IX. Magyar-franczia szövetség.
IX. Magyar-franczia szövetség.
LAJOS király méltó haragját Johanna ellen sem a pápa békítési kísérletei, sem az idő nem bírták enyhíteni. Élénk tudatában igazának, öröködési jogát Nápolyra annál kevésbbé adta föl, minthogy Johanna egyenesen leszármazó örökösök nélkűl levén, ha Nápoly másokra száll, újabb csorbítást szenved jogaiban.
A még mindig fiörököst remélő, nem egészen ötven éves és tevékenysége után ítélve, teljes férfi erejében levő Lajos három leánya egyike számára óhajtotta Nápolyt, mit hogy elérjen, minden diplomacziai ügyességét megfeszítette.
Az eszme, az első lépés – úgy látszik – a szent-szék közvetítésével a franczia király udvarából indúlt ki. Lajos király ugyanis, mentegetődzik jegyzője, Patai Simon által, hogy miért késlekedett eleddig a franczia udvarhoz követséget küldeni, mely tárgyaljon az ő leányai és a Károly franczia király fiai közt kötendő házasság fölött. A pápa a mentséget kielégítőnek találta, kimentette őt a franczia udvarnál s egyúttal jelentette, hogy Perugiai de Podia lovag, diplomacziai ügynök, ki a franczia és magyar király gyermekei közt kötendő házasság ügyében hosszabb ideig tartózkodott a szent-széknél, immár a királyi udvarhoz indúl. (1374 január.)*
THEINER, Monum. Hung. II, 283. 287. sz.
A megpendített eszme visszhangra talált Lajos királynál. Meghatalmazta tehát legbizalmasabb és legügyesebb diplomatáját, KANIZSAI ISTVÁN zágrábi püspököt, továbbá Czudar Péter szlavon bánt, s az imént nevezett de Podio lovagot, mint követeit, hogy eljegyzési szerződést kössenek a franczia király másodszülött fia s az ő valamelyik leánya: Katalin, Mária vagy Hedvig közt, nászhozományúl Siciliát és a hozzá tartozó részeket ajánlván föl. (1374 ápril 16.)*
FEJÉR, CD. IX/IV, 558. l.
A követség, melyhez Czudar Imre székes-fehérvári prépost csatlakozott, sikerrel járt. Az eljegyzési oklevél, mely Párisban a liparai kastélyban kelt, a király és királyné által eskűvel megerősíttetett, a következő pontokat tartalmazza: Lajos, a valoisi (későbben orleansi) herczeg, a franczia király másodszülött fia, eljegyzi magának házastársúl Katalint, a magyar király elsőszülött leányát azon esetre, ha megnyerhető a pápa nyilatkozata, mely Lajos magyar király jogát a siciliai királyságra s a hozzá tartozó terűletekre, úgymint a Provencera, Forcalquierre és Piemontra, mint érvényest, elismeri. Ha pedig a pápai nyilatkozat ez irányban késnék, akkor a magyar király tetszése szerint leányai bármelyikét adja nőűl a franczia herczegnek. Hozományúl leánya részéről fölajánlja a magyar király Siciliát a nevezett tartozékokkal. Egyúttal szövetséget köt a két király, hogy együttesen visszaszerzik és megvédik a mondott nászhozományt és mindent elkövetnek, hogy erre a szent-szék megegyezését elnyerjék. (1374 augusztus 10.)*
Anjouk. dipl. Eml. III, 72. sz.
A magyar király követei útjokat menet és jövet Avignonon át vették, mint erről XI. Gergely pápa Johanna királynőt értesíté. Az eljegyzés tényét a pápának előadták ugyan, de a szerződés egyéb pontjait elhallgatták. Hanem e mellett az elhallgatott szerződésből kifolyó feladatokhoz képest, urok, Lajos király igazait Siciliára erősen hangoztatták. Lajos királyt, úgymondák, jogsértéssel fosztották meg Siciliától. Ugyanis, néhai Károly Róbert, Lajos atyja, elsődszülött fia volt Károly Martelnak, II. Károly siciliai király elsődszülött fiának. Tehát egyenes leszármazás útján Károly Róbertet s utána Lajos királyt illette volna Sicilia trónja, melyet most Johanna bitorol, ki örökösök nélkűl fog meghalni. Nehogy tehát az esetre újabb sérelem érje a magyar királyt, kérik a szent atyát, jelentse ki, hogy Johanna után a magyar királyt illeti az ország.
A pápa, VIII. Bonifácius ismert rendelkezésére, mely a siciliai királyi család örökösödési rendét II. Károly király hozzájárúltával meghatározta, hivatkozott. Ez idő szerint – úgymond – más értelemben nem dönthet, minthogy törvényt nem láthat az ellenfél meghallgatása nélkűl, a minthogy Lajos király – így ösmeri a pápa az ő igazságos voltát – hasonló körűlmények közt nem mívelkednék különben. Bízza, ha úgy tetszik, a magyar király ez ügyet a szent-székre: gyors igazságszolgáltatást ígér. Vagy ha inkább volna kedve szerint, hogy egyezséget kísértsen meg, ekkor is fölajánlja jó szolgálatait.
A magyar követek e válaszszal nem érték be, hanem hogy a szent-széket s általa Johannát engedékenynyé tegyék, más oldalról intéztek támadást. Jól van, mondák; föltéve, de meg nem engedve, hogy VIII. Bonifácius jogát gyakorolta, midőn Siciliáról, mint hűbéréről a magyar királyi család rovására intézkedett; de a salernói herczegség, a szent Angyal hegye, a Provence, Forcalquier s a piemonti grófság nem foglaltatik VIII. Bonifácius rendelkezésében. Ezekről, nevezet szerint a három utóbbi tartományról nem is rendelkezhettek a pápák, minthogy nem a szent-szék fönhatóságához tartozó hűbérek. Kérik tehát ő szentségét, hogy megidéztetvén a másik fél is, igazságot tegyen közöttök.
A pápa ráállott, hogy törvényt lát, és vagy ítéletet mond, vagy egyezséget ajánl a vitás kérdésben, föltéve, hogy mindkét fél megbízik benne. De a magyar követség ezzel nem volt megelégedve, mert ő nem békebírót keresett a szent-székben, hanem igazságot követelt ura, a magyar király részére. Mire válaszúl a pápai konzisztoriumban a következőt nyerte: Minthogy ő szentsége ezen ügy állását nem ismeri, meg kell hallgatnia, mielőtt ítéletet mond, az összes érdekletteket. Ha ez megtörtént, megtesz a tiszta igazság szerint mindent, a jó egyetértés föntartására. (1374 szeptember.)
Ezek után Kanizsai István püspök és követtársai Rómán, Velenczén és Zengen át visszaindúltak hazájokba. XI. Gergely pápa pedig fölhívta Johanna királynőt, hogy kellően megfontolván a kérdést, küldjön mentűl előbb ahhoz értő jogtudókat a szent-székhez, kik ügyét megvédjék, hogy ő, a pápa, idején válaszolhasson a magyar királynak, mert különben ellenségeskedés, vagy botrány támad a dologból; a pápa pedig azt szeretné, ha barátságosan, az igazság és rokoni szeretet értelmében intézhetné el ezt az ügyet.
A hazaérkezett magyar követeket nyomon követte a franczia király fényes küldöttsége (1374 november),* mely Budára érkezvén, míg egyrészt a szóban forgó eljegyzési levél megerősítésére Lajos esküjét vevé, másrészt pótló szerződést kötött a magyar királylyal, melyben megállapították, hogy azon esetre, ha Katalin herczegnő leendő férje előtt halna meg, Sicilia visszaszáll a magyar királyra és örököseire; ellenben, ha Katalin után gyermekek maradnak, ezek öröklik anyjok hozományát, Siciliát és tartozékait. Ezen pótló szerződést Lajos király 1374. évi deczember 24-én erősítette meg, V. Károly franczia király ellenben csak 1375 deczember 17-én; egy teljes év mulva, kelletlenűl járúlt hozzá. *
THEINER, Monum. Hung. II, 299. 301. – Anjouk. dipl. Eml. III, 78, 79. 85. – ÓVÁRY Regest. 92. 93. sz.
Magyar Tört. Tár XXIII, 37–48.
Időközben nápolyi Johanna királynő, megfogadva a pápa szavát, jogvédőit Avignonba elküldé, hogy őt megoltalmazzák. A franczia király is odaküldötte öcscsét, Anjou herczeget, nagy követség élén, azon föladattal, hogy a pápát a franczia-magyar szövetség czéljainak megnyerje: Johanna védői azzal hozakodtak elő, hogy Lajos magyar király lemondott volt háromszázezer forintért minden jogáról Siciliára s a hozzávaló tartományokra. Másolatban mutattak is valamelyes okiratot, melyet Lajos király megbizottai annak idején kiállítottak. Fölhozták továbbá, hogy Johanna átszállította már az öröködés jogát unokahúga férjére, Károly durazzoi herczegre; tehát más rendelkezést nem tehet.
Ez utóbbi ellenvetést nem tekintette sem a pápa, sem a franczia király súlyosnak, minthogy meg voltak arról győződve, hogy Durazzoi Károly nem fog Lajos király követelései útjában állani. Annál inkább sürgették tehát, hogy Lajos király Johanna első helyen említett ellenvetéseit megczáfolja. Tette volt ezt már Piacenzai Jakab jogtudó, a magyar király embere Avignonban, hosszadalmas emlékiratban kimutatván, hogy a szóbanforgó okirat eredetije azért se létezhet, mivel ha létezne, Lajos király, «a világ legigazabb fejedelme», az ellenkezőt nem állítaná. Hisz kitenné magát a szégyenítő eshetőségnek, hogy saját, ünnepélyes okiratával meghazudtolnák?* Ezen okoskodást azonban elégségesnek nem találták. – Lajos király tehát egybe hívatta országa főpapjait és főurait, név szerint azokat, kik Siciliában oldala mellett valának, és kik közől még számosan éltek. Ezek egyhangúlag azt állították, hogy a lemondásnak hírét se hallották. Lajos király is úgy emlékezett, hogy soha se mondott le Siciliára bírt jogairól; nem is mondhatott le egy magában, mivel akkor még élt öcscse, István herczeg, kinek gyermekei is valának, és kiknek jogai szintén épségben állának. Ama háromszázezer forintot váltságdíjul ajánlották föl neki a fogoly herczegekért, s ezen összeget is elengedte néhai Kelemen pápa kérelmére, mert gyöngédtelennek találta, hogy vérei szabadon bocsátásaért pénzt fogadjon el. Ellenben joga föntartásának jeléűl pecsétjében és jeles alakú kiadványaiban a salernói herczeg és a szent-angyalhegyi javadalom ura czímével szakadatlanúl élt, valamint hogy minden pápa előtt, kik egymásra következve kormányozták Isten szent egyházát, esedezett követei által, hogy Siciliát, melytől atyját álnokúl elütötték, neki visszaadják.
Magyar Tört. Tár, XXIII, 57. 73.
Megállapítván még kevésbbé érdekes más pontokat; végre abban egyeztek meg a szövetségesek, hogy együttesen követséget küldenek Johanna királynőhöz. Bírjuk a franczia követségnek, melynek vezére a toursi érsek vala, utasításait, ezekből a következőket közöljük:
A követség mindenek előtt a pápának mondjon köszönetet a közbenjárásért, melylyel az eljegyzést Valois herczeg s a magyar királyleány közt létre hozta, továbbá az Anjou herczegnek és embereinek adott utasításokért, melyek szerint eljárva, mindenek jól sikerűltek. Kérje meg ő szentségét, adná ki másolatban mindazon egyezményeket, melyeket Lajos magyar király és a nápolyi királyi pár kötöttek, hogy ezekből a teendők iránt okulván, a magyar király jogát bebizonyíthassa. Esedezzék végre, hogy a követség, melyet a szent atya Johannához ez ügyben küldeni fog, oly férfiakból álljon, kik a franczia királynak kedveznek, és utasítsa őket; hogy a magyar-franczia követség után, ne előtte járjanak.
Ha pedig Nápolyba érkezének, – folytatja a követi utasitás, – adják elő a királynénak az eljegyzés történetét; kérjék meg alázatosan, egyeznék abba, hogy a pápa a magyar királyt, illetve Valois herczeget és jegyesét ismerje el és nyilvánítsa Nápoly s a hozzá tartozó részek örökösének; biztosítsák Johannát, hogy ez esetben, míg Isten élteti, semminemű háborítása nem lesz, de sőt mindennemű támogatásban és védelemben részesülend a szövetségesek részéről; igérjenek, ha kívántatnék, kárpótlást a királynő unokái számára, évi járadékot vagy javakat, és kössenek ez iránt, ha lehet, a szent-szék közbejöttével szerződéseket.
Ellenben, ha a követek látnák, hogy jó szóval nem sokra mennek, figyelmeztessék Johannát a kellemetlenségekre, melyek keletkezhetnének, ha a föntebbiekben meg nem nyugodnék. Fájdalmasan esnék ugyan a franczia királynak, ha nápolyi nővére a háztól, melyből eredt és melytől eddig szeretetben és kedvezésben részesűlt, kellemetlenséget tapasztalna; de ez el nem maradhatna, mert két oly király, mint a franczia és a magyar, nem tűrheti, hogy gyermekeik öröküktől megfosztassanak. Jusson eszébe Nápoly királynőjének, mekkora szorongatást szenvedett, midőn e királyok egyike volt csak ellensége, és mérlegelje ezek után, mi vár reá, ha majd mindketten megtámadják? Ez pedig be fog következni. E következményeket fessék ki mentűl komorabb színekkel, s aztán lépjenek elő a pápai követek, és puhítsák meg őt kellően.
E strategema, tagadni nem lehet, ügyesen ki volt dolgozva. Hanem hátra van még a lóláb, az utolsó pont, melyben a franczia király a Lajossal kötött szerződések ellenében azt rendelte: Követei igyekezzenek fiának Nápolyt minden körűlmények közt biztosítani, – azon esetre is, ha Katalin férje előtt halna meg, még ha a magyar követek ellentmondanának is, még ha elutaznának is: semmivel se törődve, igyekezzenek Johanna királynőt a franczia érdekeknek rnegnyerni.*
Magyar Tört, Tár, XXIII, 77–82.
