját. Vevén az alkalmas szót a maga értelme és felfogása szerint. A káptalanoknak és konventeknek nem volt szabad senkit megválasztaniok, aki a királynak nem tetszett. Az egyházak védnöki jogát is kénye-kedve szerint osztogatta, mi által rendszerét a plebániákig kiterjesztette. Ha ez nem is volt egészen úgy, miként a pap urak panaszolák, hisz ez időben nagy részint már a pápa nevezte ki az érsekeket, püspököket, apátokat, prépostokat, kanonokokat, sokszor még a plebánosokat és kisebb javadalmasokat is; alig szenved kétséget, Károly király azon volt, hogy szófogadó klerusa legyen, mely amikor híja, kardot is kössön, síkra is szálljon mellette, noha – mormogák az elégületlenek – voltaképen csak arra volnának kötelezve, hogy a hitetlenek és félhitűek ellen védjék az országot. E mellett, jóllehet a papság adómentes volt, a király mégis rótt rájok, az érsekekre ötszáz, a püspökökre kétszáz márkát újévi ajándék czímén. Természetesen, hogy e tömérdek összeghez az alsó papságnak is arányosan kellett járulnia. Sőt a pápai tizedet is, mely alól a magyar papság igen oldozkolódott, csak azon föltétel alatt engedte szedetni Károly király, hogy a beszedett összeg harmada az ő pénztárába folyjon.*
FEJÉR, CD, VIII/IV, 322. –THEINER, Monum. Hung. I, 55I.
E rendszer mellett ha nem is kitünő (és ugyan, mely rendszer teremt merő kitünőségeket?), de érdemes és megbízható főpapi kara volt a magyar egyháznak, midőn a trónt, a koronát és az országot fiára hagyta Károly király.
