X. Az egyházi nagy szakadás.
X. Az egyházi nagy szakadás.
MIT FELELT Johanna ezekre, – miután a franczia-magyar szövetség Katalin király kisasszony halálával rövid idő mulva tárgytalanná vált, – kevés érdekkel bír. Felelet volt egyébiránt Johanna részéről az is, hogy a negyvenhat éves, harmadszor megözvegyűlt, királynő negyedszer is férjet vett. Udvaronczai még mindig gyermekekkel kecsegtették a szép és erőteljes némbert. És ha a jövendőlgetés beteljesednék? Ez határt vetne a sok zaklatásnak, melyekkel az örökösödés végett ez utóbbi időben annyit keserítették.
Férjeűl Braunschweigi Ottó lovagot jelölte ki.
Az olasz közvélemény elképedt Johanna választása hírére. A firenzei köztársaság Colucciónak, a humanismus egyik úttörőjének klasszikus tollával értesíté Lajos királyt e hangulatról. Szörnyű házasság ez, – úgymond – melyet a legtöbb keresztény királyi családdal rokonságot tartó királyasszony kötött oly emberrel, kit Italia középrendű hölgyei kikosaraztak volna. Mert a kit Johanna maga mellé a trónra emelt, nem egyéb egyszerű katonánál, ki gyermekségétől fogva mint zsoldos szolgált Italiában. Mennyire meg van gyalázva a rokonság, midőn német vérrel elegyedik az Anjou Károly sarja, Károlyé, ki leverte a Manfrédokat, Conradinokat, kiűzte Olaszországból a németeket. (1376 ápril 2.)*
Anjouk. dipl. Eml. III, 104. sz.
Sokkal fontosabb esemény tolakodott azonban csakhamar előtérbe, mely még az egész keresztény világot megrázkódtatá, első sorban Johanna királynő sorsára volt sújtó hatással. Értjük az egyházi nagy szakadást.
157. VI. ORBÁN PÁPA ARCZKÉPE.
Ismeretes, hogy XI. Gergely pápa halálával (1378 márczius 27.) a bíboros atyák elsőben VI. Orbánt, aztán nagy részök elszakadván tőle, VII. Kelement választották meg pápának, kit főleg Johanna királynő méltatott pártolására, és menedéket adott neki országában, Fondiban, aztán Nápolyban, míg VI. Orbán elhagyatottságában nagy szorongatásnak volt kitéve.
Ezen elhagyott és szorongatott helyzetében VI. Orbán pápa legelőbb IV. Károly császárhoz és Lajos magyar királyhoz fordúlt, «siralmasan panaszkodván» az erőszakoskodásokról, igaztalanságokról és károkról, melyeket Kelemen, franczia bíborosai és czimboráik rajta elkövetnek.
158. VENCZEL KIRÁLY PECSÉTJE.
Körirata: WENZESL(aus) DEI. GRACIA. ROMANORVM. REX. SEMPER. AVGVSTVS. ET. BOEMIE. R[EX].
A császár és a magyar király már előbb tanakodtak a fölött, mint vegyék elejét e szakadásnak. Követeket küldöttek Kelemenhez és bíborosaihoz Fondiba, «illendően kérvén őket», hogy a megkezdett szétvonással hagyjanak föl, és térjenek vissza VI. Orbán pápához, kit az imént ők választottak a keresztény fejedelmek és népek legfőbb papjává. Mert ha a szakadás még nagyobbá lenne, ebből nagy kár háramlanék az egész kereszténységre.
Hanem Kelemen és környezete siketségre vette a császár és a magyar király kérését; követeiket gyalázattal illették, sőt némely, a követséggel járt «tisztességes» papot, mintha «rablók volnának», megkínozták és tömlöczre vetették.
Megdöbbenve értették ezeket a császár és a magyar király, és elhatározták, hogy VI. Orbán pártját megvédelmezik. Az ő fáradozásaiknak volt eredménye, hogy csaknem egész Németország fejedelmei VI. Orbán hűségében megállottak, és dús ajándékokkal örvendeztették meg a szent atyát. Fölülmúlta valamennyiöket Erzsébet asszony, Nagy Lajos hites társa, ki igen drága, huszonkétezer forintnál többre böcsűlt egyházi ruhákat és oly fényes tiarát küldött a pápának, hogy azt még utódai is sokáig viselték. «Mondhatni, ha a császár és Lajos magyar király az időben oly melegen nem fogták volna VI. Orbán pártját, sokkal veszedelmesebben állott volna ügye.» Így azonban Toskána, Lombardia, Német-, Cseh-, Magyar-, Lengyel-, Angol-, Dán-, Svéd-, Norvég-, Poroszország és Frisia az igazi pápa engedelmességében megmaradtak.*
Követtük ez előadásunkban «Theoderici de Nyem de scismate» czímű történeti művét. (Ed. Erler, Lipcse, 1890. 31. 1.) – Nieheimi Detre VI. Orbán pápa udvari embere, bejárója volt, kinek ezen előadásán, nincs mit kételkednünk, minthogy részben okirataink (Anjouk. dipl. Eml. III, 136. és köv. számok) megerősítik. V. ö. KARÁCSONYI JÁNOS ily czímű, gonddal írt értekezését: «Magyarország és a nyugati egyházi szakadás» (Nagy-Várad, 1885.).
Johanna ellenben, férje rosszaló véleménye daczára, kitartott az ellenpápa mellett. Hasztalan intette őt Venczel cseh király (Károly császár időközben elhalálozván), egyetértve Nagy Lajos királyunkkal; hasztalan intézett hozzá Sienai szent Katalin hasontartalmú leveleket: Johanna mindez intések daczára tisztelettel halmozta el tovább is az ellenpápát, s nyílt parancsban népének is meghagyta, hogy VII. Kelement ismerje el az egyház fejéűl.
Kelemen ellenpápa is azt hitte, megbosszúlja magát Lajos magyar és lengyel királyon, sőt reménykedett, hogy Német-, Magyar- és Lengyelország egyesűlését VI. Orbánban is szétrobbantja, ha sikerűlne a lengyel trónra valamely hívét ültetnie. Tudta, hogy Kassán tekintélyes párt nyilatkozott az Anjouk nőágának öröködése ellen; az eredmény, melyet később Fejér Vladislav kivívott, szintén arra mutatott, hogy a Piast névnek még nem múlt el varázsa: elhatározta tehát, hogy ama Vladislavot, ki csak imént tért vissza hőbörtös kalandjaiból a dijoni zárda csöndes falai közé, eszközűl fogja használni terve kivitelére. Levelezett vele, és levelei egyikében kijelentette, miszerint tekintettel arra, hogy Lengyelországban régi helyes és föntartott szokás szerint asszony nem örökölheti a trónt; tekintettel arra, miszerint Vladislav harmad fokon rokona néhai Kázmér királynak s így legközelebbi öröködési jogai vannak: fölmenti őt a szerzetesi fogadalmak alól és megengedi, hogy világi javait ismét bírhassa, igaztalanúl elvett herczegségét ismét elfoglalhassa. – Azonban Kelemen fáradozásai kudarczot vallottak, minthogy a szegény barát-herczeg hívekre nem találván, visszatért Dijonba, hol utóbb (1398 márczius 1.) meg is halt.*
DLUGOSS, i. h.
VI. Orbán pápa pedig válaszúl huszonkilencz új bíborost nevezett ki, köztük Demeter esztergami érseket, aztán Alsáni Bálint pécsi püspököt is,* és nem egy nápolyit a legtekintélyesebb családokból, kiknek a befolyásosabb egyházi javakat adta Johanna királynő országában; míg hívét, a nápolyi érseket, kitette székéből; kéz alatt pedig fölszólította Durazzoi Károly herczeget, foglalja el a nápolyi trónt.
NYEM, de Scismate, i. h. 33. 248. l.
Durazzoi Károly herczeg ugyan nem szívesen látta Johanna negyedik házasságát, de némi megnyugvást talált abban, hogy a nápolyiak, kik semmitől sem irtóztak anynyira, mint a német uralomtól, osztoztak érzelmeiben. Eleinte tehát egykedvűen vette a pápa fölhívását. Befolyhatott e magatartására a hála is, melylyel Johanna iránt feleségestűl tartozott, nemkülönben Lajos király föntartott jogainak tisztelete. Kevés hajlandóságot mutatott ennélfogva a velenczések ellen küzdő magyar tábort, ennek győzelmei közepett elhagyni. Hanem miután újabb és sürgető fölhívások érkeztek hozzá Rómából, nem küzdhette le vágyát, és csak azt kötötte ki, hogy a pápa Lajos király megegyezését és hathatós segítségét nyerje meg.
VI. Orbán, ki Johannát* közvetlen tapasztalásból ismerte, mert előbb barii püspök levén, alattvalója volt, belátta, hogy Olaszországot a hitszakadástól csak azon esetben óvhatja meg, ha ennek fő pártolóját ártalmatlanná teszi: kemény bullát intézett Johanna ellen (1380 ápril 21.), melylyel őt trónjától megfosztottnak nyilvánította és alattvalóit hűségi esküjök alól fölmentette. Ez ítélet végrehajtásával pedig Lajos magyar királyt bízta meg, kihez követét küldötte azon kérelemmel, segítse Durazzoi Károlyt tehetsége szerint Nápoly elfoglalásában.
«Illam magnam meretricem, quae sedit super aquas multas et vocabatur regina Neapolis», úgymond Walsingham GREGOROVIUSnál: Gesch. d. Stadt Rom, VI, 516.
Lajos király, ki ekkor már nagyon érezhette fáradalmak által elnyűtt korát, és annyiszor tapasztalta a szentszék ellenkezését, arra nézve, hogy a siciliai korona bármely más koronával egyesíttessék, megnyugodott a pápa kívánságában. – Miután megesketé * Durazzoi Károlyt, hogy leányait Magyar- és Lengyelország békés birodalmában háborgatni nem fogja, – reá ruházta, mint kívűle az olasz-magyar Anjou-ház egyetlen fisarjára mindazon jogokat, melyeket Siciliára bírt. Megengedte neki, hogy a velenczei terűleten álló magyar csapatokból hadi népet gyűjtsön, melynek vezéreűl Horváti János macsói bánt nevezte ki. – Pénzt, az állam kincstára teljesen ki lévén merítve, nem adhatott ugyan, de adott hitellevelet, melylyel fölhatalmazta a macsói bánt, hogy a magyar király nevére százezer aranyforintot vehessen kölcsön. (1380 június 2.)*
«Ut dicitur», mondja NYEM, i. m. 42. lapján.
Anjouk. dipl. Eml. III, 162. sz.
