XI. Johanna végzete.
XI. Johanna végzete.
ALKATA és élénksége, fiatalabbnak láttatta Durazzoi Károlyt, ki ekkor a harminczadik évet meghaladta, e kicsi, de finom férfiút mint a milyen valóban volt s ki nagy kedvességben részesűlt. Egyszerű, nyílt föllépte, jóakaró tekintete, fínom míveltsége, melyet a föléledő humanizmusból merített, módjához képest tanúsított bőkezűsége és nagylelkűsége, erélye, melyet az Anjoukkal közös nagy becsvágya aczélozott, meghódította számára a magyar urakat, kikkel a magyar táborban megoszta örömet, fáradalmat. De e mellett hideg, számító esze, ravaszsága és önzése annyira uralkodott rajta, hogy az eszközökben nem válogatott, és nem rettent vissza a legvégsőtől sem, ha tervei sikerűlte ettől függött.*
E jellemzése NYEM idézett művéből vonható ki. Colluccio Salutati, a firenzei köztársaság kanczellárja Lajos királyhoz irt levelében így jellemzi Károly herczeget: «Carolus de se purus sit, sincerus et simplex, et quantum principi potest bono animo, et quantum fert aetas sua circumspecto consilio». E jellemzés nem ellenkezik a föntebbivel.
Mintegy kilenczezren szegődtek zászlói alá, magyarok; a tizedik ezret többnyire olasz zsoldosok tették ki. Hová, mi végett indúlnak? azt a főbbeken kívűl kevesen tudták. Lajos király csak annyit adott értésökre, hogy némely ügyei elintézése végett küldi őket Olaszországba.* Királyi küldetés, az előbbi olasz hadjáratok híre, kalandvágy: elégséges volt arra, hogy a legelőkelőbb daliák vállalkozzanak.
Firenze; Bologna, Pistoja, Siena s a többi olasz városok sem voltak tisztában a magyar hadak járatáról. (Anjouk, dipl. Eml. III, 164. és kövv. számok.)
159. SZÉCSÉNYI FRANK PECSÉTJE.
Körirata: S(igillum) COMITIS: FRANK: D(e): ZECHEN: IVDICIS: CVRIE: REGIS.
A sereg kapitánya Horváti János macsói bán volt, míg a diplomacziát Vilmos győri püspök képviselte; a senescálok, mondjuk főhadnagyok, Bebek László és Lancz, a hadnagyok (caporales, a capite, capo): Horváti László a kapitány testvére, Szécsényi Konya fia Ferencz (Frank) előbb sopronyi vármegye-ispán és kőszegi várnagy, utóbb országbíró, Gersei Pető fia János, egy Hédervári, Csuzi Miklós, Szemenyei Kún Miklós az Oslok közől, Poháros Pál, Kompolti István, utóbb országbíró, az Aba nemzetségből, Megyesi és Móriczhidai Simon bán fia, a Pok nemzetség tagja és mások valának.* Tolmácsúl Héregi János jogtudós, Kapronczai György fia András udvari belső ember és nápolyi Dentiz Ferencz szolgáltak. Kísérte Durazzoi Károlyt Agapitus bíboros is, ki mint VI. Orbán pápa követe a múlt télen érkezett a magyar táborba; nem különben a magyar királynál járt firenzei követség.
E névsort egy firenzei oklevélből ismerjük, melyben azonban a nevek annyira el vannak ferdítve, hogy némelyekre lehetetlen rájok ismerni. (Anjouk. dipl. Eml. III, 185. sz.)
160. KOMPOLTI ISTVÁN PECSÉTJE.
Körirata: S(igillum) COMITIS x STEPHANI x KO(m)POLTI x IVDICIS x CVRIE x REGIE x
Durazzoi Károly 1380 július elején indúlt meg Treviso vidékéről, hol a magyar sereg táborozott és Vicenzának vette útját. Della Scalaék fáklyafénynyel, nagy ünnepséggel fogadták. Feltűnt itt is a lovagok és főbb nemesek nagy száma; kik a herczeget követték. Százötven társzekér járt nyomukban. Másnap folytatták útjokat a pusterlai hídon át Monte Belloba, aztán Veronánál átkelvén az Adigén, tovább haladtak. *
Confort. Pulex MURATORInál, XIII, 1251.
A haladás lassan történt. Az élelmezés vagy a barátságos fejedelmek szívességéből, vagy zsákmányból telt. – Szeptember elején elfoglalta Károly Gubbiot. Innét meghítták őt az Arezzo városbeliek, átadták neki magokat és városukat, oltalmat esdvén ellenséges pártfeleik ellen. Károly a győri püspököt nevezte ki helytartójának, ki hogy uralmát Arezzoban biztosítsa, a guelfeket és ghibellineket – úgy a hogy – egymással kibékítette.*
LEONARDUS ARETINUS, u. o. 249.
A firenzei száműzöttek (ghibellinek) látván az eredményt, kezdének Károly köré seregleni, nagy boszúságára a firenzei tanácsnak, mely panaszt panaszra küldött Lajos királyhoz, nyakra-főre fegyverkezett és izgatottan segítséget keresett a szomszéd államoknál. Károly herczeg ez ijedtséget hasznára fordítandó, elküldé Firenzébe a győri püspököt, fölhíván a várost, hogy tekintettel arra, mennyi hálával tartozik a magyar királynak, segítse őt, mint követei ígérték, pénzzel és hadi szerekkel Johanna ellen. De Firenze erre nem volt hajlandó. Megismerte ugyan, hogy Lajos király nagy hálára kötelezte le, midőn a császárnál s egyéb hatalmaknál oltalmazta a köztársaságot s egyes polgárait kegyességgel védelmezte; sőt hálával tartozik Firenze az egész Anjou-háznak. Szívesen le is rója háláját bármikor, bárki ellen; de nem teheti ezen családi versengésben, midőn vér vér ellen harczol.
Károly herczeg haragra lobbant e válaszért, mire a firenzeiek siettek neki azt a pénzt fölajánlani, melylyel a pápának tartozának, és mivel ezt a pénzt el nem fogadta, kölcsönképen tizenötezer forintot bocsátottak rendelkezésére. Ő azonban százezer forintot remélt, az egész összeget, melynek fölvételére Lajos király a macsói bánt meghatalmazta. De aztán lejebb hangolta követelését és hatvanezret kívánt, miről Firenze első szóra hallani sem akart. Midőn azonban «barbár magyar hadait» mind közelebb hozta a városhoz, az ezektől és saját száműzötteitől való félelem csakhamar megkönnyebbítette a győri püspök fáradozásait, melyek szeptember végén ezen egyességre vezettek: Károly herczeg védelmébe fogadja Firenzét és szövetségeseit; ellenségeit, a száműzötteket, nem segíti; viszont Firenze a magyar hadak kapitányának negyvenezer forintot ad kölcsön, ötezer forinttal pedig a herczegnek kedveskedik. *
Anjouk. dipl. Eml III, 177–187. sz.
Durazzoi Károly a nyert pénzen nemcsak olasz és német zsoldosait tarthatta meg szolgálatában; hanem még a firenzei hadi nép közől is felfogadta azokat, kik szegődségök idejét épen leszolgálták.
Míg aztán ő maga Rómába indúlt, hogy a szent-székkel az ügyek tovább viteléről értekezzék, magyarjait Genova segítségére küldötte, hogy a meddig ő a pápával tárgyal, addig a genovaiak Visconti Bernabossal végezzenek. (1380 október 9.) *
Anjouk. dipl. Eml. III, 180.
Rómába Durazzoi Károly 1380 november 11-én érkezett. VI. Orbán pápa ünnepélyesen fogadta, kinevezte az egyház zászlótartójának és megtette Róma szenátorának, mely méltóságot ősei, Anjou I. Károly és Róbert királyok szintén viseltek. Az egész telet és tavaszt Rómában töltötte az új szenátor. Ügye még nem érett meg egészen.
Első sorban pénz kellett. A pápa beolvasztotta kincseit és a papságot megadóztatta.* De míg e rendszabályok eredményre vezettek, az idő eltelt.
THEINER, Monum. Hung. III, 320. sz. – NYEM, de Scismate, 43.
Johanna ezalatt Anjou Lajos herczeget, V. Károly franczia király öcscsét, VII. Kelemen engedelmével fiává fogadta, halála esetére utódjának nevezte és Calabria herczege czímével ruházta föl. Meghítta, jőjjön mielőbb Nápolyba, hogy a koronát fejére tétethesse.* De ép akkor (1380 szeptember 16.) meghalt a franczia király, mi az új trónörököst meggátolta, hogy fogadott anyja segítségére siessen. – Johanna Firenzétől is kért segélyt, méltán panaszkodván Durazzo hálátlanságára. Firenze csak sajnálkozott; fölajánlotta közbenjárását és arra intette a királynőt, hogy békére legyen hajlandó, hisz Károly vér a véréből, a királyi család egyetlen fisarja. Jobb a biztos béke a bizonytalan győzelemnél.*
MARTENE ET DURAND, Thesaurus novus, I, 1584.
Anjouk. dipl. Eml. III, 168. 186. sz.
Közben Durazzoi Károly megegyezett a szent-székkel a föltételekben, melyek alatt VI. Orbán pápa őt pünkösd első napján személyesen királylyá kente és megkoronázta. Julius 8-án új ünnepélynek volt színhelye szent Péter temploma. A pápa magasztaló beszédben emlékezett meg Lajos magyar királyról; azután feltűzte a vörös keresztet Károlyra és mindazokra, kik őt Nápolyba valának követendők. Károly még az nap el is indúlt.*
RAJNALD ad. a. 1381. nro. 2. seq. – Vita de Messer Lapodi Castigl. ed. MEHUS, 149.
Johanna királynő hírt vevén Károly koronázásáról, férje után küldött, ki a várakat őrséggel látta el; segítséget kért Francziaországtól, gályákat Provenceból, és hadi adót vetett ki, mi által a népet, mely Anjou Lajos felől amúgy sem akart hallani; még inkább elkeserítette.
Braunschweigi Ottó a királynő serege élén eleinte San-Germanonál várta III. Károlyt, mint a Durazzoit koronázása után hítták. De mivel serege naponkint fogyott, az urak, nevezetesen azok, kiknek birtokát az ellenség már megszállotta; elpártoltak, félvén az árulástól, folytonos csatározás közben visszavonúlt. Károly nyomon követte és Nápoly alá julius 16-án, csaknem egy időben érkezének.
161. JOHANNA KIRÁLYNÉ SIREMLÉKE.
A nápolyi nemesség és nép nagyrészint Károly pártjára hajolván, azonnal zavarogni kezdett, és nem engedte, hogy Johanna zászlait a város falaira tűzzék. Károly erről értesűlvén, még az nap esti 9 órakor bevonúlt a tárt kapukon, másnap pedig Castel-Nuovot fogta ostrom alá, míg Ottó előle Marsigliano felé vonúlt vissza.
Castel-Nuovóba Johanna zárkózott számos asszonynyal és gavallérral, kik az eleséget segítették emészteni. Hasztalan kísérlé meg Ottó mezei csatára késztetni Károlyt, mert ez sem az elfoglalt város birtoklását koczkára tenni, sem Castel-Nuovo ostromát abba hagyni nem akarta. A segély Provenceból is késett; az élet pedig a váradban kifogyott, a miért Johanna fegyverszünetet kért ostromlójától. Károlyt lovagiassága el nem hagyta. Mentegette eljárását; friss eledelt küldött nagynénjének; négy-öt napi fegyverszünetet engedett neki azon föltétel alatt, hogy ha férje ez idő alatt az ostromzárt meg nem töri, megadja magát.
Augusztus 25-én, mint a fegyverszünet végső napján, végre megérkezett Ottó Aversából, a hová visszahúzódott vala. Károly csatarendben várta. Az ütközet kimenetele kétes volt. Ottó vitézűl haladt előre csaknem Károly zászlójáig; de ekkor túlnyomó erővel körűl fogták és foglyúl ejték.* E leverő hírre csapatai meghátráltak; a sűrű eső meggátolta a rendetlenűl futók üldözését. Johanna hadai megbomlottak, ő pedig megadta magát és tisztes fogságba kerűlt.
NYEM, a német származású koríró, ki földieinek, kivált Braunschweigi Otto herczegnek nagy pártfogója, másként meséli e dolgot. Szerinte III. Károly király ügye igen kezdett már hanyatlani, mit látván a pártjára szegődött nápolyiak, tanácsot kértek bizonyos, az udvari és hadi dolgokban jártas egyébként öreg és szegény lovagtól: miként lehetne Károly király szerencséjén javítani? Az öreg lovag, kit NYEM fölöslegesen még a hálátlanság vádjával is megillet, mert – úgymond – Johanna királynő annak idején eléggé kegyelte őt, a következő cselt eszelte ki: Johanna királynőnek ügyesen utánzott pecsétje alatt levelet írt Braunschweigi Ottónak, melyben a királynő tudatja férjével, hogy Castel-Nuovoban az élelem elfogyván, tovább nem tarthatja magát. Jőjjön tehát a következő éjjel érette hatodmagával, bizalmas vitéz emberekkel és szabadítsa meg őt. Gondja lesz a királynőnek, hogy az éjnek megielölt órájában biztosan jöhessen a váradba, s aztán biztosan távozhassanak. Otto elolvasván e levelet, melyet hitelesnek tartott, maga mellé választotta kedves czimboráját, Montferrati őrgrófot, továbbá testvérét, Boldizsár braunschweigi herczeget, szintén kitünő vitézt, és a Fondi Honoratus gróf egyetlen leányának férjét, végre még három kapitányát, kikben leginkább megbízott, azzal a szándékkal, hogy velök kisérti meg a szabadító kalandot. Időközben amaz áruló vitéz ravasz tanácsára az úton, melyen Ottónak és társainak át kellett haladnia, széles árkot vontak, mely köré ötven embert lesbe állítottak. A csel sikerűlt és Otto ötödmagával a számára ásott verembe bukott. Négy társát a lesben álló katonák megölték, őt pedig mint foglyot Károly király elé vezették. A hatodik közűlök, Boldizsár braunschweigi herczeg, futva menekült: ő hozta e leverő hírt a táborba. Egyébiránt ő se kerülte ki végzetét: Capuához közel esetleg ő is fogságba kerűlt és szintén Károly király elé vezettetvén, ez kitolatta szemeit Nápoly azon terén, melyen hajdan a szerencsétlen Konradin végezte ifjú életét. – ERLER, Nyem kiadója, ki ez események kútforrásait gondosan egybeállította (45. lap), Nyem ez előadását merésznek tartja. Egyékbént utalunk WASCHOW: «Otto Herzog von Braunschweig, Fürst von Tarent» czímű, e tárgyban legkimerítőbb és legkritikusabb művére.
Szeptember elsején tíz gálya érkezett provenceiakkal Nápoly alá. Károly futott a fogoly királynőhöz, kérte őt, fogadja fiának és hagyja meg a gályáknak, hogy ellenségeskedéstől tartózkodjanak. Johanna ígéretet tett ez iránt s azon ürügy alatt hívatta magához a tengerésztiszteket, hogy hódolatra intse őket. Károly engedelmével eljövének a tisztek; a királynő tanuk nélkűl beszélhetett velök. Szemökre lobbantotta késedelmüket, és arra intette, ha még egy csepp hűség van bennök, tartsanak Anjou Lajoshoz és minden erejökkel harczoljanak elnyomói ellen.
Ez álnokság hallatára Károly király Muro várába záratta el a királynőt, s végre, midőn értésére esett, hogy franczia vetélytársa, kit VII. Kelemen szintén Sicilia királyának koronázott, ellene fölkerekedék és pártja Siciliában vérszemet kap, négy magyar zsoldos által megfojtatta. (1382 május 22.)*
Így NYEM i. h. 48. lap, és előadása nincs valószínűség nélkül, meg is erősítik többen, míg mások természetes halállal, ismét mások méreggel stb. múlatják ki Johannát.
A szomorú végzet, mely Johannát elérte, elnézővé tette bírálóit. Hogy ő maga buja, udvara feslett volt, azt tagadni nem lehetett; hogy uralomra vágyó természete a kormányon maga mellett senkit sem tűrt, azt harminczkilencz évi uralkodása eléggé tanusította; hogy első férje, András herczeg halálában része volt, azt a kortársak egyhangúan vallják. De idősb korában mint ájtatos, eszes asszonyt, ki templomokat építtetett, az igazság kiszolgáltatására ügyelt, a tudósokat pártolta, a szegényeket segítette: dicsérték. Szépítette Nápolyt, a kereskedelmet elősegítette. Tékozló maradt azonban mindvégig, s a nép ezért is szerette. Dicsérték határozottságát is, természetes ékesszólását és bájait.
