III. A szent-szék helyzete.
III. A szent-szék helyzete.
ENDRE halála igen kellemetlen helyzetbe hozta a szent-széket. A szent-széknek élénk emlékezetében voltak még iszonyai az elkeseredett élet-halál harcznak; melyet Hohenstaufi II. Frigyes indított meg, és mely a ghibellinek és guelfek közt nemzedékeken át hol lánggal lobogott, hol folytonosan szítva izzott… Egész Itáliát elfoglalni és korlátlanúl hatalmának alávetni: ez volt II. Frigyes czélja; melyet idegen (német) fegyverekkel remélt elérhetni. E végett nem törődött Németországgal, hagyta ott a királyi hatalmat sülyedni: elnézte, hogy egyes területek urai lényeges birodalmi jogokat bitorolnak, alattvalóik szabadságát, jólétét elnyomják: hacsak a kívánt fegyveres erőt megadták neki olaszországi tervei kivitelére.
Ekként Németország szétdarabolását előkészítette ugyan, olasz terveit azonban még sem érte el II. Frigyes. A pápaságé, vagyis az olasz nemzeti politikáé maradt a diadal, bár nagy áldozatok és keserves, szenvedések árán, hosszú küzdelmek után.
E harczok folyományáúl kell tekintenünk a szent-szék azon politikai elvét, mely szerint Olaszországban, nevezetesen Siciliában nem tűrhette meg, hogy lábát megvesse oly fejedelem, ki egyebünnen is hatalmas.
Már Anjou Károlylyal kikötötte volt, és pedig hűbére elvesztésének büntetése mellett, hogy nem szabad se római császárnak, se Tuscia vagy Lombardia urának megválasztatnia, se leányait valamely veszedelmessé válható uralkodóhoz feleségűl adnia.
Innen magyarázható – nem tekintve a cselszövényekre – hogy miért gördített a szent-szék annyi nehézséget Endre magyar herczeg jogai elé. Kiérzik ez VI. Kelemen pápa szép leveléből, melyet Lajos királyunkhoz és anyjához 1345 szeptember 29-én intézett és melyben fájdalmának ad kifejezést Endre borzasztó sorsa fölött. Ahányszor – úgymond – a veszteségre gondol, melyet Lajos s az ő – Istennek s az egyháznak hűséges háza szenved, a könyörületnek és fájdalmas részvétnek érzete szállja meg szívét. Pedig az egyház a fővesztes, mert elvesztette kiváló fiát, a jövőben hű oltalmát, kiről azt hitte, hogy Siciliát bölcsen fogja kormányozni. Oh konok sors, mely vétkes pártoskodással akkor sujtotta le Endrét, midőn ő, a pápa – színes ellenmondások daczára – kiadta a rendeletet, hogy királylyá fölkenjék és megkoronázzák… Jelenti egyuttal, hogy követet fog küldeni, ki által szándékát fogja nyilvánítani.*
THEINER, Monum. Hung. I, 687.
)
E szent-széki követ, Ferencz trieszti püspök fontolva készülődött útjára, s midőn megindúlt, annyiféle ajánlattal volt ellátva, mint akinek szörnyű nehéz lesz feladatát megoldania. Meghagyták neki, hogy a magyar főpapok tanácsát, valahányszor reá szüksége lesz, kikérje, s e végből őket egyházi fenyítékkel is egybe gyűjthesse. Viszont meghagyta a pápa a főpapoknak, hogy a béke föntartásáért bucsut hirdetvén, buzgón imádkoztassanak. Nem elég, hogy a követ ügye pártolására fölkérték a királyi család minden tagját, az országos és udvari főméltóságokat viselt urakat egyenkint, megkeresték még a lengyel és cseh királyokat, a morva őrgrófot, az osztrák herczegeket, a velenczei dogét, Genova és Padova urait feleségeikkel együtt. Végső mentségűl megparancsolták a trieszti püspöknek, hogy ügyei sikeresb elintézése tekintetéből ejtse útjába az aquiléjai patriarchát, és ha csak teheti, vigye magával Lajos ez igen kedves emberét. E végett megbizó és ajánló leveleit átalakítva és ujakkal pótolva mind utána küldötték; utána a Processus generalist, melyet a pápa az Endre halálában részesek ellen kibocsájtott, a Processus specialis kiadását fontos okok miatt lehetőleg rövid időre elhalasztván.
37. AQUILEJA.
Világos, hogy ekkora erőkifejtésnek fontos okai lehettek.
Voltak is…
Lajos király Endre halálát megboszulandó elhatározta, hogy sereggel indúl Siciliába, azt elfoglalja és Johannát koronájától megfosztja.
Tudta, hogy az avignoni politikusoknál határozott ellenkezésre fog találni. Viszont ő is elkeseredése első hevében a végsőre készűlt el. Geniális eszének minden találékonyságával és fáradni nem tudó tevékenységgel fogott föladata megoldásához. Biztatta Endre egykori olasz híveit, hogy a bűnösöket meg fogja fenyíteni. Közeledett Bajor Lajos császárhoz, VI. Kelemen pápa ellenségéhez. Lajos politikájának e fordulata a császár ínye szerint volt. Ő és fia, Brandenburgi Lajos, 1341 óta Tirolnak is ura, megigérték a magyar királynak, hogy olasz útjában segítségére lesznek. Szövetségét az osztrák herczegekkel is megújitotta Lajos. Ekkor találkozott Bécsben Bajor Lajossal, vele is egyességre jutott; melynek megszilárdításaúl eljegyezte öcscsét, István herczeget a császár leányával, Annával, kit nálunk Margitnak hittak. A pápa értesűlvén, noha – úgymond – hinni nem akarja, hogy a magyar király szövetkezett a kiátkozott császárral, s hogy öcscse a császár leányát nőül venni szándékozik, figyelmezteti mégis ősei hűségére a szent-szék iránt és óva inti, ne hozzon szégyent fényes házára.
Ez Lajost nem zavarta; hanem Edvardhoz, Anglia királyához Siegfridet, a garanmelléki szent-benedek-rendi apátot, korának egyik legjelesb emberét küldötte, jelentvén neki, hogy el van határozva hadat indítani Sicilia ellen. Fontosságot nyer e küldetés, ha figyelembe veszszük; hogy az angol király ellensége volt a franczia királynak, VI. Kelemen pártfogójának és pártfogoltjának. Egyuttal fölhítta Lajos a lombardokat is, kik Piemont egy részének Nápolyhoz való kapcsolását fájlalták, csatlakozzanak majdan a császárhoz és magyar királyhoz a kitörendő háború alkalmával.
A velenczei tanács 1346 márczius 9-én tudósítá a pápát; hogy Lajos nagy hatalommal és mások segítségével készül Nápoly ellen. Johanna királyné csakugyan fölkelésre szólította híveit, mert az ellenség az országot megtámadni és elfoglalni készül. A már elmondottakból láttuk ugyan, hogy e készület Velencze ellen; Zára fölmentésére történt; de kérdés: ha Lajos szerencsésen megküzdött volna Velenczével; ha nem éri 1346 julius 1-én a kudarcz Zára kapui előtt: győzelmes seregét nem szállította volna legott az olasz félszigetre?*
Fölkelti e gyanunkat 1. hogy a Johanna-ellenes magyar-barát szövetség a siciliai királyságban Durazzoi Károly közremüködésével már jóval előbb szervezve volt (miről alább bővebben); 2. hogy a velenczei tanács 1346 junius 12. határozatával értesíti Johanna királynőt, a Márkák grófját s a pápát, hogy a magyar nádor testvérje (Geletfia János) Anconában tartózkodik s ott élelmi szereket gyűjt a magyar tábor számára. (Anjouk, dipl. Eml. II, 166.),
Lajos király nem is titkolta, de sőt hímezés nélkül megírta a pápának panaszait és czéljai határát. 1346 elején, követséget küldött hozzá,* mely levelet hozott a szent atyának következő tartalommal: Fölhordja VI. Kelemen pápának, hogy Endre koronázását határnapról-határnapra éveken át halasztgatta. Kivánja, hogy öcscse halálát, mely gyalázat reá és rokonságára, megtorolja. Megnevezi Endre gyilkosait és követeli, hogy Siciliától s a hozzá tartozó részek birtokától megfosztassanak. Sicilia ennek következtében a szent-székre visszaszármazott hűbér. Lajos kéri a pápát, hogy e hűbért neki, mint a siciliai királyi főág elsődszülöttének és öcscsének, István herczegnek adományozza. Végre, minthogy értesűlt, hogy Róbert, tarantoi herczeg feleségül akarja venni Johannát, s erre nézve már fölmentésért is folyamodtak, ezt ne adja meg a pápa, nehogy megújuljon az ő fájdalma, de különben azok szerint, mik a Processus generalisban foglaltatnak, Johanna képtelen házasságot kötni.
E követség tagjaiul említtetnek (THEINER, I, 708.): Albertus dux Sterlicensis, Thomas Huyuart et Chenotonus Wgut Comites ac Jacobus prepositus ecclesie Bachiensis, mely három első, elferdített név alatt Albert Oppelni és Nagy-Strehlitzi herczeget, Boleszlo herczeg fiát, Mária I. Károly király első nejének unokatestvérét, (Vörös) Tamás ujvári ispánt, az Apponyiak ősét és Ugodi Csenyek veszprémi ispánt ismerem föl. Jakab bácsi prépostról l. ily czímű értekezésemet: Lajos követsége a szent-székhez az 1346. év kezdetén. (Századok, 1892, 139.)
Ezeket megértvén Lajos leveléből a pápa, megkérdeté a követséget három bíboros által: nincs-e még valami titkos mondani valója? Nincs; volt a válasz, mire a pápa a föntebbi pontokra ígyen felelt:
Elsőben is nem a boszút, hanem az igazság rendes útját ajánlja Lajosnak. Mihelyt a gonosz tett tudomására jutott, nem szünt meg útat és módot keresni, válogatás nélkül mint büntesse meg a bűnösöket. Azonnal két bíborost nevezett ki vizsgáló és ítélő birákúl; ha ezek még el nem indúltak a hely színére, annak oka némely, személyökben rejlő akadályoknak tudandó be. Még a követek megérkezte előtt kihirdette a Processus generalist, mely szokatlanúl nagy büntetésekkel sújtja a tetteseket; továbbá, mennyire a távolság engedte, elég gyorsan informáltatta magát; a gyanusakat meg is idéztette volna már, ha Lajos minap nem izeni, hogy követei megérkezte előtt ne fogjon semmibe. Biztosítja, mihelyt kitudódnak a tettesek, nem fog késni őket – tekintet nélkül személyökre és nemökre bűnök nagyságához képest megbüntetni.
Hogy Siciliát Lajosnak és öcscsének adja, folytatja a pápa, noha szomorúságok jelen napjaiban szívesen kedvezne nekik, ezt most – Isten s az igazság sérelme nélkül nem teheti. Johanna az örökség által reá szállott Siciliának törvényes birtokában van, a hűségi esküt letette annak rendje szerint, a birtokba be van igtatva régi szokás szerint; sem a bűntényt hogy elkövette, meg nem vallotta, se reá ez még nem bizonyosodott; itélet által országától megfosztva nincs: ennélfogva a hűbérosztó jog a szent-székre nem szállott vissza. Legyen azonban Lajos bizalommal: ha a nevezett királynőre ki fog sülni, hogy férje halálában részes (mire nézve ha adatai vagy utasításai volnának, azokat készséggel elfogadja), akkor majd atyai szeme lesz reá és öcscsére, nem csupán egyenes leszármazások miatt, hanem azért is, mert így némileg megvigasztalhatja őket.
Ami a Johannának új házasságához adandó engedélyt illeti; igaz: ez iránt nagy tekintélyű férfiak keresték meg. De ő nem hallgatta meg eleddig őket, nem is szándékozik sietni az engedelem megadásával – mígnem erre igazságos és észszerű okai nem lesznek.
Azon ne csudálkozzék Lajos és legkevésbbé se rója föl a pápának, hogy Endre megkoronáztatásának ügye, nem ugyan évekre – mint ő írja – de néhány hónapra elhaladt. Nehéz, szokatlan és bonyolult jogkérdés volt ez. Afölött, ha vajon Endre öröklött joga alapján volt volna megkoronázandó? nagyeszű férfiak kételkedtek állítván, hogy ez inkább a pápa kegyétől függ. De meg a szent-széknek voltak más ügyei is, melyeket végkép elhanyagolni nem lehetett. S ezért haladt el szükségkép a koronázás ügye valamennyire.
Végül megütközik a pápa azon, hogy Lajos király Talleyrand bíboros felől állítja, miszerint ez tudott Endre meggyilkoltatásáról. Ha a nevezett bíboros Sicilia ügyeibe, védvén unokaöcscsei jogát, avatkozott is, nem kellett volna felőle, ki oly régi családból való, nagy erényű férfiú, a gyanút terjeszteni, mintha ő Endre haláláról tudott volna, vagy e gonosz tett bujtója, tanácsadója, segítője vagy védője volt volna. A bíboros fájdalmának és szomorúságának élénk jeleit adta, vevén a gyászos hírt. Higyje a király: ama bíboros soha se tenne olyasmit, mi Isten törvénye ellen van, reá vagy családjára szégyent hozna. Befejezésűl kéri a pápa a királyt, hogy megemlékezvén ősei erényére, semmit se kezdjen ez ügyben, ami Isten sértésével vagy az egyház kárával járna.*
THEINER, Monum. Hung I, 1050. 1052–3. 1056–9. 1062–3. 1070. – Anjouk. dipl. Eml., II, 139. 140. 175. számok. V. ö. STEINHERZ, Die Beziehungen Ludwigs I. von Ungarn zu Karl IV.
